Most kérem más tollával, illetve pitéjével ékeskedem. Mondhatnám azt is, hogy elkészítettem, de minek? Most kiteszem a bejegyzést, este hazamegyek, és holnap megcsinálom, de így legalább nem kell várni a bejegyzéssel, mert már eléggé elhanyagoltam a blogot. De, kóricáltunk az országban.

Leginkább Palócföldön voltunk, meglátogattuk a feleségem édesapja faluját, a rokonokat, virágot vittünk a temetőbe, ahol nekem senkim sincsen, de majd minden harmadik sírban a fiaim rokonai fekszenek!

Voltunk Mátraderecskén, ahol Mofetta van (nem olyan jó, mint a faluvégiek Erdélyben, mondja, aki ismeri mindkettőt).



Ám kis ország, kis Mofetta. (Nem kell mindenkinek tudnia, hogy mi a mofetta, én se tudtam, amíg hírét nem hallottam.) Szóval ez:


Bemész a száraz fürdőbe ruhástul, és hagyod, hogy a mélyből feltörő gázok megkedveskedjék a bőrödet és a bajodat...

Majd megálltunk Recsken, a képen a haláltáborban levő emlékmű van.


Majd irány Eger. De nem az öcsémhez mentünk, hanem a cipőboltba, mert az asszony csizmája sarka durván letört.
Aztán egy óra késéssel befutottunk az öcsémhez, ahol Marika desszertnek tejes pitét adott. Te, hogy az milyen finom! És persze csak néztem kifelé a fejemből, amikor elmondta, hogyan kell készíteni!
Na, akkor figyelj:
Tudsz-é palacsintát főzni? Feltételezem, hogy persze, mit gondolok én rólad? Akkor csinálj, csak egy kicsit sűrűbbet. Utána kizsírozol egy tepsit (nem olajozol, ZSÍR kell neki. Ezután beleöntöd a masszát, és mehet a sütőbe. Ha pirosra sült, kész! Nagy kockákra vágod, és tálalod. Szórd meg porcukorral, mert úgy az igazi. Bár én attól mindig meghalok, de ha megvárom, hogy ráolvadjon, akkor már úgy is finom.
Ezt hívják Átányban tejes pitének. Népi kaja, és mint olyan egyszerű, de nagyszerű!


Ja, engem nem hizlal, mert ki tudom pisilni... (tengerész szólás, ennyi hadd férjen bele).