A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Lojzi felrobbant és itt a vége! - Niklas 8 (ex-Padua 23)

Print Friendly and PDF

Január 26. Kedd. 1 nap. Aveiro, úton. Semmi más dolgunk nem volt reggel, mint eldobni a köteleket, és elindulni.
Holnap már "szívességből" hajózom! Ez az utolsó napja a szerződésnek. Ahogyan az már lenni szokott, H. Pistával egyre többet sütjük el az ilyenkor szokásos "hazamenős" humort, élceket, tengerész közhelyeket.

Január 27. szerda. Setubal.
Lejárt a szerződésem! Hajnali fél kettőkor kötöttünk ki. Dolgozni csak reggel nyolckor, hajóidő szerint kilenckor kezdenek, ez jó...
Fáj a szívem... Aki kint volt, azt mondja, gyönyörű az óváros, itt állunk a város centrumához közel, és nem volt alkalmam kimenni. Éjjel egyig raktak. Igaz, a barba leváltott este hatkor, és csak tizenegykor kezdtem, de a lábam már fájt (a bokám), és nem mertem megkockáztatni, hogy éjjel elindulunk, és ne aludjak előtte.
Csak a kikötőkapuig sétáltam el, ugyanis ott találtam telefonfülkét.
Szabolcsnak 39 fokos láza van, őt is elkapta az influenza.
Orbán országos gyásznapot rendelt el az autóbusz-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Kőszegi iskolások voltak szegények...
Levelet és egy kis csomagot kaptam a volt osztályfőnökömtől. Elküldte két könyvét, gondolom Dombóvár helytörténetével foglalkozik. Amíg gimis voltam, addig a férje jelentetett meg egy kötetet ebben a témában.

Január 28. Csütörtök. Setubal.
Éjjel kettőig raktak. Mögöttünk áll egy hajó, az MV Hanse. Rizst raknak be, odasétáltam egy kicsit bámészkodni. Kijött a chief.
- Jonapot kivanok... - mondta, oroszos kiejtéssel.
Kiderült, hogy a Radnótin volt harmadik tiszt. Csak úgy sorolta az ismerősök neveit:
- Vamos Gyorgy, Czako Peti, Cipo (Vecsernyés Pista, volt évfolyamtársam a főiskolán), Barat Laci, és így tovább... Kiderült, hogy akkor volt rajta, amikor a Humberen voltam, és az Indiai-óceánon találkoztunk. Erre mondják azt, hogy: kicsi a világ!
Most már biztos, hogy hazamegyek!
Ugyanis megérkezett délelőtt a távirat a Marlowtól, hogy jönnek a váltók.

Lojzi felrobbant...

Délután telefonált őfelsége Hatodik Lojzi igazgató úr. Befejezte a tanfolyamot, és felrobbant...! A tűzoltó vizsgán egy CO2 palackkal kellett tüzet oltaniuk, és felrobbant a kezében. Súlyos fagyási sérülést szerzett a kézfejére, de le tud jönni a hajóra. Jellemző: olyan típusú palackkal gyakorlatoztak, amelyiket már kivonták a forgalomból a veszélyessége miatt.
Deutschland, Deutschland, über alles...
A kirakás továbbra is lassan megy. A barba este hattól tizenegyig adta a szolgálatot, így aztán kisétáltam videózni. Valóban a város központjánál van a kikötő, nem kell ötszáz métert se menni, hogy az óvárosba jusson az ember. Hangulatos hely. Zegzugos, kanyargós, keskeny utcák, tele üzlettel, sok az ajándékbolt, el tudom képzelni, hogy mi lehet itt nyáron, a turista szezonban! Öt percnyi videót csináltam, pontosan betelt a második egy órás szalag. Tervezni se lehetett volna jobban!

Január 29. Péntek. Setubal, úton.
Kidolgozták a második műszakot is. Háromnegyed kettőkor lettek készen. Jó hosszú szolgálatnak nézek elébe. Nem aludtam este, fájó lábbal jöttem fel a hídra. A barba fél háromig volt fent, hétkor jön váltani.
A barba délelőtt nem adta le Ciprusnak, hogy mikor érkezünk, így kénytelen voltam délután rászólni, ugyanis ez az utolsó nap, amikor értesítheti őket. Este el is küldte. Milyen jó, hogy megmondtam Enikőnek, hogy hívja fel a HMS-t, s mondja meg, hogy hétfőn vagy kedden érkezhetünk, így legalább tudják, mert a Marlow már biztosan nem tudta értesíteni Budapestet.
Mindent nekem kell intéznem...
Óriásit aludtam délután öt és tizenegy óra között.

Január 30. Szombat. úton.
Hülye idő van, féloldalról előlről jönnek a hullámok, alávágnak a hajónak, megemelik, és amikor visszazuhan a következő hullámhegyre, remeg, rázkódik minden. Nagyon tele van a cipőm már ezzel a hajóval...

Január 31. Vasárnap. úton.
Még a holnapi nap, és utána megérkezünk, lezavarom az utolsó manővert, s mehetek haza! Már csak ez a gondolat éltet. Jézusom! Ha belegondolok, hogy három nap múlva már otthon lehetek... Nem is igaz!
Jó lett az idő, és megyünk, mint az olajozott rosseb... Igaz, hogy visz az áramlás, de 14 csomóval "rohanunk"! Mit nem tesz, ha a gépész is megy haza!

Február 1. Hétfő. úton, Angol-csatorna. Egész éjjel a rádió-elszámolást csináltam. Szerencsénkre egy magasnyomású légréteg van a környéken, így az idő változatlanul jó. Holnap reggel érkezünk. A Marlow már tudja... Elkezdem a kabintakarítást, mosást, és a készülődést haza.
Persze este már nem tudtam aludni. Megjött, hogy a behajózók 2-án 14:05-kor érkeznek, mi 3-án 10:55-kor indulunk. Remélem, kora délután már otthon leszek!

Február 2. Kedd. úton, Antwerpen, a kihajózó kikötő! Szerencsém volt, mert a barba Flushingtól (Vliessingen) vitte a hajót, így pár órát még aludni is tudtam! Reggel negyed nyolckor zavart ki az ágyból, mert érkeztünk a zsiliphez.
Sajnos, a munkások már sorban álltak a parton, így még ki se kötöttünk, amikor már ott türelmetlenkedtek, hogy nyissuk ki a raktárt. Egy komplett műtrágyagyárat szállítanak Egyiptomba. A Krupp cég a szállító, érdekes, hogy Antwerpenben a szerkezeti elemeket és az ahhoz való anyagokat rakjuk be, a gépi berendezést Spanyolországban készítik.
Amíg rakodtak, el-elszaladtam, mert mostam, elkezdtem csomagolni, közben kitakarítottam a fürdőmet...
Persze amint az ilyenkor szokásos, megjött az élelmiszer, be kellett rakni, s amíg hurcolkodtunk, megjöttek a váltók. Sajnos B. Botond még nem volt ilyen típusú hajón, így az átadás délután fél öttől este tízig tartott.
Közben megjött őfelsége Hatodik Lojzi igazgató úr is, most fitness miatt hozott egy szobakerékpárt is. Lohmann este tíz körül ment el.
Fél éjfél körül már nem álltam a lábamon. Ráadásul még nem fejeztem be a csomagolást.
Negyed egykor felvánszorogtam, becsomagoltam a bőröndöt, a Macitól kapott melóscipőt itt hagyom a hajón, mert van vagy két kiló, és óriási (45-ös, vasalt orrú, stb. a német munkavédelmi előírásoknak is megfelelő). Nem csomagoltam be a videolejátszót se, amit szintén nekem adott, de nem akarok még egy csomagot... Beállítottam az órát háromnegyed hatra, és elájultam...

Február 3. szerda. Antwerpen - Budapest. Hétre jött a taxi. Fél kilenckor már a brüsszeli repülőtéren voltunk.
Láttam egy laptopot, 3500 márkáért, a pénz meg is lett volna, de biztosan lebuknék a vámon, ha hazahoznám...
Fél órás késéssel indultunk, mert a forgalomirányítók egy gépet rosszul soroltak be, és ácsorognunk kellett, amíg ki tudták szedni a sorból.
Frankfurtban háromnegyed óránk volt, idejében beszálltam a gépre, de H. Pistát és I. Csabát háromszor is kellett hívni, amíg a bárból előkászálódtak...
Idejében érkeztünk a Ferihegy 2B-re, már elég szép a repterünk, nemzetközi színvonalú.
Legnagyobb meglepetésemre az egész család kint volt. Legjobb esetben is csak Nimródot és Encsikét vártam, de Szabolcs is "meggyógyult", s kijött. (Kutyául ugat még...) Csodálatos dolog hazaérkezni! A vacsora finom pulykanyak leves volt, már ki voltam éhezve egy Encsike féle levesre. Utána fehérboros, gombás csirkemell volt. És rakott valami, franciás nevű édesség, istenesen bezabáltam belőle...

Charlotte torta volt az a franciás nevű édesség, a receptje kint van ám a Főzőcske oldalon! (2006 áprilisából a beszúrás)

Új barba jól söpör - Niklas 7 (ex-Padua 22)

Print Friendly and PDF

Január 13. szerda. 14 nap. Antwerpen. Ma este jót söröztünk a barbával. Persze ennek előzménye is volt.

 

Ez is hosszú nap volt...

Reggel ötkor keltem, fél hatra jöttek a melósok. Borzasztó gyorsan kirakták az 1200 tonna vastekercset. Közben rakomány-surveyor is jött, egy kicsit bennem volt a frász, hogy rendben találják-e a rakományt. Délutánra kiderült, hogy minden oké.

Közben a srácok elkezdték felfesteni a Niklas nevet. Háromra kirakták a hajót, nyomás raktárt takarítani. Közben megjött a sztór, gyerünk kirakni a kamiont. Olyan finom "illatos", magyarán penetránsan büdös sajtot kaptunk, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam! Utána azonnal átálltunk egy másik rakparthoz, háromnegyed hat után kötöttünk ki. Itt rakunk be, két napra vállalták, mert még nincs itt a teljes rakomány.

Vacsora után megünnepeltük a hajó átnevezését (a névadó, Niklas, a parancsnok fia, kilenc éves). Utána kimentem, és felhívtam az asszonyt. Végre tudtam beszélni, mert a kisebbik fiam hajlandó volt leszállni a telefonról.

Nagy örömöt okozott, hogy levelet kaptam Gömöry tanár úrtól, a volt latin-magyar tanáromtól. Már kezdtem azt hinni, hogy válasz nélkül hagyja a két könyvemet... De mentségére legyen mondva a kora, nyolcvan felett van, és a gyenge látása.

Délután láttunk egy magyar uszályt. Apró öröm, ami megdobogtatja a szívet, csakúgy, mint Moerdijkban egy kamion, mely egy bizonyos Mácsai László vállalkozó nevét hirdette a ponyváján.


Január 14. Csütörtök. 13 nap. Antwerpen.
Szerencsére nincs az egész rakomány a rakpart mellett, így csak holnap mehetünk el. Gondolom ezért is kezdtek egészen "emberi" időpontban, reggel nyolckor, s fél négykor már befejezték a munkát.


Január 15. Péntek. 12 nap. Antwerpen, úton
. Délután háromra végeztek a rakodással. Azt hiszem, a barba elégedett velem, mert láttam rajta, hogy érzi, hogy ismerem a hajót. A rakodás vége előtt húsz centit orra voltunk bukva, ő azt akarta, hogy minimális fartrimmel induljunk, s félve nézte a merülést a berakás végén. Persze amikor kész lettünk, tizenöt centi volt a trimm, és ennek meglehetősen örült. A rakomány elhelyezéssel is elégedett volt.

Négykor elindultunk. Lohmann viszi ki a hajót a tengerre - az ő "saját" hajója, nem bízza másra a veszélyes helyzeteket -, én csak este tizenegykor megyek fel váltani. Az azért egy kicsit sértő, ahogyan megkérdezi, hogy lemehet-e, meg tudom-e oldani a hajózási helyzetet? Odakint dühöng a szar, kilences nyugati, északnyugati szél van.

Indulás előtt megroppant a térdem. Most, amikor írom a naplót, délután fél ötkor, még érzem...


Január 16. Szombat. 11 nap. úton, Északi-tenger.
A hajnali őrségben iszonyú rossz idő volt, 9-es vihar dühöngött, de szerencsére úgy kaptuk a hullámokat, hogy nem mozogtunk különösebben, csak a sebességünk volt 4-5 csomó, ami "volt jobb"...

Délre lecsendesedett, a végén egészen sima lett a víz.

A Lojzi meg a parancsnok nagyon egy húron pendülnek, már ami a naplóírást illeti. Mindketten elég trehányak ebből a szempontból, pedig fontos dokumentum, nem is érdekel, hogy ők hogyan csinálják, én írom, ahogyan jónak látom.

A lábam nem igazán javul, bár nem fáj annyira, mint amikor megroppant.


Január 17. Vasárnap. 10 nap. Angol-csatorna, úton
. Hajnalban ránk tört a vihar, 8-as, 9-es erősségű szél fúj, természetesen szembe kapjuk, alig megyünk.


Január 18. Hétfő. 9 nap. Vizcaya, úton.
Tovább tart az ítéletidő. Tele van a hócipőm...


Január 19. Kedd. 8 nap. Vizcaya, úton.
Borzalmasan szar idő van. Hajnalban távirat jött a Marlow-tól.

Ma délután kellett volna érkeznünk Aveiróba, de még mindig a Vizcayán hánykolódunk.


Január 20. szerda. 7 nap. Vizcaya, úton
. Nem tudni, hova megyünk. Lehet, hogy Leixoesban kötünk ki, Aveiro előtt sok hajó horgonyoz, a kikötő zárva van a rossz idő miatt.

Továbbra is dühöng a vihar. Ilyen ítéletidőben régen hajóztam. Tegnap megfájdult a hátam, már nem bírom a sok döglést, mert arra nincs lehetőség, hogy valamit mozogjon az ember, de még arra se, hogy talpon legyen. Egyszerűen borzalmas!

Este megjött, hogy marad Aveiro, éjfél előtt érkeztünk.


Január 21. Csütörtök. 6 nap. Aveiro, horgonyon.
Nem is igaz, hogy végre egy kis nyugalom van, igaz, még mindig lityegünk egy kicsit, de a horgonyon már kibírható.

Megérkeztünk Aveiro elé

A Helén jól kikapta az utat: Gentből visznek szójalisztet egy algériai kikötőbe. Szegények... Mr. Schiffner táviratozott Lohmannak, hogy beszéljen a "punk" barba fejével, mert kijelentette, hogy nem hajlandó Algériába menni. Köztünk legyen szólva: tökéletesen meg tudom érteni.

Az egész napot horgonyon töltjük, egy kis pihenés a rettentő útért. Holnap reggel visznek be.

Délután jött a hír, hogy öt után kikötünk. A hír igaz, csak nem ma, hanem majd...

Délután kinyomtattam a Szétrúgok mindenkit 6-ot, mert meg akartam mutatni K. Gabinak. Említettem, hogy elmondom benne a véleményemet az amerikai filmekről. Annyira tetszett neki, hogy elkérte, hogy megmutathassa otthon.

Este a barba elküldte a váltási kérelmemet a Marlow-nak. Február 2-án vagy 3-án lehetünk Antwerpenben.


Január 22. Péntek. 5 nap. Aveiro, horgonyon.
Az egész napot horgonyon töltöttük. Lehet, hogy csak hétfőn megyünk be?

Délután beszélgettem egy sort a parancsnokkal.

A cégében (Hermann Lohmann Schiffahrtsgesellschaft mbH) a Harren und Partner cég a főrészvényes. Mr. Harren hét éve kezdett két hajóval, a Paduával és a Pandorával, most tizenhét hajója van. Lohmann 26 évesen kezdett hajózni az apja cégénél (egy hajója volt, és az istennek se akart fejleszteni), két év múlva már parancsnok volt.

Most ő is ezzel a két hajóval kezdi a pályafutását, és természetesen fejleszteni akarja a cégét, de előbb be kell indulni ebben a pangó piacban.


Január 23. Szombat. 4 nap. Aveiro.
Milyen jó, hogy elküldtem a telexet. Délelőtt kikötöttünk. Csak hétfőn kezdik a kirakást, hat órára vállalták.

Bringával könnyebb!

Vacsora után kimentünk K. Gabival, aki délután vett egy kerékpárt 30 márkáért egy kerékpárszervizben. Kerestünk egy ATM bankjegykiadó automatát, és levettem a forintszámlámról 5000 escudót, milyen jó, hogy vészhelyzetre itt van nálam. Igaz, ilyenkor kétszeres váltás miatt (márkáról forintra, forintról escudóra) nem a legjobban járok, de ilyenkor, hét végén, amikor nem lehet pénzt váltani, megéri.

Közben az a kerékpár, amelyikkel én mentem, egy kicsit elromlott, így keresnünk kellett egy üzletet, ahol szerszámot kért Gabi, és megreparálta a bringát.

Visszajöttünk a kikötőhöz, bementünk a legközelebbi kocsmába, ahonnan felhívtam Encsit.

Közben megérkezett mindenki, a parancsnokot kivéve. Söröztünk, boroztunk, aztán fél tizenegykor kirúgtak, és bejöttünk a hajóra.

Ha még maradnék a hajón, biztosan vettem volna egy bringát magamnak, nagyon jó dolog, főleg nekem, aki olyan "hadilábon" állok a lábammal...


Január 24. Vasárnap. 3 nap. Aveiro.
Szép az idő, süt a nap, nyugi van. Délelőtt térképeket, szakkönyveket javítottam.

Rég volt ilyen jó napom!

Ebéd után kerékpárra kaptunk Gabival, és nekiindultunk a vakvilágnak, bár stílusosabb lenne azt mondanom, hogy a vakportugáliának...

A legközelebbi kisváros Gafanha de Nazare. Jó hosszú, legalább öt kilométer. Átkerekeztünk rajta, hamarosan Gafanha de Alquembe értünk. Itt egy kedves benzinkutas felfújta a gumikat, majd tovább kerekeztünk. Egy ocsmány büdös tó partján vezetett az út, átmentünk egy háromlyukú hídon (hiába no, ebben még fejlődniük kell, hol van ez a hortobágyi kilenclyukútól, bár az igazat megvallva, azt még nem láttam... Legfeljebb betartom a fokozatosság elvét, de hol találok egy hatlyukút?)

A híd végében kezdődött egy nagyobb város, Ílhavo, bementünk egy kellemes térre, ott pihentünk öt percet, majd visszaindultunk. Sörözni ott akartunk, ahol tegnap este voltunk, a kikötő mellett, de zárva volt, ezért visszakerekeztünk Gafanha de Nazaréba, és az első (szerencsére falu végi) bárban bekebeleztünk egy sört.

Vacsora után ismét kimentünk bringázni, de most csak a faluban tekertünk keresztbe kasul. Megnéztük a templom környékét, ott van egy helyben minden, amire a léleknek szüksége van: templom, kultúrpalota, és a temető... Ez utóbbit kőfal vette körül, de átláttunk a tetején, igen barátságos, lakályos kripták sorakoznak egymás mellett, némelyikben még világítás is volt, bár azt hiszem, ez az, ami abszolút fölösleges...

Összetalálkoztunk a többiekkel is, a barba megint egyedül őrizte a házat...

A délutáni bárban megittunk megint egy sört, és felhívtam Enikőt. Meg kellett szakíttatnom a beszélgetést, Klárival beszélt, és ha belelendülnek... Megérkezett a tarantói és az antwerpeni levelem, egyszerre. Mégse kellett az olaszokban csalódnom, sőt az olasz postában se, mert mindig ilyen pocsék volt.

Fél kilencre bent voltunk.

újólag panasszal élek a popsim iránt...


Január 25. Hétfő. 2 nap. Aveiro.
Kicsit izgalmas volt a kirakás, mert aggódtunk, hogyan tudják majd kirakni az acéllemezeket, amire rárakták Antwerpenben a vasgerendákat. Először veszekedtek, vitatkoztak velünk, de két karton cigaretta megtette a hatását, és kiügyeskedték az összes rakományt. Szerencsére jól elhúzódott a munka, és csak holnap reggel indulhatunk. A parancsnok savanykodott ezen, így nem mertem vigyorogni, hogy lássa az örömömet, mert ez egyre inkább azt jelenti, hogy a setubali kirakás után ballasztban megyünk fel Antwerpenbe.

Néztük a ZDF híreit, egy magyar autóbusz lezuhant Ausztriában egy szakadékba, tizenhatan haltak meg.

Politizálunk a parancsnokkal...

A barba sokat politizál. Szidja a kormányt, mint a bokrot. Nem ért egyet a családpolitikájukkal, a biztosítási rendszerrel, és legfőképpen a zöldek akcióival. Le akarják állítani az összes atomerőművet Németországban, és Franciaországból és Angliából vissza akarják hozatni a kivitt atomhulladékot. Ez jelzem, nekem is magas... Tetemes költséggel jár, és nekik kell akkor tárolni... A kormány engedélyezni akarja az egyneműek közötti házasságot. Ez persze magánügy, és akkor nem értek vele egyet, ha ezekben a kapcsolatokban engedélyezik az örökbefogadást. (Ugyanis akkor egy normális gyermeknek ez a kapcsolat lesz a követendő példa...) Ha nem lehet fogadott gyermek az ilyen "családban", akkor ám tegyék, ha "szeretik" egymást, akkor legyenek meg azok a jogaik, amik a házastársakat megilletik. Remélem a mi demokráciánk sokára éri el ezt a fejlettségi szintet, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk...

Este volt egy film a tévében, a parancsnok úgy örült neki, mint egy gyerek, mert ott forgatták a jeleneteket, ahol lakik. A bankjában, a szomszédos utcában, a közeli téren... Miután sokat kommentálta, még én is élveztem. Bugyutácska vígjáték volt.

Zajlik az élet... - Niklas 6 (ex Padua 21)

Print Friendly and PDF

Január 9. Szombat. 18 nap. úton. Éjfélkor rossz hírrel várt a barba. Távirat jött Mr. Kremerstől.

A hülyék...

Kornél az, aki tovább akart maradni - legalább áprilisig -, és én vagyok az, aki haza akar menni, és a marhája most hazaküldi Kornélt, és a szabadsága letöltése után akarja visszahozni a MV Niklasra. Tehát én maradhatnék még minimum két hónapig a hajón. Kíváncsi vagyok, hogy mit szólna az asszonyka? Arról nem beszélve, hogy Kornél bizonyítványai lejárnak tavasszal, nem tud majd visszaszállni. Addig maradt volna, amíg lehet, hogy aztán meghosszabbítsa.
Persze azt is el tudom képzelni, hogy capt. Grützner örömmel szúrt ki Kornéllal, és Lojzi igazgató úr, szegény annyira bugyuta, hogy nem fogta fel, hogy miről is lett légyen szó. Mert Krémers mind a két parancsnokot megkérdezte, hogy hogyan is legyen a váltás. Nem tudom, hogy mit beszélt Lohmannal, mert utalt a telexében arra is, hogy a tulajdonossal is tárgyalt. Lohmannak Hamburgban mondtam, hogy pár hét nem a világ, ha kell, akkor persze maradok, de nem plusz két hónapot!
Nem tudom, mi tévő legyek. Ugyanis a két állandó barba, Lohmann és Lojzi igazgató úr olyanok, akikkel szívesen hajóznék máskor is, de akkor hogyan tovább? Sose lehet belőlem barba, ha itt maradok. Vagy esetleg mégis, ha bővítik a hajóparkot?
Na, mindegy. Ha már így alakult, akkor ez van. Nem tudok semmit se tenni, főleg, innen a hajóról.

Az az ökör punk...

Az a helyzet, hogy kettőkor megint beszélgettünk Kornéllal. Igazam volt, capt. Punk Grützner kavarta meg a szart, ő küldött olyan táviratot - amíg Kornél az igazak álmát aludta - Mr. Kremersnek, amire az felkapta a vizet. Tehát az lesz, hogy Kornél hazamegy, és amikor nekem lejár a mandátumom, akkor idejön. Marad az eredeti terv, hogy január végén utazom haza. És megbeszéltük, hogy visszajövök, május közepén leváltom, és ez azt is jelenti, hogy jövő karácsonykor otthon leszek. Illetve meglátjuk, hogy ide jövök, vagy a Helenre E. helyett...?

Készülődés minden vonalon...

Az igazgató úr készül haza, de marhára. Ebből adódóan most mindenki dolgozik. A matrózok takarítanak, én is a hídon, Lojzi pedig nyüzsög. Pótlólag be kellett írnom egy mentőcsónak gyakorlatot. Röhej: voltam a Csokonain, egy halom ócskavas volt már, a Pancon 3 alig vánszorgott, egy lestrapált kurva volt. A Humber egy 25 éves félig roncs, de mindegyiken működött a mentőcsónak. Ezen a hat és fél éves, modern hajón nem! A motor indítóakkumulátora ment tönkre, és még nem pótolták. Na, mindegy, a gyakorlatot azért beírom, mert ellenőrizhetik a kikötőben. Ebben a hónapban esedékes a Port State Controll, szerencsére majd csak 28-a után, s addigra már jó lenne megpattanni innen. Ez minden félévben esedékes, s akkor mindent leellenőriznek, jó alaposan. Rá is fér sok hajóra, szerencsére, az elmúlt félévi ellenőrzés során semmi hiányosságot nem tapasztaltak, s ezt nem minden hajó mondhatja el magáról. Egy teljes napot vesz igénybe az ellenőrzés. Legutóbb a Humberen volt szerencsém egy ilyen ellenőrzéshez, és tizenhét hibapontos listát kaptunk.

Január 10. Vasárnap. 17 nap. úton, Moerdijk
. Olyan lassan megyünk, hogy az már majdnem hátra. Reggel hat előtt nem akar érkezni a pilot állomásra Lojzi. Ez most számomra nagyon kellemes, mert így még ki is aludhatom magam kikötés előtt.
Ma hajnalban jól jött a Szülőföldünk. Vége a vasutassztrájknak. A MÁV vezérigazgató meghalt a hivatalában.
Hat húszkor érkeztünk a pilot állomáshoz, tízkor kötöttünk ki. Holnap fél nyolckor kezdik a kirakást, négy órára vállalják. Ezt nem akarom elfogadni, mert 190 emelés lesz, ha négyesével rakják, és ha óránként húszat ki tudnak rakni, akkor is tíz órai munka. Na, meglátjuk, hogy csak a szájuk nagy, vagy meg is tudják csinálni?
Ebéd után elengedtük a fedélzeti rakományt. Közben a barba megkért, hogy vegyem át a videómat egy kazettára. Megtettem. Egy picit lebuktunk. Volt benne egy jelenet, a hídon, amikor mondom, hogy ez Lojzi kapitány asztala. Naná, hogy megértette, kérdezte is, hogy a kapitány, az capitan-e? Gondolom, a Lojzit hozzá tudta tenni... Három után pár perccel megjött

Hermann Lohmann

az új parancsnok. Lojzi igazgató úr másfél óra alatt átadta a hajót, és már tűzött is el, Lohmann felesége vitte haza.
Az első amit kérdeztem, hogy mi lesz az utunk. Erről nincs semmi hír.
Vacsora után másfél órát beszélgettünk, Lojzival összesen nem lehetett ennyit.
Kikérdezte a hajó állapotát.
Elmondta, hogy most év elején két hétig pang a piac, örültek, hogy tudtak rakományt szerezni erre az időszakra. Két vonaljáraton dolgoznak:
Rotterdamból Saguntóba van százezer tonna vas, ez egy évet venne igénybe elszállítani, és Dél Spanyolországból lenne valami ásványféleség vissza Angliába. Ez lenne a mi hajónknak
Egy másik pedig Hamburgba lenne szállítani való alumínium őrlemény...
Kíváncsi leszek, hogy mikor tudok hazamenni? És főleg, hogy honnan?
Telefon haza
Felhívtam az asszonyt, Szabolcs vette fel, gyorsan elmondta, hogy volt bent a 2zsiráfnál és azt mondták, hogy több írás is megjelenik a könyvből. Február 12-én lesz a felolvasó estje a gimiben.
Csaba öcsém az egyik nap buszra várakozott, és egy srácnál látott egy újságot, és a kölyök Szabolcs versét olvasta. Nagyot dobbant az öcsém szíve...! Én meg büszke vagyok a fiamra! Nagyon valószínűnek tartom, hogy a 2zsiráf volt.
Tarantóból nem érkezett meg a levelem. Valószínűnek tartom, hogy Livornóból se. Ha így van, akkor csalódtam az olaszokban!

Január 11. Hétfő. 16 nap. Moerdijk. Megkezdtük az első napot az új barbával. Szóltam, hogy kérjen valami kötözési pénzt a charterertől a srácoknak. Megígérte, kíváncsi vagyok, hogy be is tartja-e?
Délelőtt fél tízre csak a fedélzeti rakomány felét rakták ki, nem megyünk el előbb, mint késő este (csak a szájukkal raknak olyan gyorsan...)

Tele van a hócipőm

mert ma mindenki hülye, csak én nem. Délben lettek készen a fedélzeti rakomány kirakásával. Gyorsan elő kellett készíteni a raktárt a nyitáshoz, nyilvánvaló, hogy nem mentünk ebédelni. Erre K. Gabin kitört a "szakács betegség", és hisztizni kezdett, hogy miért nem jönnek az emberek enni? Ez jellemző sok szakácsra, azt hiszik, hogy azért van a legénység, hogy nekik munkájuk legyen, és oda vannak, meg vissza, ha nem ül mindenki pontban tizenkettőkor az asztalnál. A stromó is kiakadt, és teljesen váratlanul begorombult. A barba ideges, mert sok a dolga az új hajópapírokkal...
Új rendszert vezetett be, pilottal csak ő hajózik folyón, ezért a szolgálati rend ma egy kicsit felborul, ami azt jelenti, hogy éjfélig lehetek, mert akkorra lehetnek készen a kirakással. Utána ő lesz szolgálatban, majd én a tengeren, és megint újra ő, amikor a Scheldén hajózunk, Antwerpenbe.
Este hatkor ledőltem két órára. Fél hétkor hallom, hogy hív a barba:
- Mister mate (mert ő így hív, tiszt úrnak...).
Felkeltem, bekopogtam a kabinjába.
Senki.
Felmentem a hídra, ott találtam.
- Hívott, captain? - kérdeztem. Nagyot nézett.
- Én ugyan nem... - mondta.
Újra álmodtam, de most ezt a rövidet!
Éjfél előtt tíz perccel fejezték be a kirakást.

Január 12. Kedd. 15 nap. Moerdijk, úton, Antwerpen.
Milyen kár, hogy nem a belső vízi úton megyünk, a csatornákon keresztül-kasul, úgy csak kilenc óra lett volna az út, így tizennyolc...

Ez egy szép nap volt...!

Kezdem ott, hogy részletekben tudtam csak aludni, így egész nap kóvályogtam. Kora délután kikötöttünk, megjött a Germanischer Lloyd képviselője, és hivatalosan átnevezték a hajót. Már valóban Niklas vagyunk!
Ötkor kimentem a Jumbo vámmentes üzletbe.
Moerdijkban K. Gabi szerzett egy ócska bringát. Ez volt a próbaútja.
Először akkor estem vele, amikor kontrázni próbáltam, és nem volt rajta. Másodszor, amikor be akartam fordulni, de csak a kormány fordult, a kerék nem, mert olyan laza volt a kormányt leszorító csavar. Harmadszor, amikor egy raktárépület mögül kiértem, a szél feldöntött.
Bevásároltam. Nemcsak magamnak, hanem a srácoknak is. Vettem egy jópofa rádiós órát a konyhába.
Már odafelé menet is elkezdett a hó esni, amikor visszaindultam, vízszintesen zuhogott. Totál eláztam. Néhol már olyan nagy hó volt, hogy nem tudtam tekerni, tolni kellett a bringát. Ráadásul nem téli cipő volt rajtam. Egy telefonfülkénél megálltam, megpróbáltam Encsit felhívni, de hiába hívtam negyed órán keresztül, állandóan mással beszéltek. Már borzalmasan fáztam, nem tudtam tovább várni. Induláskor alig jött fel a kesztyűm, csurom víz volt. Amíg le nem húztam, nem éreztem, mert melegen tartotta a testhőmérséklet, de amikor felvettem, jéghideg volt.
Mint egy hóember állítottam be a hajóra. A dzsekim kívül elázott, belül szerencsére nem lettem nedves. De az overallom combközéptől átázott, és az alatta levő nadrágból is csöpögött a víz.
A popsikám is fáj, a bringaülés dög kemény volt...
Ráadásul holnap reggel fél hatkor akarják kezdeni a kirakást...
Délután beszélgettem a barbával. Kérdeztem, hogy beszélt-e vele Lojzi igazgató úr a váltásomról és Kornélról? Sajnos nem megy, amit elképzeltek, mert Mr. Kremers nem engedi hajóra Kornélt amíg le nem töltötte a szabadságát és meg nem hosszabbította a tiszti oklevelét. De azért nekem sántít valami a dologban, mert ha a tulajdonos kér valakit, akkor a Marlow-nak küldeni kell. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a sorsunk?
Megvan az utunk: Antwerpenben rakunk be Aveirónak és Setubalnak (mindkettő portugál) 3487 tonna vasat.

Punk, rocker és hülye barba - Niklas 5 (ex Padua 20)

Print Friendly and PDF

Január 3. Vasárnap. 24 nap. úton. Éjfélkor kis rendet raktam Lojzi igazgató úr után, mert mindent elhanyagolt a komputeres játék kedvéért, aztán megírtam a Naplómat. A Szülőföldünk nem igazán jön...

Teljesen jó idő fogadott délben. Sima víz, ragyogó napsütés, kellemes meleg, az ilyen januári időt szeretem igazán... Egy szál trikóban ácsorogtam a híd szélén.

Egy óra után beállítottuk a komputert a végleges helyére, és végre egy kis rendet csináltam a hídon. Már csak a printert kellene beállítani...

Kicsit videóztam.


Január 4. Hétfő. 23 nap. úton, Gibraltár, úton.
Olyan lassan megyünk, hogy az őrület. Reggel nyolcra akar érkezni a két parancsnok. A Pandorán egy bizonyos Fred Grützner a barba. Amikor K. Gabi kiszállt, azt mondta:

- Gyerekek, ez egy szuper jó fej!

 

Capt. Grützner

K. Gabi szerint jó a saját emberismerete, ám most mellé fogott. Nem egy kimondott vadember, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor tör ki, és megy át hülyébe mesélte később K. Kornél Az ilyen embert nagyon nem tudom szeretni. Amikor Milazzóból indult a Pandora, Kornél elmondta, hogy egész nap remegő gyomorral várta, hogy mikor kezd dühöngeni, ugyanis gyanúsan jókedvű volt a parancsnok aznap. Ez az indulási manőver után következett be. Azon bukott ki, hogy Kornél nem maradt a hídon (ugyan minek tette volna?), s tombolni kezdett, hogy a magyarok kitúrják a németeket a helyükről, s nekik nincs munkájuk.

Pedig nincs igaza. Kíváncsi lennék, hogy hány német akar eljönni matrózkodni a hajókra, főleg ennyi pénzért. Persze Grützner urat nem is ez zavarja, hanem a tisztek. Na, ja. Én is abban ügyködöm, hogy nekem legyen állásom, és ne neki...

A hajnali őrségben megbeszéltük az eddigi hajóinkat, elmeséltem a csodálatos Humber még csodálatosabb kalandjait Lattakián, Ege Gübrében, a konstancai javítást, a vasrakomány kirakásával járó gondokat, a sok-sok kötélszakadást, csiga és görgőtörést...

Gibraltár

Hattól háromnegyed kilencig aludtam. Amikor ébredtem, a pilot már a hajón volt. Ez igazán rendes volt Lojzi igazgató úrtól.

A másik, amin meghatódtam, hogy a kikötés után elküldött, menjek ki a városba, nincs rám szükség olajozásnál. A Presidenttel voltam itt utoljára, de nem tudtam kimenni. Sőt, még sehol se voltam úgy olajozni, hogy a barba kiküldött volna a városba. K. Gabival sétáltunk, elmentünk a szikla lábához, majmot nem láttam.

A Pandora horgonyon volt, amíg bevettük az olajat. Közben Lojzi beszélt Mr. Kremers-szel. Két héten belül átszáll a Presidentről a Pandorára E. Laci, majd Kornél jön erre a hajóra, amint kikötünk. S abból a kikötőből én is megyek haza!

Fél tizenkettőkor indultunk, hallottam, amikor Kornél bejelentkezik fél háromkor Tarifa Controllnak. Hívtam a 16-os csatornán.

Nem válaszolt.

A 10-esen is átszóltam.

Nincs válasz. Később beleszólt, hogy hallott, de "az a barom fent volt a hídon". "Az a barom" Herr Grützner, a Pandora barbája. Sajnálom Kornélt, olyan lehet a helyzete, mint nekem volt a Presidenten.

Este hatkor elvonultam, és irtó nagyot aludtam.


Január 5. Kedd. 22 nap. úton
. Lojzi adott egy csomó munkát, különböző hivatalos nyomtatványokat készítek, MV Niklas névre. Ha már a Maci megvette a festékkazettát, akkor ez a minimum, nem igaz?

Ma 3363,0 KHz-es hullámhosszon beszéltünk Kornéllal. Jól jön, holnap éjjel is összejövünk.

Délben Lojzi igazgató úr jajongva várt a hídon. Éjjel kikapcsoltam az Inmarsat C-t, és nem találta a sok felesleges időjárási telexet. Nem tudta bekapcsolni a komputert se...

Abban igaza volt, hogy elfelejtettem az Inmarsatot beállítani a kikapcsolás után, s a komputer képernyőjét is kihúztam, de megértő volt, mert az éjszakai munkához kellett a saját laptopom, s ahhoz használtam a displayt. Délutánra is adott egy csomó új nyomtatványt, hogy vigyem be a gépbe, és nyomtassam ki az új hajónévvel.

Este nem tudtam aludni, hosszú éjszakám lesz...


Január 6. szerda. 21 nap. úton.
Sajnos megfordult a szél, most délkeleti, ez rossz lesz, ha Vizcayára érünk, mert akkor oldalról jön.

Hajnali kettőkor beszéltem Kornéllal. Mesélt egy jó sztorit a barbáról. Captain Grützner egy punk. Most is zselézi a haját, és van fülbevalója, de régebben még festette is magát.

Punk barba...

Hollandiában történt, hogy talált a hajón piros, kék és zöld sprayt, tehát kicsinosította a haját, s égnek meresztette. Ezen kívül volt fél kiló fülbevalója és egy orrkarikája, amitől nagyon szép volt, legalább is punk lányos körökben, gondolom én. A hatósági vizsgálat tőle kérdezte, hogy hol találják a parancsnokot. Amikor kiderült, hogy ő lenne a hajó első embere, nyilvánvaló lett, hogy a hatóság nem punk lányokból áll, és nagy botrányt csináltak, még a hajótulajdonosnál is hivatalos panaszt emeltek ellene. Azóta csak zseléz, és leszerelt a fejéről egynehány fülbevalót is...

Kávénál elmeséltem capt. Grützner esetét a hatóságokkal, a srácok jót derültek rajta, s cserébe elmondták a "Copfos" esetét, aki szintén parancsnok volt a Harren cégnél.

Rocker barba

Copfos nem punk volt, hanem rocker. Szép, gusztusos tetoválás borította a mellét, szögekkel kivert bőrnadrág és dzseki volt az öltözéke, a haját természetesen copfban viselte, és megőrült a motorokért, Harley Davidsonja volt.

Egyik alkalommal kint volt a legénységgel Aveiróban - Portugália - egy kocsmában. A kocsmárosnak volt egy mosómedvéje, amelyik valami mennyezeten futó csővezetéken pihent. Már be voltak egy kicsit szíva, amikor jött az ötlet, hogy nem hajó a hajó mosómedve nélkül, s beviszik a Paduára. Az egyik matróz felugrott, belekapaszkodott a mosómedvébe, lecibálta, de a szegény jószág megijedt - azt hiszem, ezen nincs mit csodálkozni -, és beleharapott ez első elé kerülő emberbe. Ez történetesen a Copfos ujja volt.

Egy másik matróz ezért elkapta hátulról a mosómedve fejét, szorította az állkapcsát, és ököllel püfölte szegény állat fejét, hogy engedné már el a parancsnok úr ujját. A rendőrség is kijött. Copfos úgy tudta magát kidumálni, hogy nem volt az állaton nyakörv, nem tudhatta, hogy magántulajdonban van, azaz a kocsmárosé...

Copfost később kirúgták a Harren und Partner cégtől. Akkor a Pandorán volt, éjfélkor átvette a szolgálatot a Macitól - aki akkor első tiszt volt -, és első dolga volt lemenni a második tiszti kabinba, hogy játsszon a komputerrel. Fél óra múlva a hajó zátonyon volt. Kettőszázezer márkás kár keletkezett, ki kellett dokkolni a hajót. Persze Macira próbálta kenni a dolgot, de nem sikerült, mert az éjféli pont pontos volt, így tudta, hogy a hajó milyen pozícióban van...

Ez egy ilyen übermensch volt.

A hajnali szolgálatban kértem Kornéltól egy "teszt" táviratot, és ezzel sikerült megnyugtatnom Lojzi igazgató úr kicsi szívét, hogy nem rontottam el az Inmarsat-C komputert, amikor kikapcsoltam.


Január 7. Csütörtök. 20 nap. úton.
Hajnalban faxot küldtem az asszonykának a hazautazásomról.

Sajnos, be kell látnom, hogy felelőtlen vagyok.

Nem szabad ilyen gyereknek, mint a felséges Lojzi barba, megmutatni olyan dolgokat, amit nem ismer, mert elkezd vele játszani, anélkül, hogy tudná, hogy mit csinál. Tegnap megmutattam, hogyan töröltem ki az EGC, azaz időjárási telexeket, erre ma nekiállt, és ezzel mindent kitörölt a komputer belső naplóból, így nem tudom elszámolni a küldött telexeket...


Január 8. Péntek. 19 nap. úton.
Az idő elromlott, meglehetősen billegünk, de azért kibírható. Most is 7-es, 8-as erősségű, de félhátulról jön, így riszáljuk azt a szép popsinkat, csúszkálunk a hullámok hátán, de azért megyünk, és a mozgás kibírható.

Délben váratlan hírrel örvendeztetett meg Lojzi igazgató úr:

A President Liverpoolban van, vagy ott lesz a hét végén. Így E. Laci átszáll a Pandorára Cardiffban. Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor Kornél még elér minket Antwerpenben, és akkor 14-15 körül otthon lehetnék. Túl szép, hogy igaz legyen!


Keringő a tengeren - Niklas 4 (ex Padua 19)

Print Friendly and PDF
December 30. szerda. 28 nap. úton. Éjfélkor teljesen meghatódtam. Őfelsége Hatodik Lojzi kapitány úr úgy ment le a hídról, mint egy málhás ló. Vitte a fitnessteáscsészéjét, a paradicsomos kistányért, a műanyag vágódeszkát, a margarint, a philadelphia sajtot, és a kávéstermoszát. Ez a művelet annyira megrendítő volt számára, hogy zavarában még köszönni se felejtett el, pedig az nála teljesen normális. Ebben az egészben az a megható, hogy nem tört le a keze, ami egyébként nyilván annyira le szokott, hogy a MV Pandorán a szakáccsal hordatta le a hídról az edénymocskát. Nekem már csak egy kávésbögre maradt, amibe egy vizespohár van beleragadva. Na, csak azért viszem le, mert úgyis le szoktam menni körülnézni a lakótérben, és így K. Gabinak nem kell külön feljönnie érte.
Délután átjöttem a Messinai-szoroson. Végig videóztam, már erről is van felvételem. Utána megcéloztuk Milazzo kikötőjét - rögtön a szoros mellett van -, mert a MV Pandora ott rakodott, illetve este hatkor indultak. Így most szépen, látótávolságban, követ minket. Felséges Lojzi igazgató úr nagyon fel van dobva, ötkor már leküldött a hídról, mert végig pofázta az időt a Pandora barbájával.
Amíg vártuk a kapcsolat létrejöttét, pletykált egy kicsit:
Moerdijkba Mr. Lohmann jön le parancsnoknak. Három hét múlva - amikor Lojzi visszajön -, a Pandorára száll át, és ő lesz az állandó parancsnoka. Ez várható is, mert ugye ha valaki, akkor a tulajdonos ott hajózik, ahol akar. Az első tisztje E. Laci lesz - a MV Csokonain volt a chiefem -, míg K. Kornél átszáll ide, és Lojzinak ő lesz a tisztje. Ez azt is jelenti, hogy nincs állandó helyem...
Na, majd meglátjuk...

December 31. Csütörtök. 27 nap. úton, Szilveszter...

Éjfélkor Lojzi azzal fogadott, hogy lassan megyünk, hogy a Pandora be tudja hozni az előnyünket, és akkor úgy kell haladni, hogy tartani a sebességet. Reggel nyolckor át akar menni mentőcsónakkal.
Negyed egy felé felhívtam Kornélt, a Pandora tisztjét.
Semmit se tudott azokról a hírekről, amit a tegnapi napnál leírtam, de nagyon feldobódott tőle. Ugyanis májusig lent akar maradni, és a mostani parancsnokot nem igazán szereti, sokkal jobb lenne neki, ha átjöhetne, mert Ilonkával - jellemző, hogy ők így hívták Lojzi igazgató urat - jól kijött. Elmeséltem a viselt dolgait, jókat vigyorgott rajta, ő is szolgált rövid színesekkel, amik jellemzők a barbára.
Az első napokban egy kissé megijedtem, hogy a Lojzi egy pedáns, precízpepi lesz, de Kornél megnyugtatott, hogy ez csak periodikusan jön rá, nem kell attól tartani, hogy ez stabil állapot lenne.
Ha esetleg összejönne az, hogy májusban visszaszállni, és amíg a Lojzi otthon van szabin parancsnokként hajózni, az jó lehetne... Majd meglátjuk.
Még életemben nem beszéltem ennyit VHF-en keresztül. Kikérdeztük egymást mindenről, még arra is sort kerítettem, hogy elmeséljem a Pancon-3 viselt dolgait is.
Tizenegykor arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk. Mint kiderült, Lojzi befordult, aztán éreztem, hogy a hajó szinte megáll, úgy levette a fordulatot. Ebéd után felmentem a hídra, mindenki a fedélzeten dolgozott. A srácok kicserélték a csövek merevítő ékeit. Lojzi hallott valami kopogást a csövek felől. Kimentem, leellenőriztem a munkát, meg kell mondani, hogy jobban megcsinálták Attiláék, mint az olaszok.
Aztán lementünk a raktárba, mert a kopogás nem akart megszűnni. Egy tengely elszabadult, azt is megkötözték.
A raktárban tisztán lehetett hallani, hogy a fedélzetről jött a dübörgő hang, de sokkal erősebb volt, mint amit a hídról hallani lehetett. Kiderült, hogy a raktártető mozog, csúszkál jobbra-balra. Nem veszélyes, mert nem tud elszabadulni, de azért valóban félelmetes volt hallani.
Mire újra elindultunk, a MV Pandora 11 mérföldet vert ránk. Utána eredtem, este hatra már csak három és félre voltak. Gyorsabbak vagyunk náluk.
Délután háromkor a két hajó legénysége beszélt egymással. Beszéltem P. Árpival, aki 13 nap szabadság után szállt be a Pandorára november 3-án.
A vacsora finom volt, kolbászhússal töltött pulykatekercs, majd diókrémmel töltött körte, csokiöntettel, és tejszínhabbal.
Főtisztelendő Lojzi igazgató úr úgy kitett magáért, hogy az na, mert két teljes üveg vörösbort utalt ki a hat embernek, hogy duhajkodjanak és italozzanak kedvükre szilveszter alkalmából.
Egy decit lenyomtam, és elmentem aludni, hogy ne zavarjam a "részegeskedést".

1999

Január 1. Péntek, 26 nap. úton. Éjfél előtt tíz perccel felrendelte a fiúkat Lojzi a hídra. újabb két teljes üveg lőrét (spanyol, asztali rozé) bőkezűsködött. Felhívtuk a Pandorát, már egy mérföld se volt köztünk a távolság. Ott kissé vidámabbnak tűnt a hangulat. Nagyon hiányzott a Himnusz éjfélkor. Azért nem felejtettem el az otthoniak egészségére koccintani. Lélekben az igazi éjfél éjjel egykor volt, mert a Szülőföldünkben volt a Himnusz, és a Szózat is, ahogyan az a pezsgőbontáshoz otthon dukál.
Volt már sokkal vidámabb, hajón töltött szilveszterem is...
Éjfél után megint összejöttem K. Kornéllal az URH rádión. Most már jó lenne személyesen is megismerni, bár lehet, hogy látásból ismerem, mert előttem végzett egy évvel a főiskolán. Lehet, hogy ez a gibraltári olajozásnál megtörténik, mert mindkét hajó oda megy, s csak Finsterre után válnak szét az útjaink, ők Cardiffba tartanak.
Csináltunk egy GMDSS gyakorlatot, a DSC-n meghívott, és utána a rövidhullámú rádión nem beszélgettünk, mert nem jött össze a kapcsolat.
Délután megismételtük a GMDSS gyakorlatot, az URH rádión sikerült felvenni a kapcsolatot. Nem tudom, hogy a rövidhullámú adón miért nem? Egész délután pofáztunk. Megbeszéltük, hogy ha távol leszünk egymástól, akkor a rövidhullámú rádión, előre megbeszélt periódus időben összejövünk egy kis dumára...
úgy megyünk egymás mellett, mint egy szerelmes pár, csak nem kéz a kézben, mert nincs egy mérföld hosszú karunk, ugyanis ennyire követjük a Pandorát. Gibraltárban együtt olajozunk. úgy látszik a Főméltóságú Lojzi igazgató ezt is megteheti, hogy lelassítunk, és késünk egy, vagy másfél napot a kirakó kikötőben, csak azért, hogy a haverjával összejöjjön egy kis dumapartira.
Jó az idő, ez az új évi ajándékunk...

Január 2. Szombat. 25 nap. úton.
Reggel tízkor ébresztett H. Pista Félénken kopogott, mert a Lojzi küldte, hogy keltsen fel, mert tíz percen belül megközelítjük a Pandorát 100 méterre, és videózzam le. Felkeltem, megközelítettük és levideóztam. Körbe keringtük egymást, megelőztük, átvágtunk előtte, lassítottunk, megelőztek... Olyanok voltunk, mint egy jól nevelt, fegyelmezett táncospár a francia négyes közben...

Lojzi Gibraltárban akarja átvenni a Pandora felvételét, ők meg a miénket... Már egy napot késünk (Gibraltárig), mert a két parancsnok úgy egyezett meg, hogy hétfő reggel érkezzünk, az sokkal jobb, mint a vasárnap este. úgy lészen. úgy látszik, ők megtehetik, szegény Maci meg rohant mindig, mint a hülye, s mégis lapátra került, pedig szívesen visszajött volna...
Délután a hídra szabadult I. Csaba, mert a komputert a 2. tiszti kabinból fel kellett hoznia. Lojzi most éppen átformálja a hajót saját akarata szerint. Csaba másfél órán keresztül, szinte egyfolytában beszélt Kornéllal. A MV Tayon hajóztak, vagy három éve.

Komputerizáljuk a hidat

Előbb leszerelte az ablak melletti könyvespolcot, s utána beállította a komputert - ma még csak ideiglenesen. Délutáni őrségváltásnál mutatom a Lojzi igazgató úrnak, hogy: íme, itt a komputer, s itt a draft survey program. Idegesen legyintett.
- Milyen játék van rajta, chief...? - ez volt az első kérdése.
Megmutattam.
Ennek következtében a Pandora vagy három mérföldre lehagyott, vagy tizenöt fokkal eltérő irányt tartottunk, és éjfél után ment le a hídról, ami eddig még nem történt meg vele.
A híd egy meglehetősen elhanyagolt harctér benyomását kelti.
Az idő elromlott, szemből jönnek a hullámok, ami vasrakománnyal inkább jó, mint rossz. Ha oldalról jönne, akkor veszettül billegnénk...

Ki beszél keptenül? - MV Niklas 3 (ex Padua 18)

Print Friendly and PDF

December 25. Péntek. 33 nap. Taranto. Hiába, a bizalom a legfontosabb. A digók meg is hálálták. Annyira, hogy reggel megígérték, hogy ma se dolgoznak. (Ez persze nem jelenti azt, hogy más hajót ne raknának.)
Ez is egy fajta karácsonyi ajándék...
Szóval szép, csendes napunk volt, csak K. Gabit nem lehet leállítani, és úgy töm minket, mintha attól függne az élete, hogy napi hány kilót hízik a csapat. Vacsorára tésztában sült csülök volt. (Bejgli, csoki, marcipán...)

December 26. Szombat. 32 nap. Taranto.
Ma végre folytatták a berakást. Egy kicsit tele lett a hócipőm, mert reggel héttől este tizenegyig voltam, a végére tisztességesen megfájdult a lábam. Holnap folyt. köv.

Kutyák...

A legtöbb kikötőben van egy-két kóborló jószág. Azt hiszem, azonban Tarantóban van a legtöbb, ha az egy méter rakpartra eső kutyák számát nézzük. Öt hajó fér el egymás után, és mindegyik járójánál ott a szeretetcsomag a szakácsoktól. Olyan urak azek az ebek, hogy a marcipánt már meg se eszik, hagyják ebek harmincadjára... Amikor 23-án telefonáltunk K. Gabival, sült májat kaptak, és ezzel bekerültünk a szívük csücskébe.
Ma délelőtt összejött mindegyik a vagonok között - pedig nem volt nálam máj -, szám szerint nyolc, és mivel én nagyon szép és kívánatos vagyok (kutyaszemmel is, főleg ha májat hozok magammal...) ezért letámadtak, hogy csak a csóválódó farkak látszottak (aláhúzom: csak a kutyáké...). Persze koszosak is ahogy az egy kikötői házőrzőhöz illik. Nem győztem kimosakodni, olyan büdös lett a kezem, mire mindegyik füle tövét végigvakartam, és elhessegettem valahogyan őket.

December 27. Vasárnap. 31 nap. Taranto
. Azt mondják, hétfőn mehetünk el. Ma is hasonló a program a tagnapihoz. Raktárból a fedélzetre, onnan az irodába érdeklődni, aztán a vagonokra, megvizsgálni minden egyes tételt, hibalistát csinálni, veszekedni, idegeskedni (a parancsnokkal együtt, mert egy kicsit elbaltáztuk a berakást, lehet, hogy jó nagy fartrimmel kell indulni, de ő rendelkezett úgy hogy meg kell cserélni a rakományt, és a könnyű csöveket előre rakatta, így hátra került a nehéz rakomány).
Azt mondja, majd meglátjuk. Igen ám, de akkor már késő lesz, mert maximális mennyiségű vasat veszünk fel, és akkor már nem lehet ballaszttal egyenesíteni...
Hát nem örülnék, ha ezt a stílust kellene a jövőben folytatnom...
Bár a Macival se lenne most másképp, ez azért nagyon fárasztó munkarend a számomra. A fiataloknak való... Délben már nem éreztem a lábam. Kell vagy három menetnap, hogy helyrejöjjön.
Nem baj. Ma kezdtem meg a hatodik, azaz az utolsó hónapomat! És bízom benne, hogy nem kell napra kitölteni a szerződést, bár a pénz nagyon kellene. A tudomány mai állása szerint holnap berakják a fedélzeti rakományt, és elmegyünk.

December 28. Hétfő. 30 nap. Taranto.
Kicsit hosszú volt a tegnapi nap. Reggel héttől ma reggel nyolcig egyfolytában. Amikor kész volt a berakás, még egyeztetni kellett az irodában, merülés alapján meghatározni a berakott mennyiséget, leszámlálni a hajóban levő rakományt, szóval nem unatkoztam, csak közben nagyon fájt a lábam...
Délelőtt kötözik a rakományt a raktárban, délután berakják a fedélzetre a 150 tonna csövet, és este elmehetünk...

A tudomány egy helyben toporog...

Egy tapodtat se haladt tegnap óta. Ugyanis a mai állás szerint nem ma, hanem csak holnap indulunk, s ez tegnap is így volt.
Történt az, hogy reggel fél nyolckor már le is feküdtem, és erősen meghagytam K. Gabinak, hogy egy vacak ebéd miatt fel ne ébresszen! Nem is keltett fel délben. A barba már fél tízkor kivert az ágyból, mert gondja volt a rakománnyal, és nélkülem egy lépést se! Amikor felmentem a hídra, idegesen kérdezte, hogy mi a túró a "tube". Megmondtam, hogy csövet jelent angolul. Ő eddig abban hitben élt, hogy "pipe"-nak hívják, de ezt a szót csak a kis átmérőjű esetében használják.
- Ah, so! - mondta, és okosan bólogatott, mint aki nem érti, hogy ez a frappáns megoldás miért nem neki jutott az eszébe, s máris mehettem volna aludni, mert a rettentő gondjára ilyen hamar gyógyírt találtam.
Mint a fenti ábra is mutatja, angolban nem egy durranás a pasas, ami egyáltalán nem zavarja, mert ő tökre érti amit magyaráz. Azt hiszem az a hozzáállása a személyzethez, hogy az ő dolga, hogy megmondja amit akar, a mi dolgunk az, hogy értsük is, amit mond... Eközben úgy tudja a némettel keverni a hohdajcs tájszólású angolját, hogy az már szép. De szerintem ezt észre se veszi.
Pl.: Azt kérdezte Gabitól, hogy kész-e a kávéja, ezt én úgy értettem, hogy kinyomtattam-e a megjegyzéseket a rakományra. Hiába, "keptenül" tudni kell, és Gabi már ismeri, mert hajózott vele.
Szóval a rakománnyal volt baja, és ebből kezdődött a balhé...
Az a harci helyzet, hogy a fedélzeti rakomány eléggé veszélyes dolog, ilyenkor télidőben. A hajó veszettül billeg (a lengési periódus kicsi, rángat a hajó), tehát ha a decken viszünk valamit (most 12,5 méter hosszú és 50 centi átmérőjű csövekről van szó), azt rendesen meg kell kötni.
A raktártető oldalán vannak speciális nyílások, ahova 10x10-es vasoszlopokat lehet behelyezni, hogy (eredetileg farakományhoz készítenek ilyet) a csövet oldalt megtámassza. Érkezéskor megbeszéltük, hogy két-két oszlopot készítenek a digók a műhelyben, egy oldalra, egy blokkhoz. úgy egyeztünk meg, hogy két blokkban vesszük föl a rakományt.
A barba most kitalálta, hogy blokkonként 4-4 kell, és három blokkot csinálunk. Ehhez természetesen le kell gyártani az oszlopokat, így azt az éjjel elkészítik, és holnap indulhatunk is...
Hogy miért nem akkor találta ki, amikor 21-én megbeszéltük, hogy hogyan kötözik meg a rakományt, azt senki se nem tudhassa...
Így az olaszok pipák, mi pedig egy éjszakát nyertünk...
Délután fél egykor ledőltem egy picit, és négy után ébredtem arra, hogy csurom víz vagyok - a kabinfűtés túl jó. Jót aludtam, de kellett is, mert ahogy kinéztem a fedélzetre, hogy megtapasztaljam a dolgok állását, azt vettem észre, hogy a barba már el is húzott, s egyedül maradtam. Annyit még megtett, hogy odaszólt az olaszoknak, hogyha valami gondjuk van, akkor velem beszéljék meg, mert én vagyok a hajó "cargo manager"-e. Azért utána mentem a hídra, és kikérdeztem, hogy mi az elképzelése, hogyha az olaszok kérdezik, akkor válaszolni tudjak. Lehet, hogy rossz néven vette, mert megzavartam a Deutschewelle híreinek hallgatását...
Szóval este 11-ig én rakodtam. Akkor a melósok elmentek, és én is lefeküdtem. Igaz, félálomban még hallottam valami gyanús csörömpölést a fedélzetről, de álmomban se gondoltam volna, hogy visszajöttek, és suttyomban dolgozik a kötözőbrigád.

December 29. Kedd. 29 nap. Taranto, úton. Reggel arra ébredtem, hogy a digók éjjel előkészítették a rakomány kötözését. Tehát nem volt más dolgom, mint megmondani, hogy egy csövet át kell rakni, mert egyedül állt a blokk tetején. Szétszedték a befűzött drótköteleket, és átrakták.
Becs' szóra mondom, hogy először hallottam, hogy Olaszországban a melós operaáriát énekelt munka közben. De amíg szétszedték a kötözést, valami hasonló volt az ária szövege:
- La donna é mobile, puttana Madonna... (Az asszony ingatag, a kurva anyját... (kb.))
Fél kettő is elmúlt, mire befejezték a munkát. De amit mondtam, azt becsülettel megcsinálták.
Akkor kértek fejenként egy-egy kólát, Lojzi (inkább így, vagy igazgató úrnak hívjuk egymás között a barbát, a Zámbó Jimmy nem terjedt el a köztudatban) azt mondta, hogy nem vagyunk bár, ott lehet kérni. Végül kaptak fejenként egy egész dobozzal. Valahogy nem tudták megszeretni a parancsnokot. Ebbe egy kicsit be is segítettem, mert volt egy acéltekercs, amit rondán megbarmoltak rakodás közben, leszakították a védőburkot, a tekercs meg is sérült. Megtettem a megfelelő megjegyzést, és aztán amikor arra akartak rávenni, hogy szépítsük a dolgot, akkor megmondtam, hogy a barba nem járul hozzá, ami igaz is volt. Egyébként jól kijöttem velük. Azt külön értékelték, hogy beszélek olaszul.
A rakománypapírokat 17 órakor hozták.
Már majdnem végeztek a papírmunkával, amikor behívott a parancsnok, és jajongva kérdezte, hogy miért nem tettem megjegyzést a 24 darab mit tudom én milyen vasdarabra? Ugyanis az szerinte nem volt "tiszta" rakomány.
Egyem a kis szívét. Akkor miért írta alá? Amikor megcsináltam a listát a megjegyzésekről, azt mondta, hogy minden rendben van. Azért az egy dolog, hogy valaki lusta, mint a dög, de azt, ami a saját felelőssége, már ne akarja áthárítani rám! Azt már megfigyeltem, hogyha mondok valamit, az sokszor az egyik fülén be, a másikon ki, és sokszor az utolsó utáni pillanatban ébred. Amikor az ügynök elment, akkor a halántékát böködve mutatta, hogy mi a véleménye a barbáról.
A Macival jobb volt hajózni. Persze, a dolgok egy kicsit el vannak túlozva, mert azért nem rossz pasas, csak meg kell ismerni, és az hogy az "ellenfél", a rakomány feladója nem kedveli, az nem jelenti azt, hogy nem a barbának van igaza, amikor a hajó érdekeit védi. És a hülyeségeit abszolút természetesen adja elő - ezért nem zavar különösebben -, mintha minden magától értetődő lenne. Ha ugyanezeket úgy csinálná, hogy abból azt érezném, hogy kiszúrásből teszi, vagy azért, hogy éreztesse, hogy ő az übermensch, az nagyon bökné a csőrömet. Pontosan ezért utáltam Jens Cohrs parancsnokot a MV Presidenten, mert bár sokkal kevesebb hülyesége volt, mindig éreztette, hogy ő német mivoltában mindenki felett áll.
Magyarán mondva: Őfelsége Lojzi kapitány egy egyéniség...

I. Csaba

Szeretem, mert szorgalmas fiú, és érti a szakmáját. Állandóan bütyköl, mindent megcsinál, amihez szerszám és alkatrész van a hajón. Csak még nem ismeri teljesen a hajót, de ez hamar elmúlik.
Ezen kívül szórakoztató. Be nem áll a szája. Mindenről eszébe jut valami, mindenhez kapcsolódik egy-egy sztori.
Gyakran feljár a hídra délutánonként beszélgetni.

Mi vagyunk a Paduai Szent Niklas - MV Niklas 2 (ex Padua 17)

Print Friendly and PDF

December 21. Hétfő. 37 nap. úton, Taranto. Korzika felett alacsonynyomású ciklon van, lassan halad keletre, már adják a viharjelzést. Remélem reggelig nem jön meg a rossz idő, és abban is reménykedem, hogy bevisznek horgonyra a külső kikötőbe. Ez azt is jelenthetné, hogy a régi kikötőbe megyünk, ahonnan ki tudnék menni, és felhívhatnám a családot!
K. Gabi egy disznó, olyan ropogós, puhabelű bucikat csinált vacsorára, hogy muszáj volt ennem...
Lehet, hogy a Maci már megvette a negyedik (ha azt is számítom, amit M. J.-nek adott ajándékba, akkor az ötödik) maroktelefonját, mert Alfrédnak színes kijelzős Siemense van, és Macinak majd elcsöppent a nyála, amikor meglátta. Kézbe vette, percekig forgatta, simogatta, csak éppen nem csókolta körbe, s közben mondogatta:
- Farben display, farben display...
Hát, nem is ember az, akinek nincsen színes kijelzős maroktelefonja!

Mégis Niklas vagyunk...

Érkezés előtt felhívtam Taranto Port Controllt, ahogyan az elő vagyon írva. Bejelentkeztem, itt a Padua, és megadtam az érkezést, reggel 6.45-re. Marhára csodálkoztak, hogy vajon mi a túrót keresünk itt.
Később visszahívtak, hogy sorry, mi nem a Padua vagyunk, hanem a hajó neve Niklas. Még jó, hogy a digóktól megtudtuk, mert a tulajdonos tojik a fejünkre, és elfelejtette megemlíteni ezt a tényt, oly annyira, hogy a telexen, amit kaptunk még a Padua szerepel...
Egyre kikötöttünk. Rakodni csak holnap kezdenek. Este felhívtam Encsikét, igazán megörült. Beszéltem Szabolccsal, lefordította olaszra a Na, gyere ide, édes fiam...-at, igaz, hogy csak a címét, igaz, hogy azt is rosszul, de a lényeg a műfordítás...!

December 22. Kedd. 36 nap. Taranto.
Kellemes éjszakám volt, hiszen végigaludtam. Reggel zuhogott az eső, aztán kiderült, és most hülye hideg szél fúj. Tipikus hidegfront! Remélem, mire elesz innen minket a fene, addigra minden jó lesz. Megkérdeztem a barbát, hogyan adjuk a szolgálatot.
- Huszonnégy órából negyvennyolcat te leszel... - mondta vigyorogva. Aztán megegyeztünk, hogy én adom az éjszakai ügyeletet, és nappal ő felügyel. Lám, vele is lehet dolgozni (a MV Pandorán nem állt ki, legalább is így mondta K. K.), bár azt hiszem, hogy csak azért ilyen engedékeny, mert Moerdijkból vagy Antwerpenből megy haza.
Jó lenne, ha Lohmann, a tulaj jönne le parancsnoknak. Akkor egy kicsit tovább is maradnék, mint január vége, hátha be tudom magam építeni a céghez...

Mégis Padua vagyunk

Bejött a Kikötőkapitányság embere, és teljesen fel volt háborodva, hogy most milyen hajó vagyunk, mi a nevünk? Megmutattuk az okmányokat, hogy Padua névre szólnak.
- Na, akkor ez a hajó neve! - tette le a voksát, és kiállította a hivatalos papírokat a Paduának.

Mégis Niklas vagyunk

Délben kaptunk egy táviratot a tulajtól, hogy a hajó december 18. déli 12 órától a Hermann Lohmann Shipping Co. Bremen tulajdonában van, a neve Niklas, más nevet használni tilos!
Legközelebb talán Paduai Szent Niklas néven kellene bejelentkezni a kikötőbe...

Nyugodt szentesténk lesz

A stivador reggel jó hírrel állított be. Egy hajó elindult Thesszalonikiből és hoz még 800 tonna vasat számunkra, azt meg kell várnunk, és átrakni.
December 24-én érkezhet, remélem jó későn, mert ahol most jönnek jó kis vihar tombol (ha másnak, akkor hál' istennek...!).
Így a karácsonyi ajándékom az lesz, hogy felhívom apáékat, remélem délután kettő körül András is ott lesz.
Este a barba elküldött aludni, ő volt éjfélig. Minden csak idomítás kérdése...

December 23. szerda. 35 nap. Taranto.
Éjfélkor kijöttem, sehol senki. Este tízkor elhúztak a melósok, mint a vadlibák, így visszafeküdtem, és reggelig aludtam. (Pedig féltem, hogy nem tudok elaludni, szerencsére keveset, talán ha 3/4 órát aludtam éjfél előtt.) Eddig 500 tonna csövet raktak be, az összrakományunk 3500 tonna lesz.
Reggel faxot találtam a hídon, az unokatesómtól jött, karácsonyi üdvözlet volt. Küldtem én is.
Ezután készen álltunk a berakásra, de csak álltunk, álltunk, és ők is álltak, nem lett semmi belőle. Egész nap vártuk a rakományt, végül kinyökögték, hogy sajnos nincs kész. A hajó, amit várunk ma reggel azt adta, hogy huszonötödikén érkezik. Hál' Istennek, mondom én.
Mivel deckrakományt viszünk, ezért bejött a stivador, és megbeszéltük, hogyan kötözik meg a fedélzeten a csöveket. Ezzel a mai napra rendelt szolgálat letudva.
Megcsináltam az útvonalat Moerdijkig, az lesz az első kikötő, még akkor is, ha nem látszik logikusnak, mert Antwerpen közelebb van.
Utána egy kicsit

Törtem, zúztam...

Elsőnek elhajítottam a legjobb zseblámpát, összetört az izzó benne, szerencsére valami amerikai spéci szerkezet, így alig találtunk hozzávaló körtét.
A barba délután kitalálta, hogy át kell rendezni az irodát és a 2. tiszti kabint, amit segédirodának használunk, ott van a hajó komputerje - nem egy nagy durranás, 286-os processzora van, hiába no, 92-es típus - és a fénymásoló. Amikor a fénymásolót átvittem az irodába, egy kicsit szétkaptam, de úgy, hogy I. Cs. segítsége kellett hozzá, hogy összerakjuk. Kihullott belőle a fénymásoló por, aki ismeri az tudja, hogy egy kicsit zsíros, hogy jobban tapadjon, na, ez tapadt mindenhez: a kezemre, az asztalra, a padlóra, a porszívóra - amivel kitisztítottuk, mert belül is csupa fekete trutyi lett -, a falra...
Miközben felraktuk a fémkeretet az asztalra, ez tartja, hogyha a hajó dülöngél ne essen le, elvesztettem a hatos fúrót. Persze valahol meg kell lennie ebben a dimenzióban, de valakinek meg is kellene találnia.
Levertem a ragasztórudat az asztalról, letörött a tekerője, filléres dolog, de ez az egy tartalék, és a hídon már fogytán van, ha elveszne, nem lenne mivel térképet javítani.
A hidat nem tudtam kinyitni, majdnem beletörtem a kulcsot. Hát persze, hogy nem nyílott, mert nyitva volt...
Fürdéskor, amikor levettem a trikómat, a nyaka a kezemben maradt, most van egy nyakam, meg egy hátamelejem...
K. Gabi adott hat karácsonyi üdvözlőkártyát, a vacsorához akarja dekorációnak kitenni szentesete, megkért, hogy írjam rá angolul, hogy kellemes karácsonyt, de a lelkemre kötötte, nehogy ma lássak hozzá... (Ő viszont ma készítette el a karácsonyi bejglit, le a kalappal előtte!)

De a telefon sikerült!

A telefon viszont elsőre bejött, és amikor megszakadt, akkor nem én rúgtam ki a csatlakozót a falból, hanem Szabolcs.
Elbúcsúztam Encsikétől, és megbeszéltük, hogy holnap pontban hétkor gyertyát gyújtanak, történjék bármi, mert pontban akkor gondolok rájuk. De én úgy tervezem, hogy pontban akkor telefonálok haza, ha nem lesz túlzsúfolt a nemzetközi vonal. Pontban akkor...
Szabolcs megvette a 2zsiráfot. Jól megöregítettek. Negyvenhét évesen kezdtem írni, és 1977-ben jelent meg az első könyvem a lap szerint, tehát ma hatvannyolc éves vagyok. És még hajózom! Ilyen barom is csak én lehetek...
Nagyon klassz grafika van az íráshoz, egy pizsamás, szivarozó pacák tesped a karosszékben, a szőnyeg szélén egy srác, zöld színű trikóban. Az első részt adták le, ami benne volt az Ezredvégben is, úgy látszik, Neudl Erika elfelejtette, pedig megmondtam neki, hogy az már megjelent!

December 24. Csütörtök. 34 nap. Taranto.
Boldogságban, és szeretetben töltött Kellemes Karácsonyt kívánok mindenkinek, a gyerekeknek gazdag Jézuskát!
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
A magunk módján mi is ünnepélyessé kívánjuk tenni ezt az estét. Például: reggel héttől nem dolgoznak, kíváncsi vagyok, hogy háromtól éjjel tizenegyig jönnek-e? Ugyanis délelőtt meghoztak egy csomó nylonzacskóba burkolt finomacél árut, ami gyanúsan a miénk.
Délelőtt átmentem egy másik hajóra, mert a Cabo de Gata körüli új szeparációs rendszer adatait szerettem volna megtudni, de nekik sincs meg. Óriási hajó. A deadweightje 55.000 tonna, ami annyit jelent, hogy ennyi a hordképessége (ballaszttal és üzemanyaggal együtt). A szívem fájt, amikor megláttam az első tiszt kabinját, nagyobb, mint a mi teljes lakóterünk (az irodájával együtt)!
Január 4-ig rakodnak, tizenegyezer tonna csövet visznek valahova. Filippínó a személyzet.
Ma már az ebéd is finom volt: póréhagyma leves, sült csirke rizi-bizivel. És hatalmas fürt szőlő... Ebédnél mondta a barba, hogy az új parancsnok csak két vagy három hétig lesz, azután visszajön, s nyárig marad. Az ő hajója lesz a MV Padua (Niklas), mert ez ciprusi lobogó alatt marad, míg a MV Pandora antiguai alatt hajózik majd, és az fizetés szempontjából nem előnyös a számára. Gondolom a Macinak se, de ő még nem ugrálhat... Így aztán mindenképpen tűzök haza ahogy letelik a szerződésem (feltéve, ha nem mondják, hogy maradjak addig, amíg Bücker vissza nem jön...).
Ebéd után felhívtam apáékat, ahogyan számítottam, Andrásék is ott voltak. A Casanova korrektúráját már megkapta apa, tehát úgy néz ki, sínen van a könyv. Megjelent egy verseskötete is. Soha rosszabb karácsonyi ajándékot.
Rendes időben volt a vacsora. Semmi különleges ünnepi hangulat, de azért van fánk (nem farsangi, hanem karácsony-) - igaz, hogy műanyag, s ezért egy igazi fenyőgallyat is beszereztünk -, ünnepi vacsora volt, borleves, rántott hal, majonézes burgonyasaláta, diós és mákos bejgli, ír kávé, bor, mogyoró, marcipán, banán, mandarin, sajtos rúd. Részegség nem volt.
Vacsora után kimentem. Milyen digók ezek az olaszok, hogy még este hét előtt tíz perccel is rakodtak az olasz hajónál?
A telefonfülkénél vártam egy picit, úgy intéztem, hogy

Pontban hétkor hívtam a családot

Fantasztikus volt. Encsike majd az eszét vesztette örömében. Azt mondta, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhattam volna. Pontosan akkor csengett a telefon, amikor már bekapcsolták a magnót, én is hallottam, hogy szól a Mennyből az angyal, még a csillagszóró sistergése is behallatszott, igaz nagyon halkan, a telefonba. Egy kicsit én is közöttük voltam. Majdnem négyesben - de tizenkét percig biztosan - együtt ünnepeltünk...
Elpofáztam Encsinek, hogy apa verseskötete megjelent, de Szabolcs megsúgta, hogy ez meglepetés lenne az asszonynak, így rábíztam, hogy altassa el az anyja éberségét.
Beszéltem Ninóval is.
Jó hogy van telefon...
A két fiú kapott egy-egy kiló aprópénzt is...
Visszaindultam, K. Gabivl találkoztam, s attól kezdve váltottuk egymást a telefonnál. Fél tizenegyig beszélgettünk, akkor átmentem az irodára, hogy megkérdezzem, lesz-e éjszakai műszak. Az ügyeletes széttárta a karját:
- Ha jönnek munkások, akkor igen. Ha nem, akkor nem...
Abban bíztam, hogy a második variáció jön be...

Parancsnokváltás és átnevezés - MV Padua (16) - MV Niklas (majdnem 1)

Print Friendly and PDF

December 11. Péntek. 47 nap. úton. K. Gabi elolvasta a Bonzsúr...-t. Azt mondta, hogy jó, pergő, cselekményes. Elkezdte a Jaminaországot is, ez jobban tetszik neki. Ki érti az olvasókat? Aki eddig elolvasta mindkettőt, a Bonzsúr...-t többre tartotta. Persze ez szép az életben, hogy mindenkinek más az ízlése. A Zümzümbogár elő két fejezete, az Ezredvégből, is elnyerte a tetszését.
Érdekes, aki megtudja, hogy írok, a harmadik kérdése az, hogy biztosan jól meg lehet belőle élni, akkor mit keresek itt a hajón? És amikor elmondom a nehézségeket, szinte nem is akarják elhinni. Mindenki azt látja, hogy csomó új könyv jelenik meg, nagy üzlet lehet benne... Valakiknek biztosan, de nem azok közé tartozom - és nincs is rá esély -, és azt hiszem, nagyítóval kell keresni az írók között, akik az írásból, és csakis az írásból megélnek.
Nagy takarításban van a Maci, kifestettette a fiúkkal a kabinját, készül a parancsnok váltásra. Ebből adódóan két napig nem lehetett megmaradni a felépítményben, mert büdös volt a festéktől, hozzá jött még az állandó mozgás, nem volt igazán kellemes...

December 12. Szombat. 46 nap. úton.
Ma végre megint jól jött a Szülőföldünk. Megint kezdenek robbantgatni...; Orbán össze akarja vonni a Napi Magyarországot és a Magyar Hírlapot, nem hülyeség ez?
Nem rossz, hogy van ez az adás, de nem egy nagy durranás. Igaz, nem "hazai" magyaroknak készül. Nekem több hírre lenne szükségem. Túl sok a semmilyen műsor, az érdektelen beszélgetés. Jó lenne tudni a szerdai Bajnokok Ligája eredményeit, hogy a magyar bajnokiról ne is beszéljünk.
Többé-kevésbé jó idő van...


December 13. Vasárnap. 45 nap. úton.
Ma megyünk át a Gibraltári-szoroson. Hajnalban megnéztem a SAT 1-en a Bundesliga hétvégi fordulójának összefoglalóját. Négy csapat eredményeit figyelem:
1., Werder Bremen, mert ugye brémai cég vagyunk, és a Maci is nekik drukkol, és marha jót lehet sajnálkozni azon, hogy már megint kikaptak. Bár jönnek fel az utolsó helyről, mint a talajvíz, már a 11.-en vannak. Szombaton 3-0-ra győztek a Stuttgart ellen.
2., Hansa Rostock, nem kell magyarázat, Achimék ott laknak, és Maik a vezérszurkolójuk... 0-1-ről 2-1-re fordítottak.
3., Hertha BSC, O. J. fiát leigazolták, bár még csak 18 éves. Ráadásul Király, a válogatott kapusunk is ott véd. Hamburgban lemosták a HSV-t 4-0-ra!
4., Mától a K'lauternt is figyelem. Hrutka olyan gólpasszt adott a 90. percben, hogy mindenki a földhöz csapkodta magát! Félpálya közepéről, pontosan a 16-oson belülre, csak be kellett rúgni, és ezzel 2-1-re győzni az Eintracht Frankfurt ellen!
Délután a spanyol TV-t néztem. Van egy vetélkedőjük, tízmillió pezetát (tizenöt millió forint) lehet nyerni annak, aki egy tenyérben elvisz huszonöt teniszlabdát. A mai két versenyző 18-18-nál esett ki!
Délután sokat beszélgettem I. Csabával. Értelmes fiatalember, a Rabroson volt gépüzemvezető. Előtte a Tay-on volt második gépész. Máris tele a hócipője a hajóval. Visszalépés minden téren az ilyen hajó, pénzben is, szakmailag is. Sajnos én is így érzem. Az a röhej, hogy egy nagy hajón többet kereshetnék, és sokkal kényelmesebb lenne.
Azt hiszem, hogy Livornóban sok minden eldőlhet, a jövőt illetően is.

December 14. Hétfő. 44 nap. úton.
Ha minden igaz, akkor Niklas lesz a hajó neve... A.-nak azt mondta Mr. Lohmann - állítólag -, hogy Livornóban kereszteljük át.
Hajnalban újra átolvastam a "Na, gyere ide, édes fiam..."-at. Itt-ott belejavítottam. Azt hiszem, egyre jobban tetszik...
Délelőtt telefonos útvonalon haladtunk, ez azt jelenti, hogy a lehető legközelebb a parthoz, hogy a maroktelefonon legyen vonal.
Az új parancsnok vasárnap érkezik, tehát a hétvége Olaszországban lesz! Amint a hajó üres, Mr. Lohmann átveszi, nem személyesen, csak elméletben. Kirakás pénteken és szombaton, két daruval, hajrá, gyerünk, durrbele, azannyát neki...!

December 15. Kedd. 43 nap. úton.
Jött egy ötletem, nem tudom, hogy mi valósul meg belőle. Elkezdek valamit írni...
Egész hajnalban írtam, és azt hiszem, hogy ebben a formában nem írom tovább. Mindössze hat flekk...
A tudomány mai állása szerint csütörtökön kezdik a kirakást.

December 16. szerda. 42 nap. úton, Livorno.
Jól jött a Szülőföldünk.
Az M3-as fizető autópálya lesz január 1-től. Kilenc forint kilométerenként. Fót előtt kell majd lemennem, ha Veresre megyek, bár onnan legfeljebb egy százas a szadai leágazásig, de hát kocsim se nincsen.
Befagyott a Balaton...
Hajnalban írtam egy húsz soros "X - akták"-at

Rakétázunk

Délben kilőttünk két kötélkilövő rakétát. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy ha bármi okból el kell juttatni kötelet a hajótól - távolabb levő másik hajóra, megközelíthetetlen partra -, akkor a rakéta maga után húzva 260 méter vékony zsinórt, a célba juttatja. Ezzel aztán már a vastagabbat (pl. kikötőkötelet) át lehet húzni a másik hajóra.
Tegnap lecseréltem a három lejárt rakétát. Három évig érvényes, utána kidobandó. Nos mi gyakorlat keretén belül csak úgy, kötél nélkül kilőttük. A háromból csak kettő működött! Gondolom Korzikán összecsinálták magukat, hogy most elfoglaljuk a szigetet, és Magyarországhoz csatoljuk...
Maci baromira készül haza, a kirakás gyorsabb lesz, azt hiszem, szombaton délben elmehetünk. Akkor mikor jön az új barba?

December 17. Csütörtök. 41 nap. Livorno.
A kirakás nem olyan ütemben halad, hogy attól kellene tartani, hogy hű, de gyorsan készen lesznek.
Délután kimentem, vettem egy kávédarálót és egy habverő gépet a hajónak, a Macinak egy discmant (hordozható digitális lemezjátszó), ugyanis a sajátja a hídon van, és macerás leszerelni, ezért inkább kiadott 210 márkát egy újért.
Megbeszéltük K. Gabival, hogy este hétkor találkozunk a városban, negyed nyolckor visszajöttem a hajóra, aztán itt derült ki, hogy a hajó előreállt vagy 150 métert, ezért nem tudott időben kijönni.
Este a tévében láttam, hogy az USA bombázta Irakot. Semmit nem hallottam előzetes fenyegetésekről, de ez nem az én hibám.
Összedőlt egy négy emeletes lakóház Rómában. Sok a halott...

December 18. Péntek. 40 nap. Livorno.
Megvan az utunk, Taranto - Moerdijk - Antwerpen. Így a karácsony menetben lesz, és nagy valószínűséggel a szilveszter is...
Délután fél négykor megérkezett az új parancsnok: Alfred Bücker. "Természetesen", ahogy ez a Paduán szokás, lazán, könnyedre véve a figurát, csomagok nélkül, mert azok Rómában maradtak. Alitáliával jött, Tarantóba küldik utána. Kicsit "gigerli" fazon, illatfelhőt húz maga után, a frizura bedolgozva, és emellett kappanhangú, valamint kicsit selypít. De amúgy nem néz ki rossz tagnak. Ki hitte volna, hogy ő az új parancsnok? Amikor megérkezett, azt hittük, hogy valami lebzselő digó, és csak a hajót akarja megnézni, csak akkor lett gyanús a dolog, amikor A.-nak "málcájt"-ot köszönt.
Este újra felhívtam a családot. Beszéltem Ninóval, Encsivel, és Szabolcs felolvasta az egyik versét, amit karácsonyra írt, és hiányol benne az ünnepekről... Mondtam is neki, hogy egy kis büdös disznó, aki ilyen szépeket tud írni...
Este tízkor befejezték a kirakást, Maci 22:30-kor elhúzott, mi 23:00-kor indultunk. Negyedkor fent voltam a hídon, a barba negyvenkor ott hagyott... Hát nem csinál lelkiismereti problémát a szolgálatból...
Tovább folyik Irak, azaz Bagdad bombázása.

December 19. Szombat. 39 nap. úton
. Mint említettem volt, Alfred Bückernek nem okoz lelkiismereti problémát a szolgálat. Ez abból is látszik, hogy háromnegyed hatkor kell keltenem, aztán hat előtt öt perccel, és ha hatkor nincs fent, akkor menjek le, és kopogjak az ajtaján.
Így reggel hatkor lementem, és kopogtam...
Egyébként egy évvel fiatalabb mint én (jó, csak kilenc hónappal), és Buenos Airesben született. Az első amit gondoltam:
- Jé, a papát náci bácsinak hívták...!
De nem lehetett túl nagy halacska, mert visszajöttek Németországba. Cuxhavenben lakik, és már átpasszolta az úti jelentések kidolgozását, a déli pontok összesítését, és a személyzeti jegyzék vezetését, amit eddig a Maci csinált...
Igaza lehet K. Gabinak, hogy dög lusta, és ezt be is tartja. Ám úgy látom, hogy vele is ki lehet jönni. Végül is, ha csinálom a dolgom, akkor mindenki happy, ő is, én is, a tulaj is, és jó gyakorlat a jövőre nézve. A műholdas antennával valamit csinálhatott, mert délutánra eltűnt az összes égi csatorna.
Megcsináltuk K. Gabival a karácsonyi menüt. Szenteste borleves, rántott hal burgonyasaláta, és pozsonyi kifli lesz. Huszonötödikén sült pulyka, vacsora töltött káposzta.

Clintont bíróság elé állítják(?)

Állítólag a Monica Lewinsky ügy miatt. Degenerált társadalom... Az egyik kolléga szerint milyen rendszer az, ahol támogatják a buzikat meg a transzvesztitákat, és üldözik a szegény kurvákat? Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy nincs igaza, mert ott a kurvák sokkal előbbre valók, mint az elnök. Egy Lewinsky féle prosti mellé kiáll a fél ország...
És ez a "demokrácia" a követendő példa szerte a világban. Szégyen...

December 20. Vasárnap. 38 nap. úton.
Megvan a barba "új" neve is. A srácok Zámbó Jimmynek hívják. Olyan kappanhangú - ezt már mondtam -, és hasonló "művészfrizurát" visel. Ezenkívül fitness minden mennyiségben: energiaitallal, gyógyteával és szőlőcukorral jár a hídra, és ehhez fehér selyemsálat visel, hanyagul körbetekerve a nyakán, és a vége a háta közepét verdesi.
Újra van műholdas tévé. Nem csoda, ha nehezen ébred reggel a barba, ma hajnalban még fél háromkor "pattintgatott", azaz kóborolt a csatornák között... Utána viszont aljasul lekapcsolta, így nem nézhettem a hídon!

MV Niklas

Délután megkaptam a Charter Partyt, azaz a fuvarozási szerződést, ebből világosan kiviláglik, hogy a hajó neve MV Niklas, világos? De mi továbbra is Padua néven hajózunk, mert a hajóbérlőnél (RMS Bremen) ezen a néven futunk.
Lassítottunk délben, így reggel hat után érkezünk. Horgonyon tartunk egy mentőcsónak- és tűzoltógyakorlatot. Utána átvizsgáljuk a hajót, és minden hiányosságot összeírunk, mert azt még az előző tulajdonosnak kell kifizetnie.
Szép, napsütéses idő van, odakint 17 fok, sima a tenger. Korzika körül - arról a vidékről jövünk - bedurrant, és 8-as, 9-es nyugati szél fúj.

Egy átlagos hét - MV Padua (15)

Print Friendly and PDF

December 3. Csütörtök. 55 nap. Antwerpen, úton. Reggel nyolckor kezdték a kirakást, fél tízkor már elmentek, kirakták a 930 tonna gurigát...! Hát ezért nem érdemes Antwerpenbe jönni. úgy dolgoznak, mint az ördögök!
Utána már csak arra vártunk, hogy a hazautazók elmenjenek - ők dobták el a kötelet a parton -, s mi is indultunk.
A következő hazautazó csapatban én is benne leszek!
A zsilipben a MV Parsival állt mögénk, Wessels hajó. Figyeltem a manőverüket a kézi VHF rádión. Amikor a barbájuk úgy köszönt el, hogy "egeszseg", akkor gyanús lett a dolog, s beszóltam én is. Két magyar volt rajta, a chief és a gépész. Egyiket se ismertem, de akkor is jó magyarokkal találkozni az idegenben... Két ukrán matrózuk van, lengyel a szakács, német a barba. Jó vegyes legénység...
Sietnünk kell, mert szombat déltől valami áramszünet lesz a kikötőben, és szeretné az RMS, ha elmennénk előtte. Majd meglátjuk, most megyünk, mint az olajozott mennykő, 840-es fordulattal pörög a gép, a megszokott 800 helyett...

December 4. Péntek. 54 nap. úton. Hamburg.
Jól jöttünk, délután háromra már az Elba világítóhajónál voltunk. Macinak eszébe se jutott, hogy megkérdezze, hogy viszem-e a hajót a folyón? Végül is ismerem a felső szakaszt, a torkolattól. Jó gyakorlás...
Aztán szembe kaptuk az áramlást, és éjfélkor kötöttünk ki.

December 5. Szombat. 53 nap. Hamburg.
Irtó hidegben manővereztünk. Két napja esett a hó, tegnap egy kicsit melegebb volt, és éjszaka megfagyott. Minden csúszik, síkos.
Érkezésre bejött Mr. Held és Mr. Lohmann, a tulajdonosok közül kettő. Lohmannal beszéltem. Megkérdeztem, hogy csak német parancsnokokkal hajóznak-e?
- Nem! - mondta. - Nagyon elégedett vagyok a magyarokkal, soha semmi baj nem volt velük, nem ragaszkodom a német parancsnokhoz. Van egy jó barátom, ő kap hajót, a többit meglátjuk.
- És lenne lehetőség visszajönni? Megvan a Master Mariner papírom, Lengyelországban szereztem.
- Azt hiszem, nincs akadálya. Persze még nem ismerem magát - mondta. Felírta a nevem, megmondtam, hogy április közepén akarok behajózni. - Ha erre nem, akkor a testvérhajóra - mondta.
- Hát persze...
Nos, meglátjuk.
Két hét múlva átnevezzük a hajót, Mr. Lohmann gyerekének a nevét kapja, vagy a fiáét, vagy a lányáét, hogy melyiket, azt még nem tudni...
Kiadja a hajót egy évre, Bréma-Barcelona vasrakománnyal, és Sagunto-Bréma vagy Cuxhaven műtrágyával vissza. Ez már nem rossz...
Nagyon tetszett neki a rakodási program, amivel a hajón dolgozom.
A Maci háromkor elküldött aludni, de négykor felkeltem, mert éjfél előtt kialudtam magam, így nem voltam álmos. És reggel fel akarom hívni az asszonykámat.
Tízre be akarják fejezni a berakást...

Apa levele

Megjött apa levele. Azt írja, hogy akinek megmutatta az Ezredvégben megjelent írásomat, mindenkinek tetszett, jót nevettek rajta.
Kérdezi, hogy mi az, hogy Gudrun? Annyit tud róla, hogy német női név. Én meg azt, hogy egy katona...
Délelőtt megjött az élelmiszer és a fedélzeti anyagok, kaptunk egy új hűtőt a konyhára, mert a régit Árpi leolvasztotta, véglegesen...
Jó sűrű nap volt. Szerencsére a délutánt már pihenésre fordíthattam... Nem tudom idejét, mikor aludtam ilyen jót!

Egy "kis" baleset

Egészen tizenegyig jól haladt a munka, de az utolsó uszályból nem tudták kirakni a műtrágyát, így hála Istennek itt maradtunk. Holnap reggel hétkor folytatják.
Ebéd előtt kimentem merülést nézni. Itt az árapály van vagy négy méter. Ráadásul a hajót jól lerakták, ez azt jelenti, hogy amikor legmélyebben vagyunk, akkor a híddal van egy vonalban a rakpart. Kimenni a partra nem a legegyszerűbb. Egy kis létrát támasztottunk a csónakfedélzetről a parthoz. Felmentem, a legfelső fokon álltam, amikor a létra megcsúszott, és bal lábam sípcsontjára zuhantam. Szerencsére meg tudtam fogózkodni a szállítószalag-daru sínjében, így nem estem vissza. A csónakdaru is megfogta a létra alját, "csak" két létrafoknyit csúszott. De ez is elég volt ahhoz, hogy egy tenyérnyi folton lejöjjön a glazúr a sípcsontomról. Ráadásul a derekamba is belenyilallt.
Mutattam a Macinak, hogy ha rosszabbodna, akkor hajóbaleset legyen, mert akkor kapok némi pénzt a biztosítástól.
Délután lefeküdtem aludni egyet, mert éjszaka nem aludtam. A derekam nem fáj - ettől féltem leginkább -, de a lábamra alig tudtam ráállni. Minden lépésnél nyilallt, de pár perc alatt elmúlt. Mozgatni tudom, nincs törés, legfeljebb egy kicsit megzúzódott a csonthártya...
Ez is elég.

December 6. Vasárnap. 52 nap. Hamburg, úton.
Fél nyolckor kezdték, és nyolcra kész volt a berakás. Volt egy kis vitánk, mert szerintük még nincs meg a rakomány, de a merülés szerint túlraktak. Jó hideg volt, ideje melegebb éghajlat alá mennünk. Sajnálom, hogy Achimot nem hívhattam fel, jó lett volna találkozni velük - feltéve, hogy eljöttek volna.
Cuxhaventől én vittem ki a hajót.
Elég rossz időnk volt, oldalról kaptuk a hullámokat.

December 7. Hétfő. 51 nap. úton.
Reggelre fordultunk, így megszűnt a mozgás, de nem hiszem, hogy sokáig örülhetünk. Rossz időt ad az időjárás-jelentés.
Elkezdett fájni a lábam. Amikor pihen, utána pár percig lüktet, ha felállok, de nem tart sokáig, így bízom benne, hogy nincs gyulladásban. Mindenesetre lekezeltem, leragasztottam. Nincs nyílt seb, csak egy helyen van egy háromszög alakú bemélyedés, ott zúzódhatott a csonthártya. Ha kell, Livornóban kimegyek orvoshoz.
Nagyon nemszeretem munkám van, mert megjöttek a térképekhez a javítások jegyzéke, ez jó sokáig eltart, ráadásul rossz időben nem lehet csinálni rendesen.

December 8. Kedd. 50 nap. úton.
Éjjel Dovernél voltam. Nem egyezik a rakomány általunk számított súlya, és a berakó cég által megadott súly. Valaki téved. Mi is lehetünk, mert amilyen hullámos volt az idő, nem lehetett rendesen leolvasni a merülést, és egy centi különbség a merülésben tíz tonna súlyt jelent, összesen harminc tonna a differencia...

Hülye álmom volt...

Este hatkor lefeküdtem, és kilenckor arra ébredtem, hogy hangosan sírok. Hogy miket nem tud az ember álmodni?!
Pátkán voltunk, vendégekkel, de nagymama és Gyigyike is ott volt, a Balázsiak, és még többen. Egy háromkerekű, áruszállításhoz használatos robogóval vittem mindenkit. Este hatkor sürgettem a bandát, hogy indulnunk kell. Valami bődületesen meredek domboldalon kellett leereszkedni, Gyigyi és nagymama voltak az elsők, Bogi, aki három éves volt, Karcsiba kapaszkodott bőgve, Bence és Gabi már nagyok voltak. Beültünk a robogóba, amibe jó esetben ha három személy elfér, és elindultunk.
Közben kiderült, hogy a robogó valami különleges berendezés...
Hegyre fel, völgybe le, úttalan utakon mentünk, és egy romvárosban elakadtunk. Nem találtam a visszautat. Beérkeztünk egy faluba, kiderült, hogy Kaposszecskő (Dombóvárral van majdnem összeépülve). Megálltam, megkérdeztem valakit, hogy merre kell Pestre menni. Nem tudta, de mondta, hogy menjek el hozzá, majd megnézi az autós térképét. Egy kertes házba mentünk, a trágyadomb alól kivette az atlaszt, sötétkék volt, kihajtott egy lapot, kiteregette, hogy az Kaposszecskő térképe, de azon egy hatalmas kör alakú építmény volt, és mind a négy sarkában különleges épületek, mintha Makovecz tervezte volna, nádtetős, és egy templomot vettek körül.
A pasas sajnálkozott, hogy nincs rajta feltüntetve, hogy merre kell Pestre menni. A fia azt mondta, hogy tud segíteni, menjek vele. A kertek végébe mentünk, és mindenféle törmelék és rom között egy régi vasúti peron alá kerültünk. Egy romos lépcsőn akart felküldeni. Amikor félig felértem, akkor körülnéztem, láttam, hogy a síneket régen nem használhatták, visszanéztem, akkor a srác már néger volt, ezért visszamentem a lépcsőn, és elfutottam.
Megtaláltam a robogót, és már sötétben elindultunk. Hideg volt, siettem, és közben szidtam mindenkit, hogy "Ugye megmondtam, hogy korábban induljunk!". Beértem egy másik városba, ami kísértetiesen hasonlított Caudebec en Caux-ra, ahova Saint Wandrille-ból bementem.
Egy kb. húsz méter széles folyó szelte át a várost. Valaki azt mondta, hogy az egyik irányban Veszprém van, a másik Békéscsabára vezet. Akkor azt mondják meg, hogyan jutok Nagyszékelybe, vagy Székesfehérvárra, kérdeztem. Egyikről se hallottak. Közben barangoltam keresztül kasul, és teljesen eltévedtem. Egy modern vasútállomásra kerültem, minden kék volt, és nagy tömegnyomor, kérdeztem az embereket, hogy hol vagyok, de senki se válaszolt.
Milyen városban vagyok, kérdezgettem, de csak a vállukat vonogatták. Hol a robogóm? Mindenki elment mellettem, és egyszer csak kiürült a peron.
Akkor elbőgtem magam, hogy:
- Mondja meg már valaki, hogy hol vagyok...?
Azt hogy "hol vagyok" már hangosan bőgtem, de olyan artikulálatlan, mély, rekedt hangon, hogy arra felébredtem... A szám ki volt száradva - rettentő száraz meleg a levegő, amit a kabinba befúj a ventillátor. Ocsmányul éreztem magam, de megnyugodtam, hogy csak álom volt az egész.
Utána elmentem vacsorázni, és éjfélig beszélgettem I. Csabával.

December 9. szerda. 49 nap. úton.
Eddig nem nagyon panaszkodhatom az időre, bár csak pár órás nyugalmi időszakaink voltak.

K. Gabi

Vele már hajóztam a MV Dinán. úgy látszik a jókedvét megőrizte, és a beszélőkéje se dugult be. Jól kijövünk egymással, mint ahogyan a szakácsokkal általában.
Két nap alatt megszerette a hajót, mert nyugi van. Az előző hajóján két szarkeverő is volt, túl sok egy hétfőnyi legénységű hajón...
Most kezdem olvasni a könyveit. Teljesen más típusúakat hozott le, mint Jenő. Ő Wudhouse kötetekkel van tele. Eddig elolvastam a "Folytassa Jeeves" címűt, most olvasom a Forduljon Psmith-hezt. Jó értelemben vett angol humor...
Az újságjait negyed perc alatt végignéztem: Pszt, Kacsa, Zsaru, Hócipő...
Odaadtam a Bonzsúr...-t, kapásból felismerte azt a két tengerészt, akikről Meggyesit mintáztam, a főhőst.
Az előző hajója a MV Pandora volt, így ismeri az új parancsnokot, aki valószínűleg a Macit váltja. Nincs túlzottan feldobva tőle, mert neki kissé nehéz pasas lesz. Fel kell vinni a hídra a reggelit, sokat cseszegeti a szakácsokat, de azért nem rossz, így mondta. Dög lusta, ami számomra jó lehet, mert hagyja az embert, hogy csinálja a munkáját.

December 10. Csütörtök. 48 nap. úton.
Bent járunk a Vizcayán...
A lábam kicsit javult. Már kevéssé lüktet, ha pihenés után ráállok.
Most megint "alkotói szünet" van, egyelőre nem folytatom a Jin és Jang-ot, és egyáltalán nem írok semmit, a Naplón kívül.

Ki hogyan olvas? - Padua (14)

Print Friendly and PDF

November 24. Kedd. úton. Kiértünk az Atlantira... Szombaton lehetünk a Szajna torkolatánál, hétfőn kezdik a kirakást. Az idő úgy, ahogy tűrhető.
A szakács azzal fogadott délben, hogy Maci is megy haza Hamburgból, mert capt. Lohmann, aki megvette a hajót lejön parancsnoknak egy útra. A hídon megkérdeztem, hogy mi igaz belőle. Nagyot nézett. Végül is a hír igaz, mondta, mert a hajót megvette. Az egy út is igaz, csak nem jön, hanem volt (még májusban megnézte a hajót). Így Maci marad Livornóig, onnan akar hazamenni. Sajnálni fogom, mert jól kijöttem vele.

November 26. Csütörtök. 62 nap
. úton. Nincs rossz idő, de azért annyira dülöngélünk, hogy nincs kedvem elővenni a komputert. Ilyenkor olvasok a szolgálatban. O. Jenő látta el a hajót legutóbb olvasnivalóval...
Jenő kicsit furcsa ember. Benne van a Magyar Könyvklubban, úgy húsz százalékkal olcsóbban veszi a könyveket. Ez mindenképpen dicséretes. A hajóra legalább 6-8000 forint értékű új könyvvel jött le. Három Wilbur Smith, négy Lőrincz L. László könyvet hozott le, és négy UFO-król szólót. Most olvasom a harmadik Wilbur Smith könyvet. Közismerten az egyik leghíresebb bestseller író. Egy könyv tizenkét óra, ezen Jenő ki van akadva, hogyan lehet, egy hétszáz oldalas könyvet egy nap alatt kiolvasni...? kérdezi. Hát úgy, hogy nem erőlteti meg az agyat, ez nyilvánvaló. Nem kell gondolkozni se közben, se utána. Szó se róla, elvan az ember, amíg olvassa, de hogy pénzt kiadni ezekért...? Jenőnek megvan mind a huszonhét, magyarul megjelent könyve...
Ami fájdalmas, hogy Danielle Smith könyvét is lehozta, aminek a legnagyobb érdeme, hogy Wilbur Smith felesége, és ez nagy betűkkel rajta is van a címlapon. Egyébként unalmas könyv... A legizgalmasabb a fülszöveg. A saját nevével még nyugaton se igen lehetne eladni...
Na, mindegy.
De Jenőnek legalább megvan a Klapka Katonái című könyv, és felírta apa nevét, és a legutóbbi könyveit, mert meg akarja venni. Ugyanis szereti a történelmi regényeket. Amikor elsoroltam, hogy mi mindent írt az apám, a következőket mondta:
- Akkor ma apád és Nemskürthy a két legnagyobb történelmi regényíró (aranyos!)...
Mert Jenő legalább ismeri Nemeskürthy nevét, és amikor hajón van, akkor olvas is.
Igaz, a Maci is. A parancsnok egyik nap elmondta, hogy az első könyvet hajón olvasta életében!!! Addig csak képregények jelentették az irodalmat a számára! Most, hogy van műholdas antenna, csak a tévét bámulja egész nap. Ilyenkor, amikor mozgunk, és nem lehet tévét nézni, ő is ráfanyalodik az írott szóra. Itt van a hídon a könyv, amit olvas: James A. Michener: Alaska. Ezerháromszáz oldalas könyv, már a kilencszázadik oldalnál tart, de ezt négy hónap alatt hozta össze...
Persze nem jobb a helyzet a magyaroknál se. H. Pista azt mondta, hogy nem tud egy könyvet elolvasni hat hónap alatt... Van aki csak videót néz, időnként egy-egy bestsellert kézbe vesz... M. kezében nem láttam könyvet... Bár a helyzet a fizikai beosztásokban kissé más... Más ember, ha fizikailag fáradt, nem biztos, hogy ugyanarra vágyik, mint én...
Sz. A., az új fedélzetmester azt mondja, hogy ezek a könyvek idegesítik, akárcsak az akciófilmek, a valódi irodalmat keresi, bevallása szerint. Mondtam, hogy olvassa el a Bonzsúr...-t. Kíváncsi vagyok, mikor kéri el, mert megígérte. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az igazi irodalom...
Várom, hogy megérkezzünk, és beszéljek az asszonnyal. Kíváncsi vagyok az otthoni hírekre, főleg arra, hogy a Rouenből elküldött leveleimre van-e válasz?

November 28. Szombat. úton, Saint Wandrille.
Jöttünk, láttunk, megérkeztünk...
Most már leírhatom: szerencsések voltunk az úttal: végig jó időben jöttünk! Este fél tízre kikötöttünk. A Szajna utolsó nagy kanyarjában van a rakpart, csak egy vasáruraktár van a parton, semmi más. Mintegy három kilométerre van egy kis városka, holnap kimegyek.

November 29. Vasárnap. Saint Wandrille.
Hideg volt éjszaka, először kellett befűteni. Ez egyszerűen rettenetes, mert a befúvó levegőjét fűti a kazán, és borzalmasan száraz.
Nagyon szép helyen állunk.
A Szajna itt keskeny mederbe kényszerül, előttünk egy szép híd, balról dombok, jobbról síkság, és a kanyarban egy festői kisváros. A víz felett köd gomolyog.
Vasárnapot tartunk. Elengedjük a rakományt, és kész... Mára nincs több munka.
Délután kimentem. Saint Wandrille egy kis falu, be se mentem, a műút Caudebec en Cauxba vezetett. Nincs messze, két és fél kilométer. Kijött a három matróz is, találkoztam velük, de ők sokkal gyorsabbak mint én, így lemaradtam. Vettem képeslapokat, végigvideóztam a kisvárost. Szép, XV-XVI. századi, gótikus temploma van.
Beszéltem apával. Küldött levelet, azt mondta, hogy a Casanova talán márciusban megjelenik.
A "Na, gyere ide, édes fiam...!" nagyon tetszik, magasan az eddigi legjobb írásom! Azt mondja, el kéne juttatni a Móra Könyvkiadóhoz.
A telefon után beültem egy bárba, megittam egy Pastist (Bákhót mondaná, hogy patisszont). Utána besétáltam, megnéztem a videót (jól sikerült!), és megírtam a Naplót.
Lekopogom, nincs semmi baj a video elemével!

November 30. Hétfő. Saint Wandrille.
Szerencsés vagyok. Tegnap gyönyörű idő volt, ma reggel esőre ébredtünk, igaz, később kiderült.
Egész nap fájt a lábam a tegnapi séta miatt. Kétszer is kellett shiftelni a hajót, ráadásul tízig dolgoztak, fárasztó nap volt.
Ma derült ki, hogy a srácok maguk között Verne Gyulának hívnak...! Soha rosszabbat!
Délelőtt bevásároltunk egy kicsit, mert majdnem olyan üres a kambúza, mint a Humberon a lattakiai érkezéskor. Csuda finom sajtokat és szalámikat vett a parancsnok. Ezért jó, ha valaki szereti a hasát, márpedig a Maci nagyon...!

December 1. Kedd. 57 nap. Saint Wandrille, úton. Jó hideg van, a fene egye meg. Reggel fél hétkor két fok volt. A híd fűtése nem az igazi, mert csak tizenhét fokra lehet feltornázni a hőmérsékeletet, egy fűtőtest van, és egy meleg levegőt lehelő ventillátor. Jól fel kell öltözni... Délre kirakták a gurigáinkat, és eljöttünk. A szakács megnyugodott, lesz váltója.
Kaptam egy festékkazettát a nyomtatómhoz. A barba vette, hajópénzen, mert ha dolgozom a nyomtatóval a hajónak, akkor minden másodikat megveszik, ami így igazságos és logikus. Még kérni se kellett! Egy picikét meghökkent, amikor kiderült, hogy 230 frank az ára (80 márka, sajnos otthon is ennyi...! Ha a marhája fejjel együtt veszi a tintakazettát...)

December 2. szerda. 56 nap. úton, Antwerpen.
Délben amikor felmentem a hídra, csalódott lettem, mert a Maci elküldte a Jumbóba (vámmentes üzlet) a hajó rendelését, csak engem nem kérdezett meg, pedig egy-két dolgot vettem volna. Főleg meleg holmit, mert abból nagyon csehül állok.
Maci azt mondja, hogy az RMS kibérelte a hajót egy évre, és beállítják Bréma és Sagunto között vasgurigákat hordani. Hát nem irigylem őket, bár legalább kilenc-tíz napos utak lesznek, ami nem rossz. De bakot ugranak majd a rossz időben...
Este érkeztünk, fél nyolckor kötöttünk ki. Nyolckor megérkeztek a váltók. Az első, ami érdekelt természetesen a postám volt. H. J. hozta. Encsike elküldte a CÉH teljes számát, és levelet is írt, amit már előre jelzett, amikor beszéltünk. Az Ezredvég októberi száma nem volt benne... Lehet, hogy nem is vették meg? Lehet, hogy nem is jelentem meg benne...?
Apa a levelében sok mindenről beszámolt, de persze elsőként az írásomat vette sorra. Nagyra értékeli a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Szépnek tartja. A humor mellett sugárzik belőle az emberség. Azt írja, hogy ennek a kötetnek van előzménye a magyar irodalomban (Karinthy).
Az igazsághoz tartozik, hogy amikor írtam, sokszor eszembe jutott ám a Tanár úr kérem. Én nem hasonlítom hozzá a kéziratot, de volt olyan szándékom, hogy ez a könyv valami hasonló képet adjon a mai fiatalokról. A korosztály nagyjából ugyanaz. Mennyivel másak a maiak!
Úgy gondolom, hogy a kötetből kiviláglik, hogy csak a kor más, a stílusban van különbség, de ugyan olyanok a fiatalok (a belső értékrendet tekintve). Azt akartam, hogy egy kicsit korrajz is legyen... A gimnazisták szemével nézve...
Amikor Encsinek betettem a borítékba a két utolsó fejezetet, még akkor is jókat vigyorogtam magamban.

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika