A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Mi fán terem a rossz hír? - MV Priwall, 6. rész

Print Friendly and PDF

Június 14. csütörtök, Sharpness.

Ma egész nap a rakodó masinkán dolgoztak. Így aztán egy nyugodt napunk volt, szépen elvoltam délelőtt a hídon, dolgoztam. Este vettem észre, hogy a telefon fennmaradt a hídon, felmentem érte, láttam, hogy Encsike tízszer próbált hívni. Puff neki.

 

Június 15. péntek, Sharpness.

Reggel SMS ment az asszonynak, így aztán délután hívott.

Megyünk nyaralni?

Felhívta egy valamilyen Kft., hogy sorsoláson nyertünk egy utazást. Az asszony, meg én. Persze az első kérdés az volt, hogy mi ebben az átverés? A repülőjegyet náluk kell venni?

Tiltakoztak. Semmi átverés, arról van szó, hogy az apartmanok nem 100%-osan kihasználtak, ezért időnként kisorsolnak pár házaspárt egy számítógépes adatbázisból, és ingyen mehetnek, csak el kell mondani, hogyan nyertük. Egy évig érvényes az utalvány.

Meglátjuk. Legalább eljutok valahova Encsivel, úgyis nagyon régóta szeretnék! Jó lenne szeptember végén elmenni. (Beszúrás 2016-ból: hát ingyenes is volt a szállás, csak a napi regisztrációs díj ugyanannyi volt, mint a szobaár...)

Megjavították a masinkájukat, és este tizenegyre végeztünk a hivatalos dolgokkal, a révkalauz negyed kettőre ígérte magát.

 

 

Június 16. szombat, Sharpness, úton.

Szeretem az ilyen éjszakákat. Nem kell bucira aludni a fejem. Negyed kettőre jött a révkalauz, a zsilipből hajnali fél négykor indultunk.

Nem kellett ringatni. Éjfélkor már láttuk a Barrow torkolatát.

 

Június 17. vasárnap, úton, New Ross.

Reggelig drifteltünk, azaz sodródtunk a nyílt vízen. Kilenckor feljöttünk a folyón egy hídig, majd negyed négykor indultunk tovább.

Nem semmi felvinni egy ekkora hajót. Minden elismerésem a piloté.

A hidat fél négykor nyitották, hát a két hídláb között volt 14 méter a nyílás, a hajó szélessége 12, és olyan erős az áramlat, hogy teljes sebességgel kell átmenni. Mint a gyorsvonat mentünk át pontosan a közepén.

Tájkép, menet közben

Szinte mesebeli tájon jöttünk. Kicsit emlékeztetett Nagyszékely környékére, és ami felidézi a gyermekkort, az csak szép lehet. Szerettem ott élni, a tolnai dombok között. Jó volt kóborolni a mezőn, meg-megbámultam a dolgozó parasztokat. A látvány, és az élmény a lelkembe ivódott. S most itt, az Isten háta mögött, Írország délkeleti részén, lankás dombok között tanyák, farmok sorakoztak, sok-sok birka legelészett a domboldalakon, mindenütt harsogó zöld növényzet, a fák, bokrok, a szántóföldek. És persze a jó levegő. Na, erre a tengeren se panaszkodhatunk. Otthon lassan készülődnek az aratáshoz, itt még éppen sárgállni kezdenek a táblák. De zömmel legelőket láttunk, fekete-fehér tehenekkel. A száj- és körömfájás (foot and mouth disease - még Sharpnessben tanultam meg a betegség angol nevét) az íreknél nem pusztított, csak az ország északi részén tudott betörni, de ott se végzett jelentős pusztítást. Itt kiteszik a tálcát a fertőtlenítő folyadékkal átitatott hatalmas szivaccsal, hogy abba lépjünk. Angliából jöttünk, ahol sok-sok gazda tragédiáját okozta. A sharpnessi pilot szerint több száz angol farmer akasztotta fel magát, amikor az összes állatát legyilkolták - nemzeti érdekből.

Kint könyököltem a híd szélén, és gyönyörködtem, amikor megszólalt a telefon. Az asszony volt.

Mi fán terem a rossz hír?

- Hallottad a rossz hírt? - kérdezte Encsi.

Gyorsan átvillant az agyamon, hogy megöltek valakit, vagy meghalt valaki.

- Kokót kiütötte az argentin az ötödik menetben...

Milyen furcsa! Ha otthon vagyok, akkor biztos szomorkodom, így meg fellélegeztem, hogy hál' Istennek, semmi komoly. Innen, a tengerről minden más. Más az értékrend, nem azonos a fontossági sorrend. Az első, mindenek előtt a család. Igazán rossz hír csak innen jöhet. Minden más jelentőségét veszti. Kokót persze szeretem, drukkolok is neki, de az, hogy kiütötték, az innen nézve nem más, mint egy mindennapos, hétköznapi esemény, semmi, de semmi jelentősége nincs.

Szabolcs holnapután érettségizik. Ez százszor fontosabb esemény, mint egy bokszmeccs, még ha az egyik legjobb magyar sportolója is a szereplője. Ha a fiamnak nem sikerülne, az lenne az igazi szomorú hír. Az bántana. Akkor nem tudnék aludni.

Ötre kikötöttünk, sajnos messze a város, így csak egy fotó készül a hajóról, mert megcsináltam a fényképezőgépem, ugyanis filmcserénél valami gond adódott (és ennek is sokkal nagyobb a jelentősége, mint a szombati bokszmeccsnek).

Zoli - este kiment - mesélte, hogy Kokó veresége címoldalas sztori az ír sajtóban, két napilapban is ott virít az ökölvívónk képe. Jó, mi? Ez már sokkal jobban megmozgatta a fantáziámat, hogy itt, az Isten háta mögött, írnak rólunk, Budapestről, benne vagyunk az ír köztudatban is ennek a meccsnek kapcsán, mert máskor sose kerül kis hazánk a vezető hírek közé.

Chili Mikulás Solymáron

Print Friendly and PDF

Készülök a Solymári Chili Mikulásra.

Nagy bulinak ígérkezik, akinek holnapra nincs programja, annak szívből ajánlom, persze csak akkor, ha szereti a csípőset, annak is aki csak módjával, és annak is akinek azbeszt van a nyálkahártyája helyén! Mindenféle program lesz, kiemelés helyett beteszem a programot

chilimikulas2016.jpg

 

Sok mindenki ott lesz, aki számít a "szakmában", ha érdekel, akkor készült egy prezentáció a résztvevőkről, azt is megmutatom:

kistermelok-mikulas-16.jpg

Én is benne vagyok, és ez most számomra kicsit olyan, amikor tök átlagember felvillan a TV Híradóban, és fűnek fának újságolja... Igen, mert számomra ez már "valami", hiszen ez év elején magam sem gondoltam komolyan, hogy lesz valami az álmaimból! Nem volt semmi, csak elképzelés. De megcsináltam! Lett fóliasátram (olyan, amilyen, de használható), kineveltem a palántáimat, automata öntözést fabrikáltam,megtaláltam azt, amit árban is megfelelt... És lett őstermelői és kistermelői engedélyem. Elkezdhettem főzni a szószokat, utánajártam, honnan érdemes palackokat, kupakokat szerezni (vásárolni), lettek címkéim is, ami hatalmas szó, mert nagyon drágák, és a tervezés sem nekem való. A legnehezebbek közé tartozik a névadás is, ebben nem vagyok jó. De lassan, lassan minden kialakult. Mára vannak bejáratott piacok, ahol ismernek, és vannak újak, ahova járni fogok...

Ami ebben a listában nagyon aranyos, hogy tele van ilyen-olyan-amolyan chili-, -chili névvel, csak én vagyok benne "Székely István" a végén. Amiből az is látszik, hogy nem vagyok átlagos... vagy csak kilógok a sorból? (Ha valaki azt gondolja, hogy igen, akkor elárulom, hogy én is beletartozom az ilyen-olyan-amolyan chili-, -chili táborba, én vagyok a Chilistván.hu).

Szóval én is készülök. Ott leszek. Akit érdekel, valahol megtalál az árusok között, a magam hatvannyolc évével az egyik "legfiatalabb" csilis leszek!.

Gyertek, kóstoljatok ezerféle, jobbnál jobb chili szósz, csilikrém, lekvár, kivonat (bevonat), savanyúság várja az érdeklődőket!

Babos csilit főztem

Print Friendly and PDF

ha valamit szeretek, akkor az a babos csili. Lila hagymával, kevéske kukoricával (sajnos nincs friss korianderem), zöldpetrezselyemmel, isten!

Volt a fagyasztóban darált hús, meg egy bontott zacskó kukorica. babkonzerv meg mindig van itthon, nosza fogjunk hozzá! Este kivettem a húst, reggelre kiolvadt. Megdinszteltem a hagymát mehet rá a hús. Kicsit gyanús volt...

- Ez biztosan darált hús? - kérdeztem az asszonykámat.

- Lehet, hogy van benne némi rizs is- mondta, mert rakott rizsből kimaradt valamennyi. Nem baj, formabontó lesz a csilim, majd azt mondom, hogy á lá Ázsia.. Ment bele a paradicsomszósz, aztán a kukorica, szép nagy szemű, régen láttam ilyen kerek szeműt! Végül a konzerv bab. teleraktam 7pod - 7seas chili szósszal, hogy legyen egy kis ereje is, merthogy csili, nemde bár?  Összerottyant, fokhagyma bele, petrezselyem zöld, és kész.

Mehet a tányérra.

Gyanús. Sőt, nagyon gyanús. Lehet, hogy nem is rizs volt a darált húsban? Ahogyan jobban megnézem, ebben biza hús se nincsen! Legjobb esetben kuszkusz...

Hát akkor hurrá, vega babos csilit alkottam, de legalább kukoricás!

Illetve várjál csak! Ráharaptam a kukoricára. Hát ez biza nem az! Sokkal inkább  csicseriborsó.

Viszont elmondhatom, hogy isteni erős volt! A 7 POD - 7 SEAS szószban legalább nem csalódtam! Az bizony csípett keményen, csak úgy bizsergett a szám széle, meg a garat!

Ha a kaja nem is, a szósz megérdemli, hogy idefényképeződjön:

7pod-7seas.jpg

Egy nagyon hülye álom... - MV Priwall, 5. rész

Print Friendly and PDF

2001. június 9. szombat, Santander, úton.

Hajnali negyed ötkor ébresztő, ötkor pilot, s indulás. El kell érnünk a dagályt hétfő reggel.

Sörügyek

Az a helyzet, hogy igazán jól érzem magam, csak egy baj van. Túl sok sör fogy a hajón. Kezdve azzal, hogy capt. Brackhagen a napi kartont letolja, és csak az tengerész, aki az iramot tartja, odáig, hogy a mostani barba se veti meg. Viszont őt sose lehet részegen látni! Valahányszor találkozom vele, nyújtja a sört:

- Na, Pistám, erre inni kell...

Az ember persze megissza, de már tele vagyok...

Viszont életemben nem pisiltem annyit, mint itt, és tekintve, hogy a vesének jó az "öblítés", még "egészséges" is lehet. Persze már látják, hogy nem úgy van, hogy mindig, minden alkalomra, mert azt nem engedhetem meg, hogy ne tiszta fejjel dolgozzam, így inkább csak őrség végén, rakodás végén fogadom el. Még jó, hogy tömény nincs a hajón.

Újra marhaságot álmodtam...

Már nem először fordul elő velem, behajózásonként egyszer-egyszer, hogy valami égbekiáltó marhaságot álmodom, és arra hosszú ideig emlékszem. Minden kommentár nélkül, íme:

Mezőn sétálunk, egy meredek hegyoldalt kell megmászni. Egy tíz év forma fiú elkéri a géppuskámat, és úgy viszi a majdnem függőleges falon, mert nem tudnám megmásznia fegyverrel a hátamon. Egy kisebb alagútba kell bemásznunk, én a hónom alatt szorongatom a propelleres Adidas csukámat (a propeller fémből készült, és a cipő orrára van szerelve, kissé felfelé néz), a cipőfűzővel átkötve. Az alagúton keresztül csak kúszva lehet közlekedni, sokan vagyunk, egy elágazáson keresztül - amit senki se használ - látom, hogy ha bemászok, akkor levághatok egy nagy kanyart, s közel kerülhetek az asszonyhoz, mert ő jóval előttem mászik.

Rámegyek a zöld, sima felületre, nem értem, mások miért nem használják? Aztán látom, hogy mohával fedett nagyon korhadó deszkára kerültem, ami veszélyesen hajladozik, a jelek szerint eltörik a súlyom alatt. Féltem az életem, hogy lezuhanok, alattam veszélyes mélységet érzek. Mozdulni nem merek, de nem is tudok, csak centiméterről centiméterre tudom megközelíteni a szélét, és közben rettegek, hogy beszakad alattam. Encsi nyújtja a kezét, amikor hozzáérek, megszűnik a félelem, könnyedén behúz maga mellé az alagútba, megmenekültem. Egy kisebb odúba hengergőzöm, amikor látom, hogy óriás, szöcskékhez vagy ájtatos manóhoz hasonló állatok, erős rágójukkal csapkodják, eszik a kúszókat.

Elvesztem a propelleres cipőmet, a feleségem lemarad, a kis srác a géppuskával eltűnik. Valahogyan kimenekülök, felérünk a gerincre, egy kisebb völgyön kell átmenni, és akkor megmenekülök, mert ott egy várost látok.

Furcsa, kovácsoltvas-szürke minden, az épületek vasszerkezetűek, üvegbetéttel. Kiderül, hogy valami állomásféle, de vonatot nem látok. A sínek helyett egy-egy ösvény van, olyan, mint amilyent én is használtam, és özönlenek az emberek. Az épület tele van különleges lényekkel. Mind emberszabású, de azért mások. Egy kedves fiatal lánnyal találkozom, aki sárga szárit visel. Itt, bent az épületben, már nem értem senki beszédét. A lány egyszer az órájára néz, elnézést kér, és azt mondja, hogy ki kell tűznie a zsidó csillagot. Ám a gallérjára egy piros jelvényt tűz, ami piros fekvő ellipszis. A bal felső negyede oválisan kivágva, fehér alapon egy fekete, fektetett "hármaskereszt" van benne. Egy üzlethez megy, mindenféle cukorkát, édességet árulnak benne.

Szükségét érzem a géppuskának. Keresni kezdem a kis srácot. Kérdezek mindenkit, de senki nem tudja, hol van. Közben egyre jobban távolodom az eredeti helyszíntől. Erdős domboldalon ugrálok lefelé, amikor meggondolom magam, és visszafordulok. Egy tágas csarnokba érkezem, ahol a hosszú pultnál egy gimnasztyorkás hölgy turistacsoportnak látszó társaságnak magyaráz.

- Maga is idegen? - kérdezi, és amikor bólintok, egy furcsa, rücskös fejű, kék és nagy fülű lényt bocsát rendelkezésemre, azt mondja, hogy nagyon buta, de tolmácsnak ez is jó lesz. Ezzel valóban tudok is beszélni. Nagyon együgyűnek tetszik. Ha nem találom meg a propelleres cipőmet, akkor csinálnom kell, mondom neki, vegyünk egy csónakmodell motort. Egy hosszú utcán egy antikvitás kirakatában meglátok egyet. Semmilyen tárgyat nem ismerek fel, hogy mire használható, csak ezt. A tolmács benyit a boltba, de arról kiderül, hogy kocsma. Egy hosszú pultnál a legkülönfélébb lények isznak. Füst, kocsmazsivaj. A tolmács tárgyal a csapossal, annak fekete és hiányos a fogsora, szőrös, és Lenin sapkát visel. Che Guevara szakálla, bajsza van. Azt mondja, eladó a csónakmotor, de birkabéllel működik, amit fel kell tekerni, tehát úgyse lesz alkalmas a cipőm számára. Tulajdonképpen olyan, mint egy gumi motor, amit régebben repülőmodellekhez használtak. A gumi köteg egyik vége rögzítve, a másik a propellerhez erősítve, a propellert jól feltekerik, és a gumi ellenkező irányban kipörgeti - ezt csak magyarázatként szúrom be - Elektromotor kellene.

- Az mi? - kérdezi a tolmács meghökkenve. Válaszra nincs idő, mert a kocsma vendégei ellenségesen viselkednek, el kell futnunk. Vissza a vasútállomás épületbe, ahonnan sikoltva futnak ki az emberek. Látom, hogy a szöcskeszerű állatok, melyek dinoszaurusz nagyságúak, falják őket. A kísérőm bevezet az épületbe, labirintusokon keresztül kijutunk a túloldalra, de a kis völgy eltűnt, helyette várost találunk. Érzem, eltévedtem. Nem találhatom meg Encsit, és végérvényesen oda a cipőm. Azért elindulunk a domboldalon lefelé. Tengerészekkel találkozunk. Elmondom, hogy mit találtam ki, a propelleres cipő ügyében. Kinevetnek: az nem tud repülni, mondják, és elmesélik, hogy Sziráki Peti megcsinálta, de nem ment vele semmire. Oké, mondom, de én vízben akarom használni, cipővontató-motornak jó lesz birkabéllel is.

Közben egyre lejjebb kerülünk, idegen városrészeken caplatunk át, már fáradt vagyok. Üljünk villamosra, mondja a kísérőm, és egy villamosmegállóhoz visz. Egy szerelvényt látunk, felmászunk rá. Valami furcsa érzés fog el, hogy ez nem is villamos. Leugrunk, amikor az ajtók becsukódnak, és ahogy elmegy, látom a fehér falon a világoskék betűszót: EKM.

- Mit jelent? - kérdezem a tolmácsot.

- Elektromos Metró - mondja, magától értetődően. Felmegyünk a peronra, hogy jegyet vegyünk. A pénztárnál békésen ácsorognak, és már adnák a jegyet, amikor hirtelen rémülten, kiabálva, pánikszerűen kapkodni kezdenek, és az ablaküvegről lekapkodnak valamilyen odatapasztott aranyszínű jeleket, jelvényt, emblémát vagy mi a fityfenét. Hirtelen gimnasztyorkás, pufajkás fegyveresek rohannak be, elkezdik puskatussal verni a pénztár dolgozóit, rohadt disznóknak mondják őket, és bordó háromszögeket tesznek az arany jelvények helyére, elszaladunk. A tolmáccsal felszállunk a metróra, elmegyünk a vonattalan vasútállomásig, az épület kihalt, az oromzatán lepedőnyi lobogók lengenek, ugyanolyan vörösek, mint a zsidó jelvény volt a csajon, kísértetiesen hasonlít a náci német lobogóra, itt a közepén egy fehér ellipszis van, benne a fekete jel: három függőleges, vastag vonal egy pedig keresztben. Fekete egyenruhások csizmatalpai csattognak mindenütt, igazoltatások, félek nagyon, hogy letartóztatnak...

Felébredtem...

Ennyi. Na, milyen? Egész délután a hatása alatt voltam (merthogy délelőtt álmodtam).

Kéne írni belőle valamit. Mindenesetre copyrightot jelentek be a sztorira...

 

Június 10. vasárnap, úton.

Megyünk. És akár hiszed, akár nem, oda is érünk. Ezt mindenki tudja, csak Lacus tud baromira aggódni.

Délutánra kisimult az arca, mert simán tartjuk a 9,5 csomós átlagsebességet.

Egész nap töprengtem, hogyan tudnám felhasználni a tegnapi álmomat. Nem tudok dűlőre jutni, van több ötletem is, de nem tudom a történeteket végigvinni. Azt hiszem, azért belevágok, mert bízom benne, hogy a sztori bennem van, majd kiírja saját magát, amíg verem a billentyűket. A terjedelemről fogalmam sincs, majd meglátjuk.

Június 11. hétfő, úton.

Barry elé rohantunk, és lehorgonyoztunk. A pilot este 8-ra jött, így a kikötés holnapra maradt. Ennyi...

Június 12. kedd, úton, Sharpness.

Késtünk vagy egy jó órát, ami a Nagykörúti közlekedési viszonyokat tekintve nem nagy ügy, de itt minden a dagály és az apály függvénye.

Szinte lépésben jöttünk a Severnen, a folyó és a hajófenék állandóan súrolták egymást. Még jó, hogy a lágy iszapban előre tudtunk evickélni. Hajnali fél háromra kötöttünk ki.

Szeretem az ilyen éjszakákat. Nem kell hülye sokat aludni!

Hajnali hatkor keltem, a szokásos draft survey után hétkor kezdték a kirakást.

Június 13. szerda, Sharpness.

Reggel beütött a krach. Nem volt még tíz óra, amikor a vadonatúj rakodógép (egymillió eurót fizettek érte a hollandoknak) bemondta az unalmast. Egész nap alig szedtek ki a hajóból kettőszáz tonnát.

Este bejöttek a jehovista hittérítők, hoztak fájintos olvasnivalót, majd Lacus viszi haza valakinek. Belenézve, egy-egy mondatot elolvasva, egyszerűen elképzelhetetlen számomra, mivel tudnak új híveket megfogni? Persze, biztos nem az ateisták közül kerülnek ki, hanem a keresztények közül...

Nekiálltam térképeket javítani, nagyon nem szeretem, de meg kell csinálni.

Bevezetés az ISM adminisztrációba... MV Priwall, 4.rész

Print Friendly and PDF



2001. június 3. vasárnap, Sharpness. Szép, csendes vasárnapra virradtunk. A tegnap még erősen fújó szél elcsendesedett, minket nem raknak, csak a szomszédos osztrák "Zug" dolgozik. Ők ócskavasat raknak be. Így aztán nagyon alkalmas volt a nap, s tartottunk egy mentőcsónak gyakorlatot.

Gyakorlat ISM módra

Az ISM (International Safety Management) a legújabb módi, ami alkalmas arra, hogy a személyzettel kiszúrjanak, és a vállalat megóvja magát a felelősségtől. Tehát nem más, mint adminisztráció. Magyarán mondva, mindent "leszabályoznak" és "leadminisztrálnak" ami a biztonság tárgykörébe tartozik.
Mondok pár példát, hátha szeretsz röhögni.
Készíttettek egy halom ún. checklistet, azaz ellenőrző listát, amit ki kell pipálni, miután az ellenőrzést elvégezted. A hajó kikötőbe való érkezése előtt:
Le kell ellenőrizni, hogy a kikötőkötelek elő vannak-e készítve (hát hogy a rossebbe lehetne anélkül kikötni?), kitették-e a pilotlétrát (anélkül hogyan tudna feljönni a révkalauz?), ki kell pipálni indulás előtt, hogy a főgépet beindították-e (mert ha nem, akkor nem is tudunk indulni), szóval mindent leírtak, amit az ember amúgy magától (de ISM nélkül hűbelebalázs módon) úgyis elvégez.
Persze jogos, mert például, ha levizsgáztatják a személyzetet, akkor biztosan kifelejtesz valamit a listából, és megfognak, hogy: nahát, meg ejnye-bejnye, pedig ez már automatizmusként működik, a gyakorlatban úgysem felejtjük el bekapcsolni a horgonygépet dobás előtt, de lehet, hogy vizsgán kifelejti egy ideges, izgulós ember...
Amit ma csináltunk, arra valóban szükség van, és amikor parancsnok voltam, igyekeztem is betartatni (ISM nélkül is).

Mentőcsónak gyakorlat

Reggel nyolckor megszólalt az általános riadó, felrohantunk a mentőcsónak mellé, előkészítettük, és a víz fölé fordítottuk. Ezután egy ember beöltözött az immersion suitba, ami egy jól megszerkesztett védőruha mert megtartja a test melegét. A delikvens belevetette magát a vízbe, és a mentőcsónakkal kimentettük.

Igaz, nehezen tudtuk Zolit rávenni, hogy hanyatt feküdve megvárja, hogy "meg legyen mentve", mindenáron uszodába képzelte magát, és úszni akart, pedig vészhelyzetben, hideg és háborgó tengerben nem kifizetődő az energiát pazarolni. Ha tekintetbe veszem az angolok gyakorlatát, akik helikopterrel valóban gyorsan a helyszínre érnek, és 15 perc alatt felszedik az első embert, akkor nyilvánvaló, hogy arra kell koncentrálni, hogy a tengerészek egy helyben maradjanak (mert az elsüllyedés helyszínére jön a mentőcsapat), minél jobban eltávolodunk tőle annál kisebb az esély arra, hogy megmentenek.
A dolog nehezebb része a gyakorlat után jött.
Le kellett adminisztrálni mindent, hogy holnap reggel faxon elküldhessük a cégnek.

2001. június 4. hétfő, Sharpness. Nyugi van. Kirakták a rakományt, mert két órát ráhúztak, éjfélkor már ágyban voltam.

2001. június 5. kedd, Sharpness, úton. Hajnali negyed hétre terveztük az indulást, hatra itt volt a pilot, manőver, beálltunk a dokkba, pilot el, két órát kell várakozni a magas vízre.
Mint hajdan a Szajúzban. Akkor miért kellett nekünk olyan korán kelni? Miért nem lehetett akkor indulni, amikor megjön a víz a folyón?
Aztán mentünk.
Délután elkezdtem egy levelet Kary Évának, aki gimnáziumi osztálytársam volt. Megint elkapott az a furcsa érzés, ami a dombóvári látogatás előtt és után, meg ugyanezt éreztem, amikor írtam a "Kifaggatom a papát" című fejezetet a Zümzümbogárból.

2001. június 6. szerda, úton. Nyugi van, és megyünk. Nem értem, azt hiszem, minden hajóra szállás után leírtam, hogy az első mozgásokat mindig megérzem. Most is, amint kijöttünk a Vizcayára, billegtünk és bukdácsoltunk egy kicsit, hát kikészültem. Reggelre persze elmúlt.

2001. június 7. csütörtök, úton, Santander. Na, vissza is értünk. Délután SMS-t küldtem a fiamnak, hogy várom az asszony hívását. Naná, hogy akkor jött a draft surveyor, láttam, két hívást is elszalasztottam. Szabolcs Balcsin, Ninó dolgozik, a grúzokat legázoltuk, az eredmény 4-1. Késő...

Este mindenki kiment, én maradtam a házőrző, megnéztem egy "Légy jó mindhalálig"-os videót, de mivel csak rossz emberek voltak benne, mindenkit lelőtt Robert de Niro a végére.

2001. június 8. péntek, Santander. Szépen, nyugisan raknak. Irigylem Horáczot. Délután kiment, és elgyalogolt az öböl bejáratánál levő kastélyhoz, és még a plázsra is átment. Az ifjú tengerészkorom jutott eszembe, amikor egy nap be tudtam barangol egész Velencét, vagy kirándultam Triesztben a Grotta Gigantéhoz, ami sok-sok mászkálást jelentett, meg egy kiadós országúti sétát Villa Opicinától a faluig.
Ember tervez, de a lába végez...

Egy jó kis kirándulás Berkely-be - MV Priwall, 3. rész

Print Friendly and PDF

Tudod-e hogyan megy egy tengeri mentési gyakorlat a parti erők részéről? Ehhez ráadásként meghívlak az ősi Berkeley kastélyba egy kirándulásra!

Május 31. csütörtök, úton.

Tulajdonképpen egy eseménytelen nap lett volna, ha Land's Endet elhagyva nem lettünk volna részese egy váratlan akciónak.

Tengeri mentési gyakorlat

Délután két óra körül egy helikopter jelent meg mögöttünk. Előbb egy pillanatra inamba szállt a bátorságom, mert attól tartottam, hogy rossz helyen hajózunk, vagy egyéb szabálytalanságot követtünk el. Önkéntelenül is kihajoltam, hogy megnézzem, nem szennyezzük-e olajjal a tengert, aztán bementem a hídra.

- Priwall, Priwall, a helikopter hívja a Priwallt - hallottam a VHF rádióban. Válaszoltam.


- Engedélyt kérünk, hogy mentési gyakorlatot folytassunk, és embereket tegyünk a hajóra! - mondta a pilóta.

Megkönnyebbültem, az engedélyt persze megkapták.

Ezután két tagot engedtek le kötélen a pupára (hajófar), majd visszavették őket. Gyorsan, szakszerűen hajtották végre. Azt mondják, az Angol Parti Őrség számtalan tengerészt kimentett már a háborgó tengerből.

El is hiszem, ha ilyen lelkiismeretes gyakorlatoznak. Miután nálunk végezte, átmentek egy közeli hajóra, és ott is leereszkedtek.

Gáti Laci mondta, hogy gyakran jönnek, még igen rossz időben is megcsinálják.

Jó tudni, hogy biztonságos vizeken hajózunk.

Június 1. péntek, úton, Sharpness.
A révkalauz hajnali fél kettőkor szállt be. Világos volt, amikor megérkeztünk a zsilip elé.

 

Mütyür zsilip

Azt hiszem, ez a világ egyik legkisebb zsilipje, amit tengerjáró hajók is használnak. A hajóorr nem volt messzebb, mint másfél méter a zsilipkaputól, és így is a farát keresztbe kellett állítani, hogy be lehessen a kapukat csukni.

Jobbról-balról volt legalább két méter még a falig. Pillanatok alatt megtelt a csöppnyi zsilipmedence, s mehettünk a négyszáz méterre levő rakparthoz.

Jó hírrel szolgált az ügynök: leghamarabb hétfőn este, vagy kedden reggel mehetünk el. Így miénk a hétvége, lesznek nyugodt éjszakáink, szóval minden a legnagyobb rendben van!

Azt hiszem, elmegyek kirándulni a közeli kastélyba, mindenki ezt ajánlja.

Június 2. szombat, Sharpness.
Szabolcsnak ez nagy nap, szegénykém nagyon bízik a botlábú sztárokban, és reménykedik, hogy este győzünk Bukarestben. A barátjával nézi a meccset az apja irodájában. Megmondtam, hogy utána SMS-ekben kérek beszámolót. Adja Isten, hogy örömmel írhasson. Komolyan mondom, azért szurkolok csak nekik, hogy a fiam örülhessen egy szép győzelemnek... Nekem megadatott, hogy Albert, Farkas, Tichy, Mészöly, Göröcs, Bene, Dunai II, Fazekas, Sóvári, Bundzsák, Grosics, Hidekúti játékának örülhettem, neki sajnos csak "ezek". Szegény gyerek...

Akit a "történelem füstje" megcsapott...

Az a valaki persze én vagyok.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem ha gyerekkoromban azt mondták, hogy várkastély, akkor egy csupa rom, düledező épület jelent meg a képzeletemben. Ehhez a szóhoz a régmúlt tapadt, valami olyasmi, ami végérvényesen lezárult, ami csak a "történészekre" tartozik. Sose tudtam elképzelni, hogy egy kastély "működhet", ráadásul tanúja a történelemnek, az európai írott történelem hajnalától, napjainkig.
Nos, ma találkoztam egy épülettel, egy olyan kastéllyal, amit a lakói állandóan alakítgattak, mindig az adott kor technikai színvonalához igazítottak, s tették, teszik ezt mind a mai napig!
Délután kilátogattunk a közeli kisvárosba, Berkely-be, s megnéztük a várkastélyt.

 

Berkeley Castle

A shipi, az öreg Kohn (persze nem ez a neve, csak a hajón hívják így az idős kereskedőt) délután kettőkor várt a kikötő kapuján. (Vett egy karton cigit, adott érte 10 fontot, ő továbbadja 30-ért, aki megveszi nyer 10-et, ő 20-at, én csak 10 dollárt...) A furgonjával öt perc alatt kivitt a Berkeley család kastélyához.

Először a nyugati kapu előtt, a külső udvarban sétáltunk egy sort, megnéztük a kiállított hajóágyúkat, le is fényképezett Zoli egy 1350-ből származó török ágyú mellett, biztosan családi hadizsákmány lehetett. Sok tengerész volt a családban.
Fantasztikus volt számomra, látni az eredeti, ha jól tudom, a 13. században épült falakat, a falakba vágott gótikus ablakokat, egy későn hozzáragasztott barokk erkélyt, 19. századi cinezett vízlevezető csatornákat, a 20. század eleji fűtőtesteket, mely mind-mind azt tanúsítja, hogy a Severnhez közeli angol kastélyt ősidők óta lakják.
A családnak 850 éve ez a "fészke". Az angol historikusok szerint is ritkaság az olyan várkastély még a brit szigeteken is, melyet egy család birtokol majd kilencszáz éve, melynek falai között angol királyt gyilkoltak meg (II. Edwardról van szó, látható a cella, ahol napjait tengette, és végül megölték), melynek falai között vendégeskedett John Trevisa az 1300-as évek második felében, aki a legkorábbi Biblia fordító volt brit földön, s a kastély túlélte Cromwell támadását is. Az angolok szerint a legromantikusabb kastély a mai napig Berkeley-i.

Az épület túlnyomó részét az arra kíváncsi turista potom 5,50 fontért meglátogathatja. Mi is végigjártuk, megcsodáltuk az ebédlőt, ahol tizenkét személyre volt megterítve a családi ezüstkészlettel, megnéztük a konyhában az irdatlan nagy nyársat, amire egy ökröt is fel lehetett nyársalni, megnéztük Sir Francis Drake hálószobáját, és egy méretes hajósládáját, a kínai porcelángyűjteményt, és elmondani nem lehet, mi mindent. Legérdekesebb a múlt mindennapos használati tárgyai voltak. A harangjáték a konyhában, volt vagy nyolc különféle, hogy a csengő-bongó dallamról felismerjék, honnan szól csengőhívás. Serpincében vagy hat darab, 8-10 hektós hordó állt, a borpincében a palackok sorakoztak polcokon, a nagyteremben trónszerű karosszék, a fegyverszobákban puska és kard minden korból.
A falakon persze ott sorakoztak a család ősei, mind-mind komor tekintetű uraságok és őlédiségeik, a feleségeik, a családi ősanyák...

Mr. és Mrs. R.J.G. Berkely mostani lakosztályait nem lehetett megtekinteni, de a mindenki számára elérhető árú és szép brosúrában ott a fotó, s az utolsó oldalon a családfa.
Az első a sorban: Roger de Berkely (elhunyt 1093), s az utolsó: Henry John Berkeley (született 1969-ben), a családfa 28 nemzedéket ölel fel. (Jelenleg van fiatalabb tagja is a családnak, de ők nem a kastély lakói.)
Nagyot sétáltunk a parkban. Mondjam, hogy milyen fantasztikus volt az "angol" gyep? Az ember félt rálépni. Megvártunk egy látogató csoportot, és csak utánuk mertünk rátaposni erre az évszázados, élő, biológiai műremekre. Lesétáltunk egy kis medencéig, ahol vízililiomok tenyésztek, s megpihentünk egy padon.
Külön jegyet kellett váltani egy bélásért (bár fontban mérve a kettes azért ér is valamit...) ha a pillangóházba be akartunk menni, és akartunk.
Nem nagy, mintegy 120 m2 alapterületű az egész. Párás, kicsit fülledt a levegő, és van vagy harminc fok. Számomra meglehetősen ismeretlen pillangók között sétáltunk, volt jó tenyérnyi is, de kisebbek is akadtak szép számmal. parányi tavacska van a melegház közepén, benne piros, fehér, fekete színű aranyhalak, és mintha egy teknőst is láttam volna. Sok virág ismerősnek tűnt, de az orchideákat felismertem. Lila, cirmos, vörös, sokféle volt, és nagyok...

Hazafelé bandukoltunk.

Hát... mit mondjak? Sokkal kényelmesebb egy furgonban beszáguldani, mint az angol táj

szépségeit élvezni. Másfél óránkba került, mire beértünk. Azért a városka végén megálltunk, és elbambultunk, mert nem akartunk hinni a szemünknek. Igen, valóban Angliában vagyunk! Fehér ruhába öltözött urak, ütővel a kezükben rohangáltak a gyepen: kriketteztek. Lehet, hogy sörmeccs volt, lehet, hogy bajnoki forduló volt, tény, a nézőszám velünk megduplázódott. Mivel hiába néztük, nem lettünk-e sportágban szakértők, hagytuk, hadd csapkodják a labdát, ugráljanak érte, fussanak vele, otthagytuk őket a dekadens, úri sportjukkal egyetemben...

Ja, ami igen pozitív, nem ütöttek el az országúton, csak egyszer akartam a marha autós elé lépni, mert ezek mindig másfelől jönnek, mint az ember várná...
Ami baj: nem vittem a videókamerát, mert valószínűleg a nyaka véres. Megy, számolja a lefutott filmet, de nem tudok semmit visszanézni, azt hiszem, a fejjel van valami gond.
Fényképeket viszont készítettem.

Este nyolc után pár perccel hívott az asszony, és búsan közölte, hogy 0-1. Azaz inkább 1-0, mert a románok ugye otthon játszanak. Amikor vége volt, akkor búsan telefonált, kettő nullra kikaptunk, nagy dolog. Amíg egy kutyaütő Hrutkának 80 milliót fizetnek 3 évre, addig nem is lesz foci itthon. Millión felüli pénzt csak a nemzetközi szinten teljesítőknek szabadna adni, na mindegy, nem ragozom, rajtam semmi se múlik. Meccsjegyre legalább tíz éve nem költöttem, és úgy néz ki, nem is fogok. Egy ezres kilencven percért, ilyen játék mellett, röhej!
Jóéccakát, fáradt vagyok.

Egy szakács tragédiája, meg a papucsos hajó... - MV Priwall 2. rész

Print Friendly and PDF



Május 28. hétfő, Santander.
Negyed nyolckor keltem, jól kialudtam magam. Cementet rakunk, ez számomra új rakomány, még nem láttam, hogyan rakják.
A raktártetőn levő kb. 40 cm. átmérőjű 4 db. fedelet leveszik, arra rászerelnek csöveket, és ott ömlik be az anyag. Nem telik el 8 óra, és a 3500 tonna már bennünk is van. Amikor kész, még tizenkét órát kell várakozni, hogy a rakomány megülepedjen, és csak ez után lehet indulni. Ez azért jó, mert így az éjszakát alvással lehet tölteni, pihenten indulunk.
Mindehhez hozzátartozik, hogy a berakáskor nem látni, hogy mennyi rakomány lett berakva, csak a merülés alapján lehet kiszámolni. Tehát 17 óra után kimentem a partra, és figyeltem, az első és hátsó merülést.
Az order szerint 3600 tonnát mindenképpen fel kellett vennünk, de a merülési limit szerint legfeljebb 3620 tonna rakható fel, különben jön a büntetés, hogy túlraktuk a hajót. S ha tudjuk mindehhez, hogy a rakodó-berendezés leállítása után a szállítószalagokon még 14 tonna cement van, ami bejön a hajóra, akkor igencsak szűk határokat állítottak fel...
Miután szerintem megvolt a rakomány, jött a draft surveyor, aki hivatalosan kiszámítja a merülésből a felvett rakomány mennyiségét. Az eredmény: 3613 tonna cement a rakomány. Tizenhárom tonnával több, mint az order volt, a rakomány tulajdonos ennyivel jobban járt. Tetszenek, és szeretem az ilyen feladatokat.
Utána kivitt a spanyol a közeli el Corte Inglésbe, ami magyarul egy bevásárlóközpont. Egy rekesz ásványvizet vettem magamnak, mert nincs ivóvíz a hajón, amit a sótalanító készít, azt legfeljebb mosdásra, mosásra lehet használni.

Május 29. kedd, Santander, úton.
Hajnali hatkor indultunk. Jó nagy köd volt kint a nyílt vízen. Manőver után még aludtam egy kicsit.
Délután őrség után megnyiratkoztam, mert elszúrták otthon az indulás előtti hajvágáskor, hosszú maradt elől.
Őrségváltás után beszélgettem a barbával, megrendítő hírt mondott:
K. G., aki a Paduán volt szakács meghalt. Illetve, eltűnt a hajóról. Este még látták, hogy felviszi a szemetet, és többé nem. A szemetes edényt megtalálták hátul a korlát mellett. Valószínűleg kiugrott a vízbe. Dovernél történt, az idő abszolút csendes volt, nem lehetett, hogy kiesett. Reggel fedezték fel, mert nem dolgozott a konyhában. Tűvé tették a hajót érte, mindent átkutattak, s hogy nem találták, visszafordultak. Bejelentették Dover Coast Guardnak, de hiába, nem találták meg.
Azt hiszem, hogy borzalmas módja az öngyilkosságnak. Lehet depressziós valaki, lehet pillanatnyilag életunt, de amikor a vízbe kerül, hamar kijózanodhat, és rájön, hogy marhaság, amit csinált. De akkor már nincs visszaút! Az életösztön mindenkiben ott szunnyad, és rettenetes lehet így elpusztulni, mert biztos, hogy küzd az életéért, ha az agy nem is akar, a test, az idegrendszer mindent megtesz, hogy minél tovább húzza, s ez igen lassú halál lehet. Borzalmas, még belegondolni is...
Szerettem G.-t, jól kijöttünk, sokat dumáltunk, kétszer is hajóztunk, a Dinán és a Paduán. Igaz, a normálisnál sokkal érzékenyebb volt, még a szakácsok között is ritkaságszámba ment, de nem gondoltam volna, hogy ezt teszi.

Május 30. szerda, úton.
Éjszaka naplót írtam, meg adminisztráltam. Megcsináltam a szolgálati lapokat.

Papucsos hajó

Ez is úgynevezett papucsos hajó. Erre már otthon lelkileg felkészültem, ezért hoztam egyet, amiben a lakótér körül és a hídon járok, egyet a belső folyosókra, de elfelejtettem hozni még egyet, amit a kabinban használok, na és a fürdőben...
Szóval a kabinból kijövök mezítláb. A bejárati ajtónál felveszem a "híd papucsot", felmegyek, és reggel lekapcsolom a fedélzeti világítást. Utána bejövök a lakótérbe, felveszem a fedélzeti cipőmet, körbejárok a decken, vissza, fel a belső papucs, lemegyek reggelizni. Utána a kabin előtt leteszem a papucsot, mezítláb a kabinba, átveszem az overallt, papucsba bújok az ajtó előtt, a folyosó végén fel a fedélzeti cipőt, és megyek rakodni...
Viszont a kabinban a padlószőnyeg, a lakótéri linóleum olyan, mintha új lenne, és ez is valami.

Utazás, ismerkedés, a szokásos behajózás - MV Priwall 1. rész

Print Friendly and PDF

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA

PRIWALL

priwall-santander-kastely

2001. Május 25 - 2001. Szeptember 10.

Május 25. péntek.

Délelőtt megint vásárlás, kínait főzök búcsúvacsorára, vettem hozzá csirkét, sertést, májat, szívet, zöldséget, sört, és finomat készítek.

Azt hiszem, ezt a napot, majd a hajón fejezem be.

És úgy is lőn! Már a Priwallon vagyok. Holnap érkeztem :-)))

Olyan hallatlanul finom lett a kaja, hogy még én is néztem! Íme a recept, nehogy elfelejtsem:

Olíva olajra dobtam a magokat: szezámot, kesudiót, mogyorót, mandulát és mazsolát, majd következett az előzőleg borban megpárolt zúza, csirkeszív, végül az alábbi sorrendben adtam hozzá a többi, apróra vágott finomságot: sárgarépa, zellergumó, zellerzöld, zöldpaprika, egy kevés erős paprika, csirkemell, hosszában felszeletelt zöldhagyma, kockára vágott sampinyon gomba, beáztatott illatos gomba, paradicsom. Fűszerként: só, bors, gyömbér, szójaszósz, fokhagymakrém, piros arany. Hozzá rizst készítettem, mi mást?

Mindenféle maradék itallal koccintottunk és a kajához sört ittunk.

Szabolccsal pálcikáztunk, bár én a végére feladtam.

Este az interneten kijelentkeztem a levelezőlistákról.

Május 26. szombat.

Hajnalban keltem, ötre jött a reptéri minibusz, fél hétkor csekkoltam be. Még visszanéztem háromszor az asszonyra, mint az jól nevelt, és kellőképpen babonás tengerészhez illik, s elindultam, bele az ismeretlenbe.

Kicsit feszült voltam, mert sokat hagytam ki, s ilyenkor mindig az vagyok.

A repülőút hál' Istennek, eseménytelen volt.

Párizsból küldtem egy SMS-t valakinek, hogy itt vagyok, ugyanis eltévesztettem Nimród mobilszámát, de utána neki is elküldtem. Encsike felhívott, megnyugodott (egyelőre).

Biarritzban pedig én, mert a taxisofőr, aki egy táblával várt, mondta - ékes franciasággal -, hogy bagázs boku problem, de nem az enyémmel! Pedig bennem volt a frász, hogy törik zúzzák majd, tekintettel a sok afrofranciára.

Bayonne-ban viszont kellemes meglepetés ért: a taxit nem engedték a hajóhoz, a kikötőkapuban letett, és eltűzött. Elképzelhető, hogyha belépnek az EU-ba, akkor a hajóig vihetik az utast?

A Priwall ugyanolyan, mint a Padua, így alapvetően nem lesz gondom se a hajóval, se a berendezésekkel. Bár nincs szatellit antenna és a hídon is hiányzik a tévé, így nem tudom, hogyan nézhetem a románok elleni meccset? Ebből következik, hogy az otthoni hírek csak módjával érkeznek. Itt még csak a Kisgazdák ceglédi nagygyűlésénél tartanak! Fogalmuk se volt Pallag úrék frappáns húzásáról, hogy beperelték magukat a bíróságon, és ezt a frakcióra érvényesnek akarják elismertetni. (2016-ban: hogy mi a fene nem történt akkoriban? Ki az a Pallag, meg minden...)

A parancsnok ma még S. Brackhagen, ha őt nem számolom, akkor a személyzet felét ismerem. Szíj Feri a gépész, Horinka Horácz a szakács és Polgár Józsi az egyik matróz, velük még nem hajóztam. Gáti Laci veszi át a parancsnokságot, vele 1974-ben voltam a Hévízen, akkor második tiszt volt, én pedig éppen az első behajózásom vége felé jártam. Azóta itt-ott találkoztunk, de nem hajóztunk. Golyán Gyuszival kétszer is voltam, először valamelyik hazajárón, talán a Cegléden 1980-ban, amikor főiskolás nyári gyakorlaton voltam, aztán a Dinán 1989-ben. Novotny Zolival pedig a Csokonain amikor harmadik tiszt voltam. Szóval mindegyikükkel jó régen találkoztam.

Négykor értem a hajóra, fél hatkor már menetben voltunk...

Santanderbe megyünk, cementet veszünk fel egy angliai kikötőnek.

Május 27. vasárnap, úton, Santander.

Fél éjfélkor keltem, hat előtt ledőltem, mert nyolckor érkeztünk.

A kikötés csak kicsit volt kalandos, mert tejsűrű ködben érkeztünk, és ötven méterre se láttam. Így aztán hiába mondta Gáti Laci, hogy:

- Oda megyünk, arra a kis rakpartra, ahol a sárga rakodó-berendezés van.

Ugyanis ő láthatta a radaron, volt már itt, tudja, hogy sárga, de én csak ötven méterre láttam, így semmit se tudtam kivenni a cseppfolyós, nyúlós ködben. De baj nélkül kikötöttünk és utána nyugi volt. Aludtam egy sort. Fél egykor ébredtem.

Búcsúzik Capt. Brackhagen

Mindenki a barbakabinban volt. Smirnoff vodkát narancslével, konyakot kólával kínált. Leültetett, beszélgettünk erről-arról.

Szó szót követett, s elmondta, hogy mennyire nem tetszik neki, hogy most át kell szállnia a cég másik hajójára. Kellene egy parancsnok, mert ez "nem állapot". Szokásommal ellentétben megjegyeztem, hogy az előző két hajómon captain voltam.

- Nagyszerű, chief -, örvendezett. - Maga lesz a mi emberünk. Készítsen fénymásolatot a parancsnoki bizonyítványáról, viszem Herr Meyernek, a tulajdonosnak. Igen korrekt ember, ha beleegyezik, akkor biztosra veheti, hogy beszállhat a hajóra legközelebb.

Hát ez szebb, mint a legmerészebb álmom volt, amikor elvállaltam ezt a hajót!

Gáti Laci szerint szinte biztosra vehetem. Ha megígéri, akkor be is tartja, amit mond. Ne igyunk előre a medve bőrére, de azért ez feldobott! Még a fejfájásom is elviselhetőbb lett! Mert ez a fránya időváltozás most nagyon megvisel, a légnyomás a egekben van, majd szétrobban a fejem.

Este kimentek a reptérre, és elment Sevillába (Barcelonán keresztül, ami nem a legrövidebb módja odamenni Santanderből).

A szalonban egész délután beszélgettem Novotny Zolival, felidéztük a Csokonain töltött napokat, elmeséltem a Pancon-3 rémregényét, amiből a Bonzsúr Indonéziát írtam.

Este kilenckor elvonultam a kabinba, most jól kialszom magam, s holnap hajrá.

Az utolsó kapcsolja le a Kambót... - utolsó rész

Print Friendly and PDF
2000. augusztus 19. szombat. A fedélzeten és a gépben dolgoznak, egyébként semmi.
Este tűzijáték volt, biztosan, mert holnap lesz a nevem napja…
Augusztus 20. vasárnap. Encsike felhívott a nevem napján, és megköszöntött. Szegényke elsírta magát, nagyon egyedül van…
Augusztus 21. hétfő. Dolgozunk. Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű a faxprogram elintézése, de nem tűnik reménytelennek.
Augusztus 22. kedd. Mr. Broskowski behozott egy programot, beüzemelte, és most van faxom…
Két óra múlva valami gond adódott, és nem volt faxom.
Egyébként a napok unalmasan telnek. Itt kell rostokolnom, és telefonügyeletet tartok. Ugyanis most a mobiltelefon a fax, a másik beépített, tehát nem nagyon tudok mozogni, mert a tulaj napjában 3491-szer felhív.
A gépet kiszedték, és elszállították Meppenbe, ahol a cég „főműhelye” van.
Augusztus 23. szerda. Isten éltesse a Román Szocialista Köztársaságot és Emőke húgomat.
Reggel korán keltem, háromnegyed hétkor már a szalonban voltam, és legnagyobb meglepetésemre Sörensen a szalonban ücsörgött. Éjjel ideette a fene…
Kíváncsi a gépre, és el akar menni Goscickivel.
Napközben mindenféle rémhírek terjengtek, hogy hazaküldi a fedélzeti személyzetet, aztán, hogy nem küldi, stb… Ahogyan az már ilyenkor lenni szokott.
Este elmentek Andrzejjel…
Augusztus 24. csütörtök. Ma itt volt a faxszakértő és úgy beállította, hogy azóta minden rendben a faxommal…
Az értőknek: a komputerben nincs modem, viszont vagy egy program, ami szimulálja a modemet, ezt használja egy vacak maroktelefon, így aztán nem csoda, hogy sok volt a baj (és még lesz is, mert Sörensen nem akar beleinvesztálni nagyobb pénzt, hogy vegyen megfelelő készülékeket…)
Andrzej felhívott Meppenből, hogy van főgép.
Kettő is… Jövő héten repül Indiába, és beszerzi.
Mindenki hazamegy, kivéve a gépészeket.
Ez is a spórolás egyik módja: nincs karbantartás a fedélzeten, nem kell fizetni a matrózokat… Majd isszuk a levét később…

Augusztus 25. péntek. Minden rendben, dolgoznak a fedélzeten, és a gépben…
Este felhívtam Achimot, Isten tudja hányadszor. Végre otthon voltak. De csak Achim és Maik. Simone szanatóriumban van. Meghalt Simone nagymamája Berlinben, hétfőn lesz a temetése, és kedden Achim meglátogat a hajón.
Augusztus 26. szombat. Laza nap, minden csendes.
Augusztus 27. vasárnap. Még lazább nap…
Augusztus 28. hétfő. Minden csendes. Legalább is eleinte úgy tűnt. Délután felhívott Goscicki, és nem tudom, hogy mennyire jó hírrel szolgált.
A tulaj azon gondolkodik, hogy mindenkit hazaküld hó végén, csak Waldek, a gépész marad, felügyelni a hajót.
Este felhívtam apát, elmondtam, mi újság van. Örült a hívásnak.
Augusztus 29. kedd. Délelőtt megjött hivatalosan: mindenki hazamegy négy hétre, egy kis szabadságra, s utána mindenki visszajöhet. Attól tartok, hogy ez újabb négy hónapos szerződést jelent, és az Északi-tengeren nem egy leányálom télen hajózni…
Sörensen holnap jön, és hoz pénzt a személyzetnek.
Achim tizenegykor érkezett. Nagyjából elmesélte mi van velük, hogy vannak, semmi különös. Meghívott jövő nyárra Rostockba. Remélem, el tudunk menni.
Augusztus 30. szerda. Egész nap a hóvégét készítettem. Reggel telefont kaptam az ügynökségtől, hogy a tulaj azt szeretné, hogy vonattal menjek, mert (gondolom úgy olcsóbb) szerinte a repülőút hosszú, és majdnem egy nap, amíg hazaérek. Valószínűleg elfogadom, mert vonattal még nem jártam ezen a környéken, és egyszer miért ne? Hálókocsiból végignézni az utat kellemes lesz.
Sörensen megjött a pénzzel, de csak este hét után. Persze nem hozott eleget, volt bajom elég, amíg elosztottam a legénység között. Waldek itta a levét, mert nem tud hazaküldeni a feleségének. semmit.
Este megtartottuk Piotr születésnapját.
Beszéltem Maciejjel is, most hajót keres és új ügynökséget. Kíváncsi vagyok, mikor talál, és milyent.
Augusztus 31. Duisburg. csütörtök. Reggel felhívtam a vasúti információt. Este hat negyvenkor indulok, és nincs hálókocsi. Ezt jól megkajoltam…
Délelőtt beszéltem Goscickivel, és megmondtam, ez az utolsó, hogy vonattal utazom.
Egyelőre ennyi, holnap otthon folytatom…
2000. szeptember 1. péntek. Budapest. Életem legrohadtabb vonatos utazása volt. A Berlin - Nürnberg között közlekedő Intercity talán a világ legkényelmetlenebb vonata. Jó, van légkondi, slussz… Az ülések borzalmasan kemények, a két üléssor között kevesebb a távolság, mint a repülőn, az ülés borzasztóan keskeny, kényelmetlen, nem lehet mozogni, és csak másodosztályú kocsikkal közlekedik, holott nekem megvolt az első osztályra… Még az a jó, hogy Nürnbergben éjszaka rákérdeztem, és kiderült, hogy a pestin sincs első osztály, tehát kaptam egy kupont, amire visszafizetik a különbözetet.
Senki se várt az állomáson, dolgoznak (Enikő, iskolába járnak Szabolcs és külföldön vannak Ninó).
Jó volt hazaérkezni.
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika