Május 4. csütörtök, Szingapúr. Megvettem a notebookot. El sem hiszem, hogy már itt tart a technika! Gondolj bele, 80 Mb a merevlemez, ki se lehet használni! Mikorra telik be?

És ami a fő, nem túl drága. Ezernyolcszáz szinga dollár volt, az ugye egy az egyben megy a német márkával. Persze az igazsághoz tartozik, hogy most jelentek meg a színes kijelzős kütyük, és hát azok 6000 körül vannak, de mi a fenének olyan luxus? Én írni akarok rajta, arra meg untig jó a monochrom képernyő. A hajón mindenki lement hídba, és a barba, a második tiszt, a főgépész mind akarnak venni.

Két rövid ujjú inget is vettem, meg egy papucsot, az 42-es így aztán kicsi, de még éppen hordható, és jól masszírozza a talpam.

A fedélzeten három ember kevés, tegnap estére ígértek egy embert, de persze nem érkezett meg.

Május 5. péntek, Szingapúr. A hajógyár dolgozik, mint a güzü, de elég ramaty eredmények vannak. Ma nagy pofával jöttek, hogy készen van a raktárnyitó hidraulika. Amikor kipróbáltuk, majd eldobtam magam a röhögéstől, sajnos ritkák mostanában az efféle vidám pillanatok: a raktártetőt emelő hidraulikus oszlopok nem egyszerre dolgoztak, hanem átlósan, a tető meg billegett, mint a fene.

Remélem, még pár nap itt lesz a hajógyárban.

Május 7. szombat, Szingapúr. Készen van minden, ma eljöttünk a gyárból. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a konténerezés. Mert ugye a két kikötő légvonalban legfeljebb 30 kilométer, de ki kell menni a keleti horgonyhelyre, onnan fel a pasir gudangira, majd be a kikötőbe. Hülyeség…

Május 8. hétfő, Szingapúr. Attól tartok, hogy nem fogok tudni naponta naplót írni. Őrület, amit csinálunk! A tegnapi nap:

00.00: Szinga berakás; 01.00 indulási manőver; 03.00 horgonydobás; 05.45 indulás Pasir Gudangba; 07.30 érkezési manőver; 08.00 kirakás, berakás; 12.30 indulási manőver; 16.00 horgonyzás; 20.45 révkalauz a hajón, indulás; 21.00 érkezési manőver; 21.10 kirakás; 00.10 pilot a hajón; 02.30 horgonyzás.

Kikötés csak ma este 20.00-kor lesz. Hogyan fogom én ezt bírni? Hiszen alvásról szinte szó sem esik! Enicinek eddig nem tudtam telefonálni, még fogalmam sincs, hogyan oldom meg. Richard (fullajtár a cégtől) tegnap odaadta a telefonját, de sajnos nem jött össze a hívás.

A fene aki megeszi, a nootebook elromlott, csütörtökön viszem vissza az üzletbe.

Van új matróz, új gépüzemvezető, Gyula hamarosan megy haza.

Az jó, hogy hetente lesz egy pihenőnapunk Szinga előtt, igaz, horgonyon állunk akkor, és lesz egy hajnali érkezés Pasir Gudang elé, és kikötés este 18.00-kor.

Május 10. szerda, Szingapúr. Hazament Gyula, a kápó. A burmaiak, akiknek a felettese volt, örültek.

Május 11. csütörtök, Szingapúr. Az, hogy Szinga volt tegnap is meg ma is, nem jelenti azt, hogy itt állnánk, csak nem írom le minden nap, hogy elmentünk Pasir Gudangba, meg visszajöttünk. Strapás, hogy a fene egye meg!

Ma kint voltam a városban. Csónakot rendeltünk, 13.00-kor már a Clifford Pieren voltam, így tudtam Encsikémnek telefonálni. Mindig nagyon jó beszélni veled asszonyka! Mindig 30 dolláros kártyákkal telefonálok., vettem még két beszélgetésre valót (összesen 90$). Egyébként ez a Clifford Pier a csónakkikötő, ahova a horgonyon levő hajók személyzetét kihozzák. Őrülten megváltozott, amióta nem láttam! Átépítették, mellette kétszer három pályás autóút, egy függőhídon lehet átmenni a túloldalra. Igaz, ez régen is így volt, de a hidat újjáépítették, és a kínai piac eltűnt, helyette szupermodern irodaházak, toronyházak…

Elvittem a laptopot a szervizbe, mert az üzlet nem cserélte vissza. Ezt csak a vásárlás utáni négy napon belül teszik meg, utána jön a javítóhálózat. Beadtam, egy hét múlva lesz kész.

Utána lejártam a lábam: elmentem a Funan Centerbe, vettem floppy lemezeket, előhívattam fényképeket, majd kószálás, kávé a People’s Park Centerben, sör a China Town Pointban, vacsora édes, savanyú sertés a P.P.C-ben. Vettem még ezt, azt, aztán vissza a hajóállomásra. Eltévedtem a Down Townban. A fene se ismeri ki magát a sok felhőkarcoló között! Fél tízkor voltam a csónakállomáson, Negyed órát vártunk a parancsnokra és a kápóra. Nem jöttek, bementünk.

Május 12. péntek, Pasir Gudang horgonyhely. A kápó és a barba kettőkor jöttek be. Mesélték, hogy fejenként öt üveg hét decis sört ittak meg, meg egy palack whiskyt. Az ügyeletes matróz szerint négykézláb és nagyon dajadajozva.

Meséltem, hogy a barbát nagyon bírom? Jópofa manus. Kitalálta, hogy nekem nem kell a menettel foglalkozni, csak manőverre keltenek, és én rakodok a második tiszttel (aki viszont menetőrséget is ad). Hatvan éves, a burmai tengerészeti akadémián tanít, és fél évekre behajózik pénzt keresni. Most keres…

Egész nap lötyögés, karbantartás.

Aung Kyaw Hein matróz nem volt hajlandó felkelni reggel 8-ra, szolgálatra. Szóltam a parancsnoknak, legközelebb megy haza!

Holnap Szingában kötünk ki, állítólag sok rakományunk lesz! Ez azért nagy szó, mivel majdhogynem üresen járunk. Az első lét úton nem volt rakomány, aztán négy konténert vittünk P.G.-ből Szingába, volt egy délután, amikor a fedélzeten (raktártetőkön) bulldózereket vittünk, mert olyan hatalmas dögök voltak, hogy a két ország közötti közúti hídon nem fértek volna el.

Kilencvenhat kiló vagyok. (2010-ben: ha ennyi lehetnék most, milyen boldog lennék! Az még húsz kilónyi távolságra van!)