Március 12. kedd, úton, Mo i Rana. Valami furfang lehet a dologban, mert nem hajnali hatkor érkeztünk, hanem fél tizenkettőkor, s így kialudtam magam a rakodás kezdete előtt. Ha Bambasz meglátja a naplóban, lehet, hogy feljelenti Viktort a Hágai Nemzetközi Bíróságon.
Ehhez tudni kell a következőket: Amikor Rotterdamba érkeztünk, a barba nem keltett manőverhez (reggel kilenckor érkeztünk), hanem csak a rakodás kezdetekor, negyed tíz körül. Bambasz a parton volt, és ezt látván, protestált Viktornál, mondván: "chief must wake up for maneouvre!", azaz a chiefnek fel kell kelni a manőverre. Viktor nemes egyszerűséggel elküldte a fenébe, azzal, hogy az ő stílusa ilyen, az elsőtisztnek lesz dolga úgy is elég, mire elmegyünk, passz. Erre a barom német a tulajnál mószerolt be, de nem Viktort, hogy nem keltett fel, hanem engem. És ezzel a szaralak, jellemtelen "übermensch"-el kell lennem a fél szerződésem alatt!
Na, mindegy.
A rakodás megy, holnap délutánra ígérték a befejezést. Erre Viktor elrendelte, hogy éjszaka watchman szolgálat lesz, mert a berakás egyszerűnek ígérkezik, s így majd alhatok valamelyest. Erre fél éjfélkor kerül sor.

Március 13. szerda, Mo i Rana, úton. Reggel fél hatkor keltem, kimentem megnézni a merülést, mire bejöttem a hajóra, összetört a bajszom. Mínusz tizenhét fok van, Erikék (a vikingék) ezt módfelett csípik, mert már érezni a tavasz leheletét... Számomra ez igen fagyos lehelet. Ugyanis felvettem minden ruhámat, és így csak kevéssé vacogok, nekik meg ad a gyár finom, meleg védőruhát, nem számít, mennyire van tavasz, vagy akár tél is.
Délre kitört a hőség, felment mínusz két fokig, így, amikor a rakományt le kellett fedni nylonfóliával jól kiizzadtam. Annak ellenére, hogy fél kettőre berakták a hajót (betonvasat viszünk tekercsben és kötegekben) három előtt indultunk csak el, mert jött egy surveyor, aki a raktártetők vízzáróságát ellenőrizte. Három olyan pontot talált, ahol beázhat a raktár, oda tett egy kis habot, majd kiállította a bizonyítványt, és elment.
Két pilot vitte ki a hajót, az egyik tanuló volt.
Annak ellenére (vagy talán azért), hogy tél van, csodaszép volt a táj. Mindent hó borított, még egy rövidke szakaszon jég is volt. Összetörtük a fjord vízén keletkezett fehér mezőt, majd havazni kezdett, percek alatt teljesen fehér lett a hajó. Készítettem pár fotót. Nagyon festői (vagy giccses) volt, amikor a szemközt levő hegy fölött megnyíltak a felhők, és a lemenő nap narancs, vörös, és bíborfényt csurgatott a lejtőkre, és megragyogtatta a hegycsúcsok jeges szikláit.

Március 14. csütörtök, úton. Végre egy olyan nap, amikor leírhatom: semmi különös, megyünk. Mint egy mormota úgy aludtam, minden percet kihasználva, amit nem őrségben töltöttem.

Március 15. Nemzeti ünnep, péntek, úton. Igazából most le kellene írnom valamit, de nem akarom, mert még elkiabálom... Én nem vagyok babonás, de mit lehessen ugye tudni?
Most olyan útvonalunk megyünk Írországba, amelyik számomra teljesen ismeretlen. Még nem hajóztam Skócia északi részén, se az Ír-tengeren.
Délután "otthon jártam", legalább is gondolatban.
Meg kell, hogy mondjam, a hal finom, tápláló, egészséges étel. Van benne foszfor, meg van benne C-vitamin, meg sok növényi rost van benne a halban, és a hal koleszterinszegény. Én meg hülyeszegény vagyok, hogy immár hetek óta minden második-harmadik nap halat eszem... Nem mondom, amit Muruvikban fogtak, a lepényhal, igazán ízletes kaja volt. De amit itt mostanában ebéd és vacsora gyanánt kapunk... Törpemakréla, de annyira törpe, mint egy satnya keszeg, és abból is csak két darab jut. Nem mintha húsz esetében jól lehetne lakni vele, ami megtölti a hasat, az a finom, vízben főtt krumpli, meg sárgarépa saláta, amit kapunk hozzája, mert a polyák és az orosz így szereti.
Az ünnepre való tekintettel kitakarítottam a kormányállást.

Március 16. szombat, úton. Most már nem kiabálom el, de kaptunk két teljes napot ajándékba az időjárás-felelőstől. Egészen tegnap este hatig csodálatos, szép időben, ebben az évszakban hitetlenül csendes tengeren jöttünk. Mostanra elmúlt, és minden megy a normális kerékvágásban, lityegünk mint a veszett mennykő...
Délben felhívott az asszony.

Március 17. vasárnap, úton. Holnap hajnalban érkezünk. Mostanában Viktor jókat vigyorog, amikor megjelenek a hídon a kis "túlélő felszerelésemmel". Olyan lehetek, mint nagymama hajdanán, amikor lement a ligetbe sétálni, szatyorkában vitte a váltóruhát, a vécépapírt, a gyógyszereket, stb... Én a papucsomat, a cipőkanalamat, és a Nescafét hordom a nájlonacskóban a hídra. Mert ugye a Scholl papucsom elveszett Rotterdamban, hát a másikat, a kabinba valót viszem fel, de ahhoz, hogy a cipőmet felvehessem, kell a cipőkanál, és a Nescafé pedig sokkal lassabban fogy, hogy nem hagyom fent a hídon az egész üveggel...