Január 4. kedd, úton - Valencia - úton. Hát, elég hamar eljöttünk Valenciából, de azért sikerült kimenni két és fél órára a városba.

Bevásároltam


Azaz nem is a városba, hanem egy hatalmas shopping centerbe vitt ki az ügynök, amikor elpanaszoltam a búmat, hogy csak az a "téli" ruhám van amit most hordok, amiben leutaztam Trinidadba. Megjegyezte, hogy nagy tömegnyomorra számíthatok.
- Persze, hiszen a karácsony utáni árleszállítás van - mondtam, nagy mindentudóan.
- Dehogy, captain... - mondta mosolyogva. - A karácsony nálunk nem olyan nagy ünnep, mint a Háromkirályok. Nálunk most van a bevásárlási láz. Tudja, az ajándékozás...
- A gyerekek karácsonykor nem is kapnak ajándékot?
- Dehogynem...
- Itt jó gyereknek lenni, kétszer ünnepelni...
- Hát, csak a gazdagok engedik meg maguknak, hogy kétszer adják az ajándékot. A szegényebbek most, január hatodikán.
Igaza volt. Hatalmas tömegnyomor, hosszas keresgélés után találtam bankot, amelyik beváltotta a dolláromat. Először egy fekete farmert vettem, érdekes, amelyiket kiválasztottam, az pont jó volt rám, 50-es, amekkorát nyáron vettem a Skálában. Utána cipőt vettem.
Megmutattam a kisasszonykának, melyik tetszik. Felpróbáltam. Jó volt.
- Megveszem... - mondtam, mire az eladó harsányan kacagni kezdett. Nem értettem, mi a humor tárgya?
- Ha minden vevő ilyen lenne... - magyarázta. - Bejön, megnéz egy cipőt és megveszi. Nem válogat... Nahát!
Legtöbbször így vásárolok.
Két pulóvert is vettem, meg egy kabátot, vízhatlan, és könnyű. A vásárlás végén ezer pesetám maradt. Most egy dollár 160-at ér, másfél éve, Pasajesben 82 volt!
Fél hétre a hajón voltam, nyolckor indultunk.

Január 5. szerda, úton, Barcelona, Úton. Egész délelőtt a hóvégét készítettem elő, egykor érkeztünk, ötkor el is mentünk...

Egy kis baki...


Azt hiszem, a legnagyobb gondom az, hogyan számítsam ki az érkezés idejét. Na, persze az egyszerű, hogy a megteendő utat elosztom a sebességgel, és kész. De figyelembe kell venni az időjárást, honnan jönnek a hullámok? Ha szemből a sebesség lecsökken, ha oldalról, akkor elkerülendő a nagyobb dülöngélést, irányt kell változtatni, és mind késést jelent. Barcelona és Marseille között négy útvonalunk van, ami közül választhatok. Ha észak-nyugati szél dühöng (ami a leggyakoribb) akkor 221 mérföld az út a partok mentén, ha délnyugati a szél, vagy csendes a tenger, akkor egyenesen, átszelve a Lion öblöt 180 mérföld.
Nos, az időjárás-jelentés alapján úgy saccoltam, hogy egy középarányost vehetek, 200 mérföldet, felmegyek Cap Bearig, és onnan egyenesen Marseille. Megadtam az érkezést 15.00-ra.
Szinte azonnal jött a válasz, hogy teljes sebességgel menjek, mert 13.30-ra megrendelték a rakodómunkásokat.
Nem szívesen, de nekiindultam az egyenes, legrövidebb úton, s megadtam, hogy 12.30-ra megérkezem.

Január 6, csütörtök, úton, Marseille, úton. Reggel hétkor keltem, mert izgatott az érkezés időpontja. Nos, a szél végig hátulról jött, és a sebességhez hozzáadott még másfél csomót, így aztán háromnegyed tízkor már a pilot a hajón volt, és egy óra múlva part mellett álltunk.

Pierre baja


Azt terveztem, hogy kimegyek, és elintézem a pénzem hazautalását. P. Jullien, az ügynök megígérte, hogy kivisz kettőkor. Így türelmesen vártam. Pierre azt mondta, hogy sajnos ő nem tud várni, mert neki szüksége van a kikapcsolódásra. Valahogy így közölte:
- Mi obligación go shore, purquois respiración.
Magyarán kocsmázni és kártyázni ment ki. Tulajdonképpen magasan tojik arra, hogy mi történik a hajón amíg Marseille-ben állunk.
Fél három körül beállított Mr. Le Tallec, a cég technikai igazgatója. Persze Pierre-t kereste. Kérdezte, hogyan boldogulok vele? Na, most mit mondhattam erre? Igaz, hogy szegény feje (Pierre-é) állandóan mondogatja, hogy mondjam meg a központnak, hogy ő egy "veri gúd séf mechanik", de ha ezt mondom Le Tallec-nek, akkor rólam lesz meg a véleménye. Így annyit tettem, hogy nem mondtam semmi rosszat Pierre-ről, hanem csak az igazat, hogy beszélgetni úgy ahogy tudunk, de a gépről szinte semmit. Legalább is nem annyit, amennyire szükség lenne. Pierre nagy bajban volt, amikor elmondtam, hogy itt volt a főnöke.
Este úgy elmentünk, ahogyan az elő van írva.
Ez se tetszett Pierre-nek. Miért érkeztem olyan hamar, morgolódott. Egy éjszaka Mareille-ben kijárt volna neki... Na, ja. Én meg nézhettem volna magam.
Le Tallec megmondta, hogy Gaugen három hónapos szerződéssel jön a hajóra. Amilyen szemét vagyok, ezt is megmondtam Pierre-nek, azóta háborog magában, hogy ez nem járja, mert Gaugen nyugdíjas háromezer dollárért, neki meg csak ezer lesz, és tessék, ő hazamegy, a másik meg a nyugdíj mellett kereshet.
Azt hiszem a főgépész úr összekeveri a vállalatot a kormány szociális védőhálójával. Az persze fel se merül benne, hogy mindenki menekül tőle, ő az a Jolly Joker, aki csak akkor alkalmas, ha más nincs elérhető közelségben. (Persze némi fogalma lehet a dolgokról, mert különben nem rágná a fülemet állandóan azzal, hogy mondjam meg a központban, hogy milyen jó főgépész is ő. És persze ezt tette Maciejjel is. Ha biztos lenne magában, nem lenne szükség erre.)
Őrület, hogy indulás után mennyi dolgom volt, rendbe rakni a dolgokat, papírokat, az adminisztrációt.