A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Akinek nem voltak nagyszülei... - MV Priwall, 12. rész

Print Friendly and PDF

2001. július 18. szerda, horgony, Sharpness.
Amikor felmentem szolgálatba, B. akkor indult Pestről. Feri már várja... én is. Encsike küldi a könyveimet, és a Parnasszust, a kisb fiam verseivel! Várom már, hogy kézbe vehessem!
Az éjszakai szolgálatban olvastam apa könyvét.
Este kötöttünk ki.
Kilenckor behajózott B. István, az új gépész. Első látásra szimpatikus. Megkaptam a három könyvem, és a Parnasszus legfrissebb számát, amiben Szabolcs a 78. oldalon két verssel szerepel.
Encsike küldött valamit, egy szép kis csomagot, de telefonban megmondta, hogy csak augusztus 12-én bonthatom ki, így addig furdalhat a kíváncsiság, mi van benne?

Július 19. csütörtök, Sharpness.
Amilyen nagy eszem van, megkértem Johnnyt, az egyik ügynökünket, hogy engedjen internet közelébe. Így aztán vagy másfél órát lógtam rajta. Sajnos dög lassú volt a kapcsolat. A saját lapomat nem tudtam megnézni, olyan zsúfolt volt az Extra oldal.
Az íméljeimet átnéztem, volt benne egy-két érdekes, többen jelentkeztek a hajózási lapra, és amilyen ló vagyok, nem mutattam meg Szabolcsnak, hogyan teheti fel a jelentkezőket. Most nyár végén leszek otthon, csak akkor kerülhetnek fel a jelentkezők, sajnálom. Kaptam, és írtam R. Erikának, Kíváncsi vagyok, meddig lesz a Mahartnak számítástechnikai osztálya? Lassan olyan kicsi létszámú lesz a hajdan "mamut" cég, hogy előnyösebb lesz egy külső kis vállalkozást megbízni az ügyek intézésével.
Persze írtam a vikk.netnek is, Cs. Idának is, bár könnyen lehet, hogy nyári uborkaszezon van náluk is, és nyaralnak valahol...
Nagyon kíváncsi lettem volna a statisztikákra, azt nem tudtam letölteni, egyiket se, a lassú kapcsolat miatt.
Most, amikor a naplót írom, szól a zene, P. Józsi új lemezeit hallgatom, mert nálam van CD lejátszó, és szeretné tudni, milyeneket vett Santanderben. Egy rumba válogatás igazán jó, a többi olyan, amilyen.

Július 20. péntek, Sharpness.
Valószínűleg New Ross - Aviles lesz az út. Nem lennék meglepve, ha egy újabb cement fuvar következne utána. Ez azt jelentené, hogy itt ünnepelném az 53. születésnapomat. (Hű, de gyerek voltam! - 2017)
Olvastam a Blikkben, hogy Friderikusz megpályázta a tévé elnöki tisztét, és "mindenki" elkönyvelte, hogy ő a nyerő, már gratulálnak neki...
Aztán B. Pista mondta, hogy nem ő a befutó.

Július 21. szombat, Sharpness úton.
Ez a nap is eltelt. Ennyi.
Megbeszéltük Lucóval, hogy Avilestől a hídon manőverezek, hogy "szokjam" ezt a hajótípust. Nem rossz.
Nem tudom, hogy mikor mondta az apám, hogy "na, te is egy jó firma lehettél...", vagy valami hasonlót, amikor a Jaminaország kéziratát lektorálta, vagy amikor a megjelent könyvet újraolvasta, utalva a pesti, Városligeti élményeimre. Ez igaz lehet, de én viszont nem pásztorkodtam át a teheneket Jugóba, mint ő...
Elolvastam a Szülővárosom, szép Szeged című kötetét.
Megrendítő élmény volt.
Az írások zömét ismertem, hisz mindegyike megjelent már valahol, de egészen más alkalomszerűen olvasni, mint így, rendezve, kötetbe gyűjtve. Az újságban megjelentek nem állnak össze egységes egésszé, míg a könyvből megismertem édesapa gyermekkorát.
Azt már többször leírtam, hogy felnőtt fejjel mennyire hiányoznak a nagyszüleim, mindkét oldalról. Nekem nem adatott meg, hogy leüljek melléjük, és Rózsa Sándorról szóló történeteket hallhassak... Persze ez így, csak most merült fel bennem. Amire most egy kicsit megkaptam a választ, az a "meséljek a papádról...?" nagyapai, elmulasztott kérdést követő történetek... Ez a könyv pótolja a nótás kedvű nagyapámat, akinek tiszte lett volna mesélni apámról, a csínyeiről, vagy a nagymamát, aki arról beszélt volna, "hogyan küldtem el apádat lóhúst venni...", bár nem hiszem, hogy ezt megtudhattam volna tőle, valószínű, hogy az unoka előtt is szégyellte volna.
És milyen jó, hogy volt egy közös sétánk apával Szegeden! Mert így nemcsak olvastam, hanem láttam is a Dugonics utcai iskolát, a Szilléri sugárútit, a kereskedelmit, láttam magam előtt a nagy, sárga MÁV épületet, ahova a tanfolyamistákat bekvártélyozták.
Szülővárosom, szép Szeged, és Jaminaországtól az Óperenciáig...
Két könyv.
Két életírás.
Egy biztos: nekünk, apa és fia számára ez a két könyv egészen más, mint a halandóknak.
Ezáltal a könyv által egy kicsit más ember lettem.
Szegedi.
Ha apa a város szülötte, akkor én Szeged unokája vagyok. A városról, a városhoz írott-szerkesztett könyv most egy kicsit pótolja a nagyszüleimet.

Ez a blog a hajózásról szól. Itt nem szoktam idézni az "irodalomkodásaimat."  Most muszáj kivételt tennem, és beszúrom a Krétai vagyok című írásomat, amit úgy írtam, hogy csak édesapám halála után fogom nyilvánosságra hozni. Most megteszem:
Krétai vagyok
Na ide jövök Istvánka mondja a nagymamám nagyikám a mamikám az óma mit meséljek neked kisunokám sok mesét tudok neked tudom a meséket a Jancsi és Juliskát akarod érted tudok meséket a Csizmás kandúrt de szereted a Mátyás király meséket meséket meséket hát mondjad melyiket mondjam lázas vagy nem szabad felkelned Édesanya most dolgozik csak mi vagyunk ketten meghitt ketten vagyunk mesélek ha akarod vagy téged meséljelek a rosszcsont kisfiút aki mindenféle kalandokba keveredik szereted ha rólad mondom a történeteket a nagyi sok szép mesét tud de ha akarod mesélek neked édesapádról hogyan hajtotta át a teheneket a határon vagy most főzzek neked finom gyenge húslevest nem szabad felkelned lázas vagy tüzel a homlokod takarózz be szépen ide teszem a homlokodra a kezem az jó hűs vedd be szépen az orvosságot tudom nem szereted de a nagyi kedvéért vedd be szépen mondjuk azt hogy ebben a kiskanál nagyon finom barack levár van a nagyi neked tette el télire

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Na hogy vagy kisember maradj ágyban ne kelj fel pihenj ha meggyógyultál majd eljössz hozzánk elmegyünk kirándulni sétálni megyünk felmegyünk a hegyekbe megnézzük a mókusokat megnézzük a mi barlangunkat a titokbarlangot a mi titkunkat a papa a nagypapa a nagyapa felvisz az ösvényen szedünk szedret csinálok neked csúzlit meg nyilat veszünk szép egyenes mogyorófa botot meghajlítja a nagypapa húrt teszünk rá és máris kész az íjad nádvesszőt vágunk és bodzafa nehezéket teszünk rá és nyilad is lesz te leszel a Tell Vilmos a nagypapa pandúr lesz te meg a kis betyár fűzfalovat faragok neked megnyergeled és oda vágtatsz ahova csak akarsz te leszel a Rózsa Sándor a nagyfejedelem hadnagya is lehetsz ha akarsz vágtatsz majd a paripán lobog a hajad és megnézzük a Latorcát és pecázunk is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Nézze meg az ember hát ez a kisfiú ágyban van beteg vagy kisunokám na majd ha meggyógyulsz eljössz a nagymamához kint játszol majd a hatalmas udvaron és ha éhes leszel kapsz egy nagy karéj zsíros kenyeret és ehetsz annyi epret az öreg fáról amennyit csak akarsz és paradicsomot a kertből és sütünk szalonnát a kertben és süt a nagyi finom lekváros buktát meg túrós lepényt mindent amit csak szeretsz te mondod meg majd mit főzzek lesz paprikás krumpli is uborkasalátával és meglátogatjuk a szomszédokat

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Hát mi történt Istvánka beteg vagy nahát nézze meg az ember de ha majd meggyógyulsz lejössz hozzánk Édesanya elhoz a nagyapához és megnézzük a szomszéd lovait teheneit beszívod a jó istállószagot és a szomszéd bácsi felültet a szekérre s kimentek a mezőre szénát gyűjteni és elmegyünk a malomba és megnézzük meg kártyázunk zsírosat meg snapszert és biciklivel bejárjuk majd a falut megnézzük a halastavat is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Krétai vagyok.

Minden krétai hazudik.

Sosem voltak nagyszüleim.

Karácsonyi ajándékom, nektek.

Print Friendly and PDF
Nem tudom, lesz-e időm és lesz-e időtök netezni közvetlenül karácsony előtt? Mindenki azt ad, amit tud, én ezt adom neked kedves blogolvasóm, kívánok vele boldog, békés, szeretetben töltött karácsonyt.

Nagyszékely István

A halhatatlan Munyóka

 

Rohanás, tolongás, cipekedés, lökdösődés, leszakadt kabátgomb, letörött cipősarok, tömeg, egyszóval bevásárlás, rohanás.

Kirámolás, ablakpucolás, szemétlevivés, sikálás, porszívózás, mosás, szőnyegporolás, szemétlevivés, törülgetés, szemétlevivés, egyszóval nagytakarítás, rámolás.

Mosogatás, kikeverés, bepanírozás, habverés, eltörülgetés, kiklopfolás, bepácolás, megtöltés, kimagozás, pirítás, párolás, egyszóval sütés-főzés, mosogatás.
Persze írhattam volna sokkal egyszerűbben is: karácsonyi készülődés...
Az ember nem tudja, hol áll a feje...

De szívesen csináljuk, csinálom, csinálod, mert van valaki, vannak valakik, akik nagyon várják a szentestei rántott halat, a bejglit, a pulykasültet s igazán megérdemlik, hogy szépen terített asztal várja őt, őket, mindenkit a szépen feldíszített karácsonyfa fényében.

Az ajándékok kiosztva, mindenki boldog, mindenki örül, már úszik a lakás, a sok csomagolópapír szerteszórva, nem lehet lépni, mindenki boldog, csak te ülsz le egy pillanatra, hogy kifújjad magad.

Még nem tarunk itt. A konyhában sütök-főzök, keverek, pirul a sütemény, jaj hol a fakanalam a kedvenc, amit a mamától örököltem, anélkül nem megy anélkül nem lehet rendesen készülődni. Hova tettem, hol áll a fejem ezt nem hiszem, tudom, az előbb a kezemben volt most meg sehol, hát ilyen nincs, ez nem lehet igaz! Hova a fenébe tettem? Még akkor is hova a fenébe, ha karácsony van. Jaj Istenem! Eszterke mit csinál? Gyanúsan csendben van, négyéves korban a csend gyanús, vajon mit csinál, meg kell néznem, a fakanál ráérhet, elsőbb a gyerek.

A szobában nem látom, talán nem ment ki valahova a lakásból, de nem. Az asztal alatt mocorgás, leguggolok, hát ott ül a kicsi lányom szőke buksija világit.

- Mit csinálsz Eszterke?

Az egyik kezét háta mögé kapja, a másikkal melléhez szorítja a fakanalat, a kis ujja görcsösen ráfonódva a sötétbarna nyélre, ujja hegye fehérlik az erőlködéstől...

- Mit csinálsz kincsem?

Nem válaszol, csak néz rám azzal a nagy kék szemével, ijedt a tekintete, négy évének apró kétségei csillognak a szemekben. Ugye mamikám nem tettem rosszat, nem veszed el, ugye nem? Játszhatok vele kérdi a tekintete, de mit tegyek, nekem kell a fakanál, nem guggolhatok itt egész délután. Add ide picim, sütök, kevernem kell a krémet. Nyúlnék érte, de a szeme, a szeme nem engedi, hogy kivegyem a kezéből, hogy lefejtsem az ujjait a barna nyélről. Az elhasznált alig nyél szinte eltörik pici markában, és vigyorog, mosolyog, úgy ahogy az tud csak, aki nem tudja, hogy mit tett, nem tudja mi lesz a következménye, hiszen ez csak egy fakanál! Vagy mégsem?

- Mutasd a másik kezed - mondom, mondanám, de látom hogy túl nagyot kérek tőle, valamit titkol a kislányom, valamit el akar előlem rejteni kedves mosolya mögé, hát hogyan vegyem el? - A kezed, a kezed mutasd... Megfogom a karját, nem ellenkezik. Lassan előre hozza pici öklét, és kínja-vigyorral néz rám. Nem szól, kinyitja tenyerét, s ott van benne a rúzsom, amit napok óta keresek, és a riadt szemből kiolvasom a nagy titkot.

A fakanalat megfordítom, bár már nem tudni melyik az eleje melyik a hátlapja, de a befordított oldalon két nagy piros folt éktelenkedik, s a rúzsom hegye lapos. Hát mit csinálsz, te kis rosszcsont?!

Rosszcsont, rosszcsont, fakanál, rúzs, miért találkoztak össze ezek a szavak bennem, hiszen nem rosszcsont, csak használja a rúzsomat, nem rosszcsont, csak kifesti a fakanalat, a használt fakanalat, az öreg fakanalat, édesanyám fakanalát kifestette a kis rosszcsont Eszterke.

Leülök mellé, látom megnyugszik. Ha a mama leül abból baj nem lehet, ezt minden gyerek érzi. Egyik se tudja, csak érzik odabent. Ami összeköt vele még most is, az mindig működik. Az sose szakad el. Ülünk egymással szemben, s Eszterke odanyújtja a fakanalat. Leteszem, mert nem vehetem el tőle. Ott kell hagynom, hogy láthassa, s pár pillanatra kimegyek, és amikor visszajövök a szobába a kicsi lány már nem az asztal alatt ül hanem egy cipődobozt hoz elő, s abba teszi a fakanalat és úgy néz rám, mint aki azt mondja: - Pszt, mami, alszik...

Ragasztó kerül elő, egy kis kóc a férjem vízvezeték-szerelős ládájából, s a fakanál hamarosan hajat kap. A szemceruzám szemet rajzol s a két piros folt is megmarad, s közé Eszterke rajzol ormótlan csámpás szájat, addig már kész is van a fehér rongyból készült kis szoknya, és kész a blúz s a fakanál már felöltözött.

Eszterke ragyog, kidugja nyelvét úgy kötözi a kanálbaba nyakába a maga tépte-szakította sálat s a cipődoboz hamarosan kisággyá lép elő miként paplanná a kordbársony farmer szárának egy darabja.

A süti odaégett, a tészta túlkelt, a leves kifutott, a konyha szalad.

- Csináljunk keresztelőt - mondom, és hozok egy üdítőt is, hogy koccinthassunk a nagy eseményre: s íme nevet kapott, már nem fakanálkisasszony, már ő Munyóka.

Takarítás, altatás, felmosás, öltöztetés, tűzhelypucolás, babusgatás, mosogatás, ruhaszabás, újrasütés. Babaház.

Lassan-lassan minden a helyére kerül, a karácsonyfa feldíszítve, az asztal megterítve s Munyóka várja a karácsonyt, a karácsonyfát és az ajándékokat.

- Látod Munyóka, ma jön a Jézuska és kapunk babházat, meg kapunk meséskönyvet, meg kapunk szaloncukrot, meg kapunk... meg kapunk... meg... meg... meg látod Munyóka, jó kislány voltál Munyóka, kapunk... kapunk... hoz a Jézuska...

Már együtt a család, mindenki izgalomban, mindenki vár, mindenki izgatott. A karácsonyfa alatt gyűlnek az ajándékok.

- Látod Munyóka... a jó kislányok... a jó kislányok Munyóka... Munyóka...

Édesanyám is eljött már, mindenki itt van. Már közeledik a gyertyagyújtás.

- Látod nagyi, milyen jó kislányok voltunk, mindjárt... mindjárt... és Munyóka is nagyon várja... Munyóka látod, milyen szép... nagyi... látod nagyi... nagyikám...
Sziporkázik a csillagszóró telehinti megnyugvással a szobát. Csillog a karácsonyfa, halkan szól a zene, mindenki boldog, mindenki örül, csak az Édesanyám sír... a mamám sír... siratja a huszonöt évvel ezelőtti karácsonyt... azt a régit... amikor... amikor... amikor...

Sose tudta meg mi az a Munyóka. Csak engem látott, amint ott szipogtam az akkori fa előtt és Munyókámat hívtam. Nem tudta mi az a Munyóka, sose mondtam meg neki, sokáig kérdezte de nem mondtam meg, nem mondtam meg mert Munyóka az enyém volt... csak az enyém... csak... csak... csak...

Szól a zene, az áhítatos, mindenki énekli, énekeld te is Munyóka, hogy:

- Mennybő lazangyal... énekeld te is Munyóka... látod Munyóka milyen jó kislány voltál... mennyi mindent kaptunk... az a sok sok ajándék a miénk...
- Eszterke a kis locsi-fecsi boldog, örül Munyókával együtt.

Az utcán feldübörög egy sportkocsi, százzal dönget, de a hangszórója teljes hangerővel, ezer decibellel üvölti: I Wish You a Merry Christmas.

A szemközti házban, a velünk szembeni lakásban karácsonyfa, áthallatszik a Stille Nacht.

Mennyből az angyal, énekel a család, énekel Munyóka, és sír az Édesanyám.

- Boldog Karácsonyt, mama. Egy fakanál csak... Csak egy fakanál volt...

Atlanti óceán, 2003. május 5.


(Megjelent a JEL-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a folyóiratában, a dátumot most nem áll módomban visszakeresni, de 2003.-ban vagy 2004.-ben.)

VAJALUNK

Print Friendly and PDF


NAGYSZÉKELY ISTVÁN:



VAJALUNK



- Na, gyere ide, édes fiam -, hívott a papa. A hangja szokás szerint titokzatos volt, így aztán nem tudtam megfejteni, hogy vajh, miért vagyok fontos most a számára. A hangsúlya már rég nem volt fenyegető, mint hajdanán gimnazista koromban. Mostanában a felfedezők ujjongását, és az újra-felfedezők homlokra csapását vélem felfedezni eme jól ismert mondatokban. Kíváncsi voltam, most vajon mit "újra fedezett fel...". Ezért félretoltam egyetemi jegyzeteimet, és okosan néztem rá, mert tudtam, ettől hamarosan igen közlékeny lesz a papa.
- Mond, tudod te egyáltalán, hogyan készül a vaj?
Mivel a jogi egyetemen nem volt igazán kérdés a felvételi során, valahogy nem fektettem rá megfelelő hangsúlyt a felkészülésem során, és az egész éves tanulmányaimban se jelentkezett a vajkészítés a római jog ágaiban és bogaiban, így most nem tudtam válaszolni a papának, úgy, ahogyan a témát alaposan ismerő másodéves jogászhallgatótól elvárható lett volna.
- Hát, valami téglanyomó ketyere fóliába nyomja, aztán elvesszük a szupermarket megfelelő polcáról -, mondtam, mert nem akartam teljesen tudatlannak tűnni, mert a papa mindig elvárta, hogy autodidakta módon ismerjük mindazt, amit ő hosszú élete folyamán itt-ott felcsipegetett...
Reakciója az elvárásaimnak megfelelő volt. Ajka lebiggyedt, és csak annyit mondott: - jellemző! Bár, honnan is tudhatnád... - folytatta meglepő engedékenységgel, és tudtam, ennek valahol a közeli jövőben meglesz a böjtje. Nem is kellett sokáig várnom. A papa fátyolos tekintettel meredt a múltba, ami valahol a jobb fülem mellett 62,37 fokos szögben volt, ahol általában a Miss Februárt tartom a Playboyból a falra kiszögezve.
- Nagymamád, mindig saját kezűleg készítette. (Nem hiszem, hogy a Nagyi éppen Miss Februárról jutott az eszébe). Hiszen nem volt se vaj, se tejfel, meg túró a faluban. Csak a tejet hozhattuk Földesiéktől, minden második este három litert.
Ezt persze már tudtam, mert a papa gyermekkora nyitott könyvként hevert előttünk, mert Dzsoki Jújing helyett az ő (meg a mama) meséit hallgattuk, és ennek igencsak meglett az eredménye: a suliban hülyének néztek, hogy nem vagyunk tisztában a Dallas című társadalmi dráma mindennapi eseményeivel, a másik, hogy nálunk sose probléma az áramszünet, mert családi beszélgetést mindenkor, és minden formában el tudunk képzelni, és végre is tudjuk hajtani. Szóval ott tartott a papa, hogy a nagymama maga vajalt otthon, és ezt valahogyan az apám összefüggésbe hozta azzal a három liter tejjel, amit a Földesiéktől hordott.
A papa mindig ilyen ám!
Fel tudja az ember érdeklődését csigázni, de piszkosul.
Most is félretoltam az egyetemi jegyzetemet, és valódi érdeklődéssel fordultam a téma és a papa felé, mert arra gondoltam, hogy a végén még valami megdönthetetlennek látszó összefüggést fog felfedni a Földesiék teje és a nagyi vaja között.
- Na, gyere velem -, mondta az atyám, és mint a tank, kicsörtetett a konyhába. Derékig belebújt a fricskóba, és egy négyliteres lábassal tért vissza, ami tele volt tejjel. Épp ideje, hogy kiszedje, mert semmi nem fért el mellette, és már untam azt is, hogy a papa állandóan a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk rá, és nem szabad hozzá nyúlni. A lábast az asztalra helyezte, és letelepedett egy hokedlire. - Vedd ki a kis kancsót is -, utasított, és én természetesen szót fogadtam. A kis kancsóban valami fehér izé volt, amit szintén tilos volt fogyasztani, és nem adta az okát a papa.
- Nos, ebben tejszín van - mutatott a kancsóra. - A tej a piacról való, a nemrég nyílt boltból, ahol házi tejet árulnak.
Eddig világos volt a magyarázata, mert én hiszek neki, akkor is, ha a tejboltja valahogy nem tudott igazán lázba hozni.
- Most megmutatom, hogyan kell leszedni a tejszínt a tejről - jött elő a papa a meghökkentő dumával.
- Te, papa, a tejszínt a tejből csinálják? - néztem rá egyre tisztelettudóbban.

- Nem - bólintott -, azaz hogy igen, szóval házi módszerekkel a tetejéről kell leszedni, miután hűvös helyen állt legalább egy éjszakát. A nagymamád is így csinálta - védekezett a papa, s leszedte egy kanállal a tej tetején összegyűlt tejszínt.
- Rendben, de mi köze ennek a vajhoz? - kérdeztem, mert alapos ember lévén a végére akartam járni a dolgoknak. De az atyám nem szólt semmit, csak meregette a tejszínt a tej felszínéről, amikor is világrengető felfedezést tettem: kezdtem kapiskálni, miért nevezik a tejszínt tejszínnek...
Miután végzett az atyám, a kis sárga kancsóban összegyűlt vagy egy liternyi tejszín.
- És ezt kétszer négy liter tejről szedtem le! - mondta csillogó szemmel, s nem akartam megmondani, hogy ez kit érdekel rajta kívül, mert kezdtem valóban kíváncsi lenni, hogy mi sül ki ebből az egészből.

Most a papa elővett egy kristályvizes flakont, és beleöntötte a tejszínt.
Nocsak!
Csak nem palackozva akarja árulni? De akkor miért nem tölti tele?
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a buksi kis jogász fejemben, miközben a papa rácsavarta a flakon kupakját, és elindult velem a szobámba. Menés közben elkezdte a palackot vízszintesen rázni. Illetve lötykölni. Most egy kicsit meg vagyok fogva, mert nem ismerem az idevonatkozó szakkifejezést. Legjobb lesz, ha megpróbálom szakszerűen elmagyarázni: az atyám elmarta a palack fenekét, majd másik kezével a tetejét (kupakot) és horizontális mozdulatokkal lötybölte. A tejszínt hol a palack elejébe küldte, hol a hátuljába, és a tejszín habzani látszott, illetve nem látszott, mert a papa elég gyorsan csinálta.

Közben beszélgettünk.
A nagyimról, meg Nagyszékelyről, ahol a papa felnőtt, meg a köpülésről, meg a tehénről, meg belé fojtottam a szót, amikor a Fradi góljait mutatták az összefoglalóban, amit a papa nem igazán értékelt, mert ő ugye Vasas, és én nem cikizem ezért, mert ő eléggé szégyelli magát az Angyalföldiek helyett (szegény).
Na, most senki nem fogja elhinni, hogy mi történt. A Tököli gólt rúgott, én meg eldobtam magam a meglepetéstől. A papa rázásától a flakonban egyszer csak megjelent egy darab vaj! Hát ez nem igaz! Isten bizony! A papa rázta, rázta, addig, amíg a Tököli bevarrta a gólt, és ettől vaj lett a kristályvizes flakonban! Ezt csinálja a papa után bárki meg az Újpest!

A Fradi győzött, a Vasas kikapott (a papa reméli, hogy nem esnek ki megint, de ez elég szélsőséges nézetnek tűnik számomra, mert a papa mindig is vérmes Vasas szurkoló volt, s nem látja reálisan az esélyeket), mi pedig kimentünk a konyhába, mert az egy dolog, hogy a papa meg Tököli belevajazott a flakonba, de kíváncsi voltam, hogyan veszi ki a vajat a Fradi nélkül a palackból?




Nos, erre is volt frappáns megoldása: kiöntötte az írót egy tálkába, és ettől megint okosabb lettem, mert lassan kezdett kirajzolódni előttem, hogy házi tejüzem lettünk, és különböző gyártási folyamatok során mi mindent is tud az én apukám készíteni. A vaj ezután úgy bújt elő, hogy egyszerűen nem volt fóliázva, sőt még kocka sem volt, hanem jó lágy, és a papa ütögetésétől, amit a palack aljára mért, centinként a kis tálkába kunkorodott.






Hidd el, hogy mindez így történt.
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika