A Seafalcon mesél

Nemrégiben kaptam egy hozzászólást az alábbi blogbejegyzésemhez. Illetve nem is hozzászólást, hanem a bejegyzés kapcsán egy ímél jött.
A következő:

Ami ezzel kapcsolatban fontos az, hogy ez a fiatalember lesz a magyar tengerészek, mai szemmel nézve, legifjabb nemzedéke. Megmutatta a nyilvános fotóalbumát, ahol egy komphajón töltött gyakorlat képei vannak. Megnéztem.

És a képaláírásokat látva hirtelen ráeszméltem: ő az, aki már nem fogja beszélni a magyar tengerészek nyelvét! Ugyanúgy fog csodálkozni, ha kátyerről lesz szó egy társaságban, vagy kremplinről mesélnek, meg nagy dumapartikról, ahol sárga trikót lehetett nyerni, de nem fogja tudni, hogy a hajón ki a sior, ki a kápó, sőt a stopa és kormányosmatróz között se tud különbséget tenni.
Az utolsó mondata azt mutatja, hogy (önhibáján kívül) arról sem volt dunsztja szegény srácnak, hogy nemrég még volt egy flottánk, és még vagyunk jó páran, akik magyar lobogó alatt hajóztunk!
Azért becsületére legyen mondva, hogy átjavította a magyar képaláírásokat az általam megadott szavakra!
Ha érdekel a fotóalbum, ide klikkelve megtalálod.

Azt hiszem, az utolsó pillanatban gyűjtöttük össze a nyelvünk szavait. És ha nem is lesz második kiadása könyvnek (bár sose mondjuk azt, hogy soha...) azért a gyűjtést folytatom, és terveim szerint a Fészbukon közzé fogom tenni folyamatosan!

Kedd, július 16. 104,9 kiló vagyok. Remélem, egy hét múlva már a 103-ért küzdhetek! Úgy látszik, egy kiadós séta már megteszi a magáét! Pedig tegnap két kakaós csiga erejéig bűnbe is estem...
Nem is tudom, hol kezdjem, illetve folytassam.
Tehát: R. jön parancsnoknak. Cs. lesz az új bosun, nem ismerem őket. Encsi, Szabolcs, a barba és Misi innen mennek haza, valószínűleg pénteken. Egyébként az új behajózók összekeverik a hajót egy luxusjachttal. Ugyanis mindenki a feleségével, gyerekével akar jönni. Az senkit se érdekel, hogy jöhetnek-e? Természetesen senkinek se jöhet a hozzátartozója, a mentőcsónak befogadóképessége korlátozza a létszámot.
Az olasz charterer hülye! Most közölte, hogy a rakomány, amit rakunk, az nem Mumbaiba (Bombay új, hivatalos neve), hanem Karacsiba szól, és először oda megyünk, azután Indiába. Ez egy csomó problémát okoz majd a kirakásnál, amit most nem hajlandók elismerni, aztán majd minket abajgatnak, hogy oldjuk meg... Rájár a rúd a barbára. Minden hülyeséggel neki kell foglalkoznia - más nem tárgyalhat ezekről - , és már-már felrobban dühében, pedig nyugodt ember...
Most Encsi kint van Szabolccsal, fényképet előhívatni.

Novorosszijszk, az álomváros

Valóban. Eddig nem tudtam, mit éreztem tegnap este amikor kint voltam, de ma délután belémvillant:
Olyan szürke, olyan kuszaság, mint egy rossz álom. Amikor lázasan hánykolódom, akkor álmodom ilyent. Szürke, alaktalan tömegben haladok, minden kavarog körülöttem, és minden idegen. Nos a város is ilyen érzéseket ébresztett bennem.
Szürke, és ez valóban így van, mert cementgyárak övezik, és a szél alapos munkával beteríti a jellegtelen várost az őt megillető fehéres cementporral. Nincsenek színek. A fák zöldje fakó, ami piros lenne az inkább szomorú-barna, a kis bódék is piszkos színűek. A trolik ócskák, avíttak, kopottak, és a házak is elromló félben vannak. A lakótelepi házak ólmos fáradtságot sugároznak, a kopott ablakkeretekben szomorkodó, mattá kopott üveg mögött, a frissen mosott függönyök áporodott szagát látni, érezni lehet. A szocreál rányomja a jellegtelenség bélyegét mindenre a központ azon pici szeletében, amerre jártunk.
A szürke-város szürke-emberei poros-ócska "vidámságban" élnek. Az utca embere véletlenül se visel vidám, szemet gyönyörködtető ruhát, csak néhány kisleány akar a hatalmas piros masnival a kopottságból és jellegtelenségből elrepülni, de a felnőtt kezek nem engedik. Lakkcipős lába az utca porától pöttyös... Mint mesebeli tündér jár kel a sok-sok személytelen, jellegtelen ember között...

Szerda, július 17. 105,4 kiló vagyok...

Félek...

Félek az elkövetkezendő hónapoktól... Jön R. és ennek hírére, vagy se, de a kezdik elengedni magukat az emberek. P. Laci őrségben úgy berúgott, hogy négykor le kellett vinni a kabinba, mert állni nem tudott a lábán. Mi lesz itt, ha Á. elmegy?
Reggel kértem a barbát, hogy küldje haza P.-t. Sajnos csak 90 dollárra büntette meg, ennyi szerepel a szerződésükben, mint első fokú büntetés. Erre P. összeveszett a fedélzetmesterrel, hogy besmúzolta őt. L. ezen nagyon kiakadt, mondván, ő mindent elintéz egyedül, nincs szüksége ilyen módszerekre. Akkor P. nagyon mentegette magát, hogy elnézést, meg minden, de hát nincs "elnézés", a megoldás: nem kell inni, ilyen egyszerű a dolog...
Sz. Pista hadjáratot indított az új fedélzetmester ellen. Azt terjeszti róla, hogy iszik, nem érti a dolgát, ő - mármint Sz.P. - sokkal jobb szakmailag. Azt is panaszolja, hogy a HMS megígérte neki, ha Misi hazamegy, akkor előlép, s fedélzetmester lesz. Ha őt nevezik ki, akkor a latinok mennek haza, egyöntetűen, mert nem szeretik (kést rántott egyikőjükre, még amikor nem voltam itt)... Cs.-vel nem hajóztam, de mások azt mondják, érti a dolgát, esténként néha-néha megissza a magáét, de nem a munkaidőben, és nem részegségig.

Az európai Oroszország...

