A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Potyautasok kicsit másképp 18+

Print Friendly and PDF

Miután Maláj barátom azt mondta, hogy mindent vihetek a blogjából, most az alábbi sztorit sikerült (lopnom) lőnöm...

Mint azt már említettem a kilencvenes évek második felében, részese lehettem a nagy román exodusnak. Akkoriban az Izrael, Dél Európa, Kanada, USA keleti, nyugati partjai valamint a Távol Kelet között ingáztunk. Mondanom sem kell a potyautasaink célállomása Kanada és az USA volt.
Történeteik között akad horrorba illő, de volt mosolyogni való is.
Akkoriban 16 hajóval jártuk a fent említett kört. A kezdetek kezdetén a hatóságok elég megértőnek illetve befogadónak bizonyultak, ám később, amikor már ipari méreteket kezdett ölteni a dolog, egyszerűen csak visszafordították kalandos lelkű ifjainkat. Így nemegyszer előfordult, hogy a velünk szembejövő hajó „rakományát” mi vettük fel, így biztosítván a megfelelő személyzet versus potyautas arányt az egész út során.

Visszakanyarodnék azonban egy pár szó erejéig a már említett, nyugat afrikai járatra. Második utunkon lefelé, Dakar magasságban, összefutottunk a testvérhajónkkal, kik egy ghánai hölgyet láttak „vendégül” és nem önszántukból. Kínálkozott a lehetőség, hogy átadják nekünk nemkívánatos csomagjuk, lévén a mi első kikötőnk Afrikában, Ghána főkikötője Téma volt. Nem taglalnám a nyílt tengeren történt átadás, átvétel részleteit, de azt meg kell, hogy jegyezzem, hogy még ilyen érzelmes búcsút életemben nem láttam, hajószemélyzet és potyautasa közt lejátszódni. Ölelkezés, puszilkodás egy-egy elmorzsolt könnycsepp. Mint kiderült a „hölgy” nem csak, hogy mosott, vasalt azokra, akik igényt tartottak effajta szolgáltatásokra, de testüket, lelküket is „ápolta” a rászorulóknak. Mindezt természetesen nem ingyen, de az érzelmes búcsú azt bizonyította, hogy az érintett felek nagy megelégedésére.
És akkor még mindig nem potyautasokról szóló történet következzék, hanem egy „jump ship”.  Mi is az a „jump ship”? Mondhatnánk, hogy potyautazás ellentétes előjellel. Ez akkor történik, ha a hajó személyzetének egyik tagja, megvilágosul (vagy végérvényesen elsötétül). Kitalálja, hogy ez így nem mehet tovább, kis pénzét, útlevelét magához véve,”elfelejt” visszajönni az aktuális városlátogatásról.  Nekem eddig másfél ilyenben volt részem, lévén az egyik sikeresen megvalósult, a másik pedig nem is igazán minősül annak.
Az első esetben már csak két kikötőnk maradt hátra az USA körből (Savannah, Houston), aztán hazafelé vettük volna az irányt a vén Európa felé. Mirceával  a román gépmesterrel elég jól elvoltam. Egykorúak lévén, hasonló volt a gondolkodásunk, családi, történelmi hátterünk, így nemegyszer jól elbeszélgettünk. Mindketten már a hatodik hónapunkat töltöttük akkoriban a hajón, a közeli, európai váltás ígéretével.
Szokás szerint kértem az ügyeletes tisztet, hogy kb. három órával a rakodás befejezte előtt hívjon. Még a kávém feléig sem jutottam, amikor a második tiszt mondja, hogy a Mircea kiment. Nem gyanakodtam különösebben, hisz mobil telefon nem lévén, velem is előfordult akkoriban, hogy éjszaka, vagy kora hajnalban mentem ki telefonálni a családnak.
Egy órával a rakodás befejezése előtt, amúgy is hívnom kellett a barbát, hát megemlítettem neki a hiányzó gépmestert is. „Boga mes pula mea” jött az ékes román káromkodás….. Ő már valószínűleg tudta, amit én akkor még csak sejtettem.
Nem volt mit tenni, értesítette az ügynököt, meg a többi hatóságokat. Azok mikor meghallották, csak vigyorogtak. Mondták a barbának, hogy ne aggódjon, egy-két órán belül meglesz a srác. „Miért, maguk tudják, hogy hol lehet?”….kérdezte a Barba. „Azt nem” válaszolták a rendőrök,…..”de mivel Savannah lakosságának 95 százaléka fekete (afro-amerikai), nem lesz nagy ügy megtalálni”. Hát nem lett meg. Mint később kiderült, a bátyja várta autóval…
Azóta is többször eszembe jutott a srác. Hát tényleg nem volt valami nagy lumen… Lehetősége lett volna lelépni New Yorkban, vagy akár Halifax multikulturális forgatagában, de nem… neki a „fekete” Savannah kellett.
A másik „jump ship”, mint azt említettem följebb, nem is volt igazán az. Azon olvasók részére, kik nem tartoznak a tengerésznek nevezett állatfajhoz, illetve ismeretségi köreikben sincs ilyen, egy új fogalmat vezetek be. Ez pedig nem más, mint a „pussy pilot”. Maga a kifejezés igazából egy foglalkozást takar. Fordíthatnám, ha akarnám, de nem akarom. Na, jó legyen, nem kéretem magam… a szó jelentése: pina kalauz.
Ne tessék vigyorogni, nem egyszerű szakma ám ez.
Annak, aki erre az egyáltalán nem csúnya foglalkozásra adja a fejét jelentős ismeretekkel kell, hogy rendelkezzen az adott hely éjszakai életét illetően és a pszichológiában való jártasság sem hátrány. Bár ez utóbbi, tengerészek esetében nem a széles körben ismert pszichológiát takarja, hanem csak annak egyik ágát. (szexuálpszichológia)  A mikró gazdaság folyamatainak ismerete további előnyöket hozhat. (Értsd alatta potya sörök, esetleg egy potya numera.)
No, de legyen is ennyi elég bevezetőnek. Barátom, aki megint csak román az istenadta, egy ilyennel akadt össze Közép-Amerika egyik dzsungel kikötőjében. Kiváló spanyolsággal bírt a srác, így rögtön a lényegre is tértek.
És akkor még egy kis kitérő… A világ számos pontján a prostitúciónak egészen más a megítélése, mint nálunk otthon. Magam e tekintetben nem foglalnék állást, legyen elég annyi, hogy a jó úttörő ott segít, ahol tud. Különösen Dél-Amerikában jellemző, hogy alkalmanként a helybéli hölgyek, a konyhapénzt kiegészítendő, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével, elmélyítésével jutnak hozzá az előbb említett anyagi javakhoz.
Ez történt esetünkben is. Barátom, nem profi szakember segítségét kérte, pillanatnyi problémája megoldására, hanem egy lelkes amatőrét.
Jól megérthették egymást, mert csak reggel nyolcra jött vissza, majd munkaidő végeztével ismét elnyelte az éjszaka. Ment ez két napig, mikor  is az ügynök telefonált, hogy 300 konténert töröltek, két óra múlva indulás. Az én barátom nem kezdő lévén, hátrahagyta, mind a saját, mind friss szerelmének telefonszámát. Fölkaptam a külön erre a célra rendszeresített vállalati telefont, hívom, ám válasz… semmi. Hívom a másik számot… az eredmény ismét semmi. No, ekkorra már az én tesztoszteron szintem is a veszélyes piros mezőbe ért. Hívom a gépházat. Kérdem a másodikat:
- Dani eltudod indítani a gépet?
- Persze, de nincs itt a kápó.
- Szerinted miért hívlak? - kérdeztem - Mennünk kell, hát megyünk.
- És a kápó? - kérdezte.
- Majd utánuk úszik - válaszoltam. Igazából a terv az volt, hogy szépen kicsordogálunk a kikötőből, majd a parttól pár kábelnyire horgonyt dobunk és megvárjuk, míg a mi hősszerelmesünk visszatalál. Azért utoljára még tettem egy próbát, mire egy álmos női hang szólt a telefonba. Mondom neki, hogy ki vagyok, mi vagyok, mit akarok, de ő egy „no comprende” után szimplán kinyomott. Gyanús lehetett az én barátomnak a kora hajnali sok telefoncsörgés, így félálomban megkérdezte szíve hölgyét, hogy ki volt az. „Nem tudom”… válaszolt a hölgy… ”valami hülye zaklat immáron harmadszorra, de nem lehet fontos, mert nem beszél spanyolul…”. „Angolul beszélt”? kérdezte a kápó. „Si, si… inglesa”… ragyogta a hölgy. Rutinos öreg róka lévén, erre ugrott ki a kápó az ágyból.
Életemben immáron másodszorra láttam kápót alsóneműben, többi szerelvényével a hóna alatt rohanni a rakparton a járó felé. A révkalauz is jót röhögött, az általam fizetett öt karton cigit (késedelmi díj, azért, hogy nem jelentette a hatóságoknak), pedig leittuk Jamaicában a kápó kontójára.

Szuezi átkelés (Maláj sztorija)

Print Friendly and PDF
Kedves blogger kollégámtól, Malájtól "loptam" a bejegyzést:
A tegnapi szuezi átkelés kapcsán jutott eszembe… Bár viccesnek tűnhet, én hajlamos vagyok azt hinni, hogy igaz…., talán mert valami hasonló velem is történt az Ady motoroson….:-)
Akkor a(z) (igaz tengerész) történet:
Az Úr 19xx akárhányadik évének Szilveszter estéjén egy amerikai hajó készült átkelni a csatornán.
A Lykes lines társaságról csak annyit, hogy az egykoron  nagy nevű cég  végóráiban 20-30+ éves hajókkal operált, ehhez kiválóan passzoló legénységgel. A szóbeszéd szerint a legfiatalabb deckboy is közelebb volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez.
No, de kanyarodjunk vissza a történethez. Szilveszter ide, Szilveszter oda, üggyel, bajjal, de eljutottak a révkalauz állomásig, ahol a pilot minden gond nélkül be is szállt.
A szokásos udvariassági procedúra után nekivágtak és megkezdték a tranzitot.
A szuezi átkelés nem igényel különlegesebb kormányosi rátermettséget, hisz néhány kisebb, enyhe ívű kanyartól eltekintve, majdnem nyílegyenes.

Itt azonban már a kezdetek kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy a quater master (kormányos) nem áll a helyzet magaslatán. Egy, majd egy újabb mandinerszerű manőver után a pilot ezt szóvá is tette.
A Barba azonban szótlanul járt le, s föl, mintha mi sem történt volna.
Amikor már sokadszorra fenyegette őket a partnak futás veszélye a révkalauz így szólt a barbához:
- Captain, vagy leváltatja a kormányosát, vagy ledobjuk a horgonyt a Keserű tavaknál és én kiszállok…
Erre a fenyegetésre már a barbának is reagálni kellett:
- Pilot, megértem az aggodalmát, de sajnos a jelenlegi problémánkra nincs megoldás - mondta. - Szilveszter lévén… a legénységem tök részeg… ez az úriember pedig az egyetlen, aki kormányozni képes jelenleg a hajón…. Ő... az első tisztem….
A tranzit végül is baj nélkül ért véget. Arra csak tippelni tudok, hogy hány karton cigijébe került ez a „mulatság” a barbának…. tapasztalataim alapján, gondolom nem kevésbe…
Az Adyn történteket nem taglalnám, hisz rombolná az imidzsemet... Még van vagy 15 évem amíg nyugdíjba vonulok... majd talán egyszer az emlékirataimban... addig  várjatok türelemmel...

Egy igaz tengerésztörténet Malájtól

Print Friendly and PDF

Már többször említettem a blogomban Malájt, aki a világ legnagyobb konténerhajójának a parancsnoka. Jelenleg is együtt töltik az idejüket, valahol Kínában járnak kikötőről kikötőre és terítik a konténereket. Az ő blogjából való az alábbi "igaz tengerésztörténet". Áthoztam, mert jó...
Az, hogy Izraelben kapott hajót második tisztként valóság, így a történet első kézből való!
Szóval:

Az alábbi bejegyzést, kollégám, barátom, pennatársam Székely Pista ihlette az egyik bejegyzése kapcsán a Facebook-on. A pennatársat tessék úgy érteni, ahogy van, nem kell találgatásokba bocsátkozni, ill. a magánhangzó cserével aljas, hozzánk nem méltó dolgokra gondolni. No, szóval Pistánkat is elkapta a gépszíj és celeb lett. A róla szóló újság cikkben nyert említést egy 11-12 erősségű hurrikán a Francia partok alatt. Hurrikán a francia partoknál?……ne mááááááá…..mé’ nem mindjárt tájfun????

1996-ban jobb dolgom nem lévén elporoszkáltam Izraelbe állás interjúra. Akkoriban arrafelé úgy működött a dolog, hogy az ember fia jelentkezett az állásra, s mikor minden rendben találtatott akkor jött a repülőjegy, s a meghívólevél. Az érkezés utáni másnap el kellett menni a Közlekedési Minisztériumba, ahol egy bürokrata és két-három aktív tengerész előtt kellett vizsgázni a szakmából. Sikeres vizsga esetén az embergyereke kapott egy szerződést, amit aláírt és másnap vagy harmadnap be is szállhatott. A cég elég „fair” volt, mert sikertelen vizsga esetén is állta a visszautat. Mit mondjak, megvegzáltak rendesen.
Mellesleg ez a vizsga megismétlődött, amikor az embert előléptették. Így volt ez esetemben is, mikor csúfmét lettem, függetlenül attól, hogy a Barbám külön írt nekik egy levelet miszerint nem kell engem b@szogatni, jó vagyok én úgy, ahogy vagyok. (kényszer váltás kapcsán előbb szálltam be, mint csífmét, majd csak az út végén kellett vizsgázni mennem, mikor visszaértünk Izraelbe)
Ashdod a térképen
És akkor az „igaz” történet:
Egyszer volt, hol nem volt egy izraeli harmadik tiszt, aki előléptetésre várt. Kérdi a vizsgáztató: „ a nyugat afrikai útja után megérkezik Ashdod elé, a rakpart foglalt, mit tesz Ön?” „Egyeztetek a kikötővel és a kijelölt horgonyzó helyen horgonyt dobok….” jött a válasz.
„Rendben” mondta a vizsgabiztos….”de az éjszaka folyamán a szél 4-5 erősségűvé válik, a hajó vonszolni kezdi a horgonyát, mit szándékozik tenni?”…. „Ledobom a másik horgonyt”….jött csípőből a válasz.
„Bonyolítsuk egy kicsit a dolgot” mondta a vizsgabiztos…..”a szél tekereg jobbra-balra…..7-8 erősségűvé válik,…..mit tesz ön annak érdekében, hogy elkerülje a láncok összecsavarodását?”……”ledobom a farhorgonyt”…válaszolt a harmadik tiszt rezzenéstelen arccal.
„Hmmmm”….”tételezzük fel, hogy a szél erőssége tovább fokozódik és eléri immár a hurrikán fokozatot…..ön szerint mit kéne tenni?”……Rövid csend után jött a válasz….”ledobom a negyedik horgonyt”.
Ashdod kikötője
A vizsgáztatót meglehetősen sokkolta a válasz….majd fennhangon ordítva kérdezte a tisztet, hogy: „….árulja már el honnan a pics@ból vesz maga elő egy negyedik horgonyt, mert én már a hármat is túlzásnak találom?”
„és maga honnan a pics@ból vesz hurrikán erejű szelet Izrael partjainál?”…..kérdezett vissza  nem kissé indignálódva a harmadik tiszt.
Hogy átment e a vizsgán vagy sem nem tudom…., de nem is ez a lényeg, mert valószínűleg ez is csak egy szakmai, városi legenda.  :-)
Nos, hogy igaz-e a történet, azt én is tanúsíthatom, mert Malájtól függetlenül hallottam. Nekem lengyelek mesélték, és az ő történetük kikötője Szczecin volt, ahova a vizsgabiztos hurrikánt varázsolt
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika