A Seafalcon mesél

Péntek, július 26. 104,1 kiló vagyok! Végre volt egy jó éjszakám, amikor nem kellett hajnali három negyvenkor kelnem, ugyanis este - éjszaka nem raktak. Több mint tíz napja nem szedek vérnyomásgyógyszert, és azóta a maximum 148/84 volt, mindig ennél alacsonyabb... És nem dohányzom!

Ukrajnaságok...

.
Ilyen szépen mint itt és most, soha nem láttam vasat rakodni! Ez nem cikizés, valóban...!
Délelőtt bejött a két szanitárka, akik az egérnyomokat látták. Ma potom százötven dollárért kiadták az új Derating Certificate-et (patkánymentességi - és minden bizonnyal egérmentességi is - bizonyítvány). Most mondja valaki, hogy Ukrajnában van korrupció... Mindenesetre hivatalosan vagy 500 dollár lett volna, és ráadásul arabokhoz és Pakisztánba megyünk - ott aztán minden elképzelhetőt megragadnak, hogy a hajót megbüntessék, megvágják...
Éjjel 11-kor Nimród legnagyobb rémületére egy hölgy érkezett a hajóhoz, és a chiefet kereste. Ő mint vadonatúj watchman dilemma elé került: most mit csináljon? Nagyon helyesen, felébresztette az ügyeletes tisztet - és nem engem - , aki nagy örömmel kelt ki a felesége mellől - mondjuk az egyszerűség kedvéért ezentúl az élettársát, barátnőjét: feleségnek - , és átvette a nekem szóló üzenetet: reggel kilenckor kapunk 200 tonna vizet. A kérdésem: - vajon miért kellett ezt éjjel tizenegykor közölni, amikor most délelőtt 11 lévén a víz sehol sincs?
Ebéd helyett kimentem a városba. Ninó nem jött, mert ő Odesszába ment kirándulni. Fruzsiék, Éváék, a barba és a fiam...

Vissza a lenini úton...

.
...már nagyon kellett pisilni, mert két sör volt bennem. Egyik combomat a másikhoz szorítva sasszéztam el Lenin elvtárs négyméteres szobra előtt, mely mutatta a lenini utat: előtte az ulica Lenin, ő pedig a tengelyében gyönyörűen kifestve, mert az öntöttvas félisten már igencsak berozsdásodott, úgy látszik, az eszméi a szoborra is hatottak. De mögötte legalább volt egy orgonás, ami igencsak megfelelt a célnak...
Bevásároltam: vettem még három trikót. Egyiket a postán... Miért, hol máshol? A húsboltban nem vehettem, mert ott horgászbotot árulnak, és utálok pecázni, arra nem voltam vevő. Egy rövidnadrágot az áruház női cipő osztályán, négy sört egy könyvesboltban, sós mogyorót az újságosnál, egy Fanta üdítőt a háztartási gépek osztályán, sárgadinnyét és ringlószilvát a piacon. Telefonáltam is: háromszor is tárcsáztam apa számát, mindig belehallózott egy néni, nem ismertem a hangját, és egy kukkot se szólt a kérdésre: - Halló, Takács lakás?
Így aztán Encsit hívtam fel a maradék öt percből. Az aprómat a postai koldusnak adtam.
Útközben találkoztam az elektrikussal és a kambúzerrel, meghívtam őket egy sörre, majd jól otthagytam ő uraságaikat, mert már be voltak "állítva", és az ilyen emberek nekem nemhogy társaság számba se jöhetnek, hanem egyenesen viszolygom tőlük.
Hatalmasat sétáltam (a köszvényes lábammal már ilyet tudok csinálni!), nézelődtem. Meg kell mondjam, hogy álmomban se gondoltam volna úgy tíz éve, hogy majd Ukrajnát Oroszországgal hasonlítom össze, hol jobb a helyzet? Hát itt, mindenképpen! Klasszissal jobb Ukrajna! Pedig úgy tudtam, a SZU idejében Rossziját fejlesztették a többi köztársaság hátrányára!
Az emberek elegánsabbak, jobban öltöznek. Több üzlet van, jobb az áruellátás, az árak alacsonyabbak. A város - Iljicsevszk és Kercs is - szebb mint az oroszok: Murmanszk valamint Novorosszijszk - én ebben a két orosz városban voltam, ezeket ismerem. Az emberek itt is, ott is kedvesek, segítőkészek. (Lehet, hogy egy lányunokára vágyom - de nem azonnal, és mindenáron - , mert itt is a kis pisis lányokat figyelem, és gyönyörködöm bennük, milyen aranyosak...)
Az utcák szélesek, szellősek, sok-sok fa, bokor, virágágyás szegélyezi a járdákat. Az Ikarusz buszok álmos sofőrjei egy padon ülnek, hátukkal ledörzsölik a meszet a platánfa fehérre festett törzséről, és beszélgetnek, vitatkoznak, biztos az Olimpia ad órákra szóló témát.
A buszmegálló mellett játszótér. Milyen sokat látni Ukrajnában: mintha az oroszok nem szeretnék a sok apróságot, csak itt adnak meg nekik mindent...? Itt is irdatlan mennyiségű szotyolát árulnak nyugdíjas nénik, és idős emberek. Ülnek az út szélén, és nézik a lassan fogyó tálkát, várnak a nagy üzletre, hogy venne már valaki huszonötezerért egy zacskó fekete magot...
Jól lejártam a lábam. Bárhogy is kerültem őket, a kikötőkapu mellett találkoztam megint Béláékkal. Megkértek, segítsek bevinni a hajó számáravásárolt élelmiszert. Segítettem. Hogy ne kelljen sokat cipelni, Béla fogott egy kocsit az én kontómra, mert kiderült, nekik egy vasuk se volt már. Aranyos, nem?! Én azért költöttem el a pénzemet az utolsó petékig, hogy ne maradjon rajtam fölösleges ukrán "valuta", s a végén én jártam rosszul, mert Pali egymilliósát kellett felváltanom, de szerencsére a hajón megkaptam a pénzem...
.
Szombat, július 27. Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat neve napján...! Remélem ez a nap nem olyan lesz, mint az, amikor a Novorosszijszk - Moszkva gép leszállt. Kívánok sok szép verset - olyant amit magad írsz, és olyant amit elmondasz, és versenyt nyersz vele - , írást, és egy olyan könyvet is, amit végre be is fejezel, mert az az igazi, hidd el nekem!
104.2 kiló vagyok. Ahhoz képest, hogy tegnap este letoltam egy doboz sós mogyorót, nem is olyan rossz eredmény... Nem hinném, hogy ma készen leszünk, bár még tegnap is azt bizonygatták, hogy délután elmegyünk. Hiszi a piszi!
Délelőtt megmérettem a vízmélységet a hajó mellett. Sokkal kevesebb, mint amennyit mondtak! Két megoldás lehet: egy nagy ballont betenni a hajó és a part közé, vagy elmenni egy másik rakparthoz. Kíváncsi voltam melyiket választják...
P. Laci megint berúgott szolgálat alatt, tehát megy haza Khioszról. Nem értem: felesége, gyerekei várják a pénzt otthon, ő meg az utolsó figyelmeztetés ellenére is tovább vedel... Mindegy, ő akarta. Így legalább a fedélzetmester fia lejöhet a váltóval...
Délután készenlétben állt a teljes személyzet, mert hozzák a hatalmas kikötőballont, ígérték...
Be is raktuk az autógumikból összetákolt ballont, ami minden csak nem hatalmas és megfelelőnek se lehetett mondani. Két órát küszködtünk a szélben, semmit se ért. A víz nem elég alattunk, csak 10,5 méter. Így aztán este fél tíztől manőver, s átjöttünk egy másik rakparthoz. Remélem holnap elmehetünk innen, tele a hócipőm a Szovjetunióval.
.
Vasárnap, július 28. Szép nyugodt nap. Raknak, rakosgatnak. Délután kimentem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy videózzam.

A te feleséged magyar? Jó neked...

Készítettem néhány felvételt a kikötőben, de aztán beugrott a régi szép időkből, hogy a SZU-ban tilos volt ilyen hadászatilag frekventált helyen fényképezni, és kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Eltettem a kamerát. Kimentem a kapun, és egyszer csak kiabálásra figyeltem fel:
- Istvaaan, Istvaaaan! - hallottam a buszmegálló mellől. Ott van az első - utolsó kocsma, nézőpont kérdése csupán, és felfedeztem a két stivadort, akik a hajónkon dolgoztak délelőtt. Integettek, odamentem.
- Istvaaan, igyál meg velünk egy vodkát - invitált az öregebb, aki Pása becenévre hallgatott.
- Á, nem, kösz - hárítgattam a meghívást, de ők csak erősködtek, így aztán nem utasítottam el. Ha már ennyire meg akartak hívni ötven grammra leültem közéjük....
Beszélgettünk. Mindenkinek bemutattak aki csak odajött. Kérdezgettek, mit csinálok, hova megyek?
- Telefonálni szeretnék - mondtam.
- Na, gyere csak el hozzám, majd onnan telefonálsz - mondta Pása bátyó. Nem akartam, de erősködött. Kihozták a vodkát. Megköszöntem, és koccintottunk.
- De nekünk nincs pénzünk - mondta Pásenyka bácsi.
- Értem - mondtam, és azonnal rájöttem, hogy itt én vagyok a meghívó, és ők a vendégek. Többet nem kaptak, mert már eléggé ingatag lábakon álltak. A baj az volt, hogy nem tudtam lerázni őket. Pásenyka elkísért a telefonközpontba, felhívtam apát, hogy megköszöntsem, de nem volt otthon, biztosan Szentendrére mentek ki.
Amikor végeztem, akkor Pása apó a hóna alá kapott, és lelkendezve a családjáról közölte, hogy most pedig elmegyünk hozzájuk.
- Miért ne? - gondoltam, mert sosincs ellenemre, ha idegen országban egy kicsit bepillanthatok egy család életébe. Kedves kis utca, apró házacskák sorakoznak benne, kicsi telkeken. Pása kinyitotta az egyiknek a kapuját, bementünk. Pása üvöltözött egy kicsit, hogy:
- Van itthon valaki? - de senki se válaszolt, aztán megjelent egy morcos, nagydarab, loboncos hajú ténsasszony, és úgy nézett rám mint egy marék gilisztára.
- Az elsőtiszt a hajóról - mutatott be Pása bácsi. Kezet fogtunk és a hölgy kedvesen rámvicsorgott, még morgott is valamit. Leültünk az udvaron, egy fa alatt levő asztalhoz. Körbenéztem. Sok gyümölcsfa, vetemény, szőlő. Gondozott kert. Hátul egy kisebb sufniféle, előtte egy asztal, azon gyümölcsmagvak száradtak. A házigazda kivett a diplomata táskájából egy üveg vodkát, és két kólát. Az asszony a konyhában mosogatott, az ablak hátra nyílik, odalátott az asztalra. Kitört a vihar. A néni mondta mint a vízfolyás, én nem értettem, de a gesztusok, a hanglejtések árulkodnak, és azért egy keveset értek is po vasemu, ezért nem volt nehéz kihámoznom, hogy Pása bácsi a szokásos, napi letolást kapja, mert megint iszik, és részeg mint egy albán szamár. A legkedvesebb megjegyzése a néninek az volt, hogy:
- Igyi na huj... - ami azt jelenti, hogy menjen valahova. Ja, a huj magyar megfelelője - ahogy a Vérdíj c. könyv szerzője írja: szerelemizom! Jó, mi?
Szóval kitört a családi botrány, és én igen kellemetlenül éreztem magam. Szerettem volna elmenni, de sosem adódott rá alkalom, mert Pása bácsi mindig rámborult egy kissé, és szeretettel mondta az asszonyáról:
- Ne törődj vele Istvaaan! A feleségem bolond, és lengyel. A tied magyar?
- Igen - mondtam lakonikusan. Kitöltötte a vodkát két vizespohárba, színültig, és lehúzta a sajátját egy hatalmas kortyra. Én csak belenyaltam. De jött a bolond lengyel, és rázúdított egy sor szitkot megint Pásenyka apóra. Közben mutatta, hogy én csak ürügy vagyok a vedelésre, mert én nem iszom, mert látja, hogy csak belekóstoltam, és satöbbi, és mondta, és mondta, és mondta, közben a diplomatatáskát kikutatta, de pénzt nem talált, erre megint kifakadt. Szép, békés, ukrán családi délután...
Közben kedves barátom időnként megjegyezte, hogy Hungary very gúgy (good), és Ukrajna tózse very gúgy ország. És tíz év múlva Ukrajna ott lesz Amerika mellett - ott még nem tudják, hogy csődbe mennek eszerint -, csak három probléma van:
- A maffia, az infláció, és az, hogy vannak akik nem dolgoznak, hanem állandóan isznak.
Ebben egyetértettünk.
- A feleséged magyar? Nem lengyel? - kérdezte időnként teljesen váratlanul, és elégedetten bólogatott, amikor huszadszor is közöltem vele a valóságot. - Az jó, ha magyar. Az enyém lengyel - kesergett, és vodkába fojtotta iszonyatos fájdalmát a családon belüli nemzetiségi ellentétek miatt. Nagy nehezen sikerült felszedelőzködni, és távozni.
- Izvinyítye - mondtam a lengyelnek távozás közben, és az legyintett egyet barátságosan, és valamit még mondott:
- Nem tesz semmit, veled nincs semmi bajom, csak ez a barom mindig hazahord valakit a kikötőből, hogy itthon ihasson - , mondta pergő beszéddel, s biztos vagyok benne, hogy ilyesmi volt az értelme. Pásenyka bácsi visszakísért, és én üvölteni szerettem volna dühömben, mert videózni akartam, de tőle nem lehetett. Szerencsére Lenin elvtárs szobránál elbúcsúzott, és hazament a lengyelhez egy jó kis veszekedésre.
Én meg vissza városba, és egy negyedórás filmet csináltam. Közben találkoztam a fiammal. Sietett, mert Luis és Nelson várta az egyik teraszon. Jól érzi velük magát, és ennek örülök.
A kikötőben a bejárat mellett volt egy emlékmű, arról is készítettem felvételt, amikor jött egy biztonsági ember, és közölte, hogy tilos amit csinálok. Így gyorsan elraktam a videót, és bejöttem a hajóra.

