Gyermekkorom rémálma! Az 56-os forradalom alatt erdélyi vendégeink voltak, együtt bújtunk a Landler Jenő utcai (ma István út, hétker, Csikágó) pincében. De Erdélyből hoztak a vendégek egy zsák kukoricalisztet, meg darát. és édesanyám puliszkát csinált belőle. Arra emlékszem, hogy a dara nem főtt meg rendesen, torokkaparós volt, és nagyon kínkeservesen tudtam csak leküldeni egy-két kanálkával. De a kukoricamálé ízlett! Édes baracklekvárral igen finom sütemény volt, legalább is így emlékszem! Nos, az emlékek elhalványodtak, azóta tudom, hogy minden étel elkészíthető finoman, hát miért ne? Főleg mert gyors. És csak erős túlzással sorolható be a húsételek közé. A vizet megsóztam, felforraltam, majd kanalanként adagoltam a kukoricalisztet, addig, amíg be nem sűrűsödött. Kész. Ez olyan egyszerű, hogy elmenne "konyhai egypercesnek" is, sőt, lehet, hogy be is teszem a honlapom receptjei közé. Én forrón hideg tejjel ettem. Amikor kihűlt, akkor baracklekvárral, a Seafalconné tejföllel kérte. Kanállal nagy galuskákat szaggattam a tányérba, és arra rá a tej, illetve a Ki Mit Kér győztese... Hiszen nagyon sok mindennel tálalhatod: sült hagymával, túróval, lerakhatod tepsibe vagy jénaiba, és spenótkrémet tehetsz rá, hadd ne soroljam, csak még egyet:
JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!