A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Sajnos igazam volt Rakonczay Gábor és az EPIRB viszonyát illetően

Print Friendly and PDF
fotó: atlantix.eu

Örülök.
Örömmel olvasom Gábor nyilatkozatait, a lapok most versengenek érte. Azonban az egyikben, jelesül a HVG cikkében olyasmit olvastam, ami megerősített abban, hogy nemcsak Viki, a felesége, hanem ő maga sincs tisztában az EPIRB működésével (bár a cikkben nem nevezi néven). Lehet, hogy nem szabadna, de idézem a HVG-ben olvasott nevezetes passzust:

hvg.hu: Egyéb jelzőeszközöket miért nem vittél magaddal?
Rakonczay Gábor: A nagyobb hajók felé próbálkoztam például füstjelekkel, de nem használtak. Lett volna egy bója, ami egyből aktiválódik, ha vízbe ér, és a parti mentők pár percen belül észlelik a pozíciópontot, és hogy ki, milyen útvonalon van, milyen hajóval, képesítéssel, tudással. De mivel az enyém egy nagyon pici hajó, nem lett volna elég hely egy olyan mentőcsónaknak benne, amibe át tudtam volna szállni, hiszen minden hely ki volt centizve az élelmiszernek. És egyébként nem is szokás, a távevezősök nem szoktak vinni mentőtutajt, mert nagyjából annak felel meg az, amiben utaznak. Szóval nekem az volt a logikám, hogy ha mégis bekapcsolnám azt a jelzőt, akkor mentőmellényben sodródva perceim lennének csak és három nap múlva találnának meg. Ez egy logikai döntés volt a részemről.


Idézet vége.
Nagyon megszívelendő az első mondata!
Aki egyedül vág neki az óceánnak, az jó ha tudja, amit állandóan szajkózom! Ne bízz a tengerjáró hajókban! Nem fog kitérni, és nem vesz észre! Nem azért mert nem akar, hanem mert nem tud!
A RADARON nem látszol! Ezt tessék tudomásul venni! Az ügyeletes tiszt a nyílt vízen sokkal kevésbé figyel, mint a partközelben, és tengerjáró hajót keres a szeme! A szem a legkönnyebben becsapható érzékszerv, a magadéban se bízhatsz, hát még a másik emberében! És főleg ne bízd rá az életed, a hajód biztonságát!

Füstjelek? Mikor adta Gábor? Hol volt a hajó? Ha a hajó orrvonalától 50 fokos szögben jobbra-balra, akkor észlelnie kell, ha éppen akkor néz fel a munkájából, vagy az aktuális tevékenységéből. De a nyílt vízen ezt jó esetben húsz percenként teszi meg. Addigra a szél (passzát övezet) rég elvitte a füstöt!

Ami pirossal van kiemelve ez zavaros, csacsiság, világosan mutatja, hogy hallott valamit, olvasott valamit, de csak rémlenek a dolgok. A kék viszont igaz - ott bekapcsolásról beszél -, tehát ha ezért vállalta, akkor a döntése logikája elfogadható.

Egy dolog biztos. Ha én megyek, a feleségemet nem teszem ki ennek az őrült másfél hónapnak, amit szegény Viki átélt. Mert lehet, hogy a közszereplés alkalmával nem látszott, de én véletlenül tudom, hogy mennyit sírt, idegeskedett, fogyott. Az én logikám az lett volna, hogyha nem is tudom hívni, mert megszűnt a telefonos kapcsolat, akkor is TUDJA, hogy jól vagyok, mert nem kapcsolom be a vészjelzőt. Ez nekem megért volna 40 ezer forintot, mert ennyibe kerül nagyjából egy PLB, egy olyan "EPIRB", amit csak én tudok bekapcsolni, és állandóan a testemre van erősítve.

Ha valakinek, akkor Vikinek volt ez a kaland igazán nehéz! Legalább akkora elismerés illetné, mint Gábort! De sajnos az élet nem így működik. Az asszonyok a második vonalban vannak, voltak, lesznek, amíg a férjük "hősködik" (ez itt nem pejoratív jelző!).
Viszont egy tengerész erre is gondol.

Gratulálok Gábor, veled örülök Viki!

Többet nem agyalgok Rakonczay Gábor kapcsán

Print Friendly and PDF

Lesz még egy blogbejegyzés, amikor megérkezik.

A baj az, hogy napokig szinte másra sem tudtam gondolni. Sok mindent levezettem magamban, de hogyan juthattam volna dűlőre.
Aztán a sors úgy hozta, hogy egy Gáborhoz közelállótól megtudtam dolgokat, amik aztán megkönnyítették a tisztá(bba)nlátást.

Azt hiszem, máshonnan kell a kérdést megközelítenem. Félre kell tenni, hogy az életem nagy részét a tengeren töltöttem és teljesen más a nézőpontom, mint Gáboréknak.

Van egy ifjú, akit valahogyan elkap a tenger varázsa, és elhatározza..., és megvalósítja...
Megszállottan.
Már van négy év tapasztalata is, jó is, és rossz is.
De ez nem veszi el a kedvét. Nekimegy, amúgy magyarosan, fejjel a falnak. A fal nem a tenger, hanem az anyagi lehetősége. Valójában nem tudom, milyen anyagi háttérrel rendelkezik, de biztos, hogy nem az a kategória, mint a vitorlástársadalom zöme, akiknek saját hajójuk van. Azoknak jóval több a pénzük, mint amennyi a vitorlázáshoz kell...
Mit csinál az, aki hiányt szenved benne? Szponzorok után kutat, és ha talál, akkor szerencsés. Kap pénzt, de ebben a válsággal küzdő világban nyilván nem eleget. Van aki eszközzel segít, mint amikor a Tűzhangya elindult... Akkor vittek EPIRB-et, mert kölcsönkapták egy ukrán fiatalembertől Dmitrij Rezvojtól, aki szintén óceán átevező, sőt egy "őrült" família tagja, ahol a testvére már átevezte a nagy vizet, és a papa is efféle bolondságok rabja, aki jól beoltotta a fiait... Gondolom, Gáborék nemcsak EPIRB-et kaptak akkor tőle, hanem tanácsokat is.

Most is kaptak, éppen a hajót magát Fa Nándortól, igaz kölcsönbe, márpedig egy efféle jármű nem éppen filléres dolog. A Gáboréhoz hasonló 21 000 angol fontért (keresd a Grafoplast hajót) most is megvehető, ha van rá ennyi pénzed. Az, hogy Gábor nem egy kimondott tengerész, mutatja, hogy nem babonás: ezzel a hajóval már valaki feladta, (de mintha ketten is, de ebben nem vagyok biztos) visszafordult, és ilyen előélettel nehezen lehet a piacon értékesíteni egy hajót.

Gábor honlapján szerepelnek azok az eszközök, amik szerinte is szükségesek. De nem volt pénz mindenre, és a szükséges felszerelések közül néhányan áldozatul estek a pénztelenségnek... Se EPIRB, se Argos, bár a Nemzetközi Óceánátevező Szövetség honlapján mint kötelező felszerelés vannak felsorolva. Csak a műholdas telefonra futotta, de akár bevallják Gáborék, akár nem, szerintem azzal is spórolni kell, hogy beleférjen a büdzsébe a mindennapi hívás. Ugyanis olyan drága a percdíj, hogy a tengerjárók tulajdonosai se mind engedi meg magának, hogy felszereljék a hajóikra.

A telefon bedöglött, most nincs hír. Azt nem tudjuk, hogy miért. Csak feltételezünk.

Az énem lelkes, mindig fiatal fele azt, hogy Gábor erejét megfeszítve evez, és április 20-n telefonál English Harbourból, a gyönyörűséges antiguai kikötőből.
Az énem tengerész felét meg nem engedem szóhoz jutni.

English Harbour Antiguán. Ide igyekszik Gábor.

Az óceáni evezésről (1) - Rakonczay Gábor apropóján

Print Friendly and PDF

Gondoltam, egy kicsit utána nézek ennek az extrém sportnak. Természetesen nem mi, magyarok találtuk fel ezt a spanyolviaszt, bár lehet, hogy ki lehet mutatni John Fairfaxban a magyar vért, csak nagyon kellene akarni. Nos, én nem akarom.
Ő volt az, aki 1966-ban a fejébe vette, hogy egyedül átevez a Nagy Vízen, megcsinálja, amit előtte még senki. Persze az "eszement" ötlet, hogy átevezni az óceánt nem az övé volt, bár nem lehet azt mondani, hogy már a régi görögök is... naponta... De azt igen, hogy a norvégok az előző században...

Igen, akkor, amikor nem volt EPIRB, nem volt műhold, de még csónakmotor sem, meg instant kaja, meg civilizált fityfene, két norvég fiatalember, jelesül George Harbo és Frank Samuelsen voltak azok, akik 1896-ban elsőként szelték át az Atlanti-óceánt egy Fox névre keresztelt csónakban evezve. (Vajh, mit szólt hozzá a kedves mamájuk?)
Sajnos az óceánevezősök nagy öregjét most gyászolja a világ: 2012. január 8-án elhunyt életének 85. évében. Ő volt tehát az első, a Kanári-szigetekről indult 1969 január 20-án, és a floridai Hollywood Beach-nél ért partot július 19-én.
De ha lúd, legyen kövér. Ezért fogta magát, és Sylvia Cookot, s egy év alatt "elcsolnakáztak" San Franciscóból Ausztráliába. Tették ezt 1971. április 26 és 1972. április 22 között!
Ő volt az első, aki egyedül.

Akkor nézzünk most hölgyeket: ők Rachel Smith és Lin Griesel (klikk ide a honlapjukhoz).
Ketten fogták magukat, no meg egy alkalmas csónakot, és La Gomerából (Kanári-szigetek) elindultak, hogy 76 nap, 11 óra és 12 perc múltán kikössenek Antigua szigetén!
Tehát ők is ugyanazt az utat használták, amin Gábor is halad. Ezt egyébként óceán átevező körökben Kolombusz útnak hívják.
Ha megnézed a csónakjuk rajzát nagyon hasonló, amint amit Gábor és Viktória használtak amikor vegyespárosként Guiness rekordot eveztek ugyanezen az útvonalon. Azt hiszem, egy ilyen csónakot "csak" egyénre kell szabni, felhasználva a már kipróbált terveket.
Átnéztem a két hölgy fotóalbumát, és milyen érdekes: ők megmutatásra érdemesnek tartották az EPIRB bóját, amit magukkal vittek.
Egyelőre ennyit, de folytatom. Nem akarok túl sokat egy bejegyzésben...
De itt a gugli térkép ahol Gábor hajójának helyzetét láthatod:


óceán átkenuzás nagyobb térképen való megjelenítése

EPIRB vagy nem EPIRB? ez ott a kérdés - vészhelyzet a tengeren (8)

Print Friendly and PDF

Ideges vagyok. Pedig nem kellene. Rossz érzésem van, rosszul érzem magam, mert én vagyok a vészmadár, én vagyok a visszahúzó, én vagyok az irigy, én vagyok a rossz.

Beleolvastam a Tűzmadár című könyvbe, ami Rakonczay Gábor honlapján elérhető. Ott írja Fa Nándor, hogy sok akadállyal kell megküzdenie az olyan elkötelezett, vállalkozó szellemű fiataloknak, akik véghez akarják vinni a nagy tettet...

Pedig isten bizony, szívemből kívánom, hogy sikerüljön a vállalkozása, ha már belekezdett. De én úgy gondolom, hogy aggódni szabad érte. És mások érdekében meg is kell mutatni, hogy miért. Hogy számolhassanak a kockázattal az eljövendő bátrak.

Rakonczay Viktória abban bízik (a ma reggeli - 2012.02.14. - királyi televízió Ma reggel című műsorában mondta), hogy arrafelé elég nagy a hajóforgalom, és bíznak benne, hogy egy arra haladó hajó fel tudja venni a kapcsolatot Gáborral, és infót tudnak szerezni arról, hogyan van, merre jár, stb. Mert csak az a helyzet, hogy mindene elázott, az elektronika nem működik... Halkan kérdem, mert a hozzáértők biztosan lehurrognak: ha nincs elektronika, ha minden elektromos készülék beázott, akkor hogyan veszik fel a kapcsolatot? Gábornak akkor a VHF rádiója hogyan működik?

Olvasom Fa Nándor honlapján, egy igen szakszerű elemzésben, hogy Gábor hajója igen stabil, így aztán reméli azt (amiben én is osztozom), hogy nincs komolyabb baja annál, hogy megszakadt a parttal való kommunikációja.
Azonban a tapasztalt óceáni vitorlázó azt is mondja, hogy arrafelé ritka a hajóforgalom, és nem valószínű, hogy fennállna az összeütközés veszélye egy tengerjáróval. Jó, tudom, a sűrű hajóforgalom és a ritka hajóforgalom relatív dolgok. Az, hogy erre is gondol, jól mutatja, tudja, milyen veszélyes az ütközés egy tengerjáróval (hiszen ő is így fejezte be az 1996-97-es Vendée Globe versenyt).

Azt azonban tudja e akár Fa Nándor vagy Gábor, hogy az összeütközés veszélye az egész útvonal alatt fennáll? Az az áramlás, amit Gábor arra használ, hogy a hajóját átsegítse Antiguába nemcsak neki segít be, hanem viszi a hajókról lesodort fedélzeti rakományok maradványát is. Tudják-e, hogy mennyi farönk hullik a tengerbe a Vizcayán, 1,5-2 tonna súlyú, amit elsodor az áramlat akár a karibi térségig is, veszélyt jelentve egy ekkora hajócskának. Gondolj bele, a holthullám meglódítja a farönköt, és az vágódik Gábor hajójának. Recsegve törik minden... Persze ennek nem túl nagy az esélye, de van. Talán még százalékban is kifejezhető... Ezzel csak azt akarom mondani, hogy résen kell lenni.

Amikor egy merész vállalkozást az ember véghez akar vinni, akkor jár el helyesen, ha felméri a kockázatokat, a veszélyt, mi az, ami szerencsével kerülhető el, és megfelelően súlyoz. Muszáj kockázatot vállalni, de annak nagyságát ésszerű határon belül kell tartani.
Az, hogy valaki 100%-ban lemondjon arról, hogy vészhelyzetben segítséget kérhessen vajon melyik kategória? Belefér-e abba, amit vállalunk? Amikor kerek perec kijelentjük, ezen az atlanti átkelésen én NEM kerülök életveszélybe, ezért nem lesz szükség arra, hogy megmentsenek.

MÁRPEDIG GÁBORNAK NINCS SEMMI KÉSZÜLÉKE - BÁR A PIACON SOKFÉLE LÉTEZIK - AMIVEL HATÉKONYAN SEGÍTSÉGET KÉRHET!

Ezt muszáj volt beleüvölteni a világba, mert elképedve olvastam a tegnap délutáni Sport Géza cikket, hogy tervezték, hogy visz magával EPIRB bóját, de aztán "másképp alakult". Na, most erre mit mondjak? Most ugye az a helyzet, hogy nincs elektronika, tehát ha Gábornak nemcsak az a baja, hogy nem tud telefonálni, hanem - ne adj isten - mondjuk a karja valamiért kificamodott és nem képes evezni (hogy egy egyszerűnek tűnő esetet mondjak) és nem tud segítséget hívni.
Márpedig mentés csak akkor van, ha vészhelyzet van. Vészhelyzet pedig csak és kizárólag akkor van, ha a Distress Alert a tengerről érkezik,. miszerint: azonnali segítségre van szükségem. NEKEM!
Ezt ő pontosan tudja, hiszen megvan minden képesítése a tengeri vitorlázáshoz, és a GOC megszerzésekor megtanulta, hogyan kezelik és hogyan kell kezdeményezni a tengeri vészhelyzetet. És azt is pontosan tudja, hogy a mobiltelefon nem alkalmas vészhívásra.
Bár a felesége tartja a kapcsolatot az Ocean Rowing Associationnal, azért az mára kiderült, hogy ők is csak a szenegáli parti őrséget tudták értesíteni, azoknak meg találniuk kell olyan hajót, amelyik ennyire bent navigál az óceánon, távol a partoktól. Még jó, hogy abban a körzetben jelenleg 4-5 erősségű északkelet szél fúj, és ez pont viszi Gábor hajóját, jó közelítéssel a cél felé.

Úgy látszik ez Gábor esetében belefért az ésszerűen vállalható kockázat kategóriába.
Én nagyon szégyellem, hogy belőlem hiányzik ez a kurázsi.

De ne legyünk pesszimisták: Hajrá Gábor, meg tudod csinálni, egy ország drukkol neked!

Vészhelyzet a tengeren - 3. rész

Print Friendly and PDF
Valamelyik nap csupa lucskosan ébredtem. Borzasztó álmom volt. Egy modern, orrfelépítményes hajón voltam, és igazán rohadt viharban voltunk. Éppen a hídra kellett mennem, hogy átvegyem az őrséget. Már fent voltam, de gondoltam egyet, és felmentem a felépítményen levő árbocra, a tetején levő kis szerelőállásra. És akkor jött egy hatalmas hullám, ami a hajó alá görgött, a farát megemelte, és a hajó függőlegesen belefúródott a vízbe, természetesen nem volt mese, elsüllyedt. Az álom folytatódott, de nem részletezem. Tovább»
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika