A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Mi obligación go shore, purquois respiración - MV Petra (2) 6. rész

Print Friendly and PDF

Január 4. kedd, úton - Valencia - úton. Hát, elég hamar eljöttünk Valenciából, de azért sikerült kimenni két és fél órára a városba.

Bevásároltam


Azaz nem is a városba, hanem egy hatalmas shopping centerbe vitt ki az ügynök, amikor elpanaszoltam a búmat, hogy csak az a "téli" ruhám van amit most hordok, amiben leutaztam Trinidadba. Megjegyezte, hogy nagy tömegnyomorra számíthatok.
- Persze, hiszen a karácsony utáni árleszállítás van - mondtam, nagy mindentudóan.
- Dehogy, captain... - mondta mosolyogva. - A karácsony nálunk nem olyan nagy ünnep, mint a Háromkirályok. Nálunk most van a bevásárlási láz. Tudja, az ajándékozás...
- A gyerekek karácsonykor nem is kapnak ajándékot?
- Dehogynem...
- Itt jó gyereknek lenni, kétszer ünnepelni...
- Hát, csak a gazdagok engedik meg maguknak, hogy kétszer adják az ajándékot. A szegényebbek most, január hatodikán.
Igaza volt. Hatalmas tömegnyomor, hosszas keresgélés után találtam bankot, amelyik beváltotta a dolláromat. Először egy fekete farmert vettem, érdekes, amelyiket kiválasztottam, az pont jó volt rám, 50-es, amekkorát nyáron vettem a Skálában. Utána cipőt vettem.
Megmutattam a kisasszonykának, melyik tetszik. Felpróbáltam. Jó volt.
- Megveszem... - mondtam, mire az eladó harsányan kacagni kezdett. Nem értettem, mi a humor tárgya?
- Ha minden vevő ilyen lenne... - magyarázta. - Bejön, megnéz egy cipőt és megveszi. Nem válogat... Nahát!
Legtöbbször így vásárolok.
Két pulóvert is vettem, meg egy kabátot, vízhatlan, és könnyű. A vásárlás végén ezer pesetám maradt. Most egy dollár 160-at ér, másfél éve, Pasajesben 82 volt!
Fél hétre a hajón voltam, nyolckor indultunk.

Január 5. szerda, úton, Barcelona, Úton. Egész délelőtt a hóvégét készítettem elő, egykor érkeztünk, ötkor el is mentünk...

Egy kis baki...


Azt hiszem, a legnagyobb gondom az, hogyan számítsam ki az érkezés idejét. Na, persze az egyszerű, hogy a megteendő utat elosztom a sebességgel, és kész. De figyelembe kell venni az időjárást, honnan jönnek a hullámok? Ha szemből a sebesség lecsökken, ha oldalról, akkor elkerülendő a nagyobb dülöngélést, irányt kell változtatni, és mind késést jelent. Barcelona és Marseille között négy útvonalunk van, ami közül választhatok. Ha észak-nyugati szél dühöng (ami a leggyakoribb) akkor 221 mérföld az út a partok mentén, ha délnyugati a szél, vagy csendes a tenger, akkor egyenesen, átszelve a Lion öblöt 180 mérföld.
Nos, az időjárás-jelentés alapján úgy saccoltam, hogy egy középarányost vehetek, 200 mérföldet, felmegyek Cap Bearig, és onnan egyenesen Marseille. Megadtam az érkezést 15.00-ra.
Szinte azonnal jött a válasz, hogy teljes sebességgel menjek, mert 13.30-ra megrendelték a rakodómunkásokat.
Nem szívesen, de nekiindultam az egyenes, legrövidebb úton, s megadtam, hogy 12.30-ra megérkezem.

Január 6, csütörtök, úton, Marseille, úton. Reggel hétkor keltem, mert izgatott az érkezés időpontja. Nos, a szél végig hátulról jött, és a sebességhez hozzáadott még másfél csomót, így aztán háromnegyed tízkor már a pilot a hajón volt, és egy óra múlva part mellett álltunk.

Pierre baja


Azt terveztem, hogy kimegyek, és elintézem a pénzem hazautalását. P. Jullien, az ügynök megígérte, hogy kivisz kettőkor. Így türelmesen vártam. Pierre azt mondta, hogy sajnos ő nem tud várni, mert neki szüksége van a kikapcsolódásra. Valahogy így közölte:
- Mi obligación go shore, purquois respiración.
Magyarán kocsmázni és kártyázni ment ki. Tulajdonképpen magasan tojik arra, hogy mi történik a hajón amíg Marseille-ben állunk.
Fél három körül beállított Mr. Le Tallec, a cég technikai igazgatója. Persze Pierre-t kereste. Kérdezte, hogyan boldogulok vele? Na, most mit mondhattam erre? Igaz, hogy szegény feje (Pierre-é) állandóan mondogatja, hogy mondjam meg a központnak, hogy ő egy "veri gúd séf mechanik", de ha ezt mondom Le Tallec-nek, akkor rólam lesz meg a véleménye. Így annyit tettem, hogy nem mondtam semmi rosszat Pierre-ről, hanem csak az igazat, hogy beszélgetni úgy ahogy tudunk, de a gépről szinte semmit. Legalább is nem annyit, amennyire szükség lenne. Pierre nagy bajban volt, amikor elmondtam, hogy itt volt a főnöke.
Este úgy elmentünk, ahogyan az elő van írva.
Ez se tetszett Pierre-nek. Miért érkeztem olyan hamar, morgolódott. Egy éjszaka Mareille-ben kijárt volna neki... Na, ja. Én meg nézhettem volna magam.
Le Tallec megmondta, hogy Gaugen három hónapos szerződéssel jön a hajóra. Amilyen szemét vagyok, ezt is megmondtam Pierre-nek, azóta háborog magában, hogy ez nem járja, mert Gaugen nyugdíjas háromezer dollárért, neki meg csak ezer lesz, és tessék, ő hazamegy, a másik meg a nyugdíj mellett kereshet.
Azt hiszem a főgépész úr összekeveri a vállalatot a kormány szociális védőhálójával. Az persze fel se merül benne, hogy mindenki menekül tőle, ő az a Jolly Joker, aki csak akkor alkalmas, ha más nincs elérhető közelségben. (Persze némi fogalma lehet a dolgokról, mert különben nem rágná a fülemet állandóan azzal, hogy mondjam meg a központban, hogy milyen jó főgépész is ő. És persze ezt tette Maciejjel is. Ha biztos lenne magában, nem lenne szükség erre.)
Őrület, hogy indulás után mennyi dolgom volt, rendbe rakni a dolgokat, papírokat, az adminisztrációt.

Fin de anno, no problerm! - MV Petra (2) 5.rész

Print Friendly and PDF

December 31. péntek, úton, Oran. Reggel arra ébredtem, hogy a sót kifelejtettem a bejgliből. Megkóstoltam, azért ehető...

Most, amikor írom a naplót, jól érzem magam. Itt volt a kikötő-kapitányság, az ügynök, utána felhúztuk a járót, és minden nyugodt. Csak holnap reggel kezdik a kirakást, a hajóbérlő pedig idegeskedjen, hogy hiába minden, nyugodt szilveszternek nézünk elé.

Egy nagy igazság

Azt mondja Pierre, hogy a franciák szerint, aki kubai szivart szív, annak nincs semmi gondja. Ezek szerint nekem sincs, mert ma este is kaptam egyet Pierre-től, és szép komótosan elszívtuk vacsora után (ami egyáltalán nem közelíti meg a magyar szilveszteri terített asztalt).
Délután tévéztem, a Dunát néztem. (Szerencsére csak holnap kezdenek dolgozni, így nyugodt szilveszterünk lesz).

Volt jobb...

Két hölgy és Gyurkovics Tibor volt a három műsorvezető. Nem dobtam magam hanyatt a műsortól, igen kevés vidám percet szereztek (leginkább Szabó Gyula, aki a magyar népmesék stílusában adott elő - "alárajzkisérettel" meséket a "szocializmusi időkből".
Sajnos a műsorvezető-író úr nem volt a helyzet magaslatán. Összehordott hetet-havat, sok gondolatának nem volt se füle, se farka... Úgy gondolom, taj-picsa részeg volt a szilveszter tiszteletére.
Éjfél előtt a hídon voltam, ahogyan a társaság előírta. Száraz pezsgővel koccintottunk, szóltak a hajókürtök, kézi fáklyákat gyújtottunk. Minden hajó válaszolt a kikötőben, és a horgonyon is. (A himnuszt így nem hallottam.)

Január 1. szombat. Oran. Megkezdődött a kétezredik év. Ahogyan Orbán Viktor mondta a parlamenti ünnepségen, mától számított ezer évig minden nap kettessel kezdődik a dátum. Ez egy nagy igazság! Hogy részese lehettem, nem érdem, de nagyon jó érzés.
Éjfél után amíg a többiek puszilkodtak, ölelkeztek, addig gyorsan leellenőriztem a műszereket és készülékeket. Természetesen semmi baj, ahogyan nem volt a világnak azon részein, ahol már hajnal van.  A fotón a Petra hídja az éjféli koccintás után.


Utána megnéztem a Dunán egy amerikai vígjátékot, négykor feküdtem le.
Fél nyolckor ébredtem.
Délelőtt hivatalos cigaretta kunyerálók jöttek, elintéztük a vizsgálatot, de most keményebb voltam, mint az elmúlt úton, így nem ment el annyi cigaretta.
Délután ledőltem, bekapcsoltam a tévét.

Január 2, vasárnap, Oran, úton. A rakodás komótosan halad, délelőtt a hóvégével dolgoztam.
Kicsit elszálltunk a kajával. Napi 62 frankra jött ki a kajapénz, ez nem kevesebb, mint 2400 forint / fő / nap. Hát ebből igazán lehet dőzsölni, de mivel nem akarom, hogy a fejemre koppintsanak egy kicsit megkozmetikáztam a leltárt, és megrugdostam a szakácsot, hogy januárban fogja vissza magát, nem kell minden nap kétszer irdatlan mennyiségű húst fogyasztani, és a 31 frankos bort csak vasárnap tegye az asztalra. Januárban lesz palacsinta vacsorára, káposztás nudli sült szalonnával, tükörtojás karfiollal és burgonyával. Veszünk más húst is, mint bélszín és hátszín, pezsgőt se iszunk annyit, mint decemberben, és minden helyrejön.
Megmondom őszintén, egyfelől nem rossz dolog parancsnoknak lenni. Háromnegyed nyolc körül kelek, akkor reggelizem, amikor jól esik, mindenben kiszolgálnak. Csak az a bibi, hogy alig mozgok, jókat eszem, és egy kicsit meghíztam (amióta a Petrán vagyok).
Na, de ma van az új élet kezdésének az ideje, majd meglátjuk, hogy mi sikeredik, az elhatározás megvan, a lehetőség is adott, hogy lefogyjak. Pierre-nek már megmondtam, hogy vége az ebéd és vacsora előtti whisky vagy Ricard aperitifnek, nem vette rossz néven... Marad a vacsora utáni szivar (ha ad). A képen Pierre somolyog a whiskyjébe.

Az oráni ügynökünk igen nagy segítségemre van.
Megmondta, hogy kinek mennyi cigit adjak, legalább három kartonnal megspóroltam, de a végén kiderült, ez a visszafogás rá nem vonatkozik. Kért volna többet, de miután megtanított, hogy a lejmolókkal nyugodtan kemény lehetek (kivéve a vámot), ezért vele szemben alkalmaztam először. Azért a végén kapott egy fél karton Fantát.
Öt előtt befejeztük a berakást. Jött a rendőrség embere, hogy hat húszkor jönnek, a pilot pedig fél hétkor. A gép kész volt fél hét előtt. A rendőrség fél nyolckor jött, a pilot nyolc előtt öt perccel. Addig mindenki ténfergett, készenlétben volt (én is a hídon). Negyed kilenckor a nyílt vízen voltunk. Éjfélig az én őrségem.

Január 3. hétfő, Mostaganem, úton. Éjfél után tíz perccel érkeztünk. Azt mondja a kikötő, hogy most indul egy hajó, annak a helyére megyünk, tíz percet várjunk. Fél háromra kötöttünk ki. És borzalmas hidegben, volt vagy hat fok, és jókora szél. Egészen átfáztam.
A parti őrség pofára esett, mert Oranban elfogyott az összes cigim, és nem tudtam adni. Azt hittem, ők kinyitják a vámszekrényt, de kiderült (hála Istennek), hogy tilos. Megspóroltam három kartonnal.
Most szerencsénk volt, mert nem kellett sokáig vacakolni, a pilot hamar jött, és öt körül már a nyílt vízen voltunk.

A komoly döntés nagyon rohadt dolog... - MV Petra (2) 4. rész

Print Friendly and PDF

December 27. hétfő, Marseille. Korán reggel bejött az ügynök, utána a leveleimet nyomtattam. A rakodással este nyolc előtt végeztünk.



Az első igazán nehéz döntés


Ami ezután jött, az a legrosszabb álmaimban se jöjjön elő.
Kezdődött azzal, hogy a manőver kezdetekor nem volt bal főgép. Később helyrehozták a hibát, de már ideges voltam.
Amint megyünk a kikötőben, hallom, hogy Fos Port Control viharjelzést ad: éjfél körül 11-12-es szelet jósolt a környékre. A legerősebb vihar, amiben eddig voltam, az tízes erősségű széllel járt. Ehhez hozzátartozik, hogy indulás előtt megnéztem az időjárás-jelentést, és semmi különös nem volt. Egyszerűen nem értettem. Közben már a kikötő bejárata közelében voltunk, határoznom kellett: vagy nekimegyek az ítéletidőnek, vagy horgonyra állok, és kivárom a végét.
Felhívtam a hajóbérlőt, és elmondtam, milyen idő várható, és közöltem, ledobom a horgonyt Marseille előtt. A pilot jó védett helyre hozott, lehorgonyoztunk, és elment.
Lefeküdtem éjfélkor. Egykor arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk. Fel a hídra. Odakint üvöltött a szél, a hajó a horgony körül forgolódott, és amikor oldalba kapta a hullámokat, akkor olyan dülöngélésbe kezdett, hogy az őrület. Marek is felkelt, a matrózokkal lement a raktárba, ellenőrizni a rakományt. Az egyik kamion elmozdult, nagy nehezen megkötötték.
Olyan ideges voltam, hogy beszélni alig tudtam. Megálltam, horgonyon vagyok, ahelyett, hogy mennék - egy hajóbérlő sincs oda az örömtől, ha a hajó horgonyon áll, és ezt kevés parancsnok engedi meg magának (a menedékbe vonulást) -, és ha itt, horgonyon törik össze a rakomány, akkor jól nézek ki! Szerencsére kitaláltam, hogy beindítom az orrsugár-kormányt és azzal tartottam a hajót merőlegesen a hullámokra. Hajnali fél hatkor mentem el szundítani egy kicsit.

December 28. kedd, Marseille, úton. Reggel későn ébredtem

Az a fránya időjárás

Kilenckor megkérdeztem a Kikötőkapitányságot, hogy mit mond a meteorológia, mert csak francia nyelvű időjárást ad a francia parti őrség. Ugyanazt mondta, mint este, nyugati, északnyugati 10-11-es szél. Leadtam egy táviratot a Sudcargos-nak, hogy milyen az idő, s még nem indulok. Erre azonnal visszajött egy üzenet, hogy nézzek jobban utána az időjárásnak, mert nekik azt mondták a kikötőben, hogy 3-4-es erősségű szél van. Ez azért pofátlanság, és ráadásul senki se írta alá a táviratot. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy igen jó néven vennék, ha elindulnék. Éppen akkor vette a Navtex a következő időjárást (a francia haditengerészettől, ez mindig korrekt), hogy továbbra is 10-11-es a szél, délutánra javulás várható, akkor csak 8-9-es lesz. Lefénymásoltam s elfaxoltam a Sudcargos-nak. Utána meg se nyikkant a telex.
Ettől függetlenül remegett a gyomrom, ideges voltam, mert később sehol se találtam friss jelentést az időről. Végül négy órakor úgy döntöttem, elindulok. Szerencsés döntés volt, mert viszonylag normálisan mehetünk. Indulás után jött a következő időjárás, valamivel kedvezőbb időt adtak, ez megnyugtatott.
Szerencsére a haditengerészet forgalom ellenörző pontján engedélyezték, hogy szorosan a part mellett haladjak (ugyanis veszélyes rakományunk van 150 tonna, s ezzel az előírások szerint nem lehet 7 mérföldnél közelebb hajózni a francia partok mellett). Így viszonylag jó - 7 csomó - sebességgel megyünk. Holnap este Barcelona, ha az Isten is úgy akarja.
Indulás után kiengedtem, feloldódott a feszültség, és megnyugodtam.
Őrületes felelősség megtalálni a helyes döntést a biztonság és a hajóbérlő érdeke között. Tulajdonképpen egész idő alatt az nyomasztott, hogy tudtam: helyesen döntöttem, de nem veszik jó néven. Azt tudják, hogy nem adhatnak utasítást semmilyen körülmények között, a felelősség, tehát a döntés joga is az enyém, de az természetes, hogy elvárják: a hajóbérlő érdekeit is tartsam szem előtt.
Mennyivel más (könnyebb) elsőtisztként átélni a dolgokat! Azon tűnődöm, kell-e nekem mindenáron parancsnoknak lennem?
Ja, és még valami: most én aggódtam, és Pierre ült a babérjain, csak az a különbség, hogy ő nem kap tőlem szivart...

December 29. szerda, úton, Barcelona. Teljesen nyugodt napunk volt (a tengeren). Az idő - partközelben - jó volt, sütött a nap és 8 fok volt, így aztán fáztam.

A lüke szakács


Szegény Ryszard jóindulatú, de azt hiszem, egy kicsit szétszórt, egy kicsit lezser. Nem főz különösebben kiemelkedően, de rosszat még nem tett elém.
Kezdem azzal, hogy a marseille-i ügynök az elmúlt úton adott 8 kiló mazsolát és nyolc kiló datolyát, hogy ez "speciális ajándék" a Ramadántól szenvedő szegény algériai partnereiknek. Ryszard nem számolta át, és kiderült, hogy másfél kiló datolyával kevesebb volt. Ki kellett mennie és megvenni. Tulajdonképpen nem is a három zacskó datolya került sokba, hanem a taxi oda és vissza.
Nem tudom, hogyan számolja ki, hogy mennyi élelmiszer kell egy hónapban, de tulajdonképpen nem is igen érdekel, ez az ő dolga. Ma ebéd után mondja, hogy milyen klassz tortát csinál szilveszterre. Belesütött egy egyfrankost, és akihez kerül, annak valami ajándék jár majd. Úgy döntöttem, kap egy üveg whiskyt.
Erre mondtam, hogy ma délután úgysincs időm aludni, tehát megcsinálom a bejglit. Valami nem volt kristálytiszta, mert nagy lelkesen rendezgette a hozzávalókat, de többször mondogatta, hogy ráér holnap.
Oké, nem erőltettem a dolgot.
Vacsora után azt mondja, kimenne a szupermarketba egy órára. Nem értettem, miért kell neki a boltba menni, de hadd menjen, gondoltam. Amikor visszajött, belenéztem a szatyrába, hát három kiló lisztet vett. Kiderült, hogy nincs egy deka se a hajón. Vagy elfelejtett rendelni Marseille előtt, vagy elszámolta magát, vagy egyszerűen nem használnak annyi lisztet, mint mi - és ez igen valószínű -, tehát nem aggódott különösebben azért, mert kifogyott.
Azt hiszem, magában elátkozott, hogy a "hülye magyar starekra" (parancsnok, egymás között így hívják a barbát: öreg) most jött rá a süthetnék. Azt hiszem, nem merte megmondani, inkább kiment, és vett lisztet a saját pénzén.

December 30. csütörtök, úton. Kellemes nap, csendes vizeken hajózunk. Délután bejglit sütöttem. Azt hiszem, soha ilyen jól nem sikerült.
Felhívott Encsike, de valami nincs rendben a telefonnal, mert nem csöngött. Véletlenül kézbe vettem, és éreztem, hogy remeg, rezeg. Próbaképpen felvettem, és mit ad Isten, az asszonyka volt.

No problem, Petra Oran fin de anno...


Távirat érkezett, ékes francia nyelven, s úgy sejtettem, hogy a kétezres évvel kapcsolatos dátum gondok miatti intézkedéseket tartalmazza. Átvittem Pierre-nek, aki imígyen fordította le:
- No problem Is tevan, Petra Oran fin de anno...
Nohát, ez nem túl sok, gondoltam, de azért táviratoztam a CMO-nak, hogy valóban ezt küldték-e? Gondolom, jót vigyorogtak a táviraton, mert este megkaptam az angol nyelvű utasításokat a biztonsági rendszabályokról, amiket a biztosító előírt.

Lö motőr command problem... - MV Petra (2) 3. rész

Print Friendly and PDF
December 22. szerda, Mostaganem, úton, Oran. A mai éjszakám valamivel jobb volt, mint a tegnapi. Elég jól aludtam. Délután eljöttünk, és hatra kikötöttünk Oranban. A manőver kicsit rázós volt, mert túl gyorsan közeledtünk a rakparthoz, de nem lett baj, sikerült megállítani a hajót.

Későn, volt vagy fél tíz, mikor az ügynök bejött. A szokásos formaságok után a rakodásról beszéltünk. Be akarják fejezni szenteste a hajót. Hát meg kell, hogy mondjam, ennek nem örülnék. Még menetben is jobb, mert az indulás mindenki számára azt jelenti, hogy készenlétben kell várakozni, amíg végre elintéznek mindent, a rendőrség átkutatja a hajót, stb.
Remélem, nem eszik ilyen forrón a kását...

December 23. csütörtök, Oran. Nyugodt nap, sokkal inkább mint gondoltam. Rendben ment a rakodás, korán (négykor) befejezték, lévén ramadán.

December 24. péntek, Orán, úton. Nagyon bíztam benne, hogy itt leszünk szenteste, de hát a hajóbérlő elintézte a gyors rakodást. Talán jobb is, hogy eljöttünk, így legalább nyugodt körülmények között töltöttük a karácsony estét.
Nekem akadt egy kis gondom, ugyanis hat héliumtartályt szállítunk, és az egyiknek a csövei le voltak fagyva. A hélium veszélyes rakomány, de nem robbanásveszélyes. Ha a raktárban kifolyik, elveszi a levegő helyét, és ezért fulladást okozhat. Állandó szellőztetés mellett kell ezért szállítani. A héliumot nem könnyű folyékony állapotban tartani, mivel a forráspontja 4 K, azaz mínusz 268,9 C fok. Ezért duplafalú tartályba töltik, a két fal között vákuum van, abban folyékony nitrogén, s ez tartja a hélium hőmérsékletét. Ha a nitrogén szivárog, akkor a töltőcső azonnal lefagy. Ez történt most is, amikor a szelepet elzárták, pár perc alatt leolvadt a cső, azaz nincs semmi probléma.
De amikor a chief jelentette a fagyást, az első reakcióm az volt, hogyha nem hívnak szakértőt, aki írásbeli véleményt ad, akkor nem veszem fel a hatodik tartályt. Telefon ide-oda, Franciaországba a hajóbérlőnek, aki persze azt sugallta, hogy fel kell venni, mert fontos rakomány. Utasítást persze nem adhat, az én felelősségem eldönteni, hogy elvisszük-e vagy se. Ha nem, abból botrány lehet, persze hivatalosan nekem lesz igazam, de hivataltalanul elküldhetnek a francba.
Hála istennek, a probléma megoldódott, (még a barbadosi rendőrség nélkül is).

Terülj, terülj asztalkám


A köszöntés és a vacsora a lengyel szokások szerint zajlott le. A szakács ostyát osztott mindenkinek, és abból mindenki megkínált mindenkit, törtünk egy pici darabot, megettük, és utána kívántunk kellemes karácsonyt egymásnak.
Tizenhét fogásos vacsorát varázsolt Ryszard.
Kezdetnek barszcz (céklaleves) volt, aztán az előételek sora: rák, sült békacomb, rántott hal, halrudak, paradicsomos hal görög recept szerint, káposztás gomba, káposztás kukorica, franciasaláta, piroski, káposztás rudacskák, mákos nudli, mákos kalács, valamilyen sütemény és a főétel sült pisztráng hasábburgonyával. Aperitifnek whiskyt ittunk, a vacsorához igen kiváló francia vörösbort, és a végén kávé is volt, és Pierre jóvoltából egy Rómeó és Julia szivar (kubai, és valami szuper finom!).
Hétkor kezdtük, nyolcra még nem tudtam befejezni, de Krzysztof a második tiszt fél órát önként ráhúzott, így nyugodtan meg tudtam vacsorázni.

December 25. szombat, Úton. Ez a nap se múlt el apró gond nélkül. A jobb oldali főgép távvezérlő karja elromlott, nem tudunk teljes sebességgel menni. Baj csak akkor lehet belőle, ha nem érkezünk meg hétfő reggel hatra Ráadásul az időjárás-jelentés nem jó szélirányt adott meg, így el kellett fordulni az előre számított útiránytól, de később bejött a délnyugati szél, és vissza tudtunk állni az eredeti útvonalra.
Reggel felhívtam Encsit, mert a spanyol partok közelében jártunk. Jó volt hallani a hangját, meghallgatni, hogyan karácsonyoztak. Utána apával is beszéltem. Kérte a Sudcargos címét, hogy tudjon naplót küldeni.
Alapjában véve szép az élet, gyerekek!
Délután a frászt hoztam Pierre, ezért kaptam tőle egy kubai szivart, vacsora után kiváló volt francia vörösborral és kávéval, így az igazi (ha nincs konyak).
Mint mondtam, a jobboldali főgép távvezérlése elhagyta magát, igaz, már Oranban is gondjaim voltak vele manőver közben. Így felhívtam Pierre-t a hídra, és megmondtam, hogy "lö motor" no problem, de a "motor command no good". Erre majdnem összecsinálta magát, azonnal hívta az összes lengyel asszisztenciát, hogy csináljanak valamit. Hát, valamit csináltak, de hogy nem az igazi, arra én vagyok a tanú. Pierre megígérte, hogy Marseille-ben megcsinálják, de addig is kaptam tőle egy szivart.

December 26. vasárnap, úton, Marseille. Szerencsések voltunk, mert ha későn este is, de megérkeztünk Marseille elé.
Pierre egész nap ideges volt, egy zabszem nem fért volna a fenekébe, ha találkoztunk, mindig azt magyarázta, hogy lö motor command no problem, holnap reggel nekiállnak, és megcsinálják a főgép távvezérlését. Úgy legyen.
Ma táviratot kaptam a Sudcargos-tól, hogy az elsőtisztnek kifizethetek 50 frankot héliumtartályonként. Ennek csak az a jelentősége, hogy a jövőben én is megkapom (a fedélzetmesterrel közösen) ezt az összeget, ha "előlépek" elsőtisztnek.

Kacifántos érkezés


Az érkezési manőver egy kicsit rémálom volt. Viharos szél fújt, még az a szerencse, hogy a rakpartra tolta a hajót. Ezzel együtt elég erősen nekivágódtunk, de a part jól ki van ballonozva, és nem történt semmi baj. A gépek vezérlése kész kabaré volt. Amikor előréből állj-t kértem, hátra kezdett dolgozni, amikor visszaállítottam álljra, akkor meg előremenetbe kapcsolt. Három helyről: a hídról és a két oldalsó szárnyról lehet vezérelni a főgépeket, és ez a három nincs most szinkronban. Manőver után felhívattam a gépészeket a hídra, elmagyaráztam, hogy mi a gond, és meghagytam, holnap ha törik, ha szakad, de meg kell csinálni.
Szegény Pierre teljesen kétségbe esett, és fél éjfélkor nekiállt zseblámpával vizsgálódni a vezérlőpult alatt. Annyira belefelejtkezett, hogy még szivart se kaptam. Persze semmire se jutott, majd holnap...

Szpík anglé, habla italiano, boku bueno - MV Petra(2) 2. rész

Print Friendly and PDF

December 20. hétfő, úton. Eddig minden rendben ment. Oly annyira, hogy az is kiderült: itt tejben vajban fürdöm. A hír természetesen igaz, de:
1., Nem én, hanem a ruháim.
2., Nem tejben és vajban, hanem Maresiben.
Na, ehhez egy kis magyarázat kell. Amikor otthonról elindulok, mindig hozok magammal egy üveg Nescafét és egy zacskó Maresit, ugyanis a szállodákban nincs iható, és elegendő kávé, de van langymeleg víz a csapban, ami annyira-amennyire, megfelel kávé készítésére.
Amikor összekészítettem a csomagomat, a Clipper Caraibes-on, ezt a tetejére tettem, hogy kéznél legyen a hotelban, Barcelonában. Ott is volt, csak nem bírta a gyűrődést, és kétharmada kiömlött a ruháimra.
Amikor a szállodában elővettem, örömmel láttam, mindenem Maresivel van finoman bevonva. Tegnap irtó óvatosan kellett kicsomagolnom, mert elég lesz a ruhákat kimosnom, nem akarom a kabinomat is (bár az a szakács dolga, mert a parancsnoknak jár a takarítás). A kezem olyan ragacsos lett, mire végeztem, hogy azt hittem az ujjaim összeragadnak.

A csudapók


Minden hajón akad egy-egy különleges fazon. Most Pierre, a főgépész az. Nem mai gyerek, ötvenkilenc éves, és nagyon szépen beszél franciául, szereti a whiskyt és a Ricard-t és borzasztó barátságos. Azt mondják, hogy ez minden jó, amit el lehet róla mondani, s ez Marseille-ben, egy szépen terített asztal mellett elég, de nem a gépházban.
Barátságosan veregette a hátam, amikor megérkeztem, miközben nyakig ültünk Maciejjel a munkában, többször átjött, hol Ricard-t hozott, hol whiskyt, és nagy hangon megnyugtatott, hogy: "lö masin no problem, lö oil no problem, lö fresh water (mosdóvíz) no problem". Ez örvendetes, de mit csinálok majd, ha a "lö masin" problem lesz? Hogyan beszéljük meg a gondot?
Maciej azt tanácsolta, hogy a kezébe kell nyomni a telefont, és beszél Párizzsal. Na ja, de menetben? Akkor a 2. gépésszel kell beszélni, aki viszont nem egy kimondott észlény.
Hamarosan kiderült az is, hogy a "raport dö voájázs" az már problem. Szóval az úti jelentést már nekem kell megcsinálnom. Megnéztem a komputerben, nem egy ördöngös dolog, megnyugtattam Pierre-t, hogy "lö raport, no problem". Akkora pohár Ricard-t kaptam a kezembe azonnal, hogy az na!
Egyébként nem issza le magát. Kaja előtt aperitív, kaja után emésztést segítő, délután meg már nem dolgozunk, mondja, bár délelőtt tízkor ma az ágyból húztam ki, nyilván ott gondolta át a gépház ügyes-bajos dolgait.
Szóval az alapvető baj, hogy nem beszél angolul. Így Maciej is, meg én is - eleinte - valami nemzetközi pidgin nyelvet próbáltunk összehozni, hogy megértessük magunkat. Mert Pierre nagyon szeret beszélgetni, és az nem zavarja, hogy nem értjük teljesen. De tegnap este kikérdeztem:
- Jú laksz Marseille?
- No, mon casa Corse.
- Tü bambino lá?
- Jes.
- Allora tu parli italiano, é vero? (akkor beszélsz olaszul, igaz?)
- Jes, oui, si... - derült fel az arca, és barátságosan bólogatva mondogatta: - Is tevan (ez én vagyok) fenomen. Szpík anglé, habla italiano, boku bueno.
Szóval ilyen szépen beszél olaszul. Egyébként az olasszal jobban boldogulunk, amióta nyugodtan keveri spanyollal, mert azt is pötyög (én is).

December 21. kedd, úton, Mostaganem. A éjszakai őrség papírmunkával telt, az az igazság, hogy amíg nem jövök bele, nagyon sok időt elvesz, de már átlátok néhány rutinfeladatot. Évek óta a legrosszabb éjszakám volt, nem tudtam elaludni, hajnali négykor még megnéztem az órámat. Utána egy kicsit elszundítottam. Délutánra befejeztem a dolgomat (remélem, nem felejtettem el semmit), s most várom az érkezést. Ez egy kicsit szokatlan lesz, mert a Coast Gard bejön, mielőtt a hajó kiköt (természetesen cigarettáért), s ha rossz lesz az idő, akkor cikis otthagyni a hidat, s velük bajmolódni.
Azt már látom, hogy a tisztekkel jól jártam, Marek (ugyanúgy, ahogy én) önállóan berakja a hajót, a második tiszt, Krzysztof Pieniek is érti a dolgát, és remekül kéz alá dolgoznak mindketten. A többiekről egyelőre semmit, de azt már látom, hogy a szakács nem egy nagy fenomén, közepes szintű kaját főz, nem különösebben tiszta, pedig ez létkérdés náluk! Így viszont nem is kap mellékest. Várom, hogy visszajöjjön Henryk Laskowsky.
Remélem, legalább a karácsony estét part mellett töltjük. Erre jó esélyünk van, mert úgy gondolom, csak holnap kezdik a kirakást (Ramadán van), s akkor csak este érkezünk Oranba (mindössze négy óra az út). Legalább másfél nap a kirakás, és teljes rakomány üres konténert viszünk, ez is elvesz legalább egy napot. Persze a legjobb az lenne, he 25-én is part mellett lehetnénk.

Az első érkezés Algériába


Jelentem, túléltem az estét, bár rám jött egyszer a hasmenés érkezés előtt. Őszintén megmondom, hogy rettentő ideges voltam. Az még egy lapáttal rátett, hogy vagy hat hajó állt horgonyon a picinyke öbölben - rendszerint nem állnak horgonyon, de most Ramadán van, s aki tudja, hogy ez mit jelent, annak nem újság, hogy lassan dolgoznak -, és van egy veszélyes sziklazátony, a térképen csak hozzávetőlegesen jelölték azt a helyet is, ahol egy hajó elvesztette a csavarját. Mindehhez hozzájön, a helyi baromság:
Először a Coast Gard jön a hajóra, lezárják a vámszekrényt, addig a hajó mintegy négy-öt kábelnyire a hullámtörő gáttól sodródik (az elsőtiszt felügyeletével). Na mármost. Mire a parti őrség előbújt a kikötőből, eltelt egy óra húsz perc. Addig egy helyben ácsorogtunk. Ennek mindenki örülni szokott, mert addig ott fáznak a fedélzeten, vagy elbújnak a szalonba, de nincs pihenés. Háromnegyed éjfélre kötöttünk ki. Nem volt semmi probléma a manőverrel. Utána a hivatalos vizsgálat, igyekeztem morc képet vágni - s aki ismer, tudja, hogy sokszor akkor is megy, ha nem akarok -, amikor elkezdték a cigarettát kunyerálni. Sikerült is két kartonnal kevesebbel megúszni, mint ahogyan Maciej szokta (az elmondása szerint 10 kartont oszt szét érkezéskor, én eddig hatnál tartok, de a vám még hátra van).
Éjjel egykor elküldtem az érkezési táviratokat, fél kettő volt, amikor lefeküdtem.

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika