Március 8. szerda, úton. Megyünk. Vacsora: bugaci pecsenye: sertéshús kockára, hagymát pirítani, hús bele, só, bors, pirospaprika,, mikor majdnem kész paprika, paradicsom belekockázva. Ha kész, rántottát keverünk bele. Sült burgonyával tálaljuk.

(Nocsak, milyen jó kis naplóbejegyzés − beszúrás: 2010.)

Március 9. csütörtök, úton. Edzés, napozás, szolgálat.

Március 10. péntek, úton. Egy hónapja írom a naplómat. Gyönyörű idő.

$###LEAD_END###$

Március 11. szombat, úton, horgonyon Port Said előtt. Reggel nyolckor macskáztunk meg. Ha minden jól megy, holnap átmegyünk a csatornán.

Révkalauz 10.00-re jött, bevitt, a szokásos módon kötöttünk ki: ledobtuk mindkét horgonyt, majd két farkötéllel a partra merőlegesen megkötöttük magunkat (ezzel a módszerrel sokkal több hajót lehet „kikötni”).

Még nem végeztünk a manőverrel, de megszálltak az árusok, akik mindenfélét árulnak, járják a lakóteret és mindenkit halálra idegesítenek. Aztán egymás után érkeznek a lejmolók is: shipchandler, orvos, ügynök, vámos, akik a munkájuk fejében kurva erőszakosan követelnek Marlborót, whiskyt.A legvégén a Kikötőkapitányság emberei, szokásosan ők viszik a legtöbbet. Vizsgálat közben „kiderül”: nincs Suez Canal Certificate-ünk. Úgy látszik Mr. S. nem intézkedett. Da hamar kiderül a „félreértés”. Jött két regiszter, tíz perc alatt „felmérték” a hajót ás mindössze 15 karton Marlboro és 100-100 dollár baksis ellenében kiállítják a megfelelő okmányokat. Hát, mit mondjak? Egyiptom nem sokat változott az elmúlt 11 év alatt, mert 1984-ben voltam itt utoljára a Csatornában.

Közben az árusok üzletelnek. Engem is megállított egy:

− Chief, adok neked szuvenírt! − és rakja a kezembe: 3 db. képeslapot, egy igen randa papiruszképet (Nofretete van rajta), egy alabástrom alapzaton fekvő bronz szfinxet (a mai napig megvan − 2010). − menjünk be a kabinba! − ajánlotta.

− Van aprópénzed? Görög, olasz, spanyol? − kérdezte. Mutattam neki a fémpénzeimet. − Jaj, nem ilyet, papírpénzt!

− Az nincs!

Erre elővett egy réztányért, hogy ez suvenír, egy másikat, hogy ez 50$, de nekem csak 20, és végül itt egy pénztárca a feleségemnek.

− Oké, adok mindezért 10$-t. − mondtam.

Alkuszunk még, végül kapott 39 egyiptomi fontot és 10 dezsőt. Az öreg boldogan vigyorgott és elrakta az összes szuvenírt: a pénztárcát, a szfinxet.

− Állj öreg! − mondom neki felháborodva. − Ez szuvenír az asszonyak!

− Persze chief. Szuvenír! Ha megveszed, hazaviheted és megajándékozhatod vele. − végül gálánsan elővett egy randa bőrhulladékokból varrt kék tevét: − nesze, a gyerekednek... − és vigyorogva elment.

Este itt volt Ali Mohammed is, aki régi ismerőse a magyar tengerészeknek. Elvitte a 8 darab levelemet, jó vastagok voltak, 10 dollárt adtam neki, hogy adja fel. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Ali feladja, igaz, alaposan túlfizettem, de egyike a tisztességes árusoknak, akikben megbízunk, és Alinak ez tőke, nem játssza el a bizalmat! (2010: mindegyik levél megérkezett!). Ő az, aki szabadon járhat, kelhet a hajón, megbízható, és errefelé ez ritka holló!

Mutattam neki az aprópénzeimet a nagy dobozban. Elé tettem, ő beleturkált, kivette az őket érdeklőt, majd hármat elvett, sörrel kínáltam, nem fogadta el, más arab elvitte volna az egész kartont és még lejmolt volna az anyósának is.

A barba egész nap részeg. Megivott másfél üveg whiskyt. Korán reggel jött egy távirat a Pancontól. Kérték, adja meg a berakható konténerek hossz és függőleges irányú súlypontjait valamint a konstanst. Erre tartott egy kiselőadást, hogy ezek milyen primitív barmok, és leadatta telexben a hydrostatikus táblázatot, a teljes tanktáblázatot, majd kifejtette, hogy ezek segítségével ki tudják számolni a stabilitást, a trimmet és a merülést. Ebben speciel igaza van, csak semmi köze a feltett kérdéshez. Tele a tököm a részeges főnökökkel. Előadást tartott arról, hogy milyen tökélyre fejlesztette a tengerésztudományt, de egy döntést nem tud meghozni, ha felelősen kellene dönteni, akkor bemenekül a kabinba. Amíg Port Saidban voltunk, alig lehetett a kabinból előráncigálni, mindenkivel nekem kellett harcolnom, kínlódnom.

Nagyon tele a tököm vele. Már arra gondoltam, hogy írok maszek levelet a Panconnak, és megadom a kért adatokat, de miután a levelet megírtam, a mérgemet kiengedtem, lehiggadtam. Nem éreztem etikusnak a háta mögött bemártani, pedig haj de ez volt a megszokott stílus a MAHART-nál!

Nem lehet vele normális munkakapcsolatot kiépíteni. Mondom neki: − barba, csináljunk mentőcsónak gyakorlatot a hosszú út előtt, letehetnénk a csónakot a vízre.

− Nem lehet, van fontosabb dolgunk! − nyilatkozta ki, közben majd elhasalt, olyan részeg volt. Persze semmi dolgunk se volt. És ilyen esetek tömkelege esett meg.

Nem szólok én neki semmiért ezentúl.

 

.