A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Javítás menetben - Pancon 3 ( 8. rész)

Print Friendly and PDF

Hát akkor, szüret! Nem menetben töltöttük a szentesét, de még a karácsonyt se! Kell-e ennél több? Persze, hogy nem, ám a tengerész az tengerész, és máris arról kezd álmodozni, hogy a szilveszter is Pirében köszönt ránk, és ez minden kávénál fölütötte a fejét, valamiféle vicc, humoros megjegyzés formájában.

De azért elhihető, ha mondom, hogy szenteste nem volt egyszerű megszervezni a generátor elvitelét. Oly annyira, hogy éjfél volt, amikor elértünk valakit, aki elvállalta az illetékes elvtárs szerepét, és megígérte, hogy reggel a hajóra jönnek, és elviszik azt a fránya szerkezetet.

Karácsonykor – magyar hajón – nincs munka, kivéve a szükséges minimumot. Tehát a watchman – az őrséges matróz –, kint van a fedélzeten, de most sokkal többet elnéznek neki is (magyarán, ha többet van bent a felépítményben). Csak egy legény van ilyenkor, akinek több a dolga, és ez a szakács.

Fel kellett volna írnom az ünnepi menüt, de mivel nem tettem, ezért csak annyit: a szokásos ünnepi terített asztal volt. A karácsonyfa alatt volt mindenkinek valami apróság, ilyenkor tombolát tartunk, és a fődíj, a karton sör vagy palack márkás whisky az, ami leginkább csábít.

Az ünnep elmúlt. Elérkezett december 27-e, amikor is telefonált a Karelisz féle kóceráj, hogy elkészültek.

December 28.-án valóban meghozták a forgórészt, beszerelték, és megrendeltük a révkalauzt. És láss csodát: a segédgép beindult, a generátor adta az áramot, hamarosan hallottuk a sűrített levegő sziszegését, amint megforgatta a főgépet, és aztán beindult, hogy meg se álljon egészen… na, de ne szaladjunk előre! Örüljünk annak, hogy van minden, mi szem szájnak ingere! Generátor, főgép, révkalauz, Inmarsat C, és még jó idő is!

Manőver, indulás, viszlát Pire!

Kifutottunk, és befordultunk déli irányba.

– Ferikém, az indulási táviratok! – adta Ali a papírlapokat a rádiósnak.

– Igen, barba, azonnal leadom őket! Indulás előtt még lefuttattam a teszteket, működik…

Nos, vannak dolgok, amiket nem szabad elkiabálni. Mert egy dolog a teszt, és más dolog a valóság. Másfél óra küzdelem a technikával, és Feri búsan jelentkezik a parancsnoknál:

– Nem, nem működik, egyet se tudtam leadni.

Ali nem egy káromkodós fajta, de ilyenkor azért tudja ő is cifrázni. Hamarosan mentek a táviratok szóban, a Hellász Rádión keresztül.

A menet viszonylag unalmas, egyhangú. Viszont ha az ember belezökkent a szolgálat ritmusába a hosszú nappalosság után, akkor már szeretjük, én biztosan. Az első tiszt adja a 4-8-as őrséget hajnalban is és este is. A többi szabad.

December vége, január eleje nem arról híres, hogy ilyenkor tükörsima a tenger. Abban szerencsénk volt, hogy az óév búcsúztatásakor nem billegtünk, nem bukdácsoltunk, tűrhetős időnk volt.

Az útvonal a magyar tengerészek előtt ismerős. Matapánnál elhagyjuk az Égei-tengert és nyugatra fordul a hajó. Megcéloztuk Szicília délkeleti csücskét, majd a Tuniszi partok fölött beálltunk a 265 fokos útirányba, amit több napon keresztül tartott a robotkormány. A következő tájékozódási pont Gibraltár. Nem volt igazán szerencsénk. Vihar nem volt, de hatalmas köd igen! És a ködben gyakran kiderül, ki a hülye? Most egy görög hajó volt az. Algecirasból, ez a Gibraltári öbölben van egy vontatmány jött ki, aminek a végcélja Rotterdam volt. Ilyenkor ezt rádión közhírré teszik, felhívják a hajók figyelmét erre, ködben ezt gyakrabban is megteszik, mert első a biztonság.

Nos, a vontatmány kijött, a kretén görögje meg ész nélkül ment a vontatóhajó után azzal, hogy hátulról veszi. Sikerült is neki. A vontatókötelet átvágta, a vontatmány elveszett, illetve ott sodródott valahol. A szorosban erősek az áramlatok, hát gyorsan eltávolodott a felügyelet nélküli uszály s a rakománya. Nekünk sikerült mindenkit kikerülni, de napokig tárgyaltuk, hogyan lehet valaki ennyire felelőtlen és antitengerész…

Gibraltár után megcélozzuk a portugál csücsköt, Cabo Sao Vincent-et. Itt északra fordulunk, és két napos dülöngélés vár a hajókra a nyugatról érkező döghullámok hátán. És ebben az évszakban ez gyakran megfejelődik egy kis friss viharral is. Mint most is. De azért túléltük.

Finisterre után északkeletre fordul a hajó, és megcélozza az Angol-csatorna bejáratát. (Valamiért itthon a francia elnevezést kultiválják, a La Manche-ot, de ezt egy tengerész ki nem ejtené a száján.) Ahol elérjük, és befordulunk ott van egy sziget, Ushant névre hallgat (ez is angol elnevezés, a franciák Ouessant-nak mondják), ahol egy forgalomellenőrző pont is van. Ez úgy működik, hogy a hajó felhívja, és megadja a jelentését, hova megy, mit visz, mi a sebessége, útiránya, mikor érkezik, van-e veszélyes rakománya… nagyjából ennyit (akkoriban, 1995-ben). Nos, mi is megadtuk, majd elértük a fordulópontot, és befordultunk a Csatornába. Az idő viszonylag tűrhető volt, úgy emlékszem, délnyugati szél fújt. Alig haladtunk egy órát, azaz nagyjából tíz mérföldre hagytuk el a fordulót, amikor töf-töf-töf és utána süket csend, és sötétség.

Leállt a főgép, megszűnt az áramszolgáltatás, magyarul black out volt.

Ha nincs meghajtás, akkor nem lehet a hajót a megfelelő irányban tartani. Lassan befordultunk szélirányra merőlegesen, és elkezdődött a vitustánc, a megrakott hajó elkezdett billegni. De veszettül ám!

A parancsnok a gépházba rohant, a gépüzemvezető nyilván már ott volt, valamint minden gépész, aki élt és mozgott.

A hídon az ügyeletes tiszt és matróz meg próbál a lábán megállni, mindent szépen elzéfesztelnek (biztonságba helyeznek), és kitámasztják magukat, s úgy várják az idő múlását, és azzal együtt a váltást, de legfőképpen a sűrített levegő sziszegését a gépházból, ami azt jelentené, hogy indítják a főgépet, s hamarosan megszűnik ez a borzalom. Az idő az persze múlik, mert az végzi a dolgát, s ebben semmi nem akadályozhatja. Tudjuk: odalent a gépészek is végzik a dolgukat, de annak eredménye még nem látható. Nem tudom pontosan, mi volt a hiba, de az rémlik, hogy egy hengerfejjel akadt gond. (Sajnos ekkor még nem vezettem naplót, most látszik, hogy milyen kár, nem előbb kezdtem hozzá! Ezt mindenki szívelje meg, aki nem ír még naplót, mert úgy jár majd, mint én most!) Tessék belegondolni: van egy baromi nagy kétütemű motor. Nyolc méter hosszú, két és fél méter magas, egy hengert úgy tisztítanak (kormolnak), hogy a gépész beleáll, és lekaparja a belső falát! Szóval ennek a masinának mekkora a hengerfeje? Ne próbáld meg felemelni. Láncos emelő kell hozzá, nem is egy. És amikor kiemelik, mi történik? A kikötőben fellélegeznek, de most a hajó veszettül dülöngél! Tehát térdre, imához, nehogy agyonüssön valakit, amikor beleng az irdatlan teher! Nem történt baleset. Hidd el, ez nem szerencsének köszönhető, hanem a gépészek tudásának, munkájának… Ilyen körülmények között dolgozni… senki nem tudja elképzelni, aki itthon dolgozik! Nem fényezek senkit, amikor azt mondom, hogy le a kalappal előttük! És még egy nüanc: ha mondjuk egy autóbusz motort kell újjávarázsolni, akkor a szerelő itthon ledolgozza a nyolc órát, hazamegy, pihen, alszik, meg minden, aztán reggel nyolckor bemegy, ledolgozza a nyolcast megint, haza, pihi, anyuci popsija is ott van, reggel, bemegy, nyolcast lenyom, haza, alvás, bemegy, dolgoz, és két óra múlva azt mondja:

– Kész a motor. Gyerekek, három nap se volt elég a megjavításhoz!

Ezt a mi gépészeink egyben nyomták le! Huszonhat órát dolgoztak egyfolytában, miközben billegtünk, mint a keljfeljancsi, legfeljebb annyit tehettek, hogy egyik-másik le-leült egy órára, falni valamit, aztán vissza! Addig pihenés nincs, amíg a hajó nem megy!

És a hídon meg persze megy az aggódás:

– Nehogy megforduljon a szél, mert most baromi szerencsénk van, úgy sodródtunk, hogy a hajózó útban, és nem a partok irányába. Mert tőlünk délre zátonyos szigetek, sziklák voltak, ha oda vettük volna az irányt, hat órán belül mentést kellett volna kérnünk!

Megúsztuk.

A gépészek egy nap és még kétórai folyamatos munka után megjavították a főgépet, és mehettünk tovább Rotterdamba.

 

 

Folytatom (majd valamikor)

 

.

Még mindig Pireusz - MV Pancon 3 (7. rész)

Print Friendly and PDF

Akkor folytassuk a Pancon 3 kalandjait, illetve a mi kalandjainkat a hajó jóvoltából.

Tehát Pireusz.

Athén elővárosa érdekes, nyüzsgő kikötő. De ebből mi mit se éreztünk, láttunk, bár korábbi tapasztalatainkból ezt természetesen tudtuk. Ott voltunk kikötve Peramában egy roncshoz, de úgy, hogy nem voltunk partközelben. Kimenni nem lehetett, a tulaj meg a legénység kedvéért nem rendelt csónakot.

De nekem, és pár társamnak sikerült. Valakit orvoshoz kellett vinni. Ilyenkor a csónakot és a taxit az orvosi költségbe teszik, tehát többen is kijöttek. Én azért kellettem, hogy tolmácsoljak az orvosnál, mert ugye a doki görög, tehát beszél angolul, a tengerész viszont magyar, tehát nem beszél angolul (legénység, tisztelet a kivételnek, ne feledjük, ez 1994, röviddel a rendszerváltás után voltunk). Kifelé menet egy nagy piac útba esett, befelé jövet ott megálltunk, és vásároltunk némi ezt-azt a hajónak. Ott láttam először napszemüveges, cigiző disznót, bár más szemüveges, cigiző disznót korábban is sokat, ez a mostani egy hentes pultján várta a vásárlót.

A „hajógyári” beállás az Inmarsat C szervizének is kapóra jött. Két teljes napot dolgoztak, és nem jutottak dűlőre. Kicserélték azok a PC-t, a klaviatúrát, a nyomtatót, a képernyőt, újra telepítették, nem működött. Lassan-lassan átmentek anyátlan, apátlan kisborjúba, kezes bárányként viselkedtek, már arra is kértek, hogy mondjunk róluk valami jót a főnöküknek, mert teljesen ki van akadva rájuk.

A végső megoldás az volt, hogy az indulás napjára hoztak egy vadi új konfigurációt. Minden készüléket a szemünk előtt bontottak ki, installálták a PC-t, meg minden.

Ez a nap december 18-a volt. Előző este jött a hír, kora reggel hozzák a generátort, délután indulhatunk.

Ennek igencsak itt volt már az ideje, mert időközben a hajótulajdonos is felébredt, és megkérdezte, hol a fenében vagyunk? Már az Indiai-óceánon kellene lennünk, sőt, már a szingapúri hajógyárban, hiszen meghirdette 1995. január elsejétől a konténeres járatot, amire a hajót vásárolták.

Nos, azt, hogy ebből nem lesz menetrendszerű járat januártól, már mindenki tudta, csak a tulaj nem.

Tehát december 18-a. Kora reggel megjött a generátor. Aki élt és mozgott a gépházban, az mind a szerkezet gépházba való juttatásán dolgozott. Kávéra lent volt. Délre elvitték a helyére, azért ez nem úgy megy ám, hogy fogjuk meg ezren, és hopp elévisszük, odalent kevés a hely, szűkek az átjárók, nem arra tervezték, hogy hatlovas kocsikkal közlekedjenek. Flasencúgok, láncos emelők és chain blokkok segítségével sikerült odavarázsolni.

– Barba, most mi beszereljük, ez egy óra, ebéd után akár jöhet is a pilot! – örvendeztette meg a kápó a Alit.

– Ferikém, rendeld meg a révkalauzt 14.00 órára. Inkább egy órával később, minthogy kapkodni kelljen az indulás közben!

Így is lett. A pilot megigérte, hogy pontos lesz, bár ez semmit nem jelent egy görög esetében, azért a kikötői szolgálat viszonylag pontos.

Délre zsenikéim is végeztek, és láss csodát, az Inmarsat C működik! Feri örömmámorban adta le az indulás előtti táviratokat, meg minden. Éppen fent tópláltam a hídon, amikor a barba már intézkedett az indulással kapcsolatban. Kisvártatva megjelenik a kápó.

– Barba, mondd le a pilotot. Nem tudunk indulni! Próbaüzem alatt leégett a megjavított generátor!

– Van Isten! – gondoltam magamban, mert rögtön a kikötőben töltött karácsony rémlett fel előttem.

A rádiós lemondta a révkalauzt, utána a főnök hívta a Karelisz nevű rablóbandát, hogy nem teljesen oké a javítás. Azok hüldeztek, meg minden, de megigérték, hogy azonnal jönnek és elviszik a generátort.

– Ferikém, add le ezeket a táviratokat – vitte Ali a rádióshoz az újabb késést bejelentő üzeneteket.

Kávéra a csónak megérkezett.

Kávé után jön a rádiós:

– Barba, izé, kérlek szépen, az Inmarsat nem működik… nem tudom leadni… ez egyszerűen skandalum!

– Rendben, akkor hívd ki a szerelőket.

Szerelők másnapra igérték magukat, de érezni lehetett a beszélgetés közben, hogy most már rettenetesen el kívánnak minket valahova.

Másnap jöttek a szerelők, de valami történhetett, mert érkezett egy nagy-nagy szerelőtáskás pasas is, aki felment az árbocra, és mért, meg minden, és diadalmasan jött, hogy az antennacsatlakozó odafönt laza volt, meghúzta, és láss csodát, az Inmarsat C működött! Ilyen offék ezek a görög népek a computerizációs technikában, meg minden.

Tehát a generátor elment, és mi reménykedtünk.

Abban, hogy a karácsonyt mégcsípjük.

De egy dolog a remény, más dolog a véres valóság. Mert a görögök felpörögtek, és 23-án éjjel felhívták a hajót, hogy 24-én tíz körül hozzák az újratekercselt forgórészt. Biztosak voltunk benne, hogy most aztán beleadtak minden apait, anyait, a görög nemzeti büszkeséget, meg mindent, és az istenek is nekik szurkoltak ott az Olimposz tetején, hát úgy rendelkezett a barba, hogy nincs semmi kapkodás, ha a főgép üzemel, csak akkor hív pilotot.

A szakács és a pincér már készülődtek a szentestére, a fedélzetmester, Sz. Pista beállította a karácsonyfát, aki tudott az segített neki a fát dísziteni. Ők zömmel fedélzetiek, mert ugye a gépészek odalent, a generátort szerelik, hogy jól elmenjünk, és a karácsonyi vacsorát odakint a nyílt vízen töltsük el, hánykolódva a 7-8-as délkeleti viharban. Mert ugyan milyen legyen az idő az Égei-tengeren decemberben? Akkor és ott ez a megszokott.

Tehát indulás.

A barba fel a hídra, hogy értesítse a kikötőt, küldhetik a pilotot.

Ám mielőtt fölért volna, jött a kápó, a mi Gyulánk, aki kezd eléggé egyhangú lenni, ugyanis azt mondta a főnöknek:

– Barba, nem tudunk indulni, próbaüzem alatt leégett az újra tekercselt generátor!

Kellemes karácsonyt minden kedves magyar tengerésznek Pireusz kikötőjében… én meg majd folytatom. De ha valaki azt hiszi, hogy egy fikarcnyi túlzás, vagy tódítás van a történetben, annak a tehene teje apadjon el, és hollók vájják ki a birkái szemét!

 

.

Amikor a Jézuska gyertyagyújtás előtt érkezett

Print Friendly and PDF

SZERETETTEL MINDENKINEK 2010 KARÁCSONYÁRA SEAFALCONTÓL

 

 

Amikor az embernek van egy nála tizenegy évvel kisebb testvére, sokszor „apának”, de legalább is valamiféle nevelőnek képzeli magát mellette. Így, aztán amikor az öcsém elkezdte az általános iskolát, én már arra gondoltam, hogy év végén meglesz az érettségim, azaz kész felnőtt leszek már. S azt hiszem, sokat segítettem is édesanyánknak a kisöcsém pátyolgatásában (mert a nevelés az ő dolga volt). Egyszer azonban én is szükségét éreztem annak, hogy beleszóljak a „fejlődésébe”. Tovább»

Konfitált libazúza francia burgonyapürével, tormamártással

Print Friendly and PDF

Valamelyik bloggernél, aki a főzés szakavatott tudora olvastam, hogy ma mindenki mindent konfitál. Ezek szerint én vagyok az konfitált újszülött, a magam ősz hajával, aki eddig még nem!

De most már igen!

És ezzel én is beléptem!

No, kérem, aki azt írta a kövesztett kacsazúza elkövetésénél, hogy csodásan finom és puha lesz, az nem tévedett, bár én a libamadár zúzájával tettem mindazt. Mivel nagy fondorlatosan előre kiterveltem, hogy mit fogok készíteni, ezért vettem bőrös libahájat (a töpörtyű elhalálozott a fényképeszkedés előtt...) vettem libazúzát, meg sajtot a püréhez, más minden van itthon. A hájat kisüttem, let egy kis nyeles serpenyőnyi zsírom. Abba beletettem négy teljes zúzát, két csirkeszívet, mert mint tudjuk, az szerves része a libának, legalább is az óbudai piacon lévő húsboltban (az egyikben...) és mivel azt olvastam, hogy a konfitálás lényege az alacsony hőfokon - de jóval hosszabb ideig - való elkészítés, ezért a sütőt beállítottam 95 fokra.

Ezután úgy döntöttem, hogy van három óra nyugi. Feltettem a burgonyát főni, 8 nagyobb szemet, megreszeltem 15 deka sajtot, elővettem az olívaolajat, kimértem belőle másfél decit, és megnéztem a zúzát.

Sajnos, az olyan kemény volt (majdnem), mint az elején. Felemeltem a hőfokot 130 fokra, és egy fertályóra múltán látszott, ez az igazi. A zsír lassan gyöngyözött, és ezt is olvastam valahol, hogy ez a lényeg! Mikor már csak egy fél óra volt hátra, akkor beledobtam a zsírba vagy tíz gerezd fokhagymát is. Nos, még három óra, és úgy döntöttem, hogy kész. A villa ellenállás nélkül ment bele, ez nagyon jó jel volt. A püréhez összetörtem a meghámozott krumplit, sóztam, fehér borsoztam, belekevertem a sajtot és az olívaolajat, és alaposan eldolgoztam.

A tormamártáshoz 5 deka vajat megolvasztottam, (nem margarint, mert fő az egészség, kemikália nem kell) lisztet hozzá, kifehéredett. Addigra kikevertem a fél üveg tormát két kanál tejfellel meg egy kevéske tejjel. Ezt beleöntöttem a fehér rántásba, majd felengedtem tejjel. Adtam hozzá egy csapott evőkanál cukrot, összeforraltam, és annyi tejet adtam még hozzá, hogy olyan legyen, ahogyan szeretem, se nem sűrű, se nem híg...
Nagyon finom lett, a zúza isteni puha, omlós, hűűű a zannyát! Seafalconnénak is ízlett (szegény bicegős mostanában, és a napi kaját most én csinálom, hogy az energiáját a karácsonyi süteményekbe feccölhesse.)
Jó étvágyat mindenkinek hozzá!
.

Kiszolgáltatottság, sötétség

Print Friendly and PDF

Reggel filozofikus hangulatban ébredtem! Belegondoltam: minél "civilizáltabb" környezetben élsz, annál kiszolgáltatottabb vagy a természetnek. Minél városibb vagy, annál inkább elesett vagy, ha egy katasztrófa következik be.

Ennek az volt az oka, hogy szokás szerint hajnal négykor ébredtem, és ránéztem az órára, de nem láttam. Csak a koromsötétet láttam, azaz láthattam, hogy nem látok semmit. Az óra szerepét éjjel a műholdas beltéri egység látja el, mert ilyenkor a pontos időt mutatja. - Ejnye, az asszony kihúzta a konnektorból a tévével együtt? - dödögtem magamban, és felkeltem. De a DSL modem és a router se világított, hát nem az asszonykám a "bűnös", nincs áram. És amikor erre rájöttem, egy pillanatra beleborzongtam: mi lenne, ha nincs cserépkályha, ha csak cirkófűtés lenne, ha elektromos kerámia főzőlap lenne, ami oly csábító volt az üzletben, és az ára miatt lemondtunk róla, helyette "egyszerű", de gyufával begyújtható gáztűzhelyünk van. Így aztán vettem a gyufát, gyertyát gyújtottam, begyújtottam a kávé alatt, megittam, és visszafeküdtem. Fél kilenckor ébredtem, és már világított minden led, minden kijelző... visszatért a civilizáció. De hátul elraktároztam az éjszaka történteket, és ma veszek egy csomag gyertyát, és egy ráadás csomag gyufát...

Pireuszi kalandok - Pancon 3 (6.rész)

Print Friendly and PDF

Az érkezés mindig izgalmas! Pire ráadásul mindig érdekes. De most nem megyünk part mellé, amire szükségünk lesz, az mind beszerezhető horgonyon, hát nincs az a bolond tulajdonos, amelyik rakpartilletéket fizetne a nagy semmire! Persze most is üzemanyagot veszünk, az a legfontosabb, utána sorrendben a friss élelmiszer, no meg a shipi behozza a cigaretta, és italrendelést is. Ezen a hajón még bagós voltam, és a barba rákapatott a szivarra. Na, nem tértem rá teljesen, de naponta egyet-egyet elszívtam. Ő volt a jó szivarok ismerője, mindig azt vettem, amire ő rábólintott. És így tett a kápó is. Megkaptunk mindent. Tovább»

Advent harmadik vasárnapján

Print Friendly and PDF

megmutatom kedvenc - nem magyar - karácsonyi dalomat. Ezt a Johhny Cahs feldolgozást nagyon régen ismerem, valahol megvettem kazettán, és mindig meghallgatjuk karácsony este.

Zöld kuszkusz

Print Friendly and PDF

Most megmondom az őszintét. Egészen, de nagyon mást akartam főzni, és ha végigolvasod, kiderül, miként lehet a levest megsütni. A napokban a Seafalconné főzött nekem egy kedvencet, a lombard gombócot. Ez ugyebár spenótalapú finomság, és meg kell főzni. Nos, hogy a főzővíz ne menjen kárba, ezért azt gondoltam, hogy főzök vele zöldséglevest. Krumplit hámoztam, sárgarépát tisztítottam, bele a szép zöld főzőlébe, hozzátettem egy kevés mirelit kukoricát meg egy kevés brokkolit, no és egy kevés maradék spenót is került bele. Amikor megfőtt, akkor hozzáöntöttem a kuszkuszt, hogy egy kicsit besűrítsem a levesem és lezártam a gázt. (A kuszkuszt lobogó vízbe teszed, majd lezárod a tüzet alatta és tíz percig állni hagyod.) Amikor a fedőt levettem, akkor ért a meglepetés: Leves nuku, viszont kaptam egy szép, zöld kuszkuszt, ami nagyon hasonlított ízre az egyik lengyel szakácstól tanultra. Kevés házi piros aranyat tettem rá, meg petrezselyemzöldet, amit a hó alól bányásztam ki, és kész a nép-nemzeti ebéd. Eddig a kaja vegetáriánus,  de meg lehet bolondítani ezt kolbásszal, miként az ábra mutatja. Ezután két tojást beleütöttem a serpenyőbe, megfőztem vízben a cserkészkolbászt, majd a tojással összesütöttem a masszát. A kolbászokkal tálaltam. Az igazság az, hogy Andrzej Paczynski, a Clipper Caraibes szakácsa így tette az asztalra.

Ciki zene - Mémkiegészítés

Print Friendly and PDF

SMS Bandi?

No comment:

Robbanás Brailában - Pancon 3 (5. rész)

Print Friendly and PDF

Emlékszem egy kommentre, egy olvasó írta, hogy reméli, a további utunk már gondtalan lesz. Nos tessék, mi történt Brailában?

 

Szóval ott tartottam, hogy december elsején, nagyon nagy késéssel megérkeztünk Brailába. No, de semmi baj, hiszen ahogyan az ügynökség mondta még Görögben, két nap alatt beraknak, és semmi perc alatt eljövünk. Az érkezés 1-én, csütörtökön délután (megnéztem az öröknaptárban, milyen jó hogy a világhálón van minden!), tehát pénteken és szombaton berakunk, és vasárnap már úton is vagyunk!

Ám, egy dolog, hogy a görög ügynök mit mondott, és más dolog, hogy román barátaink mit is csinálnak? Nem akarom azt bemesélni, hogy azt mondták, hogy az isten tudja, mikor végzünk. Nem. Azt hozták a tudtunkra, hogy két nap, de szombaton és vasárnap nem dolgoznak.

Hát ez azért legénységi szempontból igazán jó, nem szeretem, amikor egy hajó eszeveszetten kapkod, rohan, gyerünk, hajrá…

Más dolog a parancsnok. Neki ugye elsősorban a hajótulajdonos, másodsorban a hajóbérlő érdekeit kell képviselnie, de egy ilyen pici békát még le lehet nyelni. Nem kettő, hanem négy nap. Nem nagy dolog. És ha már négy napig itt vagyunk, Cs. Gyula, a kápó kitalálta, hogy karbantart a gépházban. Embere volt elég, három géptiszt, gépmester, gépaszi, hát ideális alkalom a munkára.

Ilyenkor az ember szabadidejében fogja a kis pénzikéjét, kimegy, bevált, beül valahova sörözni, sétál, nézi a csinos lányokat (Romániában nincs hiány belőlük!). A brailai primbáré (sétálós utca – tengerészül) elég hosszú, van sok-sok kocsma, presszó, étterem, bár, itt is a rendszerváltás után vagyunk ám! A Dunarea egy hatalmas áruház, itt is bóklászunk, szóval elvagyunk, mint a befőtt. És ez megy hét végén is. Klassz.

Hétfőn már látszott, hogy az a két munkanap, nem teljesen pontosan fedi le a valóságot. De ami tény, azt el kell ismerni. Hétfő estére berakták azt az árut, ami a parton volt. Hogy ez még a fele se volt az elszállítandónak, az csak egy nüanc.

– Captain, várni kell, amíg a gyárból megérkezik a rakomány.

Hát ezzel mi nem tudunk mást kezdeni, mint azt, hogy beletörődtünk.

Hogy mikor történt azt napra pontosan nem tudom, de tény, hogy egy délelőtti kávénál volt, hogy Gyula örömmel jelentette Alinak, hogy az egyes segédgépről levették a generátort, átvizsgálták, megjavították, amit kellett, ezért a generátorért felelősséget vállal. Hamarosan beindítják, most éppen a harmadik géptiszt az utolsó munkafázisokat végzi, ha kész feljön ő is kávézni.

A géptiszt feljött, jelentette, hogy mindent megcsinált, feltette a segédgépre a dekliket, a burkolatot, meg minden fityfenét, amit kellett, kávé után indítható. Tízkor a gépész csapat el. Hamarosan hallottuk, ahogyan beindítják a segédgépet. Töf-töf töf-töf-töf és megy. Dödög szépen, ahogyan kell. Egészen addig… amíg…

Valami durranás, csattogás hallatszott a gépházból. Ilyen szokott lenni, hát ügyet se vetettünk rá.

Hanem aztán vagy jó húsz perc múlva jön a gépüzemvezető a hídra a barbához, jó sápadtan, és halál idegesen.

– Barba, csak két generátorunk van.

– Mi van a harmadikkal?

– Használhatatlan.

– Mi a jó fene történt?

– Az egyes segédgép indítás után két perccel szinte felrobbant! A motorblokk darabokra tört, minden vezeték, ami kívül megy szétroncsolódott, totálisan használhatatlan.

– De ez hogyan lehet?

Hát a gépész összetartás akkor nem engedte a kápót, hogy elmondja (vagy a barbának négyszemközt később igen), talán mert én is ott voltam. Persze az ember később mindent megtud.

Szóval az történt, hogy a harmadik géptisztnek be kellett fejezni a munkákat. Közösen feltették a generátort a motor tengelyére, a gépüzemvezető személyesen tette fel az anyákat a töcsavarokra. Na, ezeket a géptisztnek meg kellett volna húznik, de nem tette. Kétpercnyi járatás után a laza csavaranyák leestek, és a centripetális erő miatt belüről szétszakították a motorblokkot, a gép burkolatát, és minden leszakadt, ami kívül volt.

– És most mi lesz? – kérdezte a főnök. – Két gép kell a menethez, és mi történik, ha valami történik? Nincs tartalék generátor.

– Nincs.

– Így nem indulok el!

Aztán sok eszmecsere végén beígérték a hajgyárból (Brailán hatalmas hajógyár működik) Románia legjobb elektrikusát. Eljött, vizsgálódott, nem csinált semmit és elment, de közölte, hogy szarból nem lehet várat építeni.

Annyit még én is tudok, hogy a hajónak volt három segédgépe (ezek forgatják meg a generátorokat, Amelyek a villanyosságot termelik a hajónak, meg nekünk), és ahhoz, hogy a hajó mehessen a tengeren, ahhoz bizony kettő kell, egy pedig tartalék, ha esetleg az egyik elromlana. Azt is biztos, hogy a tulaj mindent megígért a főgépésznek, hogy Szingában lesz minden, új segédgépek, meg fűzfán fütyülő rézangyal is, csak addig jussunk el.

És megindult a nemzetközi telefoneszmecsere, mert ugye, annak ellenére, hogy a görög számítástechnikai vég ide is ígérte magát, nem jöttek, nem volt Inmarsat C-énk. Nem tudtunk táviratozni.

Szó szót követett, a lényeg az volt, hogy valahogyan rávették a főnököt arra, hogy vállalja az utat két segédgéppel.

De az még egy kicsit odébb lesz. Ugyanis ahhoz a rakodást be kell fejezni.

És az áru meg csak csordogált, egyik nap jött ötven tonna, másik nap kétszáztíz, aztán megint állás…

Egy szónak is száz a vége, a beígért két napból pontosan tíz lett.

December tizenegyedikén indultunk el.

Most nem kellett éjszakázni a Dunán, hiszen lejtmenetben voltunk, ráadásul teljes rakommánnyal, így a merülésünk is megfelelő volt, a sebességünk is a normálisnek mondható és most nem kellett attól se tartani, hogy az oldalszél elfúj valahova, ahol a madár se jár.

Átmentünk a Boszporuszon, ez mindig csodás utazás. A két híd, a földrészek között, a Dolmabahcse, a Top Kapi, az Aya Szófia, a Kék Mecset, és hadd ne soroljam a látnivalókat, amit igaznán a tengerszorosból lehet csak igazán élvezni.

Végig mentünk a Márvány tengeren, ki a Dardanellákon. Tizennegyedike estére érkezhetünk Pirébe (Pireusz), mert természetesen bemegyünk, azért, hogy vételezzün k olajat az útra, friss élelmiszert, és bejönnek az Inmarsat C beszerelői, és megmutatják, hogyan kell használni a készüléket.

Szóval az elkövetkező napokban minden földi jóban lesz részünk, csak egy biztos, hogy a karácsonyt menetben töltjük, és ez télen nem egy leányálom.

 

Folytatom...

 

.

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika