A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Padlizsános lecsó, a kedvencem

Print Friendly and PDF

Sokáig törtem a fejem, hogy milyen címet adjak? Mert amit nagyon szeretek az a lecsó és a ratuille gyermeke, de egyik sem. Több, mint a magyar lecsó, a franciákénál kevesebb. De nagyon finom, minden nap enni tudnám!

Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma felszeletelve,
2 gerezd fokhagyma apróra vágva,
1 nagy padlizsán felkockázva,
3 db színes paprika felkockázva,
3-4 paradicsom felkockázva,
só, bors, bazsalikom

Először a padlizsánt sütöm meg. Nagyon forró serpenyőbe leheletnyi olajat teszek, csak annyit, hogy ne legyen száraz, bele a padlizsánt, és barnára sütöm állandó rázogatás, dobálás közben.
Félreteszem.
A hagymát olajon megkaramellizálom, azaz szép barnára sütöm.

 


Ezután mehet rá a paprika, átforgatom, pár percig párolom.



Most jön a paradicsom. Fedő alatt összerotyogtatom.



Majdnem kész, amikor a padlizsánt is rádobom.



Megszórom friss bazsalikommal.
Volt itthon maradék csicseriborsós rizsköret, arra szedtem, és hogy a lényeg le ne maradjon öntöttem rá Nagylegény a gáton chiliszószt. Ez nagyon kellemes, bazsalikomos, oreganós, kicsit zelleres, tehát abszolút passzol az ételhez! És nem igazán kell belőle sok, mert betyár erős! Csak az fogyassza, aki úgy érzi: nagylegény a gáton! (Bár a kis legény kevesebbet tesz belőle, és a túl erős gond megoldva).



Jó étvágyat mindenkinek!.

Nagypapa, valami történik a...

Print Friendly and PDF

Holnap ötvenéves érettségi találkozó, a menyem felugrott inget vasalni, és persze jött Máté, a kis unokám is!

Az ölembe kucorodott. Csodák csodája, most nem a Vasas indulót kérte, hanem fényképeket akart nézegetni. Elővettem a számítógép egyik sarkából az apja kicsi kori képeit (és háttérzenének betettem a Vasas 2011-es indulót is)-

- Az én vagyok, a Máté! - mondja, amikor Szabolcs fiam két éves kori képét meglátja... Ennek én is, és az édesanyja is örül.

- Éhes vagyok! - közli lakonikusan a nagy képnézegetés közben.

- Kérsz vajas kenyeret? - kérdeztem, és már mentem is a konyhába, hogy megkenjek egy szeletet.

- Pâine cu unt, pâine cu unt... (vajas kenyér románul) - kántálja az édesanyjának, és jön ki a konyhába. Megkapja a kenyeret, és megyünk vissza képnézegetni. Egyszer csak megszólal:

- Nagypapa! Valami történik a számban! - mondja csodálkozó szemmel. Aztán kikerekedik a szeme:

- Mi történik a számban, nagypapa? - és már hangosan kiabál:

- Jaj, mi történik? Mi történik a számban??? - és sír, egyre jobban! Én meg a fejemhez kaptam!

- Úristen! A chili! - a reggeli rántottához a deszkán szelem a habanerót meg a hasonló, több százezres (SHU) finomságokat, a deszka átvette a kapszaicint! Az unokám sír, de már nem nagyon. Az édesanyja kikapja a kezéből a vajas kenyeret, bekapja:

- Igen, chilis, de csak éppen hogy! Alig! Nem fájhat, inkább a meglepetés...

Remélem, ez volt a két és fél éves Máté első találkozása a későbbi (egyik) szerelemmel!!!

Tisztelet az ülőgumóknak! - MV Kambo 11. rész

Print Friendly and PDF

A rajnai kormányosunk elképesztő mennyiséget tud egy ültő helyben kormányozni. Megérkezett az új gépész, és kiderül, hogy mit nem vett észre Zbigniew?

2000. augusztus 11. péntek, Moerdijk, úton. Kettőkor indultunk. A folyami kormányosunk egy "piperkőc" hobó. Tele van tetoválva, olyan 55-57 évesnek nézem. Bozontos mellkasán már ősz a szőr, de a haja koromfekete, csak a tövénél fehér.

A tábori, összecsukható, hordozható (rejtett) fabudi...

Ez egy valamilyen különleges szerkezet lehet, ami a pasas zsebében - vagy másutt - lehet elhelyezve (felszerelve), mert egyszerűen hihetetlen, amit véghezvisz.
Délután kettőtől - és most ugorjunk az időben egy kicsit, pontosan holnap reggel kilencig - amíg ki nem szállt, megivott: két kólát, három Fantát, vagy hat teát és egy kávét. S eközben egy ültő helyében végigkormányozta a Rajnát, Moerdijktól Duisburgig, és el se mozdult az ablak elől. Én legalább hatszor elmentem volna pisilni ennyi folyadék után...
Embertelen meló (tengerész szemmel nézve) egy ültő helyben "letekerni" 19 órát.


Amikor mondtam neki, csak nevetett.
- Captain, amikor bárkám volt, márpedig tizenkét évig azzal dolgoztam, sokkal többet kormányoztunk egy ültő helyünkben.
Tiszteltetem az ülőgumóit... Amikor matrózként két órát kellett letekernem a Székesfehérváron, vagy a Cegléden, a második óra végén minden bajom volt. Igaz, nekünk tiltották - szocialista hozzáállásból kifolyólag -, hogy leüljünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a hozzáállás mindig parancsnokfüggő volt.

2000. augusztus 12. szombat, Rajna - Duisburg. Szóval, tizenegyre érkeztünk. Szépen komótosan elintéztem mindent az ügynökkel, és vártuk, hogy megjöjjön az új főgépész. Este hétig minden normálisan ment:

Kellemetlenül érzem magam

Megérkezett Andrzej Goscicki és Waldemar Kaminski az új gépész. Először természetesen Andrzej feljött hozzám, a kabinba, és megbeszéltük a folyó ügyeket, ezekre nem érdemes szót vesztegetni. Illetve csak annyit, hogy megígérte, hogy visszajöhetek, azaz számítanak rám a jövőben is, mint parancsnokra. Ezután szóba hozta Zbigniewet, hogy valójában miért küldtem haza? Láttam rajta, hogy nagyon kétkedve fogadja a dolgot, és nem biztos benne, hogy igazam van.
Elmondtam neki mindent.
- Oké, István -, válaszolta -, természetesen elfogadom, de az azért tény, hogy a hajó megy, a főgép működik, itt vagytok, minden baj nélkül. Talán mégse olyan rossz, hiszen harminc éves gépszerelő múltja van -, s éreztem, hogy nem hisz nekem száz százalékban. Nagyon kellemetlen érzés volt. Mintha én lettem volna a harapós, vad, magyar parancsnok, aki lengyel gépészeket vacsorázik...
Azért átadtam egy levelet neki, amiben leírtam, hogy miket művelt a hajón Zbigniew, és mi a véleményem róla. Az utolsó mondta ez volt:
"Haza kellett küldenem, mert vészhelyzetben kimondott veszélyt jelentene a hajónak, és normál körülmények között pedig túl sok problémát okoz."
- István, ne haragudj, ezt a levelet nem adom oda az ügynökségnek, mert ezzel kettétörjük egy életre Zbigniew hajózási karrierjét.
- Akkor tartsd meg magadnak, nem akarok neki semmi bajt okozni. Felejtsd el... -, mondtam, és valóban így is éreztem, mert már előbb is írtam, hogy sajnálom ezt a marhát belülről...
Később Piotr is elmondta, hogy mindenben igazam volt, aztán lengyelül kezdtek vitázni, később Andrzej mondta el, hogy természetesen leváltották Zbigniewet a kérésemre, de se ő, se az ügynökség nincs meggyőződve, hogy mindenben igazam lenne, és ezen vitáztak az első tiszttel.
Szóval vacsora után, fél nyolckor felszedelőzködtek. Hétkor átadtam a papírjait a hazamenő gépésznek, búcsúzóul mondott valamit, amit persze nem értettem, gondolom elküldött melegebb éghajlat alá...
Már a csomagokat cipelték, amikor a Goscicki kérdezett valamit Zbigniewtől. Az válaszolt, mire Andrzej leejtette a csomagját, és hitetlenkedve nézett a gépészre. Visszajött.
- Elnézést, István, le kell mennem a gépházba, s valamit ellenőriznem.
Öt perc múlva visszajött.
- Nem megyünk -, mondta vészjósló tekintettel. - A főgép totálisan oda van... - ennyit értettem az egészből, amit regulátorról, és a fordulatszabályozóról mondott.
Felhívta a feleségét, hogy késni fognak, mert éjfél előtt nem tudnak indulni.
Este kilenckor talpig mocskosan feljött.
- Nagy a baj... - mondta. - Az egyik hengerfej megrepedt, ki kell cserélni... Ez a vadbarom nem vette észre, hogy folyik a gép oldalán a hűtővíz... Elállította fordulatszabályozót, hogy levegye a terhelést, és ezzel "megoldott" mindent. Nagyon elbarmolta a főgépet. Csoda, hogy el tudtatok eddig jönni...
Telefon Lengyelországba, a sofőr nem tud tovább várni, vasárnap délben szolgálatba kell állnia a taxivállaltnál, majd hétfő délutánra érkezik újabb kocsi. Andrzej újra hívta az asszonyt, előbb a két éves kisfiával beszélt, majdnem elsírta magát, mert a gyerek nem értette meg, miért nem jön haza a papa, hisz megígérte, hogy vasárnap Luna Parkba mennek. A felesége se volt boldog, mondanom se kell.
Éjfélkor lefeküdtem, még nem fejezték be a javítást. Természetes Wadek, az új gépész, és Zbigniew dolgozott, bár ez utóbbi totálkárosra itta magát közben.

2000. augusztus 13. vasárnap, Duisburg. Egész nap dolgoznak a gépházban. Amikor Andrzej egy kis lélegzethez jutott, feljött.
- István, én most nagyon mérges vagyok -, mondta, és kristálytisztán látszott is rajta. - Most már elhiszek neked mindent. Ez a f...kalap nem csinált semmit a gépházban. A leveledet odaadom Mr. Cyrsonnak is, és a tulajnak is.
Közben Zbigniew persze berúgott, akár az albán szamár. Sajnos társa is akadt, mert az öreg matróz, Wojciech jó cimbora az ivásban. Őt ma még hagyom, de ha holnap reggel hatkor nem lesz üzemképes, akkor kitekerem a nyakát neki is.
Délután két órát járt a főgép, úgy néz ki, minden rendben van.

Nagymarosi Csípős Fesztivál

Print Friendly and PDF

Úgy tűnik, hogy elhanyagoltam a blogot. De hát az úgy van, hogy ültetés után az ember arra vár, hogy történjék valami, azaz legyen már termés, amit megmutathat...

Vajon miért van az, hogy a különböző események szervezői azt gondolják, hogy augusztus utolsó hétvégéjén már mindenki ráér, így aztán ekkor van a legtöbb és érdekes rendezvény. Én a nagymarosit választottam 2016 augusztus 27-én. Régen vártam (egész évben, a Solymári Chilimikulás óta), de végre itt van! Pedig a kusza nyaram miatt sok minden nem úgy alakult a chilik körül, ahogyan szerettem volna. A hét elején még úgy volt, hogy nem tudok ide se jönni, de végül sikerült.

Nem írok beszámolót, mert azt nyilván sokan megteszik, felteszek néhány képet, és hozzájuk tessék elképzelni a sváb zenét, amire a Wildenrosen néptáncegyüttes táncolt.

chilifesztival-103.jpg

Aztán keletit amire hastáncosnők mulattatták a publikumot, volt uruguay-i zenész, hangulatos volt, amíg az ember kószált a sátrak között és mustrálta a palackokba, üvegcsékbe és tégelyekbe zárt tüzet.

Volt chili szépségverseny, a nevezett növények előtt le a kalappal.

chilifesztival-101.jpg

Volt tombola, amin olyan szerencsés voltam, mint még tombolán soha! Nyertem két csípős bio gyümölcslevet, egy tekercs perennyica sajtot, és egy Chilivilág feliratú bögrét. Három nyeremény az öt tombolából!

chilifesztival-102.jpg

Na, meg volt erős evő verseny.

A versenyzőknek Nagymarós Spagettit szolgáltak fel, kinek többet, kinek kevesebbet,, nyilván nem volt egy mérleg, ahol - mondjuk - mindenkinek kimértek volna 20 dekát... Ha a színpadra ültették volna őket (ahogyan bejelentették) sokkal többen láthatták volna őket, nemcsak az első sorból.

chilifesztival-104.jpg

Nem akartam hősködni, nem indultam.

chilifesztival-105.jpg

A verseny után sorban álltam én is egy kis maradék spagettiért. Igazság szerint otthon sokszor eszem erősebbet.

chilifesztival-106.jpg

De mivel volt aki erősen izzadt, meg minden, azt hiszem, gyengébbet kaptam, mint a versenyzők. Így aztán ki tudja, ki milyen erőset kapott? Ha én rendeznék spagetti evő versenyt, főznék egy jó erős szószt (ez itt is megvolt), a versenyzőket egyenként hívnám a színpadra, némi humoros, nagyképű duma kíséretében mutatnám be őket. Aztán mindenki kapna negyed kiló főtt spagettit (nem mérték), és kisorsolva 100 ml. szószt, amit a versenybírók öntenek a spagettire. Tenném ezt, ha vérre menő verseny lenne, ahol a győztes lenne a Nagymarosi Tűzokádó Chilikirály egy évig és kapna csiliből font nyakláncot, meg koronát, meg tudja a csuda mi minden frinc-francot.

De mivel itt nem volt semmi felhajtás, csak egy buli, így is jó volt. (Az ötleteimre nincs szabadalmi védettség, jövőre szabadon felhasználható)

Számomra itt ért véget a fesztivál, az utcabált meghagytam az ifjúságnak...

Sajnálom, hogy a solymári fesztivál a következő hét végén lesz, mert ilyen sűrűn sok a jóból. De elmegyek ha tudok!

(Nem tudtam.)

 

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika