Hétfő, június 3. Mangália Reggel kilenckor hívtak, hogy bemegyünk. Így a levél idáig tart.
12.00-kor kikötöttünk.
Megkezdtük a bolondokházát. bejött a hajógyár illetékese, és felmértük a holnapi munkákat. Olyan békebeli, MAHART típusú javítás lesz, mert minden a mi nyakunkba szakad, így például nem is tudok kimenni a fiam elé az állomásra. Azért a legjelentősebb esemény, hogy 13.29-kor érkezik a vonat Konstancára, amelyik a fiamat hozza.
Második gépésznek K. Aladár jön, akivel akkor hajóztam utoljára, amikor Nimród Encsi hasában volt, az M/V Cegléden, 1976 decemberében!
Az elektrikust nem ismerem. Negyedik gépésznek B. Pista jött vissza. Remélem, nem lesz a szívével semmi probléma. Mindenesetre, ügyesen elintézte a kikötői látogatását, mondtuk, amikor visszaérkezett a hajóra.
Már 29-en vagyunk a hajón…
Kedd, június 4. Mangália Azt álmodtam, hogy megjött a fiam. Aztán azt, hogy kefefrizurája van…
Reggel megleptek bennünket: megszaporodtunk. Jött két román hegesztő, akik behajóznak. Erről persze szó volt, de nem arról, hogy ilyen hamar. A szép az egészben, hogy nincs kabinunk. Addig, amíg Alfonso kihajózik, az egyiket a betegszobában helyezzük el, a másikat egy lerobbant kabinban: nincs benne asztal, szék, és matrac. Nincs párnánk, takarónk, lepedőnk, törölközőnk. Egyébként jól el vagyunk mindennel látva.
Ma jön a BV helyi legfőnökebbje, ebédre. Grízes tésztát csinál a szakács, mert nincs semmi a kambúzában. Illetve most Béla, a gazdaságit tiszt lélekszakadva rohan ki a városba, hogy vegyen valamit számukra.
Elkezdjük a raktártetők javítását. Laci kiadta, az egész személyzet verje és kaparja a rozsdát. Mondom neki, hogy: mivel? Tony, a görög technikai menedzser kihúzta a rendelésből, és majd Pireuszban kapunk, de pillanatnyilag csak két rozsdakaparó van a hajón, rozsdaverő kalapács nincs. Nem írom le, hogy mekkorát káromkodott M.
15.00-kor behajózott a deck-boy (fiam). Kíváncsi vagyok rá, hogy érzi majd magát? Első „véleménye”:
- Apa, ez marha nagy hajó! És majdnem olyan mint a Csokonai.
Mindenki ahhoz viszonyít, amit ismer. Ő a Csokonait ismeri… Végül is ez is hajó, az is. Megkaptam Hajniék kurta levelét, Szabolcs fiamét is, melyben piros-fehér-zöld lónagy betűkkel közli: „színész leszek”! Sok sikert hozzá kisfiam, én leszek a legboldogabb, ha sikerül! És mivel csak rajta múlik, miért ne? (Nem lett... :)
Apa küldött egy halom írást, és naplórészletet, jó lesz az elkövetkező napokra. Még szerencse, hogy a munkaidő szigorúan 8-5 tart a „hajógyárban” (ha ezt a kócerájt annak lehet nevezni, még áram sincs a parton), és szombat vasárnap nem dolgoznak.
Sajnos Encsit nem tudjuk felhívni, nincs a közelben, de a távolban se egy telefon, a legközelebbi mintegy 8 km-re van, a város főpostáján, közlekedés viszont nincs! De most itt ülünk a kabinomban, és levelet írunk.
Szerda, június 5. Mangália
Reggel öt ötvenkor felkeltem, mert féltem, hogy elalszik. Mikor a szalonba mentem, már a fedélzetmesterrel jött föl a raktárhelyiségből, és hozta az irodaszereit: VIM-et, és a vödröt, meg a súrolókefét. A szerződése szerint 100 túlórát köteles teljesíteni a fizetéséért, így reggel hattól fél nyolcig, és nyolctól ötig dolgozik. Ezzel a havi 97 túlórája van meg, ha 4 hétvége van, és 110, ha öt hétvége. Ez átlagban kiadja a havi százat. Tegnap este nagyon bizakodó volt, hogy a birodalmát gond nélkül ki tudja takarítani. Ez áll: minden szinten egy fürdőből és az egybeépített WC-ből. (Jellemző a japán építésre, hogy nincs külön WC, ez a távol-keleti igénytelenséget jelzi, és az is, hogy a kabinok kicsik, kényelmetlenek. Ninókám csodálkozott is azon, hogy nincs álmennyezet a kabinjában, (a különböző csövek szabadon futnak) az enyémben pedig van. Ez is a különbség a matróz és az első tiszt között.
Tegnap este megjegyezte: - Jó lenne parancsnoknak lenni, milyen szép tágas a kabinja.
Ez neki egy kicsit odébb van… Kísértetiesen hasonlít megjegyzése Csaba öcsém kisfiának a kérdéséhez, amikor az apját arról faggatta, hogy milyen iskolát kell elvégeznie, hogy igazgató lehessen, és igen nehezen értette meg, hogy ahhoz előbb beosztottként kell jól dolgoznia…!
Reggel a szakács kissé meglepte a fiamat, amikor kérdezte, hogy mit főz vacsorára?
- Nem tudni - volt a válasz.
- De hát miért? - érdeklődött Ninó.
- Mert nincs semmi. Ebédre tojásos nokedli lesz, és ha a gazdasági tiszt bejön, meglátjuk mit vett, és akkor lesz vacsora. Merthogy mára abszolút elfogyott minden.
Én tudok egy egyszerű megoldást:
Salvadori, hondurasi, indiai, román és magyar résztvevőkkel nemzetek közötti fogyókúra versenyt hirdetünk - abszolút önkéntes alapon mindenki részt vesz benne - és akkor már nem gond, hogy nincs vacsora! Részemről benne vagyok.
Hogy miért? Mert délben bementem hozzá, és kinyúlva hevert a szófán.
- Marhára kivagyok - jelentette.
- Azért ez más mint a konditeremben a súlyokkal birkózni?
- Persze - ismerte el - , de majd belejövök!
Én ezt készséggel elhiszem neki, és az igazat megmondva, nem vallottam vele szégyent az első nap. Persze nem ment minden úgy, mintha egy gyakorlott tengerész lenne. De a klotyóival időre végzett, a vasat is tisztességgel verte, bár a mozgásával nem vagyok teljesen elégedett. Úgy söpörte a rozsdát, hogy a fenekén be lehetett volna közben foltozni a nadrágot. Ezen javítani kell. Most elfogadom annak, hogy hamar elfáradt az ötkilós kalapáccsal való hadakozásban.
Segítettem neki, megmutattam, hol verje a rozsdát, miről ismeri meg, hogy a felpúposodott festék alatt nem légbuborék van. És azt is meg kell mondani, hogy nem maradt le teljesítményben a gyakorlott tengerészek mögött. Megcsinálta a kirótt penzumot becsülettel. A minőség olyan, amilyent egy kezdő produkálhat, de nem rossz.
Fog ez menni kisfiam, csak igyekezz!
Feladtam egy táviratot Encsinek. A következő szöveggel:
Nimród megérkezett, nyugodj meg, mert már kitakarította a klotyókat és most a rozsdát veri nagy buzgalommal. Jól vagyunk. Puszi: Isti, Ninó.
Andrisék fax számát betettem a telexbe. Csak annyi volt a bibi, hogy az előző távirat címére ment, és nem haza. Így azonnal megérkezett Szingapúrba, az M/V George B. hajóra (a cég egy másik hajója).
Attól tartok, nem teljesen értik, miről is van szó…!
Mindenesetre jót röhögtünk.
Encsike, kivel beszéltél?
Kimentünk este fél hétkor a fiammal és Palival, hogy egy jót telefonáljunk. Pali tudott is beszélni, én is, de apával és Sári nénivel. Ugyanis a kedves feleségem magyar idő szerint a telefonon ült (vagy nem tette be a fekete tokjába, mint szokása Ninó szerint) 18.40 és 20.00 óra között. Ugyanis állandóan foglalt volt. A lényeg azonban az, hogy megkapta a faxot, megnyugodhatott.
Így aztán elmentünk, egy jót söröztünk (fejenként két üveg), dumáltunk, és bejöttünk negyed éjfélkor. Az idő kellemes volt, nem bántuk meg hogy kimentünk. A srácom panaszkodott, hogy a nehéz kalapácstól nem érzi a karját, és a munkaidő végeztével úgy érezte, hogy a tenyere görcsöt kapott, nem tudta elengedni a szerszám nyelét. De az nem zavarta abban, hogy megmarkolja a söröspoharat, a rostos üdítő szívószálát, és a csokipapír letépéséhez is volt ereje…
Mangália egy gyönyörű szép szocreál város. Az épületek kicsit lerobbantak, de azért elviselhető. Mindent lehet kapni többé kevésbé. Áru van, vevő nincs. Az árak otthoniak. Egy üveg Kaisers sör 4300 lei, egy Tuborg 5300. 1$ = 3200 lei. A taxisok itt is madárnak nézik a külföldit, és meg kívánják kopasztani, de azzal együtt, hogy dupláját fizettük a tarifának, 3$-ért vittek-hoztak (10000 lei).
Csütörtök, június 6. Mangália Béla tegnap bevásárolt a hajónak, tűrhető parizert és szalámit, de a kávéval befuccsolt. Nagymamának valót vett. Eredeti árpa, cikória, és maláta keverék. Minden van benne, csak koffein nem. Mikor szóltunk, akkor megkóstolta, és közölte, hogy nem rossz! Nem is az a baj, hogy rossz, csak ki tud ettől felébredni?
Reggel nagyon nyavalyásan kezdett. Szegény fáradt lehetett. Később belejött. Egyre másra hasonlítgatja a hajót a Csokonaival, ma éppen a kötelek voltak terítéken. Hogy itt milyen hatalmasak, és vastagok! A kormányszektorban (itt van a kormánygép, és a szabad területet mindenféle anyag tárolásra használjuk) levő kikötőköteleket kellett távolabbra vinniük, mert a fölötte levő fedélzet több mint felét kivágják, és új lemezt tesznek be. Hogy a lángvágó szikrájától tüzet ne kapjon a sok rossz kötél, el kellet vinni. Emberes munka. Szegény izzadt mint egy ló - figyeltem - , összeszorította a száját, lankadt az ereje, de csinálta.
Ráadásul este 6-kor megjött az egyhónapi élelem, és hétig hordták, így aztán jól elfáradt. Nyolckor bejött hozzám, és tízig beszélgettünk. Sajnáltam, de muszáj volt mondani, hogy gyorsabban mozogjon, mert látszik rajta, hogy időnként elkalandoznak a gondolatai, és teljesen lelassul. Megegyeztünk, hogy megpróbál odafigyelni. Meg kell ezeket mondjam, mert egyébként később baja lehet belőle. Minden parancsnok, és első tiszt (én is) allergiás arra, ha olyan matrózt lát a decken, akinek máshol jár az esze, és nem fürge.
Nehezen viseli a kötöttséget, hogy dolgozni kell, és nemcsak akkor, ha kedve van hozzá. Elmondtam, hogy ezzel mindenki így van, amikor kikerül az iskolapadból, szörnyű arra gondolni, hogy mások „gondtalanul” élik világukat, és neki minden nap ki kell mennie a fedélzetre, és bányászni a rozsdát. A végén megegyeztünk abban, hogy minden rendben van, vagy lesz egy két héten belül, addigra megszokja a munkát, egy-két hónap múlva elmúlik a munkába állási „lelki válság” is, csak az a baj, hogy nincs a fedélzeten egy kólaautomata. Az pedig egyenesen feldobta, hogy vasárnap este édesség is jár a hidegtál után!
Megegyeztünk abban is, hogy nap közben nem keres. Első nap nem szóltam, jött is minden munkaszünetben egy Fantára. De ma már nem, az egyezségünknek megfelelően. Persze neki könnyű. Ő kávékor bemegy a kabinjába, és fél órát elnyúlva piheg, én meg az ablaka körül sündöröghetek, hogy láthassam, jól van-e? Ő meg persze a tükörben gyönyörködik magában… Nem vagyok száz százalékosan meggyőződve arról, hogy így képzeltem el a dolgot, mielőtt lejött…
Vettem neki két karton üdítőt, mert ezt kért (egyet) születésnapi ajándékul.
Péntek, június 7. A dolgok mennek az ő medrükben.
Elvileg azt kéne csinálniuk. De ez egy román cég, és úgy is dolgozunk. Mondom, hogy dolgozunk, mert ha mi nem csináljuk, ők biztos, hogy nem…!
Mert milyen hajógyár, vagy hajójavító az, ahol nincs parti áram? Nem működnek a daruk, így nekünk kellett kidaruzni az elvitelre szánt raktártetőket. Daruzás közben a drótkötelük elszakadt, és egy szelvény leesett, kis híja, hogy agyon nem csapott egy románt. Mehettünk volna börtönbe!
Ők csak vágni, és hegeszteni tudnak, de az előkészítéssel nekünk kell dolgoznunk. Nagy barmolás, ami itt megy! Ráadásul milyen ósdi módszerekkel dolgoznak! Nincs acetiléngáz, ezért karbidból fejlesztik, minek következtében a fedélzet mindenütt fehér, mert a tartályból kiforr a lé, és elönti a decket.
Bezzeg intézkedni, azt tudnak! A két BV surveyor három napon keresztül csak jelölte, hogy mit kell kicserélni, természetesen majdnem az egész hajót.
Amihez hozzáfognak, az igen lassan megy. Nem tudom, mi lesz ebből, de ha mindent meg kell csináltatni, amit kijelöltek, akkor három hónap alatt nem végzünk! Remélem, hogy nem húzódik el annyira, mint az egyik kolléga (már nem tudom ki mesélte) első hajója, mert ő kezdő tengerészként beszállt Várnára a Budapestre, és úgy ment haza kilenc hónap után, hogy nem volt tengeren, mert nem lett kész a hajó!
És a szokásos lejmolás, koldulás. Este tízkor bejött két egyenruhás fazon. Hoztak magukkal egy akkumulátoros horgászlámpát, hogy szeretnék feltölteni. Elkenődve vették tudomásul, hogy 110 voltos a hajó.
- Akkor TV-t szeretnénk nézni - közölték.
Bevezettem őket a szalonba.
- Sör nincs? - pofátlankodtak.
- Nincs - mondtam.
- Akkor ébressze fel a parancsnokot, mert ez „protokoll”.
Menjenek a fenébe a protokolljukkal. Kaptak két meleg sört, és magamra zártam az ajtót. Állítólag éjfélig voltak a szalonban.
Ma is megszaporodtunk. A fiammal lejött Sz. Béla felesége és lánya, ma pedig a kápónéni, a fedélzetmester felesége, Sz.-né, és a szakácsnéni. Ez most problémát jelent. A hajó személyzete 30 fő, itt van M. Laci, így csak a kápó felesége jöhet hajóval Konstancára. A többi asszonynak vonattal kell átjönnie, és egy éjszakát szállodában tölteni. Sajnálatos, de így van. Hogy ez mikor következik be, arról semmi információnk nincs. Illetve a románok erősen ígérték, hogy kedden, azaz 11-én, tehát semmi biztos…!
Ugyanis érkezett egy telex a számára az M/V Avonról, ez a hajó is hozzá tartozik. A segítségét kérik, mert a görög csúnyán ki akar velük babrálni. De ki az a görög?
Tudni kell, hogy Laci előtt Mr. Bott jobb keze, és a hajózási szakértő, és intendáns egy bizonyos Brilis nevű görög volt. Őt kirúgta az amerikai, miután a feleségének a vállalati hitelkártyával egy brilliáns karkötőt vásárolt 2.400 $-ért. De későn, ugyanis jól bepalizta. Nyittatott vele egy irodát Khiosz szigetén, és ők lettek a technikai menedzsment. Ez nagy hiba volt! Ugyanis ez a cég csak arra jó, hogy kirabolja a buta amerikait. Mindent a kezükbe akartak kaparintani, de csak a műszaki anyagok, és az élelmiszer beszerzését tudták megszerezni.
De ez nekik hatalmas bolt. Mindenhol a világon megtalálják a görög partnereket, és lopnak ahogy tudnak. A hajók élelmiszerbeszerzése úgy megy, hogy ők kijelölik a shipchandlert, aki behozza az árut, amit a hajó megrendel. Számlát nem látunk, az árakat nem tudjuk. Így aztán osztályon aluli vacakokkal látják el a hajót, osztályon felüli árakkal. Nem lehet őket ellenőrizni.
Most az Avon esetében az történt, hogy Dél-Afrikában berendeltek 3 hónapra szóló kaját, és megtiltották a hajónak, hogy Európába felérve Brémában bármit is vásároljanak. (Sokkal olcsóbb!) Most kétségbe vannak esve, hogy tudnak gazdálkodni, míg ez görög banda (Mr. Brilis a háttérből irányítja a Tony nevű utódrablót.)
Velünk is mit csináltak? Leadtuk a rendelést még Argentína előtt. Azt mondták, hogy Piloszon mindent megkapunk. Így a javításra az összes szükséges alkatrészt is oda vártuk. Tudjuk, hogy nem mentünk be Piloszra. Amikor Ege Gübrében voltunk, (három óra komppal Khioszról) nem szállították le a szükséges anyagokat. Ma kaptunk egy telexet, hogy jó lesz-e ha Pireuszban, a javítás után leszállítják, vagy küldjék el Romániába? A hatökrök! Romániába való szállítás minimum egy hónap átfutási időt jelent! És ezek most intézkednek azon anyagok ügyében, amire most lenne égető szükség! Normálisak? Nem! Rablók!
Ők azok, akik el akarták venni a hajókat a HMS-től, jóval olcsóbban akartak ukrán tiszteket és indonéz személyzetet szerződtetni (a tulajdonos felé ugyanazon az áron persze) és a különbözetet zsebre vágni.
Milyen igaz az ókori latin mondás:
Ne higgy a görögnek, főleg akkor ha igazat mond! Nincs idézőjel, mert nem biztos, hogy szó szerint idéztem, de az értelme ez. (2012-ben meggugliztam: az illetékes, kapcsolódó latin mondások ezek Graeca fides, nulla fides - a görög hűség nem hűség, és ezt fordítják úgy is: a görögnek sose higgy!, a másik: Timeo Danaos et dona ferentes - Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is!)
A fiam kezdi egyre jobban érezni magát. Már egész ügyesen bányássza a rozsdát. Az irodaszerei közül (az irodája a deck-boy office) hiányzik a felmosórongy, azt nagyon hiányolja, mert így nem lehet rendes munkát végezni. Carlossal már beszélgettek, gondolom úgy kézzel lábbal. Azt hiszem, a spanyolok megkedvelik, és befogadják. A Mi Pablónk nagyon tetszik neki is. Megcsodálta, milyen szerelésben megy ki a városba. Szép, mélykék rövidnadrág, vadonatúj trikó, mindenféle szépséges-szép csicsával körbehintve, és nyakában a fényképezőgépe, szigorúan vakuval, nem bíz semmit a véletlenre, és főleg nem a napra.
Bejött már neki is, amit mindenki utál: ma este vacsorához ültek le éppen, amikor megjött a sipi és hozta az újabb adag élelmiszert, tehát mindenki fel, és gyerünk bedaruzni, behordani a kambúzába. A vacsora megvár, és még ki se hűl, mert hidegtál volt.
Este nem hívtam a kabinomba, hogy ne az legyen az első, hogy a chiefhez vezet az első útja, de az jó volt, amikor 8 körül benézett. Nagyon kiment volna a városba, délután hívtam, hogy menjünk ki, de a barbának hivatalos dolga akadt, és így én nem mehettem. Beszélgettünk hát egy kicsit, majd kiment Palival a tengerpartra úszni egyet.
Azért a hülyeségnek is van határa! Most lefekhetnék aludni, helyette várom, hogy bejöjjön... Pedig csak egy tengerész ment ki úszni egyet, nem a fiam… Milyen ciki lenne, ha tudná! Átnevelő táborba kell vonulnom, úgy látszik. Na mindegy, majd csak megjön az eszem…
.jpg/800px-De_Fox_(boat).jpg)
