Volt egyszer egy MAHART, ahol több, mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett?

Arról szóltam már, hogy a cégnek három úgynevezett "járata" volt, legalább is mi, forgalmi állományú tengerészek így hívtuk. A réni és a távol-keleti mellett a harmadik az adriai járat volt. Mint a neve is mutatja, az állandó kikötők az Adrián voltak, jelesül északon, Trieszt, Velence és Rijeka. Mindhárom kikötőt szerettük, de természetesn a két olasz volt a kedvenc. Mindhárom városba jó vonatközlekedés volt, így nagyon is alkalmasak a váltásra. Mindegyiknek az állomása ismerős a magyar tengerészek számára. És nyilvánvalóan sok-sok sztori kapcsolódik mindegyikhez. Tovább»