A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Sült hal sütőtökös csicsókapürével

Print Friendly and PDF

Előre bocsátom, hogy az étel nem igazán fotogén, de az is lehet, hogy csak én vagyok béna, de nem tudom kihagyni ezt az ételt, mert igazán finomra sikeredett! Volt a hűtőben még két szelet tengeri halfilé, gondoltam, mivel csicsóka szezon van, jól fognak passzolni egymáshoz. A hal kicsit macerásnak tűnik, de nem az. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra. Majd kevés olajon megpirítottam mindkét oldalát. Az egyik oldalát besóztam, borsoztam, és betettem a serpenyőbe, majd egy-két percig sütöttem. Közben sóztam, borsoztam a felső oldalt, és megfordítottam. Egy megfelelő méretű tepsibe pár szál friss rozmaringot fektettem (az első szobában telelnek), és erre jött a hal. Elkészítettem az öntetet: Másfél deci száraz fehérbort (lokálpatrióta révén természetesen Móri Ezerjót), féldeci olíva olajat és másfél deci tejszínt, kevés friss gyömbért, szerecsendiót és három gerezd zúzott fokhagymát alaposan elkevertem, majd a halak sütőolaját is hozzáadtam, s ezzel leöntöttem a halat a tepsiben. Lefedtem alufóliával, és 20 percig sütöttem, majd levettem a fóliát, és még 15 percig pirult. Közben elkészítettem a pürét: A megsült tökből kikapartam a velőt. Egy kiló nyers tökből lett 30 deka velő. Egy kiló csicsókát vízben megfőztem (15 perc). Összetörtem, sóztam, fehér borsoztam, adtam hozzá két mokkáskanál kurkumát (ez a térdem miatt kell minden kajába), majd ment bele a sütőtök. Alaposan eldolgoztam tettem hozzá kevéske tejszínt, és kész.

A halat kivettem a tepsiből, a szószt tálaláskor összeturmixolva lehet hozzáadni, de én ettől eltekintettem.

A maradék fehér bor nagyon jól megy hozzá.  Jó étvágyat.

Rántott hal csicsókával és citrommártással

Print Friendly and PDF
Dübörög az egészség! A hal sok foszfort tartalmaz, ami az agyműködést serkenti, a csicsókáról már írtam, cukorbetegek is fogyaszthatják, ezen kívül nagyon finom.  Arról nem is beszélek, hogy gyorsan elkészíthető ez az étel!
Arról most ne beszéljünk, hogy a pangasius milyen lobbinak az érdekeit sérti. Ha valaki megeszi a párizsit és a virslit meg a gyári lekvárokat, akkor nem lehet finnyás a pangasiust illetően sem, ez az én véleményem.
Szervezd meg a főzést. Elsőként ki a a halat a fagyasztóból. Közben pucold meg a csicsókát. (Lelőhelye a kertem, de állítólag lehet piacon is kapni.) A megtisztítás a feleség tisztaságmániájának erős függvénye. Férfiak megmossák, megdörzsölik kicsit kefével és kész. Az asszonykám órákon keresztül kapargatta, mosta, dörzsölte... szépen megcsinálta. Ennek a módszernek is van előnye: nem csikorog a talaj a fogad között (bár a főtt talaj baktériummentes).
Szóval kiolajozott tepsibe tette a félbevágott gumókat, sózta, és 200 fokon fél órát "hőkezelte". Ezzel a köret kész.
Én meg egy kis hagymát apróra vágtam, egy evőkanál vajon megpároltam, tettem hozzá egy kanálnyi lisztet, kicsit megpirítottam, majd felengedtem nagyjából három deci zöldséglével (házi ételízesítővel készült). Lassú tűzön negyed órát főztem.  Közben egy tojás sárgáját elkevertem két evőkanál tejszínnel, és a maradékot (kétdecis volt) hozzáöntöttem a mártáshoz. Tovább forraltam 8-10 percet. Utána levettem a tűzről, hagytam kicsit hűlni, majd belekevertem a tejszínnel elkevert tojássárgáját. Sóztam, borsoztam és egy fél citrom levét facsartam bele. Egy szűrőn átpasszíroztam (a sürejét megettem, mert finom ám), kész a mártás.
A két fél halat megforgattam lisztben. A maradék tojásfehérjét meg egy egész tojást elkevertem két evőkanál tejföllel, ebben forgattam meg a halakat. Végül zsemlemorzsában. Nem egyszerű művelet egyik se, mert vigyázni kell, el ne törjön a hal. Forró olajban rántottam, két lapátot is használtam a forgatáshoz, nem tört el egyik sem.
Tálaláskor a csicsókára szórtam bordó bazsalikomot. Egy kis száraz fehérborral isteni fogás!
Ha eltekintesz a a hal bundájától (vagy leszeded), akkor fehérjenapra eheted, mert a csicsóka semleges.
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika