A Seafalcon mesél - Blogger.hu

június 6, 2018, szerda

Milyen buktatói vannak egy crew listnek? - MV Lys Carrier 10. rész

MÁRCIUS

Március 1. péntek, úton. Szép csendesen billegünk a 10-12 méteres hullámokon. A portugál partok előtt megyünk északra, remélem, ha befordulunk a Vizcayára, akkor nem állunk fejre.
Viktor egy kicsit elszámolta magát. Valójában nem értem, hogy mi alapján adta meg az érkezést. A hajóbérlő azt reméli, hogy hétfő este megérkezünk, és kedd reggelre ki tudja rakatni a hajót. Ma kaptunk táviratot, hogy 5-én kirakunk, 6-án berakunk 3000 tonna szenet Muruviknak (norvég kikötő a Trondheim fjordban), innen Mo i Rana (szintén norvég) - Greenore ír kikötő Dublintól északra. De az 5-i kirakás nem megy, mert jó, ha kedd délben megérkezünk. Én, amikor parancsnok voltam, akkor mindig pár órát rátettem az érkezésre, s akkor meg tudtam érkezni, előbb, mint az előre megadott idő. Viktor kicentizte, mikor érkezhetünk, és abból még le is vett, mondván, biztosan gyorsabbak leszünk.
Hát nem lettünk gyorsabbak, az induláskor 4-én delet adott meg, ahhoz képest már 24 órás késésben vagyunk.
Rotterdamban lesz váltás, és ha minden igaz, akkor megjönnek az antiguai bizonyítványaim is.

Március 2. szombat, úton. Jól elkaptuk a rossz időt megint. Most éppen fő a feje a parancsnoknak, hogy is lesz, mert késében vagyunk, és amit megadott érkezésnek, az nem áll, semmiképpen nem tudjuk teljesíteni, és az uszályokat megrendelték hétfő éjszakára.
Hiába mondtam, hogy ne centizze ki az érkezést, főleg amikor hét elejére esik, és nem tudja értesíteni a késéről az ügynökséget.

Március 3. vasárnap, úton. Délben az őrségváltásnál Viktor megkért, hogy nyomtassam ki a személyzeti listát.
Belementem a csőbe...
Amit "alkotott", az úgy volt randa, ahogy lehet attól, aki csak ugatja a számítógépet. Kicsit helyreráztam, egy oldalba sűrítettem, mert ő két oldalasra hozta össze, az útlevélszámok a második oldalra kerültek. Kinyomtattam, Viktor el, boldogan.
Öt perc múlva komor arccal megjelenik a hídon:
- István ez a nyomtatvány kisebb, mint az eredeti.
Nézem, hát valóban. Mondjuk az eredeti 98%-a.
- Ezt nem lehet a hatóság kezébe adni! - mondta, és rögtön tudtam, hogy ezért minimum ezer év Gulág járt, ha valaki ilyen trehány odahaza náluk.
Varázsoltam egy csöppet, s kinyomtattam, de szerinte még ez se volt az igazi, mert két sor magassága között felfedezett legalább másfél tizedmilliméter eltérést.
- Sto gyelaty? (Mi a teendő?) - kérdeztem Lenin híres művének címét idézve, hogy lássa, szocialista műveltségem nem elhanyagolható.
- Azt hiszem, én változtattam meg a sormagasságot, amikor készítettem - mondta bűnbánó pofával, és eltette az iratot, de attól tartok, hogy ez szegény fejének még álmatlan éjszakákat fog okozni, mert hogy magyarázza majd meg az immigration officernek, hogyan került oda az a hatalmas hiba?
Nyilván a dolgok karakírozva vannak, de azért jellemző a viselkedésére: az orosz ember kedves, szeretetreméltó, jó barát, jó ivócimbora, miként ő is, csak Isten őrizzen attól, hogy hivatalnokká legyen, mert akkor elveszti a fejét, megittasul a piti hatalomtól, ami a kezébe adatott, és szabadjára ereszti magát, s észre se veszi, hogy mindenki menekül előle, és a háta mögött (jó ha csak) megmosolyogják.
Ám sose legyen rosszabb parancsnokom.
A nyomtatókazettát meg ezért hoztam bőven a hajóra, hogy ne legyen gond a sok nyomtatás. Amit otthon tettem be a printerbe, két napja ürült ki, s nyomtatok vele bőszen. (Igaz, nem pazarlom, mert csak "draft qualiy" üzemmódban használom, ami halványabb, de a célnak a hajón igazán megfelel.)

Március 4. hétfő, úton, Angol csatorna. Holnap érkezünk. Valószínűleg a Mo I Rana - Greenore út törölve, helyette Oslóba megyünk papírért, és vissza a Földközi-tengerre.
Meg kell mondjam, hogy Wojciech inkább haver, mint szakács. Amit tegnap alkotott, az valami borzalom volt. Ebédre főtt hal volt, valami randa szósszal és főtt zöldbab. Vacsorára pizzát varázsolt, jó keményre sikeredett...
Remélem az új (régi, mert az jön vissza, akit váltott) szakács jobban főz.

Címkék: mv lys carrier napló

április 18, 2018, szerda

0 hozzászólás

Bambasz és Viktor - Lys Carrier 8. rész

Február 15. péntek, Kumport. A hajnali őrség eltelt, a délutáni még gyorsabban. Ugyanis Viktor volt a hídon, én meg mentem a raktárba festeni.

Manu és Pascal reggel kezdték, én fél egykor csatlakoztam, a szakács egykor jött, és este fél hatra az egész raktárt kifestettük. Mind a négy oldalfalat, aljától a tetejéig, pedig nincs guruló állvány, a két matróz négy és hatméteres nyelet használt a gurihoz, míg mi ketten, műkedvelők a raktár alját, a padlót festettük.

Annak örülök, hogy nem maradtam "szégyenben", bírtam az iramot, bár ennek két vízhólyag az ára, mert a tulajdonos nem ad semmi munkaruhát, még kesztyűt se, így a nélkül kellett dolgoznom.

Mire feljöttem a raktárból, már elindultunk.

A berakó Ordu, a Fekete-tengeren egy török kikötő, innen bentonitot viszünk ömlesztve Rotterdamba. Március eleje, mire felérünk.

Február 16. szombat, úton. Semmi különös, csak irtó hideg van. Hajnalban 7 fok volt, napközben is csak 12-ig ment fel a hőmérő.

Hajnalban Viktor arra utasított, ne is próbáljam hívni a kikötőt, mert nincs semmi rádiójuk, csak telefon. El tudom képzelni, mekkora nagy világvárosba igyekszünk...

Az igaz, hogy érkezéskor kiderült: a kikötő pici, egy rakpart a móló végében, de városka viszonylag nagy, körülöleli az öblöt, távolban kéklenek a hófödte hegyek, ez már Anatólia. Hideg is van, alig éri el napközben a 10 fokot, s ezt fokozza a szárazföldről érkező hideg szél.

A rakparton egy picike, lánctalpas, de új daru ált. Mondtam is nyolckor, miközben manővereztünk Pascalnak, hogy ezzel minimum két nap lesz a berakás. Az ügynök a parton várt, azonnal megnézte a raktárt, nagyon elégedett volt, hiszen frissen volt festve. Szóba került, hogy milyen nemzetiségű vagyok? Amikor megmondtam, hogy "ben macar" (macar, ejtsd: madzsar), azaz magyar vagyok, felderült a képe, kezet nyújtott, s közölte, hogy Atilla és hun. Ők még mindig hunnak tartanak minket... Amikor elmondtam, hogy a második keresztnevem Attila, akkor elismerően bólogatott.

A vizsgálat végeztével, amikor elment, elmondta, hogy ha kimegyek, akivel csak beszélek, annak mondjam meg, hogy magyar vagyok, és legyek rá nagyon büszke, mert itt nagyra tartanak minket, tartják a "történelmi barátságot".

Sajnos nem volt módomban, hogy megtapasztaljam szavainak igazságát, mert a berakást azonnal elkezdték, s hiába feküdtem reggel negyed hétkor, s keltem háromnegyed nyolckor, a rakodást nekem kell irányítanom.

Meg kell, hogy mondjam, az a picike daru, olyan gyorsan pörög, emel, forog, hogy az ember alig győzi követni a szemével. S hiába van fél köbméteres kanala, hihetetlen gyorsasággal kirakta a teherautókat, amiben a vizes bentonitot hozták. Azért vizes, mert száraz állapotban úgy folyik, mint a cement, s veszélyes lenne a szállítása. Ifjú koromban, amikor bohó voltam és borász, akkor bor derítésére használtuk, valószínű, hogy most Rotterdamból elviszik finomítóba, s megy a híres borvidékekre Nyugat-Európában.

Február 18. hétfő, Ordu, úton. Nos, igaza volt a szívélyes ügynöknek, nem reggelre, de hajnali háromra végeztek a berakással, még 24 óra se kellett nekik. Természetesen végig én rakodtam, sikerült beállítani az egy lábas fartrimmet, minden gond nélkül, a darus nagyon készséges volt, mindent úgy csinált, ahogyan kértem, csak egyszer kellett velük üvöltöznöm, akkor egy picit megijedtek, és azután mindent megtettek első szóra, pedig nem is tudják, hogy én vagyok Atilla, a hun... (a törökök így írják a nagy hun király nevét, ami nagyon népszerű keresztnév Törökországban).

Az indulás után Viktor elküldött aludni. Nem volt szükségem altatódalra, ahhoz, hogy álomba merüljek. Tizenegyig húztam a lóbőrt...

Február 19. kedd, úton, Isztambul, úton. Ez az Isztambul csak afféle nagyzolás, mert mindössze horgonyra álltunk, hogy olajat vételezzünk, meg némi friss élelmiszert: zöldséget, tojást, szalámikat, és végre lesz Nescafé, így ihatok normális kávét, mert azt meg kell mondani, hogy a sok "vékony", német típusú kávéból ezen a hajón van a leggyengébb.

A két Boszporusz átkelést úgy "megúsztam", hogy semmit se láttam a szultánok gyönyörű városból, mindkét alkalommal az esti pihenőidőmre esett, s jót aludtam, míg a hajó átment a szorosan, s most, amikor felvettük az olajat, most se ébredtem fel, nem keltettek.

Február 20. szerda, úton. Viktor mit se törődve Bambasszal, bevásárolt.

Bambasz

Azt hiszem, nem sokban különbözhet a többi német parancsnoktól, már azoktól, akiket úgy ismertem meg, hogy jobb örökre elfelejteni, és sajnos többen vannak, mint azok, akikre jó szívvel emlékezem. Nos, erre csak az ad okot egyelőre, amit a többiektől hallgattam.

Wojciech szerint csak néhány szót tud angolul: expensive, very expensive, too expensive, cost much many, cost too much, give less meal to crew, you are not economic cook, és hasonlókat, ami arra vonatkozik, hogy a szakács mennyire herdálja a vállalat kínkeservesen megszerzett profitját. Ebből egyenesen következik, hogy amikor megrendeli az élelmiszert, legkevésbé a szakács véleménye érdekli, és így lehet most a hajón 12 üveg Sambal Oelek (Erős Pistához hasonló chillikrém). Oké, a chillikrémből eddig elfogyasztottunk két üveggel - hárman esszük -, de van még bőven. Miután Bambasznak ez fontos, van a hajón, de cukorból is sóherül álltunk, mert ő cukorbajos, tehát az nagyon very expensive. És természetesen mindent a legénységen akar megspórolni.

Most jön

Viktor

Amikor átvette a parancsnokságot, nekem kifejtette, hogy semmit nem változtat a bevett szokásokon. Minden marad, hiszen ő úgyis megy, nem jön vissza. Nem érdeke, hogy bármiben is változtasson.

Úgy látszik szavatartó ember. Kumportból elküldte a háromhavi élelmiszerrendelést. A szakácstól kérdezte, mit kér, ebben eltért az eddigi gyakorlattól. De abban már nem, hogy gátlástalanul átírta. Egy csomó marhahúst hozzávett, rendelt egy halastavnyi halat, 30 kilót, a káposztát megduplázta, a céklát a felére vette. Na, ja, ő nem szereti a barszczot úgy, ahogy lengyelek készítik, viszont káposztát, kétszer annyit enne, mint a polyákok, pedig azok se kezdők a szakmában. Eddig valójában nem is érdekes. De most Isztambulnál rendelt egy rahedli kaját, pedig a szakács csak tojást és némi zöldséget, gyümölcsöt kért.

Erre a mi Viktorunk vett egy rekesz mindenféle felvágottat - nálam ez jó pont -, harminc kiló halat, a szakács nem akart hinni a szemének, amikor átvette. Tőlem kérdezte a parancsnok, hogy szeretem-e a twargot? Hát persze, mondtam, pedig fogalmam sincs, hogy ő mit értett ez alatt, ugyanis a szláv nyelvek sokszor azonos szavakon mást értenek, és ebbe kissé becsavarodik a nyelveket szerető agyam. A szmetana a lengyelnek tejszín, a csehnek és orosznak tejfel, ami az orosznak szmetana, az a lengyelnek bialy twarg, és így tovább. Ezen márt túltettem magam, és annak eszem, aminek adják a dolgokat.

Nos, Wojciech csak nézett, hogy mit csináljon ezzel az izével, mert ez a twarg a legfinomabb túró, és a lengyel agya nem tud vele mit kezdeni. Felajánlottam, hogy készítek körözöttet, de hogy milyen lesz, nem tudom. Ugyanis nincs a hajón pirospaprika, helyette kecsöpöt teszek bele, meg Sambal Oeleket. Hagyma, mustár van, az oké. De nincs köménymag, és ami a legfontosabb, nincs só. Illetve van: két hétre fél kiló (hat embernek). Lehet, hogy meg kellene cukrozni? Aki nem tudja, hogy milyennek kell lenni, az legfeljebb azt mondja, milyen eredeti az íze!

Azért Viktor megkérdezhette volna a szakácsot, hogy mi kell, mert lehet, hogy sótlan diétára leszünk fogva az utolsó héten.

Most, amikor írom a naplót, nagyon jól érzem magam: először iszom kávét. Rendeltem két 200 grammos Nescafét.

Címkék: napló mv lys carrier

március 21, 2018, szerda

0 hozzászólás

Akkor most van Ciprus, vagy nincs Ciprus? - MV Lys Carrier, 7. rész

Este téli olimpia

Jobb híján a lengyeleknek drukkoltam. Wojciech és én ültünk a szalonban, amikor bejön Leszek, rettentő gyászos képpel, és mondott valamit a szakácsnak, az elsápadt, és hitetlenül nézett a gépészre.
Malysz, a legnagyobb lengyel favorit ezen a téli olimpián, síugrásban csak harmadik lett! A szakács majdnem elsírta magát. Még az se vidította fel, hogy Siudekék a párosban a kötelező után a 8. helyen álltak (mert őket is jobb helyre - éremre) várták. Siudek tanyázott egy hatalmasat, nem csoda, ha lepontozták őket.

Február 12. kedd, Kumport. Rakodás, holnap befejezhetik a kirakást.

Wojciech, a hazudós

Tegnap délután a szakács megkérdezte, nem hívhatná-e fel Mrs. Vasoullát, a ciprusi ügynökségtől a telefonomon. Mivel Westel Dominócsomagom van - ez nem a reklám helye, de ez van - mindig meg tudom nézni, mennyi pénz van a kártyán, ezért egyszerűnek tűnt az akció. A beszéd előtt és után leolvassuk a számla állását, és a szakács kifizeti a beszélgetést euróban, nem verem át, neki pedig nagyon sürgős volt, hogy beszéljen a váltásával kapcsolatban.
Felhívtam a számot, beszélt vagy két percet, kifizette, passz. Ezzel a dolog elintézve, de volt utójáték:
Ma Leszek szintén beszélni akart Vasoullával, és hiába hívta a számot, nem válaszolt. Illetve nem kapcsolt. Ehhez tudni kell, hogy tegnap az ügynökségről a parancsnok faxot akart küldeni Ciprusra, azt se tudta leadni, nem volt vonal.
Ugyanis ez a telefonvonal-kérdés a nagypolitika területére tartozik.
Ciprus törökök lakta részét megszállta Törökország, valamikor a 70-es évek végén, és kikiáltották a Ciprusi Török Köztársaságot, amit egy állam se ismer el, kivéve Ankarát. Így aztán, gondolom válaszul, a török kormány nem ismeri el Ciprus létezését, ebből logikusan adódik, hogy Törökországban hiába tárcsázom a 357-es országkódot, ha egyszer Ciprus nem létezik, akkor oda nem is lehet telefonálni. Azért ez még a politikusok esetében is túlzott (politikai) sötétség.
Nos, ezek után Leszek majdhogynem összeveszett a szakáccsal, hogy hazug disznó, mesélje másnak, hogy beszélt Vasoullával, de ne neki. Hatvanötmillió ember nem hívhatja Törökországból Ciprust, kivéve Wojciech urat! A gépész teljesen begurult, a szakács szintén, csak úgy visszhangzott a felépítmény. Végül a szakács értem jött a raktárhoz, hogy igazoljam Leszek előtt. A pasas remegett, a bajusza billegett, sápadt volt, teljes "ideget" kapott...
Így nem volt mit tenni, megmutattam Leszeknek, hogyha én egy számot tárcsázok, akkor a kapcsolat mindig Magyarországon jön létre, mert a Dominó csomag először ellenőrzi, hogy van-e a számlámon elég pénz a hívásra, így a törökök nem szólhatnak bele a ciprusi hívásba, de ennek az az ára, hogy a török-magyar és a magyar-ciprusi tarifát is ki kell fizetni. Így a végén Leszek és a szakács kibékültek, de a gépész azóta mindig megjegyzi a haverjának, hogy ő egy kivételezett a 65 millió ember között (utalás Törökország lakóinak számára).

Február 13. szerda, Kumport. A kirakást fél háromkor befejezték. Az ügynök azt ígérte, hogy ezután fél órával hozza a papírokat, és indulhatunk.
Csak nincs hova.
Igaz, hogy jött egy telefon a Lys Line-tól, a hajóbérlőtől, hogy valószínűleg Eregli-Antwerpen lesz az út, de máig nem erősítették meg. Ezután az volt az utasítás, hogy álljunk horgonyra.
Este fél nyolckor Viktor elküldött aludni, mert horgonyon tiszti őrség van. Ugyanis addig még nem telt le a török fél óra a kirakás befejezése után.

Február 14. csütörtök, Kumport. Tegnap felhívtam a fiamat, hogy kérdezze meg a barátait a szerviznél, ahol a laptopot vettem, hogy mi lehet a hiba oka, miért nincs kép a komputeremen? Azt mondták, hogy érintkezési hibának kell lenni, így kapott a masinka két pofont, azóta (tegnap este) tudom használni, miként a naplóm is mutatja.
Most pótolom a "képtelen" napok kimaradását. Miután tegnap este fél nyolckor lefeküdtem, és tíz perc múlva már húztam a lóbőrt, nem csoda, hogy ma hajnalban négykor frissen és kipihenten ébredtem. Ötkor jött Viktor, hogy beindítsa a keringetőszivattyút (indulás előtt három órával), hát majd hanyatt esett, hogy a hídon talált.
Szerintem túlzott az optimizmusa, hogy nyolckor indulhatunk...
Nem is indultunk, de délután kijöttünk horgonyra. A Lys Line elintézte, megadta az érkezési kikötőt, mert helyi rendelkezés szerint, addig a hajó el nem hagyhatja a kikötőt, amíg nincs meg, hova megy.
Bár még semmi se dőlt el, csak az, hogy Gemlik - Antwerpen törölve...

Címkék: napló ciprus kıbrıs mv lys carrier

március 6, 2018, kedd

0 hozzászólás

Egy kis GL survey - Lys Carrier 6. rész

Február 7. csütörtök, úton.

Ma a szakács kapott egy "kezet". Beosztás szerint OSSC, ami azt jelenti, hogy matróz-szakács. A mai távirat szerint, ha nincs fedélzeti képesítése (matróz), akkor leváltják, amilyen hamar csak lehet. Nos, nincs meg a papírja, így ő is megy haza!

Remélem, tőlem nem kérnek szakács képesítést, ahhoz, hogy maradhassak...

Az idő szép, megyünk, mint az olajozott mennykő, Gibraltár óta a sebességünk napi átlaga 11,9 csomó.

Február 8. péntek, úton.

Valójában eseménytelen nap, és menetben ezek a jók. Nem véletlen a mondás, a jó hír, ha nincs hír.

Azt azért el kell mondanom, hogy készülünk a GL-re.

Ez nem egy varázslat, hanem a Germanischer Lloyd helyi képviselőjének a vizitje, aki azért jön, hogy megújítsa a hajó lejárt papírjait. Ezért most az a program, hogy csiszolunk, suvickolunk, rendezünk, hogy mindent rendben találjon. Délután jön Viktor:

- István gondolkozz, hova lehetne valami rendelkezést még kitenni?

Törtem az agyam, de nem tudtam rájönni, hogy mit, miért, és minek? Ezt valószínűleg láthatta rajtam, mert megmagyarázta:

- Az a jó, ha nyilvános helyeken minél több rendelkezés, order, felhívás, ukáz van kifüggesztve, hogy eligazítsa az embereket...

Mint a régi szép szovjet időkben...

Gondoltam, azt azért mégse mondom, hogy írjuk ki a híd ajtajára: Éljen a párt.

Február 9. szombat, úton, Kumport

Hajnalban már nem feküdtem le, mert egy órára nem érdemes. Érkezéskor bevittek, mire a manőverről hátramentem, Viktor négy pasassal tárgyalt az irodában. Egyik az ügynök volt, a másik három a Germanischer Lloyd képviselője.

- Ne aggódjon, parancsnok - mondta az egyik, három óra alatt végzünk az inspekcióval.

Én a rádió surveyorral mentem a hídra. Nem is volt semmi gond, kivéve azt, hogy a rádióállomást 24 V árammal ellátó akkumulátorok túl magas feszültséget adtak le. Ahogy mondta, 32 V a felső határ, ezért kénytelen elfogadni, de valami hiba van, szervizt kell kérnünk. A másik gondja az volt, hogy az ITU kiadványok nem a legújabbak a hajón. Jelzem ebben van valami, mert mindegyik 92-es kiadás, tehát amikor a hajó épült (1994-ben), akkor se lehettek a legfrissebbek.

Részemről ezzel a GL elintézettnek tekinthető, de természetesen "bele kell folyni" a többi inspektor munkájába is.

Aki a Load Line és a Ships Safety Construction bizonyítványokat újította meg, elrendelte, hogy tegyük le a rescue boatot (erre nincs megfelelő magyar szó, mert ez a gumicsónak nem mentőcsónak, de az egyszerűség kedvéért hívjuk annak, rescue=kereső).

A gubanc természetesen mindig akkor történik, amikor a legrosszabb. A csónak egy ponton van felfüggesztve a daru önkioldó teheremelő kampójára.

Elkezdtük a vízrebocsátást, és amikor a csónak még csak fél méter magasan volt a fedélzettől, az önkioldó, mint aki tudja a dolgát, szépen önkioldott. A csónak visszaesett a tartóbakokra. Nem is lett volna nagy baj, ha ezután a kötelet le tudjuk húzni. De a fék megfogta, és az Istennek se tudtuk egy centit se lerángatni, hogy újra beakasszuk. Rácsimpaszkodtunk a horogra hárman, ketten megpróbálták a kötéldobot forgatni, de nem mozdult a dob egy fikarcnyit se. Végül azt találtam ki, hogy láncos emelővel, magyarul: flaschenzuggal, lehúztunk annyit, amennyi kell, de ez vagy másfél órai munkába telt.

Amikor a vízen volt, kiderült, hogy a csónak hátuljában levő két vízelvezető lyukba nem tette be Pascal a dugót, így szépen kezdett megtelni vízzel. Húzd fel, dugd be. Na, ja, de az egyik dugó hiányzott! Bedugtuk rongyokkal, letettük a csónakot. A két matróz beszállt, és Manu még a víz felett kioldotta az önkioldót. Mikor rászóltam, hogy hogyan akarja majd beakasztani, amikor fel kell húzni, már késő volt. Mentek egy kört, és természetesen, amikor visszajöttek, akkor vagy másfél órába tellett, amíg be tudták akasztani a teheremelő kötél horgát.

Hát ez nem volt valami fényes...

Végül este hat volt, amikor a GL emberei elmentek az említett három óra múlva helyett. Négy bizonyítványt meghosszabbítottak, egyre pedig egy hónapi meghosszabbítást adtak, így majd északon kell újabb inspektort hívni. Amit a jelentésükre írtak, nem vészes, mert a 14 pontos listából csak kettőhöz kell szerviz, a rádió akkumulátoraihoz, és raktár füstjelző rendszerhez, a többi mind olyan hiba, amit a személyzet kijavít (különböző feliratok készítése, vészvilágítás piros színének újrafestése, és hasonlók...).

Miután éjfél elég régen volt, ezért, lefeküdtem fél nyolckor, és reggel negyed nyolckor keltem.

Február 10. vasárnap, Kumport.

Leszek megjavította a mentőcsónak fékrendszerét, egyébként nem rakodtak, így volt egy nyugis napunk.

Este téli olimpiát néztünk a tévében.
Otthonról semmi hírem, már ami a politikát illeti.
Erről a családot se kérdezem, minek pénzt vesztegetni rá?

Február 11. hétfő, Kumport.

A kirakást csak délután kezdték. A török kikötők 24 órás munkarendben dolgoznak, de velünk rendesek voltak, mert 23-kor elmentek (hajóidő 22.00).

Dolgozunk a rendelések összeállításán, ha felmegyünk északra, megkapjuk a negyedéves ellátmányt.

Este dolgoztam a hídon, amikor a komputernek (laptopomnak) elsötétült a képernyője. Újraindítottam, két perc múlva nincs kép. Megint, semmi...

Majd szívszélhűdést kaptam! Most mi lesz? Minden a komputerben van, ami napi munkámhoz kell, és nem tudom a naplót se írni, se mást...

Viktor se volt boldog, mert már nagyon belejött, hogy minden nyomtatványt el tudok készíteni a laptopon, és úgy, ahogy ő kívánja, mindenféle díszítősorral, frinc-franccal, a kedve szerint.

Címkék: napló mv lys carrier

március 1, 2018, csütörtök

0 hozzászólás

A Helén, a Babó és a sütőrádió - MV Lys Carrier - 5. rész

Február 3. vasárnap, úton. Nem is említettem tegnap, de mivel a mai napról nincs sok mondanivalóm, hát ide teszem: nagy míting volt délután. Meghallottam, amint a M/V Helen elsőtisztje valakivel angolul beszél, és mivel tudom, hogy magyarok vannak rajta, alig vártam, hogy befejezzék a beszélgetést, és közbeszólhassak:
- Helen, itt a Lys Carrier! - Azonnal jött a válasz:
- Itt Egry László a Helénről.
Lacival a Csokonain hajóztunk együtt, még a múlt évezredben, 1992-ben, és akárhogyan is számolom, annak bizony már tíz éve! Jól eldumáltunk, mindenkit ismerek, aki a hajón van. Később megjött a M/V Niklas is. A Helen Törökországból megy Leerbe, Németországba, a Niklas északról Spanyolországba. A Niklason is voltak ismerősök.
Laci sokat panaszkodott, én is neki, mindkettőnknek a korunkkal van bajunk. Kezdünk (ő sokkal inkább, mint én) kiöregedni a szakmából, egyre nehezebb hajót kapni.
Máról azért annyit csak elmondok, hogy gyönyörű, tavaszi napunk volt, húsz fokos hőmérséklet, és sima tengert kaptunk ajándékba vasárnapra.

Február 4. hétfő, úton. Újabb ajándék napnak értünk a végére. Ebben az évszakban minden csendesen eltöltött napot meg kell becsülnünk, és meg is tesszük. Az azért bíztató, hogy az időjárás az egész mediterrán medencére hasonló időt mond.

Február 5. kedd, úton. Még egy kellemes nap, huszonegy fok, napsütés, meg minden, ami kell.
Hiába, no, Viktor a hajózást a szocializmusban tanulta, és benne van az, amit mi, magyar tengerészek állandóan emlegettünk, ha szóba kerültek a birodalmi tengerészek.
Ehhez egy kis magyarázat:
A hajózást veszélyeztető egyik nép a volt szovjetek voltak. Úgy érezhették, a világ az övék, nekik mindent szabad, tehát bele mindenbe...
Ma délután a tunéziai szeparációs zónához én érkeztem. (A szeparációban kötelező haladási irányt írnak elő.) Azt mondja Viktor:
- István, itt fordulj be, rövidítsük le az utat - és mutatja, hogy vagy négy mérfölddel a kijelölt vízi úttól délre haladjak.
Pedig tudja, hogy a tuniszi parti őrség figyeli a hajókat, de ez nem érdekes neki.
Én azért bementem a szeparációba.
Egyébként jó tengerész. De az időjárással gondjai vannak.
Mint írtam, ragyogó időben hajózunk, de ennek ellenére, viharos időt írunk a naplóba. Nem tudom, miért teszi? Hiszen ha gond van, és "magyarázkodni" kell, akkor, aki a naplót olvassa, az volt tengerész, szakember, nem tudom, hogyan akarja megmagyarázni egy ilyennek, hogy viharos ellenszélben, és hullámokban 12,5 csomós sebességet tudtunk elérni? Ezt egy kezdő harmadik tiszt is kiszúrja, nemhogy egy biztosító, vagy a P&I szakembere. Nos, ebben nem vitatkozom vele, mert ő tartja a hátát ezért.

A babó

Elolvastam Tolkien könyvét A babót. Angolul The Hobbit a címe.
Hallatlanul érdekes volt.
Persze mondhatnám, a történet maga elég bugyutácska, hiszen egy egyszerű, de kalandos utazás története: Smaug a sárkány elrabolja a törpék kincsét, és Gandalf a varázsló megszervezi, hogy Mr. Baggins Bilbo (ő a babó, vagy hobbit) vezetésével visszaszerezhessék. Sok kalandon keresztül eljutnak a célhoz, Smaug elpusztul, és a törpék visszakapják a kincset.
Tulajdonképpen egy mese.
S mint a mesékben itt is a jó győzedelmeskedik.
Ám az egészet az teszi naggyá, ahogyan leírja Tolkien. Ahogy a történet végén kiderül, hogy a pénz és a vagyon rontást és pusztulást hoz maga után, de segíthet is a rászorulókon, attól függően, hogy kinek a kezébe kerül. Természetesen anélkül, hogy szájba rágná a mondanivalót. Csak éppen sikerül az ifjú olvasó számára vonzóvá tenni Bilbo alakját, aki többre értékel egy jó reggelit, a teáskanna duruzsolását és a szépen megterített asztalt a temérdek kincsnél.
Most már érdeklődéssel várom a Gyűrűk ura című könyvet is.

Február 6. szerda, úton. Hideg van. Más egyéb nem történt, hacsak azt nem nézem, hogy megtettünk 268 mérföldet, ami ezzel a hajóval hallatlanul jó teljesítmény.
Viktor beszélt Vasoullával, és ebből egyértelműen kiderült, hogy azért küldött hat hónapos szerződéssel, mert tudta, hogy itt váltóparancsnok kell (elsőtisztként a némettel, parancsnokként, amikor otthon van szabin), s azt akarta, hogy én legyek, tehát benne megvolt a maximális jóindulat velem szemben. Na, majd meglátjuk, mi lesz?
Leszek, a gépész megy haza február huszadikán (vagy utána), és ez nagyon kellemetlenül érinti. Ugyanis valami francos új rendelkezés szerint az ő képesítése nem elég erre a hajóra. Már említettem, hogy negyedik gépész. Már kijelölték a fiatal második gépészt, aki leutazik.
Ez a tendencia a hajózásban, és meg lehet érteni a hatóságot (IMO). Ezek modern, elektronikusan vezérelt gépek, nem elég, ha a gépész ért a szivattyúkhoz (most csak mondtam egy rossz példát, bár nekem mindig Zbigniew van a szemem előtt), nem elég a hosszú szakmai gyakorlat, hanem megfelelő képesítés is kell. A magyarokat ez nem nagyon érinti, mert akik külföldön dolgoznak, azoknak mind megvan (azt hiszem) a megfelelő papírja.
Talán említettem, hogy a zöldfokiak is mennek haza február végén. Azért a bűvös dátum, mert akkor lép életbe több nemzetközi rendelkezés. Nos náluk az a bibi, hogy a zöldfoki kormány nem fizet az IMO-nak (vagy valami hasonló, mert ez ugye nem hivatalos információ, csak a "sütőrádió" szintjén van), és ezért nem alkalmazhatóak az állampolgáraik. (A sütőrádió kifejezés még a MAHART-os időkből való. A szakácsok jólértesültségére utal, akik a híreket begyűjtötték, és sokszor a maguk sajátos módján adták tovább.)
Nos erre, hogy Leszek is hazamegy, meg Manuék is, a szakács bepánikolt, és attól retteg, hogy őt is leváltják. Hiába mondtam, hogy nyugi, nyugi, láttam, hogy nem hatott rá. Ő tudja.

Címkék: mv lys carrier napló

január 19, 2018, péntek

0 hozzászólás

Egy kicsit a cégről, egy kicsit a srácokról - Lys Carrier 4. rész

Február 1. péntek, úton. Ez az a nap, amikor kész a hó vége, már csak nyomtatni kell. Nos, a hajó komputere egy igen helyre szerkezet, 286-os processzora van, hozzá egy Noé idejéből való mátrixnyomtató. Leszek (ejtsd: Lesek), a gépész használja, nagy buzgalommal, de én ránézni is utálok.

Amikor elkezdtem a hóvégét, Viktor nagy örömmel nézte a nyomtatványokat, és előhozakodott a kéréssel, hogy "nem-e lehetne-e" az ő munkáját is rávinni. Természetesen beleegyeztem, mert miért ne?

Csak akkor még nem tudtam, hogy mit zúdítok a fejemre!

Mert Viktor, ha megjelent azzal a szöveggel, hogy: "István, possible...", akkor már tudtam, hogy elő a nyomtatót, mert valahol felfedezett egy vesszőhibát, egy rosszul írt szót, és most az egészet lehet újra nyomtatni, mert a lelke nem viseli el, ha csak úgy, barbár módon belejavítunk, vagy esetleg, ne adj Isten, úgy hagyjuk. Ebből aztán egyenesen következik, hogy az árjegyzéket, amit alkotott a kantin számára, meghagytam "Prise List"-nek, és nem javítottam ki "price"-re.

Egyébként jól elvagyunk egymással. Miután a laptopot a hídon tartom, előszeretettel használja, csak azt kifogásolja, hogy magyar nyelvű. Ez bizony alapos slendriánság a részemről, meg a magyarok részéről általában, de mit lehet tenni, ez van. Ráadásul nincs olyan pasziánszom, amit ismer, és szeret, de ez azért nincs rossz hatással a kapcsolatunkra.

Február 2. szombat, úton. Hajnalban, amikor Lisszabon előtt haladtunk, fél hat táján felhívtam a családot. Az asszony nagyon örült, én is a családi híreknek, mindkét srác túl van a vizsgaidőszakon, és sikeresen.

Kész a hóvége, leadtam minden papírt.

Most újabb feladatok jönnek, elkészítem az útjelentés komputeres változatát, remélem, elnyeri a barba tetszését.

Nem igazán szeretem ezt a céget. Azt hiszem, túlzottan pitiáner. Azok, akik a legénységen spórolnak, nem komoly hajózási társaság. De lehet, hogy rossz helyre küldöm a rosszallásomat, mert az is lehet, hogy a cég nem is tudja, milyen állapotok uralkodnak a hajón. Lehet, hogy kiadnak mindent, ami a normális üzemeléshez kell, akkor meg a német parancsnok az, aki elspórol mindent.

Az manapság nem elfogadható, hogy a hajó eljön Észak Európából, s a harmadik nap már nincs tej, a szakács megvonja a vállát:

- Sajnos a szalvéta elfogyott, a fogpiszkáló már egy hónapja.

A német meg állandóan siránkozott, hogy milyen drága minden.

Nem adnak a legénységnek munkaruhát, pedig északra járnak, ott pedig kell a meleg ruha. (Az igaz, a Marlow sehol nem ad a fehér legénységnek, csak a filippínóknak.) Még munkakesztyűt se, pedig ezt még a legágrólszakadtabb vállalat is megadja.

Persze nem illő dolog szidnom Capt. Bambaszt, mert nem ismerem.

Azt viszont tudom róla, hogy mindenki szidja, mint a bokrot.

Valószínű, hogy ez sokat nyom majd a latban, amikor el kell döntenem, mit csinálok, ha a lengyel elsőtiszt jönne vissza a tanfolyam végeztével.

Batory

Arról nem is beszélve, hogy Wojciechnek, a szakácsnak egyik kedvenc témája a német. Csepüli állandóan, szidja, mint a bokrot.

A másik, amiről szívesen beszél, az Sztefan Batory.

Nem a nagy lengyel király, hanem a róla elnevezett személyhajó. Hét évig dolgozott rajta, és állandóan "nosztalog". Szívesen hallgatom, mert a személyhajók világa ismeretlen előttem, és érdekes dolgokat mesél, még akkor is, ha osztom kettővel a sztorijait.

Azt nem is tudtam, hogy amelyiket a hatvanas évek végén láttam, az már a második személyhajó volt ezen a néven. Az elsőt leállították, és szállodaként üzemelt Gdyniában, majd vettek a polyákok egy holland kimustrált II. Világháborús csapatszállítót, átalakították, és ez lett a második hajó, amelyik a magyar-lengyel király nevét viselte.

Wojciech nagyon jól beszél angolul. Nem a legjobb angolsággal (amennyire az enyémmel meg tudom állapítani), de a szókincse meglepően jó. Egy kicsit hasonlít Achimra, a német barátomra, mert egy picit dadog, amikor angolul beszél.

A másik lengyel, Leszek, szintén jól beszéli a közös nyelvet. Ugyanolyan cipőben jár, mint Zbigniew, a Kambo gépésze. Sokáig volt gépápoló, aztán megszerezte a negyedik gépészi képesítést, de ég és föld a két pasas. Ez ismeri a szakmáját, ért mindenhez, a tulajdonos meg van vele elégedve. Ha Zbigniew is ilyen lett volna, talán még most is a Kambón hajóznánk együtt (lásd a 2000. nyarán írott naplómat).

Címkék: mv lys carrier napló

december 19, 2017, kedd

0 hozzászólás

Pontgondok, de megoldottuk, pont! - Lys Carrier 3. rész

Január 31. csütörtök, úton. Megkezdtem áldásos tevékenységem a hóvége kapcsán. Számolok, szorzok, osztok, és persze rájöttem, hogy továbbra is utálok kézzel írni, tehát elő a komputert, és elkészítettem a megfelelő táblázatokat.Nem is lenne baj, ha nem húsz évvel ezelőtti módszerekkel dolgozna hajó. Ez nyilván Capt. Bambasz találmánya (természetesen nem így hívják, de mivel jobb, ha nem írom ki a nevét, nevezzük ezen a becenéven, amit a legénysége akasztott rá). Úgy sikerült összekomplikálnia a rádiónyilvántartást, és az elszámolást, hogy az csuhaj! Még jó, hogy mindez nem teljesen ismeretlen előttem, mert részleteiben itt-ott már csináltam. A forgalomelszámolást a Paduán, a szétválogatást címzett szerint a Petrán, csak összeállt a kép, ha nem is túl gyorsan.

Ami rossz, hogy január van, és minden nyilvántartás már szépen irattárban van, így nem tudom megnézni, mit hol tárolnak, hol tartanak, hova mit kell lefűznöm, és órák mennek el azzal, hogy kitotózom, kitalálom, megálmodom.

Ráadásul ehhez jön még Viktor.

Viktor, a parancsnok

Nem rossz ember, sőt, kifejezetten kellemes vele a hajón, mint általában az orosz emberekkel. Barátságos, jó dumapartner, de él benne az oroszok túlzott bürokratizmusa.

Természetesen mindent komputerre viszek, az összes kimutatást, az összes jelentést. Mutatom neki, a mai alkotásaim egyikét.

- Nagyon jó, István... -, mondja lelkesen, és közben összeráncolja szemöldökét, mint aki valami félelmetes hanyagságot fedezett fel a részemről. - Ott egy pont van -, mutat a képernyőre.

- Igen - felelem teljesen ártatlanul.

- De nézd meg a táblázatot, ott nincs pont.

Megnéztem, valóban, nincs pont.

- The document is document... - jelenti ki határozottan, és éreztem, most belemásztam a lelke legmélyebb zugaiba, ahol a felelősség, a kötelességtudás, a pontosság, és a hazaszeretet fészkel.

Mostan, hogy mindenki lássa, milyen hanyag is vagyok, elmagyarázom, ennek a pontnak a jelentőségét.

A táblázat első oszlopa az, hogy "No.", azaz sorszám. És a kézzel írott "dokumentumban" a sorszám után nincsen pont! Én meg odamerészkedtem egyet! Na, ki hallott még ilyet? Ugyanis, ha pontot teszek a szám után, akkor, aki ismeri az Excelt, az tudja, hogy egy húzással kitöltöm az összes sort, és megkapom növekvő sorrendben a sorszámokat.

Nos, Viktor nem egy csökönyös, bikkfafejű főnök. Egy éjszaki töprengés után közölte:

- Maradhat a pont, István, kinyomtathatod a táblázatot...

Most mit mondjak, hallatlanul megkönnyebbültem.

Ilyen nehéz döntést meghozni nem könnyű, így amikor lementem a hídról, észben tartva, amit még a halmstadi indulás után mondott, elrendeztem a térképasztalt. A naplót úgy helyeztem el a térképasztalon, hogy a szélével pí fél szöget zárjon be (szavahihető, komoly emberek szerint ez 90 fok, s ezért azt gondolom, sokkal alkalmasabb kifejezés a helyzet drámaiságát megvilágítandó). Az iratlyukasztót pontosan az asztali lámpa mellé tettem, úgy hogy kissé betoltam a polc alá, mintegy fél centit. Azt nem tudom valójában, hogy miért kell ennyire bedugni, de így kell, tehát azt gondolom, ha egy villám belecsap a térképasztalba, éppen a polc széle mellett, akkor az iratlyukasztó nyomókarja nem görbül el, s mi, a diadalmas emberiség adtunk egy kezet a természet erőinek. A vonalzótartó vájatába belehelyeztem mindkettőt, egymás mellé, hogyjól szoruljon, nehogy slendrián módon billeghessen rossz idő esetén.

Csak ezután kívántam jó éjszakát és jó őrséget.

Címkék: mv lys carrier napló

december 8, 2017, péntek

0 hozzászólás

Mi van a hűtőben levő kenyeres kosárban? - MV Lys Carrier 2. rész

Január 25. péntek.

Én nem tudom, mit zabálnak a svédek ezen a zord északon? Utálatos egy időjárás van. Reggel kijövök, hogy elvégezzem a házmesteri teendőket: – kinyitni a fedélzeti ajtót, a fedélzeti raktárt, beírni a naplót a hídon –, hát alig lehetett a decken közlekedni, olyan jeges volt minden. Mínusz három, és süvöltő szél fogadott.

Délelőtt esett egy kis eső is, de a melósok nem álltak le a berakással, sőt, egy óra múlva se, amikor jó húsz perces hóvihar kerekedett, vízszintesen hordta a szél a havat.

Délre befejeztük a rakodást, és egykor indultunk Kumportba. Ez török kikötő a Márvány tengeren, de lehet, hogy bemegyünk Antwerpenbe felvenni vagy 1100 tonna acélárut.

Ha így lesz, akkor vagy 4 órát is eltölthetünk a belga kikötőben

Amikor elbúcsúztam a vikk.net levelezőlistájától, akkor kértem, hogy imádkozzanak egy kicsit értem, hogy menjünk le a Földközi-tengerre. Nos jól kérték az égi hatóságokat.

Ez a hajó évek óta ezt járja: török és görög kikötőkbe visz papírt, és vissza acéllal jön. Északon svéd és norvég (főleg Oslo) kikötőkben veszi a rakományt. Nem rossz vonal. Szeretem a hosszú meneteket, és a kikötőkben is állunk két-három napot.

Január 26. szombat, úton

Egész éjszaka tépelődtem, mit tegyek, ha jönne vissza a lengyel elsőtiszt? Ha a német parancsnok hozzá ragaszkodik, és én erőszakkal itt maradok, még azt is elérheti, hogy saját költségen menjek haza, csak rosszindulat kérdése. Nem tudom, mi lenne a jó magatartás, de már nagyon kellene egy rendes behajózásra járó pénz.

Az idő jól bedurrant, mindenütt délnyugati 7–8-ast mondanak, az Angol csatornára pedig tízes időt. Ezt jól kifogtuk. Felfelé jövet, a szakács elmondása szerint, jó idő volt végig. Ha már szóba került, akkor eldicsekszem, hogy olyat ettem vacsorára, mint még soha: sült kolbászt paradicsommártással és rizzsel. Hozzá savanyú uborkát kaptunk. Felséges lehet annak, aki szereti. A mártást és a rizst meghagytam, pedig a matrózoknak épp most panaszkodtam, hogy az a legnagyobb bajom, hogy mindent szeretek.

Tegnap például olyan volt vacsorára, amit még nem ettem. Hajában főtt krumpli és ecetes, füstölt hering. Valami isteni volt!

Január 27. vasárnap, úton

Az idő teljesen begorombult, 8–9-es időben mentünk éjszaka. Délutánra lecsendesedett, de a naplóba mi továbbra is 9-est írunk. Úgy látszik, Viktor csak ezt a számot ismeri, ha fúj a szél. Nem baj, ő a főnök, ha úgy akarja, írok én 28-as szelet is.

Elmarad Antwerpen, egyenesen a tütyőkhöz megyünk. Jobb is, nem kell olyan sűrűn manőverezni.

Január 28. hétfő, úton

Mára már emeltük a számokat, és 10-es időt írunk. Nem is lenne semmi baj, ha nem a valóság lenne. Benne vagyunk a totális viharban, csak az vigasztal, hogy ahonnan jöttünk, a dán vizeken most 11-es orkán tombol. Jókor szálltam én is hajóra. Már alig várom, hogy a Földközi–tengeren legyünk, bár életem legnagyobb viharát ott éltem meg.

Wojciech

Ő a szakács. Hasonló típusú lengyellel már hajóztam, ő az, aki ismeri a magyarokat már legalább is azokat, akik hírünket viszik a világban. Tehát: a focistákat, nagyjából Albertig bezárólag. Utána is rémlik neki valami Nyilasi, meg talán Törőcsik, de ezzel kész a magyar labdarúgás.

Jönnek a zenészek: Omega, LGT, Skorpió...

Énekesek: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Katona Klári...

Ők híresek voltak a polyákoknál a szocializmus alatt, sokszor látta is őket, mivel gdyniai, és ezek a hírességek sokszor felléptek a lengyel tengerparton.

Nem főz különösebben jól, se rosszul. Azt hiszem, ha a tulaj engedné, akkor jobb lenne a kaja, de fő a gazdaságosság, így nincs herdálás. Tegnap este, azaz éjfél előtt – ekkor kezdődik a szolgálatom – a hűtőben volt két, megfelelően behűtött üres kenyereskosár, más semmi.

Hát ettől senki se fog elhízni...

Január 29. kedd, úton

Este megtanultam, hogyan kell kitölteni az antiguai rádiós jelentést. Nem tudom, hogyan van ez, de valahol hallottam a "kis ország, kis csőcselék" rosszindulatú kifejezést, ennek analógiájára megkockáztatom a "kis ország, nagy marhaság" megállapítást.

Amióta bekeményítettek – november 1. –, azóta mindenféle plusz adminisztrációval látnak el. Helyre kis kimutatást kell készíteni minden adatforgalomról, nem is egy formában, csak tudnám, hogy minek?

Január 30. szerda, úton

Tombol a szél, háborog a tenger, és tele a hócipellőm. Ennyi elég is mára.

Címkék: mv lys carrier napló

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

MÁRCIUS

Bambasz

Viktor

A babó

Batory

Viktor, a parancsnok

Wojciech