Január 31. csütörtök, úton. Megkezdtem áldásos tevékenységem a hóvége kapcsán. Számolok, szorzok, osztok, és persze rájöttem, hogy továbbra is utálok kézzel írni, tehát elő a komputert, és elkészítettem a megfelelő táblázatokat.Nem is lenne baj, ha nem húsz évvel ezelőtti módszerekkel dolgozna hajó. Ez nyilván Capt. Bambasz találmánya (természetesen nem így hívják, de mivel jobb, ha nem írom ki a nevét, nevezzük ezen a becenéven, amit a legénysége akasztott rá). Úgy sikerült összekomplikálnia a rádiónyilvántartást, és az elszámolást, hogy az csuhaj! Még jó, hogy mindez nem teljesen ismeretlen előttem, mert részleteiben itt-ott már csináltam. A forgalomelszámolást a Paduán, a szétválogatást címzett szerint a Petrán, csak összeállt a kép, ha nem is túl gyorsan.

Ami rossz, hogy január van, és minden nyilvántartás már szépen irattárban van, így nem tudom megnézni, mit hol tárolnak, hol tartanak, hova mit kell lefűznöm, és órák mennek el azzal, hogy kitotózom, kitalálom, megálmodom.

Ráadásul ehhez jön még Viktor.

 

Viktor, a parancsnok

Nem rossz ember, sőt, kifejezetten kellemes vele a hajón, mint általában az orosz emberekkel. Barátságos, jó dumapartner, de él benne az oroszok túlzott bürokratizmusa.

Természetesen mindent komputerre viszek, az összes kimutatást, az összes jelentést. Mutatom neki, a mai alkotásaim egyikét.

- Nagyon jó, István... -, mondja lelkesen, és közben összeráncolja szemöldökét, mint aki valami félelmetes hanyagságot fedezett fel a részemről. - Ott egy pont van -, mutat a képernyőre.

- Igen - felelem teljesen ártatlanul.

- De nézd meg a táblázatot, ott nincs pont.

Megnéztem, valóban, nincs pont.

- The document is document... - jelenti ki határozottan, és éreztem, most belemásztam a lelke legmélyebb zugaiba, ahol a felelősség, a kötelességtudás, a pontosság, és a hazaszeretet fészkel.

Mostan, hogy mindenki lássa, milyen hanyag is vagyok, elmagyarázom, ennek a pontnak a jelentőségét.

A táblázat első oszlopa az, hogy "No.", azaz sorszám. És a kézzel írott "dokumentumban" a sorszám után nincsen pont! Én meg odamerészkedtem egyet! Na, ki hallott még ilyet? Ugyanis, ha pontot teszek a szám után, akkor, aki ismeri az Excelt, az tudja, hogy egy húzással kitöltöm az összes sort, és megkapom növekvő sorrendben a sorszámokat.

Nos, Viktor nem egy csökönyös, bikkfafejű főnök. Egy éjszaki töprengés után közölte:

- Maradhat a pont, István, kinyomtathatod a táblázatot...

Most mit mondjak, hallatlanul megkönnyebbültem.

Ilyen nehéz döntést meghozni nem könnyű, így amikor lementem a hídról, észben tartva, amit még a halmstadi indulás után mondott, elrendeztem a térképasztalt. A naplót úgy helyeztem el a térképasztalon, hogy a szélével pí fél szöget zárjon be (szavahihető, komoly emberek szerint ez 90 fok, s ezért azt gondolom, sokkal alkalmasabb kifejezés a helyzet drámaiságát megvilágítandó). Az iratlyukasztót pontosan az asztali lámpa mellé tettem, úgy hogy kissé betoltam a polc alá, mintegy fél centit. Azt nem tudom valójában, hogy miért kell ennyire bedugni, de így kell, tehát azt gondolom, ha egy villám belecsap a térképasztalba, éppen a polc széle mellett, akkor az iratlyukasztó nyomókarja nem görbül el, s mi, a diadalmas emberiség adtunk egy kezet a természet erőinek. A vonalzótartó vájatába belehelyeztem mindkettőt, egymás mellé, hogyjól szoruljon, nehogy slendrián módon billeghessen rossz idő esetén.

Csak ezután kívántam jó éjszakát és jó őrséget.