A Seafalcon mesél

Sajtgombóc leves

Mint minden ami nagyszerű, ez is egy egyszerű leves. Sokszor már vigyorgok magamon, hogy már megint leves... hát mit tegyek, ha szeretem? És az asszonykám olyan finomakat főz! Mint például ezt is! Valami olcsó ételek szakácskönyvéből nézte ki: Semmiből valamit, a könyv 69 forint volt, ennek a receptnek az elkészítési ára 4-5 forint. És nemcsak ilyen olcsó, gyors is.

Hozzávalók:
5 deka reszelhető sajt,
egy tojás,
két csapott evőkanál liszt,
1 liter víz,
ételízesítő,
tejfel a habaráshoz,
só, fehér bors,
kapor vagy petrezselyemzöld vagy medvehagyma

Először elkészítjük a galuska masszáját.
A tojásban sózás után simára kevered a lisztet, hozzá adod a reszelt sajtot, és tíz percre a hűtőbe teszed. Amíg pihen elkészül a "leves":
A lábosba szórod az ételízesítőt, hozzáadsz két evőkanálnyi olajat, felengeded a vízzel. Az asszony ezt saját zöldségkrémmel helyettesítette, hozzáadott egy tyúkhúsleves kockát a vízhez, és felforralta. Ezután beleszaggatta a galuskákat, amint feljött a leves felszínére kész is volt. Ezután behabarta. Lehet a levesre szórni frissen vágott kaprot vagy petrezselyemzöldet, de én medvehagymát tettem rá!
Nagyon finom!

Az asszonykám gondban volt, hogy a tegnapról maradt krumplis tarhonyához (kolbászos!) milyen levest készítsen.
- Paradicsomlevest! - adtam le a rendelést, mert előtte pár perccel néztem a lassan ritkuló, a nyarat idéző üvegeket.
- Jaj, de jó ötlet! - lelkendezett -, de ki ne gyere a konyhába! - tiltott ki. Már tudom, hogy ilyenkor ötletel, már ami a főzést illeti.
Nos, amit tálalt az szemere is szép volt, és ízre...!!!
Nem nagy komplikáció paradicsomlevest készíteni: két evőkanál cukrot vajon megkaramellizál, majd rászór egy kevés lisztet, és zsupsz felönti a paradicsomlével. Nem sokat kell fűszerezni, mert amikor eltettem az ivólevet, akkor belefőztem a hagymát, a zellert. Csak sózni és borsozni kell. No, meg egy kis szárított bazsalikom is jött bele. Közben sós palacsintát sütött, arra egy kevés kiszáradt Telemea (román) sajtot reszelt, de ha neked nincs, akkor azt mondom, hogy próbáld ki egy kicsi juhtúróval megkenni, szerintem a leves ízéhez nagyon passzol! A palacsintából szeleteket vágott, és ment bele a levesbe. Dísznek, és nyári íznek kapott a leves pár szem lefagyasztott koktélparadicsomot.
- Csuda finom! - dicsértem az asszonykám!
- Karácsony előtt olvastam, miközben recepteket keresgéltem, de már nem emlékszem, hogy hol... valamilyen leveshez írték a palacsintát, de nem sajtosan -, mondta.
Hát akárhogyan, akárhol olvasta, ezt jól kitalálta!
Még most is a számban van az íze!

Hiába van címoldalakon a Costa Concordia gyáva kapitánya, azért enni is kell, és ahhoz főzni. Mivel nagyon leveses vagyok, megint azt teszek ki, és az egyik nagy kedvencet, a hagymalevest!

Igazán nem egy különleges varázslat. Van, amikor úgy készítem, mint Jan, a lengyel szakács a hajón, aki nem rántja, nem habarja és nem sűríti liszttel és még el se turmixolja. De most éppen az ellenkezőjét tettem:
Négy fej hagymát durván felaprítottam, és vajon (hagymaleveshez mindig vajat használok!)  megdinszteltem. Amikor ezzel megvoltam, megszórtam két evőkanál liszttel. felöntöttem vízzel - nem akaródzik leveskockát használni -, és felforraltam. Sóztam, fehér borssal szórtam meg, és szerecsendiót reszeltem bele. Végül volt vagy két deci házi tejszínem, az is ment bele, egyet forrt, és kész a leves.
A tányérba pirítóst tettem, arra sajtot reszeltem, és rámertem a levest.
Jó étvágyat hozzá.

Aranyvasárnap mi nem mentünk vásárolni. Egyáltalán nem mentünk költekezni, hanem itthon fabrikáltuk a karácsonyi ajándékokat. A főzést közösen vállaltuk az asszonykámmal.
Csontleves volt az asszony alkotta, a grízgaluskát én követtem el.

Kedves barátaink kóstolót hoztak (karajcsont, hurka, sütnivaló kolbász), mert egy fél disznót vágtak (a másik felét mikor szúrják le vajon? 

A csontleveshez finom húsos karajcsontot használtunk, Seafalconné feltette főni, majd bezöldségezte. A fűszerek, amit használt: só, bors, paprika, hagyma, fokhagyma, morzsolt rozmaring, lestyán, kakukkfű. Saját ízesítőt nem, mert van friss zöldség.

A grízgaluskához egy tojást habosra kevertem olvasztott disznózsírral, majd hozzáadtam annyi grízt, hogy amennyit felvett, hogy ne legyen se túl sűrű, se túl híg. kábé három órát pihentettem, majd fövő zöldséges alaplébe szaggattam, és puhára főztem.

A hurka és kolbász sütéshez sok zsírt használtam, hogy legyen majd hurkazsír a paprikás krumplihoz, meg kenyérre kenni, a nagyobbik fiam él-hal érte!
Vastag burgonya- és hagymaszeleteteket tettem közibük, és mehetett a sütőbe.

Készítettem még sült burgonyát, valami eszméletlen finom lett! A receptet Zsanuáriánál olvastam, aki pedig Teánál. Nem véletlenül írták, hogy a legjobb sült krumpli, mert ez bizony igaz! Valóban a legjobb, amit eddig ettem!

Tegnapelőtt kaptam ezt a receptet egy kedves fészbukos ismerősömtől, és olyan ínycsiklandozó volt, hogy azonnal el kellett készítenem! A sárgarépa, a citrom és a gyömbér nagyon összepasszol, és harmonikus levest ad! Természetesen a recepten egy picinkét igazítottam.

Amit furcsállottam, hogy zöldség alaplét kell hozzá használnom. Mivel nem akartam leveskockát beletenni az ő sokoldalú kemikáliáival és ízfokozó hamis illúzióival, ezért a házi ízesítőt használtam, másfél liter vízben két evőkanálnyit feltettem főni.
Négy nagyobb sárgarépát és két közepes burgonyát megtisztítottam, kockára vágtam, és egy szintén durván felkockázott közepes hagyma kíséretében beledobtam a fővő lébe. A sózás most jön, bár én a végére hagytam, mert elég sós a házi ízesítőm.
Amíg főtt, egy szép darab gyömbért megpucoltam, apróra vágtam, majd forró olíva olajra dobtam. Egy jó percnyi pirulás után beleöntöttem egy fél citrom levét, és hozzáadtam mintegy másfél deci házi tejszínt, bár már kezdett savanyodni, mehetett bele, hisz a citrommal nem kerül ízkonfliktusba.
Felforraltam, majd levettem, és amikor a zöldségek puhák voltak, ment a levesbe.
Ezután jött a botturmix. és adj neki! Szép simára turmixoltam. Ezzel kész.
Nos, miután a krémlevesnek csak egy baja van, hogy ki kell tanálni, milyen levesbetétet kíván, úgy döntöttünk, hogy a sárgarépa édeskés íze nem ütközik a mézes müzlivel. Ezért aztán a tányérban szépen megszórtam, és jól megettük az asszonykával!
Nagyon finom!
Aki szereti a krémlevest, kötelező kipróbálni! És illik a karácsony előtti gyomorfelkészítési akcióba is!
A vége még nincs itt, mert mára is maradt, így a futás ma jön...
Akkor azt is megmondom, mit változtattam. Az eredeti receptben nincs tejszín (vagy tejfel), hanem van benne egy kanálnyi szezámolaj. A gyömbért és a citromlevet szezámolajjal kell "dúsítani", és mártás sűrűségűre beforralni. Ez nagyon nem tetszett, ezért változtattam (azt mégsem írhatom, hogy nincs szezámolajam!)
Aztán amit a jövőben másképp csinálok: az én házi ízesítőm íze túl erős ehhez a leveshez. Ezért bármennyire is nem vagyok híve, legközelebb gyári zöldségleves kockából készül majd a zöldségalaplé.

Az a helyzet, hogy kicsit megdolgoztatja az agyamat, hogy a túró és a sajtkészítés után maradt savót mi mindenre használjam fel?

Most egy burgonyakrémlevest készítettem.
Közben az is eszembe jutott, hogy érdemes átnézni, ki mit blogol ki, milyen ételek vannak túlsúlyban. Ez akkor ötlött az eszembe, amikor átnéztem a receptjeimet.
Mert én úgy csinálom, hogy a gugli olvasóba teszem a blogokat, ott megnézem, és amelyik tetszik, arra kattintok, majd pdf fájlba nyomtatom a Print Friendly alkalmazással. És ezekhez a blogokhoz kommentelek is. A napokban végignéztem, hát levesből majd annyi van, mint másból. Ez is azt mutatja, hogy eléggé leveses vagyok. Meg az is, hogy a blogomban sok leves van.
Miként ez is:
A burgonyát karikára vágtam, mert az már tuti volt, hogy habart típusú leves lesz, bár habarás nélkül, és ebbe a krumplit csak karikára vágom.
Egy szál pórét felkarikáztam, olíva olajon megdinszteltem, rádobtam a burgonyát, megkevertem, majd felöntöttem a savóval. Sóztam, borsoztam, és majoránnát dobtam rá vagy két kávéskanállal, hiszen ez a lelke ennek a levesnek. Amikor a burgonya majdnem teljesen megfőtt, a felét kiszedtem, botmixerrel simára zagyikoltam a levest, adtam hozzá vagy két deci tejszínt (házit, annyi van, hogy nem tudok mit kezdeni vele, heti négy liter tejről! Éljenek a tehenek! Kép nincs!), és óvatosan visszatettem a burgonyakarikákat.
Felforraltam, tálaltam, az enyémet megszórtam egy kis finom csípős paprikával.

Természetesen csak a fűszerezése alapján mondom indiainak.
De elébb egy nemrégen felfedezett tulajdonságomról:
Ugye, én mindig harsányan hangoztatom, hogy minden étel, amit egy nemzet fia meg tud enni jóízűen, az jó étel, legfeljebb nekünk szokatlan. De ezt ki lehet terjeszteni úgy is, hogy amit egy (1 darab) ember megeszik, az jó...
"Normális" embern a borsot kitolja a tányér szélére, ezt tettem én is, de a minimum, hogy meghagytam.
Nemrég jöttem rá, hogy nemcsak hangoztatom, hanem pontosan eszerint is viselkedek. A példa:
Amikor zakuszkát tettem el, sok blogot végigolvastam, és az egyikben azt olvasom nagyjából, hogy: nagyon finom, amikor az ember a zakuszkában ráharap a borsra. Fenséges íz járja át a szád...
Alig vártam, hogy kipróbálhassam. És valóban. Hallatlanul kellemes. Azóta mindenben szétrágom a borsot, és sokan ettől hülyét kapnak.
De ezt én tovább is fejlesztettem: minden magvas fűszer finom, ha ráharapunk... és azóta mindet élvezettel rágcsálom, és valóban mondom, hogy igen kellemes dolog. Mondottam mindezt azért, mert tegnap az alábbi levest készítettem el, és a végére maradt fűszermagok megkoronázták az ebédet! Neked persze nem kell követned.
Tehát:
Azért korhelyleves, mert az alapanyagait tekintve az, és azért indiai, mert a fűszerezése nem magyaros, hanem indiai majdnem öt fűszer keveréket használtam.
A száraz fazékba dobtam egy kávéskanálnyi mustármagot, ánizst, édesköményt, normál köményt, borsot és  megpirítottam. Utána löttyintettem rá az olajat, és rádobtam egy nagy fej hagymát karikára vágva, valamint egy evőkanálnyi friss gyömbért. Megdinszteltem, mehetett rá a fele savanyú és fele édes káposzta és a valamilyen karikára vágott kolbászka (virsli). Megdinszteltem, és felöntöttem az előző nap készített currys paneer savójával. Amikor egyet forrt, megkóstoltam, és egy keveset utána sóztam. Curry nem kellet bele, mert a savóban erőteljesen érződött az íze, és majdnem elég sós is volt.
Tálaláskor tejfelt tettem rá. A kolbászból kifőtt pirospaprika miatt nem olyan sárga volt, amit vártam, de ez legyen a legnagyobb gond...
Most töröm az agyam, hogy a savó másik feléből mit készítsek!

Majd minden recept úgy kezdődik, hogy: az úgy volt... hát ez is.
Az úgy volt, hogy olvastam 4Gyereknél a paprika krémleves receptjét. Olvastam többet is, de ezt spájzoltam el, mert nagyon vonzott a hozzávalók között a mascarpone.

Aztán az is úgy volt, hogy éppen főztem a palackozott szilvalekváromat, amikor a főzés befejeztével maradt gyönyörű parazsam (mert szabadban főztem a lekvárt), és hogy ne menjen veszendőbe az itthon levő hat darab paradicsompaprikámat meggrilleztem, majd hámozás után ment a fagyasztóba.
Aztán az is úgy volt, hogy a fagyasztó valami hiba miatt elkezdett deresedni, mint a határ, és le kellett olvasztani. A fagyasztott paprikák nem kerültek vissza, hanem a vasárnapi asztalra.
Az ügymenet rendkívül egyszerű: egy hagymát karikákra vágtam, olíva olajra dobtam, kicsit megdinszteltem. Rá a paprikapép, mert már az volt, nem kellett darabolni.
Felengedtem 8 deci vízzel, ez jóval több, mint amit 4Gyerek ír, de az 1,2 dl vizet nála keveslettem. Sóztam, és adtam hozzá fehér borsot is. Majd az egészet jól elturmixoltam a botmixerrel, utána ment bele nagyjából 15 deka mascarpone és két deci tejfel (mert tejszín nem volt itthon). Azzal is forrt, a biztonság kedvéért megint elturmixoltam, végül adtam neki egy decinyi kékfrankos rozét.
Pirítóssal tálaltam: olíva olajon megpirítottam a kenyereket, majd a megsült oldalukat megszórtam őrölt és szárított szurokfűvel és kakukkfűvel. Aki a csípőst szereti, az kapott rá apróra vágott csilit is.

Az úgy indult, hogy tereprendezésre készültem. A ház mögötti építkezésből visszamaradt dombocskát tolólappal simára egyengettük, de ehhez, amit lehet kimentettem a legyalulandó terepről. Pár csicsókát kiástam és áthelyeztem olyan helyre, ahol az lesz a feladta, hogy a sok csalánt elfojtsa, és közben nekünk sok szép édes gumót neveljen. Egy ígéretes alól kiszedtem a termést, itt van, megmutatom. Ahhoz nem elég, hogy önmagában használjam, de arra igenis jó, hogy a receptben a burgonyát kiváltsa.

A receptet Seafalconné hozta a Bevezetés a gabonakonyhába című könyvecskéből, ő is készítette el, de én fotóztam, és teszem ki a netre, így aztán közösnek számít (ja, és én jóval többet ettem belőle...)
Tehát, hogyan járj el:
Megpucolod a csicsókát, és kockákra vágod. Egy jó vastag pórét karikákra szelsz és olajon megpárolod, és zabpehelyliszttel meghintve felengeded vízzel.

Fűszerezed: babérlevéllel, sóval, fehér borssal. Hozzáadod a tejszínt. Felteszed, s ha már két-három perce  forrt, akkor adod hozzá a csicsókát.
Most nagyon fontos eljárás következik! Azt mondod:
- Lekapcsoljam a gázt? - és nyúlsz a kapcsoló felé. De nem kapcsolod le.
- Ne kapcsoljam le? - kérdezed, s megrázod a fejed.
- Vagy mégis lekapcsoljam? - s valóban lekapcsolod. Ennyi forrás a csicsókának pont elég.
Most lefedve 15 percre félreteszed. Fedő alatt főzés nélkül megpuhul a csicsóka. Petrezselyemmel meghintve tálalod. (Nekünk speciel nem volt itthon...

Itt egy olyan változatot láthatsz, amikor lila hagymából készült és burgonyakockákat vágtunk bele.
Nagyon jó étvágyat kívánok!!!

Amikor az ember recepteket olvas, szépen elrendezi magában: ez guszta, ez érdekes, ezt meg kell főznöm, ez hülye, ez drága, ez sznob, ez olcsó, ezt majd a vendégeknek, ehhez mit lehet kapni, ez semmi különleges, ez illik a 90 naposba... És ez az utolsó gondolat aztán biztosan elteteti a receptet a kedvencek közé...
Aztán az ember megvásárolja a hozzávalókat. Ha mást nem, akkor konzervet. Mint én a csicseriborsót.
Aztán jól elfelejtettem.
De a konzerv nem kér enni, elvan a konyha legsötétebb zugában, amíg egyszer csak előkerül. és megmozgatja az ember fantáziáját.
Ni csak! Itt a csicseriborsó konzerv! Nosza guglizzuk csak meg! Erre két okból is szükség volt: mert dunsztom nem volt, hogyan készítsem, és soha nem ettem még, ezért aztán nem volt mire emlékeznem.
Nos mindez a múlté!

Elkészítettem, megfőztem, megettem, és még egy kis ámokot is futottam, ahogyan a nagyobb fiam címkézte a főzéseimet.
Alapból kétféle elkészítési módot találtam: az olaszos paradicsomost, és a citromosat. Nos, egyikhez se volt meg minden hozzávaló, hát a kettőből csináltam egyet, és megspékeltem egy picit céklával, amit gondolom még senki nem csinált!
Tehát a hozzávalók:
Egy üveg csicseriborsó konzerv, két szem kisebb burgonya, só, bors, citromlé, curry, tejfel, egy kis cékla, petrezselyemzöld.
A Burgonyát kockára vágtam, megfőztem, amikor már puha, beleöntöttem a csicseriborsó felét, rottyant még párat. Sóztam, borsoztam, adtam hozzá citromlevet egy keveset. Közben a céklát megfőztem külön, hámozás után apró darabokra vágtam.
A levest krémesre daráltam egy botmixerrel, majd hozzáadtam a maradék borsót (a konzervet nem kell főzni, csak melegíteni), tálalás előtt a petrezselyemzöldet kapta meg, és a tányérban került bele az apró cékla levesbetétnek.
Ha a cékla egy kicsit áll a levesben, elkezdi a lila levét ereszteni, és nagyon különleges, esztétikai élvezet is a kanalazása... Mondhatnám, az étkezés közben kiélheted grafikusi vágyaidat!!!
Nagyon finom volt, rendszeresen kerül majd az étlapunkra!