Amikor az ember rábukkan egy rég elfeledett ételre, előtörnek a gyermekkori emlékek. Így jártam most is, amikor valahol olvastam a gyermekkori kedvenc nevét... eszembe jutott édesanyám, amikor kérdezte:

- Salátával vagy lekvárral kéred?
Mert ez is olyan finomság, amit lehet így is, meg úgy is enni. És nem kell hozzá semmiféle kirafinírt fűszer, drága és egzotikus dresszing, nem kell a drága üzletlánc boltjaiban különlegességet keresni, és mégis finom, (állítólag) laktató. Ez még abból az időből való kaja, amikor nem számolták a kalóriákat...
De ez az étel az is, amit sokan nem szeretnek, mert az iskolai menzákon nagyon meg tudták szentségteleníteni, és egy nagy, összeállt gombócot raktak bele a tányérodba. Én, szerencsére, az édesanyám készítette grízes tésztát megszerettem, és senki rossz szakács nem tudta a kedvem elvenni tőle! Szóval:

Hozzávalók:
Széles- vagy fodrosmetélt tészta, gríz, kevés olaj, só.

Elkészítése:
Amíg a tészta fő, addig a grízt készítsd el: teflon serpenyőbe öntsd a grízt, kezdd el kavargatva pirítani, locsold meg kevés olajjal. Pirítsd világosbarnára. Ezután adj hozzá hideg vizet, annyit hogy ellepje, és fedd le. Ha magába szívta a vizet, kezd el kavargatni, folyamatosan, amíg szét nem esik, azaz a benne levő fölösleges víz el nem párolog. Szép barna lesz, erre a pirított gízre szedd a tésztát, óvatosan keverd el.
Most a sós tészta szeoznja van, ugyanis fejes salátával nagyon finom. Én csak télen szoktam lekvárral enni, bár akkor meg a sóshoz ott van a sokféle, kicsit csípős savanyúság. Mindenestre klasszikus (ecet, só, cukor, fokhagyma a salátalébe) fejes saláta jól megy hozzá!
Te mikor ettél utoljára?