A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

A strzemionegótól a megérkeztemig! - MV Petra (2) 20. - utolsó - rész

Print Friendly and PDF

Március 27. hétfő, úton, Oran. Megjött, hogy váltanak, csak a marseille-i érkezés időpontját várják Párizsban.
Már elkezdődött a Reisefever... Álmos voltam, de nem tudtam aludni délelőtt.
Küldtem e-milt Encsikének. Jó lenne megcsináltatni a menyezetig érő könyvszekrényt a falra.
Még éjfél előtt kikötöttünk.
Maciej meghívott egy whiskyre. Három lett belőle. A harmadik előtt azt mondtam:
- Strzemionego!
Csak nézett kifelé a fejéből. Ugyanis ez egy meglehetősen speciális lengyel "szakkifejezés". A "strzemion" kengyelt jelent. A szónak az az értelme, hogy mielőtt az urak nyeregbe (kengyelbe) szállnak, még egy utolsót isznak. Mára az értelme: ez az utolsó pohár...
Már ilyeneket is tudok!
Egyre jobban ragad rám a nyelv. Ha két-három hónapot most maradnék, akkor már egészen jól menne...
De inkább hazamegyek, mert ennyire nem érdekel a lengyel.

Március 28. kedd, Oran, úton. Hamar készen lettünk. Hat után indultunk. Kellemetlen, nyugati szél fújt. Lehet, hogy ahhoz elég időt vesztettünk, hogy 30-án este ne érkezzünk meg. Várom már nagyon Marseille-t.

Március 29. szerda, úton. Ilyen a tengerészélet... Délután békésen videóztam, amikor beütött a mennyko egy távirat képében.

Andrieu hülye elképzelése...


Nem akartam hinni Meciejnek. Azt hittem hülyéskedik. De nem. Andrieu a következőt írta: Maciejt át akarja szállítani a Rappelre, én meg jöjjek vissza két hét múlva...
Ez azért baromság.
Mit tehetek? Mondjak igent, és jöjjek? Mindenképpen otthon akarok lenni Szabolcs irodalmi estjén. Tehát 13-a előtt nem leszek hajlandó otthonról eljönni. De mi van, ha igent mondok, és mégis előbb kellene jönnöm?
Nem könnyű megszerveznie a CMO-nak, hogy a Rappel is kikötőben legyen, a Petra is...
Felhívtam Encsikét, hát egyáltalán nem örült a hírnek...
De beletörodött, ám azt hiszem, három hónapnál nem akarok többet a hajón lenni...
Bár, ki tudja?
Ha belegondolok, hogy itt lennék októberig, az azt jelentené, hogy egy évet hajóztam egyfolytában azután, hogy azt mondták, nincs helyük a számomra...
Röhej.
Igaz, hogy nem érzem magam túlzottan fáradtnak, de a hírre szinte "összeolmlottam", rámtört a fáradtság... Annak ellenére, hogy parancsnoknak lenni azért más.
Holnap hajnali fél ötkor érkezünk Marseille-be, remélem az új chief a parton lesz érkezéskor!
Andrieu holnap várja a választ telefonon.

Március 30. csütörtök, úton. Elment a nap, csak egy kis bibi volt: nem jött meg az utazási részletezés. Azaz se az új elsőtiszté, se az enyém, pedig idejen lenne. Remélem, nem valami fekete ügyben töri fejét Andrieux!

Március 31. péntek, úton, Marseille. Hajnali kikötés, és sehol senki. Se váltó, se ügynök. Azért nem szívtam mellre a dolgot.
Eléggé esőre állt az idő, ráadásul egy geng jött csak, így mindenki elkezdett bizakodni abban, hogy az éjszakát part mellett töltjük.
Nyolckor megjött

Milos Lubkowski


Első látásra szimpatikus volt, csak az angol kiejtését nem szerettem, mert az amerikai.
Később kiderült, hagy marhára el akarja játszani az amerikait, amivel nem tette magát túlzottan szimpatikussá a személyzet előtt.
Ráadásul azt is el akarta hallgatni, hogy először elsőtiszt, igaz csak előttem, mert a parancsnok előtt nem tudta, és gondolom nem is akarta.
Egész nap átadtunk-átvettünk.
Estére komolyan elfáradtam.

Április 1. szombat, Marseille - Budapest A berakással hamar végeztek, így nem kellett sokáig várnom. Tizenegykor berobogott Armand, s kivitt a reptérre.
Felhívtam Encsit dél körül, megnyugtattam, hogy Párizsból is felhívom. Minden sínen volt. Csak a lyoni gép nem.
Ugyanis késve érkezett, s csak fél négy után indultunk.
A légikisasszony szerint elérem a pesti gépet.
Szerintem, ha a terminálok közötti buszra kell várnom, akkor nem.
Egy ifjú hölgyemény várt a gép ajtajában, s rohamléptekkel elmentünk a kocsijához, majd irány a pesti gép.
Elértem. Ami fantasztikus, a csomagjaim is. Nem hittem volna, hogy röpke húsz perc elég az "érfrancnak" a csomagok továbbítására...
Encsike és Szabolcs várt. Nimród itthon volt. Finom vacsorát kaptunk.
Nagyon szeretek hazaérkezni, mindig jó megjönni.


A legközelebbi behajózásra május 31-én került volna sor, de indulás napján kaptam az í-mélt: eladták a Petrát, egyelőre nincs munkalehetőség. És sajnos később se volt... Mivel dolgozni kell, a pénzre szükség van, ezért más cég után kellett néznem.
A következő hajóm az M/V KAMBO.

"Visszaavanzsáltam", újra elsőtiszt lettem... - MV Petra (2) 14. rész

Print Friendly and PDF

Február 4. péntek, úton, Marseille. Elmaradtam a naplóírással, de ez néha bocsánatos mulasztás, főleg, ha tudom, hogy úgyis pótolom. És megírom minden nap eseményét, nem hagyok ki lehetőleg egyet se, legfeljebb önhibámon kívül. Aki nem próbálkozott vele, az úgyse tudja, hogy milyen igazam van: olyan ez, mint a narkó. Nem lehet abbahagyni. Annak, hogy két napja nem ültem a szövegszerkesztő elé, nyomós oka van: nem volt időm.
Most fel kell, hogy idézzem a pénteki eseményeket.

