A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Béla kaftán mesél: Kalóztörténet

Print Friendly and PDF

Azt ígértem, kalózos történettel jelentkezem legközelebb. Hát szavam megtartandó, tessék.

Még víg, ifjú 3. tiszt voltam (na, nem volt olyan rég), amikor az eset történt. Hajónkkal Port Klang és Sanghaj között ingáztunk Szingapúr, Hong Kong és más egyéb kikötőket érintve. Akkoriban a Malakka szoros volt még a leginkább kalózokkal „ellátott” terület, még a kikötő horgonyzóhelye sem volt biztonságos. Természetesen a cég szigorúan előírta, hogy a hajót fel kell készíteni, vízvonalat megvilágítani, járőröket a fedélzetre, és a többi. Csakhogy, barbánk nem kimondottan szerette a számára előírt dolgokat követni, és ez csak az egyik hibája volt. Előfordult, hogy egész úton válaszra sem méltatta az egyik ügynök, majd a charterer (hajóbérlő – a szerk.) bizonyos konténerek hollétére vonatkozó kérdéseit. Kikötéskor egy tajtékzó ügynök ugrált a rakparton a konténerek hollétét ordítva firtatva, amire barbánk lazán leordított, hogy láthatja, van elég a decken belőlük, még több a raktárban, majd kikötés után megkeresheti a sajátját. A cég kalózelhárításra vonatkoz utasítását is hasonló módon aplikálta, ez egy marhaság megjegyzéssel.

A fotó nem illusztráció, ez volt az egyik kirakatbábú, Moha, a kápó fotózta le!

Vett Kínában négy kirakatbabát, hogy jók lesznek azok őrszemeknek, mivel ő már 15 éve járja a Malakka szorost, de még soha nem támadták meg, úgyhogy kalózokkal szerinte csak a zőldfülű deckboyokat szokták riogatni az öreg marinájók. Úgyhogy éjszaka a négy overállba öltöztetett kirakati baba figyelte a tengert gyanús csónakok után kutatva, kettő a hajó orrába állítva, kettő a pupán feltámasztva. Plusz az ügyeletes tiszt (én), meg a watchman. Annyit tehettem, hogy őrségem kezdetekor elküldtem a matrózt, zárjon be minden ajtót a felépítményen, de ez időnként heves kritikákat váltott ki, lévén a légkondi nem volt valami jó. Továbbá időnként kinéztem a hídszárnyakról, hogy lássam, ha esetleg a hajó oldala mellé állt egy csónak, amúgy magunkra zártam az ajtókat. Paráztam na, joggal.

Egyik ilyen kinézésem alkalmával mintha egy árnyat láttam volna a hajó mellett, valahol elől, de nem voltam biztos benne. Beléptem a hídra a távcsőért, hogy azzal hátha jobban látok. És ott volt, egy fekete gumicsónak, benne két árny? Csak kettő, ezek nem kettesével járnak! Akkor már a fedélzeten vannak. Ugrottam volna be a hídra, hogy megnyomjam a riasztócsengőt, de elkéstem. A€ kalózok már ott álltak, gépfegyverrel, maszkban, sötét ruhában. Nagyon egyformának tűntek, szervezetnek, azóta nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy kalózaink napközben saját magukra vadásztak, mint a malajziai fegyveres erők tagjai, de hát ezek csak az én gondolataim. Szóval ott álltak, gépfegyverrel, amelyek közül az egyiknek a csövét mintegy az arcomba nyomták. Azóta tudom, hogy a sötétbarna alsónadrág alapfelszerelés (copyright Malay). Betereltek a hídra, és aki a fegyvert rám fogta, angolul közölte, hogy ha követem az utasításait, nem lesz baj, nem bántanak. Hevesen bólogattam, mert igen ragaszkodom nyavalyás életemhez, akkor is, ma is, nem hősnek születtem, meg amúgy is ezt tanácsolják a szakértők. Ezért a feltett kérdésre, hogy hol a barba, igen készségesen és lelkesen válaszoltam, majd annak az utasításnak is gyorsan eleget tettem, hogy hívjam a hídra, mintha szükségem lenne a tanácsára. Az barba morogva érkezett a hídra, ahol meglepetés várta, nem a kellemes fajtából. A kalózok szóvivője elmondta neki, hogy most szépen lemennek a kabinjába, és a kaftán kinyitja a széfet, amiből odaadja a pénzt. Ha nem okoskodik, akkor senkit nem bántanak. Én azért titokban reméltem, hogy a barba azért kap egy – két nevelő célzatú fülest, mert részemről rászolgált. Amíg a szóvivő és két társa a pénzt gyűjtötte be, ránk két másik vigyázott, nehogy rádiózzunk, vagy riasszuk a környéken lévő hajókat. Pár perc elteltével a másik három visszatért a hídra. Elvágták a VHF- ek zsinórját, magukkal vitték a vészhelyzeti rádiókat, eligazítottak, hogy 10 percig el ne merjem hagyni a hidat, és ha riasztani mernék bárkit, akkor megbánjuk, és távoztak. A hídról nem mentem ki, de megpróbáltam a chiefet felkelteni, aki a hírre, hogy kalózok voltak a fedélzeten, nemhogy a hídra jött volna, hanem még be is zárkózott, egyáltalán nem érdekelte a múltidő. Ekkor a kápót hívtam, aki nem nagyon értette, amit mondani akartam, mivel inni jobban szeretett, mint enni, és így éjfél után kissé lassú volt a felfogása. Végül az első géptiszt volt az, aki feljött a hídra, akinek elmondtam mi történt. Lement megnézni, mi van a barbával, akit megkötözve, betömött szájjal talált. Baja nem esett, de vitték a pénzt, meg minden értéket a kabinból.

A VHF-ek zsinórja elvágva, csak az Inmarsat – C volt működőképes. A barba közben a hídra csalogatott chieffel azon mókolt, miként jelentsék az esetet, nem kevés pénzt vittek el. Nem is azzal volt a gond, hogy miként jelentsenek, hanem azzal, hogy mit. Mivel a barba minden utasítást figyelmen kívül hagyott, nem fogják megdicsérni. Viszont ha azt jelenti, hogy az óvintézkedések ellenére történt, ami történt, akkor a teljes személyzetet kell rávennie a kollektív hazudozásra. Végül az utóbbi történt, illetve az, hogy mindenki ki lett okosítva, mit mondjon. Gyanítom azért, hogy a később Szingapúrban minket meghallgatók hamar rájöttek a mesére, mert a barba, a chief a következő kikötőből le lett váltva.

Megjegyzem, nem a mi barbánk volt az egyetlen, aki kirakati babák felállításával próbálta elriogatni a kalózokat.

Update: a következő bejegyzésben Moha fotója a kalózriogató báburól...

 

Kalóztámadás a magyar tengerészkapitány hajója ellen!

Print Friendly and PDF
Tegnap kaptam ezt az ímélt, közreadom, tudom, sokak érdeklődésére számot tarthat:

Szervusz Pista bácsi!
A fotó csak illusztráció, egy panamax hajó
Most épp van egy kis időm, egy óra talán. Kínában rakunk vaskólikat, (steel coils – acéltekercsek) majd innen tizenkét óra lesz a következő kikötő. Úgy érzem magam, mint a kisparti hajózásnál, amikor huszonnégy kikötő volt egy hónap alatt. Azért ez, ezzel a nagy hajóval (panamax) egy kicsit zűrös.
Azt sem tudom melyik kikötőben fekszem le, és melyikben ébredek…
Ja, a kalóz sztori, amit ígértem!
A Bab el-Mandeb szoros
Hát ez 2010 április 8-án történt, amikor a barom nagy hajóval a Vörös-tengeren a déli partoknál haladtunk, közel a Bab el-Mandeb szoroshoz, úgy jó harmincöt tengeri mérföldre. Naplemente előtt, öt kis gyors hajó közelített. Kettő jobbról, egy balról elölről, és kettő pontosan a naplemente előtt, illetve alatta.
Az érdekesség az, hogy bár teljes  kalózőrségben voltunk, nyolcan a hídon, jobboldalon két kormányos-matróz (AB), a bal oldalon másik kettő, a hídon az első tiszt, harmadik tiszt, no meg az épp váltó második és én.
Amikor az elölről jövő kis hajókat észleltük, irányt változtattam, tizenöt fokot jobbra, persze ettől a hajó sebessége le is csökkent – ellentétben a sok okos kapitánnyal, aki azt írja, hogy növelték a sebességet. Bullshit. Hazudnak. Egy száztízezer tonna vízkiszorítású hajónál te soha nem fogod megnövelni a sebességet!
Na a lényeg, hogy miután lecsökkent a sebességünk úgy 9 csomóra, a két gyors csónak jobbról-hátulról rohant felénk, nagyjából huszonöt csomóval. Miután elég sokat gyakorlatoztunk, az egész hajó legénysége tudta a hídon, mi a teendője. Az egyik AB átvette a kormányt, az elsőtiszt bekapcsolta a szivattyút a már előkészített vízsugártömlőkhöz, így szép kis vízsugár fogadta a látogatókat.
Mikor úgy 50 méterre jöttek közelebb láttuk, hogy hatan ülnek a csónakban és szép kis Kalasnyikovot tartanak a kezükben. Miután a kiképzés alatt, elrendeltem, hogy a híd mindkét oldalán helyezzenek el lejárt  rakétákat, szerencsére volt vagy 42 darab a hajón, elrendeltem a második és harmadik tisztnek, hogy kezdjenek lőni a levegőbe, majd a hajó körül. Közben felvettem a kapcsolatot a UKMTO bázissal, majd a hajótulajdonossal és a VHF 16-on a koalíciós hadihajóval. Egy amerikai hadihajó válaszolt is a segélyhívásunkra és ígérte, harmincöt percen belül küldi a rakétahordozó repülőgépet. Így tudtuk, nagyjából harmincöt percünk van kitartani, hogy a kalózok ne tudjanak közelebb jönni. Kormánymozdulatokkal tudtunk egy kis hullámot kelteni, a vízsugár és a sok vészjelző rakéta megtette a hatását, és bár szorosan mellettünk maradt a két kis csónak, nem tudtak közelebb jönni. Közben megérkezett az amerikai rakétahordózó és sűrű lövésekkel megbombázták a csónak környékét. Egyetlen egy sem ment a csónakba, csak a közelébe! Ezzel is mutatták, nem akarnak megölni senkit csak figyelmeztették a kalózokat, akik végül feladtak a harcot és eltávolodtak a hajónktól.
Még egy érdekesség, amikor a repülő közeledett a kalózok letették e fegyverüket és felkaptak egy-egy esernyőt, így a repülőről, csak tizenkét esernyőt láthattak ..
Hát ennyit erről. Persze később nekem volt kemény háromnapi papírmunkám és ezernyi ímélt kellett küldenem, amikor jelentettem az esetet az összes  érintett félnek.
Később, úgy jó egy hónap múlva a tulaj megjutalmazott minket xx ezer dollárral, miután megúsztuk a kalóztámadást.
Na most megyek vissza a raktárba, megnézni a kötözést
Szia: Zsolt
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika