A napokban találtam meg A mi török konyhánk blogot. Élvezettel olvastam, és rábukkantam erre a finomságra. Igaz, a szerző azt írja, hogy ez egy ötezer éves török finomság, ám ezzel kapcsolatban bizonyos kétely van bennem, ugyanis tengerész lévén (a nyugdíjas is tengerész ám!), tudom, hogy Kolumbusz nevű kollégám 1492-ben hajózott el Amerikába, ahonnan az ev acukasi fő összetevője, a paprika származik. Ezért aztán az éveket én nem számolom, csak azt mondom, hogy bizony ez finom!!!

Nos, az elkészítése igazán nem egy nagy furfang. Kell hozzá (ahogyan a magyar származású effendi írja):

4 evőkanál paprikakrém
2 evőkanál ecet
3 gerezd fokhagyma
6-7 dióbél
két evőkanál olíva olaj.

Hát ez így nekem nem jött össze. Ami más, mint arrafelé, nyilván az én házi paprika krémem, aminek a tartósítója a só, ezért aztán dög sós lett. Mit lehessen csinálni? Nyomtam még bele diót, jóval többet, mint az eredeti recept, és végül egy nagy evőkanál mézet! Hát ettől nagyon klassz lett! Legközelebb szerzek nem sós paprikakrémet, és még egyszer elkészítem, az eredeti recept szerint, de hogy ugyanígy is fogok csinálni, azt tuti!

Vasárnap meglátogattak a barátaink. Reggelire kitettem ezt a krémet, készítettem két adag házi boursint (felül a borsos, oldalt a sima) és padlizsánkrémet, mind az asztalra került. Nagy siker volt, de ugye az ízlések és pofonok különböznek, mindenki mást favorizált, hát mindenik vendég megtalálta a fogára valót! Mindenhez az alapot az asszonykám olívás kenyere adta, az bizony fantasztikus!
Minket meg hájjal kenegettek közben, amíg a dicséreteket hallgattuk!