Este kilenckor fejezték be a rakomány megkötözését. Utána egy röpke három órás manőverrel átálltunk egy hajógyári rakpartra, ahol valamit berakunk, de még nem tudjuk pontosan mit, mert az oroszok se tudják. Jellemző, az első aki a rakparton várt minket, az a katona volt, aki majd szigorúan őrzi a Nagy Orosz Anyácskaföldet. Mert azt nagyon tudják vigyázni... Mint akkor, amikor megjött az itteni shipi az autójával, és be kellett hordani a sok kaját a hajóra. A következőképp:
Tíz-tizenkét ember lemegy, a járón összetorlódik, mert a katona bácsi (haptákban) szedi be az útleveleket, és adja a partra lépésre jogosító bilétát. Az engedélyezett tengerész ekkor odamegy az autóhoz, vállára vesz egy zsák hagymát, és várakozik az útlevelére. Közben káromkodik, mert a katona kapkod, nem találja a lejövő bilétáját, de már hatan várnak arra, hogy felmenjenek a hajóra. Végre megkapja a passzportot, azzal és a hagymával elvonul a kambúzába, majd vissza, hogy újabb zsákot kerítsen hatalmába, miután átesett a határátkelési procedúrán. Tessék elképzelni, hogy ezek után mekkorát röhögtem, amikor ma délelőtt az egyik stivador tiltakozott azért, mert a decken a hegesztőink dolgoztak!
- Chief, ez nem megengedett, veszélyes, és elvégre ez egy európai ország!
Encsike gyönyörű Lenines és szocialista-kommunista emlékműveket ábrázoló képeslapokat vett. A Lenin szobrok lábánál még van virág.
19-én érkeznek a váltók, és Enici meg a kisebbik fiam 21-én mennek haza. Lehet, hogy mi addigra elmegyünk, és akkor nekik szállodába kell menniük. Szerencsére a barbával és Misivel együtt utaznak. 460 dollár a repülőjegy személyenként. Nem semmi... És akkor a járulékos költségek, szálloda, taxi, Moszkvában átszállás, átkeveredés a nemzetközi reptérre. No hiszen!
Zsolt, a harmadik tiszt örülhet, mert az élettársa, barátnője, nem tudom, hogy nevezzem, jön a váltókkal. Ez azért külön öröm, mert...
Történt ugyanis, hogy amikor a távirat megjött a váltásról, azt is közölték, hogy P. 4. gépész feleségestől jön, és Cs. fedélzetmester hozza a kisfiát.
Erre a barba táviratozott, hogy nem jöhetnek, mert a kápó felesége jön Isztambulba, és Zsolt barátnője ide, Novorosszijszkba, ugyanis nekik van engedélyük a tulajdonostól. Még aznap este Zsolt hazatelefonált, és meglepve hallotta, hogy Éva nem jöhet, mert a HMS azt mondta, hogy Zsolt nem kérte a lejövetelét. Pedig már mindent összekészített... Ráadásul táviratozott a HMS Skócián keresztül, hogy Fruzsi Isztambulba jön, Éva "egy kicsit később"!
Zsolt nem mert a parancsnoknak szólni, de én felmentem hozzá, és elmondtam. Erre azonnal táviratozott a HMS-nek, hogy más nem jöhet, mint Éva.

Csütörtök, július 18. 105,9 kiló vagyok. Hajnali három negyvenkor keltem - szolgálat miatt -, pedig fél egy is elmúlt, mire ágyba kerültem.
Egész nap nem raktak, mert hál' Istennek elmúlt a nagy hőség, most viszont erős szél fúj, és ettől nem tudnak rakodni (túl magas a daru, veszélyesen belengene a rakomány). Így este kimentünk egy rövid sétára Encsikével. Előtte azonban köszöntöttek, előzetesen, jövő hónapban töltöm be a 48-at! Szabolcstól egy orosz nyelvű Tom és Jerry képregény-füzetet kaptam, mondván, gyakoroljam a nyelvet.

Az emlékművek városa...

A városba menet trolira szálltunk. Mennyi megkeseredett ember, mennyi fáradt arc! A szemközti ülésen egy negyven körüli férfi a tizenhárom évesnyi nagyfiával. A férfin ócska farmer, szakadt, kopott, koszos ing, a fia se nézett ki különbül. A pólója napok óta lehetett rajta, a keze piszkos, a rövidnadrágja csupa folt. És fogják egymás kezét, csendben vannak, nem néznek egymásra. Valahova a távolba mered a férfi, a gyerek is egykedvűen ücsörög. Reménytelenek, ők a múlt élő emlékművei. Szürkék, porosak, mint kedves városuk. A város, amelyik sikeresen megszabadult mindattól ami szép. Ami egy kis vidámságot hozhatna. Ami a szemet gyönyörködtethetné.
Encsi képeslapokat vásárolt. A bódéban ücsörgő nénike boldogan mutatta a régi városról készült sorozatot: gyönyörű színház, szép és kecses paloták, büszke polgári házak. Mindet lebontották, vagy nem építették újjá a háború után, és a szocializmus diadalaként beton randaságokat raktak a helyükre, már düledező panelépületek foglalják a hajdanvolt paloták kertjét, ocsmány - randa - hősi emlékművek csúfítják a parkokat. Ezek a szerencsétlen panelházak a lakóépületek groteszk karikatúrái. Csoda-e, ha a bennük lakók is, a jogokkal bíró, méltóságteljes emberek siralmas, szánalmas utánzatai...? Géppisztolyt szorongató munkásökölben gyönyörködnek a gyerekek, mert játszóteret nem láttunk, a Vörös Hadsereg emlékműve körül bicikliznek, gördeszkáznak a srácok, lányok, és azt hiszik, hogy szép, és kellemes környezetben nőnek fel...
Ez egy orosz város, ahova nem hoztak küldöttségeket, amivel nem dicsekedtek, ahova nem hívták a turistákat, mert itt csak éltek, mert ők nem kirakatbábuk voltak, ma se azok, most is csak megpróbálnak élni... Hová lett az orosz ember kedvessége? Ha a várost nézzük, nem hihető, hogy itt egy melegszívű, rokonszenves nép lakik. Ezt a természetet szerető népet ki tudták szakítani az eredeti környezetéből... Hamis cárok hamis isteneket, hazug eszméket adtak nekik... Elbolondították, megbecstelenítették saját vérüket...
Siralmas lenne a helyzet, ha nem lennének gyerekek. De mint mindenütt, itt is vannak: aranyosak, még nem szürkék, rajtuk a piros szoknya még nem fakult ki, a kék rövidnadrág élénk színű, a kiabálásuk harsogó, felháborítóan vidám. Nekik sikerül mosolyt csalni a beszívott, legörbült, összeszorított felnőtt ajkakra. Hiába fogják le a kezüket, a sok, hatalmas, hosszú copfba való masni - mint megannyi tarka légcsavar - majd egy új korba repíti őket, akik a jobb jövő emlékművei. Egy emberibb korba viszik majd az oroszokat, ahol nem az esztelen űrsikereknek örülnek majd, hanem a földön szárnyalnak, és boldogok lesznek, és színes ruhákat vesznek magukra, és lilára, kékre, zöldre pingálják a pirostetős házakat, a cementgyárakat majd húsz kilométernyire kiviszik a városból, és piros - sárga - fehér virág pompázik majd az udvaraikban, és azt mondhatják: de jó is Európában, európai módon élni... Mert a nép megérdemli...

