A Seafalcon mesél

Természetesen csak a fűszerezése alapján mondom indiainak.
De elébb egy nemrégen felfedezett tulajdonságomról:
Ugye, én mindig harsányan hangoztatom, hogy minden étel, amit egy nemzet fia meg tud enni jóízűen, az jó étel, legfeljebb nekünk szokatlan. De ezt ki lehet terjeszteni úgy is, hogy amit egy (1 darab) ember megeszik, az jó...
"Normális" embern a borsot kitolja a tányér szélére, ezt tettem én is, de a minimum, hogy meghagytam.
Nemrég jöttem rá, hogy nemcsak hangoztatom, hanem pontosan eszerint is viselkedek. A példa:
Amikor zakuszkát tettem el, sok blogot végigolvastam, és az egyikben azt olvasom nagyjából, hogy: nagyon finom, amikor az ember a zakuszkában ráharap a borsra. Fenséges íz járja át a szád...
Alig vártam, hogy kipróbálhassam. És valóban. Hallatlanul kellemes. Azóta mindenben szétrágom a borsot, és sokan ettől hülyét kapnak.
De ezt én tovább is fejlesztettem: minden magvas fűszer finom, ha ráharapunk... és azóta mindet élvezettel rágcsálom, és valóban mondom, hogy igen kellemes dolog. Mondottam mindezt azért, mert tegnap az alábbi levest készítettem el, és a végére maradt fűszermagok megkoronázták az ebédet! Neked persze nem kell követned.
Tehát:
Azért korhelyleves, mert az alapanyagait tekintve az, és azért indiai, mert a fűszerezése nem magyaros, hanem indiai majdnem öt fűszer keveréket használtam.
A száraz fazékba dobtam egy kávéskanálnyi mustármagot, ánizst, édesköményt, normál köményt, borsot és  megpirítottam. Utána löttyintettem rá az olajat, és rádobtam egy nagy fej hagymát karikára vágva, valamint egy evőkanálnyi friss gyömbért. Megdinszteltem, mehetett rá a fele savanyú és fele édes káposzta és a valamilyen karikára vágott kolbászka (virsli). Megdinszteltem, és felöntöttem az előző nap készített currys paneer savójával. Amikor egyet forrt, megkóstoltam, és egy keveset utána sóztam. Curry nem kellet bele, mert a savóban erőteljesen érződött az íze, és majdnem elég sós is volt.
Tálaláskor tejfelt tettem rá. A kolbászból kifőtt pirospaprika miatt nem olyan sárga volt, amit vártam, de ez legyen a legnagyobb gond...
Most töröm az agyam, hogy a savó másik feléből mit készítsek!

Amikor az ember olyasmire adja a fejét a konyhában, amit eddig csak hallomásból ismert, irány a világháló, meguglizom az adott receptet, és olvasok. És aztán a sok-sok recept leülepszik, és amikor nekiállok, akkor kiderül, hogy amit készítettem, az nagyon hasonló, mert  nyilván az ember hozzáadja a szívét is, és ahány ember, annyi szív, ennyiben minden, azonos recept alapján készített étel, különbözik.

Tehát meggugliztam a naant, az indiai kenyeret, és másfél millió receptet kaptam... Ez lett abból, amit olvastam: Nagyon sok recept élesztős, én ezt kihagytam. Nagyjából fél kiló liszthez, 2 evőkanál vajat (olvasztottat) (ghí helyett), sóztam, majd egy kis doboz joghurttal rugalmas tésztát gyúrtam belőle. Miután a tészta összeállt, még pár percig gyúrtam (mielőtt nekikezdtem gyúrni-dagasztani, olajjal megkentem a tésztát), majd letakarva pihentettem. Sütés előtt fél centi vastaggá nyújtottam az öklömnyi tésztalabdacsokat és szárazon kisütöttem egy serpenyőben. A kész kenyeret megkentem gyömbéres fokhagymával, és teához fogyasztottuk.