Számomra az igazi céklaleves az, amit a lengyel hajószakácsok készítettek. Ez is afféle ahány ház, annyiféle recept, de ami a tuti: nem szabad ecettel savanyítani, azt rozskenyérből készült savanyú léből kell főzni. De hát nam főzőiskolában voltunk, és nem is autentikus lengyel vendéglőben, ezért ellestem néhány savanyítási trükköt is. Legjobban az tetszett, amikor cékla savanyúságból készítették...

Barszcz (ejtsd: barscs) ha lengyel, de borscs ha ukrán vagy orosz. E két utóbbi közt is vannak jelentős különbségek, mert ukrán szakácsét is ettem (nagyon finom volt) és egy Viktor Ivanov nevezetű orosz parancsnok is elkészítette, hogy:

- István most megmutatom, hogy milyen az igazi borscs.

Megmutatta. Ezáltal olyan helyzetbe kerültem, hogy tudom, mi van a rangsor végén, mit nem kell megfőznöm sosem! Szóval ez most az én legutóbbi céklalevesem:

Hozzávalók:

60-80 deka oldalas, két közepes cékla, egy negyed kicsi káposzta, egy birsalma, negyed kilónyi csicsóka, egy sárgarépa, só, bors, alma vagy borecet, bazsalikom és petrezselyemzöld.

A biztonság kedvéért előre félig megfőztem az oldalast, hogy jó puha legyen majd, ha összefőzöm.

Egy fazékban zsíron megdinszteltem a káposztát, majd hozzáadtam a céklát a sárgarépát, és a birsalmát. Jó negyed óra múlva felöntöttem a húslével, és beletettem az oldalast, hogy tovább főjjön. Amikor a hús már puha, és a többi alkatrész is, akkor adom hozzá a csicsókát, és lezárom. Amíg egy kicsit lehűl a forrásban levő leves, a csicsóka megfő. Kívül kicsit roppanós marad, belül viszont krémes, csudijó!

Tejfellel tálaltam. Ehető fehérje napon is, akkor kieszed a húst is, a maradékot tejföl nélkül keményítőnapon...