Hát mi?
Valahol egyszer olvastam róla, és amikor Aliznál történt ez egy kimondhatatlan nevű leves kapcsán, akkor elhatároztam, hogy ilyen kis kúpocskákat én is ámokfutok, mert hurut nélkül nem konyha a konyha!
Jelentem, van örmény ételízesítőm!
Olyan hurutot alkottam, mint a pinty!
Tudom azt is, hogy olyan az íze, amilyennek lenni kell, mert amikor írtam Alíznak, hogy mit kaptam az érlelés eredményeként, azt válaszolta, hogy a férje is valahogy úgy reagált a kóstolás után, mint én...

Ez most azért is alkalmas blogbejegyezni, mert sokáig hallgattam, ugyanis nem voltam itthon, és ez olyan alkotás, amit hosszasan kell elkészíteni, nem hűbelebalázs módra egy-két hét alatt.

Hát akkor kedves gasztrobloggerek hurutra fel.
Végy három liter jó minőségű házi tejet. Itten a faluban az van, folyamatosan dicsérem, és nem érdemtelenül!
Felezd el, és másfelet forralj fel. Amikor kihűlt, akkor mindkettő felet öntsd egy ötliteres befőttesüvegbe, keverd össze a két másfelet, és újra van három liter hurutalap tejed. Ezt most szépen tedd langyos helyre, és hagyd ott. Ne felejtsd el minden nap megkeverni.

Pihen  a cserépkályha tetején

Nálam a langyos hely a cserépkályha tetejének a szélén volt. Pár nap múlva kezd kiválni belőle a savó, azt én szépen lekanalaztam a tetejéről. A képen éppen középen van, de ha belevágsz, ne aggódj, mert a tetejére felmegy, előbb-utóbb.


Ahogy telnek a napok, a tejed párolog, savódzik, és egyre kevesebb lesz, ne aggódj e miatt, senki nem lopja!
Amikor már eltelt (az irka szerint 3-4 hét, nekem 5-re jött ki, mert január végén is fel kellett mennem Pestre) a megfelelő idő, és szépen kavartad naponta, szedted a savót meg minden, akkor eljön az ideje, hogy megfőzzed! Honnan tudod, hogy itt az idő?
Próbafőzni kell!
Én vettem nagyjából két decit, lábosba vele, és elkezdtem hevíteni. Fölforrt. Onnan tudod, hogy jó, hogy a hevítés ellenére nem megy össze!!! Szép folyós marad! Nos, én ebbe a kevésbe pár szál csombort apróra vágva hozzáadtam, majd feltettem a többi tejet - illetve ez már hurut alap - is főni.
Ehhez mindenképpen kell egy megfelelő méretű lábos, vastag aljút választottam a művelethez. Azonban előbb három csokor petrezselyemzöldet, és egy csokor zellert apróra vágtam, és még hidegen hozzákevertem. Persze a próbafőzést is beleöntöttem a csomborral. Elkezdtem főzni.


Időnként kavargatni kell, hogy oda ne égjen. Csak főztem, főztem, még mindig főztem, oszt még mindig... Azt tudtam a receptből, hogy lekvár sűrűségűre kell kotyvasztani. És közben keverni, hogy le ne égjen. Ezért a vastag fenekű lábost és kis lángot használtam.



A végén elfőtte a 3/4-ét, még mindig folyós volt, csak kicsit sűrűsödött. Így tovább főztem. Mintegy 18 óra múlva ilyen lett:



Na, most már készen van! Akkor hurrá, illetve hurut! Most jön a manufaktúra. Ebből a masszából kúpokat kell formázni a kis kacsóddal, mert olyan sűrű, mint a gyurma.



Amint látod, nem ment. Csak kanállal tudtam galuskákat szedni a tányérra, ebből azt a bölcs következtetést vontam le, hogy tovább kellett volna főznöm! Aliz szerint a nagymamája két napig csinálta... Fogadj neki szót!!!


Ha megformáztad, akkor le kell takarni egy tüll anyaggal, és hagyni hogy száradjon. Nos, én egy hétig hagytam ilyen állapotban, naponta forgattam egy kanál segítségével, ami leragadt, azt mindig lenyaltam!
Egy hét után valóban gyurma sűrűségű lett, akkor kúpokat formáztam:

Ez hurut, ne gondolj rosszra!!!

és hagytam, hogy száradjanak. Esmeg felmentem Pestre, több mint egy hétig felügyelet nélkül tették a dolgukat, és amikor hazajöttem, ilyenek lettek:


Láthatod az aljukon, hogy milyen rétegben száradtak ki, most az a projekt, hogy a talpukat is kopogósra szárítom, és megy a egy vászonzsákba, hogy innentől kezdve FŰSZERKÉNT használhassam a tejfeles ételekhez!