A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Civil a hajón! - Priwall, 15. rész

Print Friendly and PDF

Augusztus 3. péntek, Brunsbüttel.
Isten éltessen. Ma vagyok ötvenhárom éves. Encsike és a gyerekek is köszöntöttek, hála a mobilnak. A srácoknak egy karton sört vettem ki, el is fogyott a nap folyamán.
Fél hatkor kezdtem ünnepelni, mert hatra jöttek a darusok, hogy megrakják a hajót. Délelõtt duhajkodtam még a térképekkel is egy kicsit, délre megjött Hóki, hogy a franc egye meg, ez a pasas nem tudja magát elfoglalni a szabadsága alatt?
Ebéd helyett draft survey, aztán volt egy kis nyugi. Holnap reggel hétkor indulunk, hatra várjuk Mr. Pottot és a kisfiát, eljönnek Dagenhambe, és vissza.

Augusztus 4. szombat, Brunsbüttel, úton.
Hajnali fél hatkor rendezkedtem a hídon, amikor megérkezett Herr Volke Pott. Jó hosszikás manus, biztos, hogy több, mint két méter... Christian, a fia, tizenhárom éves, szintén nyúlánk.
Közösen hoztuk ki a hajót Lucóval az Elba torkolatig. Ugyanis azt találták ki, hogy nem kell pilot se az Elbán, se a Temzén. (Szerintem csak azért döntöttek így, mert nem kérdezték meg Gátit...) Ráadásul ki kell tölteni egy nyomtatványt, és a Temzére bizonyítványt kapunk, amit viszont más hajókon lehet hasznosítani, remélem, ez sokat segít a jövõben, így ennek kimondottan örülök! Nem sok parancsnoknak van...
Mr. Pott és a fia fent lakik a hídon. Természetesen ez magával vonja, hogy állandóan beszélgetünk. Szimpatikus pasas. Ez az elsõ tengeri útja, tud ám sok butaságot kérdezni, de azért tájékozottabb, mint egy átlagos halandó. Elvégre a hajóbérlésben dolgozik, így ezen a téren sok érdekességet megismertem. Például azt, hogy egy kikötés Sharpnessbe 19 ezer márkába kerül, ez a hivatalos kiadások, de nem foglalja magába a rakodási költségeket.
Természetesen elmondtam a helyzetem, és azonnal segítséget ígért, amit majd meglátunk... Azt ajánlotta, hogy tárgyaljak Krause asszonnyal, aki a cégnél a hajó menedzselést intézi.

Augusztus 5. vasárnap, úton.
Ma is Volkéról írok... Kérte, hogy ne Mr. Pott-ozzuk...

Trianon és a német egyesítés

Feltűnt, hogy a GPS képernyőjéhez egészen közel hajolt, amikor megnézte. Kiderült, hogy tavaly elvesztette a látásának 90%-át. Középen nem lát, csak "ködöt", a periférikus látásra kell, hogy hagyatkozzon. Ez vonatkozik mindenre, ami öt méternél távolabb van. Közelről felismeri a dolgokat, de például olvasni már nem tud. Nagyon félt, hogy elveszti az állását, de szerencséjére a főnöke hallani se akart erről. A munkájának 75%-a telefonálás, ez nem okoz különösebb gondot, és a cég beszerzett egy különleges szoftvert a számítógéphez, ami felnagyítja a betűket, így használni tudja a szövegszerkesztőt. Természetesen a gépkocsi vezetésről le kellett mondania, így a felesége vezeti az Audijukat.
Vacsora után politizáltunk egy kicsit. Elmondtam, hogy Trianon az oka, hogy a II. Világháborúban az ország szekerét Hitlerhez kellett kötnünk. Erről semmit se tudott, a Bécsi egyezményekről se... Persze, a németek számára ez nem volt fontos, csak a magyaroknak, akik azt hitték, hogy visszaállíthatók a régi határok, vagy legalább a magyarok lakta területeket visszaszerezhetjük.
Õ meg a német egyesítésről beszélt, hogy potyogtak a könnyei, amikor a tévében nézte, hogyan szaladnak a keletnémetek a szabad világba a magyar határon át... Ezek szerint egy valaki még emlékszik a szerepünkre, mert az emberi feledékenység iszonyatos tud lenni!
Éjjel vesszük fel a révkalauzt, és hajnalban kötünk ki Dagenhamben.

Augusztus 6. hétfő, úton, Dagenham.

Volke egész éjjel fent volt, így aztán újólag csak dumáltunk. Kitárgyalta a Bundesligát, a nemzetközi focit a pilottal, én meg közben hallgattam, mert nagyon volt mivel villogni.
Volt Volkénak délután egy megjegyzése: soha nem hitte volna, hogy ennyire más a tengerészek élete, mint a szárazföldi. Egyébként valóban örülök, hogy találkoztam vele. Mert leírhatom, hogy hallatlanul szimpatikus, intelligens, értelmes ember. Hogy ne csak rosszat írjak a németekről. Hogy kitessék, hogy nem a németekkel van bajom, hanem azokkal a személyekkel, akikkel találkoztam, és az, hogy németek, az "véletlen", nem az a jellemző a népre, hanem az egyénre a saját viselkedése.
Délután arról beszéltünk, hogy merre jár szabadsága alatt, hogyan piheni ki az irodai fáradalmakat. Síel az egész család, de nyaranta is elmennek valahova, volt többek között Mallorcán. Említettem, hogy láttam egy riportot az RTL-en, és bemutatták, hogy van egy hely a spanyol szigeten, a plázson, ahol csak németek vannak. Erre egy pillanatra elborult a tekintete, és megjegyezte, hogy oda véletlenül se teszi be a lábát, mert oda csak inni járnak, és szégyelli magát a németek nevében. Azt tudta, hogy a kereskedelmi adó ingyen italt fizetett mindenkinek, amennyi beléjük fért, és filmezték a magukról megfeledkezett, és emberi mivoltukból kivetkőzött német turistákat. Ennyit a kereskedelmi tévékről...
Nem lehet mondani, hogy könnyű manőver volt érkezéskor. Be kellett menni egy rakpart mögé, elég keskeny bejáraton. Ha elgondolom, hogy ezt egy barbának kellene egyedül megcsinálni, ahogy a cég szeretné spórolásból kifolyólag, akkor csak mosolygok magamban.

Lucó...

Le kell szögeznem, hogy szeretem, szeretek vele hajózni.
Nagyra értékelem Laci azon tulajdonságait, amiben meglehetősen közösek vagyunk. A nyugodt életet szereti. Már amikor a Hévízen hajóztunk, 1973-ban, arról beszélt, ha nyugdíjas lesz, akkor majd egy hintaszékben üldögélve olvassa a Népsportot, megiszik egy sört, és figyeli a természetet. Most is hasonlóak a vágyai. Balatonszőlősön építkezik, Pécselyen van szőlője, és minden vágya, hogy azt gondozza, vendégeket láthasson vendégül egy jó halászlére, hozzá saját termésű bort kínálhasson.
Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig könyvem, és ez megihlette arra, hogy majdan, négy öt év múlva gyöngytyúkot is beszerezzen. És fejős kecskére vágyik, meg arra, hogy legyen egy kendermagos kotlósa, és kiscsirkéi... Szöszmötölni a kertben, lekarikázni a boltba, beszélgetni a szomszédokkal, jó kakas pörköltöt enni, és nyugalmasan olvasgatni, ez az igazi élet szerinte, és ebben sok igazság van, számomra is vonzó lehetőség, elzárkózni ettől a csúnya világtól...

Milyen filmeket néz egy tengerész a magányos estéken?

Print Friendly and PDF

Az előbb akadtam egy emlékezős megosztásra a Fészbukon. Két kedvencem is benne van!
Aktív koromban úgy mentem hajóra, hogy egy bőröndben volt a laptop, a printer, millió kábel, és vagy millió DVD letöltött filmekkel. Hogy legyen mit néznem a szolgálat és az elalvás között.
vandamme_x.jpgNos, az egyik alkalommal elvittem a Tenkes kapitányát, és a Tüskevárat. Teljesen beleszerelmesedtem, így aztán akkor semmi mást nem néztem! Minimum 3 részt néztem esténként. Így aztán csak a jó Isten tudja, hányszor néztem meg mindkettőt! nem hazudok, ha azt mondom, hogy szinte szórul-szóra megtanultam... Nem akarok nagy szavakat használni, de nem hiszem, hogy rajtam kívül van kis hazánkban felnőtt, aki annyiszor megnézte ezt a két filmet, mint én. (Egy nem hitelesített Guinness rekordnak fogom fel!)
A sógorom szerint van annak valami bája, hogy egy éltes, diplomás tengeri medve a nagy viharban a szófára kucorodva Tutajost, meg Buga Jakabot nézi, ahelyett, hogy Schwarzanegger vagy Van Damme verekedne a képernyőn.
Megkövetem minden kultúrkommandós kedves ismerősömet, ha a művészi élményre való hajlamot hiányolják, de higgyék el, a húzós napi munka után az agy kikapcsol, a szem néz, de nem igen lát...

Itt a link, ahol te is megnézheted az Emlékek "mackós" korunkból (az 1960-as évekből) című összeállítást. Sok érdekesség van benne!

Egy, kettő, három. Tudja valaki folytatni? - MV Priwall, 14. rész

Print Friendly and PDF
Kellemes nap. A laptopra megcsináltam egy programot, és ezzel a gyógyszerleltárt, aminek Gáti Laci igen örült. Azt hiszem, egy kicsit túlértékeli a komputerrel végzett munkát, de mivel a fia is ezzel keresi a kenyerét, tudja, mennyi munka fekszik egy-egy jól működő alkalmazásban, és megbecsüli.

A rakodást Laci felügyelte.
Nyolckor lefeküdtem, a manőverhez nem kellettem.

Július 24. kedd, úton.

Szép napsütés, viszonylag sima tenger, csak mi billegünk, mert cinkércet viszünk, és ez rettentően "mozgékony" rakomány

A naplóimmal foglalkozom.

 

Csak a tengeren írottakat olvasom át, immáron harmadszor. Mindig húzok belőle, a politikai kommentárokat (zömmel) kihúzom, meg azokat a részeket, ahol a németekről, franciákról, amerikaiakról és arabokról sommás ítéletet mondok... Hátha lesz olvasója az interneten, akinek bökné a csőrét.


Július 25. szerda, úton.

Verőfény, meleg, nincs billegés, lehet, hogy nem is mi hajózunk erre... Éjfél után érkezünk.

Július 26. csütörtök, úton, Aviles.

Hajnali fél kettőre kötöttünk ki. Azért ide, rossz időben bejönni pilot nélkül, nem semmi. Egy dolog a radaron figyelni a partot, és más szabad szemmel. Mintegy ötven méterre a meredek szikfaltól fordultunk be a szűk csatornába!

Fél kettőre már ki is rakták a hajót.
Négykor indultunk.
Látom, nem írtam, hogy hova megyünk. Nos: valahova. Nincs egyelőre rakomány, majd ha lesz, akkor megmondják. Így gazdaságos sebességgel Ushantot vettük célba.

Július 27. péntek, úton.

Hajnalban az őrségátadáskor Hókiról beszélgettünk Lucóval. A helyzet nagyjából az, hogy mindent hajlandó vagyok elhinni, ami a németek, faragatlanságáról, műveletlenségéről szól, és Laci csak ilyen sztorikkal szolgált, a hajó német parancsnokáról.
Illetve nem jól mondom. Mert itt nem németekről, általában van szó, hanem a német tengerészekről. Biztos, hogy tudásban, intelligenciában nem vehetik fel a versenyt a magyarokkal!
Késő délután jött meg az order: Rekefjord (Falsund közelében levő norvég kikötő), innen követ szállítunk Cuxhavenbe, az elbai kikötőbe. Onnan átugrunk Brusbüttelbe, s cement klinkert (ez mi?) szállítunk a Temzén levő Dagenhambe.
Ahogy rátettem teljes fordulatra a főgépet lassan szállingózni kezdtek az urak, s kérdezték, hova megyünk, mi a hír?

Július 29, vasárnap, úton.

Ha az ember felvesz egy szokást, akkor tartsa magát hozzá. Mivel szeretek UHF rádión dumálni, ezért keresem a magyarokat, ha nagyobb forgalmú helyen járunk. Ma hajnalban is beleszóltam a Doveri szoros előtt:

Egy, kettõ, három, tudja valaki folytatni?

Legnagyobb meglepetésemre, egy kissé bizonytalan hang válaszolt:
- Hát... én tudnám...
Valami furcsa volt a válaszoló hangjában. A kölcsönös bemutatkozás után - Kovács Richárdnak hívták a fiatalembert -, elmondta, hogy kormányos egy svéd hajón.
Ez a kormányos szó szöget ütött a fejembe...
Szó szót követett, kiderült, hogy a szülei 1968-ban disszidáltak, ő Göteborgban született, s már tudtam, mit éreztem a beszédén: egy halvány idegen akcentust. Tökéletesen beszéli a nyelvünket, a szüleivel magyarul beszélnek, és a felesége is erdélyi magyar. Csak egyetlen furcsa szóhasználata volt: a gyakorlat helyett régiséget mondott. "Nincs meg a két év régisége"...
Egy bitumenszállító hajón dolgozik, a kormányos beosztás megfelel a mi második tisztünknek. Sokat beszélgettünk, meséltem neki a magyar hajózásról, kikérdeztem a svéd hajóról, legalább három órán keresztül szóval tartottuk egymást.
Jó szórakozás volt az őrség alatt, csak egy dolog nem fér a fejembe: az elején bemutatkoztunk, és mégis, egész idő alatt Farkasnak hívott...

A barba dicsérete

Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig című könyvem. Nagyon jónak tartja, teljesen a hatása alá került, ami a gyermekkoromról szóló részeket illeti. Ehhez persze tudni kell, hogy sokat nosztalgiázunk mindketten az őrségváltások alkalmával a gyermekkor, a falusi élet után.

 

Többször kifejtette, hogy vissza akar térni a vidéki élethez, készül a háza Balatonszőlősön, és ott két dolgot mindenképpen meg akar valósítani: fejős kecskét tartani, és kotlóst ültetni...


Július 30. hétfő, úton.

A tegnap délután szintén olvasással töltöttem. P. Nagy Töhötöm könyvében a világháború utáni évek voltak soron, az események központjában Mindszenty bíboros, hercegprímás Őeminenciájának kinevezése, és működése, és a szerző ehhez szorosan kapcsolódó harcai.


Július 31. kedd, úton, Rekefjord, úton.

Újabb szép norvég "kikötőt" tehetek el a fényképalbumomba. Ahány, annyiféle. Ez, a rekefjordi, nem a fjord mélyén van, hanem teljesen az elején. Az öböl nem nagy, hol van ez a Sognefjordtól? Mindössze másfél mérföld hosszú, a csücskében pár szép ház, ez a település. A kikötő követ exportál. Nagyon egyszerűen megy ez errefelé. Az ember toppant egyet a lábával, hogy itt akar kőbányát létesíteni, és mehet. Ha más nincs is Norvégiában, de kő dögivel! Tehát itt elkezdték lefaragni a tengerparti hegyet, s mivel jó kikötő is egyben a fjord, kőbányát létesítettek. Hetente tíz-húsz hajó fordul itt meg. Mi is csak "megfordultunk, mert reggel hétkor kikötöttünk, s háromra berakták a hajót. Kimenetelről szó se lehetett, mert se idő, se jármű nincs. A hajót óránként, félóránként shiftelni kellett, amíg be nem fejezték a rakodást. Három képet azért készítettem, amint a harminc méter hosszú "rakpart" mellett állunk.
Megpróbáltam apát felhívni, a tegnapi születésnapja alkalmából. Nem volt otthon, valahol a barátai ünnepelték.

AUGUSZTUS

Augusztus 1. szerda, úton.

Jó sűrű napoknak nézünk elébe... Még azzal se lett szerencsénk, hogy a cuxhaveni érkezés este lett volna. Lekéstük a zsilip nyitását, ezért csak éjjel egykor mehetünk rakpart mellé, majd háromkor kezdik a kirakást, várható Herr Meyer, Brunsbüttel és Anglia között lesz egy utasunk, bizonyos Herr Pott, a 11 éves kisfiával, meglátogat Hóki, sztórt várunk, kirakunk, berakunk, kész bolondokháza lesz. És ehhez természetesen a hajónak csillogni-villogni kell, mindenki suvickol, Lucó kicsit fel van pörögve...
Engem különösebben nem izgat a dolog, csak az, hogy a tulajjal tudjak beszélni.
Remélem, ez sikerül...

Augusztus 2. csütörtök, úton, Cuxhaven.

A lüke révkalauz nekivágta a hajót a rakpartnak de nem lett súlyosabb következménye. Lenyomtam az éjszakai szolgálatot (háromkor kezdték a kirakást), a többiek három körül feküdtek le, a kora hajnali manőver után.

Reggel fél hétkor hívtam apát. Most sikeres voltam, tudtunk beszélni, kölcsönösen felköszöntöttük egymást, az õ születésnapja 29-én volt, az enyém holnap lesz. Jól vannak, jól érezték magukat Görögországban.
Egy óra körül megérkezett Herr Meyer, a tulaj. Kaját hozott, meg fedélzeti, gépházi anyagokat. Végre volt öt szabad perce, és így rá tudtam kérdezni, hogy mi a helyzet a Wotan körül.
Nem kertelt, megmondta, hogy nem tud alkalmazni. Megvan a két parancsnok, így nem akar ígérgetni, mert nincs lehetősége. Egyenes beszéd.
Nyilván úgy volt, hogy amikor eldöntötte, hogy abbahagyja a rendszeres hajózást, akkor eleve elrendezte a két parancsnokot, és az kényszermegoldás volt, hogy Brackhagent átszállította, az meg nem tudott róla.
Most az a reményem van, hogy Herr Pott, aki a cég egyik bennfentese, és két napot a hajón lesz, mert átjön Dagenhambe, talán tud segíteni a többi tulajdonost kikérdezve. De ehhez nem fűzök nagy reményeket, ez Gáti Lucó ötlete.
A következõ út egy nagy üzlet része. Még 8-10-szer csináljuk meg az utat. Remélem legfeljebb a felén leszek itt. Este még gyorsan átrohantunk Brunsbüttelbe. Kilencre érkeztünk.
Nem, még nem lehet aludni.
A parton várt Hóki, a német barba. Mindenáron el akarta vinni Lucót, hogy nézze meg az új házát. De előbb megérkezett a vizsgálat, és végszóra a vízirendőrség. Ez lett a mi Amerikánk. Mindent ellenőriztek, Gáti Laci nem győzte vezetni őket és megmutatni az okmányokat.
Ezalatt én a draft surveyorral foglalkoztam.
Fél tizenegykor távoztak a hivatalos személyek, Lucó inkább az ágyba ment volna, de nem lehetett Hókinak ellent mondani. Így szomorúan nézte, hogy lefekszem, ő meg mehet családlátogatni (és vissza taxival 60 márkáért!).

JFK Dunbrody, a kivándorlóhajó - MV Priwall, 13. rész

Print Friendly and PDF

Július 22. vasárnap, úton, New Ross.

Jól érkeztünk. Hajnalban le kellett lassítanom, mert pilot csak 08.15-re várható. Mire felébredtem, már part mellett álltunk.

Az első manőver, nélkülem.

Délután kimentem a városba, pótolandó, amit egy hónapja elmulasztottam.

 

JFK Dunbrody

 

Hiába messze a város (nekem, mert jó négy kilométert kellett gyalogolnom), be kellett mennem, mert előző úton nem láttam a múzeumhajót. Ráadásul az ügynök elmondta, hogy most valami három napos "ünnep" van.

Nos, nem ünnep, hanem az első fesztivált tartották, amit ezután évente kívánnak megrendezni. A JFK Dunbrody Festival 2001 legnagyobb attrakciója maga a Dunbrody, az a kivándorlóhajó, amivel John Fitzgerald Kennedy, a meggyilkolt elnök ősei az Államokba érkeztek. A vitorlást is a Kennedy család építtette újjá, és ajándékozta a városnak. A család New Rossból származik, mindenütt "Kennedy folyik a csapból" is... Kennedy emlékház, Kennedy múzeum...

A hajón most műsort is adtak, tekintettel a nagy eseményre. Mi más is lehetett volna, mint tánc? Elsőként egy ötéves kislány mutatta meg, mit tud, aztán két tizenkét-tizenhárom éves barátnője követte, és végül két "hölgy", még húszon innen megmutatta stepptánc tudását. Mint a géppuska, úgy kopogott a különleges cipő orra és sarka. Azt megjegyzem, hogy ezek a szteppcipők nem utcai viseletre készültek. Közelről megvizsgálva, látható, hogy az orra nemcsak megvasalva, hanem nehezítve is van, hogy jó "húzós" legyen. Sajnáltam, hogy a videóm nem jó...



Végigjártuk a hajót.

A fedélzet alatt, a fedélközben voltak az utasok elhelyezve. A tulajdonos 294 embert zsúfolt be oda, ahova a korabeli hajózási törvények szerint mindössze 236-ot lehetett volna. A törvény így rendelkezett: öt regiszter tonnánként két ember vehető fel. A hajó 594 regiszter tonnás. Az egy éven aluli gyermek nem ember, gondolom azokból akármennyi behajózható volt. Egy tizennégy éven aluli félnek számított. Nos a törvény előírta, hogy egy felnőttre 3 x 8 láb hálóhelyet kell biztosítani. Itt, az utastérben 6 x 6 lábnyi helyet adtak négy embernek, ezek a "ládák" két sor magasan voltak. Másfél láb alig több, mint 48 centi. Én még élemre állítva se férnék el... A fedélköz közepén összesen négy asztal, itt lehetett étkezni, levelet írni, társasági életet élni. Az utasoknak mindössze egy vécéjük volt...

Rossz időben bezárták a fedélzetre vezető ajtót, elképzelhető, hogy milyen bűzben teltek a napjaik... Ha valaki nem bírta a vihart, összehányta a fekhelyét... Az lecsöpögött az alsó "ágyakra"...Nem csoda, ha a hajótulajdonos számítása mindig bevált, amikor az előírt élelmiszer-mennyiségnél kevesebbet vettek fel, számítva a "természetes" elhullásra.

A fedélköz végében volt a "luxus". Itt lakott a parancsnok, az első tiszt és az első osztályra jegyet váltó utasok. A Dunbrodyn mindössze négy jegyet adtak ki ide, mivel két utas kabin volt. Ezekben egy emeletes priccset helyeztek el az ablaktalan, legfeljebb 1,2 méter széles helységben. Még a csomagok elhelyezésére se volt lehetőség, olyan pindurka volt. A parancsnok kabinja volt ez egyedül elfogadható, mai szemmel. Olyan hosszú, mint az ágya, mert neki nem beépített priccs járt, igazi, szalmazsákos, fejtámlás ágyban aludt. Mellette egy kis szekrényke, ez a két bútor kiadta a kabin szélességét. A szekrényen lavór és vizeskancsó, az ágy fölött egy parányi polc, a könyveknek, és három gyógyszeres üvegnek. Az első tiszt asztala a hajósládája volt, igaz a priccs és a láda között nem volt hely, így, ülőhely híján nemigen használhatta.

Minek is, amikor az ajtaja a "szalonra" nyílt. Itt étkeztek a tiszt urak és a kiváltságos utasok. És ez volt a parancsnok asztala, amikor navigált. Egy kronométer, egy szextáns, és egy mágneses tájoló volt minden felszerelése. A térképükön csodálkoztam a legjobban. A szakmám révén tudom, hogy akkoriban ilyet használtak, de nem ismerem a korabeli hajózási módszereket, helymeghatározást, hogy elképzelhessem, miként navigáltak? Egy térképük volt Írországról, borzasztó aránytalan, például Skócia kelet nyugat irányban jóval nyugatabbra terjed, mint Írország nyugati partja... A másik térkép New Yorké volt. Nyilván, egy az induláshoz, egy az érkezéshez, a navigáció többi részére ma se használunk mást, mint "kockás" papírt... (Jó, nekünk irány és távolságtartó Merkátor vetületű "kockáink" vannak.)

A második tiszt már "kis" ember volt, hiszen az ő helye a legénység között volt. Őket az orrban helyezték el, ott kezdődött a szállás, ahol a horgonylánc kifut a hajóból. Kétszer két emeletes priccs az oldalfalon, és egy keresztben elhelyezve, ez volt tíz ember számára. Itt lakott a hat matróz, a hajóács, a pincér, a szakács, a hajóács és a már említett második tiszt. A falra kifüggesztették a fizetési és a "büntetési" listát.

A fizetések: 1. tiszt: 5 font/hónap. 2. tiszt: 3 1/2 font, hajóács: 4,2 font, szakács: 3 font, pincér: 2,8 font, matróz: 2 1/2 font.

 

Példaként a büntetésekről:

 

Ha valaki késve érkezik a hajóra: 1 napi bér.

Ha valaki trágárul beszél a tisztekkel: 1 napi bér.

Ha valaki részeg: 1 napi bér.

Ha valaki késik a szolgálatból: 1 napi bér... és így tovább. Minden büntetés egy napi bérmegvonást jelentett.

 

A hajóács "műhelye" a legénységi szállás alatt volt. A hajófenékben ezen kívül még hely volt a rakomány számára is. Úgy saccolom, hogy az utasok mellett, mintegy 100-150 tonnát tudtak felvenni.

Azt hiszem, a legúribb dolga a szakácsnak volt. Hiszen a konyha a fedélzeten volt, mindig a friss levegőn volt, és a konyha tágasabb volt a tiszti szalonnál is. Hja, a fedélzeten volt hely...

Azt nem tudtam kideríteni, hogy főzött-e az utasok számára is, vagy csak a legénységnek? Elképzelhető, hogy a rizsüket, krumplijukat megfőzte, mert akkor ugyan hol főztek volna a szerencsétlen kivándorlók?

Azt mondom, szerencsétlenek...

Biztosan azok is voltak, de nem szabad a mai kor emberének a szemével nézni a helyzetet. A hajó az adott kornak megfelelő "műszaki-technikai" szinten volt, s a hajdani kivándorlók talán otthon ennél is mostohább körülmények között éltek, de számukra mindenképpen természetes volt, legfeljebb az út viszontagságai azok, amik számukra is nehézséget jelentettek. Öt-tíz hétig kellett elviselni, a szép, új élet reményében, és mint tudjuk, tízezrével próbáltak szerencsét!

Nézem a belépőmet.

Ez, mint már említettem az egy hónappal előtti részeknél, a kivándorlók és a hajótulajdonos közötti szerződés és egyben jegy is volt. (Hányan vannak tudatában, hogy mind a mai napig, mindenféle jegy, "szerződés" az utas és az utaztató között, jogi értelemben?)

Ezen a jegyen hat név van: Michael és Anty White házaspáré (mindketten 50 évesek) és négy gyermeküké: Patrick és Joanne ikrek, tizenhét évesek, Moses csak tizenegy, és legkisebb a hét éves James. hatuk jegye 19 fontot kóstál. Emlékszünk, ugye, mennyit keresett a hajó első tisztje? Teljes öt fontot, amiből, úgy gondolom, tisztességesen el tudta tartani a családját, s talán még félre is tudott tenni öreg napjaira. Akkor a jegy ára, mai szóval élve, elég húzós volt! Mr. és Mrs. White minden bizonnyal pénzé tette mindenét, hogy átkelhessenek az óceánon, s új életet kezdjenek az angol gyarmaton.

Azt hiszem, majd egy órát töltöttem el a hajón.

 

Utána sétáltam.

 

A városka nem nagy, még az országúton láttam egy táblát, miszerint a felújítását az Európai Unió támogatja, s ez bizony meg is látszik. Minden épület "régi fényében" pompázik. Kocsmából, vagy ahogyan már otthon is elfogadott: a pubokból sok van. Tekintettel a hétvégi fesztiválra, magára valamit is adó kocsmáros (pubos? pubáros?) élő zenét szolgáltat a sör mellé.

A Purple Turtle Pubba harsogó tangóharmonika és gitár hangja csalogatta a vendégeket. Éppen a Fidler's green-t játszották, ismerem és szeretem is ezt a számot, még 1989-ben, Dublinban vettem meg egy kazettán, persze az is élő, kocsmai felvétel.

Szerencsém volt. A bárpultnál találtam egy üres ülőkét, leültem, és másfél órán keresztül ücsörögtem. Ebbe egy pint (nem korsó!) Smithwicker's és egy pint Guiness fért bele (vagy belém...). Az utóbbi sört majd mindenki ismeri, az elsőre szintén Dublinból emlékeztem, és most se csalódtam az ír vörös sörben, finom volt.

Mikor a kéttagú együttes eltette a zeneszerszámait, a gitárt, harmonikát, szaxofont, szájharmonikát, már tele volt a kocsma. A hangulat jó volt, a tévében is véget ért a Dublinból közvetített ír focimeccs, ez a mi általunk ismert labdarúgás és a rugbi (európai) keveréke. Itt is van focikapu, hálóval, kapussal, akinek gólt lehet rúgni, de van égbenyúló két oszlop is ami között pontot ér, ha átmegy a kerek labda.

Kocsma után visszamentem a folyópartra, ahol a nagy parkolóban készülődtek az esti koncertre. Ma a Sabor Latino és a Bootleg Beatles együttes volt a fő attrakció. A latin zenét játszók számaiba belehallgattam, de kilenckor elindultam, mert nekem egy óra gyaloglást jelentett visszakerülni a hajóra. Zolival találkoztam, ő megvárta a Beatles számokat játszó bandát, jók voltak, elmondása szerint.

Mi tetszett a koncerten?

Elkerítették hordozható korlátokkal a teret, és senki nem veszekedett a rendezőkkel, nem másztak át rögtönzött kerítésen. Akik sörözni akartak közben, azok a tér túloldalán voltak, a kocsmasoron ücsörögtek az asztaloknál, mert a koncert nézőterén tilos volt az alkoholfogyasztás a tiltó táblák szerint. És senki nem is ivott... Nem voltak hamburgert, hot dogot, sülteket, pattogatott kukoricát, kólát árusítók, nem volt kosz, szemét, nem kínáltak bóvlit, giccset, filléres ócskaságokat...

Jaj, Istenem, de hosszú volt a befelé vezető út gyalogosan.

És amikor megérkeztem, majdnem a szívszélhűdés jött rám!

Látom, hogy dagály van, az üres hajó a rakpart fölé tornyosodik, és az oldalán csak a kis kötéllétra lóg, mintegy másfél méternyire, jó két és fél méter magasan volt az alsó fok a rakparttól! Hogyan megyek be, amikor már lépni is fáradt voltam? Már azt néztem, hogy hol találok apró kavicsokat, amivel valakinek az ablakát megdobálom, amikor megláttam a megmentőmet, a parton ott feküdt a hajó alumínium létrája, amin "könnyedén" fölmentem.

Arra azért volt erőm, hogy megnézzek egy "Légy jó, mindhalálig!"-os videót, a Fortress 2-t, de mivel mindenki rossz volt benne, ezért lelőtték, felrobbantották, agyonverték és kicsinálták őket. Szép, tanulságos, lírai "műalkotás"...

Akinek nem voltak nagyszülei... - MV Priwall, 12. rész

Print Friendly and PDF

2001. július 18. szerda, horgony, Sharpness.
Amikor felmentem szolgálatba, B. akkor indult Pestről. Feri már várja... én is. Encsike küldi a könyveimet, és a Parnasszust, a kisb fiam verseivel! Várom már, hogy kézbe vehessem!
Az éjszakai szolgálatban olvastam apa könyvét.
Este kötöttünk ki.
Kilenckor behajózott B. István, az új gépész. Első látásra szimpatikus. Megkaptam a három könyvem, és a Parnasszus legfrissebb számát, amiben Szabolcs a 78. oldalon két verssel szerepel.
Encsike küldött valamit, egy szép kis csomagot, de telefonban megmondta, hogy csak augusztus 12-én bonthatom ki, így addig furdalhat a kíváncsiság, mi van benne?

Július 19. csütörtök, Sharpness.
Amilyen nagy eszem van, megkértem Johnnyt, az egyik ügynökünket, hogy engedjen internet közelébe. Így aztán vagy másfél órát lógtam rajta. Sajnos dög lassú volt a kapcsolat. A saját lapomat nem tudtam megnézni, olyan zsúfolt volt az Extra oldal.
Az íméljeimet átnéztem, volt benne egy-két érdekes, többen jelentkeztek a hajózási lapra, és amilyen ló vagyok, nem mutattam meg Szabolcsnak, hogyan teheti fel a jelentkezőket. Most nyár végén leszek otthon, csak akkor kerülhetnek fel a jelentkezők, sajnálom. Kaptam, és írtam R. Erikának, Kíváncsi vagyok, meddig lesz a Mahartnak számítástechnikai osztálya? Lassan olyan kicsi létszámú lesz a hajdan "mamut" cég, hogy előnyösebb lesz egy külső kis vállalkozást megbízni az ügyek intézésével.
Persze írtam a vikk.netnek is, Cs. Idának is, bár könnyen lehet, hogy nyári uborkaszezon van náluk is, és nyaralnak valahol...
Nagyon kíváncsi lettem volna a statisztikákra, azt nem tudtam letölteni, egyiket se, a lassú kapcsolat miatt.
Most, amikor a naplót írom, szól a zene, P. Józsi új lemezeit hallgatom, mert nálam van CD lejátszó, és szeretné tudni, milyeneket vett Santanderben. Egy rumba válogatás igazán jó, a többi olyan, amilyen.

Július 20. péntek, Sharpness.
Valószínűleg New Ross - Aviles lesz az út. Nem lennék meglepve, ha egy újabb cement fuvar következne utána. Ez azt jelentené, hogy itt ünnepelném az 53. születésnapomat. (Hű, de gyerek voltam! - 2017)
Olvastam a Blikkben, hogy Friderikusz megpályázta a tévé elnöki tisztét, és "mindenki" elkönyvelte, hogy ő a nyerő, már gratulálnak neki...
Aztán B. Pista mondta, hogy nem ő a befutó.

Július 21. szombat, Sharpness úton.
Ez a nap is eltelt. Ennyi.
Megbeszéltük Lucóval, hogy Avilestől a hídon manőverezek, hogy "szokjam" ezt a hajótípust. Nem rossz.
Nem tudom, hogy mikor mondta az apám, hogy "na, te is egy jó firma lehettél...", vagy valami hasonlót, amikor a Jaminaország kéziratát lektorálta, vagy amikor a megjelent könyvet újraolvasta, utalva a pesti, Városligeti élményeimre. Ez igaz lehet, de én viszont nem pásztorkodtam át a teheneket Jugóba, mint ő...
Elolvastam a Szülővárosom, szép Szeged című kötetét.
Megrendítő élmény volt.
Az írások zömét ismertem, hisz mindegyike megjelent már valahol, de egészen más alkalomszerűen olvasni, mint így, rendezve, kötetbe gyűjtve. Az újságban megjelentek nem állnak össze egységes egésszé, míg a könyvből megismertem édesapa gyermekkorát.
Azt már többször leírtam, hogy felnőtt fejjel mennyire hiányoznak a nagyszüleim, mindkét oldalról. Nekem nem adatott meg, hogy leüljek melléjük, és Rózsa Sándorról szóló történeteket hallhassak... Persze ez így, csak most merült fel bennem. Amire most egy kicsit megkaptam a választ, az a "meséljek a papádról...?" nagyapai, elmulasztott kérdést követő történetek... Ez a könyv pótolja a nótás kedvű nagyapámat, akinek tiszte lett volna mesélni apámról, a csínyeiről, vagy a nagymamát, aki arról beszélt volna, "hogyan küldtem el apádat lóhúst venni...", bár nem hiszem, hogy ezt megtudhattam volna tőle, valószínű, hogy az unoka előtt is szégyellte volna.
És milyen jó, hogy volt egy közös sétánk apával Szegeden! Mert így nemcsak olvastam, hanem láttam is a Dugonics utcai iskolát, a Szilléri sugárútit, a kereskedelmit, láttam magam előtt a nagy, sárga MÁV épületet, ahova a tanfolyamistákat bekvártélyozták.
Szülővárosom, szép Szeged, és Jaminaországtól az Óperenciáig...
Két könyv.
Két életírás.
Egy biztos: nekünk, apa és fia számára ez a két könyv egészen más, mint a halandóknak.
Ezáltal a könyv által egy kicsit más ember lettem.
Szegedi.
Ha apa a város szülötte, akkor én Szeged unokája vagyok. A városról, a városhoz írott-szerkesztett könyv most egy kicsit pótolja a nagyszüleimet.

Ez a blog a hajózásról szól. Itt nem szoktam idézni az "irodalomkodásaimat."  Most muszáj kivételt tennem, és beszúrom a Krétai vagyok című írásomat, amit úgy írtam, hogy csak édesapám halála után fogom nyilvánosságra hozni. Most megteszem:
Krétai vagyok
Na ide jövök Istvánka mondja a nagymamám nagyikám a mamikám az óma mit meséljek neked kisunokám sok mesét tudok neked tudom a meséket a Jancsi és Juliskát akarod érted tudok meséket a Csizmás kandúrt de szereted a Mátyás király meséket meséket meséket hát mondjad melyiket mondjam lázas vagy nem szabad felkelned Édesanya most dolgozik csak mi vagyunk ketten meghitt ketten vagyunk mesélek ha akarod vagy téged meséljelek a rosszcsont kisfiút aki mindenféle kalandokba keveredik szereted ha rólad mondom a történeteket a nagyi sok szép mesét tud de ha akarod mesélek neked édesapádról hogyan hajtotta át a teheneket a határon vagy most főzzek neked finom gyenge húslevest nem szabad felkelned lázas vagy tüzel a homlokod takarózz be szépen ide teszem a homlokodra a kezem az jó hűs vedd be szépen az orvosságot tudom nem szereted de a nagyi kedvéért vedd be szépen mondjuk azt hogy ebben a kiskanál nagyon finom barack levár van a nagyi neked tette el télire

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Na hogy vagy kisember maradj ágyban ne kelj fel pihenj ha meggyógyultál majd eljössz hozzánk elmegyünk kirándulni sétálni megyünk felmegyünk a hegyekbe megnézzük a mókusokat megnézzük a mi barlangunkat a titokbarlangot a mi titkunkat a papa a nagypapa a nagyapa felvisz az ösvényen szedünk szedret csinálok neked csúzlit meg nyilat veszünk szép egyenes mogyorófa botot meghajlítja a nagypapa húrt teszünk rá és máris kész az íjad nádvesszőt vágunk és bodzafa nehezéket teszünk rá és nyilad is lesz te leszel a Tell Vilmos a nagypapa pandúr lesz te meg a kis betyár fűzfalovat faragok neked megnyergeled és oda vágtatsz ahova csak akarsz te leszel a Rózsa Sándor a nagyfejedelem hadnagya is lehetsz ha akarsz vágtatsz majd a paripán lobog a hajad és megnézzük a Latorcát és pecázunk is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Nézze meg az ember hát ez a kisfiú ágyban van beteg vagy kisunokám na majd ha meggyógyulsz eljössz a nagymamához kint játszol majd a hatalmas udvaron és ha éhes leszel kapsz egy nagy karéj zsíros kenyeret és ehetsz annyi epret az öreg fáról amennyit csak akarsz és paradicsomot a kertből és sütünk szalonnát a kertben és süt a nagyi finom lekváros buktát meg túrós lepényt mindent amit csak szeretsz te mondod meg majd mit főzzek lesz paprikás krumpli is uborkasalátával és meglátogatjuk a szomszédokat

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Hát mi történt Istvánka beteg vagy nahát nézze meg az ember de ha majd meggyógyulsz lejössz hozzánk Édesanya elhoz a nagyapához és megnézzük a szomszéd lovait teheneit beszívod a jó istállószagot és a szomszéd bácsi felültet a szekérre s kimentek a mezőre szénát gyűjteni és elmegyünk a malomba és megnézzük meg kártyázunk zsírosat meg snapszert és biciklivel bejárjuk majd a falut megnézzük a halastavat is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Krétai vagyok.

Minden krétai hazudik.

Sosem voltak nagyszüleim.

Egy rossz és egy jó hír, meg a hülyeségem...

Print Friendly and PDF

A jó hír az, hogy működik a palánta keltetőm. Február 25-i állapot:

p1170804.JPG

Tudom én, hogy ilyen pici palántákat nem szokás/szabad átültetni, de muszáj volt, hogy tudjam rendesen locsolni őket (ha Pestre kellett mennem hosszabb időre). És valóbasn, működött, mert most ilyenek:

p1170817.JPG

Ez a tegnapi, a március 13-i állapot. És még egy képen:

p1170818.JPG

Szóval nem vették rossz néven az átültetés, megindultak, mint a bolondgomba!

A rossz hír az, hogy vettem chili magokat, és két tízes csomagból egy mag sem kelt ki (Thunder Mountain Loghorn és Peter Red Peper), a harmadik csomagból (Trinidad X-Strain Red) viszont 4 palántám van, ez azt mutatja, hogy a körülmények megfelelőek voltak, de a magok... No, mindegy.

Most ráültettem pár Jamaican Red magot... ez jó fűzni való paprika.

p1170819.JPG

Remélem, ki fog kelni, mert ezek saját magok, és azokkal semmi baj, legfejebb annyi lehet, hogy ki tudja mi kel ki belőlük... Carolina Reaeper és Trinidad Congo Red között volt a Jamaican Red, hát lehet, hogy lesz nekem Jamaikai Kaszásom...

A hülyeségem meg az, hogy hova fogom én tenni ezeket a palántákat egy-két hét múlva, amikor már több hely kell nekik? Azt hiszem, a keltetőm tetejét átalakítom, és oda is teszek majd. Jelenleg a kelő magok vannak ott...

Most megyek majd a kertbe, és tervezgetem, hogy mit hova ültetek?

Amikor meghiúsul a kikötés... - MV Priwall 11. rész

Print Friendly and PDF

Pörgés, rohanás, és a végén hiába akarunk kikötni, ha a vizet a szél kifújja az öbölből... és vajon mit szól hozzá a hazautazó?

2001. július 6. péntek, úton.
Csendes, nyári, meleg idő. Folytattam a naplóim rendezését, átolvasását. Ezen kívül írok. Hogy mit, nem árulom el, mert nem tudom, mikor, mi, és milyen dolog sül ki belőle? És ez is olyan, mint a szuburbánus, hogy nem tudom folyamatosan írni, kihagyásokkal, szünetekkel készül, lassan.
Sajnos nincs sok időm írással foglalkozni. Most, hogy "hosszú" úton vagyunk, három napos, van időm... Fáradt vagyok a gondolkozáshoz is...

Július 7. szombat, úton.
Lelassítottunk, hogy vasárnap hajnalban érkezzünk, a rakpartunk foglalt, így legalább nem alszunk az éjszaka.

Július 8. vasárnap, Úton, Bilbao.
Biztosan szép város. De a szép, és randa városoknak van egy közös tulajdonsága: kicsit messze esnek az ócskavas rakodótól, főleg, ha azok gyári rakpartok. Szerencse, hogy a Csokonaival már voltam itt, és láttam.
Reggel negyed nyolckor lefeküdtem, az asszony jókor hívott, fél tizenkettőkor, amikor már úgyis keltem volna az ebédhez.
A rakodás végét holnap éjjelre ígérik. Santander 39 mérföld, a kimenetellel, a bemenetellel együtt gyenge hat óra.

Július 9. hétfő, Bilbao.
A kirakás éjfél előtt lett kész, s mivel belebarmoltak az egyik ballaszttank oldalába, így csak holnap reggel indulunk, ugyanis meg kell hegeszteniük.

Július 10. kedd, Bilbao, úton, Santander.
Áthoztam a hajót. Este nyolckor már a másik spanyol városban kötöttünk ki.
Végre úgy alakulnak a dolgok, legalább egyszer, hogy a kedvünkre való:
Holnap beraknak 2800 tonnát, holnapután kiegészítik 3600-ra, felballagunk a bristoli öbölbe, ott vasárnaptól keddig horgony, szerdán kikötés Sharpnessben, s csütörtökön lesznek készen. Végre egy út, amelyik nem ámokfutásban telik el. Ezt köszönhetjük az árapály kedvező alakulásának, és a közbenső hétvégének.

Július 11. szerda, Santander.
Nyugis nap. Délután kimentünk Zolival az el Corte Inglésbe. Előhívattam az első tekercs fényképet, hát, sikerült már jobban is, de azt hiszem, az előhívásnál rontották el, mert pár képen beszűrődés van, Zolién is...
Bevásároltam borból a születésnapomra. Minőségi vörösbort vettem. A whiskyt és a sört a hajón veszem.
Jól lejártam a lábam, mert gyalog mentünk ki.

Július 12. csütörtök, Santander.
Délre beraktuk a hajót, éjfélig várakozni kell a cement ülepedésére, éjfélkor manőver.
Megadtam Encsinek B. Pisti számát, lehozza a könyveimet. Sharpnessben lesz váltás, megy haza Feri.

Július 13. péntek, úton.
Pontban éjfélkor manővereztünk. A királyi kastély gyönyörűen ki volt világítva, azt hiszem, itt a király, legalább is azt mondták.
A Vizcayán szépen billegtünk.

Július 14. szombat, úton.
Éjfélre lecsendesedett a tenger.
A Naplóimat rendezem. Előkészítem, hogy kitehessem a honlapomra. Már végeztem a Humberrel, a Paduával, most a Presidenttel dolgozom, az első hajómmal, ahol a naplóírásra adtam a fejem. E hónap 25-én lesz hat éve, hogy belefogtam, és egyáltalán nem bántam meg. Legalább 98%-ban napi rendszerességgel írom, és élvezem. Most, hogy visszaolvastam, tetszenek.

Július 15. vasárnap, úton, horgonyon.
Megérkeztünk, egykor lehorgonyoztunk. Estére ökörsütést terveztünk, de irtó hideg, és erős szél kerekedett, így letettünk róla. Persze az időjárás csak-csak kitolt velünk. Délután háromtól kilencig fújt, aztán alábbhagyott. Csak addig volt szél, amíg biztossá nem vált, hogy elmarad a pupaparti.
Az asszonykám hallatlan pontossággal kiszámította, hogy mikor telefonáljon. Éppen ledobtuk a horgonyt, és berajzoltuk a pozíciót, amikor csengett a mobil.
Ha jól számolom, akkor a szerződésem közepén járok, még másfél hónap, és megyek haza.
Jó lenne tudni, hogy mi Herr Meyer szándéka a Wotánnal kapcsolatban?




Július 16. hétfő, horgonyon.
Mondhatnánk azt is, hogy kiszúrtunk az időjárással. Mivel délkeleti vihart jósolt estére, ezért a barbequet áttettük ma délre, és volt ám dínom, no, meg dánom is!
Sz. Feri kihajózása alkalmából volt, rablóhús és tarja volt, a szokásos italokkal: vodka, sör, bor.
Sajnos a vége, ha nem is veszekedésbe, de politikai vitába torkolt.


Július 17. kedd, horgonyon, úton, horgonyon.
Elkezdtem olvasni apa könyvét, a Szülővárosom, szép Szeged címűt. Hallatlanul nagy hatással van rám. Többé kevésbé ismerem az írásokat, hiszen az élete során megírt tárcákat sorakoztatja fel, amiket Szegedről írt, aminek szegedi vonatkozásai vannak. De így, egy kötetben egészen más. Most nem részletezem, majd ha befejeztem...
Ma volt egy gyakorló menetünk.
Délutánra istenesen bedurrant az idő, 8-as erősségű délkeleti szél fújt, megjött a hideg, alig van 13 fok.
Kettőkor lementem Lacushoz, hogy vonszoljuk a horgonyt, jó másfél csomós sebességgel haladtunk, pedig 5 nódus is kint volt a 15 méteres vízben (egy nódus 25 m.-es szakasz a horgonyláncból). A barba úgy döntött, hogy felhúzzuk a horgonyt, és lassú menetben körözünk, s majd hajnali kettőkor úgyis bevisznek.
Amikor elkezdtük húzni, hívott Sharpness pilot.

Kikötünk.


Soha jobban nem lehetett volna megszervezni. Húsz perc múlva már a hajón volt az öreg. Felmentünk a zsilipig, de ez a dög szél kifújta a vizet a bristoli öbölből, és az előrejelzéssel ellentétben, nem volt elegendő víz, hogy beálljunk a zsilipbe.
A zsilip előtt megfordultunk és visszamentünk a horgonyzóhelyre (illetve még most is megyünk).
Ha ilyen marad az idő, akkor még a hajnali dagállyal se tudunk bemenni, meg kell várni a holnap délutánt, ugyanis minden nappal emelkedik vagy 40 centit a magas víz szintje.
Ez azt jelenti, hogy Pista később tud beszélni, és Feri nem tud a telepített jeggyel hazautazni, egy napot csúszik. Ilyenkor ez borzasztó dühítő tud lenni ám!




Pörgés a köbön... - MV Priwall, 10. rész

Print Friendly and PDF

Július 2. hétfő, Hull, úton.
A kirakással jól eltököltek, ötre végeztek, de fél hatkor már a zsilipben voltunk, s amire az én őrségem letelt, már a Humberen hajóztunk.

Mi voltunk a teszthajó.

A CJBW (ez a cég nevének rövidítése) nagy mennyiségű árut kötött le, s minket küldtek kipuhatolni, milyenek a lehetőségek. Úgy gondolom, hogy a lassan tíz éves - és ezzel már öregnek számító, az eladásra megérett - Priwallt nem sajnálták. Ha valami gebasz történik, akkor ezért az öreg hajóért nem olyan kár, mint a fiatalabb testvérhajókért.
Így megírjuk a jelentést, hogyan kell beállni, mire kell ügyelni, mi a kirakás menete, és mi a párhuzamosan történő ballasztolás sorrendje, hogy a hajó felső hídja alacsonyabb maradjon, mint a kapu magassága, s a további rakományt Herr Müller két hajója, a Monica Müller és az Eva Maria Müller fogja Brémából Hullba szállítani, mi pedig megyünk más rakomány után.
Őszintén szólva, nem is bánom, mert elég strapás vonaljárat lesz a két hajó számára.
A mi utunk: Hull - Ghent (Belgium) - Bilbao (ócskavasat szállítunk) - Santander - Sharpness, természetesen Angliába cementet viszünk.
Ez a következő két hét programja.
Encsi negyed három felé felhívott. Nagyon izgatott volt szegénykém, azt hittem, valami baj van. De hál' Istennek, jó hírrel szolgált.
Szabolcs magyar írásbelije az ELTÉ-re 30-ból 29 pont lett, s a Pázmány angol felvételin 30-ból 27-et hozott a fiam!
Ugye nem baj, ha most egy kicsit büszke vagyok?

Július 3. kedd, úton.
Éjszaka, a szolgálatban beszéltem Nagy Lacival, vele a Tatán hajóztam kezdő harmadik tisztként, 1981-ben. Nem tudtam megjegyezni, milyen hajón van, a nevét még nem hallottam. Dankó Misi a matróz rajta, Szimon Béla a szakács, összesen öten vannak, és havi tizenöt kikötésük van, pörögnek mint a motolla.
Ghentbe este nyolcra érkeztünk, még be se fejeztük a manővert, már itt voltak a melósok, hogy raknák már két daruval az ócskavasat. Holnap délután háromkor fejezik be, és akkor jön a hosszú út, három nap Bilbaóba!

Július 4. szerda, Ghent, úton.
Na, ez is egy olyan város, ahol úgy voltam, hogy nem láttam. Azért ez a hajózás már nem az a hajózás, aminek romantikája van. Én szerencsés vagyok, hogy amikor kezdő voltam, akkor még "élveztem" valamit a "nyugodt" hajózásból. Akkor nem volt rohanás, több napot, sőt hetet is rakodtunk két, öt nap menet után. Az az idő visszavonhatatlanul elmúlt.
Tehát délután négyre befejezték a berakást.
Azért egy kicsit tartok ettől az úttól.
Az ócskavas - ki hinné - ugyanolyan "veszélyes rakomány, mint a gabona, azzal a különbséggel, hogy nem csúszik meg. Viszont a raktár "csurig" tele van, és mivel nem tonnára, hanem köbtartalomra vette ki a szállító, annyi vasat préselt be, amennyit csak tudott. Ezt szó szerint kell érteni. Amikor már púpos volt, akkor hoztak egy egytonnás betontömböt, és azzal ledöngölték, újra raktak, döngöltek. Mi a következménye?
A rakomány nem homogén elrendezésű, hanem alul kisebb a sűrűsége, mint fent. Ezáltal a súlypont megnő, a hajó - mondjuk így, a laikusok kedvéért - borulékonyabb lesz. Azért a helyzet nem veszélyes, mert felvettünk ballasztot, ami növeli a stabilitást.
A manőver után lefeküdtem, úgy elaludtam, mint akit agyonütöttek.

Július 5. csütörtök, úton.
Az elmúlt napokban a régebbi naplóimat olvasom, s "rendezem a honlapomra". Ez azt jelenti, hogy felszabdalom olyan részekre, amit optimálisnak érzek ahhoz, hogy olvasható hosszúságú legyen. Majd kiszedem belőle az "érdektelen" részeket. A neveket monogrammal helyettesítem (személyiségi jogokra való tekintettel).
Most a Humber van soron. A pakisztáni és indiai napló kimondottan érdekes, de a legjobb az alexi, amikor a cukorkálváriát jártuk.

Lebuktam

Éjfélkor a hídon azzal fogadott Lacus, hogy találkozott Kovács Zsolt Gigivel. Ott mentek el egymás mellett, még integettek is, olyan közel. Gigi Líbiából jött, Antwerpenbe mennek. Most akarja kirúgni az első tisztjét, és Bódi Mikit akarja levinni. Toldi Miki is hozzá megy, de ő már ott van a szállodában, beszállásra készen.
Gigi üzente, hogy még nem olvasta el a könyvem (a Gudrunról van szó), de már nincs sok hátra.
Bukta...
Ugyanis ezen a hajón nem mondtam el, hogy írok.
Gáti Lucó csak nézett, aztán pár szóban ecseteltem a pályafutásomat. Ígértem neki könyveket is.

A Bíró András trilógia

Befejeztem, elolvastam a harmadik részt: a Megtépázva, megszaggatva, megmaradva címűt.
Magasan jobb, mint a második. Azt hiszem, ahogy közeledik a mához, úgy csökken a mese, és jönnek a dokumentálható száraz tények.
Sajnálom, hogy nem derül ki a kötetből, hogy ő hol, hogyan csatlakozik a családhoz, melyik ághoz tartozik. Nyilván női ágon, hiszen nem Esztelneki a neve...
Örülök, hogy elolvastam.
Azt persze túlzásnak tartom, amit ő maga írt valahol a könyvről, hogy nemzeti kincs, de mindenesetre elfogadom, hogy ajánlott olvasmány legyen.
Szép időben megyünk, csak köd van a Csatornában.

Át kéne írni a Genezist... MV Priwall, 9. rész

Print Friendly and PDF

2001. június 26. kedd, úton.
Indulás hajnali kettőkor... Beszélgettem a pilottal a fent említett problémáról. Elővezettem az ötletemet, amit este találtam ki:
Miután egy hangárba kel bemenni, és az ajtaja 13,5 méter magas, e miatt van a magassági korlátozás, a következőképpen kellene eljárni: a hajó nem megy be teljesen a hangárba. A felépítmény előtt mintegy öt méterrel megállunk. Az első raktártetők kinyithatók, részlegesen a hátsók is. A rakomány kétharmada kirakható, a többit villástargonca előrehordaná.
A révkalauz azt mondta, hogy az ötlet teljesen jó, mert a hasonló méretű hajók így rakodnak a hulli hangárban...
Ezek szerint nem én találtam fel a spanyolviaszkot, de az én agyamból is kipattant az ötlet, s ez nem megvetetendő...
Azt hiszem, Gáti Laci kicsit ódzkodik ettől a megoldástól, félti a hajót.
Ha már szóba került:
Szívesen hajózom vele, nagyon jól érzem magam a hajón, és ez csak és kizárólag neki köszönhető. Nem hajtja túl az embereket, az az elve, hogy ha parancsnok is, a rakodás többé kevésbé az övé, én a hídon dolgozzam... Persze ennek ellentmondani látszik, hogy a cementberakásnál veregettem a vállamat, de az csak az utolsó két óra volt, amikor az úszáshelyzetet kellett beállítani.
Június 27. szerda.
Átszeltük az Északi-tengert, célirányosan, keresztül mindenen, ami most a térkép szerint egy csomó fúrótornyot jelent. Ám ami a térképen egy rakás, az a valóságban szépen el vagyon rendezve, így nem volt semmi gond.
Hál' Istennek, ma már megérkezünk... Hát, nem lehet mondani, hogy kevés kikötőnk van havonta. Kezd már fárasztó lenni!
Felmentünk Bremerhavenig, és várakoztunk, majd délután beszállt a másik révkalauz, aki Brémáig vitt.
Eddig nem tudtam, most megismertem a környéket: Bremerhaven és Bréma két teljesen különböző város, harminc mérföld a távolság. Kicsit hülye elnevezés, de a németeknél még ilyen is előfordulhat.
A révkalauz, aki a "két" Bréma között hozta a hajót, mint kiderült, a rostocki barátom, Achim évfolyamtársa volt az akadémián. Kicsi a világ...
Hatalmas felhőszakadásban jöttünk ki a zsilipből, és utána egész este esett az eső.
Ledőltem egy kicsit, mert éjszakai ügyeletet tartunk, mert 24 órában dolgoznak, bármikor jöhetnek.
Itt a MV Parcival, szintén Marlow hajó, biztos vannak rajta magyarok (is), de nem tudunk átmenni, mert a túloldalon áll, és úgy tűnik, az egy sziget, és a közelben nincs híd.
Június 28. csütörtök, úton, Bréma.
Milyen igazunk volt, az ügyelettel. Fél négykor állítottak be, hogy akkor elkezdik a hajót...
Egyem a kis szívüket!
Jól teleraktak acélgurigával, azt meg kell adni, hogy hallatlanul precízen dolgoznak, az alátét deszkákat (dönecs magyar tengerészül, dunnage angolul) még méretre szabták, majd össze is szögezték.
Délelőtt megérkezett Herr Meyer, jött látott, rohangált, intézkedett, és eltűzött, nem volt egy perce se arra, hogy a Wotanról beszéljünk. Beszéltem az asszonnyal, Szabolcs jövő héten minden nap felvételizik, a szóbelik jönnek.
Megígérték, hogy hajnali fél kettőkor indulunk.
Ez igazán felemelő érzés, hogy megint nem kell aludni...
Június 29. péntek, Bréma.
Már azt hittem, hogy át kell írni a Genesist, a Teremtést, valahogy így:
És Isten teremtette az Eget és a Földet,
s látá, hogy ez jó.
És éjfélkor teremtette a manővert,
és látá, hogy ez nem kóser,
de lusta volt változtatni rajta...
Reggel fél kilenckor jött a révkalauz, délután kint voltunk, gyönyörű, csendes tenger fogadott, ami azért is jó, mert a vassal igencsak mozognánk.
Június 30. szombat, úton, Humber.
Semmi különös, jövünk, mint a veszedelem. Este a Humber, a pilot beszáll, naná, hogy éjfélkor volt a zsilip, és hajnali egy, mire kikötöttünk.
Gondolom, az asszony próbált hívni, de vonal híján ez nem megy...
A hangárban pedig megint nem lesz...
Július 1. vasárnap, Hull.
Az angolok urak! Már délben megmondták, hogy nem fejezik be estére, így lesz egy nyugodt éjszakánk.
Délután sikeresen kijöttünk a hangárból, de ehhez le kellett szerelni a mágneses tájolót, és a kémény toldalékot.
Í-mélt küldtem Szabolcsnak, megírtam, hogy drukkolok neki jövő héten, azonnal megjött a válasz, tehát "tanul" az interneten...
Este rendeltünk buszt a tengerészklubból, szívesen mentem ki, mert a prospektus szerint 4 komputer is van internet csatlakozással. A klub a buszt negyed nyolcra ígérte. Nyolckor gyalog elindultunk, de negyed úton visszafordultunk, túl messze lett volna gyalog.
Ez nem az a hagyományos angol kiszolgálás, amihez itt szokva vagyunk!
Este a naplómmal foglalkoztam.

Szürke hétköznapok, mert ilyenek is vannak! - MV Priwall, 8. rész

Print Friendly and PDF
Június 21. csütörtök, úton, Rotterdam.
Lelkileg felkészültünk, hogy kemény napoknak nézünk elébe. Nagyjából az lett, amire számítottunk.
Befelé mentünk, amikor az asszony felhívott.
Szabolcs leérettségizett. Remélem, nem lesz gond a felvételi.
Vízilabdában megvertük az oroszokat.
Érkezés, kikötés 17:00-kor. Azonnal ránk kötött az olajosbárka, megkezdtük az üzemanyag vételezést, közben a rakodásvezető, és a bárka kapitánya egy kicsit összevesztek, mert kellene kezdeni a kirakást. Nem lehetett, meg kellett várnia, amíg végzünk az üzemanyaggal.
Közben az uszály tolakodott, amelyikbe kirakunk. Hatkor között ránk, és nekünk estek. Egy uszály megrakása másfél óra (ezer tonna cink koncentrátum).
Az uszályos szimpatikus, fiatal házaspár volt, kisgyerekkel, ezt onnan gondolom, hogy a lakótér tetején egy "játszótér" volt, dróthálóval bekerítve, benne egy hinta, egy műanyag fürdőmedence, egy kisbicikli, és mászóka.
A három uszállyal még nem végeztek (de már le kellett menni raktárt takarítani), amikor megérkezett Herr Meyer, a tulajdonos, és meghozta a megrendelt élelmiszereket, fedélzeti és gép anyagokat. A hajó tulajdonosa már 68 éves, de nem látszik meg rajta. Levezetett 700 kilométert, aztán segített az anyagokat behordani, felvittük a hídra az új Inmarsat C-t, fáradhatatlanul rohangált, mindent futólépésben csinált. Nem pihent meg, hanem már éjjel egykor ment is vissza.
Így aztán a dolgomról nem is beszéltünk, hogy mi lesz a Wotan ügyében?
Június 22. péntek, Rotterdam, úton, Dordrecht, úton.
Hajnali négykor jött a pilot. Mire mindennel végeztünk, már nem volt érdemes lefeküdni, így aztán a szalonban beszélgettünk. Gáti Lucóval felidézzük a hetvenes évek elejét, ki nem fogyunk a témából...
Dordrechtben hatkor már part mellett voltunk. A berakás azonnal elkezdődött.
Hétkor lefeküdtem aludni.
Fél tizenegykor az asszony telefonja ébresztett.
A berakással hétre végeztünk, indulás kilenckor.
Szerencsére, Lucó hagyott aludni, így csak az éjféli szolgálatra kellett felkelnem.
Június 23. szombat, úton, Humber, horgonyzóhely.
Hatra érkeztünk. Jól átvariálták a bójasort, új szeparációs zónarendszert hoztak létre, és erről nem volt térképünk.
Este ünnepeltük a barba és Zoli névnapját, ökörsütés volt a pupán. Kilenckor elhúztam, mint a vadlibák. A többiek maradtak.
Ma tellett le a negyedik hetem a hajón.
Június 24. vasárnap, Humber horgonyzóhely, úton, Flixborough.
Éjfélkor a szalonban találkoztunk, még tartott a névnap. Háromkor feküdt le a barba, a többiek nem bírták addig. A hídon megrajzoltam az új szeparációs zónákat, nagyon szépre sikeredett.
Délben, amikor lekászálódtam ebédelni, az ünneplés még folyamatba volt helyezve...
Június 25. hétfő, Flixborough, úton.
Nem gondoltam, de két autódaruval valóban kirakták nyolc óra alatt a hajót.
Az utat délután kaptuk meg: Bréma - Hull, ez utóbbi ugyancsak a Humberen van. Acéltekercseket hozunk. Ezzel kapcsolatban megadták, hogy a legnagyobb magasság (air draft) 13,5 méter lehet, így kötötték a charter partit. Hát nem tudom, hogyan gondolják? Talán a hajót meg kellett volna kérdezni! Ugyanis ebbe a magasságba még belefér a híd, üresen is, de a mágneses tájoló, és a kinyitott raktártető már 15 méter magasságot ad. Ehhez jön még a megbuherált kémény, mert Herr Meyer megemelte, ami igazán jó ötlet volt, így nem jön a korom a fedélzetre, viszont a megadott magasságba nem fér bele!
Most töri mindenki az agyát, hogy mit lehet tenni?
Majd kiókumlálnak valamit...
Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika