A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Hallgassunk tengerésznótákat: 1. I am a rover

Print Friendly and PDF

Ismerd meg a kedvenc nótáimat! Nem fogod elhinni, de nagyon szeretem a shanty-kat, azaz a tengerésznótákat.

Hallgasd meg az I am a rover címűt a The Dubliners előadásában, a videó alatt a szöveget is követheted!!



I'm a rover, seldom sober, I'm a rover of high degree
It's when I'm drinkin' I'm always thinkin' how to gain my love's company

Though the night be as dark as dungeon, not a star can be seen above
I will be guided without a stumble, into the arms of my own true love

I'm a rover, seldom sober, I'm a rover of high degree
It's when I'm drinkin' I'm always thinkin' how to gain my love's company

He stepped up to her bedroom window, kneeling gently upon a stone
He whispers through her bedroom window, my darling dear do you lie alone

I'm a rover, seldom sober, I'm a rover of high degree
It's when I'm drinkin' I'm always thinkin' how to gain my love's company

It's only me your own true lover, open the door and let me in
For I have come on a long nights journey and I'm near drenched to the skin

I'm a rover, seldom sober, I'm a rover of high degree
It's when I'm drinkin' I'm always thinkin' how to gain my love's company

She opened the door with the greatest pleasure, she opened the door and she let him in
They both shook hands and embraced each other, until the morning they lay as one

I'm a rover, seldom sober, I'm a rover of high degree
It's when I'm drinkin' I'm always thinkin' how to gain my love's companySays I: My love I must go and leave you, to climb the hills they are far above

But I will climb with the greatest pleasure, since I've been in the arms of my love

I'm a rover, seldom sober, I'm a rover of high degree
It's when I'm drinkin' I'm always thinkin' how to gain my love's company

Török Bálint és Pascal... - MV Lys Carrier 12. rész

Print Friendly and PDF

 




Március 7. csütörtök, úton. Hajnalban csak ültem, és próbáltam regenerálódni. Olyan izomlázam van, hogy ezer nyelven beszél.

Rotterdamban beszéltem az asszonnyal, és mondta, hogy az "Aranka piros autója" megjelent a Vakok Lapjában. Úgy látszik Lak István szavatartó ember.

Hajnali ötkor bedurrant az idő. Jó 9-es, 10-es szél fúj, 8-10 méteres hullámok jönnek nyugatról, mi meg pontosan északra megyünk. Ötig se volt kismiska, de innen kezdve úgy rollázunk, hogy néha nem lehet megmaradni egy helyben. Pedig a rakomány jó, a raktár színültig van szénnel, csak az elejében van egy kis szabad hely. A súlypontunk magasan van, nem rángat a hajó. A kabinom egy csatatér volt, amikor lementem. Aludni egyfolytában lehetetlen, rövid részletekben pihentem, egyébként arra ügyeltem, hogy ki ne essem az ágyból. Fáradtan ébredtem. Fizikai nehézséget jelent az is, hogy az ember egy helyben megálljon.

A Császármadár

Elolvastam apa könyvét, a délutáni őrség alatt fejeztem be. Két dolog miatt vártam nagyon, hogy mit ír? Az elsőhöz egy kis magyarázat:
Valahol, valamikor már leírtam, hogy számomra a történelem, ahogyan oktatták - és ez nem a tanárom, hanem az oktatási rendszer a tananyag hibája, de az is lehet, hogy az enyém -, nem események sora, egymásba ágyazódó, egymásból következő, egymásra épülő események sorozata, hanem különálló, megtanulandó egységek, amik között alig van kapcsolat. (Az is lehet, hogy valóban csak az én hibám, hogy képtelen vagyok sok logikus esemény között kapcsolatot találni, és úgymond a sorok között olvasni, de ezen nem lehet változtatni, még azzal se, hogy ráförmednek az emberre... Jellemző: számomra a meglepetés erejével hatott, hogy Szapolyai János, az utolsó, akit magyar királyként ismerünk, azonos a Dózsaverő és elítélő Szapolyaival.)

A lényeg: 1526. augusztus 29-e és az 1555-ös egri várvívás közötti magyar történelemről semmit, de semmit nem tudok (tudtam). Ha lehet így mondani, már csak ezért is fontos és tanulságos olvasmány lehet mindenki számára, mert erről az időszakról szól. Kötelezővé tenném a könyvet azok számára, akik olvasták az Egri csillagokat. Ami számomra ott kérdés volt, arra itt kaptam válasz. Nagyon csodálkoztam a brazíliai Recifében levő Arany Kápolna festménye előtt: Isabella reina de Húngria volt egy kép aláírása, s nem tudtam, kiről van szó. Most már tudom.

A másik, amiért vártam, az utolsó fejezetek egyike, mert ugyanannak a jelenetnek benne kell lenni, aminek Gárdonyi híres könyvében. A látogatás a szultáni sátorban. Természetesen, egészen más a két jelenet. Ha igaz a négyszáz fogoly lefejezése, akkor vajon Gárdonyinál miért nem szerepel?

A könyv stílusa is meglepő volt, de azt hiszem, telitalálat: mert nem egy összefüggő eseményt mesél el, hanem olyan, mint a börtönben sínylődő rab visszaemlékezése az életre, sok, de nagyon rövid fejezetre oszlik. Mint az emlékek... Mindegyik egy-egy villanás az életből. Tőmondatok, nincs mit cifrázni rajtuk, mert megtörténtek, így már nem lehet rajtuk változtatni, bármennyire is ott a kulcsa annak, amiért enyingi Török Bálint úr a padisah börtönébe került. Nincsenek hosszú párbeszédek, hosszú mondatok. Olyanok, valóban, mint az emlékképek: vannak, és nincs mit rajta magyarázni. De el lehet gondolkodni rajtuk.

Az igazság az, hogy számomra nem derült ki, miért is került Isztambulba Török Bálint, és azt hiszem, a szultáni akaraton kívül nincs is valós oka, mert Ibrahim pasa magyarázata is csak a saját vélekedése: Kászon basa, a szultán egyik kedvencének elveszejtése. Mert hogy Török Bálint hol a Habsburg Ferdinánd (a teniszpartit bámuló királyt Várkonyi alakította, ez élénken él az emlékezetemben az Egri csillagok filmből) pártján volt, aztán János király híve lett, nem lehet valós ok. Hiszen akkor ez volt az általános.

Szeretni való, jó könyv...

Kultúrest

Este videóztunk. Bambasz hozott pár (25) kazettát, és vacsora után elkezdtük "feldolgozni" a kultúrát.

Egy Csillaghajós kommandó című műalkotás volt műsoron, de nem is ez a lényeg. Volt egy jelenet, amikor az űrcsótányok felszúrták a szarvukra az alfőhős-kommandós-kislányt. Ezt Pascal igen zokon vette. És kommentálta az eseményeket:

- Ne ácsorogjatok, meghal... Miért nem siettek a kórházba vele, ez jó lány...

És amikor meghalt, s "kitemették" az űrbe, a könnyeit törölgette, és a fejét ingatta:

- Bullshit, bullshit, no good... no good... why not welding? (Khm... bivalyszar, bivalyszar, nem jó, nem jó..., miért nem hegesztették meg? - és ehhez egy kis magyarázat: a főhőst, egy sebesülése után összevarrta egy gépezet, és mi úgy kommentáltuk, hogy "meghegesztették").

Pascal mélyen átélte a mesét...

Már többször írtam Pascalról, de a másik matrózról Manuról még nem.

Ő a fedélzetmester, bár tíz évvel fiatalabb, mint Pascal. Ez persze csak azt jelenti, hogy ő kapja a munkát, és ő osztja be magukat. Vezető típus, míg Pascal beosztottként érzi jól magát, azonnal elfogadta, hogy Manu a főnök kettejük közül.

Manu vidám fickó. Jól beszél angolul, és barátságos. Amikor megláttam, azt hittem, hogy török. Nem fekete, bár annak tartja magát, olajbarna a bőre, és nagyon erős, fekete a szakálla. Vékony csíkot hagy csak meg az arcán, de a végén, az álla közepén vagy húsz szál két centi hosszú, és azt állandóan pödri.


Március 8. péntek, úton. Éljenek a nemzetközi nők... Viktor nagy készülődésben volt, mert este felhívja majd az asszonyt, mondta, s elmesélte, hogy ez az egyik legnagyobb ünnepük: reggel felköszöntik a nőket egy csokréta virággal, és utána a férfiak elmennek jól berúgni...

Tombol a vihar körülöttünk.

Tizenegy fej fokhagymapucolás 20 perc alatt

Print Friendly and PDF
Csiliszószt főzök. Van nekem egy jól bevált szószom, amihez sok-sok fokhagymát használok. Jelen esetben tizenegy fej várt megpucolásra. Hát ezt hagyományosan nem lehet, belepistulok, amire elkészülök!
Kerestem a Youtube-on módszereket. Megmutatom, melyiket találtam alkalmasnak, és után, hogy nekem hogyan sikerült.

Nos ez a videó:

Ez a tuti módszer, de ez a tenyérrel való csapkodás egy fej esetén még elmegy, de tizenegy esetében nem!
Fogjuk a fokhagymafejet:
Ezt most nem a tenyeremmel csapom szét, hanem ráteszek egy kisebb vágódeszkát,
Erre csapok rá. Lehet kettőt is... A fokhagymánk szépen szétlapul.
Ezután megy az edénybe. Én sokáig nem alkalmaztam a módszert, mert misztifikálták ennél a lépésnél, két egyforma fémtál kell, meg efféle. Hát nem. Kell egy edény, meg fedő, amiben jól kopog majd rázás közben. Én egy acél edényt és üvegtetőt használtam, 6-10 másodpercig erőteljesen ráztam, íme az eredmény:
Láthatod, hogy a gerezdek levetkőztek, és ami nem, azt könnyen lekaparhatod...
A tizenegy fej megtisztítása nem volt több húsz percnél!
Na, megyek, pépesítem és a szószhoz adom!

VI. Nagymarosi Csípős Fesztivál

Print Friendly and PDF

Nagyon vártuk!
Aki tudott eljött! Aki nem, az bánhatja, mert egy remek rendezvény volt!
Nagyon sokan árultuk a csilis termékeket, szószokat, paprikákat, csilivel készült finomságokat.
Én igyekeztem a tavalyi helyemre menni, sikerült is helyet kapnom, hiszen hatra érkeztem. Kipakoltam, kicsit körbejártam, nézelődtem, mert amikor nincs még vásárló, megtehettem.

Számomra, sajnos a programok csak "elvi jelentőségűek" voltak, mert semmit nem láttam belőle, így nem tudok beszámolni. Hja, ha az ember egyedül megy, akkor nincs kóricálás, mászkálás!
De a végére beszúrom az eseményről készült videót, azon legalább elmeséli Nagy Gábor!
Élményem azért volt!
A vásárlók között megláttam egy ifjú hölgyet. Istenem, de ismerős! Honnan ismerem??? Törtem a fejem, nem jöttem rá. Tipikusan az a szituáció volt, amikor tudod, hogy van egy helyzet, amikor biztosan tudnád kicsoda az illető, de most más helyzetben látod... A bolti pénztárost az ember a bolt egyenruhájában ismeri, még ha köszönő viszonyban is vannak, és az utcán nem tudja hova tenni. Aztán úgy döntöttem, hogy a fiam baráti körébe tartozik, talán az esküvőjéről ismerem... Amikor harmadszor elsétált a sátram előtt és nem jöttem rá, odamentem hozzá.
- Ne haragudjon, mondja már meg, hogy honnan ismerem? - kérdeztem.
A leányzó elmosolyodott:
- Ha látta a Séfek séfét...
- Barbi! - kaptam gondolatban a fejemhez! Hát persze. Ha a fekete sávos séfkabátban jött volna Nagymarosra Pálfi Barbara, nem kellett volna törnöm az agyamat, hiszen láttam a Séfek séfét, és kétszer megnéztem az ismétlést is (az eddig itthon ment legjobb főzős műsor volt).
Majdnem sötétedésig maradtam. Jó volt, remélem jövőre is el tudok jönni!

A franc tudja miért, de életben maradtam! - MV Lys Carrier 11. rész

Print Friendly and PDF


Március 5. kedd, úton, Rotterdam.

Hát nem tudom, volt-e ilyen napom, mint a mai, ebben az életben?

 

Igazi bolondokháza!

 

Kezdem azzal, hogy tegnap este nem tudtam elaludni az éjféli őrség előtt. Nyolckor feküdtem, mint szoktam, máskor tíz percen belül alszom, de most nem ment. Kilenckor elkezdtem idegeskedni, hogy nekem aludnom kell, mert hosszú nap virrad rám, hát persze, hogy nem ment.

 

A hajnali szolgálat rendben lement.

 

Fél hétkor lefeküdtem, mert Viktornak most volt valami sürgős elmondani valója, s nem tudtam szabadulni hatkor a hídról. Kilenckor keltett, akkor már ki voltunk kötve, és elkezdték a kirakást.

 

Bambasz már a parton várta a hajót, később Viktor elmondta, hogy kérdőre vonta, miért nem keltett fel, mert "a chiefnek muszáj felkelni manőverre". Viktor azt mondta, mert neki ez a stílusa. Bambasz erre jól befogta a száját.

 

Álmosan kóválygok a fedélzeten, amikor látom, hogy a német cipel egy baromi nagy ládát, tele szalámival, meg több nájlonacskót. Segítek neki, mert ugye, ha a hajónak hoz kaját, akkor illik. Lecipeltük a konyhába, hát azt mondja a szakácsnak, ez privát, az övé. Azannyát, ezt mind fel akarja falni? (Később mondták, hogy mindig ezt teszi: szabadságról lejön a hajóra, kocsival hoz egy vagon maszek kaját, meg mindenféle technikai ócskaságot, amit a bolhapiacon vett, és dupla áron elszámolja a cég felé...)

 

Közben megjött Mr. Eckhoff, a tulaj a feleségével és a tízéves kisfiával. Hamarosan megjelent egy pasas, aki a mentőtutajt akarta elvinni éves szervizre. Viktor azt mondja:

 

- István, intézd el, hogy a daru partra tegye.

 

Aranyos!

 

Itt a hollandoknál nincs ezer ember, aki a hajón dolgozna, egy darus dolgozik, kész. Később jön még valaki, aki a mini bulldózert vezeti, és összeszedi a rakományt a markolónak.

 

Azért felhajtottam valakit, akinél láttam walkie-talkie-t, és elintéztem egy üveg whiskyért, hogy kiteszik. Közben jött egy kamionsofőr, hogy meghozta a fedélzeti és gépész anyagokat, amit három hónapra rendeltünk.

 

Na, már most: nem part mellé voltunk kötve, hanem egy úszódarura, az állt a part mellett. A négy raklapnyi anyagot vagy ötven méterre kellett elcipelni, hogy az úszódaru mellé vigyük. Ehhez Pascal, Manu és én voltunk mindössze. Itt le kellett engedni kötélen a daru fedélzetére, átcipelni a másik oldalra, majd kötéllel felhúzni.

 

Megcsináltuk.

 

Utána gyerünk, ellenőrizni, hogy minden megérkezett-e?

 

Egykor bezuhantam a szalonba, és ettem valamit, majd rohanás, mert a tulaj indult, pár dolgot ki kellett vinni a partra.

 

Délután fél négyre befejeztem a rendelt anyagok ellenőrzését.

 

Négykor vége a kirakásnak, mehettem a raktárba, mert mosni kellett, és ötre jött a révkalauz, és mentünk a berakó rakpartra. A raktármosás könnyen ment, Manu volt a főcsővezető, én csak a slagot cipeltem utána. Viszont a víz frankó hideg volt, nekem meg nincs gumikesztyűm, hát úgy átfázott a kezem, mint soha. Az ujjaim ízületein éreztem igazán mit jelent: csontig hatol a hideg. Vagy tíz percig melengettem a vízcsap alatt a kezem, míg életet varázsoltam bele.

 

Ötkor manőver, hogy a frász törje ki...

 

Az orrkötelek a parton voltak, vagy hatvan méter hosszú mindegyik. Viktor int, dobd el a köteleket.

 

Eldobtuk, és beszedtük: kézzel. Istentelenül elfáradtam, de az enyém is akkor ért a fedélzetre, amikor Pascalé, pedig ő huszonöt évvel fiatalabb, és állandóan fizikai munkát végez. Utána a springet, ehhez tudni kell, hogy valamilyen úri passzióból kifolyólag ez kétszer olyan vastag, mint az orrkötél, hát ketten alig bírtuk beráncigálni. Utána húsz percet ültem a hídon, és remegett kezem-lábam...

 

Fél hétkor érkeztünk a berakó rakparthoz, alig vánszorogtam...

 

Életben maradtam...

 

Negyed nyolckor megjött a draft surveyor, megcsináltuk a számítást, nyolckor kinyitottam a raktárakat, és elkezdték a szén berakását. Közben Manu és Pascal kimentek a városba, mert bejött Pascal öccse, aki itt él, és Viktor erre való tekintettel elengedte őket.

 

Utána pihenésképpen a hídon elkészítettem az útvonalat, bevittem a két GPS-be, megírtam a voyage reportot (útjelentést), és levittem Viktornak. Addigra a Germanischer Lloyd két inspektora elment, és kiállították az összes hajóokmányt, így Viktor boldog volt, és reméljük, a tulaj is az lesz.

 

- Gyere, István, igyunk meg egy sört - invitált ennek örömére a parancsnok, Leszekkel együtt.

 

Hát, mit mondjak, bizony jól esett.

 

Beszélgettünk, rihegtünk-röhögtünk, amikor jön Heniu, az új szakács, aki alig pötyög angolul, hogy a járó billeg.

 

- Na, akkor megyek - mondom, mert ugye én vagyok a házmester, nekem kell utánanéznem a dolgoknak.

 

- Hagyd, István - állított meg Viktor. - Majd később -, mondta, és kinyitott egy másik sört. Tovább dumáltunk, amikor jó fél óra múlva a parton veszett autóduda hallatszik.

 

- Valakit hívnak... - mondta Leszek.

 

- Nyilván engem - álltam fel, s kimentem, amúgy papucsban.

 

Egy hollandus mutatja a hajólépcsőt, hát majd szívszélhűdést kaptam. A járó félrecsúszva, majdnem párhuzamosan a hajóval, felfekszik a rakpart szélén, és a vége jó másfél méter magasan, amelyiknek a földön kellene lenni.

 

Közben ment a berakás, a merülésünk megnőtt, apály is van, hát gyorsan lesüllyedtünk a rakpart szintje alá. Ha most eltörik, vagy elgörbül a járó, akkor a tulaj leharap mindet, ami kilóg a testünkből...

 

Bekiáltottam Leszeknek, az rohant, mint az őrült, lehet, hogy érezte a hangomon: baj van. Néztük egy darabig, mit lehet tenni? Az tűnt az egyedüli járható útnak, ha daruval felemeljük, és a helyére tesszük. Igen ám, de ehhez a felfüggesztő köteleket be kellett akasztani a megfelelő lyukakba, tehát nincs más hátra, amint a lengyel leengedte a teheremelő kampót, én kimentem a járóra, és beakasztottam két kötelet. Éppen a harmadikat akartam a félszembe tenni, amikor valahogy könnyűnek éreztem magam, és valami furcsa történt.

 

Zuhantam le, a járóval együtt...

 

A holland, aki a parton bámészkodott, elfordult, és elengedett egy: "oh, my God!";-ot.

 

Leszek kikandikált a korlát felett, és amint meglátott a víz közelében a meredeken lógó járóra omolva, a kötelek közé csavarodott lábbal kapaszkodni, elkezdett óbégatni:

 

- Czifu (ejtsd: csifu), czifu, co robisz? (Chief, chief, mit csinálsz?)

 

- Mit, mit - gondoltam -, halat nézek reggelire, úgyis kevés van a hajón...

 

A marhája... hát nem látja?

 

Legalább fél perc telt el, amire felfogtam, hogy mi történt: én most le vagyok esve a járóval, az egyik tenyerem felhorzsolva, mert a kötél lehozta a bőrt, a bal lábam a járó kötelei közé gabalyodva, az egyik talpam fázik, mert a papucsom a vízbe esett, és alattam, vagy tíz centire hömpölyög a Maas. A járó szerencsére nem szakadt le, csak bezuhant a hajó és a rakpart közé, s a beakasztott kötelek megtartották, de akkor is, a vége a vízben, és kb. 80 fokos szögben állt. Nagy nehezen kigubancoltam magam, s felkecmeregtem, és dühömben a másik papucsot is bedobtam a vízbe, pedig nagyon szerettem, mert kényelmes volt. Amikor felmásztam, akkor rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok: élek, nem estem a vízbe, nem törött csontom, még meg se ütöttem magam, még a derekam se rándult meg, csak a tenyerem horzsolódott meg.

 

Köszönettel tartozom a Jóistennek, és az őrangyalomnak, mert hány olyan halálesetről tudunk, hogy valaki beesett a hajó és a rakpart, vagy uszály közé...

 

Ez valamivel éjfél előtt történt, így holnap folytatom.



Március 6. szerda, Rotterdam, úton.

Akkor folytatom, mert van mit mondanom. A "balesetem" után jól elküldtem a darust, hogy rakjon elől is, ne csak hátra, s felmentem a hídra, és lejátszottam vagy négy pasziánszt, de az utolsónál majd elaludtam, így inkább kimentem a deckre fázni.

 

A berakás sikerült. Amikor számításaim szerint megvolt a 3000 tonna szén, leállítottam a rakodást. Közben persze történt egy kis malőr:

 

A felépítmény előtt van egy lejtős, mintegy három méter hosszú fedélzetszakasz. Gondolom, "teccik" tudni, mi történt? A kirakáskor a deck tele volt bentonittal. Ez, ha vizes, márpedig az volt, úgy csúszik, mint a radai rosseb. Erre jött még a szén, ami fél centisre volt zúzva, jó apró, gurulós fajta...

 

Amikor ráléptem erre a részre, azt vettem észre, hogy a talpam eltakarja az árboclámpát, Viktor meg a hátam mögött bozsemojozik.

 

Szóval akkorát pereceltem, hogy az már mesébe illő. Szép vízszintesen érkeztem le a szénre, és azon, no meg a hátamon leszánkáztam kikötőbakig.

 

Említettem, hogy ma karonfogva járok az őrangyalommal: se meg nem ütöttem magam, nem rándult meg a derekam, nem tört ki a lábam, stb. stb...

 

A draft surveyorral elkészítettük a végső számítást: 3000,641 tonna volt bennünk. Ezt szeretem a munkámban, amikor a számításaim engem igazolnak, és minden úgy megy, ahogy azt elvárják. A hollandus meg is jegyezte, hogy ritka az olyan hajó, amelyiknél ilyen pontosan sikerül a berakás. Utána már mehettem is aludni, igaz, reggel hat óra volt.

 

Kilenckor Viktor kirúgott az ágyból, hogy sok a dolog, ne aludjak már annyit. Visszahozták a tűzoltó készülékeket, a mentőtutajokat, várjuk az élelmiszert, a cigit, az italokat...

 

Meg kell, hogy mondjam, nem voltam valami vidám. Durcásan széthordtam hat poroltót, az utolsót ráejtettem a gyűrűs ujjamra, persze nem olyan kezdő módon, hanem az ujjam felfeküdt a készülék dobozának a szélére, s a poroltó alján levő perem esett rá az ujjpercemre (az őrangyal biztosan pisilni, vagy kávézni ment, pedig még nem volt itt az ideje). Az ujjam most szép kék, de a szélén zöld. Aztán megjött a kaja (a cepekedéskor rám esett a lépcsős szakasz a láncban, nyilván azért, mert én vagyok a legfiatalabb, a legfrissebb és a legerősebb), később a sör, a cigi és a tömény ital is, meg a pilot, és az eső széllel kísérve, mert így igazi a manőver.

 

A manővernek fél egykor volt vége.

 

Utána fel a hídra, mert a szolgálat nem szívesség, és déltől hatig én vagyok szolgálatban.

 

Viktor kettőkor feljött, és megkérdezte, hogy nem ebédelek-e?

 

Jé, kiszúrták...

 

Mondtam, hogy nyugodtan menjen le, mert nekem ahhoz sincs erőm, hogy a kanalat tartsam, majd iszom egy teát...

 

És így is lett, mert most éppen iszom!

 

Most jól érzem magam, vége a bolondokházának, az idő kellemes: nyugati szél fúj, a tenger viharos, én meg ülök a szófán, puszilgatom a fájós ujjamat (a talpamat és a bokámat nem érem e...) és abban bízom, hogy ilyen másfél napom nem lesz túl sok már ezen a hajón...

Milyen buktatói vannak egy crew listnek? - MV Lys Carrier 10. rész

Print Friendly and PDF

MÁRCIUS

Március 1. péntek, úton. Szép csendesen billegünk a 10-12 méteres hullámokon. A portugál partok előtt megyünk északra, remélem, ha befordulunk a Vizcayára, akkor nem állunk fejre.
Viktor egy kicsit elszámolta magát. Valójában nem értem, hogy mi alapján adta meg az érkezést. A hajóbérlő azt reméli, hogy hétfő este megérkezünk, és kedd reggelre ki tudja rakatni a hajót. Ma kaptunk táviratot, hogy 5-én kirakunk, 6-án berakunk 3000 tonna szenet Muruviknak (norvég kikötő a Trondheim fjordban), innen Mo i Rana (szintén norvég) - Greenore ír kikötő Dublintól északra. De az 5-i kirakás nem megy, mert jó, ha kedd délben megérkezünk. Én, amikor parancsnok voltam, akkor mindig pár órát rátettem az érkezésre, s akkor meg tudtam érkezni, előbb, mint az előre megadott idő. Viktor kicentizte, mikor érkezhetünk, és abból még le is vett, mondván, biztosan gyorsabbak leszünk.
Hát nem lettünk gyorsabbak, az induláskor 4-én delet adott meg, ahhoz képest már 24 órás késésben vagyunk.
Rotterdamban lesz váltás, és ha minden igaz, akkor megjönnek az antiguai bizonyítványaim is.

Március 2. szombat, úton. Jól elkaptuk a rossz időt megint. Most éppen fő a feje a parancsnoknak, hogy is lesz, mert késében vagyunk, és amit megadott érkezésnek, az nem áll, semmiképpen nem tudjuk teljesíteni, és az uszályokat megrendelték hétfő éjszakára.
Hiába mondtam, hogy ne centizze ki az érkezést, főleg amikor hét elejére esik, és nem tudja értesíteni a késéről az ügynökséget.

Március 3. vasárnap, úton. Délben az őrségváltásnál Viktor megkért, hogy nyomtassam ki a személyzeti listát.
Belementem a csőbe...
Amit "alkotott", az úgy volt randa, ahogy lehet attól, aki csak ugatja a számítógépet. Kicsit helyreráztam, egy oldalba sűrítettem, mert ő két oldalasra hozta össze, az útlevélszámok a második oldalra kerültek. Kinyomtattam, Viktor el, boldogan.
Öt perc múlva komor arccal megjelenik a hídon:
- István ez a nyomtatvány kisebb, mint az eredeti.
Nézem, hát valóban. Mondjuk az eredeti 98%-a.
- Ezt nem lehet a hatóság kezébe adni! - mondta, és rögtön tudtam, hogy ezért minimum ezer év Gulág járt, ha valaki ilyen trehány odahaza náluk.
Varázsoltam egy csöppet, s kinyomtattam, de szerinte még ez se volt az igazi, mert két sor magassága között felfedezett legalább másfél tizedmilliméter eltérést.
- Sto gyelaty? (Mi a teendő?) - kérdeztem Lenin híres művének címét idézve, hogy lássa, szocialista műveltségem nem elhanyagolható.
- Azt hiszem, én változtattam meg a sormagasságot, amikor készítettem - mondta bűnbánó pofával, és eltette az iratot, de attól tartok, hogy ez szegény fejének még álmatlan éjszakákat fog okozni, mert hogy magyarázza majd meg az immigration officernek, hogyan került oda az a hatalmas hiba?
Nyilván a dolgok karakírozva vannak, de azért jellemző a viselkedésére: az orosz ember kedves, szeretetreméltó, jó barát, jó ivócimbora, miként ő is, csak Isten őrizzen attól, hogy hivatalnokká legyen, mert akkor elveszti a fejét, megittasul a piti hatalomtól, ami a kezébe adatott, és szabadjára ereszti magát, s észre se veszi, hogy mindenki menekül előle, és a háta mögött (jó ha csak) megmosolyogják.
Ám sose legyen rosszabb parancsnokom.
A nyomtatókazettát meg ezért hoztam bőven a hajóra, hogy ne legyen gond a sok nyomtatás. Amit otthon tettem be a printerbe, két napja ürült ki, s nyomtatok vele bőszen. (Igaz, nem pazarlom, mert csak "draft qualiy" üzemmódban használom, ami halványabb, de a célnak a hajón igazán megfelel.)

Március 4. hétfő, úton, Angol csatorna. Holnap érkezünk. Valószínűleg a Mo I Rana - Greenore út törölve, helyette Oslóba megyünk papírért, és vissza a Földközi-tengerre.
Meg kell mondjam, hogy Wojciech inkább haver, mint szakács. Amit tegnap alkotott, az valami borzalom volt. Ebédre főtt hal volt, valami randa szósszal és főtt zöldbab. Vacsorára pizzát varázsolt, jó keményre sikeredett...
Remélem az új (régi, mert az jön vissza, akit váltott) szakács jobban főz.

Jó kis tavaszi leves mángoldból

Print Friendly and PDF

Az úgy volt, hogy tegnap reggel kimentem a kertbe, és mit látok? Ezt:

A mángold kezd magnak menni, de a levelei gyönyörűek, azonnal egy levesre gondoltam. Az asszonyka adott jó kis csirkepörköltöt Pesten, de az ebéd leves nélkül olyan, mint a szél jégeső nélkül, csudát sem ér...
Szóval leszedtem jó pár levelet. Nos, hogyan kell elkészíteni: fel kell hívni az asszonykámat, mert ő a nagy tudója a mángoldlevesnek, nagyon szeretem, ahogyan készíti. Szóval meginterjúvoltam, és nekiálltam:

A nyelet és vastag eret kivágtam, és felaprítottam, nagyjából fél centis darabokra. A leveleket egymásra fektettem, felcsavartam és felszeleteltem.
Két gerezd fokhagymát apróra vágtam, egy kis fej hagymát apróra kockáztam.
Olíva olajon megdinszteltem a hagymát, hozzáadtam a fokhagymát, azt kicsit megfonnyasztottam, majd jött hozzá a felaprított levélnyél és erek. Sóztam, borsoztam, hagytam dinsztelődni. Közben egy tyúkhúsleves kockából készítettem "alaplevet". A csíkokra vágott leveleket rádobtam, lefedtem, hagytam, hogy összeessen, majd felöntöttem a csirkelével. Egyszer felforrt, majd behabartam tejföllel (bár az asszonykám tejszínnel sűríti, de mivel nem volt itthon, ezért ettől elment a kedvem).
Felforraltam, hagytam, hogy a liszt kifőjön, és kész.
Csináltam hozzá pirított füstölt kolbászt.

 

JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!

 

Zajlik az élet, viták, veszekedések... - MV Lys Carrier 9. rész

Print Friendly and PDF

 

 

Február 21. csütörtök, úton. Eddig megúsztuk, mert állandóan viharjelzést kapunk, de gyönyörű szép az időnk.

Láttam Sebestyén Juli kűrjét, azt hiszem a kötelező program volt, ezzel a hetedik helyen állt, amikor elmentem feküdni. Még korábban láttam, szerintem a világ eddigi legnagyobb "malac" olimpiai aranyérmét: azt hiszem férfi 500 méteres gyorskorcsolya volt, s öten futották a döntőt. A favoritok, és ez a négy másik versenyzőt jelentette, a cél előtt 30 méterrel buktak, és a teljesen esélytelen, jókora hátrányt összeszedő ausztrál kényelmesen bekorcsolyázott, cseppet se sietve, és felemelt karral ünnepelte magát. Szerintem a mai napig nem hiszi, hogy ő az olimpiai bajnok...

 

Február 22. péntek, úton. Megyünk. Még van só a főzéshez...

Mindenféle botrányok vannak a téli olimpián (ha minden igaz), dopping miatt. Ez a lengyel favoritnak, Malysznak jól jött, két arannyal mehet haza, még akkor is, ha más a szája íze, mintha a pályán nyerte volna. Kizárták a női sífutásból az orosz győztest, neki már ez a negyedik olimpiája. Az edző szerint nem doppingolt, csak menstruál, és ettől ment fel neki az izéje, amit a buta amik doppingnak gondoltak.

 

Február 23. szombat, úton. Éjszaka átjöttem a Messinai szoroson. Nappal szebb lett volna, bár éjjel egykor a komphajókon kívül nem volt csónak, kishajó, bárka, amelyik zavarta volna a navigációt.

Estére bedurrant az idő, 8-as, 9-es nyugati szél fúj, legalább 6-8 méteres hullámok görögnek pontosan szembe, s megfogják a hajót, alig megyünk öt és fél, hat csomós sebességgel.

 

Február 24. vasárnap, úton. Egész nap viharos tengeren jöttünk, szemből kaptuk, így csak a sebességünk csökkent le.

 

Február 25. hétfő, úton. Viktor egy picinkét lebukott. Már úgy szakmailag, a tűzoltó rendszerek kapcsán. Ez úgy jött elő, hogy havonta egy jelentést kell írni a tűzoltó gyakorlatról. Ebben a hónapban azt találtam ki, hogy kigyulladt a festékraktár. Leírtam, hogy mi a feltételezett tűzoltási eljárás.

Viktor belekötött, hogy ez nem jó, mert, a festékraktárban nincs vízzel működő, beépített tűzoltó rendszer.

Pedig minden hajóra ez az előírás. Itt a víznek nem csak oltási szerepe van, hanem hűtési is, hogy nehogy felrobbanjon a keletkezett hőtől a többi festék.

Amikor előrement, hogy megnézze, és megtalálta a vízpermet rendszert, akkor jött a dumával, és majdhogynem kimagyarázta, hogy milyen igaza volt neki, mert pontosan erre gondolt.

 

Február 26. kedd, úton. Kitört rajtam valami bőrnyavalya... Már másodszor jön elő, a Paduán volt régebben. Majd kimegyek orvoshoz, úgy is nagy bolondokháza lesz Rotterdamban.

 

Február 27. szerda, úton. Elkészültem a hóvégi adminisztrációmmal. Nagyon utálom, ha értelmetlenséget kell csinálnom.

Építjük a szocializmust

Előírás, hogy a túlóra nem lehet több, mint havi 93 óra, mert ez benne van mindenkinek a fizetésében, mint átalány. Viszont kevesebbet se lehet elszámolni, ugyanazon oknál fogva. Tehát minden hónapban írok egy munkalapot 93 órányi túlórával. Minek? Mindenki tudja, hogy nem igaz, amit leírok.

Antiguai előírás, hogy mindenkinek meg kell adni a megfelelő pihenőidőt. Tehát nekem rajzolnom kell egy gyönyörű grafikont, hogy ki mikor volt szolgálatban, de tudjuk, hogy nem igaz. Szorgalmasan írom, hogy kikötőben a parancsnok reggel 6-12 között és 18-24 között van szolgálatban, hogy nekem meglegyen a pihenőidőm, de a valóság az, hogy reggel nyolctól másnap hajnali négyig voltam egyhuzamban, pihenés nélkül szolgálatban. Viktor meg a délutáni alvás után azon sóhajtozott, hogy "jaj, ez hosszú nap lesz"...

Na, ja.

Nekem.

Tisztára úgy megy, mint a régi "szép", szocialista időkben. Adminisztrálunk a főnökök érdekében, aki meg dolgozik, dögöljön meg.

 

Február 28. csütörtök, úton. Szép csendes időben megyünk, elhagytuk Cabo Sao Vincentet, a portugál délnyugati csücsköt, és befordultunk északra.

Kiborult a bili

Megyek ebédelni, a szakács azzal fogad, hogy voltam-e már idiótával a hajón?

Fogós, ravasz kérdés, ilyenkor, kora délben.

- Hát persze, nem először vagyok hajón... - mondtam.

Mutatóujjával felbökött a hídra.

- Ez az! - mondta, és én valahogy a parancsnokra gondoltam

Ő is volt Wojciech begyében.

Természetesen a hó végi leltár kapcsán.

- Azt mondja, pazarolok, meg nem tudok gazdaságosan főzni. Ez a kretén meg 70 kiló halat rendelt a Boszporuszban!

- Tizenhetet... - javítottam ki, mert az angolban a két számot könnyű összekeverni, ha nem tiszta a kiejtése valakinek, és én egyébként is harmincról tudtam, pedig az is rengeteg.

- Nem, hét-nulla, hetven kiló, gyere, nézd meg! - és mutatja a mélyhűtő ládát, amiben két 20-20 kilós doboz volt, meg egy rahedli hal, nájlonacskóban. Kezdtem magamban igazat adni neki. Hat embernek ez másfél évi halszükséglete, még akkor is, ha tudjuk, sok foszfort tartalmaz, és az agyműködésre kiváló hatással van, ám biztos forrásból tudom, hogy a tengerészeket nem tanársegédként alkalmazzák a hajón, hogy ennyire fontos lenne az agymunka raktármosás közben...

Fél egykor, megjelent a hídon, azzal, hogy adjam oda a telefonomat, mert a beszélni akar Mr. Eckhoffal, a tulajdonossal. Vissza kellett utasítanom, és meg is mondtam, hogy nem tehetem, hogy a parancsnok háta mögött ilyet tegyek (még akkor is, ha privát ügyről van szó), mert nekem most nagy szükségem van a jóindulatára és a jó véleményére, ha meg akarok ragadni a cégnél.

Ezt el is fogadta, azzal, hogy Leszek majd odaadja.

Közben megjelent Viktor, és megint jól egymásnak estek.

Én meg jól elhúztam a csíkot, mondván, kazettát kell cserélnem a nyomtatóban - ami igaz is volt -, ők meg marják egymást.

Marták is, már lent jártam a kémény mellett, de ott is hallottam, hogy zeng a híd, ahogy társalognak.

Viktor a szakács fejéhez vágta, hogy rendelt húsz Sambal Oeleket (Erős Pista, de négyszeres mennyiségű, mint otthon), a szakács meg lehülyézte, hogy nem igaz, Viktor leidiótázta, a szakács üvöltött, a barba viszontharsogta magát, szóval jól elvoltak...

Amikor visszajöttem, akkor Viktor nekem panaszkodott, és nyilván volt abban is igazság, amit elmondott.

Most mindketten durcásak, és alszanak, én meg jól vagyok a hídon.

Ezzel vége a hónapnak.

Bambasz és Viktor - Lys Carrier 8. rész

Print Friendly and PDF
Február 15. péntek, Kumport. A hajnali őrség eltelt, a délutáni még gyorsabban. Ugyanis Viktor volt a hídon, én meg mentem a raktárba festeni.
Manu és Pascal reggel kezdték, én fél egykor csatlakoztam, a szakács egykor jött, és este fél hatra az egész raktárt kifestettük. Mind a négy oldalfalat, aljától a tetejéig, pedig nincs guruló állvány, a két matróz négy és hatméteres nyelet használt a gurihoz, míg mi ketten, műkedvelők a raktár alját, a padlót festettük.
Annak örülök, hogy nem maradtam "szégyenben", bírtam az iramot, bár ennek két vízhólyag az ára, mert a tulajdonos nem ad semmi munkaruhát, még kesztyűt se, így a nélkül kellett dolgoznom.
Mire feljöttem a raktárból, már elindultunk.
A berakó Ordu, a Fekete-tengeren egy török kikötő, innen bentonitot viszünk ömlesztve Rotterdamba. Március eleje, mire felérünk.
Február 16. szombat, úton. Semmi különös, csak irtó hideg van. Hajnalban 7 fok volt, napközben is csak 12-ig ment fel a hőmérő.
Hajnalban Viktor arra utasított, ne is próbáljam hívni a kikötőt, mert nincs semmi rádiójuk, csak telefon. El tudom képzelni, mekkora nagy világvárosba igyekszünk...
Az igaz, hogy érkezéskor kiderült: a kikötő pici, egy rakpart a móló végében, de városka viszonylag nagy, körülöleli az öblöt, távolban kéklenek a hófödte hegyek, ez már Anatólia. Hideg is van, alig éri el napközben a 10 fokot, s ezt fokozza a szárazföldről érkező hideg szél.
A rakparton egy picike, lánctalpas, de új daru ált. Mondtam is nyolckor, miközben manővereztünk Pascalnak, hogy ezzel minimum két nap lesz a berakás. Az ügynök a parton várt, azonnal megnézte a raktárt, nagyon elégedett volt, hiszen frissen volt festve. Szóba került, hogy milyen nemzetiségű vagyok? Amikor megmondtam, hogy "ben macar" (macar, ejtsd: madzsar), azaz magyar vagyok, felderült a képe, kezet nyújtott, s közölte, hogy Atilla és hun. Ők még mindig hunnak tartanak minket... Amikor elmondtam, hogy a második keresztnevem Attila, akkor elismerően bólogatott.
A vizsgálat végeztével, amikor elment, elmondta, hogy ha kimegyek, akivel csak beszélek, annak mondjam meg, hogy magyar vagyok, és legyek rá nagyon büszke, mert itt nagyra tartanak minket, tartják a "történelmi barátságot".
Sajnos nem volt módomban, hogy megtapasztaljam szavainak igazságát, mert a berakást azonnal elkezdték, s hiába feküdtem reggel negyed hétkor, s keltem háromnegyed nyolckor, a rakodást nekem kell irányítanom.
Meg kell, hogy mondjam, az a picike daru, olyan gyorsan pörög, emel, forog, hogy az ember alig győzi követni a szemével. S hiába van fél köbméteres kanala, hihetetlen gyorsasággal kirakta a teherautókat, amiben a vizes bentonitot hozták. Azért vizes, mert száraz állapotban úgy folyik, mint a cement, s veszélyes lenne a szállítása. Ifjú koromban, amikor bohó voltam és borász, akkor bor derítésére használtuk, valószínű, hogy most Rotterdamból elviszik finomítóba, s megy a híres borvidékekre Nyugat-Európában.
Február 18. hétfő, Ordu, úton. Nos, igaza volt a szívélyes ügynöknek, nem reggelre, de hajnali háromra végeztek a berakással, még 24 óra se kellett nekik. Természetesen végig én rakodtam, sikerült beállítani az egy lábas fartrimmet, minden gond nélkül, a darus nagyon készséges volt, mindent úgy csinált, ahogyan kértem, csak egyszer kellett velük üvöltöznöm, akkor egy picit megijedtek, és azután mindent megtettek első szóra, pedig nem is tudják, hogy én vagyok Atilla, a hun... (a törökök így írják a nagy hun király nevét, ami nagyon népszerű keresztnév Törökországban).
Az indulás után Viktor elküldött aludni. Nem volt szükségem altatódalra, ahhoz, hogy álomba merüljek. Tizenegyig húztam a lóbőrt...
Február 19. kedd, úton, Isztambul, úton. Ez az Isztambul csak afféle nagyzolás, mert mindössze horgonyra álltunk, hogy olajat vételezzünk, meg némi friss élelmiszert: zöldséget, tojást, szalámikat, és végre lesz Nescafé, így ihatok normális kávét, mert azt meg kell mondani, hogy a sok "vékony", német típusú kávéból ezen a hajón van a leggyengébb.
A két Boszporusz átkelést úgy "megúsztam", hogy semmit se láttam a szultánok gyönyörű városból, mindkét alkalommal az esti pihenőidőmre esett, s jót aludtam, míg a hajó átment a szorosan, s most, amikor felvettük az olajat, most se ébredtem fel, nem keltettek.
Február 20. szerda, úton. Viktor mit se törődve Bambasszal, bevásárolt.

Bambasz

Azt hiszem, nem sokban különbözhet a többi német parancsnoktól, már azoktól, akiket úgy ismertem meg, hogy jobb örökre elfelejteni, és sajnos többen vannak, mint azok, akikre jó szívvel emlékezem. Nos, erre csak az ad okot egyelőre, amit a többiektől hallgattam.
Wojciech szerint csak néhány szót tud angolul: expensive, very expensive, too expensive, cost much many, cost too much, give less meal to crew, you are not economic cook, és hasonlókat, ami arra vonatkozik, hogy a szakács mennyire herdálja a vállalat kínkeservesen megszerzett profitját. Ebből egyenesen következik, hogy amikor megrendeli az élelmiszert, legkevésbé a szakács véleménye érdekli, és így lehet most a hajón 12 üveg Sambal Oelek (Erős Pistához hasonló chillikrém). Oké, a chillikrémből eddig elfogyasztottunk két üveggel - hárman esszük -, de van még bőven. Miután Bambasznak ez fontos, van a hajón, de cukorból is sóherül álltunk, mert ő cukorbajos, tehát az nagyon very expensive. És természetesen mindent a legénységen akar megspórolni.
Most jön

Viktor

Amikor átvette a parancsnokságot, nekem kifejtette, hogy semmit nem változtat a bevett szokásokon. Minden marad, hiszen ő úgyis megy, nem jön vissza. Nem érdeke, hogy bármiben is változtasson.
Úgy látszik szavatartó ember. Kumportból elküldte a háromhavi élelmiszerrendelést. A szakácstól kérdezte, mit kér, ebben eltért az eddigi gyakorlattól. De abban már nem, hogy gátlástalanul átírta. Egy csomó marhahúst hozzávett, rendelt egy halastavnyi halat, 30 kilót, a káposztát megduplázta, a céklát a felére vette. Na, ja, ő nem szereti a barszczot úgy, ahogy lengyelek készítik, viszont káposztát, kétszer annyit enne, mint a polyákok, pedig azok se kezdők a szakmában. Eddig valójában nem is érdekes. De most Isztambulnál rendelt egy rahedli kaját, pedig a szakács csak tojást és némi zöldséget, gyümölcsöt kért.
Erre a mi Viktorunk vett egy rekesz mindenféle felvágottat - nálam ez jó pont -, harminc kiló halat, a szakács nem akart hinni a szemének, amikor átvette. Tőlem kérdezte a parancsnok, hogy szeretem-e a twargot? Hát persze, mondtam, pedig fogalmam sincs, hogy ő mit értett ez alatt, ugyanis a szláv nyelvek sokszor azonos szavakon mást értenek, és ebbe kissé becsavarodik a nyelveket szerető agyam. A szmetana a lengyelnek tejszín, a csehnek és orosznak tejfel, ami az orosznak szmetana, az a lengyelnek bialy twarg, és így tovább. Ezen márt túltettem magam, és annak eszem, aminek adják a dolgokat.
Nos, Wojciech csak nézett, hogy mit csináljon ezzel az izével, mert ez a twarg a legfinomabb túró, és a lengyel agya nem tud vele mit kezdeni. Felajánlottam, hogy készítek körözöttet, de hogy milyen lesz, nem tudom. Ugyanis nincs a hajón pirospaprika, helyette kecsöpöt teszek bele, meg Sambal Oeleket. Hagyma, mustár van, az oké. De nincs köménymag, és ami a legfontosabb, nincs só. Illetve van: két hétre fél kiló (hat embernek). Lehet, hogy meg kellene cukrozni? Aki nem tudja, hogy milyennek kell lenni, az legfeljebb azt mondja, milyen eredeti az íze!
Azért Viktor megkérdezhette volna a szakácsot, hogy mi kell, mert lehet, hogy sótlan diétára leszünk fogva az utolsó héten.
Most, amikor írom a naplót, nagyon jól érzem magam: először iszom kávét. Rendeltem két 200 grammos Nescafét.

Nagyszékelyi "kelt-sült-főtt" cipó

Print Friendly and PDF
Azt nem tudom, hogy ez valójában micsoda? Lehet hívni cipónak, pogácsának, attól függ, hogy mekkora a kiszúród, de lehet gőzgombócnak nevezni, én amúgy a knédlifélék családjába sorolom. Egy biztos, minden várakozásomat felülmúlta!
Nagyszékelyiekkel beszélgettem a fészbukon, naná, hogy kajákról. A praj mibenlétéről folyt a diskurzus, amikor megkaptam ezt a receptet. Két forrásom is volt, az egyik gőzpogácsának hívta, a másik kelt-sült-főttnek. De az, hogy ez micsoda? Hát kelt-sült-főtt. Szóval lehet, pogácsa, cipó, gombóc. Bár a gombócnak nem igazán ropogós az egyik fele, és krémesen lágy a másik!
Most mondhatnád, hogy lássuk a receptet! Oké, de van egy bökkenő! Miként minden valamire való kajának ennek is van több változata! Rögtön kettőt kaptam, majd amikor sorra kerülnek, megmondom mindkettőt.
Hát akkor vágjunk bele!
Elsőként készíts egy lágy kenyértésztát. Hadd ne mondjam el, de só, víz, liszt, élesztőből áll. Ha még nem süttél, akkor menj el Limara pékségébe, ott hegyekben állnak a kenyér receptek.
A kenyértésztát nyújtsad ki jó egy ujjnyi vastagra, és bökj ki belőle szép korongokat.
Én egy nagyobb üvegpohárral csináltam. Ezután végy egy öntöttvas lábast, aminek van jó súlyos és passzentos födője (nekem zománcos lábasom volt/van csak). Vastagon kend ki zsírral a hideg lábast mondja az egyik forrás, vékonyan kend ki zsírral a langyos lábast, mondja a másik. Ha megvan, akkor sózzad meg a zsírt, és hintsed meg pirospaprikával.
Megtettem. Ezután tedd bele a kerek lepényeket úgy, hogy összeérjenek utasít az egyik recept, míg a másik szerint hagyjunk úgy hézagot, hogy ha megnőnek, akkor se érjenek össze!
Az előző változatot preferáltam, de azért a pogácsákat megkentem zsírral az érintkezési pontokon. A következő lépés, hogy felfűtöd a sütőt, bár a második verzió szerint platnin sül a finomság. A második verziót itt most egy kicsit magára hagyjuk, mert én az elsőt követtem.
A sütő forró, most forró vizet öntünk a pogácsák mellé, annyit, hogy épp ne lepje el őket!
Megy rá a fedő, és be a forró sütőbe. Na, itt jön a tanácstalansági faktor, mert sütési időre nézvést nem kaptam sem ukázt, sem instrukciót. tehát meddig sül, azaz fől és sül? Hát bizony én úgy jó húsz perc múlva vettem a bátorságot, és belekukkantottam! Még nem volt jó, de öt perc múlva már láttam, pirosodik a teteje, ezért kivettem!
Megmondom az igazat, az illata csuda finom volt! Próbáltam kiszedni őket, ám mindegyik egy kicsit le volt ragadva, de azért sikerült kibányásznom a lábasból!
Direkt úgy tettem tányérra, hogy lássad az alját is meg a feljét is! Vannak folytonossági hiányok, amit viszont ki lehet kaparni a lábasból, és a kaparék, hát barátom, az aztán csak a finom!
A cipóknak (mert nagyra szaggattam) isteni ropogós a teteje, az alja krémesen lágy! Amikor beleharaptam, a tészta rugalmas volt, gyönyörű... az alsó része finom sós-paprikás... hát mit mondjak? Isteni lett!
Most visszatérek a második verzióhoz. Azt platnin sütik, amikor az alja megsült, akkor megforgatják, és akkor öntik nyakon sós vízzel, és készre fől-sül. Ez a forgatós változat, ebben nincs gyakorlatom, majd még érdeklődök felőle, és meg fogom azt is sütni, főzni!
Mást nem mondhatok, érdemes kipróbálni, én bablevest csináltam hozzá, azzal ettem, de sajnos nem lett igazán fotogén, így inkább nem mutatom meg! Ez persze nem akadályozott abban, hogy jó étvággyal le tudjam tolni!
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika