Hét végén elfogyott a kenyér. Azt mondja a Seafalconné:
- Isti, nem akarsz kiflit sütni? Olyan jól tudod!
Hát lehet ennek ellent állni? Ugye, hogy nem. És ha már kifli, akkor legyen kenyér is. A kenyérrel nem sokat faxniztam:
1/2 kiló finom liszt, 10 deka tönkölybúza liszt, 10 deka rozsliszt. Sót nem tettem bele, mert a legutóbbi sajtkészítésnél sós sajtot csináltam, és annak az íróját használtam fel, ami dög sós volt (a sajt viszont nagyon kellemesen sós!) 3 dekányi élesztőt megfuttattam cukros vízben, összegyúrtam, kelesztettem másfél órát, majd összegyúrtam, formába tettem, majd be a sütőbe 50 fokra állítva. Húsz perc alatt szépen újra feljött, ekkor ráturbóztam 200 fokra. Amikor barnulni kezdett a sütő aljába toltam egy tepsit egy centinyi vízzel. Kisült, és kész...
A kiflihez a receptet most Gizitől szereztem. Ez hidegen kelesztett, de itt most én bemószerolom Gizit, mert működ a recept meleg kelesztéssel is! Annyi a változtatás, hogy szintén sós savót használtam hozzá.
És még egy dolgot hozzátettem, mint a nagy és hatalmam eszem megnyilvánulását:
Négy kiflit az összecsavarás előtt megkentem gyömbéres fokhagymával, a másik négyet meg zöld magkrémmel. Igazság szerint, tizenkét darab kiflit állt szándékomban, de nyolc mellett nem volt hely még négynek. Így a harmadik adag egybe sült, cipónak.
Hát ne tudd meg, hogy milyen finomak lettek! Harapható, nem összelapuló, ha kiszúrod és kiereszti a levegőjét...
Amióta sütök kenyeret és kifliket, sajnálom a pékeket. Az igaziakat, akik tudnának kenyeret és kiflit, meg zsömlét is sütni, ha nem kellene a szakmát feladni a "modern" pékgépek miatt.