Az a helyzet, hogy szeretek blogolni a Blogtéren, mert állandó kommentelőim vannak, akiket akkor is szeretek, ha néha ordenáré módon egymásnak esnek (és ez azért nem komoly ám!). Ott, az egyik hozzászólásban olvastam a rosztyókát.
Nosza, guglizzuk csak meg!
Hát az eredmény elég szomorú, mert csak két különböző receptet találtam, amiből az egyik krumplileves volt, nem köménymag. Mert akárhogyan is csűrjük, csavarjuk a rosztyóka a köménymagleves tót neve. Főztem én már, és szeretem is, de azért az édesanyám levesénél a tót változat gazdagabb. Mert mehet bele tejföl és kolbász.
Olvastam egy receptet, már nem tudom kiét, aki a gyulai kolbászfesztiválon evett rosztyókát, és recept nélkül, ízre, utánérzésre megcsinálta. Nos ez igazából krumplileves. Hát nekem ez annyira megtetszett, hog yén is tettem bele krumplit, de az elkészítés módját nem vettem át (köménymagos vízben megfőzni a krumplit).
Azt találtam ki, hogy a krumplit külön, sós vízben félig megfőztem, majd félretettem a levet és a krumplit külön.
A köménymagot majdnem száraz fazékban (egy evőkanál olaj, alaposan szétterítve) megpattogtattam. Adtam hozzá még egy kanál olajat, egy púpozott kanál lisztet, barna rántást készítettem. Levettem a tűzről, megszórtam egy kiskanál cecei pirospaprikával, majd felöntöttem a kihűlt krumpli főzőlével. Beledobtam egy jókora karikára vágott füstölt kolbászt, majd a krumplit is hozzáadtam.  Három tojást felvertem, belecsurgattam, és adtam hozzá tárkonyecetet is.
tejföllel tálaltam (az enyémre került jófajta házi darált erős paprika is)
Mivel az eredeti rosztyókában nincs krumpli, ezért po nasomu  a recept, azaz szerintünk, de ebből csak annyi az igaz, hogy ez ruszinul van, de az is szláv...