A Seafalcon mesél http://seafalcon.blogger.hu Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön. hu Retek, ami fekete http://seafalcon.blogger.hu/2017/10/29/retek-ami-fekete Vannak hűbelebalázsok, akik fogják a fekete retket, megsózzák, azt' megeszik. Hát mit tudnak ők... Aki tudja: Kécza Sanyi!

Kécza Sándor

Fekete retkeket enni kell, mert jó. Fekete retket enni kell, mert tele van vitaminnal, hasznos ásványi anyagokkal, rostokkal. Fekete retket enni kell, mert segíti az emésztést, a gyomor működést. Fekete retket enni kell, mert fényesebbé teszi a hajat, mondta … na, ilyen marhaságot anyám soha nem mondott, annál ő józanabb gondolkodású asszony volt, de jól szokott mutatni az ilyenfajta írások elején a népi bölcsesség.
Tehát szeretem én azt a retket, az a summázata az iménti bevezetőnek. Venni kell hát … de hol? Zöldségesnél? Ugyan kérem … kevesen viszik, keveset rendelni meg nem lehet, csak rárohad az emberre, így hangzott a magyarázat, mikor felróttam hiányát a kedvencnek a pultnál, fizetés közben. Másutt kell hát keresnem …Adódott is rögvest a megoldás, a multi! Sőt, az intermulti! És valóban, mikor betértem az egyikbe, lám, ott mosolygott rám  … eh, badarságot írok, tehát feketéllett rám a zöldséges pult egyik zugában. Fő helyre nem kerülhetett, hisz ő csak egy megtűrt, vidéki rokon, az árával sem versenyezhetett az import paprikákkal, paradicsomokkal, a 240 forinttal nem vehette föl a versenyt az aranyárban mért egyéb zöldségekkel. Szemügyre vettem hát a kínálatot, bizony, nem voltak frissek azok a fekete gömböcök. Élemedett korukra a héj ráncosságából következtettem, ráncosak voltak, mint a sokat megért nénék orcája. „Csak akad közöttük nekem való!” – túrtam bele a halomba. Akadt, sőt rögtön kettő is akadt! Két, jó férfiökölnyi darab került elő a mélyből. „Ti lesztek azok, akik étkemül szolgáltok majdan!” -  öntöttem beléjük a reményt.
Tértem így haza a zsákmánnyal, hogy azon nyomban neki is lássak az elkészítéséknek. Mert kérem, nekem a fekete retket el kellett készítenem, hogy másnap a gyönyörök kertjébe juttassanak, mikor fogyasztom a vacsorámhoz. Nem feledtem a tanácsot, ami kimondja: „A retek reggel méreg, délben vétek, este étek!” De nem csak úgy magában, mert kell mellé felvágott és kenyér, és önmagában sem állna meg a helyét, csak úgy felvágva … nem, kellesz ehhez más is! Sózzam meg? … úgy túl parlagias, hétköznapi. De mivel bolondítsam meg? – vettem szemügyre a spejz ajánlatát. És találtam valamit … sőt, több valamit is! Póréhagyma zöldje …kicsit fonnyadt, de majd csak összebarátkozik a retekkel! Fokhagyma gerezd, az mindenre jó nálam, miért éppen erre ne lenne jó?  Alakul, alakulgat … És akkor felcsillant a szemem! Megvan! Megtaláltam! Megtaláltam a savanyús vödröcske személyében! „Vecsési vágott savanyúság” – hirdette a címke, de erre csak legyintettem. „Leszel te olyan savanyúság, de olyan, hogy na!” – bíztattam. Mert bizony nem volt üres a műanyag kübli! Volt abban még némi káposzta, pár szelet savanyú uborka, akadt benne két fefferóni is. - amik egy másik vödörből költöztek ide – de ami a lényeg, volt benne lé! Fűszeres lé! Ez az, ami igazán kellett nekem! Ragadtam is el polcról, vittem is ki a konyhába, nyitottam is fel rögvest és csuktam is vissza azonnal.  Mert az odőr bizony nem volt való egy tisztességes polgári lak konyhájába. Megszállt a kétség … mi lesz, ha ebbe beleaprítom a retkemet? Ízbomba? Bűzbomba? Nagy valószínűséggel mindkettő. Gyorsan eloszlattam kétségeimet, s hozzá láttam a retek pucolásához. A legélesebb késsel hámoztam meg, hogy minél kevesebb menjen veszendőbe az értékes belbecsből, majd óvatosan felszeleteltem, nem túl vékonyra, nem túl vastagra, hogy kellőképpen átjárja majdan a lé a retkemet. Óvatosan felnyitottam a vödröcskét,  - már nem is tűnt olyan rettenetesnek az illat, miután az imént már szellőzött pár pillanatot a zagy, meg a retek is hozzátette a maga szagát a konyha légteréhez – és elkezdtem belehalmozni a szeleteket. Néha megálltam – részint, hogy megtöröljem könnyező szememet, részint, hogy villával segítsek a szeletek közé némi káposztát és uborkát – és lassan feltöltődött a vödröcske. A végét már úgy kellett beletuszkolni, de így is kimaradt, két szelet. „Hamm, bekaplak!” – mondtam, és bekaptam. És többet már nem is tudtam mondani! Mert olyan erős volt, de olyan …olyan, hogy rögtön kihozta belőlem a rég elfeledett náthám minden kellemetlen hozadékát! Nyúltam is rögvest a zsebkendőmért, töröltem meg elsőnek a szemem, majd trombitáltam egyet ormányommal. Kijött belőlem minden. „Úristen az ég aljában, mi lesz ebből holnapra?” – merült fel bennem, miközben rápattintottam a fedelet az edényre. A spájzba mentettem ki, a polcon még megfordítottam, hadd érjen össze holnapra, úgy lesz az igazi!
A másnap nekem hajnalban kezdődött, álmoskásan pakoltam be a szükséges holmikat a táskámba, szemüveget és hozzá a könyvet, telefont és töltőt, ásványvizet és ennivalót  - na, itt kicsit megálltam. Mi lesz a retkem méltó ellenfele? Hosszas hezitálás után a csomagolt disznósajthoz nyúltam, vívjatok meg ti, ha eljön az idő! Még begyömöszöltem a vödröcskét és útnak indultam.
Bent eltelt a napom, ahogy szokott, sok bosszúsággal, kevés örömmel és annál több üresjárattal, valamint egy kevés kőrözöttel déltájban, amihez szolid lilahagymát fogyasztottam, csak úgy, megszokásból. Vártam az estét. És az este eljött, a hét óra személyében. A kuttyot megetettem már, következzek hát én! Megterítettem, szépen kiraktam az eszközöket a kis asztalkendőre, ott volt már a disznósajt, szeletelt kenyér, és jött a vödröcske, immáron a talpára állítva. Meglehetősen zavarosnak tűnt a tartalma, még az is felvetődött bennem úristen, csak nem oldja a műanyagot? Talán azt mégsem …és felnyitottam.
Abban a pillanatban megszűnt a világ körülöttem! Néma csend övezett. Kutyám, aki eddig a félig nyitott ajtóban leste, hogy jut-e neki valami jutalom falat, szűkölve hátrált ki bódémból, s húzódott távolba, amíg lánca engedte; a poloskák, amik oly’ vidáman korzóztak az ablakon, az összes lábukat összekapva zuhantak a mélybe, a lámpa is hunyorintott egyet, a tévé képernyőjén is azonmód megjelent az ikon, nincs kapcsolat; és mintha takarítógép zihálása is leállt volna egy pillanatra a műhelyben … még az utcán a kilencven éves mamáját sétáltató ismerős úr is megtántorodott volna, majd állt eléje életét adójának, hogy megvédje attól a rettenettől, ami a bódémból kiáradtt. Érezték már a kitörő vulkán bűzét? Szagoltak már erjesztetthalas hordót vietnámi piacon? Vettek le már tíznapos hordás után gumicsizmát a lábukról? Ébredtek százfős körletben a laktanyában, kétnapos menetgyakorlat után? Fogyasztottak netán száznapos tojást?  Úgy-e, hogy nem … én viszont igen, abban a pillanatban. Irgalom atyja, ne hagyj el, mindezt én, és egyedül?
Kérdések kavarogtak a fejemben, és kavargott gyomrom, ott, alant. De felmerült bennem a családi hitvallás: nálunk ételt csak a főzőjével együtt dobunk ki! Tehát ennem kell! És ettem! Emeltem a villát ajkamhoz, rajta a retek szeletekkel és az egyebekkel …és, most kövezzenek meg, rögvest, ízlett! Sőt! Finomnak találtam! Az íz rácáfolt az illatra, mert már azzá nemesült a számban érzett finomság okán.  Ettem és ettem, a disznósajt már csak kísérőnek tűnt a pácolt retkem mellé, jó belaktam mindkettőből, úgy igaz. Jó vacsorám volt!
És az utózönge? Hát istenem, volt az is …
]]>
Sun, 29 Oct 2017 06:29:29 +0100 19155_75680
Rohanunk, mint a mérgezett egér, de én tudom, hogy hova! - MV Priwall, 20 rész http://seafalcon.blogger.hu/2017/10/25/rohanunk-mint-a-mergezett-eger-de-en-tudom-hogy-hova-mv-priwall-20-resz Augusztus 29. szerda, Santander, horgonyon. Otthon hívott Kovács Panni, hogy szervezik Kary Évával a találkozót, ahogyan megbeszéltük szeptember vége, október elejére.
Most megint elkapott a "Dombóvár" láz, és állandóan ezen jár az agyam.

Augusztus 30. csütörtök, Santander, horgonyon. Csendesen telt el a nap, csak Lucó aggódott, nehogy bedurranjon az idő, fel kelljen húzni a horgonyt.
Fél ötkor manővereztünk, s közben Toró felhívta Lacit. Indulásra kész, már idegeskedik, és ez feltétlenül jó jel.
Már mennék haza.
Várom, hogy találkozzam a családdal, kikérdezzem a nyári élményekről őket, na és a felvételikről.
Lesz dolgom elég, ami az interneten vár, arra jobb nem is gondolni.
Santanderben helyi ünnep van, nincs nyitva semmi, a srácok kissé le vannak lombozódva, én nem terveztem, hogy kimennék.

Augusztus. 31 péntek, Santander. Valami baj van a laptoppal, azt hiszem, a képernyője kezdi elhagyni magát, megjelent az alján egy sötétkék csík, azt jelenti, hogy ott nincs kép...
Valami baj van, a rakodógéppel. Későn kezdtek, volt már tizenegy óra is, és közben is ácsorogtak.
Délután Lucó beszélt a "központtal", a következő rakomány, illetve út ügyében. Swansea-ból New Rossba megyünk és onnan Avonmouth. Ez, ha minden igaz, akkor Bristol elővárosa. Ez egy nagyon jó hely arra, hogy a Bristol - Antwerpen - Budapest útvonalon hazamehessek.

Szeptember 1. szombat, Santander, úton. Jó korán indultunk, hogy elérjük a hétfő reggeli magas vizet Swansea-ben.
Írom a fantasy-mat. Most azt találtam ki, hogy írásos "dokumentumokat" is készítek.

Szeptember 2. vasárnap, úton. Hideg van. 16-17 fok, és északi szél. Az éjszakai őrség alatt fűteni kellett.

Szeptember 3. szerda, hétfő, úton, Swansea, úton. Még nincs hír a kihajózásról. Meyer "nem találja Hókit", de ezt nem hiszem.
Ja, a napokban mondta el Lucó, miért hívják a srácok Hókinak capt. Brackhagent: még a kezdetekben történt, ugyanis a Priwallon a hajógyári átadást követően magyar személyzet van, hogy eleinte Hókuszpók volt a neve, mert olyan gonoszkodó volt. Ebből maradt a Hóki.
Telefonos hírek:
Grúzia - Magyarország 3 - 1. Az eredmény ránk nézve hízelgő. Kilencet is kaphattunk volna.
Bicskeit leváltották. Ettől megtanulnak focizni a "fiúk"? Marhaság! Ha van focistánk van eredmény, ha nincs, kikapunk. Jelenleg nincs senki, aki nemzetközi mércével elfogadható lenne (talán Király, a kapusunk, de ő állandó csapattag is a Herthánál, rajta kívül nem játszik magyar komoly európai csapatban).
Reggel tízkor kötöttünk ki, és este tízkor indultunk. Ennyit a walesi városról...

Szeptember 4. kedd, úton, New Ross. Szerencsés napom volt. Mindazt lefényképezhettem, amiért régebben egy kicsit fájt a szívem, hogy nem volt rá alkalmam.
Délben horgonyt dobtunk a Barrow torkolatánál, az idő ráadásul verőfényes volt, jó szögből kapta a napfényt a Hook Head. Két fotót készítettem a világ egyik legrégebben működő világítótornyáról, immáron több, mint nyolcszáz éve szolgálja a tengerészeket (a mai napig).

Amint érkezünk a horgonyzóhelyre, jött egy helikopter, hogy mentési gyakorlatot szeretnének tartani, engedélyt kértek, hogy letegyenek egy embert a fedélzetre. Legalább öt képet készítettem, nagyon remélem, hogy jól sikerültek.

Beszélt Laci Hókival, intézi a behajózást, hamarosan hazamehetünk.

Ha kis szerencsénk van, akkor saját csúcsot dönthetünk: augusztus 25-e és szeptember 8- között öt kikötőt érinthetünk: 25- Santander, 3-a Swansea, 4-e New Ross, 6-a Avonmouth és van két napunk a következőig, amit még nem tudunk.
Este tízre kötöttünk ki.

Szeptember 5. szerda, New Ross. Reggel Lucó felhívta Herr Meyert a váltás ügyben. Nagy valószínűséggel a hét vége lesz az alkalmas időpont a hazamenetelre. Horácz is jön haza. Ez csak azért érdekes, mert amikor Ciprust értesítette Laci, hogy hárman mennénk, Mrs. Vasoulla azt mondta, hogy nem váltja le Horáczot, mert nem telt le még a szerződése. Erre ma Meyer intézkedik. Ezt teszi, hogy tíz éve van a hajón. Természetesen leváltja, mert karácsony előtt jön vissza a hajóra.
Közben kissé megváltoztak a körülmények. Este érkezett egy másik hajó, így átálltunk a folyó túlsó partjára. Holnap este megyünk vissza, addig még összekaparnak vagy 300 tonna rakományt, és elmegyünk Avonmouthba. Ott péntek este bevisznek, és hétfőn kiraknak. Nyugodtan le lehet váltani...
Telefonos hír: félidőben Magyarország - Románia 0-2. Ez azért nem rossz. Tényleg. Ezektől az izéktől...

Szeptember 6. csütörtök, New Ross. Mint említettem, a helyzet állandóan változik. Ma is: menjünk, mint az olajozott mennykő, érjünk péntek reggelre Avonmouthba (nem megy!), ha nem érkezünk meg, akkor este kikötünk, éjjelre túlórát rendelnek, és reggel elmegyünk Montrose-ba (Skócia, Aberdeentől 20 mérföldre délre), és legyünk ott hétfő reggel. Nem megy: az út 800 mérföld, ez három napi út, kedd reggel lehetünk ott.
Hogy én honnan megyek haza?!
Este indultunk.

Szeptember 7. péntek, úton, Avonmouth. Hajnalban írtam.
A déli váltáskor minden letisztult. Hóki hétfő reggel érkezik 9.45-kor a bristoli reptérre. Vasárnap, vagy hétfőn megyek haza, csak Horácz váltása bizonytalan, mert péntek délben nehéz otthon szakácsot találni.
És öt óra után megjött, hogy a váltók hétfőn délelőtt jönnek, mi ugyanaznap reggel kapjuk meg az utazási részletezést. Nagy valószínűség szerint hétfőn késő este érünk haza.
Hétkor szállt be a pilot, meglehetősen ramaty időben, van vagy hetes nyugati szél, milyen kellemes dolog, hogy az első igazán rossz idő már nekem jön. Egyébként amikor megyek haza, ők Bantry (délnyugat Írország irányába lityegnek).
Tízre kikötöttünk.

No. 1: Jaminaországtól az Óperenciáig

Milyen érdekes: B András mindhárom könyvem elolvasta, és azt mondta, hogy magasan a legjobb a Jaminaországtól az Óperenciáig. Horácz is végzett vele, szuperlatívuszokban áradozott róla. Azt mondanom se kell, hogy Lucó (aki igen lassan jutott túl rajta, napi egy-egy írással) is igen jókat mondott. Arról dunsztom nincs, hogy Zoli és Gyuszi elolvasták-e bármelyiket is, mert egy szót se szóltak róla. Azt elismerem, hogy a helyzet nem "mindennapi", együtt hajózni a könyvek írójával, elképzelhető, hogy nem tudták, hogy mit mondjanak, vagy pedig az, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem... Ebből is látszik, hogy az ember sose tudhatja, hogy mit kinek ír? Hiszen meg voltam győződve, hogy a legnagyobb sikert a Bonzsúr aratja, s lám a tengerészek körében a Jamina "tarolt", de hozzá kell tennem, hogy ezen a hajón. Azért elmondhatom, hogy ezek a beszélgetések bizonyítják, hogy érdemes írni, mert csak az olvasó véleménye számít. (És legfőképpen azoké, akiknek tetszik.)

Hogy mi lesz a sorsa annak, amit most írok, arra igazán kíváncsi vagyok!
]]>
Wed, 25 Oct 2017 06:35:53 +0200 19155_75675
Santurzi, halétterem... - MV Priwall 19. rész http://seafalcon.blogger.hu/2017/10/12/santurzi-haletterem-mv-priwall-19-resz Augusztus. 25 szombat, úton.

Mint tegnap. Írok. Megírtam hat fejezetet, mindegyik 17-19 oldal. Most, hogy nehogy elvesszen az egész, a fejezeteket külön egységként mentem el, majd ha kész, egybefűzöm.


Augusztus 26 vasárnap. Úton, Bilbao.

Laci nagyon aggódik, hogy van-e sérülés a bulbán. Pedig hiába minden, amíg ki nem rakják a hajót, és ki nem emelkedik, addig nem lehet megnézni.

Délre már ki voltunk kötve, nem keltettek a manőverhez, így fél egyig húztam a lóbőrt.
Délután közvetítés a lengyelországi kajak-kenu világbajnokságról. Láttunk egy ezüstöt, a kenu négyesek 500 méteres számában a fiúk 17 ezred másodperccel maradtak le a románok mögött.
Szabolcs is nézte, azt mondta, hogy nyolc aranyat nyertünk.
Szép volt.
Ezek a sportolók érdemesek a támogatásra. Nem úgy, mint a focistáink. Szerdán a fiam szerint Magyarország-Románia, már egy győzelem se segít, a szomszédainknak meg létkérdés a győzelem, nem kétséges kié a három pont. Sajnos...

A mai nappal letelt a szerződésem.

 

Toró (K. Cs., aki helyett jöttem) telefonált Lucónak, 28-án és 29-én van a kapitányi vizsgája, és azt ígérték, hogy a bizonyítványt hamar kiállítják. Ez azt jelentheti, hogy szeptember első hetében hazamehetek, nagy valószínűséggel Lucóval együtt.

 

Este tévézünk a szalonban Zolival, és a gépház felőli folyosón megjelent egy néger. Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg. Természetesen lopni jött, de ezt csak zárójelben mondom, mert valószínűleg ellenkezik az emberi jogokkal, ugyanis addig, amíg nem rabolja ki a hajót ártatlannak kell vélnünk. Ha már nincs meg a pénzünk, csak akkor lehet mondani.

Augusztus 27. hétfő, Bilbao.

Kirakunk. Meg kell, hogy mondjam, nem gondoltam, hogy a nap úgy végződik, ahogy...

Santurtzi, halétterem...

Fél hét felé Lucó rábeszélt, hogy menjünk ki. Kicsit bizonytalankodtam, aztán ráálltam, mert miért ne? Ritka alkalom, hogy Bilbaóban úgy rakodjunk, hogy ki tudok menni...

 

Horácz is jött, kimentünk a tengerparti városba, Santurtziba. Sétáltunk egy sort, vettünk ezt-azt. Én csak filmet, Lucó két Zorro kalapot az unokáinak, de sajnos disznó álarcot nem kapott, pedig az unokái a kukoricásban Zorro kalappal akarják hajkurászni, vállukon puskával, és Laci papa a vaddisznó...
Utána a tengerészklubba mentünk, Laci telefonált, majd a mólóra, ahol szabadtéri vendéglő van, a vízparton felállított faszenes rácsokon sütik a mindenféle halakat. Nincsenek elegáns asztalok, vagy hatot egymás mellé toltak, és székek, ez egy sor, és van vagy hat. Egyszerű műanyag tányérok. A menü:

Gamberi, azaz vörösre főtt rákok.
Utána egy cseréptányérban fűszeres lében főtt kagyló.
Ezután saját levéből készített mártásban kalamári.
Végül sült friss szardíniák.
Két kancsó sör.
A gamberit, azt hiszem, nem egyszerű sós vízben főzték, mert nagyon zamatos volt.
A kagyló különlegessége a leve: bőven fokhagymázva, petrezselyemzöldtől volt zöld a színe, és erősen lehetett érezni a fehér bort, vagy a jerezt. Ez utóbbira szavaznék a különleges zamata miatt. A bajt ez a mártás okozta, ugyanis evőeszköznek csak villát kaptunk, és a levét ki kellett tunkolni. Ezt puha bélű fehér kenyérrel oldottuk meg.

A kalamári más volt, mint amit Lucó várt. Mindkettejükön láttam, hogy némi averzióval nézik a koromfekete mártást, amiben a fehér tintahaldarabok voltak. Nem lennék az, aki, ha nem elsőnek vettem volna belőle.

- Olyan, mint a paradicsommártás... - mondtam, és erre Laci és Horácz is megkóstolta. Mindketten elmondták, hogy ha én nem veszek belőle, akkor hozzá se nyúltak volna. Ki lehet találni, hogy a zömét én ettem meg. Ja, a mártáshoz megint nem volt kanál.
A szardíniából Horácz már nem bírt enni, így Lacival addig ettük, amíg csak kettő maradt a tálon, az kifogott rajtunk. Amikor elmentünk, a mellettünk ülő asztaltársaság rácsapott a két pici halra. Lehet, hogy összevesztek rajta?

Az egésszel nem lett volna baj, ha Laci nem úgy találja ki a kimenetelt, hogy én már túl voltam a paprikás krumplin, ugyanis az volt vacsorára. Otthon töredelmes beismerő vallomást kell tennem az asszonynak...


Augusztus 28. kedd, Bilbao, úton, Santander, horgonyon.

A délelőtt aggódással telt. Amikor a bulba eléggé kiemelkedett, végre látni lehetett, hogy milyen kár érte a hajót Great Yarmouthban. Nos, vagy hetven centi hosszú, és 5-10 centi mély behorpadás keletkezett. Azt hiszem, semmi komoly. Naplókivonatot készítettem, parancsnoki jelentést írtunk, és közben Laci folyamatosan aggódott. Én nem.

 

Ha én lettem volna a barba, biztos lett volna pár kellemetlen éjszakám...

Átmentünk Santanderbe, de nem kötünk ki. Csak pénteken kezdik a berakást, és egy inoperatív rakpart napi költsége 1700 márka, ezt nem fizetik. Na, még jó! Nem a Mahart vagyunk, ahol ilyen esetekben két kézzel szórták ki a pénzt az ablakon, csakhogy a jó haver parancsnok uraknak a kedvében járjanak.

]]>
Thu, 12 Oct 2017 06:07:15 +0200 19155_75664
Indulás kis ütközéssel, de nem a rakpart a hibás! - MV Priwall (18. rész) http://seafalcon.blogger.hu/2017/09/26/indulas-kis-utkozessel-de-nem-a-rakpart-a-hibas-mv-priwall-18-resz


Augusztus 22. szerda, Great Yarmouth.
Mégse ma megyünk el. Nem végeztek a berakással, mire a magas víz felemelte a hajót, kiderült, hogy még kell vagy 80 tonna ócskavas, és mivel teljes rakományra vették ki a hajót, ezért be kell rakni a maximumot. Mire elkészültek, már jött az apály, na és még hátra voltak a javítások. Ugyanis, tessék elképzelni, amikor ócskavasat rakunk, óhatatlanul lehullanak nagyobb vasdarabok a markolóból, és vagy három helyen elgörbítették a korlátot a fedélzeten, egy helyen eddig ki is törték. Mire ezt megcsinálták, újra ültünk az iszapban.
Este indultunk, de nélkülem, mert ugye éjfélkor jövök szolgálatba.


Augusztus 23. csütörtök, úton.
Szokásomhoz híven azt kellett volna írnom, hogy: úton - Great Yarmouth - úton. De ennek története van!


Egy kisebb karambol


Tegnap este nem tudtam aludni. Forgolódtam, aztán tízkor felkeltem, és írtam. Tizenegykor rendben beindult a főgép. Fél óra múlva lassítunk, gondoltam, kiszáll a pilot. De hallom, hogy hátrát kér barba.
Nocsak, ez nem szokás!
Aztán kisvártatva előre járt a főgép, majd néhány perc múlva, megint rázkódik a kabin, ez megint azt jelenti, hogy hátramenetben jár a csiga. Mi a fene? Kétszer száll ki a pilot? Mivel tíz perc hiányzott az éjfélhez, felmentem a hídra. Még bent voltunk a folyón, a derékszögű kanyarral küszködtünk a kijáratnál. Éppen hátrát kértünk. Aztán újra előre. Nekilendült a hajó, de csak nem fordult az orra. A csatorna pedig nagyon szűk. Hiába járt az orrsugárkormány teljes erővel, csak mintegy húsz fokot fordult el a hajó, az áramlás, volt vagy hat csomós, nem engedte. Most már hiába jött a hátramenet, a szemközti part túl közel volt. Srácok pecáztak a szélén, ijedten ugráltak fel és kiabáltak, de mi csak mentünk. Aztán durr, nekimentünk. Majd átestem a mellvéden, a híd rázkódott, mintha le akarna ugrani a raktártetőre.
Többet nem próbálkozott a pilot. Lekötöttünk a legközelebbi rakpartra, hogy megvárjuk a pangó vizet, amikor a dagály tetőzik, és még nem indult el a víz vissza, akkor nem mozog. Megvizsgáltuk a hajó orrát, leszondáztuk az orrtankot, ha kilyukadt a test a vízvonal alatt, akkor ott kellett volna jelentkezni a beömlő víznek, de üres volt. A barba és a pilot elment megnézni a rakpartot, hogy látszik-e kár, de semmi. Persze, a bulba (a hajók orrán, a vízvonal alatt, egy fektetett csepp alakú kiképzés) ütközött, az pedig két méterrel a víz alatt van, tehát a sérülés is ott lehet. Hajnali kettőkor volt a salck water, a pangó víz ideje. Persze minden normális hajó akkor indul, így aztán igazi csúcsforgalomban értünk ki a tengerre. Előttünk két "supply vessel", azaz ellátóhajó, ami a fúrótornyokhoz hordja ki a szükséges anyagot, mert Great Yarmouth az egyik bázisuk, mögöttünk is egy idétlenkedett, és nekiindultunk négyen, hogy átmenjünk a bójasoron, ami a legszűkebb részén alig 4 kábel (1 kábel = 0,1 mérföld, azaz 185,2 m.).


Augusztus 24. péntek, úton.
Semmi különös. Az idő szép, párás, fülledt, de nem túl meleg.


Írok.


Sőt, az is lehet, hogy lesz valami belőle. Az nyilván való, legalább is számomra, hogy az ember elkezd valamit írni, aztán pár oldal után rájön, hogy mégse lesz belőle semmi. Elteszi jobb időkre. Mint ahogyan én is, ezen a hajón, amikor volt az a nagyon hülye álmom, elkezdtem megírni, de aztán abbamaradt. Nem mondom, hogy véglegesen letettem róla, de most nem fejezem be. Van belőle vagy 18 oldal. Egyelőre ennyi.
A mostani nekiveselkedésem mintegy tíz napja kezdődött. Megnéztem a naplómat, pontosan két hete, azaz 12-én kezdtem el. Először megírtam vagy hat oldalt, és rájöttem, hogy nem azt akarom, kitöröltem. Aztán nekiálltam újra, 30 oldal kész volt, amikor a gép bedöglött, csak nyolc oldalt tudtam megmenteni három kész fejezetből. Harmadszorra is belefogtam, mert hallatlanul érdekel amit kitaláltam.
Azt már írtam, hogy olvasom, és azóta befejeztem Raymond E. Fest könyvét, az Érzőszívű mágust, eredeti címe: Magician. A műfajt tekintve fantasy.
Gondolom sokan összeráncolják szemöldökük, ennek hallatán.
Nos, amikor elkezdtem, rájöttem, hogy egyszer, vagy hat éve, valamelyik hajón már olvastam. Nemcsak akkor, hanem most, másodszorra is rendkívül jó és érdekes olvasmány volt. A műfaj alfáját, Tolkien: A gyűrűk ura című könyvet (Göncz Árpád fordította) kétszer is elkezdtem, de nem tudtam befejezni. Most erős elhatározásom, hogy nemcsak elolvasom, hanem meg is veszem. Tolkien könyve körülbelül olyan jelentős, mint Robinson története, mert a további hajótöröttes történeteknek ez az alapja, vagy, mint a fantasztikus könyvet se lehet írni úgy, hogy megkerüljük I. Asimov által lefektetett, s azóta minden szerző által alkalmazott "robotika három törvényét". Ez az oka, hogy mindenképpen át kell rágnom magam Tolkien művén.
Tehát az olvasmány megihletett, és most fantasyt írok.
Azt hiszem, vaskalaposság azt mondani, hogy a fantasy nem irodalom. Mert az a lényeg, hogyan van megírva. Van-e mondanivalója, vagy nincs? Ha ezek hiányoznak, a történelmi regény se irodalom, mint ahogyan a rossz, a gondolatok nélküli vers se költészet.
Ezért most nincsenek averzióim, hogy a könyvben mágusok és varázslók szerepelnek, és van benne egy jópofa kobold, mert ezek csak körítések. Úgy gondolom, ez a műfaj a mai ifjúság romantikus történetek iránti éhségét elégíti ki, hiszen kalandos, és a jó mindig győz a rossz felett. S ha - azt hiszem - a hagyományos regénynek leáldozóban is van, a tizenévesek lelke igényli ezt a műfajt, és ebben a formában éledhet újjá.
Valójában az egész mese, és az benne a csodálatos, hogy nem kötik a szerzőt semmiféle kötelezettségek. Olyan bolygóra teszi a történetet, amilyenre akarja, úgyis a Föld köszön vissza. Olyan társadalmat alakít ki, amilyen csak tetszik, de a szabályait be kell tartania. Olyasmi az írása, mint egy szerepjáték lehet (mert azt nem ismerem), csak én viszem az egészet.
Élvezem.
R. E. Feist könyvét B. Pistától kaptam kölcsön. Ő szereti a fantasyt. Kölcsönadott egy másikat is. Muszáj írnom róla, mert azt hiszem, szépen alátámasztja az elméletem, miszerint nem a műfaj a rossz, vagy jó, hanem a mű. Nos, a Ló úr című borzadályról van szó. Egyszerűen olvashatatlan. Unalmas, pedig sokkal több a "fantasy"-s elem benne, mint Feist művében. Ebben vannak varázslók, gonoszak, jók, lovagok, hollóvá változó gonoszok, de az egész érdektelen, unalmas, a jelenetek kidolgozatlanok, semmi meglepő fordulat. A kalandok magukért vannak, nincs semmi ami izgalomban tartaná az olvasót. A szereplőknek nincs valójában semmi mondanivalójuk azon kívül, ami szorosan az akcióhoz tartozik, nem tárul elénk egy különös világ, pedig az lehetne, ha az író vette volna a fáradtságot, és egy kicsit megrajzolta volna. A másik, ami kimondott borzalommá avatja a "művet" az nem az író - Peter Morwood - hibája, hanem a kiadóé. A könyv hemzseg helyesírási hibáktól. Oldalanként tízesével fordulnak elő. A mindig az mindig "mindíg", a fordító, aki kiadta a kezéből a szöveget nem tudja, hogyan kell megírni a párbeszédeket, nem tudja, hogyan kell használni a kötőjeleket, -egyszer- közrezárja a szavakat szóköz nélkül, máskor - nem -, de azt se tudja, hogyan kell írni az idegen neveket, ha beillik a ragozás a nyelvünkbe, akkor nem kell kötőjelet használni, mint a "Tomnál", és nem "Tom-nál", és amikor használ, akkor sokszor így teszi: "Ackie - val". Az, hogy ha valaki beszél, annak minden mondata új sorban kezdődik, gondolatjellel kezdve, az szinte semmiségnek tűnik, és az is, hogy az elhangzott mondat után nem zárja le a kötelező gondolatjellel, hanem fűzi hozzá a gondolatait.
Az ilyen "könyvet" nem lehet végigolvasni. Abbahagytam a 125. oldalon.
Le kell írnom a lektor nevét, ha már vállalta, és benne van a könyvben: Juhász Péter az, aki azzal foglalkozik, amihez egyáltalán nem ért.
A kötetet fordította, és a magyar nyelvtant semmibe vette: Antony Péter.
Ugyanígy a kiadásért (nem)felelős igazgató: Tarnóczy István úr az AMON könyvkiadó nevében. Mindannyian szégyellhetik magukat.
Az ember szíve zokog, hogy ilyen "könyvek" megjelenhetnek, s nagy példányszámban a boltokba kerülnek!

]]>
Tue, 26 Sep 2017 05:57:56 +0200 19155_75649
Porcsinsaláta http://seafalcon.blogger.hu/2017/08/13/porcsinsalata Tudtad-e, hogy omega 3 zsírsavakban igen gazdag növény, különösen Alfa-Liposavban, amely vízben és zsírban is oldódó antioxidáns, ezért könnyen bejut a sejtekbe, ahol hatékonyan leköti az ott lévő szabad gyököket. Egy csésze porcsin levél elfogyasztásával 3-400 mg ALA kerül a szervezetünkbe. Magas C- és E-vitamin, valamint béta-karotin és glutation tartalmának köszönhetően immunerősítő hatást fejt ki. Antioxidáns tartalmánál fogva, lassítja az öregedés folyamatát. (okosság innen)
Ezért aztán addig kerestem, kutattam, amíg a garázs előtt találtam kiirtásra ítélt "gazokat". Nem irtani, megenni, ez a legújabb jelszó!
Megtaláltam, leszedtem, alaposan megmostam. Mivel most nem főzöm, a vastag szárakat félretettem, leginkább a leveleket tettem a tálba. Sóztam, borsoztam, ment bele csöppnyi balzsameset, és olívaolaj.
Ezzel majdnem kész, mert tettem még bele félbevágott datolyaparadicsomot, és felaprózott csiliket: Thunder Mountain Longhorn csiliket 1-2 centisre vágtam, Jalapeno karikákat és African Devil csilit is apróztam bele. Összekeverni, hűtőbe tenni, tízóraira jól betolni!!! (Ha nincs saját csilid, azt teszel bele, amit csak akarsz!)

 

JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!
]]>
Sun, 13 Aug 2017 10:16:15 +0200 19155_75606
Grillparti esőben és pörgés... - MV Priwall (17. rész) http://seafalcon.blogger.hu/2017/07/18/grillparti-esoben-es-porges-mv-priwall-17-resz Augusztus 15. szerda, úton, Brunsbüttel.
Olvasok és írok.
Este "nagy" meccs a tévében, negyed kilencre hirdették, de csak kilenckor kezdődött, előtte háromnegyed órás beharangozó. A 100 éves MLSZ-t ünnepelték egy Magyarország - Németország mérkőzéssel.
Az eredmény nem lehet vitás, a fritzek félgőzzel, ezerötszáz újoncot kipróbálva, akkor rúgtak gólt, amikor akartak, a második félidőben azon munkálódott keményen a két csapat, hogy a magyarok tiszteletgólját összehozzák, ez sikerült is a 60. perc körül. De mi mohók vagyunk, és az utolsó percben még egyet rúgtunk, ezért nem állták meg a dajcsok, hogy ne fejeljenek ők is egyet a lefújás előtt. Végeredmény, ami számunkra nem rossz: 2 - 5. Bicskei úr továbbra is építheti a várat, abból, ami a rendelkezésére áll. Lisztes, állítólag a legjobb magyar, a Bréma (tartalék) játékosa bűn rossz volt.
Éjfélkor érkeztünk, fél egyre part mellé szerencsétlenkedtük magunk.

Augusztus 16. csütörtök, Brunsbüttel, úton.
Reggel rakodás, aztán megjött az order is, a következő út: Bréma - Hull. Az augusztusra szánt cementet elhordtuk Dagenhambe, majd szeptemberben mehetünk újra, de akkor már Hókival, ha minden igaz.

Augusztus 17. péntek, úton.
Táviratok jönnek-mennek, ide megyünk, oda megyünk, szóval várjuk, mi lesz a következő út.
Laci minden távirat alkalmával elemez, és tervez, hogy kimutassa, mi vagyunk a három cementszállító közül a legjobb, és nekünk kellene kapni a szeptemberi fuvarokat is. Ha nem írtam volna, akkor a MV Monica Müller és a MV Julia Isabel a másik két hajó. Nem akarja felismerni, hogy egy dolog számít: a másik hajó azé az Otto Mülleré, aki a fuvarokat szerzi, hát egy dolog nyilvánvaló: a jól fizető fuvarokat ők kapják.
Nekem jövő vasárnap letelik a szerződésem, és szeptember elején hazamegyek, aztán kezdődik az új hajó keresése. Ha a Marlow-nál maradok, akkor ott novemberben van a nagy váltás, decemberben csak rendkívüli esetben vesznek le valakit, ez kicsit magyarázat arra, hogy miért nem kaptam tavaly decemberben hajót.
Ha tudok, akkor a hét végén bemegyek Londonba, mert délután megjött az út: Great Yarmouth - Bilbao (ócskavas), utána Santander - Sharpness, természetesen cement.

Augusztus 18. szombat, úton, Dagenham.
A hajnali őrségben mint a tetű, úgy vánszorogtam, 3-4 csomós sebességgel, hogy reggel fél tízre érkezzünk a pilot beszállóhelyhez, ekkor van a magas víz.


Bolond grillparti

Úgy döntött Lucó, hogy ma van az utolsó alkalom megrendezni a grillpartit, ami a születés és névnapom megünneplésére rendezünk. Ezért Horácz előkészítette a rablóhúst, és a flekkent. Gyusza, mint rendesen a tüzet élesztgette. Felvittem a Santanderben vásárolt négy üveg bort (5 dollár volt üvegje), kenyérkockára készítettünk finom falatokat: sajt került rá és arra ringli, meg kagyló kapribogyóval.
Közben természetesen ment a kirakás. A klinker cement jó rakomány, mert lehet esőben is rakni, tehát nem kell állandóan felügyelni. Viszont a legkisebb szél is hatalmas porfelhőt hord, beterít mindent. Amíg nem kezdtük el a sütést, a hajótól elfújó szél volt, természetesen, ettől a pillanattól kezdve a csónakfedélzetre hordta, mindent szépen bevont cementtel.
Amikor már minden sínen volt, a húsok sültek, koccintottunk, csak a kaját vártuk, elkezdett szemerkélni az eső. Aztán később már szépen esett, és mire befejeztük, zuhogott.
Esőkabátban, vízhatlan, raktármosáshoz használt ruhában ültünk a fedett helyeken, és néztük, hogy jön az égi áldás. Természetesen nem adtuk fel, "végigélveztük" a partit.
Befejezésül megnéztük a Macskajaj című fergeteges filmet, azt hiszem, régen láttam ilyen jót. Persze ezt nyugaton nem tudják úgy értékelni, mint mi, akik a szocializmusban nőttünk fel,

Augusztus 19. vasárnap, Dagenham.
Reggel szép borús időre ébredtünk. Hárman bementek Londonba, én sajnos nem, mert a bokám nem volt a legjobb állapotban.
Sajnos.
Ez a sajnos csak délután kettőig volt érvényben. Ugyanis akkor jött vissza a városnézésről Novotny Zoli, eléggé ette a kefét.
A kikötő mellett van a vasútállomás, ahonnan fél óránként megy vonat Londonba, és megállója van a Towernél, a Westminsternél, a Trafalgar téren, és a jó ég tudja még hol? De, mint kiderült, csak hétköznap, így hiába volt a nagy nekikészülődés, csak egy szimpla külvárosnézés lett belőle, egy állandóan nyitva tartó áruház-látogatással.
Ezt viszont nem irigyeltem tőlük.
Ez egy kicsit rosszmájúság...


Augusztus 20. hétfő, Dagenham, úton, Great Yarmouth.
Horácz friss kenyeret sütött, ez volt a Szent István napi megemlékezés.
Encsike és Szabolcs is felköszöntött.
Este kikötöttünk.
Azt hiszem, egyszer már le kellett írnom az érkezést ebbe a kikötőbe, de most ez azon is túltett, amikor a Paduával voltunk itt.
Az oka pedig az, hogy farral jöttünk be a kikötőbe. Az, hogy kikötőt mondok ne tévesszen meg senkit. A Yare folyó teljes hosszában, a tengertől a városközpontig, mindkét oldalon összefüggő rakpart van kiépítve. Mintegy két kilométer hosszan rükverceltünk. Nagyon fájintos manőver volt, kimondottan élveztem.
Nem vagyunk messze a központtól, legfeljebb ötszáz méterre. Ha azt veszem, hogy 1997-ben a túlsó oldalon álltunk, tehát a hídig fel kellett gyalogolni, akkor messzebb álltunk a várostól. Holnap kint a helyem a városban.


Augusztus 21. kedd, Great Yarmouth.
Kellemes nap. A rakodás beindult, semmi dolgom, mert nincs mit ellenőrizni. A hajó alacsony víznél fekszik az iszapban, nem lehet ellenőrizni a merülést. Majd, ha felúszunk...
Délután kimentem, beváltottam 100 dollárt, és sikerült is elég hamar elköltenem.
Holnap délután indulunk egy óra felé a magas vízzel.
Élvezettel írom a fantasyt. Valójában mese, és szabadjára engedhetem a fantáziámat. A harmadik fejezet végén vagyok, részenként legalább 17-18 oldal. Magam is kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle?

]]>
Tue, 18 Jul 2017 06:30:58 +0200 19155_75601
Pörgünk és dolgozunk, és közben nem olvasnak! - MV Priwall 16. rész http://seafalcon.blogger.hu/2017/05/29/porgunk-es-dolgozunk-es-kozben-nem-olvasnak-mv-priwall-16-resz


Augusztus 7. kedd, Dagenham, úton.
Legnagyobb meglepetésemre, amikor felkeltem, a hajó majdnem ki volt rakva. Fél kilenckor mentek le a srácok takarítani, közöttük Christian, Volke fia is. Amíg lent voltak, készítettem egy bizonyítványt a srácnak. Ebédnél adtam át, a barba egy tábla csokit tett mellé. Helyes volt, ahogy zavarában vigyorgott.
Erre megivott egy kólát, ami az életében igen nagy esemény, mert Volke elmondta, hogy otthon nem kap - ez elvi kérdés náluk -, kristályvizet vesznek, mert a csapvíz ihatatlan. Pedig megtehetnék, kimondottan jómódúak, még német mércével mérve is!
Este kártyáztunk, römit játszottunk a srác kedvéért.
Nem szoktam oda lenni a meghatottságtól, ha egy pilot jól teszi a dolgát (ha nem, akkor inkább kikelek magamból), de az idős révkalauz olyan mesterien hozta ki a hajót a rakpartról, hogy le a kalappal előtte. Pedig mint az érkezésnél írtam, egy belső rakpartnál álltunk, és a bejárat hallatlanul keskeny és szűk volt. És az öreg olyan első osztályú manővert mutatott, be, hogy nem győztük dicsérni, ő meg tudott eléggé vigyorogni!
Este megint kártyaparti volt.

Augusztus 8, szerda, úton.
Átlagos menetnap, a vihart hátulról kaptuk, vacsorára paprikás krumpli volt, de olyan, amilyet én se tudok főzni!

Augusztus 9. csütörtök, úton, Brunsbüttel.
Laci őrsége este hattól éjfélig tart. Nos, éjfélkor felmegyek, ő meg marad. Éjjel kettőre értünk a kibójázott hajózóútba, s ő végig, egészen hatig ott rostokolt a hídon.
Ezután kikötés, megérkezett Hóki - hogy az mi a francot keres állandóan itt? -, a családjával, ügynök, shipi, vám, minden ami ilyenkor kell. Ebéd után tűzött el mindenki, Mr. Pott, aki szívélyes üdvözletét küldte, de én lefeküdtem aludni háromnegyed délben, aztán Laci beindította a berakást. Háromkor keltem, hatra kész lett a hajó, nyolckor Lucó elment egy kicsit elájulni, mert éjfélkor indulunk, természetesen marad velem a hídon, amíg kiérünk, de lesz az reggel hat is, utána jön az ő őrsége, de én nem maradok majd...
Ha belegondolok, hogy Maci a Paduán, amikor elhagytuk Brunsbüttelt egyedül hagyott a hídon, hogy vigyem ki a hajót, akkor Laci egy kissé túl óvatosnak tűnik. De ő a barba, úgy intézi a dolgokat, ahogy számára megfelelő...
Encsike kétszer is hívott.
Másodszor este kilenckor, mert egyedül van otthon, és meccset néz, a Debrecen játszik valami moldáv csapattal UEFA kupameccset, és vezetnek kettő nullra.
A Fradit megvette az MTK tulajdonosa, az Újpest elleni meccsen az újpestiek antiszemita demonstrációt rendeztek.
Behajózott B András, elment P Józsi.

Augusztus 10. péntek, úton.
Pontban 00:00 órakor indultunk. Amikor Lacit keltettem a manőverhez, olyan volt, mint aki nem tudja, hol van. És végig lenyomta az őrséget velem, egészen a kijáratig, aztán ledőlt másfél órára, s aztán hattól délig az ő őrsége jött.
Táviratot kaptunk, hogy csak vasárnap reggel tudunk kikötni, így most teljesen lelassítottunk a kedvező érkezés érdekében.

Augusztus 11. szombat, úton.
Kidolgoztam az útvonalra a végleges waypointokat, számítógépes listát készítettem róla, most már "nyugodtan" hajózhatunk.

Augusztus 12. vasárnap, úton, Gravesend, Dagenham.
Megbeszéltük Lucóval, hogy kikötés után bemegyek Londonba, hiszen ez ragyogó alkalom, jó húsz perc vonattal, s van vagy tizenkét órám a két magasvíz között.
A révkalauz az adott időben be is szállt, aztán Gravesend előtt London Port Controll arra utasított, hogy álljunk meg, kössünk ki, mert a Julia Isabel nem indul el a reggeli dagállyal.
Ennyit a londoni kirándulásról. Nyolcra lekötöttünk, megvártam a fél kilencet, aztán csöngettem egyet a mobillal, Encsike egy perc múlva hívott is.
Ma van a huszonötödik házassági évfordulónk.
Most a Petrán írott naplómat olvasom, javítom, s ott azt kérdeztem, 1999-ben, hogy vajon az ezüstlakodalmunkat együtt töltjük-e?
Hát nem.
De ha hazamegyek, akkor megünnepeljük!
Éjjel, fél egykor keltem, s az első volt, hogy kibontsam a kis csomagot, amit Encsike küldött B. Andrással. Ezüst csomagolópapírban, ezüst szalaggal átkötve két kis doboz volt benne: egy ezüst fényképkeret, s egy ezüst kis szelence... Erre a boltban azt mondták, hogy alkalmas arra, hogy a "napi gyógyszert" tartsam benne. De szerintem arra is, hogy beletegyem Encsike fényképét, és a nyakamban hordjam egy ezüst láncon.
Este átálltunk a kirakó rakpartra, s elkezdték a kirakást.

Augusztus 13. Hétfő, Dagenham.
Egész nap rakodtak. Tettem-vettem a hídon. Éjszaka fent voltam, így reggel nem kellett kelnem, az Isten tudja, mikor aludtam ilyen jót.
B. Pisti olvassa a Gudrunt. Azt mondja, jó. Ő olyan fajta, aki szereti a sci-fit és a fantasyt.
Egyébként, amikor a könyveket lehoztam, Lucó a Jaminaországra csapott le, Horácz elvitte a Bonzsúrt és G Gyuszi a Gudrunt. Nem értékelem, de Pisti úgy kérte el Gyuszitól a Gudrunt, hogy ő bele se olvasott...
Én viszont egy fantasyt olvasok, az Érzőszívű Mágus a címe. Egyszer, régen olvastam, akkor is tetszett, most is...

Augusztus 14. Kedd, Dagenham, úton.
Ma is hasonló volt a tegnapihoz. Éjjel fél kettőig fent voltam a rakodást ellenőrizni, aztán alvás, tizenegyig. Az utóbbi két napban úgy kialudtam magam, hogy az csuda! Nagyon finom volt!
Annyira a könyv hatása alatt vagyok, hogy elkezdtem írni én is "mesét", azaz fantasyt. Régen dédelgetem a témát, de eddig nem fogtam hozzá, mert "nem komoly téma", és nem éreztem úgy, hogy meg is tudom írni. Most kíváncsian várom, mi lesz belőle? Könyvben egészen más, mint filmen. Ez abszolút könyv műfaj, a filmek nem tudják visszaadni azt, ami a fantáziára, az olvasó képzelőerejére van bízva.
Pisti elkérte Horácztól a Bonzsúrt. Természetesen, a szakács is úgy adta oda, hogy még nem nézett bele... No comment. Kapásból felismerte Meggyesiben a kambúzert, akiről részben mintáztam az alakját.

(Beszúrás, 2017. Milyen igaza volt édesapámnak, amikor azt mondta:
- Ha odaadsz valakinek egy könyvet, sose kérdezd, hogy olvasta-e!
És milyen igaza volt!)

]]>
Mon, 29 May 2017 06:32:32 +0200 19155_75570
Civil a hajón! - Priwall, 15. rész http://seafalcon.blogger.hu/2017/05/12/civil-a-hajon-priwall-15-resz Augusztus 3. péntek, Brunsbüttel.
Isten éltessen. Ma vagyok ötvenhárom éves. Encsike és a gyerekek is köszöntöttek, hála a mobilnak. A srácoknak egy karton sört vettem ki, el is fogyott a nap folyamán.
Fél hatkor kezdtem ünnepelni, mert hatra jöttek a darusok, hogy megrakják a hajót. Délelõtt duhajkodtam még a térképekkel is egy kicsit, délre megjött Hóki, hogy a franc egye meg, ez a pasas nem tudja magát elfoglalni a szabadsága alatt?
Ebéd helyett draft survey, aztán volt egy kis nyugi. Holnap reggel hétkor indulunk, hatra várjuk Mr. Pottot és a kisfiát, eljönnek Dagenhambe, és vissza.

Augusztus 4. szombat, Brunsbüttel, úton.
Hajnali fél hatkor rendezkedtem a hídon, amikor megérkezett Herr Volke Pott. Jó hosszikás manus, biztos, hogy több, mint két méter... Christian, a fia, tizenhárom éves, szintén nyúlánk.
Közösen hoztuk ki a hajót Lucóval az Elba torkolatig. Ugyanis azt találták ki, hogy nem kell pilot se az Elbán, se a Temzén. (Szerintem csak azért döntöttek így, mert nem kérdezték meg Gátit...) Ráadásul ki kell tölteni egy nyomtatványt, és a Temzére bizonyítványt kapunk, amit viszont más hajókon lehet hasznosítani, remélem, ez sokat segít a jövõben, így ennek kimondottan örülök! Nem sok parancsnoknak van...
Mr. Pott és a fia fent lakik a hídon. Természetesen ez magával vonja, hogy állandóan beszélgetünk. Szimpatikus pasas. Ez az elsõ tengeri útja, tud ám sok butaságot kérdezni, de azért tájékozottabb, mint egy átlagos halandó. Elvégre a hajóbérlésben dolgozik, így ezen a téren sok érdekességet megismertem. Például azt, hogy egy kikötés Sharpnessbe 19 ezer márkába kerül, ez a hivatalos kiadások, de nem foglalja magába a rakodási költségeket.
Természetesen elmondtam a helyzetem, és azonnal segítséget ígért, amit majd meglátunk... Azt ajánlotta, hogy tárgyaljak Krause asszonnyal, aki a cégnél a hajó menedzselést intézi.

Augusztus 5. vasárnap, úton.
Ma is Volkéról írok... Kérte, hogy ne Mr. Pott-ozzuk...

Trianon és a német egyesítés

Feltűnt, hogy a GPS képernyőjéhez egészen közel hajolt, amikor megnézte. Kiderült, hogy tavaly elvesztette a látásának 90%-át. Középen nem lát, csak "ködöt", a periférikus látásra kell, hogy hagyatkozzon. Ez vonatkozik mindenre, ami öt méternél távolabb van. Közelről felismeri a dolgokat, de például olvasni már nem tud. Nagyon félt, hogy elveszti az állását, de szerencséjére a főnöke hallani se akart erről. A munkájának 75%-a telefonálás, ez nem okoz különösebb gondot, és a cég beszerzett egy különleges szoftvert a számítógéphez, ami felnagyítja a betűket, így használni tudja a szövegszerkesztőt. Természetesen a gépkocsi vezetésről le kellett mondania, így a felesége vezeti az Audijukat.
Vacsora után politizáltunk egy kicsit. Elmondtam, hogy Trianon az oka, hogy a II. Világháborúban az ország szekerét Hitlerhez kellett kötnünk. Erről semmit se tudott, a Bécsi egyezményekről se... Persze, a németek számára ez nem volt fontos, csak a magyaroknak, akik azt hitték, hogy visszaállíthatók a régi határok, vagy legalább a magyarok lakta területeket visszaszerezhetjük.
Õ meg a német egyesítésről beszélt, hogy potyogtak a könnyei, amikor a tévében nézte, hogyan szaladnak a keletnémetek a szabad világba a magyar határon át... Ezek szerint egy valaki még emlékszik a szerepünkre, mert az emberi feledékenység iszonyatos tud lenni!
Éjjel vesszük fel a révkalauzt, és hajnalban kötünk ki Dagenhamben.

Augusztus 6. hétfő, úton, Dagenham.

Volke egész éjjel fent volt, így aztán újólag csak dumáltunk. Kitárgyalta a Bundesligát, a nemzetközi focit a pilottal, én meg közben hallgattam, mert nagyon volt mivel villogni.
Volt Volkénak délután egy megjegyzése: soha nem hitte volna, hogy ennyire más a tengerészek élete, mint a szárazföldi. Egyébként valóban örülök, hogy találkoztam vele. Mert leírhatom, hogy hallatlanul szimpatikus, intelligens, értelmes ember. Hogy ne csak rosszat írjak a németekről. Hogy kitessék, hogy nem a németekkel van bajom, hanem azokkal a személyekkel, akikkel találkoztam, és az, hogy németek, az "véletlen", nem az a jellemző a népre, hanem az egyénre a saját viselkedése.
Délután arról beszéltünk, hogy merre jár szabadsága alatt, hogyan piheni ki az irodai fáradalmakat. Síel az egész család, de nyaranta is elmennek valahova, volt többek között Mallorcán. Említettem, hogy láttam egy riportot az RTL-en, és bemutatták, hogy van egy hely a spanyol szigeten, a plázson, ahol csak németek vannak. Erre egy pillanatra elborult a tekintete, és megjegyezte, hogy oda véletlenül se teszi be a lábát, mert oda csak inni járnak, és szégyelli magát a németek nevében. Azt tudta, hogy a kereskedelmi adó ingyen italt fizetett mindenkinek, amennyi beléjük fért, és filmezték a magukról megfeledkezett, és emberi mivoltukból kivetkőzött német turistákat. Ennyit a kereskedelmi tévékről...
Nem lehet mondani, hogy könnyű manőver volt érkezéskor. Be kellett menni egy rakpart mögé, elég keskeny bejáraton. Ha elgondolom, hogy ezt egy barbának kellene egyedül megcsinálni, ahogy a cég szeretné spórolásból kifolyólag, akkor csak mosolygok magamban.

Lucó...

Le kell szögeznem, hogy szeretem, szeretek vele hajózni.
Nagyra értékelem Laci azon tulajdonságait, amiben meglehetősen közösek vagyunk. A nyugodt életet szereti. Már amikor a Hévízen hajóztunk, 1973-ban, arról beszélt, ha nyugdíjas lesz, akkor majd egy hintaszékben üldögélve olvassa a Népsportot, megiszik egy sört, és figyeli a természetet. Most is hasonlóak a vágyai. Balatonszőlősön építkezik, Pécselyen van szőlője, és minden vágya, hogy azt gondozza, vendégeket láthasson vendégül egy jó halászlére, hozzá saját termésű bort kínálhasson.
Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig könyvem, és ez megihlette arra, hogy majdan, négy öt év múlva gyöngytyúkot is beszerezzen. És fejős kecskére vágyik, meg arra, hogy legyen egy kendermagos kotlósa, és kiscsirkéi... Szöszmötölni a kertben, lekarikázni a boltba, beszélgetni a szomszédokkal, jó kakas pörköltöt enni, és nyugalmasan olvasgatni, ez az igazi élet szerinte, és ebben sok igazság van, számomra is vonzó lehetőség, elzárkózni ettől a csúnya világtól...

]]>
Fri, 12 May 2017 06:21:25 +0200 19155_75560
Milyen filmeket néz egy tengerész a magányos estéken? http://seafalcon.blogger.hu/2017/05/02/milyen-filmeket-nez-egy-tengeresz-a-maganyos-esteken Az előbb akadtam egy emlékezős megosztásra a Fészbukon. Két kedvencem is benne van!
Aktív koromban úgy mentem hajóra, hogy egy bőröndben volt a laptop, a printer, millió kábel, és vagy millió DVD letöltött filmekkel. Hogy legyen mit néznem a szolgálat és az elalvás között.
vandamme_x.jpgNos, az egyik alkalommal elvittem a Tenkes kapitányát, és a Tüskevárat. Teljesen beleszerelmesedtem, így aztán akkor semmi mást nem néztem! Minimum 3 részt néztem esténként. Így aztán csak a jó Isten tudja, hányszor néztem meg mindkettőt! nem hazudok, ha azt mondom, hogy szinte szórul-szóra megtanultam... Nem akarok nagy szavakat használni, de nem hiszem, hogy rajtam kívül van kis hazánkban felnőtt, aki annyiszor megnézte ezt a két filmet, mint én. (Egy nem hitelesített Guinness rekordnak fogom fel!)
A sógorom szerint van annak valami bája, hogy egy éltes, diplomás tengeri medve a nagy viharban a szófára kucorodva Tutajost, meg Buga Jakabot nézi, ahelyett, hogy Schwarzanegger vagy Van Damme verekedne a képernyőn.
Megkövetem minden kultúrkommandós kedves ismerősömet, ha a művészi élményre való hajlamot hiányolják, de higgyék el, a húzós napi munka után az agy kikapcsol, a szem néz, de nem igen lát...

Itt a link, ahol te is megnézheted az Emlékek "mackós" korunkból (az 1960-as évekből) című összeállítást. Sok érdekesség van benne!

]]>
Tue, 02 May 2017 06:54:44 +0200 19155_75556
Egy, kettő, három. Tudja valaki folytatni? - MV Priwall, 14. rész http://seafalcon.blogger.hu/2017/04/19/egy-ketto-harom-tudja-valaki-folytatni-mv-priwall-14-resz Kellemes nap. A laptopra megcsináltam egy programot, és ezzel a gyógyszerleltárt, aminek Gáti Laci igen örült. Azt hiszem, egy kicsit túlértékeli a komputerrel végzett munkát, de mivel a fia is ezzel keresi a kenyerét, tudja, mennyi munka fekszik egy-egy jól működő alkalmazásban, és megbecsüli.

A rakodást Laci felügyelte.
Nyolckor lefeküdtem, a manőverhez nem kellettem.

Július 24. kedd, úton.

Szép napsütés, viszonylag sima tenger, csak mi billegünk, mert cinkércet viszünk, és ez rettentően "mozgékony" rakomány

A naplóimmal foglalkozom.

 

Csak a tengeren írottakat olvasom át, immáron harmadszor. Mindig húzok belőle, a politikai kommentárokat (zömmel) kihúzom, meg azokat a részeket, ahol a németekről, franciákról, amerikaiakról és arabokról sommás ítéletet mondok... Hátha lesz olvasója az interneten, akinek bökné a csőrét.


Július 25. szerda, úton.

Verőfény, meleg, nincs billegés, lehet, hogy nem is mi hajózunk erre... Éjfél után érkezünk.

Július 26. csütörtök, úton, Aviles.

Hajnali fél kettőre kötöttünk ki. Azért ide, rossz időben bejönni pilot nélkül, nem semmi. Egy dolog a radaron figyelni a partot, és más szabad szemmel. Mintegy ötven méterre a meredek szikfaltól fordultunk be a szűk csatornába!

Fél kettőre már ki is rakták a hajót.
Négykor indultunk.
Látom, nem írtam, hogy hova megyünk. Nos: valahova. Nincs egyelőre rakomány, majd ha lesz, akkor megmondják. Így gazdaságos sebességgel Ushantot vettük célba.

Július 27. péntek, úton.

Hajnalban az őrségátadáskor Hókiról beszélgettünk Lucóval. A helyzet nagyjából az, hogy mindent hajlandó vagyok elhinni, ami a németek, faragatlanságáról, műveletlenségéről szól, és Laci csak ilyen sztorikkal szolgált, a hajó német parancsnokáról.
Illetve nem jól mondom. Mert itt nem németekről, általában van szó, hanem a német tengerészekről. Biztos, hogy tudásban, intelligenciában nem vehetik fel a versenyt a magyarokkal!
Késő délután jött meg az order: Rekefjord (Falsund közelében levő norvég kikötő), innen követ szállítunk Cuxhavenbe, az elbai kikötőbe. Onnan átugrunk Brusbüttelbe, s cement klinkert (ez mi?) szállítunk a Temzén levő Dagenhambe.
Ahogy rátettem teljes fordulatra a főgépet lassan szállingózni kezdtek az urak, s kérdezték, hova megyünk, mi a hír?

Július 29, vasárnap, úton.

Ha az ember felvesz egy szokást, akkor tartsa magát hozzá. Mivel szeretek UHF rádión dumálni, ezért keresem a magyarokat, ha nagyobb forgalmú helyen járunk. Ma hajnalban is beleszóltam a Doveri szoros előtt:

Egy, kettõ, három, tudja valaki folytatni?

Legnagyobb meglepetésemre, egy kissé bizonytalan hang válaszolt:
- Hát... én tudnám...
Valami furcsa volt a válaszoló hangjában. A kölcsönös bemutatkozás után - Kovács Richárdnak hívták a fiatalembert -, elmondta, hogy kormányos egy svéd hajón.
Ez a kormányos szó szöget ütött a fejembe...
Szó szót követett, kiderült, hogy a szülei 1968-ban disszidáltak, ő Göteborgban született, s már tudtam, mit éreztem a beszédén: egy halvány idegen akcentust. Tökéletesen beszéli a nyelvünket, a szüleivel magyarul beszélnek, és a felesége is erdélyi magyar. Csak egyetlen furcsa szóhasználata volt: a gyakorlat helyett régiséget mondott. "Nincs meg a két év régisége"...
Egy bitumenszállító hajón dolgozik, a kormányos beosztás megfelel a mi második tisztünknek. Sokat beszélgettünk, meséltem neki a magyar hajózásról, kikérdeztem a svéd hajóról, legalább három órán keresztül szóval tartottuk egymást.
Jó szórakozás volt az őrség alatt, csak egy dolog nem fér a fejembe: az elején bemutatkoztunk, és mégis, egész idő alatt Farkasnak hívott...

A barba dicsérete

Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig című könyvem. Nagyon jónak tartja, teljesen a hatása alá került, ami a gyermekkoromról szóló részeket illeti. Ehhez persze tudni kell, hogy sokat nosztalgiázunk mindketten az őrségváltások alkalmával a gyermekkor, a falusi élet után.

 

Többször kifejtette, hogy vissza akar térni a vidéki élethez, készül a háza Balatonszőlősön, és ott két dolgot mindenképpen meg akar valósítani: fejős kecskét tartani, és kotlóst ültetni...


Július 30. hétfő, úton.

A tegnap délután szintén olvasással töltöttem. P. Nagy Töhötöm könyvében a világháború utáni évek voltak soron, az események központjában Mindszenty bíboros, hercegprímás Őeminenciájának kinevezése, és működése, és a szerző ehhez szorosan kapcsolódó harcai.


Július 31. kedd, úton, Rekefjord, úton.

Újabb szép norvég "kikötőt" tehetek el a fényképalbumomba. Ahány, annyiféle. Ez, a rekefjordi, nem a fjord mélyén van, hanem teljesen az elején. Az öböl nem nagy, hol van ez a Sognefjordtól? Mindössze másfél mérföld hosszú, a csücskében pár szép ház, ez a település. A kikötő követ exportál. Nagyon egyszerűen megy ez errefelé. Az ember toppant egyet a lábával, hogy itt akar kőbányát létesíteni, és mehet. Ha más nincs is Norvégiában, de kő dögivel! Tehát itt elkezdték lefaragni a tengerparti hegyet, s mivel jó kikötő is egyben a fjord, kőbányát létesítettek. Hetente tíz-húsz hajó fordul itt meg. Mi is csak "megfordultunk, mert reggel hétkor kikötöttünk, s háromra berakták a hajót. Kimenetelről szó se lehetett, mert se idő, se jármű nincs. A hajót óránként, félóránként shiftelni kellett, amíg be nem fejezték a rakodást. Három képet azért készítettem, amint a harminc méter hosszú "rakpart" mellett állunk.
Megpróbáltam apát felhívni, a tegnapi születésnapja alkalmából. Nem volt otthon, valahol a barátai ünnepelték.

AUGUSZTUS

Augusztus 1. szerda, úton.

Jó sűrű napoknak nézünk elébe... Még azzal se lett szerencsénk, hogy a cuxhaveni érkezés este lett volna. Lekéstük a zsilip nyitását, ezért csak éjjel egykor mehetünk rakpart mellé, majd háromkor kezdik a kirakást, várható Herr Meyer, Brunsbüttel és Anglia között lesz egy utasunk, bizonyos Herr Pott, a 11 éves kisfiával, meglátogat Hóki, sztórt várunk, kirakunk, berakunk, kész bolondokháza lesz. És ehhez természetesen a hajónak csillogni-villogni kell, mindenki suvickol, Lucó kicsit fel van pörögve...
Engem különösebben nem izgat a dolog, csak az, hogy a tulajjal tudjak beszélni.
Remélem, ez sikerül...

Augusztus 2. csütörtök, úton, Cuxhaven.

A lüke révkalauz nekivágta a hajót a rakpartnak de nem lett súlyosabb következménye. Lenyomtam az éjszakai szolgálatot (háromkor kezdték a kirakást), a többiek három körül feküdtek le, a kora hajnali manőver után.

Reggel fél hétkor hívtam apát. Most sikeres voltam, tudtunk beszélni, kölcsönösen felköszöntöttük egymást, az õ születésnapja 29-én volt, az enyém holnap lesz. Jól vannak, jól érezték magukat Görögországban.
Egy óra körül megérkezett Herr Meyer, a tulaj. Kaját hozott, meg fedélzeti, gépházi anyagokat. Végre volt öt szabad perce, és így rá tudtam kérdezni, hogy mi a helyzet a Wotan körül.
Nem kertelt, megmondta, hogy nem tud alkalmazni. Megvan a két parancsnok, így nem akar ígérgetni, mert nincs lehetősége. Egyenes beszéd.
Nyilván úgy volt, hogy amikor eldöntötte, hogy abbahagyja a rendszeres hajózást, akkor eleve elrendezte a két parancsnokot, és az kényszermegoldás volt, hogy Brackhagent átszállította, az meg nem tudott róla.
Most az a reményem van, hogy Herr Pott, aki a cég egyik bennfentese, és két napot a hajón lesz, mert átjön Dagenhambe, talán tud segíteni a többi tulajdonost kikérdezve. De ehhez nem fűzök nagy reményeket, ez Gáti Lucó ötlete.
A következõ út egy nagy üzlet része. Még 8-10-szer csináljuk meg az utat. Remélem legfeljebb a felén leszek itt. Este még gyorsan átrohantunk Brunsbüttelbe. Kilencre érkeztünk.
Nem, még nem lehet aludni.
A parton várt Hóki, a német barba. Mindenáron el akarta vinni Lucót, hogy nézze meg az új házát. De előbb megérkezett a vizsgálat, és végszóra a vízirendőrség. Ez lett a mi Amerikánk. Mindent ellenőriztek, Gáti Laci nem győzte vezetni őket és megmutatni az okmányokat.
Ezalatt én a draft surveyorral foglalkoztam.
Fél tizenegykor távoztak a hivatalos személyek, Lucó inkább az ágyba ment volna, de nem lehetett Hókinak ellent mondani. Így szomorúan nézte, hogy lefekszem, ő meg mehet családlátogatni (és vissza taxival 60 márkáért!).

]]>
Wed, 19 Apr 2017 06:20:02 +0200 19155_75548