Péntek, július 19. Hála a Jóistennek, szép lassan megy a rakodás. Így reményünk van arra, hogy nem megyünk el vasárnap előtt. Így az asszonynak és Szabolcsnak nem kell itt szállodába (poloskás) mennie.
Megjöttek a váltók. A parancsnok is itt van, lehet, hogy Ákos valóban haza megy?
Encsike most örül, mert Moszkvában se kell szállodázni, vasárnap délben indul a gépük Anapából és este már Pesten lesznek, ha mindenki úgy akarja.
R. egy hónapra jött le, Dubaiból már hazamegy(?). Behajózott Cs. Zoli az új fedélzetmester is, és P. Sanyi a 4. gépész. És S. Zsolt örömére itt van a barátnője is. Éva útra jön.

Családi körben...

Spontán búcsúestét tartottunk. Feljött Nimród, beszélgettünk, és felolvastam a Naplómból, most Nimród kedvéért, mert ő még nem hallotta amit itt írtam. Miután láttam, hogy élvezi, és mivel még az Egy emberke Jaminaországbólt se ismeri (2011: ideiglenes cím, később Jaminaországtól az Óperenciáig címmel jelent meg), hát felolvastam egy szuszra az egészet! Szabolcs újra nagyon élvezte, Ninó a szokott szűkszavúsággal fogadta, de Encsi látta rajta, hogy szívja magába az apja gyerekkori élményeit, és nagyon is átéli az egészet.
Másodszor olvastam fel, kétszer átjavítottam, és még mindig voltak benne apróbb hibák, de egy egészen nagyobb is, amikor egy mondaton belül kétszer használtam ugyanazt a mellékmondatot, és eddig nem ugrott ki, se Encsi, se Szabolcs nem vették észre, és én is átsiklottam felette.
Ki tudja, mikor leszünk újra együtt így négyesben, mint ma este! Ha Nimróddal megyek haza, akkor talán. De ha külön, akkor bekövetkezhet ami sok tengerészdinasztiás családban, hogy évek telnek el, hogy nem látom a nagyfiamat... Anyagilag ez a Moszkva - Budapest repülőút nem hiányzott, mert kell a pénz a gáz bevezetésére, s lehet, hogy e miatt tovább maradok a tervezettnél. Mindenesetre a két jegyért 416 dollárral kevesebbet kellett fizetni így, hogy a Seascot telepítette!
Szabolcs nagyon bezsongott, hogy repülővel megy haza! Remélem kellemes útjuk lesz.


Szombat, július 20. Tegnap este söröztünk a barbánál, utána muszáj volt ennem, s 106,2 kiló vagyok reggel. Őrület, hogy egy gramm kaja is meglátszik rajtam!
A berakást nem kapkodják el, lehet, hogy meglesz a hat nap piszmogás az 1700 tonna vassal? Pali szerint inkább a következő kikötő lehetne ilyen lassú (Iljicsevszk), mert Ogyessza nincs messze, s gondolom sok az ismerőse arrafelé, s lehetne kicsit nosztalgiázni az egyetemi évek után (lehet, hogy egy kislány van a dologban?). Az útnak szerencsére csak ez a fele nyúlik, a kirakó kikötők maradtak: Jebel Ali - Karacsi - Bombay. Annak nagyon örülök, hogy Dzsiddába nem megyünk.

Vasárnap, július 21. 105,4 kiló vagyok.

Elmentek, itt hagytak...

Szívszorítóan üres a kabinom. Kopog az ügyeletes tiszt, és az ágyra nézek, hogy az asszonyka alszik-e? A rövidre vágott szárú rózsák szomorúan hajtják le a fejüket, hisz nincs itt akinek a kedvéért a kabinomba kerültek... Valaki dübörög a lépcsőn, és azt várom, hogy Szabolcs bukkan fel a szalon ajtajában. Edunak mondani akarom, hogy három kis adagot kérünk, de csak egyre van szükség...
Egyébként, ha minden igaz, akkor most száll fel a moszkvai gép, Szabolcs első repülőútját nélkülem élvezi... Istenem, mikor látom őket újra? Ha minden úgy alakul, ahogy tegnap este beszéltük, akkor csak jövőre valamikor...
Este kisétáltunk Ninóval. Ő is emlegette őket:
- Hol lehetnek most Anyáék? - kérdezte többször is. Felmentünk a tank mögé a domboldalra. A tank mellett egy kis árnyas liget, alacsony vaskerítéssel körülvéve. Másutt egy Krisztus szobrot, vagy egy Szűz Máriát öveznek a fák, a virágok, bokrok, itt Tovaris Vaszilij Vasziljevics Ktonyibugy (кто нибудь - valaki) szobra árválkodik, és várja egy kis merengésre, emlékezésre az anyókákat, vagy bújócskára az unokákat...
A fiam tejet vett meg kekszet magának. Csodáltuk, hogy vasárnap este, itt künn a térkép szélén van üzlet, amelyik nyitva tart! Közben Ők, hazafelé repülhetnek már!

Hétfő, július 22. Tegnap este feljött Ninó. Neki is hiányzott az anyja, meg az öccse.
- Olyan üres lett a hajó - mondta. Aztán felolvastam Szabolcs irodalmi alkotásaiból jó párat, nagyokat vigyorogtunk, de megállapítottuk, hogy vannak egészen figyelemreméltó sorok is...
Estére befejezték a berakást. Jól elhúzták. Most kötözik, reggelre lehetünk készen.
Már megy az olimpia! Nem is tudom mikor kezdődött. Semmit se tudunk a magyarok eredményeiről, tehát nem érdekes az egész. Ma agyaggalamb lövészetet közvetített az Orosz TV. Hű, de izgalmas volt...! Hát ezért nem is nézem, nem is érdekel... Persze ha magyarok is lennének... De így?
Ninó azt mondja, az új fedélzetmester nem rossz. Más mint Misi, ez természetes, de nem rossz, sőt, tőle többet tanul, és ez jó. Ma daruállítással foglalkoztak, és amikor a motort a raktárcsukásról a daruemelésre átállítják, ezt tengerészül ingranálásnak hívjuk. Nimród azt mondja:
- Azt is megmutatta az új bosun, hogy kell integrálni...!
Mondtam, erre ráér majd az egyetemen, ha odakerül...

Kedd, július 23. Öt hónapja érkeztem a Humberre! Milyen hosszú idő! Teljesen elkeseredek: nem szabad már egyszer se egy jóízűt ennem? Tegnap túrós buktát csinált ez az elvetemült gazember szakács, és ma 106,5 kiló vagyok! Na mindegy, ma bőjti nap lesz...
Reggelre ígérték, hogy befejezik a kötözést, de magától értetődően nem készültek el vele. Közben jól fel is idegesítettek, először borultam ki öt hónap után.
- Miért kell nekik megkötni? - akadékoskodtak. Mintha nem ezért kapnák a pénzüket? Azt hiszem, még mindig úgy dolgoznak, mint a kommunizmus alatt, hogy a fizetés jelenléti díj, s azért naphosszat csak beszélgetni kell, dolgozni nem. Személyes sértésnek veszik, hogyha valaki arra akarja rávenni őket, hogy valamit is csináljanak. Borzalmas...
Ma egy éve Szarvason voltunk, és élveztük a nyarat...
Hárman hazautaznak. Két salvadori hegesztő, Marco és Carlos, így az öreg António egyedül marad. (Öreg a fenéket, két hónappal fiatalabb nálam, bár kinézetre a nagyapám lehetne!)
És természetesen Edu, aki kint volt Novorosszijszkban, és összetörte a lábát, most alig tud ráállni, és sántikál. Szerintem egy kis pihenőre vágyott, és sumákol...
Khioszból mennek haza. Edu váltója oda jön.
Olvasok... R. hozott pár könyvet, a Vérdíj címűt adta oda. Egy magyar zsoldos írta a jugoszláviai háborúról. Ő Szerbiában(?) született és élt (Vajdaság). Amikor megkapta a behívóját a szerb hadseregbe, útra kelt és Horvátországba ment hatalmas kerülővel. Nos a téma érdekes, de most nem is ez a lényeg. Egy nyelvtani gyöngyszemre bukkantam, s remélem ez az utolsó: "mag-yarlakta", ez egy magyar szó, elválasztva! Ki tudja űberolni?! (2011: most már tudom, ez egyszerűen a szövegszerkesztő betűellenőrző és elválasztó program tudatlansága, és nem javítják ki.)
Este kiderült: Oroszországban a helyzet változatlan. Eszük ágában sincs civilizálódni. Azt hiszik, ők az atyaúristenek, úgy is viselkednek. A szomorú az, hogy le kell nyelni a békát, nincs mit csinálni. Délután négyre kész volt a rakomány kötözése. Európában ilyenkor legkésőbb hatkor a hajó elmegy. Ezek 21.00-re ígérték a vizsgálatot, és természetesen nem jöttek. Itt kell készenlétben várakoznunk, tehetetlenül, azon mérgelődve, hogy éjjel manőverezhetünk...

Szerda, július 24. Egy éve írok naplót... Ez azt is jelenti, hogy egy éve indultam a Presidentre. Most mennyivel jobb!
Éjjel negyed egyre jött a pilot, fél kettő után kerültem ágyba, és három negyvenkor keltem. Így nem csoda, ha reggel nem kellett ringatni, úgy aludtam mint a bunda, még akkor is, ha az ablakom alatt verték a rozsdát, mert a kettes raktár mellett feljárt a víz, nem lehetett dolgozni.
Megváltoztattam az őrséget: a magyarok adják a szolgálatot, Ninó a 8-12-es watchman lesz. Éjjel órát állítunk. És nincs aki sóderozza az ágyam...

Csütörtök, július 25. 104,7 kiló vagyok.
Reggel érkeztünk Iljicsevszk elé, és rögtön be is hoztak. A vizsgálat a szokásos, nyolcan jöttek, mindegyik kapott egy karton cigit, a szokásos lónyálat, és újdonság: a szanitár officér egérnyomokat talált! Így egérirtás lesz! Hiába mutattuk, hogy van papírunk arról, hogy nincs egér és patkány a hajón, ezek az ütődöttek inkább hisznek a szemüknek, mint a papírnak! Ennyire kiveszett belőlük a hivatalos papír iránti tisztelet! Ezek már mindenkinél okosabbak akarnak lenni! Sajnos a macskát nem mertük bemutatni, mert még gondot csináltak volna belőle:
- ugyanis nincs orvosi papírja
- milyen macska az, amelyik nem fogja meg az egeret
- lehet, hogy nem is macska, mert a farkára támaszkodik, és a fenekére ül, mint egy kenguru, és pitizik mint egy lüke szobakutya.
Vizsgálat után draft surveyt csináltunk, és kiderült az, amit Novorosszijszkban gyanítottam: túlraktak minket, nem annyi vas a rakomány, amit megadtak, hanem súlyra jóval több. Ráadásul a gépházat elöntötte valami víz. Egy cső lyukadt ki, szerencsére a bejövő szelep után, így el lehetett zárni, de igen tekintélyes mennyiségű víz került belénk. Ebből még gond lehet később, a végső draft surveynél ez a vízmennyiség levonódik majd a rakomány súlyából, és milyen szép kis botrány lesz! Persze mi nem szólunk erről, és az ukránok a hajukat tépik, hogy beraknak 4600 tonna vasat, és ebből 200 tonna eltűnik a hajóban. Ez lesz az eredménye annak, hogy titokban kiszivattyúzzuk a vizet, amit a bennünk levő rakomány súlyának megállapításakor nem tudtak.
Délután kimentem a városba. Ninó már kint volt, élvezte a watchmanság előnyeit: déltől este nyolcig szabad. Elmentünk telefonálni, Encsike elmondta, hogy Szabolcs jól összehányta az orosz gépet a leszálláskor, úgy kell nekik, jól megkapták, a fiam bosszút állt rajtuk, mert késő éjszakai vizsgálatot csináltak! A lakás épségben várta az asszonykát. Most gázszerelés ügyében rohangál...
Apa szerint Szabolcs nagyon tehetséges, és a verseit némi javítással leközölhetőnek tartja, és egy nem tudom milyen lapban megpróbálja elhelyezni. Az én fiam! (No meg Encsinek is van hozzá némi köze - főleg versileg köszönhet sokat az anyjának. Egye fene: az anyjától is örökölt sok jó tulajdonságot, nemcsak tőlem!)
Vettem egy pólót, egy doboz Nescafét, ugyanis három napja kezdek megbolondulni, hogy reggel nincs mit innom, s a kávé nem helyettesíthető semmivel! Aztán kaptam originált mosószappant is (Detertlux), és megittunk két sört a nagyfiammal. Nimród élvezte a sétát, azt mondta:
- Olyan jó érzés milliomosnak lenni!
Beváltott húsz dollárt, kapott érte hárommillió hatszázezret.
Estére megjött Szomszédok Fruzsi, és jó hírrel szolgált: Rózsa Norbert aranyat úszott. Ez az első... Remélem még több lesz! Láttam Szögit evezni az 1500-as középdöntőben, bejutott, s milyen jó verseny volt (hogy magyart is láttunk).
Kicsit fáj a lábam...

Kedd, július 16. 104,9 kiló vagyok. Remélem, egy hét múlva már a 103-ért küzdhetek! Úgy látszik, egy kiadós séta már megteszi a magáét! Pedig tegnap két kakaós csiga erejéig bűnbe is estem...
Nem is tudom, hol kezdjem, illetve folytassam.
Tehát: R. jön parancsnoknak. Cs. lesz az új bosun, nem ismerem őket. Encsi, Szabolcs, a barba és Misi innen mennek haza, valószínűleg pénteken. Egyébként az új behajózók összekeverik a hajót egy luxusjachttal. Ugyanis mindenki a feleségével, gyerekével akar jönni. Az senkit se érdekel, hogy jöhetnek-e? Természetesen senkinek se jöhet a hozzátartozója, a mentőcsónak befogadóképessége korlátozza a létszámot.
Az olasz charterer hülye! Most közölte, hogy a rakomány, amit rakunk, az nem Mumbaiba (Bombay új, hivatalos neve), hanem Karacsiba szól, és először oda megyünk, azután Indiába. Ez egy csomó problémát okoz majd a kirakásnál, amit most nem hajlandók elismerni, aztán majd minket abajgatnak, hogy oldjuk meg... Rájár a rúd a barbára. Minden hülyeséggel neki kell foglalkoznia - más nem tárgyalhat ezekről - , és már-már felrobban dühében, pedig nyugodt ember...
Most Encsi kint van Szabolccsal, fényképet előhívatni.

Novorosszijszk, az álomváros

Valóban. Eddig nem tudtam, mit éreztem tegnap este amikor kint voltam, de ma délután belémvillant:
Olyan szürke, olyan kuszaság, mint egy rossz álom. Amikor lázasan hánykolódom, akkor álmodom ilyent. Szürke, alaktalan tömegben haladok, minden kavarog körülöttem, és minden idegen. Nos a város is ilyen érzéseket ébresztett bennem.
Szürke, és ez valóban így van, mert cementgyárak övezik, és a szél alapos munkával beteríti a jellegtelen várost az őt megillető fehéres cementporral. Nincsenek színek. A fák zöldje fakó, ami piros lenne az inkább szomorú-barna, a kis bódék is piszkos színűek. A trolik ócskák, avíttak, kopottak, és a házak is elromló félben vannak. A lakótelepi házak ólmos fáradtságot sugároznak, a kopott ablakkeretekben szomorkodó, mattá kopott üveg mögött, a frissen mosott függönyök áporodott szagát látni, érezni lehet. A szocreál rányomja a jellegtelenség bélyegét mindenre a központ azon pici szeletében, amerre jártunk.
A szürke-város szürke-emberei poros-ócska "vidámságban" élnek. Az utca embere véletlenül se visel vidám, szemet gyönyörködtető ruhát, csak néhány kisleány akar a hatalmas piros masnival a kopottságból és jellegtelenségből elrepülni, de a felnőtt kezek nem engedik. Lakkcipős lába az utca porától pöttyös... Mint mesebeli tündér jár kel a sok-sok személytelen, jellegtelen ember között...

Szerda, július 17. 105,4 kiló vagyok...

Félek...

Félek az elkövetkezendő hónapoktól... Jön R. és ennek hírére, vagy se, de a kezdik elengedni magukat az emberek. P. Laci őrségben úgy berúgott, hogy négykor le kellett vinni a kabinba, mert állni nem tudott a lábán. Mi lesz itt, ha Á. elmegy?
Reggel kértem a barbát, hogy küldje haza P.-t. Sajnos csak 90 dollárra büntette meg, ennyi szerepel a szerződésükben, mint első fokú büntetés. Erre P. összeveszett a fedélzetmesterrel, hogy besmúzolta őt. L. ezen nagyon kiakadt, mondván, ő mindent elintéz egyedül, nincs szüksége ilyen módszerekre. Akkor P. nagyon mentegette magát, hogy elnézést, meg minden, de hát nincs "elnézés", a megoldás: nem kell inni, ilyen egyszerű a dolog...
Sz. Pista hadjáratot indított az új fedélzetmester ellen. Azt terjeszti róla, hogy iszik, nem érti a dolgát, ő - mármint Sz.P. - sokkal jobb szakmailag. Azt is panaszolja, hogy a HMS megígérte neki, ha Misi hazamegy, akkor előlép, s fedélzetmester lesz. Ha őt nevezik ki, akkor a latinok mennek haza, egyöntetűen, mert nem szeretik (kést rántott egyikőjükre, még amikor nem voltam itt)... Cs.-vel nem hajóztam, de mások azt mondják, érti a dolgát, esténként néha-néha megissza a magáét, de nem a munkaidőben, és nem részegségig.

Az európai Oroszország...

Este kilenckor fejezték be a rakomány megkötözését. Utána egy röpke három órás manőverrel átálltunk egy hajógyári rakpartra, ahol valamit berakunk, de még nem tudjuk pontosan mit, mert az oroszok se tudják. Jellemző, az első aki a rakparton várt minket, az a katona volt, aki majd szigorúan őrzi a Nagy Orosz Anyácskaföldet. Mert azt nagyon tudják vigyázni... Mint akkor, amikor megjött az itteni shipi az autójával, és be kellett hordani a sok kaját a hajóra. A következőképp:
Tíz-tizenkét ember lemegy, a járón összetorlódik, mert a katona bácsi (haptákban) szedi be az útleveleket, és adja a partra lépésre jogosító bilétát. Az engedélyezett tengerész ekkor odamegy az autóhoz, vállára vesz egy zsák hagymát, és várakozik az útlevelére. Közben káromkodik, mert a katona kapkod, nem találja a lejövő bilétáját, de már hatan várnak arra, hogy felmenjenek a hajóra. Végre megkapja a passzportot, azzal és a hagymával elvonul a kambúzába, majd vissza, hogy újabb zsákot kerítsen hatalmába, miután átesett a határátkelési procedúrán. Tessék elképzelni, hogy ezek után mekkorát röhögtem, amikor ma délelőtt az egyik stivador tiltakozott azért, mert a decken a hegesztőink dolgoztak!
- Chief, ez nem megengedett, veszélyes, és elvégre ez egy európai ország!
Encsike gyönyörű Lenines és szocialista-kommunista emlékműveket ábrázoló képeslapokat vett. A Lenin szobrok lábánál még van virág.
19-én érkeznek a váltók, és Enici meg a kisebbik fiam 21-én mennek haza. Lehet, hogy mi addigra elmegyünk, és akkor nekik szállodába kell menniük. Szerencsére a barbával és Misivel együtt utaznak. 460 dollár a repülőjegy személyenként. Nem semmi... És akkor a járulékos költségek, szálloda, taxi, Moszkvában átszállás, átkeveredés a nemzetközi reptérre. No hiszen!
Zsolt, a harmadik tiszt örülhet, mert az élettársa, barátnője, nem tudom, hogy nevezzem, jön a váltókkal. Ez azért külön öröm, mert...
Történt ugyanis, hogy amikor a távirat megjött a váltásról, azt is közölték, hogy P. 4. gépész feleségestől jön, és Cs. fedélzetmester hozza a kisfiát.
Erre a barba táviratozott, hogy nem jöhetnek, mert a kápó felesége jön Isztambulba, és Zsolt barátnője ide, Novorosszijszkba, ugyanis nekik van engedélyük a tulajdonostól. Még aznap este Zsolt hazatelefonált, és meglepve hallotta, hogy Éva nem jöhet, mert a HMS azt mondta, hogy Zsolt nem kérte a lejövetelét. Pedig már mindent összekészített... Ráadásul táviratozott a HMS Skócián keresztül, hogy Fruzsi Isztambulba jön, Éva "egy kicsit később"!
Zsolt nem mert a parancsnoknak szólni, de én felmentem hozzá, és elmondtam. Erre azonnal táviratozott a HMS-nek, hogy más nem jöhet, mint Éva.

Csütörtök, július 18. 105,9 kiló vagyok. Hajnali három negyvenkor keltem - szolgálat miatt -, pedig fél egy is elmúlt, mire ágyba kerültem.
Egész nap nem raktak, mert hál' Istennek elmúlt a nagy hőség, most viszont erős szél fúj, és ettől nem tudnak rakodni (túl magas a daru, veszélyesen belengene a rakomány). Így este kimentünk egy rövid sétára Encsikével. Előtte azonban köszöntöttek, előzetesen, jövő hónapban töltöm be a 48-at! Szabolcstól egy orosz nyelvű Tom és Jerry képregény-füzetet kaptam, mondván, gyakoroljam a nyelvet.

Az emlékművek városa...

A városba menet trolira szálltunk. Mennyi megkeseredett ember, mennyi fáradt arc! A szemközti ülésen egy negyven körüli férfi a tizenhárom évesnyi nagyfiával. A férfin ócska farmer, szakadt, kopott, koszos ing, a fia se nézett ki különbül. A pólója napok óta lehetett rajta, a keze piszkos, a rövidnadrágja csupa folt. És fogják egymás kezét, csendben vannak, nem néznek egymásra. Valahova a távolba mered a férfi, a gyerek is egykedvűen ücsörög. Reménytelenek, ők a múlt élő emlékművei. Szürkék, porosak, mint kedves városuk. A város, amelyik sikeresen megszabadult mindattól ami szép. Ami egy kis vidámságot hozhatna. Ami a szemet gyönyörködtethetné.
Encsi képeslapokat vásárolt. A bódéban ücsörgő nénike boldogan mutatta a régi városról készült sorozatot: gyönyörű színház, szép és kecses paloták, büszke polgári házak. Mindet lebontották, vagy nem építették újjá a háború után, és a szocializmus diadalaként beton randaságokat raktak a helyükre, már düledező panelépületek foglalják a hajdanvolt paloták kertjét, ocsmány - randa - hősi emlékművek csúfítják a parkokat. Ezek a szerencsétlen panelházak a lakóépületek groteszk karikatúrái. Csoda-e, ha a bennük lakók is, a jogokkal bíró, méltóságteljes emberek siralmas, szánalmas utánzatai...? Géppisztolyt szorongató munkásökölben gyönyörködnek a gyerekek, mert játszóteret nem láttunk, a Vörös Hadsereg emlékműve körül bicikliznek, gördeszkáznak a srácok, lányok, és azt hiszik, hogy szép, és kellemes környezetben nőnek fel...
Ez egy orosz város, ahova nem hoztak küldöttségeket, amivel nem dicsekedtek, ahova nem hívták a turistákat, mert itt csak éltek, mert ők nem kirakatbábuk voltak, ma se azok, most is csak megpróbálnak élni... Hová lett az orosz ember kedvessége? Ha a várost nézzük, nem hihető, hogy itt egy melegszívű, rokonszenves nép lakik. Ezt a természetet szerető népet ki tudták szakítani az eredeti környezetéből... Hamis cárok hamis isteneket, hazug eszméket adtak nekik... Elbolondították, megbecstelenítették saját vérüket...
Siralmas lenne a helyzet, ha nem lennének gyerekek. De mint mindenütt, itt is vannak: aranyosak, még nem szürkék, rajtuk a piros szoknya még nem fakult ki, a kék rövidnadrág élénk színű, a kiabálásuk harsogó, felháborítóan vidám. Nekik sikerül mosolyt csalni a beszívott, legörbült, összeszorított felnőtt ajkakra. Hiába fogják le a kezüket, a sok, hatalmas, hosszú copfba való masni - mint megannyi tarka légcsavar - majd egy új korba repíti őket, akik a jobb jövő emlékművei. Egy emberibb korba viszik majd az oroszokat, ahol nem az esztelen űrsikereknek örülnek majd, hanem a földön szárnyalnak, és boldogok lesznek, és színes ruhákat vesznek magukra, és lilára, kékre, zöldre pingálják a pirostetős házakat, a cementgyárakat majd húsz kilométernyire kiviszik a városból, és piros - sárga - fehér virág pompázik majd az udvaraikban, és azt mondhatják: de jó is Európában, európai módon élni... Mert a nép megérdemli...

Csütörtök, július 11. 105,6 kiló vagyok. Tegnap Encsi kinézett Szabolcsnak egy sportcipőt. Délelőtt kimentünk megvenni.

Mi van a mai ukrán lapokban...?

Természetesen füstölt hal. Amit a piacon vettünk... De ne vágjunk az áruház elébe, mert Szabolcs igencsak élvezte. És az egész délelőttöt, mert jellemző volt...
Benéztünk a Balsoj Unyivermágba. Szép nagy épület, mint a Skála. Háromemeletes. Elmondhatjuk azt, amit a Corvinról: minden szinten szinte minden (nincs). A női cipő osztályon frankó lakatokat láttunk, a háztartási elektromos készülékek pultján hegyekben állt a teniszlabda (lehet, hogy 220 voltos?). Szekrénysor volt 2800-ért. Persze dollár! Matrjoskát vehettem volna, de nem volt elég pénzem rá, amikor pedig váltottunk, akkor kedvem nem volt visszamenni.
Az üzletet megtaláltuk elég hamar, ahol a cipőt Encsike kinézte. Egy polc cipő, egy polc vodka, konyak, pezsgő, sör és a harmadikon élelmiszer. Hárommillióért megvettük Szabolcsnak, nem egy nagy durranás, de olcsóbb, mint otthon a legolcsóbb. Utána bementünk egy kaféba. Egy üdítőre és egy sörre.
A pincér csak nézett, amikor kérdeztem, hideg-e az ital? Csodálkozásában nem is szólt, csak rázta a fejét. Lehet, hogy valami illetlent kérdeztem? Mindenesetre otthagytam, hogy csak csodálkozzon magában... Másik, viszonylag elegáns kerthelységes kafé, kérdés ugyanaz, a válasz nem: - Hideg. Természetesen - mondta a pincér. Természetesen meleg volt. De ez csak akkor derült ki, amikor megkóstoltuk.
A piacon keresztbe-hosszába bóklásztunk. Vettünk két pirozskit, csuda ízes volt, kapros töltelékkel volt töltve, és csak ötvenezer darabja. Aztán megláttuk a füstölt halat, vettem hármat, mellé ingyen járt a tegnapi újság egy lapja (mint csomagolóanyag). Két üveg pezsgőre is futotta, majd visszaindultunk.
A kikötő előtt ott ült a bárisnya, aki fagyit árult. Vettem kettőt, papírpoharast. Nem volt túl hideg. Kibontva a tejszínes része kimondottan meleg volt. Az alján összegyult banán ízű lötty pedig inkább forró...
Este bent voltunk, B. Zolit meghívtuk egy kis pezsgőre.

Péntek, július 12. 105,4 kiló vagyok. A rakodás megy, az ökörség is, ami már-már tűrhető... A legújabb rémhírek szerint H. G. váltja a parancsnokot.

Interklub Ballet Show

Délután megittunk egy üveg pezsgőt a barbával, felköszöntötte az asszonyt, közben Ninó is megjelent, és kölcsönért folyamodott hozzám, mire Á. adott 100 dollár előleget. Erre sietve elköszönt, hogy megy a tengerészklubba, ahol a hírek szerint igen csinos lányok szolgálnak fel...
Mi is kimentünk, mondván, sétálunk egyet. A klub alig száz méterre van a kaputól, hamar megtaláltuk. Sétáltunk, mielőtt beültünk volna. Három vendég volt csak, Ninó, a szakács és Béla. Így mi hárman 100%-os növekedést jelentettünk. A fiam kis idő múlva az asztalunkhoz jött, valamit magyarázott, már nem emlékszem, hogy mit, csak arra, hogy kissé kusza volt a hangja, laposakat pislogott, bizonytalanul támasztékot keresett, szóval kezdett becsiccsenteni. Később az asztaluknál nagyokat ásított, két három perceket szundizott is, de különösebb baj nélkül megúszta az estét. Az jó, hogy nem engedett a többiek tukmálásának, és nem vedelt nyakló nélkül...
Valóban csinos felszolgálók vannak. Újak. Az üzlet most indul be. Nem rég nyitottak. Négy hónapig zárva voltak. Egy kis lövöldözés esett meg, tizennyolcan haltak meg, köztük számos vendég, pincértanulók, de két banda kiirtotta egymást... A bejárat előtti fa tele van koszorúkkal...
Minket egy harmincöt körüli csinos, tipikusan orosz hölgy, szolgált ki. Szép kerek popsival áldotta meg a pravoszlávok istene... Nimródék asztalánál egy picit tatáros kislány hordta a söröket, nyúlánk, karcsú, biztosan tetszett a fiamnak.
Söröztünk, fagyiztunk, és egyszer csak megjelent hat leányzó. Olyan mutatósak... A szakács szerint szüzek. Egy asztalhoz ültek le, kicsit társalogtak, majd felálltak, és testületileg a színpad mögé vonultak. Később derült ki, ők voltak a Sóbaljet Intyerklub... Táncikáltak is nekünk, kedvesek voltak, rázták kezüket lábukat, egyszer el is tévesztették a dolgot, mert egyszerre léptek. Szabolcsnak így is nagyon tetszettek...
Volt két énekes, egy krími tatár, fantasztikusan jó hangja volt, és egy másik pasas is énekelt...
Tizenegy körül bejöttünk. A három sör megtette a hatását, muszáj volt harapnom két három karéj kenyeret s...

Szombat, július 13. 105,9 kiló lettem reggelre, este még 106,5-re sikerült feltornásznom magam. Délutánra befejeztük a berakást, este manőver, átjöttünk Novorosszijszkba. Szabolcs a gépházban nézte a manővert, hát nem lett valami ideges a "sok" izgalomtól...
Encsike annál inkább, amikor megtudtuk, hogy nem lesz Pireusz, mert Khioszba megyünk az anyagokért. Ez is jellemző az amerikai tulajdonosra:
Ha bemennénk Pireuszba, akkor az "off hire" lenne (bérletből kiesett idő). Tehát erre az időre a hajó bérlője nem fizet díjat, mert eltértünk az útvonaltól. Tehát Mr. Bott azt találta ki (azzal a kevés agyával), hogy a Dardanellák után gyorsítsunk fel annyira, amennyire csak tudunk, és a "megspórolt" időt használjuk fel Khioszon, hogy az anyagokat felvegyük.
Ha félrehajtaná a fejét, hogy 8-10 IQ összefolyjon az agya helyén, akkor tudhatná, hogy 6 órás úton (ennyi a Dardanellák - Khiosz) legfeljebb 40 percet lehet összespórolni, és ennél több idő kell egy ilyen dög nagy hajónál a lassításra... No comment.
Így Oroszországból mennek haza Encsiék, mert Khioszt nem kockáztatom, hátha fuccs lesz annak is...

Vasárnap, július 14. 105,5 kiló vagyok. Horgonyon álltunk egész nap. Borzalmas a hőség, 36 fok árnyékban, s elromlott a légkondi. Délután nem dolgoztattam a matrózokat.
Ma a kollektív ihlet meglátogatta kis családomat. Szabolcs ontotta verseket magából, és az asszonyka is egész nap rótta a sorokat. Rímeket faragott, az álmatlanul eltöltött éjszakák hangulatát vetette papírra. (Nem is rosszak...). Én irodalmi igény nélkül írtam a hajónaplót...

Hétfő, július 15. 105,9 kiló vagyok. Még a meleg se viszi le a...? Kora reggel bejöttünk, kikötöttünk. Az előzetes hírek szerint hat nap berakásra számíthatunk.

Hazamenni is gond!

A Seascot hallgat mint a sült hal. Ennek Á. nem örül... Nincs semmi hír a váltásáról, se a fedélzetmesteréről. Ma elküldött egy telexet Skóciába, hogy Encsinek és Szabolcsnak vegyék meg a jegyet úgy, hogy a hazautazó parancsnokkal és fedélzetmesterrel együtt mehessenek. Ezek szerint, ha kis nyugalmat szeretnénk, akkor Mr. Bott-tól pénzt, Glasgowból pedig váltást kell kérni. Erre biztosan nem reagálnak, sőt, napokig nem jön telex tőlük...
Pedig már sok változat szóba került. Innen, Novorosszijszkból van repülő Athénba és Isztambulba is, onnan pedig Pestre. Ferryvel (átkelő hajó) szintén el lehet menni Athénba, Isztambulba, Várnára, és tovább repülővel. Kíváncsi vagyok, hogy jön össze a hazautazás... Én persze legjobban annak örülnék, ha Dubaiból mennének haza, de hát az messze van, és az iskola miatt nem jöhetnek addig. És dög meleg is lesz! Mi lesz, ha Khioszban nem kapunk légkondi alkatrészt? Én viszonylag megszoktam a Pancon-3-on, de Encsinek szörnyű lenne!

Pegazus-csikót a csikó-költőnek...

Szabolcs egész nap ihlett, és verseket írt a komputerbe. Tisztára az apja fia. Tudom, ha elébb lett volna szövegszerkesztőm, én is korábban próbálkoztam volna meg az írással. Rajta is látom, hogy a gép inspirálja, nagyobb kedvvel versel, mint papírral és ceruzával! És időnként egészen jó, eredeti, szellemes sorok kerülnek a papírra.
Azt hiszem, most teljesítményre ír, és ez meg is látszik, de nem lehet mindig remekműveket alkotni.
Sokszor visszaköszönnek apa kedvelt szavai, fordulatai, fogalmazása, néhány Tóth Árpád vers hangulata is felfedezhető nála - de minden kezdő a nagyoktól tanul, őket utánozza! Magától értetődően sokszor ír gyermeteg, buta sorokat, amiken maga is szégyenkezik. De minden írását szereti, örömmel olvassa fel őket! És ez jó...! Élvezi, hogy örülünk... Jólesően hallgatja az elismerő szavakat... Nagy kedvvel gyűjti be a dicséretet... Mintha az apámat látnám kicsiben. A kritikát is elfogadja, de nem nagyon látom, hogy korrigálná a dolgait - persze ezek az ő írásai, mi, a laikusok minek szólunk bele? Mi csak hallgassuk, és ámuljunk...!

Novorosszijszk első este...

Este kimentünk egy kis sétára. A Tengerészklubot kerestük, de zártkörű rendezvény volt, így csak pénzt váltottunk, egy dollár most 5000 rubel! A városba trolin mentünk, pedig egy polgártárs megállt mellettünk a Volgájával, de Encsi nem mert beülni, pedig később láttuk, hogy a stop szokványos...
Jó nagy város, széles utcák, sok fával, parkkal. Üzletet alig láttunk, igaz, nem is kerestünk. Az asszony reklamálta, hogy a kirakatban Revlon piperecikkeket hirdetnek, az üzlet pedig cipőket árul. De mit tegyenek, ha plakátból csak Revlon érkezett, áruból meg cipő? Egyiket se dobhatják ki...!
Egy viszonylag menőnek látszó helyen leültünk, de ez is csak egy fabódé volt, körbevéve műanyag asztalokkal, székekkel. Drága volt! Egy sör 11.000 rubel, egy jégkrém 10.000, egy üdítő 3.000... Itt viszonylag sok jólöltözött vendég volt, majd minden asztal foglalt. A szomszédunkban két hölgy ivott egy üveg bort, és az egyik állandóan engem figyelt! Erre Encsi hívta fel a figyelmem. Hiába no! A hajón jól megnéztem magam a tükörben, hát nemhiába sandított rám a csaj állandóan...!
Láttunk egy Kodak reklámot, és egy óra alatt előhívják a képeket. Ki kell próbálnom holnap.
A hajóra visszajőve - fél tizenkettőkor - házi feladat várt. Az olasz charterer tudni akarta, hogy felvehetünk-e még rakományt itt, és közölte, nagy valószínűséggel egy harmadik berakó kikötőnk is lesz!

Szerda, július 3. Fekete-tenger. 107,3 kiló vagyok. Hajnali hatkor feljött Szabolcs, de látván, hogy nincs semmi érdekes, nem tud a radarral semmit bemérni, bejelölni, így hamarosan távozott. Nyolckor a kabinban találtam rá, a szófán feküdt, egy pulóverrel takarózott be, a lába földön (a szófa neki is rövid, hát még nekem!), s alig tudtam az ajtót kinyitni!
Estére hatalmas viharba kerültünk... A kisebbik fiam nem tudott vacsorázni, csak sápadtan feljött, végignyúlt a szófán, és nagyon rosszul érezte magát. A nagyobbik jobban bírta, mert szerinte nem is mozogtunk (szerintem se!) Hála Istennek, nem lesz több tengerész a családban...!
Téves információkat adtam az útról: Jebel Aliba megyünk, és ez Dubai Emírség kikötője, nem Abu Dabié. És az is megjött, hogy Bombayban rakunk ki.

Váltásra várva...

Á. idegileg teljesen kikészülő félben van. Menne haza, betervezte a nyarat, és most reménytelennek látszik minden! Egy csónakját be kell fejeznie, amit épít, ki akarta próbálni a Balatonon, de ki tudja mikor ér haza?
Most a Seascottól kért váltó parancsnokot, mert a HMS tehetetlen, nem tudja leváltani. A barba azon is többször kiakadt, hogy nyolc hónap alatt x forintot fizet a HMS-nek, ő időben kérte a váltását, amikor letelt a hét hónapja, és egy teljes hónapot voltunk Konstancán, nincs magyarázat a HMS részéről, miért nem küldött parancsnokot!
A barba nagyon de nagyon menne haza, és egyelőre remény sincs, mert Ukrajna pillanatnyilag az egyik legveszélyesebb ország a közbiztonságot tekintve. Két éve az ügynökség Mariupolban nem javasolta a váltást. Ugyanis a vonatokat rendszeresen kirabolják, a taxikat kifosztják, és örülhet, aki legalább élve megússza!

Csütörtök, július 4. Fekete-tenger, Kercs, horgonyon. 106.9 kiló vagyok. Egy heti kínlódás után újabb dekákat adtam le... Pedig továbbra is jó a kaja, nekem legalábbis ízlik. Azt hiszem, a család is elégedett.

Encsike aggódik...

Először azért, hogy ne kelljen túl hamar hazamenni. Nagyon örült, amikor M. felvetette, hogy miért nem Pireuszból megy haza. Nagyon jó ötlet, így maradtak a hajón Szabolccsal. Élveztük a Boszporuszt, jól érezzük magunkat, és ő naphosszat pihen, jót tesz a lábának.
Most azért aggódik, hogy, és mikor kerül haza! Ugyanis megérkeztünk Kercs elé, és amire nem számítottunk, 9.-én megyünk be a kikötőbe. (Ha bemegyünk, teszem hozzá, mert elképzelhető, hogy pár napot még csúszunk.) És akkor még hátra van Novorosszijszk, ott két rakpartnál rakunk be, ott is elcsúszhatunk. És a rakodási időt még nem vettük figyelembe. Van egy tippem: több mint húsz nap lesz a berakás a két kikötőben!
Lehet, hogy augusztus közepe felé érnek haza?
Akkor Szabolcs lekési a sakktábort, és az nagy kár lenne. A Magyarok Világszövetségének bevonásával szervezik, s a világ minden tájáról jönnek gyerekek.

Péntek, július 5. Kercs, horgonyon. 106,4 kiló vagyok. Egy abszolút nyugis nap. Semmi se történt, azt leszámítva, hogy majdnem bevittek. Délután egy pilot jött fel a hajóra, és közölte, hogy bemegyünk - egy kimondhatatlan nevű kikötőbe. Alig tudtuk lebeszélni, aztán felhívta a port controlt, és kiderült, hogy eltévesztette a hajót! Jézusom, minek nézünk itt elébe...! De legalább annyit megtett, hogy megígérte: hétfőn reggel bemegyünk.
Encsike átbillent egy kissé, és az éjszakából csinál nappalt, akkor nem tud aludni, de nappal jóízueket durmol...

Szombat, július 6. Kercs, horgonyon. 106,3 kiló vagyok. Csendes nap. Délelőtt mentőcsónak riadót tartottunk.
Siralmas, hogy mennyire nem érdekli az embereket a saját biztonságuk. A három románnal nincs baj, a matrózokkal se, de a spanyol gépészeknek és hegesztőknek dunsztjuk nincs semmiről. Kíváncsi lennék, vészhelyzetben hogyan viselkednének?

Vasárnap, július 7. Kercs, horgonyon. 106,5 kiló vagyok. Na mit mondtam? Tegnap este megettem egy kis adag vacsorát (tört krumpli, egy szelet Nemstefánia szelettel - ez olyan mint a Stefánia szelet, olyan hosszú fasírt, és a közepében tojások vannak, a Nemstefánia tojás nélkül készül), és máris visszajött egy kicsi. Azért jó ám ez a digitális mérleg, mert tizedre mutatja a súlyt...
Délután tűzriadó, mindenkinek elmondtam a beosztását, sok az új ember, ezt ilyenkor meg kell tenni.

Hétfő, július 8. Kercs, horgonyon. 106,4 kiló vagyok. Hallatlan akaraterőm van: újra leszokom a dohányzásról! Tegnap nem gyújtottam rá. És természetesen nem vittek be - a pilot határozott kijelentése ellenére se - , ahogy azt gondoltuk is.

Megint jól állunk...

A hegesztőink megint nem tudnak dolgozni, mert elfogyott az oxigén. Ez már egyszer megtörtént P. Cabello után, és Argentínában nem kaptunk. Most vajon mikor veszik meg, hogy a be nem fejezett javítást a személyzet megcsinálhassa? Nem hinném, hogy Pireuszban megkapjuk a szükséges anyagokat. És akkor mi van, ha be se megyünk Pireuszba? Eddig ez fel se merült senkiben se, mert annyira nincs semmink, hogy ez természetesnek tűnik. De Mr. Bott útjai és pénztárcája kifürkészhetetlen! Az lesz csak a jó világ, mert:
- honnan megy haza a barba, és a fedélzetmester?
- és a családom? (Ebben az esetben biztosan Dubaiból)
- hol szerzünk élelmet? (A szuezi csatornában minden nagyon drága!)
- mivel festünk, és dolgozunk? (Semmivel, mert semmi se lesz a hajón...)
A szakács nem állt háttal a kambúzának, mégse talál nagyon kaját. Fogyóban a liszt, olaj, marhahús. Zöldség sincs, rizsből sem állunk túl jól. Remélem, holnap már lehet újra mosni. Érkezéskor szétszedettem az elektrikussal a mosógép csatlakozó zsinórját, hogy ne lehessen használni. Ha minden igaz, akkor holnap be kell vinniük.
Erre felettébb kíváncsiak vagyunk. P. megint háttal állt a hajó elejének, ezért a szondázás nem teljesen jött össze neki. A bal és jobb oldalak mindig helyet cserélnek, és erről ő nem tehet...
Este nagyot dumáltunk a barbával. Vagyis inkább ő velünk. Állandóan a családról beszélt, Pankáról és Gergőről. Éreztük, hogy most erre van szüksége, állandóan a család körül forognak a gondolatai, főleg a nagylányának tett ígéret izgatja. Azt tervezte, hogy júliusban már otthon lesz, és ha befejezi a csónakját, Pankával elmennek a Balatonra egy nagyot vitorlázni. Erre egyelőre várnia kell...

Kedd, július 9. Kercs, horgonyon. 106,9 kiló vagyok, és tegnap se gyújtottam rá... (Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha Bejrutban nem fogadtam volna el Johnny kínálását...)

Új idők régi dalai...

Szabolcs és Encsike is izgatott. Attól, hogy ha ma nem visznek be, akkor holnap elzárjuk a vizet, és kezdődik a vödörből való közkedvelt zuhanyozás...
A sors igazságot tett Encsi és a gyerekek között. Ugyanis az asszony a tejbegrízt hajlandó megenni, ha nagyon muszáj, a gyerekek a tejberizst szeretik. Viszont se tej, se tejpor nincs, így a következő horgonyon töltött napokra reggeli szűkében leszünk... Persze lehet pár napig enni virslit főtt rizzsel, rántottát főtt rizzsel, parizert főtt rizzsel, eperlekvárt főtt rizzsel, rizst főtt rizzsel... Amíg van rizs... Aztán újra kezdődik mindez, csak babbal... Mindenestre ma esszük meg az utolsó adag marhahúst - gulyásleves - és elfogy a liszt: piskótatekercs lesz a második fogás.
Jó, hogy ma még csak feltételezés mindez, mert ugye kilencedikére ígérték a kikötést. Csak olyan tökéletes nyugalom honol errefelé, hogy fel se merül bennünk az, hogy valaki is megzavarhatja ezt az idilli állapotot...
Pedig megzavarták és este fél kilencre kikötöttek. Valami nagyon gyanús! Ilyen még nem történt!
Az ügynök szerint a város veszélyes, a közbiztonság nulla.
Ninó kint volt Palival és Gáborral az Interklubban - ötven méterre van a kikötőkaputól - és éjfélre bejöttek...

Szerda, július 10. Isten éltessen Encsike a születésnapodon! Egyébként bolondokháza van. Megy a berakás, de természetesen nem úgy, ahogy kéne. Még jó, hogy Pali beszél oroszul.

Lelki élet Ukrajnában...

Beleléptek a lelkivilágomba. Egy katona. Kimentem reggel merülést nézni, és a rakományt is körbejártam a parton. Ekkor jött oda egy szoldát, és erélyesen felszólított, hogy menjek vissza a hajóra. Ugyanis nem adtam le a határőrségnek az útlevelemet, amikor partra léptem. Megállt bennem az ütő... Ekkora baromságot! Úgy látom, mégis felépül a kommunizmus (stikában ezen dolgoznak, már hülyébbek az amerikai Parti Őrségnél is, pedig azok...!)
Ennek örömére, én is beleléptem a lelkivilágába egy hölgynek. Ezeknél minden úgy működik, mint a jó Szajuzban. Teljes emancipáció, nők a dokkmunkások között, ez egy stivador, akiről szó van. Ő irányítja a melósokat a raktárban. Illetve nem irányítja, és ez volt a baj. Én nem tudok szót érteni a melósokkal, és nem vagyok hajlandó oroszul beszélni velük, tanuljanak meg ők angolul. Tehát a stivadorkát kerestem másfél órán keresztül, nem találtam, erre írtam egy protest (tiltakozó) levelet a főnökének, hogy nem lehet a melósokat irányítani, azok meg nem csinálják, amit mi akarunk... Hát ezzel a levéllel beleléptem a lelkivilágába, mert ha nem olyan "megértő" a főnöke, ki is rúghatták volna az állásából (sajnálom, de a kommunizmust ne a mi hajónkon építse!).

Kercs

Délután kimentem Szabolccsal. Azzal csaltam ki, hogy az ügynökségre kell mennem. Beváltottam 20$-t, kaptam érte hárommillió négyszázhetvenezer kupont. Ez egy ilyen jópofa pénz. Hivatalosan ukrán karbovanyecnek hívják, de ez csak apró betűvel van rajta, a kupon szó viszont üvölt róla...
Végigjártuk a piacot, nagy a nyüzsgés, füstölt halat, gyümölcsöt, zöldséget, mindent lehet kapni, még húst is láttunk. Mindenütt sátras-butikosok árulják a tömeg-divatholmikat, a kirakódós pultokon ugyanazok a nyugati élvezeti cikkek: brazil kávégranulátum (bűn rossz!), teák, szörpök, üdítők, szappanok, dezodorok, mosóporok, cigaretták. Az látszik, egy nagybani szállító van (gondolom a maffia), s mindenki ott szerzi be az áruját. De legalább van...
Vettem egy csokréta vörös rózsát, szépen díszcsomagolásban, celofán, arany masni, mindegyik virág külön celofántasakban, szalaggal átkötve... Potom 700.000 karbovanyecba került. Na de az asszonykának akár egy millióért is veszek virágot a szülinapjára...
A hajóra beérve átadtam, örült a szentem!
Este kimentünk családilag. Az egész, tehát Ninó is!
Végigsétáltunk a központig vezető főúton, jó volt, annak ellenére, hogy legalább 35 fok volt este hatkor! Széles utca, sok-sok fa, bokor, árnyas parkok, valóban kellemes séta volt. Menet közben benéztünk egy hatalmas élelmiszer boltba. Az alapterülete valóban hatalmas. Az áruválaszték kevésbé. Az árak szintúgy magasak voltak. A vevők csak lézengtek benne.
Nagyon kellett volna már egy valamilyen hely, ahova le lehetett ülni. Nem találtunk. Végre a posta után a Lenin utcán több kávézót találtunk, az utcán székekkel, asztalokkal. Encsi és a gyerekek fagyiztak. Én Holstein sört ittam. Aztán üdítő, újabb sör, és bámultuk a főutcát.
Ilyennek képzeltem el a csehovi poros, orosz kisvárost, ahol nyáron meleg van, télen hideg, és ez az összes ami a lakókkal történik... Szinte láttuk Encsivel, az erkélyek mögül kandikáló, unatkozó polgári kisasszonyokat, akik az utcán masírozó nyalka katonák után ácsingóznak.
A városka hangulata most is ilyesmi: nyugodt, nincs rohanás, nincs forgalom, a népek ülnek a kávéházak teraszán - már aki teheti - , beszélgetnek, nézelődnek, és örülnek, hogy van aki meg tudja fizetni az addig csak áhított, a nyugati fogyasztói társadalomból száműzött kacat-gazdagság, bóvli-boldogság illúzióját. Isszák a nevenincs söröket (a Holstein túl drága, és nem is olyan csicsás a doboza), szívják a harmadosztályú cigarettákat, szürcsölik a meleg üdítőt, kólát (a jéghideg az igazi!).
Nagyon élveztük az egészet. Vissza a piac mellett jöttünk, és igazán elfáradtunk. Encsike vitézül bírta a lábával, én többet nyavalyogtam a köszvény miatt.

Péntek, június 28. 107.3 kiló vagyok. Viszonylag nyugis nap. Csak keveset nem tudunk, mindössze annyit, hogy semmit. Jól érzem magam, hiszen itt a család. Csak nem lehetek velük annyit, amennyit szeretnék.

Szombat, június 29. 107.2 kiló vagyok. Ninó dolgozott, Szabolcs komputerezett, Enici sokat aludt, én sem tétlenkedtem.
Este hatalmas táviratváltások voltak Mr. Bott-tal. Azt hiszem, kissé korlátolt. Arról van szó, hogy ki akarja adni a hajót hosszabb időre time charterbe, azaz időbérletbe. Ehhez természetesen mindenféle adatra szükség van. Ez nem is lenne baj, de az utolsó táviratban közölte, hogy úgy köti meg a szerződést, hogy a két nehézdaru jó állapotban van. Erre mi, természetesen kiakadtunk, és Laci közölte vele, hogy nem használható egyik sem.
Mire Mr. Bott akadt ki, és visszatelexezett, hogy a darubizonyítvány érvényes, tehát jónak kell lennie.
Laci visszatelexezett, hogy az ő kedves embere, Mr. Brilis (akit azóta kirúgott) elsumákolta a 1994-es szemlét. J. J. pk. valahogy elérte, hogy a '95-öst megadják, és ő is (Mr. Bott) a hajón volt, amikor Á. kiharcolta, hogy mindenféle javítás nélkül megadják a pecsétet '96-ra. Ezt már elfelejtette, és csak azt hajlandó szajkózni, hogy van bizonyítvány, nem fogadja el, hogy nem használható a daru.
Szóval miután Laci megtáviratozta, hogy a személyzet nem tudja megjavítani, így most javítjuk, (persze a gépészek).

Vasárnap, június 30. 107,1 kiló vagyok. A hajó időbérleti szerződése holnap délután lép érvénybe Kercs térségében. Berakás a Fekete-tengeren Dzsiddának, Abu Dabiban is kikötünk, és Bombay - Karacsi térségében fejezzük be a kirakást. Hát ez nem egy kimondott "Amerika"! Vasat viszünk.

Egy kellemes nap

Délelőtt a barba arról panaszkodott, hogy nincs kedve kimenni, de muszáj, mert az ügynökség és a shipi meghívta egy ebédre. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk kijönni, és nekünk volt.
Így aztán irány Miami, ahogy Enici Mamaiát hívja. Nem egy Balaton, de nem rossz, ha valaki fürdeni akar. Mi nem akartunk (kivéve Szabolcsot), de a barba vitorlást bérelt volna. Nem lehet. Lett volna water sky, de az unalmas, semmi, csak rohanás a vízen...
Így az egész napot a shipi "Pelican Club"-jában töltöttük. Kellemes hely, hat teniszpálya, egy snooker, pingpong asztal, kosárlabda pálya, és pár asztal. Ittunk jó hideg sört, ettünk isteni, helyben készült micset, zöldpaprikával és paradicsommal, puha, friss kenyérrel, kaskavál sajttal és brinzával. Előtte cujkát ittunk, valódi szatmári szilvapálinka volt, de teljesen sima, semmi kaparós, torkot maró. Még fehér bort is bontott Mr. Vanetti (makedón származású a shipi - nyilván ezért van olasz neve!). A fagylalt és a mézédes sárgadinnye csak megkoronázta az isteni lakomát!
Némi ejtőzés után kisétáltunk a tengerpartra, de nagy szél volt, így a kisebbik fiam nem fürödhetett. (Míg ön szórakozik, Nimród dolgozik! - így írható át az ismert Darmolos szlogen.) Titi az ügynökeink egyike bevitt a központba, és ott elbocsátott bennünket.
Elmentünk egy nagy hodály vendéglőbe, ahol Encsi meghívta Á.-t egy kólára és egy kávéra - annak ellenére, hogy tudta, nekünk nincs, de neki van idevalósi pénze. Amíg mi beszélgettünk Szabolcs lement a tengerpartra - hatalmas szabadstrand van a kikötő és Mamaia között - , és jóízűt vacogott a hideg vízben. Aztán besétáltunk a kikötőbe, de útba ejtettük az akváriumot, és betértünk húsz percre. A kikötőben egy "taxis hiéna" 20.000 lejért bevitt a hajóra.
Ha most azt írnám, hogy soha rosszabb napot, akkor nem lenne igazam, mert nagyon jól éreztük magunkat!

JÚLIUS

Hétfő, július 1. Konstanca. 107.3 kiló vagyok. Úgy látom, megállt a súlycsökkenés... De még ez sem baj, mert itt a család, és ez mindennél többet ér! Olyan régen vágytam rá, és most itt vannak.
Délután Titi behozta az új behajózókat. S. Zsoltot ismerem, ő az új harmadik tiszt.

Titi és Papa

Papa nem Titi papája, de sülve főve együtt vannak, mintha ikrek lennének. Ők az ügynökség. Titi a főnök és Papa a beosztott, a fuss ide, szaladj oda, de mindketten együtt lótnak-futnak mindenhova, mint a sziámi ikrek. Persze megjelenésre abszolút ellentétek.
Titi magas, nyúlánk, tömött, fekete bajszú, jó svádájú férfi. Papa az alacsonyabb, szőke, kopaszodó, kesebajszú, olyan estin érettségizett művezető kinézetű. Titi Audival jár - persze használt, a szélvédő elrepedt, az automata sebváltó a hátrát nem szereti - Papa pedig egy piros Daciával. Csak néha-néha szokott lerobbanni vele. Minden reggel megjelennek a hajó mellett, mindegyik a saját kocsijával, és együtt is mennek el.
Jó fejek... Megszerettük őket. Ráadásul Papának milyen csinos 11. osztályos lánya van! Kár, hogy Ninó nem volt velünk tegnap, mert Adia - milyen szép neve van - , is ott volt!
Szóval két emberünk mindent elintézett a hajónak, annak ellenére, hogy még ők sem kapták meg a pénzüket. Még azt is megtették, hogy összedobtak 7000 dollárnyi készpénzt, hogy gázolajat tudjunk venni, mert nincs annyi, hogy Kercsig elmenjünk.
De erre nem is volt szükség. Ugyanis:

Rajtaütésszerűen elmentünk Konstancáról

Délután bejött egy ürge, hogy megnézné a hajót, mert ureát akarnak velünk szállíttatni az USA-ba. Mindenkinek leesett az álla a meglepetéstől. Mr. Bott már megint gentleman volt, kiadta a hajót másnak, és az előző partnereit "elfelejtette" értesíteni, hogy az üzlet ugrott.
Szóval Laci, és a barba arról tárgyalt Titiékkel, hogy mi úton módon szerezzük be a gázolajat, amikor jött az ukáz Tampából (Mr. Bott irodája ott székel), hogy menjünk Isztambulba olajat vételezni.
Így pilotot kértünk, és este nyolckor elindultunk, hogy a világ egyik legszebb városát megmutathassam az Asszonykámnak... Szabolcs teljesen bezsongott a hírtől, még akkor is, ha nem kötünk ki, hanem horgonyon vesszük az üzemanyagot.

Kedd, július 2. Fekete-tenger, Boszporusz. 107.1 kiló vagyok. Délelőtt megérkeztünk a Boszporuszhoz. Hajnalban Szabolcs feljött a hídra, és együtt navigáltunk. Nagyon élvezi. Nyolckor maradt a harmadik tiszttel, és ebéd után a másodikkal is. Élvezi a radart (és ami a fő, hamar megértette), imádja a távcsövet, percenként megállapítja az irányt, merre megy a hajó? Nagyon készültünk, hogy megnézzük a Boszporuszt, hiszen nappal megyünk át...
De sajnos nem teljesen így működnek a dolgok (elátkozott Humber). Beszállt a pilot, és leállt a főgép. Elment az elektronikus vezérlés, és most a gépészek dolgoznak, hogy kijavítsák... Ez persze kicsit megbonyolítja a dolgokat, ugyanis ma kellett volna a hajót átadni a kercsi-szorosnál a bérlőnek. Ez mindössze annyit jelent, hogy ott egy pontos mérés alapján megállapítjuk az üzemanyag mennyiségét, telexen bejelentkezünk, és várjuk az utasítást, hogy hova menjünk. Az mindenestre bíztató, hogy 40 napra vette ki a hajót. Remélem, nem is akar többfordulót csinálni ezen a járaton. Valahogy nem csábít.
Dzsiddát a hátam közepére se kívánom, még a kikötőben se lehet partra lépni... Abu Dabit várom, és kíváncsi vagyok rá, de hát arab hely, és ez mindent megmond... Karacsi és Bombay se nagyon vonz. Persze ha Bombayban egy kirándulásra el lehetne menni, akkor az más lenne! De hát chief vagyok, nem második vagy harmadik tiszt!
Ilyen szép boszporuszi átkelésem még nem volt! Mindenki itt van, az egész család! Encsike egész idő alatt fent sétált, aztán ücsörgött a barbaszékben (a parancsnok engedélyével!). Ráadásul az idő gyönyörű volt, csak az az iciri-piciri baj volt, hogy délután lévén szembe sütött a nap, s így nem úgy videózhattam, ahogy szerettem volna. De ez legyen a legnagyobb gond!
Élvezettel mutogattam a látnivalókat. Encsike csak ámult, Szabolcs lelkesedett, és bőszen navigált. Csak egyetlen-egyszer tessékelték ki a hídról, amikor a főgép havaria volt, ilyenkor mindenki ideges. Később Á. is mutogatta a látnivalókat a fiamnak. Azt hiszem élvezte, hogy milyen lelkes, és mennyire fiú...
A pilot szemmel láthatóan alakított az asszonynak. Amikor meglátta, hogy feleség van a hajón, kihúzta magát - lett is vagy 155 centiméter magas! - és hatalmas gesztusokkal irányította a hajót, és közben oda-odasandított Encsire. Már azt vártam, hogy ugrik egy tripla leszúrt Ritzbergert, vagy egy dupla Axelt. De megelégedett azzal, hogy hadonászott, kiabált, mutogatott, egyszóval vezényelte a hajót, mint egy Herbert von Karajan...
Az olajvételezés eltartott késő estig. Közben - hál' Istennek - megkaptam a házi feladatomat: megadták a tervezett rakományt. Tizenegy után fejeztem be, és megelégedéssel állapítottuk meg a barbával, hogy szakértelemmel állították össze az általuk ajánlott rakodási tervet. Csak egy helyen kellett változtatni rajta. És a táviratuk is udvarias volt, nem olyan bunkó, mint Mr. Botté. Persze ők olaszok, akik nem mennek a szomszédba egy kis zsiványságért, ha szükséges, de tudnak bókolni is... Azt írták a bemutatkozó soraikban, hogy ők bérelték ki a mi jó hajónkat. Azt hiszem, ezt utoljára közlik velünk, így be kell osztani a dicséretet az egész útra. (Meg azt is elárulom, hogy ez hivatalos formula is..., de akkor is.)
Szabolcs éjfélig volt fent, megvárta az indulást, Encsi fél kettőig, ő még megcsodálta az éjszakai Isztambult, én húztam a lóbőrt, de édesdeden.

Kedd, június 25. 108 kiló vagyok. Ugyanis tegnap délben sztrapacska volt, és egy kistányérnyi kijárt nekem is. Aztán este négy darab mics is elfogyott a korsó Dréherhez. Utána Palival találkoztam a városban, és megkerestük a szakácsot és Bélát a kambúzert, és még két üveg bűn rossz helyi sört megittunk, így reggel fejfájásra ébredtem, és arra, hogy rossz a gyomrom. Így ma koplalok.

Vasárnap, június 16. Konstanca Az úszódokkban minden csendes. Senki se háborgat minket, aminek Laci nagyon nem örül... Ugyanis mosni kéne a hajóoldalt (hull) és így mikor leszünk kész? (Idegileg már most!)

Ez a Platon nem az a Platón...

Mert ha az lenne, akkor tógában járna, és mekkorát röhöghetnénk rajta!
Mert ha az lenne, akkor csak ógörögül beszélne, és csak vigyorognánk egymásra, és mutogatnánk. Bár az igazat megvallva, mutogatni tudnánk most is, de az nem vallana úriemberre...
Szóval megjött Mr. Platon akárki Görögországból, Khiosz szigetéről, és undok. Hofi mondaná, hogy kedves antipatikus ember. Stimmel, csak nem kedves. Ő jött "megmenteni" a hajót, és Mr. Bott pénzét, amit mi "itten mindég csak herdálunk". Végigjárt mindent, és mindenkihez volt egy-két undok szava. Lacit úgy kezeli, mintha a ő lenne Zeusz jobb keze, és Laci a dokkban a takarító személyzet. Pedig Laci felette van a ranglétrán...
Remélem, mihamarabb hazatér kedves Tony főnökéhez, aki nem merte idedugni a képét, annyira sáros mindenben (lásd: nem küldte le a hajóra a javításhoz szükséges anyagokat, miatta zuhanyoztunk vödörből, és ő tehet grízestészta kúráról is).
Így most várakozó állásponton vagyunk...
Megjöttek a legfrissebb levelek. Encsi április 2-án írt, és újságolja, hogy Szabolcsék fél ponttal maradtak le a sakk diákolimpia döntőjéről. Apa március 24-én adott fel levelet, és írja, hogy (Takács) András öcsém Média díjat kapott Perjés Klárával együtt. Gratulálok! Ilyen elismerés csak azoknak jár, akik értik és szeretik a szakmájukat!
Nimród ma este közölte, hogy friss, és kimegy a városba. Örvendek, hogy nem érzi szükségét a gardírozásnak.
Valamilyen dögrovási hullám söpör végig a hajón. Carlos három napig feküdt a torkával, lázzal, fejfájással. Ma délután a Mi Pablo Pablitónk jelentkezett, hogy hasogat a feje, és szeretne lefeküdni. Pedig ő a rozsdaverést hagyta ott, és ezt nem hagyná ki semmi pénzért.

Regénybe való sztorik:

Az első a szakácstól való, illetve szárazföldi ténykedéséről:
Siófokon dolgozott egy nyáron, még a régi szép (Kádár)Jancsi bácsi korszakban, a Siófok étteremben. Kétezer személyes, hatalmas hodály. Meggyleves készítésén fáradoztak. A gasztronómiában jártasak tudják, hogy ehhez rum és vörösbor is szükségeltetik. Tehát amikor feltették az egy hétre való adagot, jelentkeztek a séfnél a rumért, és a vörösborért.
Ő persze árgus szemmel figyelte a szakácsokat a konyha végéből, mit csinálnak az alkohollal? Hát azt látta, hogy a hatalmas főzőüstbe szép magasról belecsorgatták a rumot is, a vörösbort is. A séf nem tért magához, hogy milyen rendes szakácsai vannak.
- Egy láda sört a szakácsoknak - rendelkezett meghatottságában, kissé elhamarkodottan. Azt ugyanis nem látta, hogy a gyümölcsleves alap tetején egy tízliteres lábas úszott, és abba csordogált a levesbe szánt ital. Attól kezdve vörösboros rumon éltek és vigadtak főzőemberei...
Más:
A pincér, nem ismerem, a neve is kiesett az emlékezetemből szép darab ember volt. 203 centi magas, és 160 kiló, rövid hajjal, és borzalmas bozontos, kusza hatalmas szakállal. A géptisztek kabinját takarította. A következő felszerelést hordta magával:
Két veder, partvis, lapát, tollseprő, felmosófa és rongy és egy hatalmas vekker. Kérdezték is sokan, minek az óra, de ő csak rejtélyesen mosolygott. Aztán fény derült a rejtélyre. Bemegy a takarítandó kabinba, elhelyezi az eszközeit, beállítja vekkert, és lefekszik szundítani egy kicsit az ágyba. Szól a csörgőóra, felcihelődik, átköltözik a másik kabinba, óra beállítva, lefekszik, csörög, felkel, át, beállít... és ez így megy, míg nem végzett minden kabinnal! Aranyos!
Ugyanez a pincér:
Takarítja a folyosót. Komótosan húzogatja a felmosórongyot. A hajón ugye feleségek vannak szám szerint öten, és persze mindegyiknek ekkor akad arra dolga. Az első átlépi, elmegy. Második átlépi, továbbsétál. A harmadik is ellibeg előtte, rá a frissen mosott linóleumra. Az utolsó megkérdi:
- Ugye nem baj Józsi, hogy összemászkáljuk a folyosót?
- Ugyan dehogy, kezét csókolom! Sőt! Az én kurva nénikémet!

Hétfő, június 17. Konstanca

Mire jó egy csinos diszpécser?

Először is, a fent említett beosztású személy az, aki bejön a hajóra kidokkolás után, s megbeszéli a teendőket, és szervezi a munkákat a hajógyár részéről. Egész embert kívánó feladat. Érkezés után Laci kifejtette, hogy azt kérte domnule Druztól, a hajógyár vezérigazgatójától, hogy férfi legyen a mi diszpécserünk. Ugyanis egy ilyen beosztásban kívánatos, hogy a főnök kemény hangon elküldje melegebb éghajlat alá a melósokat, akik annyit akarnak dolgozni, amennyit fizetnek.
Ugye teljesen logikus, hogy érkezés után megjelent Giulia, a csinos diszpécserhölgy, aki ezen kívül semmire se jó. Természetesen mindent megígér, és semmit se intéz. Azt hiszem, fogalma sincs a miértekről, és egyes munkák fontosságáról, és a sorrendiséget sem igen fogja fel.
Személy szerint nagyon sajnáltuk, amikor ma délelőtt Laci elment besmúzolni, hogy ilyen szép szóval éljek. Amikor visszajöttek a hajóra, Giulia hangja olyan vékony és sírós volt, hogy a pár hónapos kiscicánk nyávogása oroszlánbömbölés volt hozzá képest. Reméljük, most már megindulnak a dolgok az ő medrükben...

Csakazértis "mics"

Mert idevalósiul így mondják a mititét. Délután kivittek orvoshoz. A dokkban való sok gumicsizmázásnak meglett az eredménye, összeszedtem egy mycosist (gombásodás). Természetesen privát klinikára vittek. Természetesen már elköltözött egy nagyobb szebb épületbe, mert jól megy. Természetesen nem volt bőrgyógyász bent, így maradt a poliklinika. Természetesen egy órát várni kellett, mire a szimpatikus aradi (de nem magyar) doki megvizsgált.
Utána vásárolni mentem. Vettem egy fürdőszobamérleget (Te xxx, te mindenre gondolsz, csak arra nem, hogy mennyit kellett utánajárnom!) Na most aztán hogy lehet jóízűt ennem? Kellett ez nekem? 108 kilóra saccolom magam. Utána beültem egy mititére, és egy korsó magyar Dréher sörre. (Otthon hidegebb, és jóval drágább!) A "mics" csudálatos volt. Ahogy az elő vagyon írva, faszén fölött sistergett, jó szaftos, és puha zsömlével tálalták. Mindössze öt darabot ettem, mert a mérleg már nálam volt, és ugye a lelkifurdalás... Utána vettem tejet, és nyolc darab műsoros kazettát. Olyan úthenger alá valót, 80 cent darabja, olcsóbb, mint az üres... Country, Tina Turner, Bonnie Taylor, James Last...
Ezután telefon haza, Encsivel beszéltem, apával is. Várom az expressz levelét. Telefon közben megjött a fiam, ő is beszélt az anyjával. A telefon után sétáltunk, és meghívtam a fiamat, és ettünk még mititét. Neki is ízlett...
Betaxiztunk, és leültünk beszélgetni. Behűtöttem egy doboz tejet, és nekiláttunk tejezni. Kinyitottam a dobozt, kitettem a poharat, és teletöltöttem - izé... - a hamutartót! Úgy látszik, pillanatnyi áramszünetem volt...
Jól saccoltam: 111,1 kiló vagyok...

Kedd, június 18.

Fogyózom...

110,6 kg. vagyok. Reggelire két szelet parizer, fél paradicsom... Tízóraira a kávéhoz két ropi... Ebédre egy tányér tojásleves. Másodiknak sült hús tört burgonyával (a többieknek, én csak nézem)... Vacsorára már nem is néztem a többieket, hogy milyen jóízűen esznek... Hajjaj! Ha én most menő TV riporter, műsorvezető, bemondó lennék, azt mondanám, hogy:
- Jut eszembe...
De nem vagyok, tehát:
- Erről egy török tévéműsor jutott eszembe. Még Ege Gübrében láttam. Egy szép termetes asszonyság adta elő, a következőt:
Csinálunk egy só-víz-liszt tésztát, 6 lepényt sütünk belőle. Elkészítjük a tölteléket:
60 dkg. darált marhahúst vajra feltesszük, átforrósítjuk.
Hozzáadunk két fej karikára vágott vöröshagymát.
Sózzuk, borsozzuk, majoránnát hintünk hozzá, durvára vágott 4-6 gerezd fokhagymát adunk hozzá. Egy kanál pirospaprikával meghintjük, végül sok petrezselyemzöldet adunk hozzá. Tovább pároljuk, és amikor majdnem kész, két kanál paradicsompürét keverünk bele.
Az első lepényt egy tálra tesszük, megkenjük a töltelékkel, majd a következőt, és így tovább. Ha elkészült négyfelé vágjuk, tányérra helyezzük, és bőven megtejfölözzük, amibe előzőleg fokhagymát kevertünk.
Azért ez nem semmi! Günün yemeginek hívják, és műsorvezető jól befalta a szemünk előtt...
Aztán később, egy este, vacsora után beszélgettünk. M. Laci elősorolta néhány kedvenc ételét: Úgymint mákos csirke: A csirkét mákban panírozzuk prézli helyett. A ropogósra sült olajos mák nagyon feldobja a pipit. Most megyek, és iszom egy pohár köszvényteát (cukor nélkül). Hátha nem korog annyira...

A pontosság a királyok erénye (és nem domnule Blanáé...)

Azért egy pöttyet sántít a dolog. Ugyanis a fentebb említett uralkodói erény nem arra az esetre vonatkozik, amikor a király raktártetőket hegeszt...
Történt ugyanis az, hogy mit ad a Jóisten, befejezték Mangálián a raktártetők felújítását. Már csak a gumizás maradt hátra. Ez ügyben hívott Blana, hogy kis gond adódott. Ugyanis az általunk szállított gumik nem jók, nekik most le kell belőle vágni.
Az valahogy nem jutott a feledékeny szentem eszébe, hogy lelkére kötöttük: nagyon vigyázzanak, ha a gumiágy széleit hegesztik, passzoljon a gumihoz. Most, hogy kész vannak a hegesztéssel, széles lett a gumi! Nyilván nem ők tehetnek róla, a nagy melegben kitágultak, a várakozásban kipúposodtak, vagy úgy jártak mint én, hogy unalmukban meghíztak... Tehát most fúrják, faragják. Pedig ebből botrány lesz. Ugyanis ez egy speciális gumi, ami egy keményebb kéreggel bír, s belül puhább állagú. Ha ők most levágnakbelőle, akkor eltűnik a merev oldal, és pillanatok alatt tönkre megy a gumizás egy-két raktárnyitás után!
Legközelebb talán tegyék le a gumit, és építsenek-hegesszenek köré egy raktártető szelvényt...

Szerda, június 19. 109.1 kiló vagyok. Rámtört megint az egyre korábban kór... Tegnap negyed hatkor ébredtem. Ma háromnegyed ötkor. Egyszer már előfordult ilyen, akkor egész hajnali fél négyig sikerült előrehoznom az ébredés időpontját. A rossz csak az, hogy közben álmos vagyok, szenvedek, de aludni nem tudok...
Reggelire rántotta kenyér nélkül, ebéd zöldborsóleves, egy szelet rántott máj és savanyú uborka. Hajjaj...! Vacsorára eszembe jutott, mit mesélt Laci:
Töltött rántott csülök: A csülköt annyira megfőzzük, hogy a csontot óvatosan ki tudjuk húzni. Megtöltjük gombás - sajtos - hagymás töltelékkel, kipanírozzuk, kirántjuk, lehűtjük, és szeletelve tálaljuk.
Napközben hatalmas bolondokháza, és egy igen szép feladat, hogy úgy mondjam, magas fokú intelligenciát követelő munka:

A fiam az "iszapkurkászati tankbujdonc"

A csőgörényt arra használják, hogy az eldugult szennyvízvezetéket kitisztítsák. Nos kb. ilyen feladatra alkalmaztam a fiamat, nehogy bármilyen jóból is kimaradjon. A hármas ballaszttank fenéklemezéből kivágtak egy darabot. (Máshol is, de ez most nem érdekes.) A melósok közölték, hogy addig nem mennek be hegeszteni, amíg járhatóvá nem tesszük a tankot, mert sok iszap van benne. Ez még a Paraná folyó emléke.
Nagy elánnal készülődtem, hogy lemegyek, és készítek videót a tank állapotáról. Természetesen a két legfiatalabb matróz jött lapátolni a sarat. Ninó az egy legfiatalabban is benne van, így Carlossal ereszkedtünk le hármasban.
Azt tudni kell, hogy a hajó teljes szélességében három tank van. A középső üzemanyag tank, a jobb és a baloldali pedig a ballasztvíz befogadására szolgál. De nem egyszerű duplafenékről van szó, hanem a raktár oldala és a külhély közötti részt is magába foglalja. Tehát a fedélzetről tizenhat méteres mélységbe kell leereszkedni vaslétrán. Mondanom sem kell, minden nyálkás, csúszós, rozsdás-sáros.
Hősiesen lebújtam a búvónyíláson, és lementem az aljába. A két fiatal jött utánam, miután a lapátokat és a lámpát leeresztettük. De hát hiába fogyózom, az oldalsó lik fenékben (ez a sajátom!) szűknek bizonyult. A viszonyok szemléltetésére: a méretem XXL, a lik pedig csak M-es. Így miután sikertelenül próbálkoztam, elhagytam a terepet, és a két fiatalembert hagytam, hogy játszanak bújj-bújj Nimród, bújj-bújj Carlos játékot.
Nagy nehezen átpréselték magukat a japán méretre készült japán lyukon, és félrelapátolták az iszapot. Két óra alatt végeztek is.
El lehet képzelni, hogy milyen körülmények között dolgoztak: szűk helyen, a hajóoldalt egész délután sütötte a nap, a sár párolgott, a pára büdös, tehát kellemesnek csak némi fenntartással lehet mondani.


Csütörtök, június 20. 109,2 kiló vagyok. Reggeli: két szelet sajt, zöldség, és egy vicc Lacitól, még a hatvanas évek végéről, de én nem hallottam: Dubcsek és Kádár sétálnak Moszkvában. Látják, hogy nagy plakátokon Lenin, Brezsnyev és Dubcsek képe látható, és mindegyik alatt két betű: BT.
- Látod János, én is ott vagyok - dülleszti a mellét Dubcsek - , csak tudnám mit jelent a BT?
- Egyszerű - feleli Kádár. - Lenin a Balsoj Tyeoretik, Brezsnyev a Balsoj Tyuriszt, te pedig a Buta Tót vagy.
Rántott pacal: A pacalt megfőzzük, lapokra vágjuk. Egy szelet sajtot, sonkát teszünk rá, beborítjuk egy másik szelet pacallal, majd kirántjuk. Szerintem ha egy kis gomba is kerül bele attól csak jobb lehet!
Nimród meg lett fedve! A fedélzetmester hajnalban kereste, hogy WC papírt adjon neki, és mivel nem találta, betette a kabinjába. Nos a kabinrend miatt kapta a letolást. Akinek van ideje kijárni a városba, annak legyen a kabinjára is!

Karacoglu a szimpatikus

Volt szerencsém együtt ebédelni Mr. Karacogluval. Bűbájos, aranyos ember. Ebéd közben csak kétszer büfögött, egészen visszafogottan csámcsogott, és a kenyeret amibe beleharapott, mindig elegánsan visszahajította a kenyerestányérba (kosár nem lévén a hajón). Az asztal körülötte csak halványan emlékeztetett egy disznóólra, mert ugye az sokkal tisztább, rendezettebb... Ujjával piszkálta a fogát, és tele szájjal nagyokat röhögve dumált, harsogott, hogy visszhangzott a hajó. A mobiltelefonja állandóan csörgött.
Viccet is mesélt:
Egy székely erősen rácsodálkozik a vonaton egy négerre. Megszólítja, és csodálkozott, hogy románul válaszolt.
- Hiszen én is román vagyok - mondta a néger.
- Hogy lehet ez?
- Hát a mamám strandon volt egyszer, és mellé ült egy néger egyetemista. A mamám elhúzódott, de a néger követte. A mamám tíz méterrel arrébb ment, a néger utána. A mamám felkelt, és elindult. A néger utána. A mamám a végén már futott, és íme, itt vagyok én.
A székely elgondolkozott.
- Jó, jó. De azt mondja meg, hogy utolérte-e?
Másik:
Egy angol, egy zsidó, és egy zimbabwei néger utazik a repülőn. Jön egy légy, rászáll az angolra, aki elkapja és megöli. A másik a zsidóra repül, a sorsa ugyanaz. A harmadik a négerre, aki megfogja és megeszi a legyet.
Újabb légy az angolra, megöli. A következő a zsidóra száll. Megfogja és a négerhez fordul:
- Megeszi? Egy dollár...
Szóval Mr. Karacoglu egy bűbájos, és szimpatikus ürge Mr. Platonhoz képest, aki három napja van itt, de mindenki szívből gyűlöli. Semmihez se ért, de mindenbe beleszól. Remélem Karacoglu beváltja az ígéretét, és alaposan megtáncoltatja, és mindent számon kér rajta, amit előírt, ez a barom meg lespórolt a hajóról.
Jelentem, az első tiszt megvette a deck boy munkáscipőjét. (És amilyen, nem engedi, hogy kifizesse, mert ez un. szülői kötelesség lett volna megfelelő ruhával ellátni a hajóra lejövet!)

Mr. Bott harmadik bukása?

Ez igen könnyen elképzelhető, csak az a baj, hogy a bukásával megszűnik egy munkalehetőség a számunkra! Ezt a harmadik bukást Mr. Platon jelenléte teszi nagyon valószínűvé.
Laci mesélt a tulajdonosról. Nagyon jó kereskedő, de a hajózáshoz a semminél is kevesebbet ért. És ami egy üzletembernél igen nagy hátrány, hiszékeny. Ez már a harmadik vállalata. Az elsőbe azért bukott bele, mert elégséges tőke híján túl sok hajót vett (több mint húszat).
Talpra állt.
Ezután újra hajót vásárolt, és ami nagy hiba volt, hatalmas bankkölcsönnel. A bankok fojtották meg. Amikor nem tudott egy részletet fizetni, csődbe ment.
Ez a periódus meg a görögök miatt van halálra ítélve. Ott fosztják ki, ahol tudják. Már említettem valahol, Graham Bott nem ismeri a mondást, hogy az olcsó a drága. Örül, mint egy gyerek, ha valamit a khioszi iroda olcsón elintéz, és nem veszi észre, hogy hetek vagy hónapok multán százezreket kell költenie, hogy a hibát - az olcsó hús híg levét - helyrehozza.
Valószínű, hogy most is bajban van. Eladja a Tayt. Tavaly megcsináltatta, jövőre lenne a 25 éves special survey (amit mi most csinálunk), és könnyedén átmenne, mert legutóbb elég jól kipofozták. De most eladja ócskavasnak, tehát csehül állhat anyagilag, ha a legjobb hajójától meg kell válnia!
A mi javításunk mintegy kétszázezer dollárba került. És ebben a személyzet bérétől az élelmiszeren keresztül minden benne van! Harmadába, mint Pireuszban lenne. És ez a vadbarom Platón most mindenkivel összeveszett, megutáltatta magát, és a hajógyár kijelentette, hogy nem vállal több ABS hajót. Kellett ez neki (Mr. Bottnak)? A hajógyár vezérigazgatója kijelentette, hogy ha tudják, hogy görögök is vannak az üzletben, akkor nem vállalják a hajót. Karacoglu egy picit megszívatta, mert lehívatta a dokkba, miközben Platon ebédelt, és közölte, hogy a tankokat addig nem ellenőrzi, amíg ki nincsenek tisztítva. Ez egy hatalmas munka, és nem tudom, mi lesz a vége. Remélem, nem nekünk kell csinálni, és azt is, hogy csak szórakozik Platonnal
Karacoglu elmesélte Lacinak, hogy a görög félrehívta, meghívta Khioszra, ő áll minden költséget, és csináljanak egy crewing agencyt (olyan mint a HMS, tengerészközvetítőt románokkal). Ez természetesen a magyarok kigolyózására irányul.
Kemény ellenfél lesz...!

Csütörtök, június 13. Mangália

Beteg a kiscicánk

Cabellóban hozta be valaki, talán ha két hónapos lehetett. Kedves, aranyos kis szőrgombóc volt, mára szépen fejlett kölyökmacska. Kigömbölyödött, jól táplált, rá se hederít az egerekre, patkányokra. Mert ilyen mini-állatkertünk van, tartunk még hatmillió csótányt és tücsök is muzsikál néha valahol a dekoritlemezek között, ami igen szépen hangzik a mezőn, de alvás helyett hallgatni nem az igazi.
Ma reggel néztem, ott feküdt a szép kis cirmos cica az öltözőben az ócska kabáton. Azt mondják, valószínű, hogy a mellső lába törhetett el. Nemhiába kell a MAHART-nál külön baleseti oktatást tartani a javítás előtt, lám ő valahol ott kóricált, ahol egy vas ráeshetett a lábára. Remélem, hogy így volt, és nem Edu sózott oda neki, mint Bejrutban.
Ugyanis ott játszott vele, és a kis buta állat megkarmolta. Bár lehet, hogy több esze van mint Edunak, és nem játék volt, hanem kínozhatta... Mindenesetre a pincér kivágta a tengerbe, szerencsére a part felőli oldalon. Rafael mentette ki szegényt.

Bent voltam a csőben

Tegnap este kicsit behúztak a csőbe a románok. Ugyanis jelentették, hogy kész a hegesztés a kormányszektorban. Addig, amíg hegesztettek, tiszti őrség volt, éjjel-nappal, s most, hogy befejezték, lefújtuk az éjszakai ügyeletet. Így a harmadik tiszt bejelentette, hogy akkor ő kimegy, és csak reggel jön be. Tiszta sor. Menjen. Aztán az történt, hogy Laci megnézte a hegesztést, és éjjel újra kellett hegeszteni az egészet. Természetesen én voltam Tibi helyett őrségben éjfélig.
Erre szoktuk mondani, hogy: hány éves vagy királyfi? (A folytatása: még hiszel a gyermekmesékben?)

Fiam, a kukás

Múlt héten minden nap könyörögtünk Mr. Blanának, hogy vigyék el a szemetet. Nem tették. Csak ma. Tessék elgondolni, hogy mennyi szemét gyűlik össze egy hajón, ahol harmincfőnyi személyzet van, tizenöt külső munkás dolgozik 24 órás műszakban, és még négy feleség is itt téblábol. A szeméthez hozzá kell érteni a konyhai hulladékot, és főleg az ételmaradékot is. Nahát ez az, ami tizedik napja rohad a nyitott folyósón.
Végre ma jött egy kisteherautó, és a matrózok lettek a szemetes legények, közöttük a deck-boyok deck-boyja, az én fiam! Förtelmes bűzben hordták a szemeteszsákokat, ahogy elvitték alattuk kukacok milliárdjai nyüzsögtek! Az én kedves csimotám pedig ebben a mocsokban grasszált a hosszában felhasadt edzőcipőjében!
- Otthonról ilyen állapotban hoztam - mondta a lüke. Kénytelen voltam adni neki egy gumicsizmát. Aztán a fejére húztam egy gázálarcot, nehogy elhányja magát! Festői látvány volt, meg kell adni! És milyen kellemes illata volt... Mintegy hajléktalan tavasszal, ha először megy a fürdőbe!

A büdös Sailing Permit

A Sailing Permit az indulási engedély. Ez azért kellett, hogy eljöhessünk Mangáliáról. Ez egy nagyon hivatalos okirat, oly annyira, hogy lehet vele a hajót zsarolni, és ugye nem itt lennénk, ha nem így tennének. A Kötőkapitány azért nem akarta megadni, mert a raktáraink nem zárhatóak (kint vannak Mr. Blana kócerájában javításon). Tehát mit lehet tenni? Világos, hogy meg kell próbálni a vesztegetést, amit nagy örömmel vesznek errefelé, s azonnal meg is ígérik, hogy ha a vontató megjön, akkor kiadja a hatóság.
Eddig rendben van minden. Pilot a hajón, hatóság el, normális esetben ilyenkor felhúzzuk és behajtjuk a hajójárót, de ez abnormális eset, tehát a parton hagyjuk (javítás eszközlése céljából). Ez nem egyszerű. Két ember a parton, Luis és a deck boy titulusra hallgató fiam, majd a hegesztők lángvágóval levágják a járót, magunk eszkábálta daruval partra engedjük, és a két fiatalember teljes erőbedobással azon küszködik, hogy ne a vízbe, hanem a partra kerüljöna másfél tonnás vaslépcső.
Ha a deck boy húzza, akkor sikerülnie kell, és így is lett. Húzás közben megjött a Sailing Permit (más néven Clearance, így emlegettem Ege Gübrében), és M. Laci, aki kocsival jött át Konstancára, betette a fiam munkásruhájának mellső zsebébe.
Ezután nem maradt hátra, minthogy a 9-10 méter magas hajóoldalon felmásszanak a kötélhágcsón. Nimródnak majdnem begörcsölt a keze, mire feltornázta magát. (Mint én amikor a Dardanellákban lementem a vizsgálati csónakba.)
Mondta is a barba, hogy:
- Láttam, hogy kínlódta fel magát a fiad, hát biztos, hogy ő nem a majomtól származik.
- Kösz - válaszoltam szerényen, és átadtam a Sailing Permitet.
- Te, ez irtó büdös - mondta - vajon miféle román papírból lehet?
- Tévedés! Ez Nimród illata. Száz méterről érezni rajta, délelőtt ugyanis rothadó szemetet hordott, és egész nap izzadt, olyan hajtás volt...

Péntek, június 14. Konstanca. Átjöttünk Konstancára. Este nyolckor szóltak, hogy bejövünk a dokkba.

Mindent kiszámoltak pontosan...

Tízre a dokk előtt voltunk. Az a hajó, amelyik helyére jöttünk, délután elment. A hajógyár pontosan kiszámolt mindent.
Hatkor kezdték beállítani a dokkban a zsámolyokat, amelyekre felültetik a hajót. (Minden hajónak a saját dokkolási terve alapján állítják be.) Mi nyolckor indulunk, ők nyolckor kezdik süllyeszteni a dokkot, és mire fél tíz körül odaérünk, akkor beúszunk. Ilyen szépen kitervelték.
Így aztán természetes volt, hogy tízkor, amikor megjöttünk, még mindig a zsámolyokat tologatták, a bal oldaliak beállítva, a jobbnál elromlott a daru. Tehát elől kis hajó húzta a nagy hajót, hátul kis hajó húzta a nagy hajót, a nagy hajó meg ácsorgott. Egy teljes órát, aztán rákötöttünk egy román hajóra, így tizenegy után elmehettünk aludni.
Egészen fél kettőig. Akkor volt a dokkolási manőver. Egy órán át tartott. Rettentő kipihenten léptem szolgálatba reggel négykor... Nimródot én ébresztettem háromnegyed hatkor, egyébként magától ébred fél hatkor.
Délután megjött Erika, és levelet hozott otthonról. Encsike szegény csinálja az év végi felméréseket, most ez alkalommal egyedül, nem tudok segíteni a komputerrel. Nimródnak megküldte a kért Metallica posztert, mint a legfontosabb hiányzó dolgot. Most megvan, majd felhúzhatja a lábára, és abban dolgozhat.

Szombat, június 15. Konstanca. Lementem a dokkba megszemlélni a fenekünket. Szép. Ki hinné, hogy egy ilyen rozsdatemetőnek ilyen jó állapotban van a víz alatti része. Csak egy lyukat találtunk, az egyes ballaszttank folyik. Most ki, a tengeren be, ez így logikus.
A fedélzetmester szerint, Nim, a deck boyok gyöngye jól dolgozik. Ez jó hír.

Domnule Blana a gyengébb kutya...

Mert úgy hírlik, hogy az erősebb kutya szokott... De itt, és most nem ő az erősebb. Hanem a konstancai hajógyár(?). Ugyanis úgy kirúgták, hogy a lába sem érte a földet. Még szerencse, hogy van neki terjedelmes része a hátulján, így nehéz eltéveszteni.
Mr. Blana jött volna, és amíg a dokkban állunk, folytatta volna a megkezdett munkákat, és újakat kezdett volna. Ezzel kapcsolatban valami baj lehet a román szocializmus körül, ugyanis a gyár nem engedi Blanát dolgozni, mert elveszi a munkát tőlük. Ők viszont nem vállalják, amit Blana megcsinált volna. Akkor meg mit vesz el előlük? Ez nekem kicsit komplikált, de ők nyilván teljesen értik.
Így most Mangálián Mr. Blana kócerája bánatában nekiállt szabdalni a kivitt raktártetőket, hogy legalább keressenek. Ugyanis ők kilóra dolgoznak, egy kiló vasat 2,30$-ért építenek be. Tehát most vágnak, hegesztnek, hogy kilóra teljesítsenek. (Dél-Afrikában 8$-ért építenek be egy kiló vasat!)
Föntebb zárójelben van a hajógyár után a kérdőjel, mert milyen gyár az ilyen, ahol egy alapvető munkát (ballasztcsövek cseréje) nem tudnak elvégezni? És ahol eltelt huszonnégy óra a péntekből sikeresen, anélkül, hogy valamit is dolgoztak volna? Ma elkezdték lemosni a hajó oldalát (mi úgy mondjuk: külhéjat), délig dolgoztak, és az egyik oldal negyed részéig el is jutottak. Holnap is ugyanígy délig dolgoznak, és hétfőn festeni akarnak! Na de kérem, mit? Ilyen ütemben egy hétig is elpancsikolhatnak...!

Jó hírek otthonról!

Délután kimentem a városba, hogy felhívjam szegény asszonyt. Szerencsém volt, mert Alfonso az egyik salvadori hegesztő hazautazott, és az ügynökség kivitt azzal a kocsival.
Encsike rögtön nagy - és régenvárt - újsággal kezdte: az egyik folyóirat kért egy húsz flekkes részletet a regényemből, és így most türelmetlenül várom a levelét a részletekkel! Ez fantasztikus lenne, és kezdetnek azt hiszem a legjobb. Rettentő kíváncsi vagyok, hogy hogyan megy az ilyesmi? Természetesen most aztán nem találom a helyem...
Ezzel kapcsolatban csak egy gondom van: kevés a tintakazettám a nyomtatóhoz. Ez persze nem akadályoz abban, hogy kinyomtassam, de mi lesz azután, mert sehol se kapok!? Talán Encsike tud otthon szerezni, és az új parancsnokkal le tudja küldeni.
Említettem egy nagyon halvány lehetőséget a leutazásával kapcsolatban, mert az ügynök szólt M. Lacinak, hogy lenne vasrakomány Potiba - Grúziába - s aztán július közepén-végén cement rakomány Nyugat-Afrikába. Adja Isten, mert akkor lejöhetne...!
Telefon után sétáltam (és álmodoztam).

Mitite helyett...

Séta közben leültem egy sörre. Közben nézelődtem (és álmodoztam). Hatalmas korsó magyar Dréhert ittam. Kellemes volt, nem túl hideg, pont olyan, amilyennek lennie kellett a már hűvösödő estében. És drága se volt. Átszámolva egy százas. Máshol jóval többet kérnek el érte.
A szomszéd asztalhoz leült egy harminc körüli házaspár. Megkérdezték, mennyi egy sör, s amikor a pincérnő mondta, elhúzták a szájukat, kínos mosollyal felálltak s eloldalogtak. Hát igen. A helyzet olyan mint otthon. Csak egy kicsit reménytelenebb. Van "minden", de az üzletekben nem kell lökdösődni. Egy szupermarketben voltam, kaptam Nescafét, Completát, vettem Ninónak olasz nápolyit (egy kis vásárfia, ha már nem tudott kijönni velem, mert az a disznó elsőtiszt nem engedte el munkaidőben), és alig volt vásárló. Viszont van koldus. Nem is kevés.
Nekem ezzel a mititével nincs szerencsém...
Beültem egy étterembe, negyedóráig nem jött pincér, akkor elmentem.
Egy másikba beültem, és a frászt kaptam, midőn az étlapot megláttam: mindenféle á lá ez, meg dö lá az, és bonzsúr möszjőt köszönt a pincér madmazell. Kérdezem:
- Do you speak English?
Olyan fintort vágott, mint Ninó, mikor szemetet hordott, és közölte, hogy magától értetődik. Halat ajánlott filét á lá mittomén, és baroness salátát. Persze az is á lá... Köretnek főtt krumplit, pardon, burgonyát ajánlott. Kérdeztem, nem lehetne-e sült burgonyát kapni?
- Halhoz? - kérdezte fintorogva. Megadtam magam a sorsnak, és egy üveg Heineken sör mellett vártam, hogy mit hoz?
Szóval tengeri halat ettem orly módón, capribogyóval, és gyengén kaprozott főtt burgonyával. A baroness saláta a következőkből állt: uborka, zöldhagyma, paradicsom, olíva, főtt tojás, sonka és reszelt sajt. Akkora adag, hogy főételnek is elég lett volna. És az egész csuda finom volt! Főleg a hal! A kapri és a kapor nagyon kellemesen egészítették ki egymást... Mindössze nyolc dollárt fizettem.
Nimród kicsit panaszkodott este, hogy itt fáj, ott húzódik, hol megy a hasa, hol székrekedése van, és így tovább. Azt hiszem a szervezete tiltakozik az újfajta életmód ellen, hamarosan mindez megszűnik, és stramm tengerész lesz. Ma a fedélzetmester megdicsérte, hogy jól dolgozott...

Kedd, június 11. Mangália. Nagyon lassan megy a javítás. Már harmadszor tolják el a kidokkolás időpontját. Úszódokkba megyünk, ha igaz, akkor holnap.
A javítás alatt csináltam egy 40 perces videót, a tulajdonos részére, hogy láthassa, nem azért vagyunk sokáig a javítóban, hogy vele személy szerint kiszúrjanak. Így láthatja, hogy egy halom valódi ócskavasat vett, ami igen nagy jóindulattal nevezhető hajónak.
Azt mondják, hogy foci Európa Bajnokság van. Jééé...?
Fantasztikus, hogy mennyire nem érdekel.