A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

A strzemionegótól a megérkeztemig! - MV Petra (2) 20. - utolsó - rész

Print Friendly and PDF

Március 27. hétfő, úton, Oran. Megjött, hogy váltanak, csak a marseille-i érkezés időpontját várják Párizsban.
Már elkezdődött a Reisefever... Álmos voltam, de nem tudtam aludni délelőtt.
Küldtem e-milt Encsikének. Jó lenne megcsináltatni a menyezetig érő könyvszekrényt a falra.
Még éjfél előtt kikötöttünk.
Maciej meghívott egy whiskyre. Három lett belőle. A harmadik előtt azt mondtam:
- Strzemionego!
Csak nézett kifelé a fejéből. Ugyanis ez egy meglehetősen speciális lengyel "szakkifejezés". A "strzemion" kengyelt jelent. A szónak az az értelme, hogy mielőtt az urak nyeregbe (kengyelbe) szállnak, még egy utolsót isznak. Mára az értelme: ez az utolsó pohár...
Már ilyeneket is tudok!
Egyre jobban ragad rám a nyelv. Ha két-három hónapot most maradnék, akkor már egészen jól menne...
De inkább hazamegyek, mert ennyire nem érdekel a lengyel.

Március 28. kedd, Oran, úton. Hamar készen lettünk. Hat után indultunk. Kellemetlen, nyugati szél fújt. Lehet, hogy ahhoz elég időt vesztettünk, hogy 30-án este ne érkezzünk meg. Várom már nagyon Marseille-t.

Március 29. szerda, úton. Ilyen a tengerészélet... Délután békésen videóztam, amikor beütött a mennyko egy távirat képében.

Andrieu hülye elképzelése...


Nem akartam hinni Meciejnek. Azt hittem hülyéskedik. De nem. Andrieu a következőt írta: Maciejt át akarja szállítani a Rappelre, én meg jöjjek vissza két hét múlva...
Ez azért baromság.
Mit tehetek? Mondjak igent, és jöjjek? Mindenképpen otthon akarok lenni Szabolcs irodalmi estjén. Tehát 13-a előtt nem leszek hajlandó otthonról eljönni. De mi van, ha igent mondok, és mégis előbb kellene jönnöm?
Nem könnyű megszerveznie a CMO-nak, hogy a Rappel is kikötőben legyen, a Petra is...
Felhívtam Encsikét, hát egyáltalán nem örült a hírnek...
De beletörodött, ám azt hiszem, három hónapnál nem akarok többet a hajón lenni...
Bár, ki tudja?
Ha belegondolok, hogy itt lennék októberig, az azt jelentené, hogy egy évet hajóztam egyfolytában azután, hogy azt mondták, nincs helyük a számomra...
Röhej.
Igaz, hogy nem érzem magam túlzottan fáradtnak, de a hírre szinte "összeolmlottam", rámtört a fáradtság... Annak ellenére, hogy parancsnoknak lenni azért más.
Holnap hajnali fél ötkor érkezünk Marseille-be, remélem az új chief a parton lesz érkezéskor!
Andrieu holnap várja a választ telefonon.

Március 30. csütörtök, úton. Elment a nap, csak egy kis bibi volt: nem jött meg az utazási részletezés. Azaz se az új elsőtiszté, se az enyém, pedig idejen lenne. Remélem, nem valami fekete ügyben töri fejét Andrieux!

Március 31. péntek, úton, Marseille. Hajnali kikötés, és sehol senki. Se váltó, se ügynök. Azért nem szívtam mellre a dolgot.
Eléggé esőre állt az idő, ráadásul egy geng jött csak, így mindenki elkezdett bizakodni abban, hogy az éjszakát part mellett töltjük.
Nyolckor megjött

Milos Lubkowski


Első látásra szimpatikus volt, csak az angol kiejtését nem szerettem, mert az amerikai.
Később kiderült, hagy marhára el akarja játszani az amerikait, amivel nem tette magát túlzottan szimpatikussá a személyzet előtt.
Ráadásul azt is el akarta hallgatni, hogy először elsőtiszt, igaz csak előttem, mert a parancsnok előtt nem tudta, és gondolom nem is akarta.
Egész nap átadtunk-átvettünk.
Estére komolyan elfáradtam.

Április 1. szombat, Marseille - Budapest A berakással hamar végeztek, így nem kellett sokáig várnom. Tizenegykor berobogott Armand, s kivitt a reptérre.
Felhívtam Encsit dél körül, megnyugtattam, hogy Párizsból is felhívom. Minden sínen volt. Csak a lyoni gép nem.
Ugyanis késve érkezett, s csak fél négy után indultunk.
A légikisasszony szerint elérem a pesti gépet.
Szerintem, ha a terminálok közötti buszra kell várnom, akkor nem.
Egy ifjú hölgyemény várt a gép ajtajában, s rohamléptekkel elmentünk a kocsijához, majd irány a pesti gép.
Elértem. Ami fantasztikus, a csomagjaim is. Nem hittem volna, hogy röpke húsz perc elég az "érfrancnak" a csomagok továbbítására...
Encsike és Szabolcs várt. Nimród itthon volt. Finom vacsorát kaptunk.
Nagyon szeretek hazaérkezni, mindig jó megjönni.


A legközelebbi behajózásra május 31-én került volna sor, de indulás napján kaptam az í-mélt: eladták a Petrát, egyelőre nincs munkalehetőség. És sajnos később se volt... Mivel dolgozni kell, a pénzre szükség van, ezért más cég után kellett néznem.
A következő hajóm az M/V KAMBO.

Shogun, a minden lében kanál - MV Petra (2) 19. rész

Print Friendly and PDF

Március 24. péntek, úton, Valencia. Egész délután dolgoztam. Krzyszek egykor keltett, s egészen fél ötig a rakományjegyzék alapján próbáltam elkészíteni a rakodási tervet Valencia, Barcelona, és Marseille számára.
Amikor elkészültem, és már a pilotot váruk, hogy kikössünk Valenciában, akkor jött egy telex a hajóbérlőtől, hogy Marseille törölve, Barcelonából Oranba megyünk, és vissza Marseille-be. Azt hiszem, mindez azért van, hogy elkerüljék a vasárnapot Marseille-ben és a pénteket Oránban.
Ez nekem csak jó, mert március végén otthon lehetek.
Azt hiszem, azért történt a változás, mert reggel megtáviratoztam a családnak az utat, tehát "elkiabáltam".

Március 25. szombat, Valencia, úton. Este még felhívtam Encsikét. Természetesen megörült, hogy megyek haza.
Már készülődök. Megírtam az új elsőtisztnek, amit a hajóról és az útról tudni kell. Kilenc oldal lett. És ezt úgy írtam meg, hogy nincs angol szótár velem. Nem rossz teljesítmény.

Shogun a minden lében kanál...

Talán nem is jó a kifejezés. Shogun (a főgépész), kezdi beleütni az orrát olyan dolgokba, amihez semmi köze.
Most az a legnagyobb baja, és erről Maciej legnagyobb megrökönyödésére levelet is írt Párizsba -, hogy az algériából szállított héliumért miért nem kapnak a gépészek bónuszt. Ugyanis megnézte az elszámolást, amit készítettem, és meglepve tapasztalta, hogy héliumtartályonként 40 frankot kap az elsőtiszt - becses jómgam -, és 10-et a fedélzetmester.
A hélium szállításakor szellőztetni kell a garázst, ezért két generátort kell járatni, ami "ha elromlik" többletmunkát jelent a gépészek számára, tehát a következtetése: legalább 30%-ot a gépészeknek kell kapniuk.
A vadmarhája.
Az igazság az, hogy nekem nem 40, hanem 50 frank jár tartályonként, és úri jókedvemben adok 10-et a fedélzetmesternek, ugyanis ő kísér a raktárba amikor a műszereket ellenőrzöm. Meg veszek egy üveg vodkát a matrózoknak, a kötözésért. És ezt a pénzt nem a szállításért kapom, hanem azért, mert a fuvaroztató előírása az, hogy naponta kell ellenőriznem a tartályokat. Márpedig a fuvaroztató nem a főnököm, ha munkát ad, fizessen. És a hajóbérlő fizet is, mert teljesen természetes. Ugyanúgy, mint az elektrikusnak, 50 frankot hűtőkonténerenként, mert azt se munkaköri kötelessége ellenőrizni.
Szóval Shogun eltolhatja a "biciglit", és kinyalhatja...
Neki is haza kellene már menni, de még marad egy utat.

Március 26. vasárnap, úton, Barcelona, úton. Ma van meg az öt hónapom. A mai nap is elég hosszú volt. Az utóbbi három napban 25 túlórám volt...
Olvastam apám verseit, és megragadott az "istenes versek" szépsége.
Tudom, hogy neki az Isten egészen mást jelent, mint pl. Bartis Feri (ő is nagyon dicsérte), vagy az én számomra is. Úgy érzem, de azt hiszem igazam van, hogy apa az istenes verseiben nem a Jóistennel perlekedik, nem vele vitázik, nem őt szólítja meg, hanem számára az "elmúlást" testesíti meg. A minden kezdetét és végét. Bartist azért említettem, mert teljesen fel volt dobódva, attól a versétől, amiben apa azon elmélkedik, hogy az Istennek kell magyarul tudnia...
Ha már leírtam, hogy másként vélekedek az Istenről, mint az édesapám, akkor talán azt is le kellene, hogy mi az én véleményem.
Ami közel áll hozzám, az a reinkarnáció. Persze nem úgy hogy ÉN újjászületek, hanem hiszem, hogy az a szellem, ami bennem van, létezett, és később is létezni fog. Székely István egy, és megismételhetetlen. Egyszer meghalok, és ezzel számomra bevégeztetetett. De valaki megszületik egyszer, akinek a tudata lehet, hogy hordoz majd valamit abból, amit én véghezvittem, az is lehet, hogy valamilyen úton-módon, még emlékezni is fog az életem egy bizonyos (talán nagyon meghatározó) eseményére. Mint ahogyan erre számos példát ismernek keleten. Persze, igazság nincs. Lehet, hogy bennem is csak a "remény" él, mert az ember mindent hajlandó elhinni, csak egyet nem: hogy egyszer végérvényesen megszűnik létezni.
Ami 1948 augusztus másodikán történt az számomra semmivel sincs közelebb, mint Álmos vezér vagy a honfoglalók, vagy a Homo sapiens megjelenése a Földön... Mind az "előttemi" időben történt, mintha meg se történt volna. Ugyanis a világ csak 1948 augusztus 3-a óta létezik...
Amikor húsz éves voltam, nem foglalkoztam ilyen gondolatokkal.
Most ötvenkettő leszek-vagyok. Már többször eszembe jutott a majdani halálom.
Nem félek tőle.
Nem értem az ismerősöm, aki 82 évesen azon sírdogált, hogy még nem akar meghalni. Azt hiszem, saját magát sajnálta, az életét, talán az elszalasztott lehetőségeket...
Ha eszembe jut, hogy akármikor meghalhatok, mindig az a végkövetkeztetés, hogy szép és jó életem van ("volt"). Nekem megadatott az, ami a minden anyagi jólétnél elébbre való: a nyugodt és boldog családi élet. Mert nincs ennél fontosabb. Látom, hogy a fiaim jó úton haladnak. Tudom, hogy megtalálják a helyüket az életben. Mindketten. Szabolcs a tehetsége, és Nimród a hihetetlen szorgalma révén, bár az ő helyzete talán nehezebb. Egy dolog miatt sajnálom őket: olyan feleséget, mint én, nehezen kapnak...
És ez az, amiért azt mondom: ha újra kellene élni az életem, akkor csak ugyanígy szeretném, hogy Enikőt újra megtalálhassam... Úgy érzem, azóta élek teljes értékű életet, amióta ő van nekem. Mindig arról álmodoztam, hogy ilyen feleségem lesz, és megadatott...
Hát mondja valaki, hogy nem szeret az Isten!
A halálról beszéltem. Azt mondtam, nem félek tőle.
Lehet, hogy ezeket a gondolatokat a márciusi két haláleset: Dobó Marci és Szalma Boti kisfiáé hozta ki belőlem. Mert a halál váratlanul jön, nem lehet kiszámítani, csak örülni: lám, én még élek. Az öröm mellett még egyszer elmondom: nem félek a kaszástól. Persze nem is várom, mert élni jó, élni szép.
A mi családunkban mindenképp...

Pletykálkodjunk egy kicsit - MV Petra (2) 18.rész

Print Friendly and PDF

Március 18. szombat, Marseille, úton. Délre lettünk készen. Nyugodt indulásunk volt. Az ilyet szeretem. Maciej elküldte Párizsnak, hogy még két utat teszek a Petrával.
Egyébként a mai melósgárdát össze se lehet hasonlítani a tegnapival. Többet beraktak a garázsba, mint terveztük.
Na, ugye, megmondtam...
Azonban ha a tegnapi banda az eszembe jut, még mindig kinyílik a bicska a zsebemben. Nyeglék voltak, pökhendiek, arcukra volt írva a "semmit se tehetsz ellenem" útszéli magabiztossága, a "hatalmat" kapott tahó, kocsmatöltelék diadala...
Na, mindegy, elmúlt.

Március 19. vasárnap, úton. Úgy látszik, most kezdődik a rossz idő a Nyugat-Földközi-tengeren. Egyáltalán nem bánom, ha már haza kell mennem...
Olyan hírek terjenegenek, hogy Maciej a Southern Traderre megy, ha letelik a szabadsága. Persze, ehhez előbb át kellene lobogózni...

Március 21. kedd, Mostaganem, úton, Oran. Kiraktunk, beraktunk, eljöttünk. Szép az idő, meleg van, déli szél fúj, a Szaharából hozza a meleget...

Maciej...

Amíg a két kikötő között hajóztunk, Maciejjal beszélgettem. Sok a gondja, naponta kapja a táviratokat otthonról (e-mail), mert az örökségen megindult a harc. A nővére "utálja", és ahogy mondja, ki akarja semmizni. A szülei (az anyja tavaly halt meg) nem hagytak végrendeletet, s most minden kusza. A lakásukat a nővére lányára akarták hagyni, de persze írás nincs róla, Piotrek, Maciej kisfia "ki lenne semmizve". Persze nem látok bele a dolgokba, így csak hümmöghetek. A mai üzenet szerint, a nővére ledobálta a sírról a koszorúikat és a virágokat, amit Maciejék nevében voltak...
Azt hiszem, örökség van bőven, mert a szülők lakása Gdynia belvárosában, de zöldövezetben van (a színház háta mögötti dombon), a papa a lengyel haditengerészet magas rangú tisztje volt (a katonai pompával temették az öreget, 75 éves volt).
A nővére elszúrta az életét, elvált (saját hibájából), nem tanult, valójában a szülei tartották el a 20 éves (csúnyácska) lányával együtt. Most megszűnt az apanázs, és azt hiszem, hogy azért haragszik és irigykedik az öccsére, mert annak mindene megvan, minden segítség nélkül.
Egyébként - amint látszik - lassan, lassan kiderülnek a dolgok. Gondolom, Maciejnek nem volt nehéz bekerülni a főiskolára. Nem tudom, valójában milyen a politikai beállítottsága, bár saját bevallása szerint jobboldali. Lehet, hogy benn van az is, hogy - ahogyan mondja -, szinte mostohagyereknek tekintették, bár nem tudhatom, mi van a dolgok mögött. Elmondása szerint nem kapott semmi segítséget a szüleitől, mindent a lányukra költöttek.
Pletykálkodtam, uff!

Március 22. Oran. Korán keltem, hogy nézhessem a Magyar 2 reggeli műsorát. Kíváncsi vagyok, miért változtatták Meg MTV-ről a nevet, azt gondolom, hogy a Music Television (MTV) megnyerte a pert ellenük.

Kiakadtam...

Ma teljesen kikészültem idegileg. Nem a szokásos rakpartunkon állunk, mindenki ideges, nem tudni, hogy mi lesz velünk. Már olyat is rebesgettek, hogy öt napot állunk. Ez pedig nem jó a hazamenetelem szempontjából.
Ráadásul Valencia és Barcelona is lesz, nagyon sok rakományt veszünk fel Spanyolországban, és alig van hely az oráni rakománynak, a hajóbérlő meg állandóan küldözgeti a telexet, hogy még egy konténert, még két konténert vegyünk fel...
Hadzsi beletenyerelt a szarba.
Egész nap búskomoran jár-kel.
Ugyanis az előző úton kiraktunk egy konténert, amit nem kellett volna (ő megkapta Marseille-ből a telexet, hogy a hajón marad, de elfelejtette), és most a saját költségén kell berakatnia...
Estére azért letisztultak a dolgok. Holnap reggel átállunk egy másik rakpartra, és délután elmehetünk...

Március 23. csütörtök, Oran, úton. Komótosan dolgozva befejezték fél ötre a hajót, így a tegnapi nagy szövegből semmi se jött be.

Marseille-ben szocializmus van - MV Petra (2) 17. rész

Print Friendly and PDF

Március 14. kedd, Oran úton. Már azt hittem, hogy elmarad az esős évszak. Ma esett először, amióta Algériába járok a Petrával. Ez sajnos nem akadályozta őket abban, hogy befejezzenek, és szokás szerint egy nap alatt kirúgjanak minket.
Pedig ma a két műszak nem is volt elég. Este tíz után fejezték be. Az ok, ahogy Milud elmondta, az volt, hogy holnap nem lehet melóst szerezni a holnaputáni ünnep miatt. Ugyanis 15.-én mindenki birkát vesz (családonként egyet), hogy legyen a 16.-i ünnepre. Ahogyan Milud angol-spanyol keveréknyelvével elmagyarázta (még jó hogy eléggé ismerem a Bibliát), ezen a napon az összes muzulmán országban Ábrahámra emlékeznek, aki már feláldozta volna a fiát Istennek, amikor az közölte, elég lesz egy birka is... Nos erre emlékeznek, de hogy az ünnep miben áll, azt majd Hadzsitól kell kikérdeznem legközelebb.
Elég az hozzá, hogy éjfél előtt öt perccel kezdtük a manővert.

Március 15. szerda, Oran, úton. Ebben legalább annyi jó van, hogy pénteken nem érhetünk Marseille-be a reggeli munkakezdésre.
Este nyolc után az MTV2 előtt gubbasztottam, vártam, hogy adjanak összefoglalókat az ünnepségekről.
Azt azért elmagyaráztam a polyákoknak, hogy miért viselem a kokárdát - ugyanis magam, és nem mások miatt, a lelkemnek van rá szüksége. Amiért említésre érdemes a dolog, az az, hogy mindezt lengyelül el tudtam mondani...

Március 16. csütörtök, úton. Tegnap délelőtt Adam elkérte a komputert, és megcsinálta a nem hajló zsanért. Igaz, kissé át kellett alakítani, s ezáltal nem piacképes, de nekem jó. Már azon törtem a fejem, hogy vennem kell egy újat, mert nem tudom lehozni a hajóra, de úgy látszik, ebben szerencsés voltam. Nem szép, de funkcionálisan hasznos.

Március 17. péntek, úton, Marseille. Éppen megérkeztünk munkakezdésre. Azt hittem, hogy ez rekordjavítás lesz, mert egy műszak elég lett volna, hogy berakják a hajót. Szerencsére csak holnap megyünk el.

A kikötőben szocializmus van...


Rettenetesen kiakadtam. A melósokra. A viselkedésük olyan, mintha a létező szocializmusban dolgoznának. Borzalmas! A sok félhülye, analfabéta, vadbarom azt csinálhat amit akar... Nincs az a hatalom, aminek engedelmeskednének.
Egyszerűen nem voltak hajlandók úgy berakni a garázst, ahogyan kell. Egy csomó helyet vesztettünk miattuk. Nem hajlandók megkötözni a rakományt. A kikötői előírások szerint hat lánccal kell megkötniük egy munkagépet - persze ez is kevés, és ezért a hajóbérlő külön fizet a matrózoknak, hogy a rakomány biztonságban legyen a tengeren -, de még ezt se voltak hajlandóak megtenni.
Panaszra mentem a műszakvezetőhöz.
Tipikusan szocializmusbeli eljárás következett.
A műszakvezető nagy hangon kiadta az utasítást a brigádvezetőnek, hogy hat lánccal kell megkötni minden berakott gépet. Részéről a dolog el volt intézve, hiszen láthattam, hogy "mindent megtett, ami tőle elvárható". A műszakvezető megpróbált velük beszélni, halkan motyogott valamit, a melósok meg úgy elküldték a kis főnököt a francba, ahogyan az illik. Persze nem tettek fel egy láncot se...
Hát szükség van szocializmusra? Ebben az egyszerű demokráciában százszor több joga van a munkásnak, és ezerszer több a juttatásuk, mint valaha is bármelyik volt szocialista országban! Hol adtak otthon a melósnak minden műszakban új melós kesztyűt? Mikor kaptak megerősített papírból készült, egyszer használatos overallt műszakonként? (Amit a munka végeztével szerteszét dobálnak, a bosun összeszedi, és odaadja az algériai melósnak, aki ezért mindent megcsinál, ja, persze ott népi demokrácia van, még mindig.) Hol kaptak két óránként negyedóra kávészünetet, nyáron kétféle üdítőt, télen forró kávét és kakaót korlátlanul? Műszak felénél szendvicset és dobozos üdítőt? Soha nem loptak a melósok annyit otthon, mint itt ezek. Ha valamilyen használható árut viszünk, akkor sokszor csak az üres kartonokat rakják be. Szemérmetlenül elhordanak mindent. Szinte nincs egy gépkocsi, amiben rádió lenne. Az a lüke Hadzsi, Oranban, meg csak írja a kárjelentéseket, s a hajóbérlő fizet(ne, ha én nem írnék hasonló jelentést, s ez alapján a kárt át lehet hárítani.) Csak egy maffia szakszervezet kell, és már nem lehet kirúgni a sok disznót, aki csak ül (22.000 frankért havonta - be kell szorozni 42-vel, hogy kijöjjön a melós havi keresete forintban), nem dolgozik, és fel van háborodva, ha a fedélzetmester megmutatja, hogy mit csináljon...
Hétkor fejezték be a munkát a garázsban.
Nyolcig dolgozott a két ügynök, hogy megpróbáljanak helyet csinálni a maradék rakománynak, mert szólni nem mertek a melósoknak, hogy rosszul rakták be a hajót. Így se biztos, hogy befér az egy trailer és négy vontató-kamion.
S ha emiatt kevesebb rakományt vihetünk, csak megrántják a vállukat, és röhögnek...
Utálom az egész bandát.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy legtöbbször egészen normális melósok jönnek, akikkel lehet beszélni... Végül is nem az emberek a rosszak, hanem a rendszer, amelyik megenged nekik mindent. Csak nekem kell velük dolgoznom... S ma ilyen banda jutott...
Ma volt valami jó is...
Felhívtam Encsikét.
Éppen akkor érkezett meg Dobó Marci temetéséről, illetve a gyászmiséről. Szegényke le volt törve, éppen jókor hívtam.
Kérdeztem a március 15.-i eseményeket.
Nimród és Szabolcs elmentek a fáklyás felvonulásra, ahogy az már nálunk szokásos. A délutáni díjátadás nem a legjobban sikerült. Mondjam azt, hogy amolyan demszkysen... Az ünnepség után egy másik színpadon rendezték meg, de az egész szervezetlen volt. Nem találták meg a pályázat értékelését, ehelyett próbálták eljópofáskodni. Ami jó volt: sokan voltak a Móriczból, és amikor kiszólították a fiam, lelkes ovációba csaptak!
A pályázatot Varró Dániel bírálta el. Tehetséges ifjú költő. Az "Irodalom visszavág" című folyóiratban olvastam róla és a "Sárkányfű" folyóirat kapcsán.

Amikor szinte semmi nem történik... - MV Petra (2) 16. rész

Print Friendly and PDF

Február 19. szombat, Oran, úton. Korán, délután ötkor eljöttünk.

 

Február 20. vasárnap, úton. Meglepő kijelentést teszek: egész nap jöttünk, és este megérkeztünk, dög fáradtan kerültem ágyba.

 

Február 21. hétfő, Marseille, úton. Kellemes utunk volt, és nyugodt, mivel -, mint valahol említettem - a faxunk elromlott, tehát nem küldözgette a hajóbérlő a kilométer hosszúságú faxait. Ezért reggel hajrá volt, egy óra alatt el kellett készítenem a rakodási tervet, nem egyszerű feladat...

Genovába megyünk.

 

Február 25. péntek, úton, Mostaganem. Amint látszik, a naplóm teljesen elnyagoltatott.

Délután érkeztünk, egy nyugodt éjszakának nézünk elébe, és gyanítom, két hosszú napom következik.

 

Február 26. szombat, Mostaganem, Oran. Hamarabb végeztek, mint gondoltam. Délelőtt kiraktak 63 konténert, ráadásul egy geng! Késő este értünk Oranba.

 

Február 27. vasárnap, Oran, úton. Hétkor kezdtek, és este hétkor kész volt a hajó. Több mint kétszáz konténer ki és berakása, a vegyes áru és a gördülő rakomány, ráadásul hat héliumot is beraktunk.

Ha azt mondom, hogy úgy dolgoztak, mint Hollandiában, akkor nem túlzok! Soha nem hittem volna el arabokról (algériaiakról), hogy ilyen teljesítményre képesek!

Hadzsi, az ügynök azt mondja, hogy tegnap hajnalban itt volt a Planet nevű hajó, a Sudcargos legújabb bérleménye, s Marseille, Genova, Alger utat járja. Hogy miért érdekes? Mert teljes magyar személyzete van.

Ezentúl minden őrségben hívom őket, egyszer csak összejövünk valahol (Leginkább Marseille közelében van rá esély.)

 

Március 2. csütörtök, úton, Marseille. Legalább 100 km/h-s szélben volt a manőver. Melegen felöltöztem, de így is átfáztam. Nem volt egyszerű manőver... Vontatót is kértünk, mégis nekivágódtunk a rakpart sarkának, szerencsénkre nem történt semmi kár.

Fél hatra kikötöttünk, a délelőtt folyamán megkaptam a Gudrun kefelevonatát, így ezen az úton kijavítom, s mire hazamegyek, kész lesz a könyv.

A szerencséhez tartozik az is, hogy csak egy munkásbrigád jött, a fedélzeten nem tudtak dolgozni a hatalmas szélben, így a garázst ki- és berakták, majd elmentek. Csak holnap indulunk. Végre egy éjszaka Marseille-ben.

Távirat jött Mr. Andrieux-től. Eltörte a lábát. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy megint variál. A legújabb, hogy április első hetében megyek haza, s június elején visszajövök.

 

Március 4. szombat, úton. Az a helyzet, hogy teljesen leültem. Nem tudok naplót írni. Végül is nincs miről.

 

Március 5. vasárnap, úton, Mostaganem. Délután megérkeztünk, úgy néz ki, hogy ez a kanyar jól jön ki. Azért, mert ma is, meg holnap is lesz egy nyugodt esténk.

Este Adammal beszélgettünk. Tulajdonképpen szót se érdemelne, ha nem lenne ugyanazon a véleményen, mint én (ami a politikát illeti)

 

Március 6. hétfő, Mostaganem, úton, Oran. Teledurrant a hócipőm az ügynökkel. Mindent a hajó legénységével akar megcsináltatni, és azzal fenyegetőzik, hogy besmúzol a franciáknál, hogy nincs megfelelő összhang.

 

Március 8. szerda, úton. A reggeli őrség alatt, mint már annyiszor, beleszóltam a rövidhullámú rádióba:

- Egy, kettő, három, ki tudja folytatni?

- Na, itt vagyok, ki vagy? - jött a meglepő válasz.

A Planet barbája válaszolt, Fekete Laci. Tudott rólam, amikor Oranban voltak, Hadzsi említett, de csak azt, hogy a Petra parancsnoka a magyar Mr. István. Ugye tudjuk: a hír igaz, csak nem ebben a formában...

Wessels hajón van (én a Presidenten voltam).

Genova - Fos - Barcelona - Casablanca járaton szállítják a konténereket.

 

Március 10. péntek, Marseille. úton. Bolondokháza volt, a szokásos Marseille-ben. Azért befejezték a munkát negyed nyolcra, és eljöttünk.


Március. 11. szombat, úton. Hideg van (14-15 fok), de szépen süt a nap. Kell-e több, ha a víz sima?

Elkezdtem írni az elsőtiszti átadás-átvételre egy komoly ismertetőt, mert új chief jön. Hazamenetel előtt a teljes napot a hajón töltöm majd, hogy mindent, amit lehet bemutathassak az utódomnak.

 

Március 12. Vasárnap. úton. Tegnap egy kicsit elengedtem magam... Ledörgöltünk két üveg whiskyt, igaz voltunk rá vagy heten. Előbb a szalonban, azután Kaziu Formella (olasz eredetű család lehet?) kabinjában. Későn aludtam el, korán keltem, és mégse tudtam délután pihenni. Végignéztem a Lurkó kupa meccseit, abban reménykedtem, hogy kis Attilát láthatom majd... Nem volt olyan szerencsém, hogy dicsekedhessek vele.

 

Március 13. hétfő, úton Mostaganem, Oran. Rossz hírt kapott Maciej. A papáját (75 éves) kórházba szállították. A vérnyomása 50/0! Pár óra múlva jött a telefon, meghalt.

Sokat gondolkodott mit csináljon, hazamenjen-e a temetésre, de Algériából nem lehet, így hosszas vívódás után úgy döntött, marad.

Ha hazament volna, akkor az számomra nem a legjobban jött volna ki.

Hosszú nap volt. Kiraktunk, beraktunk, eljöttünk.

Az oráni érkezés előtt kis gubanc támadt. A rakpartunk foglalt volt, így egy másikra mentünk. Úgy álltunk part mellé, hogy a konténereket a garázsból ki tudjuk rakni saját daruval, ez viszont nem felelt meg a kikötőnek, hosszas huzavona, aztán belenyugodtak a helyzetbe. Ugyanis a daru teherbírása 35 tonna 17 méteres kinyúlással, 25 tonna 24 m.-ig. Tehát úgy kellett kikötni, hogy a daruink a part felőli oldalon legyenek, mivel a hajóbérlő nem akarta a nehéz konténereket mafira tenni Marseille-ben. Így most fizetheti az átállás költségeit...

De ez legyen a legnagyobb problémánk. A Sudcargos-nak rengeteg kidobni való pénze van, náluk ez nem számít...

Rend csinálás Algériában - MV Petra (2) 15.rész

Print Friendly and PDF

Február 9. szerda, Úton Oran. Azt hittük, hogy csak holnap kezdik a kirakást. Ehelyett éjfélig dolgoztak. Mit mondjak, istenesen elfáradtam...

 

Február 10. csütörtök, Oran, úton. Este eljöttünk, ma is 14 órát dolgoztam. Lehet, hogy Encsi örül annak, hogy az elsőtiszti munka nem olyan felelősségteljes, de sokkal fárasztóbb. Úgy zuhantam az ágyba este negyed kilenckor...

 

Február 11. péntek, úton. Hajnalig húztam a lóbőrt. Úgy-ahogy kipihentem magam. Azt hiszem, a naplómon is meglátszik, hogy nincs túl sok időm írni...

 

Február 12. szombat, úton. Elromlott az idő, ami azt jelenti, hogy megjött a misztrál menetrendszerűen.

 

Február 14. hétfő, Marseille, úton.Közben megkaptam Szabolcs levelét, és a verseit.

Tetszenek.

 

Február 15. kedd, úton, Barcelona, úton. Expressz járat vagyunk. Háromnegyed kettőkor kötöttünk ki, és a pilotállomás nem akarta elhinni, amikor Maciej háromkor hívta őket, hogy indulásra készen állunk. Fél négykor már a tengeren voltunk.

Út végén megy haza a második gépész, nem örül neki, de a főgépész meg neki nem örül, így az erősebb kutya elve érvényesül. Elég lassú, és egyáltalán nem lehet vele beszélni angolul, mert semmit nem ért. Ez viszont azt is jelenti, hogy vele nekem is lengyelül kell beszélnem, igaz, csak a szűken vett szakmai társalgás erejéig. (töltse meg a ballaszt tankokat, indítsa be a darut, kapcsolja be a generátorokat, stb.)

Ránk jár a rúd. Marseille-be jövet elromlott a rádió adó-vevő, egész hétfőn itt volt a szerelő, a végén kiderült, hogy egy speciális - adatkábel - szakadt el, de mire kiderítette, szétszedett a pasas mindent. Ráadásul most elromlott a faxunk, így most egy jó hétig nyugtunk lesz a hajóbérlőtől. Csak kikötőben, az ügynökségen keresztül tudnak majd elérni a hosszú, rakományjegyzékkel.

 

Február 16. szerda, úton. Hála a hülye rendelkezésüknek, nem érkezünk meg ma. Lassú menetben megyünk, kreuzolunk egy kicsit, csak holnap reggel hatkor leszünk Mostaganemben.

 

Február 17. csütörtök, úton, Mostaganem, úton, Oran. Hiába volt minden, hogy elkerüljük a horgonydobást. Hatkor megjöttünk, ledobtuk a horgonyt, és vártuk a parti őrséget. Fél nyolcra kötöttünk ki.

A rakodás nem érdekes. Este nyolckor indultunk Oránba.

A dán parancsnok megrázta az arabokat

Az ügynök mesélte Maciejnek, én tőle tudom, hogy miért ez a változás.

Egy dán hajó érkezett januárban Mostaganem elé. Ledobta a horgonyt, és aludni tértek. A barba legnagyobb meglepetésére, éjjel kettőkor megjelent a parti őrség csónakja. Elég arrogánsak voltak, és követelték a "szokásos" öt karton cigarettát. A parancsnok felháborodott, először azon, hogy mit keres a "navy" ilyenkor a hajón, aztán a tarháláson.

Kikötéskor a szemtelenebb pilot vitte be őket. Én se tudtam lerázni, hiába kapja meg a Marlboróját, többet akar mindig, követelőzik, egyszóval szemtelen. Ezt tette a dánnal is. Ezután a vám következett. Hat karton cigit követeltek ki maguknak.

Ez már több volt a soknál.

A barba felháborodott hangú levelet írt a Kikötőkapitányságnak.

Algírból jött egy ezredes, és rendet csinált. A Coast Guard parancsnoka tíz évet kapott. A pilotot kirúgták, a vámosok vezetőjének megtiltották, hogy hajóra tegye a lábát, csak az irodában dolgozhat.

Hát ezért a változás Mostaganemben.

Kéne egy dán Oranban is...

 

Február 18. péntek, Oran. Annak ellenére, hogy arab vasárnap volt, dolgoztak. De legalább a vám szabadnapot tartott, így rakodni nem lehetett.
Laza nap volt. Tegnap jól elfáradtam, délután aludtam egy sort, így nem csoda, hogy este friss voltam.

Magyarok...


Már mindenki lefeküdt, így néztem az MTV 2 műsorát. Kerekasztal-beszélgetés volt arról, hogy milyen manapság a magyarok nemzettudata, milyen a nemzeti karakterünk. A témába sok minden belefér.
Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egy viselkedés-szociológus, egy vajdasági szociológus, egy bizonyos Babarczy Eszter nevű "eszmetörténész" (ilyenről se hallottam, de a hölgy okos dolgokat mondott), s egy megjegyezhetetlen nevű török-magyar fiatalember, beszélgettek Feledy vezetésével.
Csak az érdekességeket mondom el:
Kiss Gy. Csaba szerint az utóbbi tíz évben megváltozott a magyarokhoz való viszonyuk és a magyarokról alkotott képük a horvátoknak, 100%-ban pozitív a vélemény az országról és a népről. Ugyanez a helyzet Bulgáriában és Szlovéniában is. A cseheknél is javul az ázsiónk. Elmondta, hogy a szlovákok nemzeti öntudatát mi böki (többek között): az, hogy a "nagy szlovákokat" elmagyarosítottuk, így Petőfit, Kossuthot, Mikszátot...
A vajdasági beszélgetőpartner is érdekes dolgokat mondott a megítélésünkről. Az egy dolog, amit a politikusok sugallnak, és egészen másképpen fest a helyzet. Egy megtörtént eset, még a békés Jugoszláviából:
Szlovéniában volt, és onnan barátaival Belgrádba utazott. Késő este érkeztek, szállodai szobát nem kaptak. Találkoztak egy idős szerb hölggyel.
- Szállást keresnek? - kérdezte. - Hova valók?
Megmondták, hogy szabadkaiak és ljubjanaiak.
- Na, ha magyarok és szlovének, akkor adok én maguknak szállást. De másnak nem... Tudják-e miért? Mert reggel négykor megyek munkába, a pénzt az asztalon kell hagyni, és a kulcsot a lábtörlő alá tenni.
Tehát a szerb néninek annyi elég volt, hogy magyar (és szlovén) a vendége, megbízott bennük, tudta, hogy a pénzt megkapja, és a lakását se kell féltenie.
A másik, ami jellemzi a magyarok helyzetét a volt Jugoszláviában (és ami siettette a beolvadást), hogy státuszszimbólum számba ment magyar vőt vagy menyt a szerb családban tudni. Tehát más a valóság, és más a politikusok mesterkedése...
Érdekes (és okos) dolgokat mondott a török-magyar filmrendező is. A szülei törökök, 1952-ben jöttek Pestre. Nyolc éves korában Németországba költöztek. Ott egy "adminisztrációs hiba" révén magyarnak tartották (hogyan történt, nem tért ki rá bővebben, de pl. Imre néven "lajstromozták"). Addig Magyarországon abban hitben élt, hogy ő török. De a németek benne a magyart látták, és ott, német földön lett magyar, mert gyermekként elfogadta a helyzetetét - nem is tehetett egyebet - és foggal-körömmel "védte" a magyarokat a németekkel szemben. Azt mondja, igen rövid időn belül elsajátította a "magyarság tudatot", mindössze fél évre volt szüksége.
Tavaly filmet forgatott Törökországban. Egy fiatal lány volt az asszisztense. Sokat faggatta a magyar-török viszonyról (tudjuk, hogy a törökök minket szintén török törzsnek tartanak a mai napig). Elmondta a gyermek mondókát: gólya-gólya gilice... ...török gyerek megvágta...
Meglepve vette észre, hogy az asszisztens kislány könnyezni kezdett, s sírós ajkakkal kérdezte:
- Ennyire gonoszak voltunk Magyarországon?
Egy megjegyzés Babarczy Esztertől, ami számomra fontos, mert némi reményt ad a kis népeknek a fent maradásra ebben az átkozott elamerikásodó világban:
Hiába az amerikai "kultúra" térnyerése, csak az adott nemzeti kultúrákra tud ráépülni, s a Disney mellett a hetvenhét magyar népmesén nevelkedett ifjúság megtarthatja a nemzeti tudatot. Adja Isten, hogy igaza legyen, bár félek, hogy túl optimista.

"Visszaavanzsáltam", újra elsőtiszt lettem... - MV Petra (2) 14. rész

Print Friendly and PDF

Február 4. péntek, úton, Marseille. Elmaradtam a naplóírással, de ez néha bocsánatos mulasztás, főleg, ha tudom, hogy úgyis pótolom. És megírom minden nap eseményét, nem hagyok ki lehetőleg egyet se, legfeljebb önhibámon kívül. Aki nem próbálkozott vele, az úgyse tudja, hogy milyen igazam van: olyan ez, mint a narkó. Nem lehet abbahagyni. Annak, hogy két napja nem ültem a szövegszerkesztő elé, nyomós oka van: nem volt időm.
Most fel kell, hogy idézzem a pénteki eseményeket.

Érkezés

Negyed hétre kikötöttünk. Igazán nem értem, hogy M. Guyon miért visítozott annyit tegnap, hogy mikor érkezünk már? Azt hittem, hogy fontos ki- és berakni valójuk van. Csak annyira fontos, hogy amikor bejött az ügynök, nem tudta megmondani, mikor végzünk. lehet, hogy holnap... Megérkezett tíz körül M. Le Tallec. (Innen érdemes figyelni!) Éppen elküldtem a táviratot, amiben kérdeztem, hogy mi lesz Marekkal, ugyanis hétfőn kezdődik a kapitányi tanfolyama.
Elpanaszoltam, hogy a Sudcargos-t magasról nem érdekli a feltevésem, hogy potyautas lehet az egyik konténerben, mert érkezéskor az ügynök nem is tudott róla, pedig távirat ment a "témában". Persze a pasas mellettem volt, mert ami a parancsnoktól elvárható, azt megtettem, bármi történik, innen az a hajóbérlő sara... Említette, hogy M. Andrieu Toulonban van, a Clipper Carabies-on, és délután átjön. (A régi hajóm megy Djiboutiba a katonai rakománnyal.)
- Ezek szerint nem kaphatta meg ma a táviratot, amiben kérdeztem a chief hazautazásáról?
- Nem, nem hiszem.

Szervezkedem...


De M. Le Tallec egy belevaló szivar, és azonnal felhívta M. Andrieu-t, s megérdeklődte, hogy mi az ábra? Át is adta a telefont, beszéltem a személyzetisünkkel, éreztem a hangján, hogy egy kicsit szemrehányó, hogy nem jeleztem korábban az elsőtiszt váltási kérelmét.
- Csak a következő út végén tudom váltani, captain - mondta.
Értesítettem Marekot. Rohant telefonálni a feleségének, hogy ne várja. Milyenek ezek a nők: azonnal bőgni kezdett. Nem tudom megérteni, mert én sose láttam, hogy Encsi sírna... (Oké, a hajóról elég nehéz hazalátni, és a verebek mást csiripelnek.)
Azt mondja, hogy Barbara (a feleség) beszélt Maciejjel, aki készenlétben van otthon, és el nem tudja képzelni, hogy miért nem kell utaznia (azon morfondírozik magában, hogy talán a Cégnek már nincs rá szüksége? A kisnyúl és a medve szindróma...)
Mire visszajött, telefonált Andrieu, hogy értesítette Pyziket, hogy nézne már Maciej után...
Fél óra múlva e-mail jött Párizsból, hogy Maciej holnap délben érkezik, de "meg-e felel-e" Mareknak, ha holnap este indul, az éjszakát Varsóban tölti, és csak vasárnap reggel megy tovább Gdyniába? Mit gondol ez a Carole (új hölgyike a CMO-nál), hogy Marek visszautasítja? Naná, hogy jó volt. Így aztán két óra alatt elintéződött, hogy holnap befejezem a parancsnokságot, elesek tíz napi barba keresettől. Viszont nem orrol meg Maciej, és Marek is boldog, és akár hisszük, akár nem, ez is sokat jelent a számomra.

M. Andrieu hírei


Előre bocsátom: újabb jó pont a franciáknak, két héten belül a második, nem lesz ez egy kicsit sok?
Mielőtt megérkezett, összeírtam, amit meg akarok vele beszélni. Utoljára hagytam, hogy feltegyem a kérdést a jövőmet illetően a cégnél.
Ezzel kezdte: - Captain, meg vagyunk magával elégedve. (Jó pont, még akkor is, ha ez nyilvánvaló.)
Aztán elmondta, hogy lobogócserék következnek, és hamarosan (másfél éven belül) hat "nem francia" parancsnokra lesz szükségük. Az első lobogócsere április végén, május elején esedékes a M/V Rappelen. Maciej lesz a barba, hiszen kétszer is volt elsőtiszt a hajón.
- Maga, pedig captain Szcekeli - így ejtette a nevemet - visszajönne május elején, ha elég az egy hónap szabadság.
Ha már így kérdezte, akkor nyilván azt mondtam, hogy nem. Jobb lenne másfél. Megegyeztünk, hogy március második felében kiszállok, és visszajövök, mint stabil parancsnok a francia cégnél!
Kicsit égett a pofája, amikor bevallotta, hogy Carole a titkárnő mondta, hogy napokkal előbb érdeklődtem Marek hazamenetele után, csak ő bizony nem nézte meg a beérkezett táviratokat (lehet, hogy jön a francia szocializmus, mert a munkamorál a CMO-nál már kezd hasonló lenni, mint a Mahartnál volt...)
Ahhoz képest, hogy tavaly májusban kezdtem a cégnél, de úgy, hogy akit váltottam, annak voltak parancsnoki esélyei - ám a ló Krzysztof Trebicki nem jött le karácsony és 2000 szilvesztere előtt. Ráadásul, szeptemberben a kérésemre, hogy szeretnék visszajönni, azt a választ kaptam, hogy egyelőre nincs kilátásban semmi a számomra, gyors volt az előmenetelem.
Még Marekra is számítanak a franciák, igaz, nem ebben az évben.
Délután kiraktuk a fedélzetről a konténereket.

Február 5. szombat, Marseille, úton. Marek egyre vidámabb volt az idő haladtával, és a whiskyje fogyásaval...
Mint az őrült, úgy dolgoztam egész nap, hogy ugyanúgy adhassam át a hajót, ahogyan átvettem, tehát minden naprakész legyen. Fél háromkor csörög a telefon:
- Maciej vagyok. A repülő a köd miatt nem tudott Marseille-ben leszállni, most Montpelliere-ből beszélek. Hamarosan indul a buszom, átvisznek Marseille-be.
- Oké, értesítem a taxisofőrt, a hajóbérlőt, ne izgulj, megvárunk.
Marekot alig tudtam kiverni a hajóról, olyan "vidám" volt, és irtó jól érezte magát, mindenkit ölelgetett, puszilgatott - én is kaptam -, csak Armand, a taxisofőr volt dühös, mert neki el kellett még érnie Maciejt is...
Az új-régi parancsnok ötkor a hajón volt, fél hatkor már manővereztünk.
Leadtam az őrséget (16-20 között és 05-10 között leszek, mint elsőtiszt), majd átadtam mindent.
Captain Kraus nem örült a hírnek, miszerint a Rappelra tervezi a cég. Már kezdtem elszontyolodni, hogy beletojik a levesembe, amikor jó híre is volt: valószínűleg capt. Kloman elmegy a CMO-tól, így most csak két lengyel parancsnok van, tehát biztos lehet a helyem. (Csak igaza legyen!)
Kicsit furcsa volt az elsőtiszti dolgokkal foglalkozni. De belejövök...

Február 6. vasárnap, úton, Barcelona. Megjöttünk, és ledobtuk a horgonyt. Kár, mert vasárnap lévén az egész nap túlóra lehetett volna...
Annyira azért nem volt csendes nap, mert este tizenegykor manőver, a helyünkre álltunk, és az éjszakát part mellett töltöttük. Legalább nem kellett ötkor kelnem, csak fél hétkor. Igaz, nem aludtam túl sokat, mert éjjel negyed kettőig pezsgőztünk a második tiszttel és Adammal az elektrikussal. Még én tettem félre az italt szilveszterről. Igaz, nem rossz a száraz pezsgő, de ezzel ugyanúgy vagyok, mint apa, az édest szeretem, de a minimum a félédes.

Február 7. hétfő, Barcelona, úton. Tizenegykor befejeztük a berakást. Furcsa volt újra azzal a programmal dolgozni, amit még tavaly készítettem, az viszont jó érzés volt, hogy mindenki dícsérte, hogy milyen jó...
A kabinomban még harctéri állapotok uralkodnak, és megint nyakamba szakadt a nyugi: Marek virágai. Még nem száradnak "elfele", de ahogy magam ismerem, majd elkezdenek...

Február 8. kedd, úton Valencia, úton. Sok a dolgom, rendet kell tennem a kabinban, sok a papírmunka. Délelőtti érkezés, utána rakodás, az őrségem kezdete előtt indulás, megvolt a tizenhat óra munkaidőm...

Potyautas itt, potyautas ott... - MV Petra (2) 13. rész

Print Friendly and PDF

Február 1. kedd, Oran, úton.
Nemcsak a daru romlott el, hanem az egyes generátor. Remélem, Marseille-ben megint lesz legalább egy nap pihenőnk...

Marek, a monoton...

Este nyolckor indultunk.
Csendes az idő, kellemesen beszélgetek manőver közben a pilottal, amikor megszólal Marek a hordozható rádióban:
- Istvan, itt Marek... Találtunk egy potyautast.
Nyeltem egyet. Mondom a pilotnak, hogy van egy potyautasunk. Nézett rám, mint a lőtt medve. Azt hiszem, nem értette, mi az a "stowaway". Mire lelibegett a papírtantusz, kikerekedett szemmel kérdezte:
- Do you have one algerian man?
Már mondtam volna, hogy igen, de megszólalt Marek:
- Istvan, itt Marek! Már kettő van.
Tehát azt válaszoltam a révkalauznak, hogy:
- Nem egy, kettő...
Azonnal értesítette a kikötőkapitányságot. Rögtön küldik a Parti Őrséget, mondták. Közben Marek újra hívott:
- Istvan, itt Marek... már három van.
Ilyen monoton tud lenni az elsőtisztem...
Kiderült, hogy Ryszard lement az élelemtárba valamiért, és a folyosón levő kartonok gyanúsak voltak. Hát hogyne, amikor azt integették neki, hogy menjen el... Nem szokásos viselkedése az élelmiszeres dobozoknak.
A három potyautast, amilyen lököttek a matrózaim, a hajókorlát mellett őrizték. Amíg a pilot kiszállt, addig kettő meglépett. Szép fejest ugrottak a vízbe. Kellemes fürdést, fiúk (15 fokos a víz.) Mit volt mit tenni, felhívtam a Kikötőkapitányságot, hogy elég lesz kis csónak is, mert kettő meglépett.
A hívás után kimegyek a külsőhídra, hogy ledobjam a horgonyt. Megszólal Marek:
- István, itt Marek... Már nincs potyautas, ez is kiugrott.
Így a Parti Őrségnek átadtam a jelentésem, kezet fogtunk, és elmentek.
De Mareknak nem volt ám igaza!
Tizenegy körül (20-24 között enyém az őrség) hallom, hogy valaki marhára dörömböl az egyik konténerben. Tehát még is van egy potyautasunk, csak nem tudjuk, hogy hol. Mert a matrózok egy órán át keresték, de nem találták, gondolom a pasas elunta a dörömbölést, és elhallgatott.
De mi lesz, ha nem találjuk meg, és valami baja esik? Ez már nem vicc!

Február 2. szerda, úton. Reggel azzal fogadott a főgépész, hogy hatkor ébredt, mert valaki éktelen zajt csapott a konténerek körül. Ez a potyautasunk lehetett.
Délelőtt táviratot küldtem a Társaságnak, leírtam a tegnap este történteket.
Utána felküldtem a matrózokat a konténerekre, hogy dörömböljenek, talán válaszol a pasas. De néma csend volt. Lehet, hogy éjszaka a társai segítségét várta.
Így délután újabb üzenet a társaságnak, hogy valószinüleg van még egy kéretlen utasunk.

Február 3. csütörtök, úton. Eddig szép időben jöttünk, de az időjárás-előrejelzés 8-9-es vihart jósol a Lion öbölben és a francia partok mentén. Éppen most közelítettük meg Cabo Creus-t, ahol az időjárás-zónahatár van. A szélcsendben a víz felszíne olajsima volt, csak a holthullámok emelgették lassan a hajót. A fényes vízfelszínt a távolban éles vonal határolta. Hamarosan odaértünk, és ott elkezdett a szél fújni. Fél óra múlva már elég hullámos volt a víz, és fel kellett venni a hosszúnadrágot, s estére valószínűleg fűteni is kell. Sose tudom megszokni a tenger ilyen gyors állapotváltozásait, és mindig csodálattal tölt el. Nem csoda, ha a régmúlt idők tengerészei oly babonásak voltak, hiszen a tengereket járva, s nem ismervén a helyi körülményeket, joggal gondolhatták, hogy az istenek kénye-kedvének vannak kitéve...
Ha minden igaz, holnap lejár a mandátumom. Azért mondom, hogy "ha minden igaz", mert eddig semmi hír arról, hogy mikor jön Vissza Maciej, s arról se kaptunk értesítést, hogy Marek mikor megy haza. Pedig itt az ideje.

Ady Endre: Szeptember végén és a szibériai sámánizmus - MV Petra (2) 12. rész

Print Friendly and PDF

Január 27. csütörtök, Marseille, úton. Három hónapja érkeztem a Clipper Caraibes-ra, tehát a szerződésem felénél tartok.

A Duna tévét néztem...


Délelőtt érdekes tudósítás volt a Duna TV-ben. Persze csak számomra. Esztelnekről szólt, a ruhagyárról, de a kolostor rendfőnöke is beszélt (csak ketten vannak, az átlagéletkor 74 év). Mindez azért érdekes, mert Bíró András is Esztelnekről származik, és az eddig megjelent két kötetben sokat ír a faluról.
Délután egy műsort ismételtek meg, az olvasási szokásokról kérdezték a nézőket, miközben szociológusok, írók beszéltek.
Az aranyos az volt, amikor két utcaseprőt kéredztek. Valószínűleg azt akarták kihúzni belőlük, hogy a téli táj milyen gondolatokat ébreszt bennük.
Az első válaszadó őszinte volt. Azt mondta:
- Semmi. Megmondom őszintén, semmi nem jut eszembe a téli tájról.
A másik "műveltebb" volt.
- Nekem Ady. Tudja, az a vers, amiben a szemfedőről ír, meg hogy a sír fejfájára rakatja...

Január 28. péntek, úton. Szép az idő, tehát a lehető legrövidebb útvonalat választottam, hogy lehetőség szerint megérkezzem este hat előtt.

Január 29. szombat, úton, Mostaganem, Csendes időben jöttünk, rekordot javítottunk, az 510 mérföldes utat 46 óra alatt tettük meg.
Valami változás van, mert a Coast Guard bekeményített. Ne vegyek ki cigarettát legközelebb, annyi legyen a vámszekrényben, amennyi van. Ez azt jelenti, hogy senkinek se tudok adni, amíg a vám ki nem nyitja.
A vám pedig kis levélkét kért, amiben kérem, hogy nyissák ki a vámszekrényt, hogy cigit adhassak a legénységnek.
Na, mindegy, legközelebb úgyis Maciej vezérletével jövünk, az ő gondja lesz, hogyan oldja meg a problémát.
Este a tévében a Halál egyenes adásban című francia filmet néztem meg. Mint minden európai film, magasan veri az amerikaiakat.

Január 30. vasárnap, Mostaganem, - úton - Oran. Jókor érkeztünk, még este bevittek, nyugodt esténk volt.

Gálaest a Nemzetiben

Láttam a Magyar Művészetért Díjak díjkiosztó gálaműsorát a Nemzetiből. Sajnos, közben hatósági vizsgálat érkezett, és a 10 díjazott közül csak ötöt láttam: Cserhalmi Györgyöt és Sára Sándort mindenki ismeri. Posztumusz díjat kapott Wass Albert. Péterffy László szobrászművész volt a következő (a sárospataki Művelődési ház előtti szobor, a Paksi katolikus templom oltárának alkotója, és ő készíti majd el a piliscsabai katolikus egyetem udvarán felállítandó Szent István szobrot). Volt egy kedves népdalénekes parasztbácsi, aki elnézést kért "kedves mindanyiójuktól", hogy talán a dal nem lesz a legszebb, de most épült föl hosszú betegségből, és a hangja megsínylette. A végén "Isten áldja meg magukat" köszönéssel búcsúzott. Aki legjobban tetszett, az Lajkó Félix, szabadkai hegedűművész volt. Sajnos itthon majdhogynem ismeretlen a huszonéves fiatalember, külföldön elismert művész. Hja, kérem, sem rokona, sem boldog őse nincs azok között, akik a felkapott médiapojácákat ajnározzák és egyengetik útját. Pedig a hangszerén csodálatosan játszik. Kimondottan kedves volt, ahogy kiállt, kócos, sehogyan se áll frizurával, és mély átéléssel adta elő a produkcióját.

Szibéria


Tematikus este volt a tévében hét óra után, Szibériáról. Minden dokumentumfilm (hármat vetítettek) a szibériai sámánokról szólt.
A Bajkál tó partján élő burjátok sámánjaival beszélgettek először. Számomra azért is érdekes volt, mert ahogy a nyelvüket meghallottam, azt hittem, törökök beszélnek. De ez nem csoda, hiszen magukat a hunok leszármazottainak tartják, és minket rokonaiknak.

Érdekességek:


Megalakították a Szibériai Sámánok Szövetségét 1995-ben, de addig szigorúan tilos volt még beszélni is erről. Pedig az ott élő népek vallása a sámánizmus, a szovjetek ugyanúgy nem tudták kiirtani az ősi hitet, mint ahogyan egyetlenegy egyháznak, vallásnak sem volt komoly (mondjuk inkább úgy: sikeres, mert ők komolyan harcoltak a hit ellen) ellenfele a marxista-leninista ideológia.
Jó példa rá az egyik legsikeresebben működő sámánasszony. (Tudni kell, hogy a sámánok ugyanazon nemzetség tagjai voltak, a képességet születéskor magukkal hozták - hitük szerint reinkarnáció útján.) Tehát a kislány 1948-ban megszületett, és a nagyanyja - híres sámánasszony - szigorúan felügyelte, és "mágia útján" rejtve tartotta a képességeit, főleg a veje miatt, aki a KGB magas rangú tisztje volt. A leány felcseperedett, feleségül ment egy űrkutató mérnökhöz, aki Bajkonurban dolgozott. Maga is értelmiségi... Közben állandóan küzdött az előtörni akaró sámánképességével. S 1995 után teljes erejéből elkezdte a gyógyítást, és a különböző szertartásokat. A férje előbb bolondnak nézte, aztán csak dühös volt, és ma már mindenben segíti, ugyanis a "tények" meggyőzték az űrkutató fizikust. (Gondoljon mindenki, amit akar.)
Levetítették a Derszu Uzala című szovjet filmet a hetvenes évekből. Nem véletlenül kapta meg a legjobb külföldi filmnek járó Oszkárt... Ez a véleményem, még akkor is, ha a díjat semmire se becsülöm, már leírtam, hogy miért, egyedüli rangja szememben csak a külföldi filmeknek járónak van, pontosan azért, mert az nem amerikai...

Január 31. hétfő, Oran. Reggel megijesztettek: töröltek a berakó listáról 90 konténert, és helyette kilenc héliumtartályt veszünk fel. Így ma elmehettünk volna, de (hála Istennek) délután elromlott a 2. daru, így csak holnap indulunk. Még egy nyugodt este... A hírek szerint: Orbán meghízott: Kövér lett a Fidesz elnöke...
Tegnap láttam a Meseató c. régi magyar filmet (giccsparádé, de ha Rejtő a magyar kultúra része, akkor ez a film is. Kabos még mindig meg tud nevettetni sajátos, hebegős-habogós humorával, a Chaplinhez hasonlítható kisember alakításaival!)

Adam felesége szerint jól beszélek lengyelül - MV Petra (2) 11. rész

Print Friendly and PDF

Azért a cím nem teljesen igaz, de akkor is, jó volt hallani!


Január 23. vasárnap, úton, Valencia. Szerencsénk van, jó időben hajózunk. Délben megnéztem a filmet, aztán telexet küldtem az asszonynak, hogy este 6 után hívhat. De mivel vacsora előtt nem csengett a mobil, ezért felhívtam.

Hiába no, azért még van mit tanulnia tőlem is...

Éjjel horgonyt dobtam, nincs információnk a kikötésről.

 

Január 24. hétfő, Valencia, úton. Délben kötöttünk ki, és este jöttünk el. Úgy látszik, nincs fontos dolgunk.

Kimentem a városba.

Hiába töltöttem itt több mint két hetet a hetvenes évek végén a Cegléddel, nem ismertem rá Valenciára. A várost átszelő folyót eltérítették, a medrében park, játszóterek vannak, azelőtt véges végig focipályák voltak. Egy órát sétáltam, aztán visszabandukoltam a kikötőbe.

 

Január 25. kedd, Barcelona, úton. Egyre érkeztünk, nyolckor eljöttünk. Attól tartottam, ha túl hamar végzünk, akkor túl korán érkezünk Marseille-be. Éjjel keleti szél kerekedett, és ez visszafogott.

Megkaptam a táviratot, hogy törölték a hadianyag-szállítást Djiboutiba.

 

Január 26. szerda, úton, Marseille. Érkezéskor Adam Zalewski, a régi-új elektrikus a parton várta a hajót. Hangos "szervusz"-szal köszönt.

Adam a hajón

 

Este megittunk egy whiskyt a kabinomba. Elmondta, hogy tudta, hogy én vagyok a parancsnok, mert találkozott Maciejjel, aki megkérdezte tőle:

- Tudod-e ki a kapitány a Petrán?

- Nem ismerem én az összes francia parancsnokot... - felelte Adam.

- Nem francia, hanem magyar - vigyorgott Maciej, és Adam rögtön kapcsolt. Azt nem is mondtam, hogy első dolga volt, hogy gratulált az előlépésemhez.

Aztán azzal folytatta, hogy emlékszem-e Szergejre, a 2. tisztre. Hát hogyne...

- Amikor hazamentem, a feleségem azzal fogadott, hogy hívta valaki tengerész, akivel együtt hajóztam a Petrán még nyáron. De nem tudta megmondani, hogy ki. A kiejtés alapján külföldinek gondolta az asszony, meg vétett egy-két apró hibát is, de kiválóan beszélt lengyelül. De mivel Szergej hamarosan meglátogatott, és kiderült hogy nem ő volt a hívó, csak te lehettél.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Varsóból felhívtam Adamékat, és a feleségével beszéltem, előtte szépen megfogalmaztam a mondanivalómat, s magam is csodálkoztam, hogy milyen gördülékenyen tudom elmondani.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk

 

Utána egy kis történelemórát tartottunk, mert kiderült, hogy otthon tanulmányozta a lexikonokat, hogy minél többet megtudjon a magyarokról, de nem teljesen kristálytiszta, amit a "nevem" magyarázatánál talált. Kiderült, hogy a székely népnévről volt szó, elmondtam röviden amit tudni kell róluk és a hunokról meg Attila királyról (megjegyeztem, hogy Bics Bozse lengyelül az Isten Ostora, ezt persze tudta, és érdekes, hogy Marek is és Krzysztof is tisztában volt vele). Levezettem az Árpád-házi családfát Mao Tuntól kezdve - aki az i.e. 300-ban alapított hun birodalmat Ázsiában - Mundzuk-Attila-Irnik-Kovraton keresztül végig Ugekig aki, mint tudjuk(?), Álmos apja volt. Azt is elmondtam, hogy mindezt kínai, bizánci és német évkönyvekből tudjuk, mert nomádok lévén, nem maradtak fent írásos emlékeink. És persze azt is hozzátettem, hogy ez mennyire tuti...

Odaadtam neki fénymásolásra a családfát, mert a feleségének ez a hobbija. A magyaroké nincs meg, és igen örült neki, amikor megtudta, hogy a férjura megszerezte.

Közben bejött Marek is, aki már nagyjából tisztában van az Árpád-házi királyainkkal, hiszen már több mint egy hónapot töltöttünk együtt. Megbeszéltük, hogy az első lengyel király 966-ban kapta a koronát, de nem a pápától, mint Szent István, hanem Ottó német-római császártól, tehát a polyákok a németek hűbéresei voltak, nem úgy mint a magyar királyság, mely kezdettől fogva független volt, és a bajorok csak ácsingóztak az országra, de sose tudták elfoglalni, vagy hűbéresükké tenni (annak ellenére, hogy sok Árpád-házi trónkövetelő német segítséget kért).

Közben a whisky elfogyott.

Adam híre szerint Maciej az út végén jön vissza, ahogyan számítottam is.

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika