Tudod-e hogyan megy egy tengeri mentési gyakorlat a parti erők részéről? Ehhez ráadásként meghívlak az ősi Berkeley kastélyba egy kirándulásra!

Május 31. csütörtök, úton.

Tulajdonképpen egy eseménytelen nap lett volna, ha Land's Endet elhagyva nem lettünk volna részese egy váratlan akciónak.

Tengeri mentési gyakorlat

Délután két óra körül egy helikopter jelent meg mögöttünk. Előbb egy pillanatra inamba szállt a bátorságom, mert attól tartottam, hogy rossz helyen hajózunk, vagy egyéb szabálytalanságot követtünk el. Önkéntelenül is kihajoltam, hogy megnézzem, nem szennyezzük-e olajjal a tengert, aztán bementem a hídra.

- Priwall, Priwall, a helikopter hívja a Priwallt - hallottam a VHF rádióban. Válaszoltam.


- Engedélyt kérünk, hogy mentési gyakorlatot folytassunk, és embereket tegyünk a hajóra! - mondta a pilóta.

Megkönnyebbültem, az engedélyt persze megkapták.

Ezután két tagot engedtek le kötélen a pupára (hajófar), majd visszavették őket. Gyorsan, szakszerűen hajtották végre. Azt mondják, az Angol Parti Őrség számtalan tengerészt kimentett már a háborgó tengerből.

El is hiszem, ha ilyen lelkiismeretes gyakorlatoznak. Miután nálunk végezte, átmentek egy közeli hajóra, és ott is leereszkedtek.

Gáti Laci mondta, hogy gyakran jönnek, még igen rossz időben is megcsinálják.

Jó tudni, hogy biztonságos vizeken hajózunk.

Június 1. péntek, úton, Sharpness.
A révkalauz hajnali fél kettőkor szállt be. Világos volt, amikor megérkeztünk a zsilip elé.

 

Mütyür zsilip

Azt hiszem, ez a világ egyik legkisebb zsilipje, amit tengerjáró hajók is használnak. A hajóorr nem volt messzebb, mint másfél méter a zsilipkaputól, és így is a farát keresztbe kellett állítani, hogy be lehessen a kapukat csukni.

Jobbról-balról volt legalább két méter még a falig. Pillanatok alatt megtelt a csöppnyi zsilipmedence, s mehettünk a négyszáz méterre levő rakparthoz.

Jó hírrel szolgált az ügynök: leghamarabb hétfőn este, vagy kedden reggel mehetünk el. Így miénk a hétvége, lesznek nyugodt éjszakáink, szóval minden a legnagyobb rendben van!

Azt hiszem, elmegyek kirándulni a közeli kastélyba, mindenki ezt ajánlja.

Június 2. szombat, Sharpness.
Szabolcsnak ez nagy nap, szegénykém nagyon bízik a botlábú sztárokban, és reménykedik, hogy este győzünk Bukarestben. A barátjával nézi a meccset az apja irodájában. Megmondtam, hogy utána SMS-ekben kérek beszámolót. Adja Isten, hogy örömmel írhasson. Komolyan mondom, azért szurkolok csak nekik, hogy a fiam örülhessen egy szép győzelemnek... Nekem megadatott, hogy Albert, Farkas, Tichy, Mészöly, Göröcs, Bene, Dunai II, Fazekas, Sóvári, Bundzsák, Grosics, Hidekúti játékának örülhettem, neki sajnos csak "ezek". Szegény gyerek...

Akit a "történelem füstje" megcsapott...

Az a valaki persze én vagyok.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem ha gyerekkoromban azt mondták, hogy várkastély, akkor egy csupa rom, düledező épület jelent meg a képzeletemben. Ehhez a szóhoz a régmúlt tapadt, valami olyasmi, ami végérvényesen lezárult, ami csak a "történészekre" tartozik. Sose tudtam elképzelni, hogy egy kastély "működhet", ráadásul tanúja a történelemnek, az európai írott történelem hajnalától, napjainkig.
Nos, ma találkoztam egy épülettel, egy olyan kastéllyal, amit a lakói állandóan alakítgattak, mindig az adott kor technikai színvonalához igazítottak, s tették, teszik ezt mind a mai napig!
Délután kilátogattunk a közeli kisvárosba, Berkely-be, s megnéztük a várkastélyt.

 

Berkeley Castle

A shipi, az öreg Kohn (persze nem ez a neve, csak a hajón hívják így az idős kereskedőt) délután kettőkor várt a kikötő kapuján. (Vett egy karton cigit, adott érte 10 fontot, ő továbbadja 30-ért, aki megveszi nyer 10-et, ő 20-at, én csak 10 dollárt...) A furgonjával öt perc alatt kivitt a Berkeley család kastélyához.

Először a nyugati kapu előtt, a külső udvarban sétáltunk egy sort, megnéztük a kiállított hajóágyúkat, le is fényképezett Zoli egy 1350-ből származó török ágyú mellett, biztosan családi hadizsákmány lehetett. Sok tengerész volt a családban.
Fantasztikus volt számomra, látni az eredeti, ha jól tudom, a 13. században épült falakat, a falakba vágott gótikus ablakokat, egy későn hozzáragasztott barokk erkélyt, 19. századi cinezett vízlevezető csatornákat, a 20. század eleji fűtőtesteket, mely mind-mind azt tanúsítja, hogy a Severnhez közeli angol kastélyt ősidők óta lakják.
A családnak 850 éve ez a "fészke". Az angol historikusok szerint is ritkaság az olyan várkastély még a brit szigeteken is, melyet egy család birtokol majd kilencszáz éve, melynek falai között angol királyt gyilkoltak meg (II. Edwardról van szó, látható a cella, ahol napjait tengette, és végül megölték), melynek falai között vendégeskedett John Trevisa az 1300-as évek második felében, aki a legkorábbi Biblia fordító volt brit földön, s a kastély túlélte Cromwell támadását is. Az angolok szerint a legromantikusabb kastély a mai napig Berkeley-i.

Az épület túlnyomó részét az arra kíváncsi turista potom 5,50 fontért meglátogathatja. Mi is végigjártuk, megcsodáltuk az ebédlőt, ahol tizenkét személyre volt megterítve a családi ezüstkészlettel, megnéztük a konyhában az irdatlan nagy nyársat, amire egy ökröt is fel lehetett nyársalni, megnéztük Sir Francis Drake hálószobáját, és egy méretes hajósládáját, a kínai porcelángyűjteményt, és elmondani nem lehet, mi mindent. Legérdekesebb a múlt mindennapos használati tárgyai voltak. A harangjáték a konyhában, volt vagy nyolc különféle, hogy a csengő-bongó dallamról felismerjék, honnan szól csengőhívás. Serpincében vagy hat darab, 8-10 hektós hordó állt, a borpincében a palackok sorakoztak polcokon, a nagyteremben trónszerű karosszék, a fegyverszobákban puska és kard minden korból.
A falakon persze ott sorakoztak a család ősei, mind-mind komor tekintetű uraságok és őlédiségeik, a feleségeik, a családi ősanyák...

Mr. és Mrs. R.J.G. Berkely mostani lakosztályait nem lehetett megtekinteni, de a mindenki számára elérhető árú és szép brosúrában ott a fotó, s az utolsó oldalon a családfa.
Az első a sorban: Roger de Berkely (elhunyt 1093), s az utolsó: Henry John Berkeley (született 1969-ben), a családfa 28 nemzedéket ölel fel. (Jelenleg van fiatalabb tagja is a családnak, de ők nem a kastély lakói.)
Nagyot sétáltunk a parkban. Mondjam, hogy milyen fantasztikus volt az "angol" gyep? Az ember félt rálépni. Megvártunk egy látogató csoportot, és csak utánuk mertünk rátaposni erre az évszázados, élő, biológiai műremekre. Lesétáltunk egy kis medencéig, ahol vízililiomok tenyésztek, s megpihentünk egy padon.
Külön jegyet kellett váltani egy bélásért (bár fontban mérve a kettes azért ér is valamit...) ha a pillangóházba be akartunk menni, és akartunk.
Nem nagy, mintegy 120 m2 alapterületű az egész. Párás, kicsit fülledt a levegő, és van vagy harminc fok. Számomra meglehetősen ismeretlen pillangók között sétáltunk, volt jó tenyérnyi is, de kisebbek is akadtak szép számmal. parányi tavacska van a melegház közepén, benne piros, fehér, fekete színű aranyhalak, és mintha egy teknőst is láttam volna. Sok virág ismerősnek tűnt, de az orchideákat felismertem. Lila, cirmos, vörös, sokféle volt, és nagyok...

Hazafelé bandukoltunk.

Hát... mit mondjak? Sokkal kényelmesebb egy furgonban beszáguldani, mint az angol táj

szépségeit élvezni. Másfél óránkba került, mire beértünk. Azért a városka végén megálltunk, és elbambultunk, mert nem akartunk hinni a szemünknek. Igen, valóban Angliában vagyunk! Fehér ruhába öltözött urak, ütővel a kezükben rohangáltak a gyepen: kriketteztek. Lehet, hogy sörmeccs volt, lehet, hogy bajnoki forduló volt, tény, a nézőszám velünk megduplázódott. Mivel hiába néztük, nem lettünk-e sportágban szakértők, hagytuk, hadd csapkodják a labdát, ugráljanak érte, fussanak vele, otthagytuk őket a dekadens, úri sportjukkal egyetemben...

Ja, ami igen pozitív, nem ütöttek el az országúton, csak egyszer akartam a marha autós elé lépni, mert ezek mindig másfelől jönnek, mint az ember várná...
Ami baj: nem vittem a videókamerát, mert valószínűleg a nyaka véres. Megy, számolja a lefutott filmet, de nem tudok semmit visszanézni, azt hiszem, a fejjel van valami gond.
Fényképeket viszont készítettem.

Este nyolc után pár perccel hívott az asszony, és búsan közölte, hogy 0-1. Azaz inkább 1-0, mert a románok ugye otthon játszanak. Amikor vége volt, akkor búsan telefonált, kettő nullra kikaptunk, nagy dolog. Amíg egy kutyaütő Hrutkának 80 milliót fizetnek 3 évre, addig nem is lesz foci itthon. Millión felüli pénzt csak a nemzetközi szinten teljesítőknek szabadna adni, na mindegy, nem ragozom, rajtam semmi se múlik. Meccsjegyre legalább tíz éve nem költöttem, és úgy néz ki, nem is fogok. Egy ezres kilencven percért, ilyen játék mellett, röhej!
Jóéccakát, fáradt vagyok.