Az úgy volt... A nagy fiam leadta a rendelést az édesanyjának, amikor megbeszéltük a hazajövetelét.

- Készíts nekem sárgaborsó főzeléket, de jó sűrűt, hogy a kanál megálljon benne, aztán grízes tésztát baracklekvárral, legyen krumplis tészta savanyú uborkával és tojásos nokedli fejes salátával!

- Na, hiszen! Kitaláltad mindazt, amit nem szeretek! - válaszolta az édesanyja.

- Majd elkészítem én - vállalkoztam, ami azért is jó ötlet volt, mert unoka miatt az asszony most extázisban van és nem itthon (én se, de én csak időlegesen vagyok a fiaméknál, az asszony meg ott van állandóan büfiztetésre, vasalásra, főzésre készen, és emellett éjszakai ügyeletes, meg efféle). Naponta én is átmegyek egy kis csodálkozásra, bámulgatásra, és ha ébren van, akkor szeretgetésre, babusgatásra.

Szóval főzés...

Elkészítettem mindent a nagyobbik ivadéknak, de sajnos a tojásos nokedlire már nem került sor. Így most a blogon keresztül üzenem neki Norvégiába: elkészült.

Egy személyre főztem. A nokedlihez húsz deka liszt, só, egy tojás, és víz. Nokedlitészta kész.

Ja, még elmondom, hogy a kisebbik fiamnál volt paprikás csirke, nokedlivel. - Van nokedli szaggatód? - kérdeztem.

- Van.

- Hát ez naccerű!

Bekevertem a tésztát. A fiú keresi a vadi új konyha vadi új mindenholjában...

- Apa, lehet, hogy nektek van? Nálatok láttam?

- Bingó! Nu, akkor most mit csináljunk? -

Az écák:

1. szaggassuk ki kanállal.

2. Hagyományosan deszkáról (most sokan nézhetnek!).

3. - Van sajtreszelőd? Tudod az ovális, a nagy lyukú?

- Van! - és kérem megoldódott a nokedliválság!

Szóval, elkészült a nokedlim (immár itthon), bele egy serpenyőbe, forró olajra, majd ráöntöttem három felvert tojást, és addig kevertem folyamatosan, míg megfelelőre nem sült. Hozzá fejes saláta dukál...