Sajtgombóc leves

Mint minden ami nagyszerű, ez is egy egyszerű leves. Sokszor már vigyorgok magamon, hogy már megint leves... hát mit tegyek, ha szeretem? És az asszonykám olyan finomakat főz! Mint például ezt is! Valami olcsó ételek szakácskönyvéből nézte ki: Semmiből valamit, a könyv 69 forint volt, ennek a receptnek az elkészítési ára 4-5 forint. És nemcsak ilyen olcsó, gyors is.

Hozzávalók:
5 deka reszelhető sajt,
egy tojás,
két csapott evőkanál liszt,
1 liter víz,
ételízesítő,
tejfel a habaráshoz,
só, fehér bors,
kapor vagy petrezselyemzöld vagy medvehagyma

Először elkészítjük a galuska masszáját.
A tojásban sózás után simára kevered a lisztet, hozzá adod a reszelt sajtot, és tíz percre a hűtőbe teszed. Amíg pihen elkészül a "leves":
A lábosba szórod az ételízesítőt, hozzáadsz két evőkanálnyi olajat, felengeded a vízzel. Az asszony ezt saját zöldségkrémmel helyettesítette, hozzáadott egy tyúkhúsleves kockát a vízhez, és felforralta. Ezután beleszaggatta a galuskákat, amint feljött a leves felszínére kész is volt. Ezután behabarta. Lehet a levesre szórni frissen vágott kaprot vagy petrezselyemzöldet, de én medvehagymát tettem rá!
Nagyon finom!

Gyümölcsfákat ültettem az ősszel. Mind szépen megeredt, szépen zöldellnek, sőt virágzanak. Bár a szívem szakad, de arra gondoltam, hogy a virágokat le kellene szedni, hogy az erő a koronanevelésbe menjen. És a törzsén levő hajtásokat is mind eltüntetném, leszedném. Nézd a képeket:

Virágzó almafa

Hajtással van tele a kajszi törzse

Osztán kérdezem, hogy mim van nekem? Az alanti képen:

Ő egy szép micsoda?

Tehát érdekelne az ő neve (magyar, latin, görög, kínai, szuahéli...)
És az is, hogy szegénynek mi baja van, és mit csináljak vele? A törzsén van 3 ilyen tök "elszáradt" ág. Nem beteg-e?

Balra mutató alsó ágak elszáradtak... miért?

Csütörtök, július 11. 105,6 kiló vagyok. Tegnap Encsi kinézett Szabolcsnak egy sportcipőt. Délelőtt kimentünk megvenni.

Mi van a mai ukrán lapokban...?

Természetesen füstölt hal. Amit a piacon vettünk... De ne vágjunk az áruház elébe, mert Szabolcs igencsak élvezte. És az egész délelőttöt, mert jellemző volt...
Benéztünk a Balsoj Unyivermágba. Szép nagy épület, mint a Skála. Háromemeletes. Elmondhatjuk azt, amit a Corvinról: minden szinten szinte minden (nincs). A női cipő osztályon frankó lakatokat láttunk, a háztartási elektromos készülékek pultján hegyekben állt a teniszlabda (lehet, hogy 220 voltos?). Szekrénysor volt 2800-ért. Persze dollár! Matrjoskát vehettem volna, de nem volt elég pénzem rá, amikor pedig váltottunk, akkor kedvem nem volt visszamenni.
Az üzletet megtaláltuk elég hamar, ahol a cipőt Encsike kinézte. Egy polc cipő, egy polc vodka, konyak, pezsgő, sör és a harmadikon élelmiszer. Hárommillióért megvettük Szabolcsnak, nem egy nagy durranás, de olcsóbb, mint otthon a legolcsóbb. Utána bementünk egy kaféba. Egy üdítőre és egy sörre.
A pincér csak nézett, amikor kérdeztem, hideg-e az ital? Csodálkozásában nem is szólt, csak rázta a fejét. Lehet, hogy valami illetlent kérdeztem? Mindenesetre otthagytam, hogy csak csodálkozzon magában... Másik, viszonylag elegáns kerthelységes kafé, kérdés ugyanaz, a válasz nem: - Hideg. Természetesen - mondta a pincér. Természetesen meleg volt. De ez csak akkor derült ki, amikor megkóstoltuk.
A piacon keresztbe-hosszába bóklásztunk. Vettünk két pirozskit, csuda ízes volt, kapros töltelékkel volt töltve, és csak ötvenezer darabja. Aztán megláttuk a füstölt halat, vettem hármat, mellé ingyen járt a tegnapi újság egy lapja (mint csomagolóanyag). Két üveg pezsgőre is futotta, majd visszaindultunk.
A kikötő előtt ott ült a bárisnya, aki fagyit árult. Vettem kettőt, papírpoharast. Nem volt túl hideg. Kibontva a tejszínes része kimondottan meleg volt. Az alján összegyult banán ízű lötty pedig inkább forró...
Este bent voltunk, B. Zolit meghívtuk egy kis pezsgőre.

Péntek, július 12. 105,4 kiló vagyok. A rakodás megy, az ökörség is, ami már-már tűrhető... A legújabb rémhírek szerint H. G. váltja a parancsnokot.

Interklub Ballet Show

Délután megittunk egy üveg pezsgőt a barbával, felköszöntötte az asszonyt, közben Ninó is megjelent, és kölcsönért folyamodott hozzám, mire Á. adott 100 dollár előleget. Erre sietve elköszönt, hogy megy a tengerészklubba, ahol a hírek szerint igen csinos lányok szolgálnak fel...
Mi is kimentünk, mondván, sétálunk egyet. A klub alig száz méterre van a kaputól, hamar megtaláltuk. Sétáltunk, mielőtt beültünk volna. Három vendég volt csak, Ninó, a szakács és Béla. Így mi hárman 100%-os növekedést jelentettünk. A fiam kis idő múlva az asztalunkhoz jött, valamit magyarázott, már nem emlékszem, hogy mit, csak arra, hogy kissé kusza volt a hangja, laposakat pislogott, bizonytalanul támasztékot keresett, szóval kezdett becsiccsenteni. Később az asztaluknál nagyokat ásított, két három perceket szundizott is, de különösebb baj nélkül megúszta az estét. Az jó, hogy nem engedett a többiek tukmálásának, és nem vedelt nyakló nélkül...
Valóban csinos felszolgálók vannak. Újak. Az üzlet most indul be. Nem rég nyitottak. Négy hónapig zárva voltak. Egy kis lövöldözés esett meg, tizennyolcan haltak meg, köztük számos vendég, pincértanulók, de két banda kiirtotta egymást... A bejárat előtti fa tele van koszorúkkal...
Minket egy harmincöt körüli csinos, tipikusan orosz hölgy, szolgált ki. Szép kerek popsival áldotta meg a pravoszlávok istene... Nimródék asztalánál egy picit tatáros kislány hordta a söröket, nyúlánk, karcsú, biztosan tetszett a fiamnak.
Söröztünk, fagyiztunk, és egyszer csak megjelent hat leányzó. Olyan mutatósak... A szakács szerint szüzek. Egy asztalhoz ültek le, kicsit társalogtak, majd felálltak, és testületileg a színpad mögé vonultak. Később derült ki, ők voltak a Sóbaljet Intyerklub... Táncikáltak is nekünk, kedvesek voltak, rázták kezüket lábukat, egyszer el is tévesztették a dolgot, mert egyszerre léptek. Szabolcsnak így is nagyon tetszettek...
Volt két énekes, egy krími tatár, fantasztikusan jó hangja volt, és egy másik pasas is énekelt...
Tizenegy körül bejöttünk. A három sör megtette a hatását, muszáj volt harapnom két három karéj kenyeret s...

Szombat, július 13. 105,9 kiló lettem reggelre, este még 106,5-re sikerült feltornásznom magam. Délutánra befejeztük a berakást, este manőver, átjöttünk Novorosszijszkba. Szabolcs a gépházban nézte a manővert, hát nem lett valami ideges a "sok" izgalomtól...
Encsike annál inkább, amikor megtudtuk, hogy nem lesz Pireusz, mert Khioszba megyünk az anyagokért. Ez is jellemző az amerikai tulajdonosra:
Ha bemennénk Pireuszba, akkor az "off hire" lenne (bérletből kiesett idő). Tehát erre az időre a hajó bérlője nem fizet díjat, mert eltértünk az útvonaltól. Tehát Mr. Bott azt találta ki (azzal a kevés agyával), hogy a Dardanellák után gyorsítsunk fel annyira, amennyire csak tudunk, és a "megspórolt" időt használjuk fel Khioszon, hogy az anyagokat felvegyük.
Ha félrehajtaná a fejét, hogy 8-10 IQ összefolyjon az agya helyén, akkor tudhatná, hogy 6 órás úton (ennyi a Dardanellák - Khiosz) legfeljebb 40 percet lehet összespórolni, és ennél több idő kell egy ilyen dög nagy hajónál a lassításra... No comment.
Így Oroszországból mennek haza Encsiék, mert Khioszt nem kockáztatom, hátha fuccs lesz annak is...

Vasárnap, július 14. 105,5 kiló vagyok. Horgonyon álltunk egész nap. Borzalmas a hőség, 36 fok árnyékban, s elromlott a légkondi. Délután nem dolgoztattam a matrózokat.
Ma a kollektív ihlet meglátogatta kis családomat. Szabolcs ontotta verseket magából, és az asszonyka is egész nap rótta a sorokat. Rímeket faragott, az álmatlanul eltöltött éjszakák hangulatát vetette papírra. (Nem is rosszak...). Én irodalmi igény nélkül írtam a hajónaplót...

Hétfő, július 15. 105,9 kiló vagyok. Még a meleg se viszi le a...? Kora reggel bejöttünk, kikötöttünk. Az előzetes hírek szerint hat nap berakásra számíthatunk.

Hazamenni is gond!

A Seascot hallgat mint a sült hal. Ennek Á. nem örül... Nincs semmi hír a váltásáról, se a fedélzetmesteréről. Ma elküldött egy telexet Skóciába, hogy Encsinek és Szabolcsnak vegyék meg a jegyet úgy, hogy a hazautazó parancsnokkal és fedélzetmesterrel együtt mehessenek. Ezek szerint, ha kis nyugalmat szeretnénk, akkor Mr. Bott-tól pénzt, Glasgowból pedig váltást kell kérni. Erre biztosan nem reagálnak, sőt, napokig nem jön telex tőlük...
Pedig már sok változat szóba került. Innen, Novorosszijszkból van repülő Athénba és Isztambulba is, onnan pedig Pestre. Ferryvel (átkelő hajó) szintén el lehet menni Athénba, Isztambulba, Várnára, és tovább repülővel. Kíváncsi vagyok, hogy jön össze a hazautazás... Én persze legjobban annak örülnék, ha Dubaiból mennének haza, de hát az messze van, és az iskola miatt nem jöhetnek addig. És dög meleg is lesz! Mi lesz, ha Khioszban nem kapunk légkondi alkatrészt? Én viszonylag megszoktam a Pancon-3-on, de Encsinek szörnyű lenne!

Pegazus-csikót a csikó-költőnek...

Szabolcs egész nap ihlett, és verseket írt a komputerbe. Tisztára az apja fia. Tudom, ha elébb lett volna szövegszerkesztőm, én is korábban próbálkoztam volna meg az írással. Rajta is látom, hogy a gép inspirálja, nagyobb kedvvel versel, mint papírral és ceruzával! És időnként egészen jó, eredeti, szellemes sorok kerülnek a papírra.
Azt hiszem, most teljesítményre ír, és ez meg is látszik, de nem lehet mindig remekműveket alkotni.
Sokszor visszaköszönnek apa kedvelt szavai, fordulatai, fogalmazása, néhány Tóth Árpád vers hangulata is felfedezhető nála - de minden kezdő a nagyoktól tanul, őket utánozza! Magától értetődően sokszor ír gyermeteg, buta sorokat, amiken maga is szégyenkezik. De minden írását szereti, örömmel olvassa fel őket! És ez jó...! Élvezi, hogy örülünk... Jólesően hallgatja az elismerő szavakat... Nagy kedvvel gyűjti be a dicséretet... Mintha az apámat látnám kicsiben. A kritikát is elfogadja, de nem nagyon látom, hogy korrigálná a dolgait - persze ezek az ő írásai, mi, a laikusok minek szólunk bele? Mi csak hallgassuk, és ámuljunk...!

Novorosszijszk első este...

Este kimentünk egy kis sétára. A Tengerészklubot kerestük, de zártkörű rendezvény volt, így csak pénzt váltottunk, egy dollár most 5000 rubel! A városba trolin mentünk, pedig egy polgártárs megállt mellettünk a Volgájával, de Encsi nem mert beülni, pedig később láttuk, hogy a stop szokványos...
Jó nagy város, széles utcák, sok fával, parkkal. Üzletet alig láttunk, igaz, nem is kerestünk. Az asszony reklamálta, hogy a kirakatban Revlon piperecikkeket hirdetnek, az üzlet pedig cipőket árul. De mit tegyenek, ha plakátból csak Revlon érkezett, áruból meg cipő? Egyiket se dobhatják ki...!
Egy viszonylag menőnek látszó helyen leültünk, de ez is csak egy fabódé volt, körbevéve műanyag asztalokkal, székekkel. Drága volt! Egy sör 11.000 rubel, egy jégkrém 10.000, egy üdítő 3.000... Itt viszonylag sok jólöltözött vendég volt, majd minden asztal foglalt. A szomszédunkban két hölgy ivott egy üveg bort, és az egyik állandóan engem figyelt! Erre Encsi hívta fel a figyelmem. Hiába no! A hajón jól megnéztem magam a tükörben, hát nemhiába sandított rám a csaj állandóan...!
Láttunk egy Kodak reklámot, és egy óra alatt előhívják a képeket. Ki kell próbálnom holnap.
A hajóra visszajőve - fél tizenkettőkor - házi feladat várt. Az olasz charterer tudni akarta, hogy felvehetünk-e még rakományt itt, és közölte, nagy valószínűséggel egy harmadik berakó kikötőnk is lesz!

Ha kalocsai, akkor paprika, nem? Hát paprikás rétest nem kínálok, mert kissé bizarrnak tűnik, bár, fene tudja. Manapság mindent megfőzünk, sütünk...
Ha kalocsai akkor hímzett?
Nyilván nem!
Az asszony találta egy receptkönyvben, meg nem mondom most melyikben. Megtetszett, és hipp-hopp, megsütte!
Nem nagy varázslat, és csak kicsike ördöngösség:
Nem kell hozzá semmi más, mint pár darab kisütött palacsinta. Két rúdhoz szám szerint 12 darab.
A réteslapot kiteríted, és belehelyezed a palacsintákat: először egy mákosat, mellé egy túrósat, és szépen a tetejükre, középre egy diósat. Ezt megismétled, egy rúdhoz hat darabot használsz. Most már lehet becsavarni a réteslapba, majd megkened kicsit zsírral, és mehet a sütőbe. Ha azt látod, hogy szárad a teteje, akkor megint kend át.
Ha megsült, akkor edd meg. De adhatsz a családnak is, és akkor körbe fognak csókulgatni, hogy már megint milyen finomat adtál nekik!

Ezek hömbörgetés közben elforogtak, és ezért nem felül van a diós. Az ízén mit sem változtat!

Örömmel jelentem, lezárult egy fontos munka!
Megjelent a Szavak a hullámok hátán!
Az ötlet és a megjelenés között 10 év telt el! Ez a hosszú idő persze nem azt jelenti, hogy szakadatlanul ezen dolgoztam. De mindig jelen volt az életemben. Volt úgy, hogy zsongott a fejem a szavaktól, volt úgy, hogy nyomasztott: nem halad a munka, nem jutok előre semmit.
Sokat tanultam közben. Voltak, akik segítettek, nem is kevesen. Ahhoz, hogy belevágjak, nem sok nógatás kellett, hiszen mindenki szereti a kihívásokat, és amikor Balázs Géza tanár urat megkerestem, azt mondta, hogy:
- Kapitány úr, ezek a szavak nem a szlenghez tartoznak, hanem nyelvünk egy fontos része, hiszen a tengerész szubkultúra szavait alkotják, és mindenképpen megmentésre érdemes. - úgy döntöttem, hogy meg kell csinálni.
Akkoriban elég aktív voltam a HIX Nyelv levelezőlistán, ott feltettem a kérdést: kit lehet megkérni, hogy szakszerűen összegyűjtse?
Racskó Tamás szerint egyértelmű volt, ezt nekem kell megcsinálni, és azonnal "megfogta a kezem" és bevezetett a szótár szerkesztés rejtelmeibe, elmondta, hogyan kell bizonyos dolgokat megvalósítani.
Ez elég volt, és nagy elánnal kezdtem a munkába.
Sok szót gyűjtöttünk, mert sikerült sok tengerészt belelkesíteni, és hozták a listákat, adták a szavakat. Később a belvízi hajósok is hasonló örömmel küldték a szócikkeknek valót... Itt nem sorolom fel őket, de a kötetben benne van mindenki, aki akárcsak egy szót is adott, mert erre külön felhívta a figyelmem Balázs Géza tanár úr.
Az hogy milyen fontos dologba vágtam a fejszém az is mutatja, hogy az Akadémiai Kiadó kapva kapott az ötleten, ez még akkor volt, amikor a feladata a tudomány (benne a magyar nyelv) szolgálata volt. De amint bevonták a külföldi tőkét, profitorientált lett, és azonnal visszaléptek a kiadástól.
Közben a szóanyag egyre bővült. Bevettem a hajósok, a belvízi kollégák szavait és a vitorlázókét is, így aztán a Hogyan mondják tengerészül cím már nem volt aktuális, ezért lett a jelenlegi.
Közben kerestük a kiadási lehetőségeket.
A győri Széchenyi István Egyetem tanára, Hartványi Tamás próbált kiadási lehetőséget találni az egyetemen. Ígéret lett az önköltségi árra. Most már volt lehetőség, csak egy apróság hiányzott: a pénz.
Szponzorokat kerestünk.
Ígéretet kaptunk eleget, majdnem annyit, hogy ki lehetett volna fizetni a kiadást. De csak majdnem. Várni kellett. Nekem nincsenek üzleti kapcsolataim, és akinek voltak, annak más dolga is volt, így aztán állt a dolog.
Egy rádióriport hozott gyökeres változást: Pais Judit készített velem egy beszélgetést a szótárról, és ez elhangzott a Kossuth Rádió Disputa című műsorában. Ezt hallotta Fábián Zsuzsanna tanárnő, aki az Akadémia Szótári Bizottságának tagja, és foglalkozik a magyar nyelv olasz eredetű szavaival. Megkeresett, és ettől számítom azt, hogy a műkedvelő szótár elkezdett alakilag is közelíteni a tudományban elfogadott szótárhoz.
De én nem vagyok szakember, nekem kevés a tudásom ahhoz, hogy minden előforduló problémánál megtaláljam a megfelelő megoldást.
Amikor azt gondoltam, vége a gyűjtésnek, a munka lezárult, átküldtem a szótár olasz eredetű szavait Fábián tanárnőnek (próbáltam kimondatlanul is büszkélkedni), hamarost visszakaptam kijavítva...
Akkor úgy döntöttem, hogy a szavaimnak a szóolvasmány műfaji meghatározást adom - erre viszont copyrightot jelentek be :).
Közben jelentkeztem a Tinta kiadónál, amelyik szótár kiadására szakosodott, de anyagi okok miatt nem tudták elvállalni. Ezután hamarosan egy szlovákiai kiadót találtam meg, akik olyan jónak tartották a kéziratot, és Révkomárom részéről vállalhatónak (hiszen ott van Szlovákia legnagyobb vitorlás központja), hogy még pénzt is pályáztak a kiadáshoz. Nem kapták meg, így ez a lehetőség is kútba esett.

Ekkor volt az, hogy elkeseredtem, és azt mondtam: feladom. Megírtam mindenkinek, aki addig segített, hogy köszönöm és kész... eddig volt, nincs tovább. Elfogyott az erő.
A szponzorokat is megkerestem.
- Nincs pénz, nem tudom vállalni a korábbi ígéretem, - ezeket a válaszokat kaptam.
Jelentkeztem a Plimsoll Kft.-nél is.
- Nem megy a kiadás, nem jött össze a pénz...
- Pistikém, ezt nem hagyjuk annyiban! - mondta a Kft. ügyvezetője, Szalma Botond (aki amúgy a főiskolai osztálytársam és barátom) - ezt a szótárt fontos megjelentetni. Ki adja rá a pénzt, ha nem egy hajózással foglalkozó cég, ahol régi, mahartos tengerészek dolgoznak?
Ezt 2011. novemberében mondta, és április 12-én kezembe vehettem a kötetet.
Köszönöm Botond, hogy nem hiába dolgoztam, dolgoztunk.

A "legeket" tiszteljük! A leggyorsabb autót mindenki megcsodálja, de hogy nem magyar a pilótája az biztos. A legmélyebb tengerárok hallatán mindenki megborzong, de hogy nem magyar szállt alá, az is biztos. A leggyorsabb repülőgépre mindenki felszállna, hogy a hangnál sebesebben repüljön, de biztosan nem magyarokra bízzák a vezetését.
Ám a világ legnagyobb konténerszállítójának magyar a parancsnoka, olyan hajónak, aminek egész Amerika a csodájára járt, újságok cikkeztek róla, hogy ilyen merülésű hajó még nem kötött ki az Egyesült Államokban. San Franciscóban az MSC Fabiola parancsnoki hídján capt. Minarik László vezényelte a manővert, miközben helikopterek köröztek fölöttük, filmezték minden szögből a hajót. Az amik csak csodálkoztak, hogy a négy futballpálya méretű hajó milyen irdatlan mennyiségű konténert képes egyszerre elszállítani (12.500 darabot)
Laci a Mahartnál kezdett hajózni, második tisztként ment külföldre. Barbaként (parancsnok) részt vett a Fabiola építésének utolsó fázisában Dél-Koreában. A vízre bocsájtás óta az óriáshajó parancsnoka. Szabadsága alatt persze a váltója viszi az óriást,
Most itthon van, április 11-én érkezett haza, így gondolom, ha bárkinek kérdése lenne, azt szívesen eljuttatom hozzá és egy blogbejegyzéseben közzéteszem.

Én kis morzsa,

gyönge rózsa

verebek papja

hordónak csapja,

ha beférek

tojást kérek,

ha nem kapok:

tovább lépek!

Szabad-é locsolni?

Évtizedek óta ezzel a verssel locsolok, és ezzel mindenkit meg tudok mosolyogtatni! Remélem, téged is!

Ha igen, az az én hímes tojásom a versért!

Kellemes Húsvétot mindenkinek!

Szerda, július 3. Fekete-tenger. 107,3 kiló vagyok. Hajnali hatkor feljött Szabolcs, de látván, hogy nincs semmi érdekes, nem tud a radarral semmit bemérni, bejelölni, így hamarosan távozott. Nyolckor a kabinban találtam rá, a szófán feküdt, egy pulóverrel takarózott be, a lába földön (a szófa neki is rövid, hát még nekem!), s alig tudtam az ajtót kinyitni!
Estére hatalmas viharba kerültünk... A kisebbik fiam nem tudott vacsorázni, csak sápadtan feljött, végignyúlt a szófán, és nagyon rosszul érezte magát. A nagyobbik jobban bírta, mert szerinte nem is mozogtunk (szerintem se!) Hála Istennek, nem lesz több tengerész a családban...!
Téves információkat adtam az útról: Jebel Aliba megyünk, és ez Dubai Emírség kikötője, nem Abu Dabié. És az is megjött, hogy Bombayban rakunk ki.

Váltásra várva...

Á. idegileg teljesen kikészülő félben van. Menne haza, betervezte a nyarat, és most reménytelennek látszik minden! Egy csónakját be kell fejeznie, amit épít, ki akarta próbálni a Balatonon, de ki tudja mikor ér haza?
Most a Seascottól kért váltó parancsnokot, mert a HMS tehetetlen, nem tudja leváltani. A barba azon is többször kiakadt, hogy nyolc hónap alatt x forintot fizet a HMS-nek, ő időben kérte a váltását, amikor letelt a hét hónapja, és egy teljes hónapot voltunk Konstancán, nincs magyarázat a HMS részéről, miért nem küldött parancsnokot!
A barba nagyon de nagyon menne haza, és egyelőre remény sincs, mert Ukrajna pillanatnyilag az egyik legveszélyesebb ország a közbiztonságot tekintve. Két éve az ügynökség Mariupolban nem javasolta a váltást. Ugyanis a vonatokat rendszeresen kirabolják, a taxikat kifosztják, és örülhet, aki legalább élve megússza!

Csütörtök, július 4. Fekete-tenger, Kercs, horgonyon. 106.9 kiló vagyok. Egy heti kínlódás után újabb dekákat adtam le... Pedig továbbra is jó a kaja, nekem legalábbis ízlik. Azt hiszem, a család is elégedett.

Encsike aggódik...

Először azért, hogy ne kelljen túl hamar hazamenni. Nagyon örült, amikor M. felvetette, hogy miért nem Pireuszból megy haza. Nagyon jó ötlet, így maradtak a hajón Szabolccsal. Élveztük a Boszporuszt, jól érezzük magunkat, és ő naphosszat pihen, jót tesz a lábának.
Most azért aggódik, hogy, és mikor kerül haza! Ugyanis megérkeztünk Kercs elé, és amire nem számítottunk, 9.-én megyünk be a kikötőbe. (Ha bemegyünk, teszem hozzá, mert elképzelhető, hogy pár napot még csúszunk.) És akkor még hátra van Novorosszijszk, ott két rakpartnál rakunk be, ott is elcsúszhatunk. És a rakodási időt még nem vettük figyelembe. Van egy tippem: több mint húsz nap lesz a berakás a két kikötőben!
Lehet, hogy augusztus közepe felé érnek haza?
Akkor Szabolcs lekési a sakktábort, és az nagy kár lenne. A Magyarok Világszövetségének bevonásával szervezik, s a világ minden tájáról jönnek gyerekek.

Péntek, július 5. Kercs, horgonyon. 106,4 kiló vagyok. Egy abszolút nyugis nap. Semmi se történt, azt leszámítva, hogy majdnem bevittek. Délután egy pilot jött fel a hajóra, és közölte, hogy bemegyünk - egy kimondhatatlan nevű kikötőbe. Alig tudtuk lebeszélni, aztán felhívta a port controlt, és kiderült, hogy eltévesztette a hajót! Jézusom, minek nézünk itt elébe...! De legalább annyit megtett, hogy megígérte: hétfőn reggel bemegyünk.
Encsike átbillent egy kissé, és az éjszakából csinál nappalt, akkor nem tud aludni, de nappal jóízueket durmol...

Szombat, július 6. Kercs, horgonyon. 106,3 kiló vagyok. Csendes nap. Délelőtt mentőcsónak riadót tartottunk.
Siralmas, hogy mennyire nem érdekli az embereket a saját biztonságuk. A három románnal nincs baj, a matrózokkal se, de a spanyol gépészeknek és hegesztőknek dunsztjuk nincs semmiről. Kíváncsi lennék, vészhelyzetben hogyan viselkednének?

Vasárnap, július 7. Kercs, horgonyon. 106,5 kiló vagyok. Na mit mondtam? Tegnap este megettem egy kis adag vacsorát (tört krumpli, egy szelet Nemstefánia szelettel - ez olyan mint a Stefánia szelet, olyan hosszú fasírt, és a közepében tojások vannak, a Nemstefánia tojás nélkül készül), és máris visszajött egy kicsi. Azért jó ám ez a digitális mérleg, mert tizedre mutatja a súlyt...
Délután tűzriadó, mindenkinek elmondtam a beosztását, sok az új ember, ezt ilyenkor meg kell tenni.

Hétfő, július 8. Kercs, horgonyon. 106,4 kiló vagyok. Hallatlan akaraterőm van: újra leszokom a dohányzásról! Tegnap nem gyújtottam rá. És természetesen nem vittek be - a pilot határozott kijelentése ellenére se - , ahogy azt gondoltuk is.

Megint jól állunk...

A hegesztőink megint nem tudnak dolgozni, mert elfogyott az oxigén. Ez már egyszer megtörtént P. Cabello után, és Argentínában nem kaptunk. Most vajon mikor veszik meg, hogy a be nem fejezett javítást a személyzet megcsinálhassa? Nem hinném, hogy Pireuszban megkapjuk a szükséges anyagokat. És akkor mi van, ha be se megyünk Pireuszba? Eddig ez fel se merült senkiben se, mert annyira nincs semmink, hogy ez természetesnek tűnik. De Mr. Bott útjai és pénztárcája kifürkészhetetlen! Az lesz csak a jó világ, mert:
- honnan megy haza a barba, és a fedélzetmester?
- és a családom? (Ebben az esetben biztosan Dubaiból)
- hol szerzünk élelmet? (A szuezi csatornában minden nagyon drága!)
- mivel festünk, és dolgozunk? (Semmivel, mert semmi se lesz a hajón...)
A szakács nem állt háttal a kambúzának, mégse talál nagyon kaját. Fogyóban a liszt, olaj, marhahús. Zöldség sincs, rizsből sem állunk túl jól. Remélem, holnap már lehet újra mosni. Érkezéskor szétszedettem az elektrikussal a mosógép csatlakozó zsinórját, hogy ne lehessen használni. Ha minden igaz, akkor holnap be kell vinniük.
Erre felettébb kíváncsiak vagyunk. P. megint háttal állt a hajó elejének, ezért a szondázás nem teljesen jött össze neki. A bal és jobb oldalak mindig helyet cserélnek, és erről ő nem tehet...
Este nagyot dumáltunk a barbával. Vagyis inkább ő velünk. Állandóan a családról beszélt, Pankáról és Gergőről. Éreztük, hogy most erre van szüksége, állandóan a család körül forognak a gondolatai, főleg a nagylányának tett ígéret izgatja. Azt tervezte, hogy júliusban már otthon lesz, és ha befejezi a csónakját, Pankával elmennek a Balatonra egy nagyot vitorlázni. Erre egyelőre várnia kell...

Kedd, július 9. Kercs, horgonyon. 106,9 kiló vagyok, és tegnap se gyújtottam rá... (Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha Bejrutban nem fogadtam volna el Johnny kínálását...)

Új idők régi dalai...

Szabolcs és Encsike is izgatott. Attól, hogy ha ma nem visznek be, akkor holnap elzárjuk a vizet, és kezdődik a vödörből való közkedvelt zuhanyozás...
A sors igazságot tett Encsi és a gyerekek között. Ugyanis az asszony a tejbegrízt hajlandó megenni, ha nagyon muszáj, a gyerekek a tejberizst szeretik. Viszont se tej, se tejpor nincs, így a következő horgonyon töltött napokra reggeli szűkében leszünk... Persze lehet pár napig enni virslit főtt rizzsel, rántottát főtt rizzsel, parizert főtt rizzsel, eperlekvárt főtt rizzsel, rizst főtt rizzsel... Amíg van rizs... Aztán újra kezdődik mindez, csak babbal... Mindenestre ma esszük meg az utolsó adag marhahúst - gulyásleves - és elfogy a liszt: piskótatekercs lesz a második fogás.
Jó, hogy ma még csak feltételezés mindez, mert ugye kilencedikére ígérték a kikötést. Csak olyan tökéletes nyugalom honol errefelé, hogy fel se merül bennünk az, hogy valaki is megzavarhatja ezt az idilli állapotot...
Pedig megzavarták és este fél kilencre kikötöttek. Valami nagyon gyanús! Ilyen még nem történt!
Az ügynök szerint a város veszélyes, a közbiztonság nulla.
Ninó kint volt Palival és Gáborral az Interklubban - ötven méterre van a kikötőkaputól - és éjfélre bejöttek...

Szerda, július 10. Isten éltessen Encsike a születésnapodon! Egyébként bolondokháza van. Megy a berakás, de természetesen nem úgy, ahogy kéne. Még jó, hogy Pali beszél oroszul.

Lelki élet Ukrajnában...

Beleléptek a lelkivilágomba. Egy katona. Kimentem reggel merülést nézni, és a rakományt is körbejártam a parton. Ekkor jött oda egy szoldát, és erélyesen felszólított, hogy menjek vissza a hajóra. Ugyanis nem adtam le a határőrségnek az útlevelemet, amikor partra léptem. Megállt bennem az ütő... Ekkora baromságot! Úgy látom, mégis felépül a kommunizmus (stikában ezen dolgoznak, már hülyébbek az amerikai Parti Őrségnél is, pedig azok...!)
Ennek örömére, én is beleléptem a lelkivilágába egy hölgynek. Ezeknél minden úgy működik, mint a jó Szajuzban. Teljes emancipáció, nők a dokkmunkások között, ez egy stivador, akiről szó van. Ő irányítja a melósokat a raktárban. Illetve nem irányítja, és ez volt a baj. Én nem tudok szót érteni a melósokkal, és nem vagyok hajlandó oroszul beszélni velük, tanuljanak meg ők angolul. Tehát a stivadorkát kerestem másfél órán keresztül, nem találtam, erre írtam egy protest (tiltakozó) levelet a főnökének, hogy nem lehet a melósokat irányítani, azok meg nem csinálják, amit mi akarunk... Hát ezzel a levéllel beleléptem a lelkivilágába, mert ha nem olyan "megértő" a főnöke, ki is rúghatták volna az állásából (sajnálom, de a kommunizmust ne a mi hajónkon építse!).

Kercs

Délután kimentem Szabolccsal. Azzal csaltam ki, hogy az ügynökségre kell mennem. Beváltottam 20$-t, kaptam érte hárommillió négyszázhetvenezer kupont. Ez egy ilyen jópofa pénz. Hivatalosan ukrán karbovanyecnek hívják, de ez csak apró betűvel van rajta, a kupon szó viszont üvölt róla...
Végigjártuk a piacot, nagy a nyüzsgés, füstölt halat, gyümölcsöt, zöldséget, mindent lehet kapni, még húst is láttunk. Mindenütt sátras-butikosok árulják a tömeg-divatholmikat, a kirakódós pultokon ugyanazok a nyugati élvezeti cikkek: brazil kávégranulátum (bűn rossz!), teák, szörpök, üdítők, szappanok, dezodorok, mosóporok, cigaretták. Az látszik, egy nagybani szállító van (gondolom a maffia), s mindenki ott szerzi be az áruját. De legalább van...
Vettem egy csokréta vörös rózsát, szépen díszcsomagolásban, celofán, arany masni, mindegyik virág külön celofántasakban, szalaggal átkötve... Potom 700.000 karbovanyecba került. Na de az asszonykának akár egy millióért is veszek virágot a szülinapjára...
A hajóra beérve átadtam, örült a szentem!
Este kimentünk családilag. Az egész, tehát Ninó is!
Végigsétáltunk a központig vezető főúton, jó volt, annak ellenére, hogy legalább 35 fok volt este hatkor! Széles utca, sok-sok fa, bokor, árnyas parkok, valóban kellemes séta volt. Menet közben benéztünk egy hatalmas élelmiszer boltba. Az alapterülete valóban hatalmas. Az áruválaszték kevésbé. Az árak szintúgy magasak voltak. A vevők csak lézengtek benne.
Nagyon kellett volna már egy valamilyen hely, ahova le lehetett ülni. Nem találtunk. Végre a posta után a Lenin utcán több kávézót találtunk, az utcán székekkel, asztalokkal. Encsi és a gyerekek fagyiztak. Én Holstein sört ittam. Aztán üdítő, újabb sör, és bámultuk a főutcát.
Ilyennek képzeltem el a csehovi poros, orosz kisvárost, ahol nyáron meleg van, télen hideg, és ez az összes ami a lakókkal történik... Szinte láttuk Encsivel, az erkélyek mögül kandikáló, unatkozó polgári kisasszonyokat, akik az utcán masírozó nyalka katonák után ácsingóznak.
A városka hangulata most is ilyesmi: nyugodt, nincs rohanás, nincs forgalom, a népek ülnek a kávéházak teraszán - már aki teheti - , beszélgetnek, nézelődnek, és örülnek, hogy van aki meg tudja fizetni az addig csak áhított, a nyugati fogyasztói társadalomból száműzött kacat-gazdagság, bóvli-boldogság illúzióját. Isszák a nevenincs söröket (a Holstein túl drága, és nem is olyan csicsás a doboza), szívják a harmadosztályú cigarettákat, szürcsölik a meleg üdítőt, kólát (a jéghideg az igazi!).
Nagyon élveztük az egészet. Vissza a piac mellett jöttünk, és igazán elfáradtunk. Encsike vitézül bírta a lábával, én többet nyavalyogtam a köszvény miatt.