Sokszor feltűnt ifjúkori olvasmányaimban a mogyoróvaj. El nem tudtam képzelni, miféle szerzet? Valami nagyon különleges, valami nagyin finom extraság, hiszen AMERIKAI, így csupa nagybetűsen, hiszen a szocializmusban az volt minden, ami ott készült. Mindig ett a fene, hogy meg kellene kóstolni!

Egészen addig vágy volt, amíg el nem olvastam a készítését itt: Alexandra Gasztroblogja Sidney-ből. Innen már semmi varázslat, csak egy pofon egyszerű eljárás, mindössze az kell, hogy legyen egy késes robotgépet, ami megfelelően erős is.

Nos, ez két éve be is következett, amikor vettünk egy "ezer lóerős" masinát, ami erre is alkalmas. Belevágtam karácsony előtt. Úgy terveztem, hogy három üveggel készítek, és kettő a karácsonyfa alatt igen jól fog mutatni.

Pofon egyszerű az eljárás. Egy kiló pörkölt, sós mogyorót vettem (háromszor 40 dekás kiszerelésben), két menetben készítettem el: beleszórtam a robotgép tartályába, bekapcsoltam a lassabb fordulatra, és elmentem internetezni. (Azt hiszem ez fontos, ettől szép világosbarna lett, ha közben olvasol, akkor sötétebb lehet... állítólag...)

Azért öt perc múlva kinéztem a konyhába, és láss csodát, szép krém volt az imént még egész mogyorók helyén. Amíg neteztem, megtudtam, hogy Elvis Presley-nek a mogyoróvajas-banános szendvics volt az egyik kedvence (meg is hízott!). A két szelet kenyeret megkente mogyoróvajjal, rá a banán, összeborította, majd kívül mindkét szeletet megvajazta, és serpenyőben megsütte. Ha vézna vagy, ez jó kis hízókúra lehet...

Aztán üvegbe töltöttem, megcímkéztem, és ment a karácsonyfa alá. De azért meg is kóstoltam, hát úgy összekapta a számat, hogy alig tudtam nyitni... de finom. Kicsit szokni kell.

A fiaim örültek neki!