Érkezés

Negyed hétre kikötöttünk. Igazán nem értem, hogy M. Guyon miért visítozott annyit tegnap, hogy mikor érkezünk már? Azt hittem, hogy fontos ki- és berakni valójuk van. Csak annyira fontos, hogy amikor bejött az ügynök, nem tudta megmondani, mikor végzünk. lehet, hogy holnap... Megérkezett tíz körül M. Le Tallec. (Innen érdemes figyelni!) Éppen elküldtem a táviratot, amiben kérdeztem, hogy mi lesz Marekkal, ugyanis hétfőn kezdődik a kapitányi tanfolyama.
Elpanaszoltam, hogy a Sudcargos-t magasról nem érdekli a feltevésem, hogy potyautas lehet az egyik konténerben, mert érkezéskor az ügynök nem is tudott róla, pedig távirat ment a "témában". Persze a pasas mellettem volt, mert ami a parancsnoktól elvárható, azt megtettem, bármi történik, innen az a hajóbérlő sara... Említette, hogy M. Andrieu Toulonban van, a Clipper Carabies-on, és délután átjön. (A régi hajóm megy Djiboutiba a katonai rakománnyal.)
- Ezek szerint nem kaphatta meg ma a táviratot, amiben kérdeztem a chief hazautazásáról?
- Nem, nem hiszem.

Szervezkedem...


De M. Le Tallec egy belevaló szivar, és azonnal felhívta M. Andrieu-t, s megérdeklődte, hogy mi az ábra? Át is adta a telefont, beszéltem a személyzetisünkkel, éreztem a hangján, hogy egy kicsit szemrehányó, hogy nem jeleztem korábban az elsőtiszt váltási kérelmét.
- Csak a következő út végén tudom váltani, captain - mondta.
Értesítettem Marekot. Rohant telefonálni a feleségének, hogy ne várja. Milyenek ezek a nők: azonnal bőgni kezdett. Nem tudom megérteni, mert én sose láttam, hogy Encsi sírna... (Oké, a hajóról elég nehéz hazalátni, és a verebek mást csiripelnek.)
Azt mondja, hogy Barbara (a feleség) beszélt Maciejjel, aki készenlétben van otthon, és el nem tudja képzelni, hogy miért nem kell utaznia (azon morfondírozik magában, hogy talán a Cégnek már nincs rá szüksége? A kisnyúl és a medve szindróma...)
Mire visszajött, telefonált Andrieu, hogy értesítette Pyziket, hogy nézne már Maciej után...
Fél óra múlva e-mail jött Párizsból, hogy Maciej holnap délben érkezik, de "meg-e felel-e" Mareknak, ha holnap este indul, az éjszakát Varsóban tölti, és csak vasárnap reggel megy tovább Gdyniába? Mit gondol ez a Carole (új hölgyike a CMO-nál), hogy Marek visszautasítja? Naná, hogy jó volt. Így aztán két óra alatt elintéződött, hogy holnap befejezem a parancsnokságot, elesek tíz napi barba keresettől. Viszont nem orrol meg Maciej, és Marek is boldog, és akár hisszük, akár nem, ez is sokat jelent a számomra.

M. Andrieu hírei


Előre bocsátom: újabb jó pont a franciáknak, két héten belül a második, nem lesz ez egy kicsit sok?
Mielőtt megérkezett, összeírtam, amit meg akarok vele beszélni. Utoljára hagytam, hogy feltegyem a kérdést a jövőmet illetően a cégnél.
Ezzel kezdte: - Captain, meg vagyunk magával elégedve. (Jó pont, még akkor is, ha ez nyilvánvaló.)
Aztán elmondta, hogy lobogócserék következnek, és hamarosan (másfél éven belül) hat "nem francia" parancsnokra lesz szükségük. Az első lobogócsere április végén, május elején esedékes a M/V Rappelen. Maciej lesz a barba, hiszen kétszer is volt elsőtiszt a hajón.
- Maga, pedig captain Szcekeli - így ejtette a nevemet - visszajönne május elején, ha elég az egy hónap szabadság.
Ha már így kérdezte, akkor nyilván azt mondtam, hogy nem. Jobb lenne másfél. Megegyeztünk, hogy március második felében kiszállok, és visszajövök, mint stabil parancsnok a francia cégnél!
Kicsit égett a pofája, amikor bevallotta, hogy Carole a titkárnő mondta, hogy napokkal előbb érdeklődtem Marek hazamenetele után, csak ő bizony nem nézte meg a beérkezett táviratokat (lehet, hogy jön a francia szocializmus, mert a munkamorál a CMO-nál már kezd hasonló lenni, mint a Mahartnál volt...)
Ahhoz képest, hogy tavaly májusban kezdtem a cégnél, de úgy, hogy akit váltottam, annak voltak parancsnoki esélyei - ám a ló Krzysztof Trebicki nem jött le karácsony és 2000 szilvesztere előtt. Ráadásul, szeptemberben a kérésemre, hogy szeretnék visszajönni, azt a választ kaptam, hogy egyelőre nincs kilátásban semmi a számomra, gyors volt az előmenetelem.
Még Marekra is számítanak a franciák, igaz, nem ebben az évben.
Délután kiraktuk a fedélzetről a konténereket.

Február 5. szombat, Marseille, úton. Marek egyre vidámabb volt az idő haladtával, és a whiskyje fogyásaval...
Mint az őrült, úgy dolgoztam egész nap, hogy ugyanúgy adhassam át a hajót, ahogyan átvettem, tehát minden naprakész legyen. Fél háromkor csörög a telefon:
- Maciej vagyok. A repülő a köd miatt nem tudott Marseille-ben leszállni, most Montpelliere-ből beszélek. Hamarosan indul a buszom, átvisznek Marseille-be.
- Oké, értesítem a taxisofőrt, a hajóbérlőt, ne izgulj, megvárunk.
Marekot alig tudtam kiverni a hajóról, olyan "vidám" volt, és irtó jól érezte magát, mindenkit ölelgetett, puszilgatott - én is kaptam -, csak Armand, a taxisofőr volt dühös, mert neki el kellett még érnie Maciejt is...
Az új-régi parancsnok ötkor a hajón volt, fél hatkor már manővereztünk.
Leadtam az őrséget (16-20 között és 05-10 között leszek, mint elsőtiszt), majd átadtam mindent.
Captain Kraus nem örült a hírnek, miszerint a Rappelra tervezi a cég. Már kezdtem elszontyolodni, hogy beletojik a levesembe, amikor jó híre is volt: valószínűleg capt. Kloman elmegy a CMO-tól, így most csak két lengyel parancsnok van, tehát biztos lehet a helyem. (Csak igaza legyen!)
Kicsit furcsa volt az elsőtiszti dolgokkal foglalkozni. De belejövök...

Február 6. vasárnap, úton, Barcelona. Megjöttünk, és ledobtuk a horgonyt. Kár, mert vasárnap lévén az egész nap túlóra lehetett volna...
Annyira azért nem volt csendes nap, mert este tizenegykor manőver, a helyünkre álltunk, és az éjszakát part mellett töltöttük. Legalább nem kellett ötkor kelnem, csak fél hétkor. Igaz, nem aludtam túl sokat, mert éjjel negyed kettőig pezsgőztünk a második tiszttel és Adammal az elektrikussal. Még én tettem félre az italt szilveszterről. Igaz, nem rossz a száraz pezsgő, de ezzel ugyanúgy vagyok, mint apa, az édest szeretem, de a minimum a félédes.

Február 7. hétfő, Barcelona, úton. Tizenegykor befejeztük a berakást. Furcsa volt újra azzal a programmal dolgozni, amit még tavaly készítettem, az viszont jó érzés volt, hogy mindenki dícsérte, hogy milyen jó...
A kabinomban még harctéri állapotok uralkodnak, és megint nyakamba szakadt a nyugi: Marek virágai. Még nem száradnak "elfele", de ahogy magam ismerem, majd elkezdenek...

Február 8. kedd, úton Valencia, úton. Sok a dolgom, rendet kell tennem a kabinban, sok a papírmunka. Délelőtti érkezés, utána rakodás, az őrségem kezdete előtt indulás, megvolt a tizenhat óra munkaidőm...

Megástam a síromat... - MV Petra (2) 9. rész

Print Friendly and PDF

Január 17. hétfő, Marseille. Hamarabb elkészült a darumotor, mint gondoltuk. Este hatra el is készülhettünk volna, ha az elektrikus nem fordítva(!) köti be, s ezzel megtréfálta a hidraulika motort, mert fordítva akarta működtetni. Így is elindultunk, igaz, éjfélkor.
Randa szeles időt adott a meteorológia. Több mint 120 km óránként a sebessége. André telefonált a hajóbérlőnek, hogy a kikötőben maradhassunk éjszakára.
- Természetesen -, volt a válasz, de egy óra múlva telexet kaptam, hogy ha kész a daru, teljes sebességgel irány Barcelona, mert nagyon várnak.

Január 18. kedd, úton. Reggelre 8-9-es lett a szél, délben már 10-es erősségű dühöngött. Azért hét csomóval haladtunk. Délután telex a hajóbérlőtől: csökkentsük a sebességet, és csak holnap reggelre érkezzünk. Hát így vártak minket Barcelonában.

Január 19. szerda, úton, Barcelona, úton. Pontosan hatkor érkeztünk. Így ki tudom számítani az érkezést. Persze ebben van egy kis turpisság: az érkezés azt jelenti, amikor vége van az útnak, és lassítok. Na, és azt írok be, amit akarok, úgy fél óra tűréssel. Igazából már fél hatkor itt voltunk, és tízkor már eljöttünk.

Újabb dilemma...


Délután telex jött a hajóbérlőtől, hogy február negyedikén egy Toulon - Djibouti - Toulon utat csinálunk, és hat katonát szállásolnak be.
Ez már a második eset, hogy erre kérnek. Először beleegyeztem, de valójában nem értettem, hogy a precedens utat miért tette meg Maciej. Ugyanis szeptemberben volt egy útjuk Toulon - Alexandria között, és egyszer már leírtam, hogyan helyezte el az embereket, hogy a katonai kísérőket fel tudja venni. A matrózok szerteszét a hajón, a földön aludtak, egy még az ő kabinjába is jutott.
Este a matrózok elutasították a Sudcargos kérését, hogy elhagyják a kabinjukat egy teljes hónapra, ráadásul trópusi körülmények között tesszük meg az út felét. Éjjel egy hosszú telexet fogalmaztam meg, de még nem küldtem el, akartam rá aludni egyet.
Közben a CMO-tól táviratot kaptam, hogy magyarázzam el, hogyan akarom a katonákat elhelyezni. Elfaxoltam a nyers telexet.
Nem normális, amit kérnek, és nem tudom, hogyan utasítsam el. Elmondtam Andrénak, hogy mi a gondom. Az ő véleménye az volt, hogy nonszensz, amit a Sudcargos kér. Nincs egy francia, aki megtenné, hogy a kabinjába enged valakit, kérje akár az atyaúristen is. Közben megemlítette, hogy cpt. Papelard mindig a parancsok mögött áll, még nem fordult elő, hogy ne védte volna meg, legyen akár olyan barom, mint Jerome Costagliola volt.
Így aztán úgy döntöttem, hogy határozottan visszautasítom a kérésüket. Ráadásul nevetséges összeget - ezer dollárt - ajánlottak fel a személyzetnek, ha össze-vissza költöznek.
Az azért izgatott, hogy mi volt az oka, hogy Maciej megtette, amit tett? Elővettem az archívumból a szeptemberi táviratokat, és végigböngésztem. Nos, a Sudcargos bungalóban akarta a fedélzeten elhelyezni a katonákat, csak amikor kész volt a berakás, és meghozták a lakókonténereket, a katonák kapásból elutasították, hogy azokba beköltözzenek. Ezért, hogy el tudjon a hajó indulni, Maciej megtette, hogy beköltöztetett egy matrózt a saját kabinjába, egyet a chief irodába, és egyet az eü. kabinba. Tehát valóban "vészhelyzet" volt, és baráti szívesség a hajó részéről.
De úgy látszik, ezt most már természetesnek veszi a hajóbérlő.
Úgy döntöttem, hogy a sarkamra állok, és egyszer mindenkorra elutasítom. Van két hetük, szerezzenek be olyan lakókonténert, amit elfogad a hadsereg. Ha pedig nekik nem jó, ne gondolják, hogy a "kelet európai" személyzetnek, vagy a szuezi pilotnak jó lesz.

Január 20. Úton, Mostaganem. Alig aludtam az éjjel. Már reggel fél ötkor fent voltam, ezen a rohadt Vörös tengeri úton rágódtam, Reggel aztán elküldtem a telexet Mr. Cardinak, a Sudcargos főnökének.
Most közzéteszem a levelem hiteles fordítását:


FM: PETRA
TO: SUDCARGOS
ATT: Mr. Cardi
RE: Katonák elhelyezése.


Jó reggelt, és hasonlókat a munkatársainak.


Tegnap elküldtem egy telexet: "El tudom fogadni a katonák elhelyezését", de a személyzet nem egyezik bele, hogy elhagyják a kabinjukat.
A következő az érvelésük:
1. Capt. Kraus úgy tájékoztatta a személyzetet, hogy az előző hadianyag szállítás Dikheilába, az ismert körülmények között egyszeri kérése volt a Sudcargos-nak. A parancsnok úr ugyancsak tájékoztatott engem is, hogy azért tette meg ezt a szívességet a hajóbérlőnek, mert "sürgős és különleges" helyzet volt. De elmondta, hogy csak egyszer tette meg, és a jövőben elzárkózik a hasonló helyzet ugyanilyen megoldásától.
2. Az út hossza minimum egy hónap (kétszer annyi, mint az előző volt). Egy hónapon keresztül matracokon aludni a földön, nem fogadható el. Az időjárási körülmények is mások: a Vörös-tengeren ilyenkor is igen magas a hőmérséklet, ennek ellenére a legénységnek dolgozni kell, tehát jogos az igényük a megfelelő pihenésre.
3. Az elhelyezés kényelmetlen, nemcsak a matrózoknak, hanem az elektrikusnak és a gépmesternek is, mivel össze kell költözniük. Egy matróz lenne az elsőtiszti irodában (a 2. gépész zuhanyzóját és WC-jét használva), egy az eü. kabinban mosdó nélkül, és egy matróz volt a parancsnok kabinjában, a mosdóját és toalettjét használva. Nem beszéltem a szakácsról, aki plusz hat főre kell, hogy dolgozzon, a szerződése értelmében folyamatosan csak a személyzetre köteles főzni.
4. A munkaszerződés kimondja: A munkaadó köteles a tengerészt ellátni megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel ellátni, valamint kielégítő elhelyezést nyújtani minden tekintetben.
Az adott körülmények között minden ellentétes a szerződéssel.
Magam is megváltoztattam a véleményem. Tegnap gondosan tanulmányoztam a szeptemberi telexeket, mert kíváncsi voltam, hogy miért szervezte meg capt. Kraus ezt az elképzelhetetlen elhelyezést a személyzettel? Találtam egy táviratot, mely szerint Toulonban berakás közben a francia hadsereg határozottan elutasította, hogy beköltözzenek a hajóbérlő által hozatott bungalow-ba. Hogy ezt a kellemetlen helyzetet elhárítsa, a parancsnok - baráti segítségként a Sudcargos-nak - a fent említett módon helyezte el a személyzetet.
Most nincs "sürgos és különleges" helyzet. Jelenleg és a jövőben is az egyedüli megoldás: lakókonténer a hadsereg rakomány kísérői számára.
Ha szabad kérnem, a jövőben ne tervezzen senkit elhelyezni a parancsnok kabinjában, legyen bár francia, lengyel vagy magyar.
Szívélyes üdvözlettel a parancsnok.
Aláírás.

Nem vállalom a finn rokonságot! - MV Petra (2) 8. rész

Print Friendly and PDF

Január 14. péntek, Marseille. Előbb úgy terveztem, hogy kimegyek a városba, de a délelőtt papírmunkával telt, ebéd után felhívott cpt. Papelard, hogy Szuezi-csatorna bizonyítványt keres. Hát ilyen nincs, mondtam. A hívás után elkezdtem kutatni a szekrényben, és a lejárt, régi papírok között megtaláltam az eredetit - még 1983-ból, amikor a PETRA Hamburgban volt bejegyezve. Ezt átadtam az ügynöknek, nagyon meg voltak elégedve. Gondolom újat csináltatnak, csak tudnám, hogy miért?
Két oka lehet: vagy fuvar lesz Yambuba, Szaud Arábiába, vagy Mr. Baaboud (aki december. 17-én volt itt megtekinteni a hajót) megveszi, és szükséges az adás-vételhez. André mondott valami olyasmit, hogy márciusban lehet, hogy eladja a Valman a hajót (a névleges, bahamai tulajdonos, amely az SNCM (francia cég, a Franciaország és Korzika közötti komphajójáratokat üzemelteti) tulajdona.

Történelmi focimeccs


Végül nem mentem ki, mert végre rendesen tudok tévézni, és megnéztem este az Olsen bandát, majd a FIFA Klubvilágbajnokság döntőjét a Vasco de Gama és a Corintians között.
A bajnok, a Corintians győzött egy kissé unalmas meccsen. Egy két fantasztikus egyéni villanás volt, nem a sztárok csillogtak (Romarió, Edmondo, Marcelinho), hanem a Corintians kapusa Dida, aki zsinórban négy tizenegyest fogott a selejtezokön, és a mindent eldöntő büntetőkből is megfogott egyet. A legnagyobb élmény a közönség volt. Elképzelhetetlen méretű transzparenst feszítettek ki, a kapu mögötti teljes szektort befedték vele, és úgy éltették a Paulista (Sao Paolo állam) és brazil bajnok győzelmét. Éjjel fél háromkor feküdtem.

Január 15. szombat, Marseille. Ebéd után kimentem. Azt terveztem, hogy sétálok egy nagyot, és este egy vendéglőben megvacsorázom. Ezer frankot vittem magammal, mert mit lehet tudni, hátha veszek valamit.

Szerencsés délután


Nagyot sétáltam, az Operához vezető sétálós utcában bolt hátán bolt, üzletek, áruházak. És irtózatos tömeg, mindenki vásárolt. Ma kezdődött az árleszállítás. Az ing, amit csütörtökön vettem 200-ért 149 volt...
Rettentő furcsa érzés volt a bámészkodás, és a vásárlás...
Olyan márkaneveket olvastam és boltok voltak körülöttem mindenütt, ami otthon csak a legdrágább üzletekben és körzetekben van: Pierre Cardin, Mark and Spencer, La Fayette, Dior... Furcsa látni, ahogy az emberek szinte ölték egymást az olcsó" áruért. A 200 frankos ingeket vitték mint a cukrot, turkáltak, a leesett árun tapostak, mindenütt eldobált számlák, őrült tömeg a pénztáraknál, a próbafülkéket nem is használták, a ruhatárolóknál öltöztek, vetkőztek a vevők.
Végül vettem egy igazán szép, sötétkék, kötött gyapjú kardigánt, a vállán és a könyökén finom bőr betéttel. Nem volt olcsó, a márkája Mark and Spencer, és nem is volt leárazva.
Az úgy van, hogy sokan gyűjtenek ezt-azt. Bélyeget, érmét, könyvet... Úgy látszik, én bőröndöt. Vettem egyet, azt hiszem írtam, hogy a táskám, amivel leutaztam elszakadt. Valami kell, amivel hazautazom. Ez most nem olyan marha nagy, mint a legutolsó, amit Alexandriában vettem. Kerekes, fogantyús, nem kell cipelni, és ez fontos, ha Lengyelországba megyek, s cipekednem kell. Encsike csak kicsit szörnyülködött, amikor elújságoltam, csak még azt nem tudja, hol tároljuk majd...
Amikor elhatároztam, hogy veszek egyet, megszámoltam a pénzem. Ötszázötven frankom meg némi apróm volt. A bőrönd 555-be került. Megvettem, utána összeszámoltam a maradékot, és kiderült, hogy 6,45-öm van. A buszjegy 9 frank. Na, most mit csinálok? A világ végén állunk, a hármas kapunál, nem tudok gyalog bemenni. Nincs más hátra, taxit kellett fognom.
Nem egyszerű zuhogó esőben. Már a személykikötőnél jártam, amikor sikerült találnom egyet.
És milyen jó volt, hogy nem maradt buszra! A hármas kapu zárva volt, a négyesig kellett elmenni, ami legalább két kilométer, majd ugyanannyit vissza a kikötőben! Mit csináltam volna, ha busszal jövök?

Január 16. vasárnap, Marseille. Csendes, nyugis nap, a matrózok lefestették a hajó part felőli oldalát. Egész nap tettem-vettem, közben a Duna TV állandóan bekapcsolva.
Meg kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb, mint bármelyik kereskedelmi adó. Nincs kultúragyalázás, jól készítik a műsort, nem szigorú nemzetközi szabvány szerint, fogyasztóknak.
Ma este megnéztem a Két Bólyait, valamelyik határon kívüli magyar színház előadásában - egy színészt se ismertem, ezért gondolom, hogy nem itthoni színházból közvetítették. Nagyszerű darab...

Nem vállalom a rokonságot...


Még azt a halvány, nyelvit se, a finnekkel...
Egyszerűen lehetetlen, hogy "ezeknek" valami közük lehetett valaha a magyarsághoz. Ugyanis akkor valami életvidámság kellett volna rájuk ragadni, rólunk!
Az esti film egy finn művészi alkotás volt. Eleinte csak fél füllel figyeltem, de aztán a tévé elé ültem, mert érdekelt.
A film egy házaspárról szólt. A férfi buszsofőr, az asszony főpincér. A férfi elveszti munkáját, az éttermet, ahol a nő dolgozik, egy bank csődbe viszi, s az alkalmazottakat elbocsátják. Így mindketten munkanélküliek lesznek. A férfit alkalmaznák, de az orvosi vizsgán elbukik, sőt, még a jogsit is elveszik tőle - fél fülére alig hall. A nő se talál munkát.
A történet nem vígjáték, ez nyilvánvaló. Sőt, igen szomorú.
De ez még nem ok arra, hogy az egész filmben még csak el se mosolyodik senki. Faarcú, hideg-rideg-hűvös pasasok, fanyar-savanyú-életunt "nők" (azért idézőjelben, mert mindegyik olyan randa, hogy az már csuda!). Nem volt egy bágyadt "hi-hi" se, nemhogy kacagás, viháncolás. Pedig ok az lett volna rá. A film végén a bank által csődbe juttattot étterem tulajdonosnője kölcsönöz az asszonynak, éttermet nyitnak, a férje is ott dolgozik, sőt, az összes régi (citromharapós, Savanya Vendel arcú) alkalmazottat visszaveszik. És az első nap, igaz délelőtt nincs vendég, délután megtelik az étterem, sőt, a birkózó válogatott 30 főre foglaltat helyet.
Hát ha más nem, ez ok lenne az örömre, az ölelkezésre, a boldogságra. Ehelyett az asszony faarccal, halál unott pofával bólint:
- Jöhetnek - és úgy néz az ajtófélfára, mintha a kivégzőosztag lenne.
Hát ilyen vidám népek ezek.

Ilyen se történt még: négy nap nyugi Marseille-ben! - MV Petra (2) 7. rész

Print Friendly and PDF

Január 7. péntek, úton. Tízkor távirat jött, hogy a következő út: Toulon - Ploce - Thesszaloniki - Toulon. Katonai rakományunk lesz.

Megint Pierre...

Pierre erre teljesen bezsongott, és mindenáron telefonálni akart capt. Papelardnak, a cég főnökének, hogy maradni akar az útra. Az fel se merül benne, hogy sokkal nagyobb szükségem van Gaugenre, mint rá, és azt hiszem, hogy a cég is ezért küldi most Andrét Pierre helyett.
Miután kérte a telefont, azt nem mondhattam, hogy nem adom, de azt már megtehettem, hogy olyan időpontot mondjak partközelre, amikor már nem tud beszélni (éjjel kettő, tizenegy helyett).
Ez az út egyébként szemétség a hajóbérlő részéről.
Ugyanis hat katona jön a hajóra a rakománnyal. Helyet kellene nekik biztosítani, ami azt jelenti, hogy az elektrikus átmegy a szerelőhöz, a három matróz közül az egyik a betegszobában a földön, a másik a chief irodában a földön, a harmadik még nem tudom, hol a földön fog aludni két héten keresztül (igaz, fejenként kapnak 300 dollár külön pénzt ezért a kényelmetlenségért).

Január 8. szombat, úton, Oran. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen csendes időben jöttünk. Tökéletes szélcsend volt, a tenger sima, mint az olaj...
Ma minden összejött, mert tizenegykor érkeztünk, és éjfél előtt már kikötöttünk. Csak a kikötő-kapitányságról a harcsabajszú jött be cigiért, nem sok vizet zavart, alig időzött, öt perc alatt elkotródott.
Érkezés előtt telezuttyant a hócipom Pierre-el. Éppen egy hajónak tértünk, és kerestük az irányt a kikötőbejárathoz, amikor felrohan a hídra, hogy elment a kép a tévén, és most nem tudja az utolsó lottószámot... Azt hiszem, amikor meglátta az értetlen arcunkat, akkor rájött, hogy van fontosabb is a telelottónál, főleg érkezéskor. Elkezdett valamit motyogni, hogy jól van, na, meg excuse me, és eloldalgott.

Január 9. vasárnap, Oran. Reggel azzal jött az ügynök, hogy ma este, vagy holnap délelőtt lehetünk kész. Napközben kiderült, hogy vagy holnap...
A munka végeztével beszélgettem Marekkal. Megittunk két whiskyt, mesélt magáról, a családjáról. Elmondta, hogy mi a hobbija. Filozofikus mondásokat gyűjt egy könyvbe. Már vagy tizenöt kötete van otthon. Amióta befejezte a líceumot, megszakítás nélkül gyűjti.
Megkérdeztem, hogy hány könyve van a fiókjában? Meghökkent, aztán megmondta, hogy kettő. Erre megmutattam a Tisztást, és beszélgettünk az irodalomról, és a vége természetesen politizálás lett.
Este megnéztem a Dunán a Kaméliás hölgy c. lengyel filmet. Milyen jó, hogy nem az amerikaiak készítették...
Lékó lemosta a sakk világbajnokot egy páros mérkozésen 4,5-1,5 az eredmény. A világbajnok nevére nem emlékszem, de azt hiszem, nem érdemes megjegyezni, úgyis Lékó lesz az hamarosan...
Már feküdni akartam (a tévé állandóan be van kapcsolva, ha fogható...), amikor egy amerikai film kezdőpdött. A magyar címét nem tudom - éppen a fürdőben voltam -, az eredeti: Mindwalk, azaz agyséta. Fantasztikusan jó film volt. Régen láttam ilyen jó amerikai filmet. Igaz, nem történt benne az égvilágon semmi: három amerikai, egy választáson megbukott elnökjelölt politikus, egy New Yorkból elmenekült költő, és egy Bostoni kutatóintézetben dolgozó, szabadságon levő fizikusnő találkozik Bretagne egyik piciny, de festői szigetén, és az élet értelméről, a politikusok és a környezet, a mindennapi élet és a modern fizika kapcsolatáról beszélgetnek.
Ilyen filmeket csinálnak, és akkor azok a seggfejek a Titanicnak adják az Oszkárt. Hát ezért nincs értéke a szememben ennek a díjnak.

Január 10. hétfő, Oran, úton. Nyolckor keltem, délelőtt rakodás. Soha nem gondoltam volna, hogy a Larousse enciklopédiát franciául olvasom egyszer. Ez persze csak böngészés, csemegézés, de elég sokat megértek belőle, főleg, mert olyan dolgok érdekelnek, amiről egyébként tudok: Magyarország, Lengyelország, Franciaország földrajza, történelme. Tegnap a Kaméliás hölgy kapcsán vettem elő, mert képtelen voltam Pierre-nek megmagyarázni, hogy milyen film lesz este a TV-ben.
Jellemző a francia agyára, hogy amikor leírtam magyarul, csak nézett, mint a lőtt medve, még akkor is, amikor megmagyaráztam, hogy a hölgy "la femme". (Marek a magyar név kapcsán azonnal mondta, hogy a "Dama Kameliowa" című filmről van szó.) Csak amikor megmutattam az enciklopédiában a kamélia virág nevét, akkor kapcsolt, hogy minden bizonnyal a "La dame aux Camélias" című regényre gondolok.

Január 11. kedd, úton. Jól bedurrant az idő, és ami nem gyakori, most északkeleti volt a szél, így nincs hova elbújni, menni kell, ha lassan is. Alig öt csomóval bandukoltunk egész nap, kivéve a késő estét, amikor megjavult az idő. A hajóbérlő ideges, mert reggel azt adtam, hogy 13-án érkezem, valamikor délután. Ilyen helyzetben egyszerűen nem lehet kiszámolni az érkezés idejét.

Már megint a lengyelek...

Egész éjjel azon törtem a fejem, hogy hol tévedtem 500 frankot, mert ennyi hiányzik a kasszából? Reggel rájöttem, mikor kínomban, más ötletem nem lévén, elkezdtem az ital és cigaretta számlákat böngészni.
Karácsonykor, 27-én más sört hoztak, mint a szokásos. De mivel a doboz nagyon hasonló volt, fehér, és piros betűvel, csak a karton színe volt más, azt hittem, hogy a karácsonyra való tekintettel, ünnepi csomagolást adtak a sörnek. Ám nem így volt, mindig helyi sört - a legolcsóbbat, 44 FF egy karton - szoktunk rendelni. Ez most export volt, és 71 FF az ára. De átvételkor nem néztem az árat, csak a mennyiséget - ilyenkor amúgy is bolondok háza van, és a shipi egyébként abszolút korrekt és megbízható. (Most szabadságon volt, és egy fiatal kollégája intézte az ügyeket, aki nem ismeri a hajó igényeit.)
Tehát én a kantinban a 71 frankos sört 44-ért adtam. Ez húsz karton esetében közel 500 frankot tesz ki. Megvolt az ok, megnyugodtam. Az más kérdés, hogy egyáltalán nem örültem. Reggel mutattam a számlát Mareknak, és elmondtam, hogyan jártam. Persze azt is, hogy gond egy szál se, én voltam a hibás, mert nem ellenőriztem le az árat, és nem javítottam ki a kantin árjegyzéket.
Délután megjelent 250 frankkal, hogy nem tudják, ki mennyit rendelt ebből a sörből, de itt a károm fele, ezt összedobták. Hiába erősködtem, hogy nem fogadom el, rámtukmálta.
Nem mondom, jól esett. Azt hiszem, ez magyar hajón nemigen történt volna meg (és sok lengyel parancsnokkal se).
Most jövök majd én, és a kétszázötven frank erejéig kikötőnként adok nekik egy üveg whiskyt, azt viszont ők nem utasíthatják el.

Január 12. szerda, úton. Reggel leadtam, hogy holnap hajnali ötkor érkezünk. Így a hajóbérlő boldog lehet, csak mi veszítettük el az éjszakát Marseille-ben.

Január 13. csütörtök, Marseille. Korán érkeztünk. Fél hatra kikötöttünk. Fél tizenegykor kimentem, először, amióta a hajón vagyok.
Amiért kimentem, nem tudtam elintézni.
Bánatomban vettem egy inget, és megettem egy zöld valamit, valószínűleg spenótos, sós süteményt, meg egy sonkás, tojásos szendvicset. A baugette jó száraz volt...

Pierre óriási mázlija

Fél tízkor megérkezett Guegan, az új főgépész. Pierre hamarosan elment.
Amikor beértem a hajóra, azzal fogadott Józef, az egyik matróz, hogy leégett a kettes daru. Azért a rakodás ment, igaz, parti daruval.
Most, hogy gond adódott, bejött Mr. Cardi, a Sudcargos főnöke, és élénken érdeklődött, hogy mikor tudunk elmenni?
- Ha kész a motor... - mondtam, mert ugyan mi mást lehet mondani?
- De hajnalban megjön a De-Kastri - egy másik Sudcargos hajó -, és kell a hely.
- Átállhatunk egy inoperatív rakpartra, ha kell - mondtam.
Így is történt.
Ötkor elvitték a kiszerelt motort. Fél nyolckor pilot, és egy óra múlva már a hullámtörőn voltunk kikötve.
Mr. Le Tallec telefonált, hogy a műhelyben azt mondták, hogy hétfőn délután tudják leghamarabb beszerelni a motort.
Elképzelem, mi lett volna, ha Pierre van még a hajón. Az utolsó, de valóban a legutolsó pillanatban húzta el a csíkot.
Este megnéztem egy filmet a 60-as évekből (az elejét nem láttam), Koncz Zsuzsáról, az Illés együttesről, és az Omegáról. Aranyos film, és milyen unalmas zene! Pedig hogy élveztük hajdanán! Nem sokkal később felhívott az asszony. Szabolcs is bele-bele nézett, de unta (elhiszem).
Jelentem, benne vagyok az újságban. A Marin című lap hozta, hogy: Petra, parancsnok cdt. Szekely.

Mi obligación go shore, purquois respiración - MV Petra (2) 6. rész

Print Friendly and PDF

Január 4. kedd, úton - Valencia - úton. Hát, elég hamar eljöttünk Valenciából, de azért sikerült kimenni két és fél órára a városba.

Bevásároltam


Azaz nem is a városba, hanem egy hatalmas shopping centerbe vitt ki az ügynök, amikor elpanaszoltam a búmat, hogy csak az a "téli" ruhám van amit most hordok, amiben leutaztam Trinidadba. Megjegyezte, hogy nagy tömegnyomorra számíthatok.
- Persze, hiszen a karácsony utáni árleszállítás van - mondtam, nagy mindentudóan.
- Dehogy, captain... - mondta mosolyogva. - A karácsony nálunk nem olyan nagy ünnep, mint a Háromkirályok. Nálunk most van a bevásárlási láz. Tudja, az ajándékozás...
- A gyerekek karácsonykor nem is kapnak ajándékot?
- Dehogynem...
- Itt jó gyereknek lenni, kétszer ünnepelni...
- Hát, csak a gazdagok engedik meg maguknak, hogy kétszer adják az ajándékot. A szegényebbek most, január hatodikán.
Igaza volt. Hatalmas tömegnyomor, hosszas keresgélés után találtam bankot, amelyik beváltotta a dolláromat. Először egy fekete farmert vettem, érdekes, amelyiket kiválasztottam, az pont jó volt rám, 50-es, amekkorát nyáron vettem a Skálában. Utána cipőt vettem.
Megmutattam a kisasszonykának, melyik tetszik. Felpróbáltam. Jó volt.
- Megveszem... - mondtam, mire az eladó harsányan kacagni kezdett. Nem értettem, mi a humor tárgya?
- Ha minden vevő ilyen lenne... - magyarázta. - Bejön, megnéz egy cipőt és megveszi. Nem válogat... Nahát!
Legtöbbször így vásárolok.
Két pulóvert is vettem, meg egy kabátot, vízhatlan, és könnyű. A vásárlás végén ezer pesetám maradt. Most egy dollár 160-at ér, másfél éve, Pasajesben 82 volt!
Fél hétre a hajón voltam, nyolckor indultunk.

Január 5. szerda, úton, Barcelona, Úton. Egész délelőtt a hóvégét készítettem elő, egykor érkeztünk, ötkor el is mentünk...

Egy kis baki...


Azt hiszem, a legnagyobb gondom az, hogyan számítsam ki az érkezés idejét. Na, persze az egyszerű, hogy a megteendő utat elosztom a sebességgel, és kész. De figyelembe kell venni az időjárást, honnan jönnek a hullámok? Ha szemből a sebesség lecsökken, ha oldalról, akkor elkerülendő a nagyobb dülöngélést, irányt kell változtatni, és mind késést jelent. Barcelona és Marseille között négy útvonalunk van, ami közül választhatok. Ha észak-nyugati szél dühöng (ami a leggyakoribb) akkor 221 mérföld az út a partok mentén, ha délnyugati a szél, vagy csendes a tenger, akkor egyenesen, átszelve a Lion öblöt 180 mérföld.
Nos, az időjárás-jelentés alapján úgy saccoltam, hogy egy középarányost vehetek, 200 mérföldet, felmegyek Cap Bearig, és onnan egyenesen Marseille. Megadtam az érkezést 15.00-ra.
Szinte azonnal jött a válasz, hogy teljes sebességgel menjek, mert 13.30-ra megrendelték a rakodómunkásokat.
Nem szívesen, de nekiindultam az egyenes, legrövidebb úton, s megadtam, hogy 12.30-ra megérkezem.

Január 6, csütörtök, úton, Marseille, úton. Reggel hétkor keltem, mert izgatott az érkezés időpontja. Nos, a szél végig hátulról jött, és a sebességhez hozzáadott még másfél csomót, így aztán háromnegyed tízkor már a pilot a hajón volt, és egy óra múlva part mellett álltunk.

Pierre baja


Azt terveztem, hogy kimegyek, és elintézem a pénzem hazautalását. P. Jullien, az ügynök megígérte, hogy kivisz kettőkor. Így türelmesen vártam. Pierre azt mondta, hogy sajnos ő nem tud várni, mert neki szüksége van a kikapcsolódásra. Valahogy így közölte:
- Mi obligación go shore, purquois respiración.
Magyarán kocsmázni és kártyázni ment ki. Tulajdonképpen magasan tojik arra, hogy mi történik a hajón amíg Marseille-ben állunk.
Fél három körül beállított Mr. Le Tallec, a cég technikai igazgatója. Persze Pierre-t kereste. Kérdezte, hogyan boldogulok vele? Na, most mit mondhattam erre? Igaz, hogy szegény feje (Pierre-é) állandóan mondogatja, hogy mondjam meg a központnak, hogy ő egy "veri gúd séf mechanik", de ha ezt mondom Le Tallec-nek, akkor rólam lesz meg a véleménye. Így annyit tettem, hogy nem mondtam semmi rosszat Pierre-ről, hanem csak az igazat, hogy beszélgetni úgy ahogy tudunk, de a gépről szinte semmit. Legalább is nem annyit, amennyire szükség lenne. Pierre nagy bajban volt, amikor elmondtam, hogy itt volt a főnöke.
Este úgy elmentünk, ahogyan az elő van írva.
Ez se tetszett Pierre-nek. Miért érkeztem olyan hamar, morgolódott. Egy éjszaka Mareille-ben kijárt volna neki... Na, ja. Én meg nézhettem volna magam.
Le Tallec megmondta, hogy Gaugen három hónapos szerződéssel jön a hajóra. Amilyen szemét vagyok, ezt is megmondtam Pierre-nek, azóta háborog magában, hogy ez nem járja, mert Gaugen nyugdíjas háromezer dollárért, neki meg csak ezer lesz, és tessék, ő hazamegy, a másik meg a nyugdíj mellett kereshet.
Azt hiszem a főgépész úr összekeveri a vállalatot a kormány szociális védőhálójával. Az persze fel se merül benne, hogy mindenki menekül tőle, ő az a Jolly Joker, aki csak akkor alkalmas, ha más nincs elérhető közelségben. (Persze némi fogalma lehet a dolgokról, mert különben nem rágná a fülemet állandóan azzal, hogy mondjam meg a központban, hogy milyen jó főgépész is ő. És persze ezt tette Maciejjel is. Ha biztos lenne magában, nem lenne szükség erre.)
Őrület, hogy indulás után mennyi dolgom volt, rendbe rakni a dolgokat, papírokat, az adminisztrációt.

Fin de anno, no problerm! - MV Petra (2) 5.rész

Print Friendly and PDF

December 31. péntek, úton, Oran. Reggel arra ébredtem, hogy a sót kifelejtettem a bejgliből. Megkóstoltam, azért ehető...

Most, amikor írom a naplót, jól érzem magam. Itt volt a kikötő-kapitányság, az ügynök, utána felhúztuk a járót, és minden nyugodt. Csak holnap reggel kezdik a kirakást, a hajóbérlő pedig idegeskedjen, hogy hiába minden, nyugodt szilveszternek nézünk elé.

Egy nagy igazság

Azt mondja Pierre, hogy a franciák szerint, aki kubai szivart szív, annak nincs semmi gondja. Ezek szerint nekem sincs, mert ma este is kaptam egyet Pierre-től, és szép komótosan elszívtuk vacsora után (ami egyáltalán nem közelíti meg a magyar szilveszteri terített asztalt).
Délután tévéztem, a Dunát néztem. (Szerencsére csak holnap kezdenek dolgozni, így nyugodt szilveszterünk lesz).

Volt jobb...

Két hölgy és Gyurkovics Tibor volt a három műsorvezető. Nem dobtam magam hanyatt a műsortól, igen kevés vidám percet szereztek (leginkább Szabó Gyula, aki a magyar népmesék stílusában adott elő - "alárajzkisérettel" meséket a "szocializmusi időkből".
Sajnos a műsorvezető-író úr nem volt a helyzet magaslatán. Összehordott hetet-havat, sok gondolatának nem volt se füle, se farka... Úgy gondolom, taj-picsa részeg volt a szilveszter tiszteletére.
Éjfél előtt a hídon voltam, ahogyan a társaság előírta. Száraz pezsgővel koccintottunk, szóltak a hajókürtök, kézi fáklyákat gyújtottunk. Minden hajó válaszolt a kikötőben, és a horgonyon is. (A himnuszt így nem hallottam.)

Január 1. szombat. Oran. Megkezdődött a kétezredik év. Ahogyan Orbán Viktor mondta a parlamenti ünnepségen, mától számított ezer évig minden nap kettessel kezdődik a dátum. Ez egy nagy igazság! Hogy részese lehettem, nem érdem, de nagyon jó érzés.
Éjfél után amíg a többiek puszilkodtak, ölelkeztek, addig gyorsan leellenőriztem a műszereket és készülékeket. Természetesen semmi baj, ahogyan nem volt a világnak azon részein, ahol már hajnal van.  A fotón a Petra hídja az éjféli koccintás után.


Utána megnéztem a Dunán egy amerikai vígjátékot, négykor feküdtem le.
Fél nyolckor ébredtem.
Délelőtt hivatalos cigaretta kunyerálók jöttek, elintéztük a vizsgálatot, de most keményebb voltam, mint az elmúlt úton, így nem ment el annyi cigaretta.
Délután ledőltem, bekapcsoltam a tévét.

Január 2, vasárnap, Oran, úton. A rakodás komótosan halad, délelőtt a hóvégével dolgoztam.
Kicsit elszálltunk a kajával. Napi 62 frankra jött ki a kajapénz, ez nem kevesebb, mint 2400 forint / fő / nap. Hát ebből igazán lehet dőzsölni, de mivel nem akarom, hogy a fejemre koppintsanak egy kicsit megkozmetikáztam a leltárt, és megrugdostam a szakácsot, hogy januárban fogja vissza magát, nem kell minden nap kétszer irdatlan mennyiségű húst fogyasztani, és a 31 frankos bort csak vasárnap tegye az asztalra. Januárban lesz palacsinta vacsorára, káposztás nudli sült szalonnával, tükörtojás karfiollal és burgonyával. Veszünk más húst is, mint bélszín és hátszín, pezsgőt se iszunk annyit, mint decemberben, és minden helyrejön.
Megmondom őszintén, egyfelől nem rossz dolog parancsnoknak lenni. Háromnegyed nyolc körül kelek, akkor reggelizem, amikor jól esik, mindenben kiszolgálnak. Csak az a bibi, hogy alig mozgok, jókat eszem, és egy kicsit meghíztam (amióta a Petrán vagyok).
Na, de ma van az új élet kezdésének az ideje, majd meglátjuk, hogy mi sikeredik, az elhatározás megvan, a lehetőség is adott, hogy lefogyjak. Pierre-nek már megmondtam, hogy vége az ebéd és vacsora előtti whisky vagy Ricard aperitifnek, nem vette rossz néven... Marad a vacsora utáni szivar (ha ad). A képen Pierre somolyog a whiskyjébe.

Az oráni ügynökünk igen nagy segítségemre van.
Megmondta, hogy kinek mennyi cigit adjak, legalább három kartonnal megspóroltam, de a végén kiderült, ez a visszafogás rá nem vonatkozik. Kért volna többet, de miután megtanított, hogy a lejmolókkal nyugodtan kemény lehetek (kivéve a vámot), ezért vele szemben alkalmaztam először. Azért a végén kapott egy fél karton Fantát.
Öt előtt befejeztük a berakást. Jött a rendőrség embere, hogy hat húszkor jönnek, a pilot pedig fél hétkor. A gép kész volt fél hét előtt. A rendőrség fél nyolckor jött, a pilot nyolc előtt öt perccel. Addig mindenki ténfergett, készenlétben volt (én is a hídon). Negyed kilenckor a nyílt vízen voltunk. Éjfélig az én őrségem.

Január 3. hétfő, Mostaganem, úton. Éjfél után tíz perccel érkeztünk. Azt mondja a kikötő, hogy most indul egy hajó, annak a helyére megyünk, tíz percet várjunk. Fél háromra kötöttünk ki. És borzalmas hidegben, volt vagy hat fok, és jókora szél. Egészen átfáztam.
A parti őrség pofára esett, mert Oranban elfogyott az összes cigim, és nem tudtam adni. Azt hittem, ők kinyitják a vámszekrényt, de kiderült (hála Istennek), hogy tilos. Megspóroltam három kartonnal.
Most szerencsénk volt, mert nem kellett sokáig vacakolni, a pilot hamar jött, és öt körül már a nyílt vízen voltunk.

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika