A Seafalcon mesél

Mindenféléről mesélek a tengerészet kapcsán. Fényképek, videók, receptek, sztorik, naplóbejegyzések, viccek... ami jön.

Padlizsános lecsó, a kedvencem

Print Friendly and PDF

Sokáig törtem a fejem, hogy milyen címet adjak? Mert amit nagyon szeretek az a lecsó és a ratuille gyermeke, de egyik sem. Több, mint a magyar lecsó, a franciákénál kevesebb. De nagyon finom, minden nap enni tudnám!

Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma felszeletelve,
2 gerezd fokhagyma apróra vágva,
1 nagy padlizsán felkockázva,
3 db színes paprika felkockázva,
3-4 paradicsom felkockázva,
só, bors, bazsalikom

Először a padlizsánt sütöm meg. Nagyon forró serpenyőbe leheletnyi olajat teszek, csak annyit, hogy ne legyen száraz, bele a padlizsánt, és barnára sütöm állandó rázogatás, dobálás közben.
Félreteszem.
A hagymát olajon megkaramellizálom, azaz szép barnára sütöm.

 


Ezután mehet rá a paprika, átforgatom, pár percig párolom.



Most jön a paradicsom. Fedő alatt összerotyogtatom.



Majdnem kész, amikor a padlizsánt is rádobom.



Megszórom friss bazsalikommal.
Volt itthon maradék csicseriborsós rizsköret, arra szedtem, és hogy a lényeg le ne maradjon öntöttem rá Nagylegény a gáton chiliszószt. Ez nagyon kellemes, bazsalikomos, oreganós, kicsit zelleres, tehát abszolút passzol az ételhez! És nem igazán kell belőle sok, mert betyár erős! Csak az fogyassza, aki úgy érzi: nagylegény a gáton! (Bár a kis legény kevesebbet tesz belőle, és a túl erős gond megoldva).



Jó étvágyat mindenkinek!.

Nagypapa, valami történik a...

Print Friendly and PDF

Holnap ötvenéves érettségi találkozó, a menyem felugrott inget vasalni, és persze jött Máté, a kis unokám is!

Az ölembe kucorodott. Csodák csodája, most nem a Vasas indulót kérte, hanem fényképeket akart nézegetni. Elővettem a számítógép egyik sarkából az apja kicsi kori képeit (és háttérzenének betettem a Vasas 2011-es indulót is)-

- Az én vagyok, a Máté! - mondja, amikor Szabolcs fiam két éves kori képét meglátja... Ennek én is, és az édesanyja is örül.

- Éhes vagyok! - közli lakonikusan a nagy képnézegetés közben.

- Kérsz vajas kenyeret? - kérdeztem, és már mentem is a konyhába, hogy megkenjek egy szeletet.

- Pâine cu unt, pâine cu unt... (vajas kenyér románul) - kántálja az édesanyjának, és jön ki a konyhába. Megkapja a kenyeret, és megyünk vissza képnézegetni. Egyszer csak megszólal:

- Nagypapa! Valami történik a számban! - mondja csodálkozó szemmel. Aztán kikerekedik a szeme:

- Mi történik a számban, nagypapa? - és már hangosan kiabál:

- Jaj, mi történik? Mi történik a számban??? - és sír, egyre jobban! Én meg a fejemhez kaptam!

- Úristen! A chili! - a reggeli rántottához a deszkán szelem a habanerót meg a hasonló, több százezres (SHU) finomságokat, a deszka átvette a kapszaicint! Az unokám sír, de már nem nagyon. Az édesanyja kikapja a kezéből a vajas kenyeret, bekapja:

- Igen, chilis, de csak éppen hogy! Alig! Nem fájhat, inkább a meglepetés...

Remélem, ez volt a két és fél éves Máté első találkozása a későbbi (egyik) szerelemmel!!!

Nagymarosi Csípős Fesztivál

Print Friendly and PDF

Úgy tűnik, hogy elhanyagoltam a blogot. De hát az úgy van, hogy ültetés után az ember arra vár, hogy történjék valami, azaz legyen már termés, amit megmutathat...

Vajon miért van az, hogy a különböző események szervezői azt gondolják, hogy augusztus utolsó hétvégéjén már mindenki ráér, így aztán ekkor van a legtöbb és érdekes rendezvény. Én a nagymarosit választottam 2016 augusztus 27-én. Régen vártam (egész évben, a Solymári Chilimikulás óta), de végre itt van! Pedig a kusza nyaram miatt sok minden nem úgy alakult a chilik körül, ahogyan szerettem volna. A hét elején még úgy volt, hogy nem tudok ide se jönni, de végül sikerült.

Nem írok beszámolót, mert azt nyilván sokan megteszik, felteszek néhány képet, és hozzájuk tessék elképzelni a sváb zenét, amire a Wildenrosen néptáncegyüttes táncolt.

chilifesztival-103.jpg

Aztán keletit amire hastáncosnők mulattatták a publikumot, volt uruguay-i zenész, hangulatos volt, amíg az ember kószált a sátrak között és mustrálta a palackokba, üvegcsékbe és tégelyekbe zárt tüzet.

Volt chili szépségverseny, a nevezett növények előtt le a kalappal.

chilifesztival-101.jpg

Volt tombola, amin olyan szerencsés voltam, mint még tombolán soha! Nyertem két csípős bio gyümölcslevet, egy tekercs perennyica sajtot, és egy Chilivilág feliratú bögrét. Három nyeremény az öt tombolából!

chilifesztival-102.jpg

Na, meg volt erős evő verseny.

A versenyzőknek Nagymarós Spagettit szolgáltak fel, kinek többet, kinek kevesebbet,, nyilván nem volt egy mérleg, ahol - mondjuk - mindenkinek kimértek volna 20 dekát... Ha a színpadra ültették volna őket (ahogyan bejelentették) sokkal többen láthatták volna őket, nemcsak az első sorból.

chilifesztival-104.jpg

Nem akartam hősködni, nem indultam.

chilifesztival-105.jpg

A verseny után sorban álltam én is egy kis maradék spagettiért. Igazság szerint otthon sokszor eszem erősebbet.

chilifesztival-106.jpg

De mivel volt aki erősen izzadt, meg minden, azt hiszem, gyengébbet kaptam, mint a versenyzők. Így aztán ki tudja, ki milyen erőset kapott? Ha én rendeznék spagetti evő versenyt, főznék egy jó erős szószt (ez itt is megvolt), a versenyzőket egyenként hívnám a színpadra, némi humoros, nagyképű duma kíséretében mutatnám be őket. Aztán mindenki kapna negyed kiló főtt spagettit (nem mérték), és kisorsolva 100 ml. szószt, amit a versenybírók öntenek a spagettire. Tenném ezt, ha vérre menő verseny lenne, ahol a győztes lenne a Nagymarosi Tűzokádó Chilikirály egy évig és kapna csiliből font nyakláncot, meg koronát, meg tudja a csuda mi minden frinc-francot.

De mivel itt nem volt semmi felhajtás, csak egy buli, így is jó volt. (Az ötleteimre nincs szabadalmi védettség, jövőre szabadon felhasználható)

Számomra itt ért véget a fesztivál, az utcabált meghagytam az ifjúságnak...

Sajnálom, hogy a solymári fesztivál a következő hét végén lesz, mert ilyen sűrűn sok a jóból. De elmegyek ha tudok!

(Nem tudtam.)

 

A gépész hazamegy... - MV Kambo 10. rész

Print Friendly and PDF
Augusztus 3. csütörtök, úton, Finnsness. úton. Hatkor érkeztünk. Reggel nyolckor jött Zbigniew, hogy ki akarja cserélni a főgép hűtővíz szivattyút. Mindössze pár óra, mondta, délre kész. Reméltem is, mert egy körül ígérték a berakás befejezését.
Fél négyre berakták a hajót, a gépész még mindig „szerelte” a szivattyút.
Hatkor pilot a hajón, Gas még mindig „szerelt”.
Nyolckor tudtunk indulni.
Ezen teljesen kiakadtam.
Indulás után jön a chief, tépi a haját.
István, most szondáztam. A főgépész azt mondta, hogy kiszivattyúzott minden ballaszttankot, amit mondtam. Lemértem, és az egyes bal oldali tele van…
A hajóra „full”, azaz teljes rakományt kötöttek. Szerencsémre negyven tonnával kevesebb lett, nem készült el a gyárban, így most nincs baj a merüléssel.
Ha berakjuk az egészet, akkor a hajó túl lett volna rakva a marha gépész miatt. És ki se tudjuk üríteni a tankot, mert akkor oldalra dőlnénk.
Tele van a hócipőm vele…
Egyébként Isten éltessen az 52. születésnapomon. Felhívott a fiam (a kisebbik), és gratulált, Encsike is, apa megtette, amikor hívtam.
Augusztus 4. péntek, úton. Reggel felhítvam a gdyniai ügynökséget, és kértem a gépészünk váltását. Nehéz szívvel tettem, mert nem szeretek senkivel kiszúrni, de itt másról van szó. Nem lehet a végtelenségig „jószívűsködni”. Vagy én, vagy a hajó látja a kárát.

Zbigniew hazamegy…

Nem akartam megmondani neki, de Cyrson akart vele beszélni, és megmondta, hogy Rotterdamból saját költségére hazamegy.
Láttam rajta, hogy nem nagyon örült a hírnek.
Egy ilyennek egyébként senki se örül…
Szilárd meggyőződésem, hogy neki is jobb lesz. Látom rajta, hogy fél a munkakörtől.
Tegnap elküldtem a hóvégét. Másodikán este kérdeztem, hogy hol van, amit neki kell elkészíteni?
Nem, captain, nekem nincs semmi hóvégém… – mondja.
Felhívtam Goscickit. Naná, hogy el kell készíteni a főgép és segédgép üzemóra kimutatást, és a havi fogyasztásjelentést.
Teljesen elképedt, hogy milyen dolgai adódnak, egy hajón.
Becsületére legyen mondva, este hatkor nekiállt, hogy kiszámolja (összeadja az órákat és a napi menetidőre kiszámítsa a napi fogyasztást).
Közben felvettük a pilotot. Negyed tizenegykor megyek le, hogy kávét készítsek, Gas ül a kabinban, és veri a számológépet.
Éjfél körül lementem újabb kávéért, még mindig számolt.
Háromkor is az asztalnál ült, a kabinban mindenütt papírok szétteregetve (az ajtaját mindig nyitva tartja, akkor is, ha alszik – ablakot nem lehet nyitni, mert akkor kiviszi a cúg, más szellőzése meg nincs a kabinjának.
Negyed ötkor már aludt.
Tegnap délután kérdem, hogy talán nem tudta elkészíteni, mert le kell zárnom a borítékot.
Boldogan mondja: – Kész van, captain, nincs probléma.
És hol van?
A kabinomban, miért kinek kell?
Édes jó Istenem!
Augusztus 5. szombat, úton. Lassan megyünk, késünk. Nagyon valószínű, hogy csak csütörtökön érkezünk.
Augusztus 6. vasárnap, úton. Lityegünk, mint a rosseb…
Augusztus 7. hétfő, úton. A hajó komputere vadonatúj. Beszállásom előtt két hónappal vették. A legmodernebb. Van hozzá Encarta ‘99 és egy fociprogram. Én vagyok az edző, és végigverem a világot a csapatommal (egyszer Juventus, máskor a Sheffield Wednesday, és csináltam egy csapatot, minden idők legjobb magyar focistáival, jó vegyes a névsor, és mindent megnyerek velük…).
Eddig megnyertem az olasz, a holland, a német, a skót, és most az angol bajnokságot. Egyébként nemcsak jó játék, hanem sok mindent megtudok az adott ország csapatairól, és bajnoki rendszerükről…
Augusztus 8. kedd, úton. Zbigniew próbálkozott, hogy ne küldjem haza. Már nem lehet visszakozni, mert minden sínen van. Szegény feje nem érti, hogy nem az a fő baj, hogy nem beszél angolul, hanem az, hogy nem főgépész…

 

Goscickivel és a lengyel ügynökséggel úgy beszéltem meg, hogy a tulajdonos előtt csak ezt mondjuk, mert ha szakmailag marasztalom el, akkor az az ügynökségre rossz fényt vet.
Augusztus 9. szerda, úton. Megjavult az idő. Eddig nem sokat beszéltem Zdislawról, a szakácsunkról. Lehet, hogy vonzom a jó szakácsokat?
Azt nem részletezem, hogy milyen kajákat főz, mert a repertoárja ugyanolyan lengyel, mint Heniué, vagy Paczinskié volt. Ámbár levesek tekintetében mindenkit űberol! Sokkal magyarosabban készíti, mert egy kicsit sűríti, igaz nem rántással, hanem valamivel… Időnként tejszínes habarásnak nézem. A paradicsomleves sokkal finomabb így!
Azt hiszem, ha meg akarom állapítani, hogy milyen egy szakács, akkor fagylaltot kell kérni tőle, vagy kivárni, amíg vasárnap elém teszi.
Riszard, a Petrán, kivájta a dobozból kanállal, és úgy adta.
Zdislaw a fagyi tetejére kompótot tesz, arra tejszínhabot, megszórja durvára vágott mandulával és dióval, s leönti csokiöntettel. Lehet így is. Amelyik szakács ennyit babrál vele, az szereti a szakmáját. Meg kell nézni, hogyan tálal.
Este pisztráng volt. Mindegyikre hajszálvékony citromkarikát tett, a burgonyapürét fagylaltkanállal tette a tányérra, hogy szabályos gömb legyen, megszórta petrezselyemzölddel, és parányi céklát is hozzátett dísznek.
A kínai ételeket fantasztikus jól készíti. Ugyanúgy sűríti mint a kínaiak, az a nem tudom hogyan készülő kicsit zselés, kicsit kocsonyás állagú szaft nagyon finom.
Kár, hogy hazamegy szeptemberben.
Augusztus 10. csütörtök, úton, Moerdijk. Még jó, hogy reggel fél tízkor, amikor már a pilot a hajón volt, Heirin kisasszony – most ő helyettesíti Mr. Lekvent a hajóbérlő cégnél – elárulta, hogy nem Rotterdamba megyünk, hanem Moerdijkba.
Kettőre kötöttünk ki. A parton vagy három autó várakozott. Találgattuk, kik lehetnek.
Megkezdődött az ilyenkor szokásos bolondokháza.
A dokkmunkások elkezdték a kirakást. Az első ember aki a hajóra jött természetesen az ügynök volt. Vele volt az időközben ránk kötött bárka kapitánya is, és sürgették a rakománypapírokat. Még nem végeztünk, amikor kopogtatott a shipchandler. Megjött az élelmiszer, a fedélzeti és a gépházi anyag. Öt perc múlva egy alacsony pasas jött.
Radio Holland –, mutatkozott be, mintha egymaga lenne az egész cég, pedig csak a folyami radart jött megjavítani. Öt perc múlva két úriember jött a kabinomba. Ők a rádió surveyorok voltak, mert meg kell hosszabbítani a rádió bizonyítványát a hajónak. Még le se ültek, újabb pasas jött, szállítólevelet lobogtatva, hogy meghozta a kenőolajat. Utolsónak a Det Norske Veritas képviselője érkezett, a hajó főtengely időszaki ellenőrzése és a rádiópapírok meghosszabbítása végett érkezett.
Ötre mindenki eltűnt.
Három hülye órám volt, ezerfelé koncentrálni, százfelé válaszolni, ide jönni, oda menni, közben persze telefonok is jöttek, én is hívtam a lengyel ügynökséget, hogy mikor indítsák a váltókat.
Mikor minden elcsendesedett, Piotrral leültünk, magunkhoz vettünk egy vodkát Fantával, és azon csodálkozgattunk, hogy minden ment mint a karikacsapás, nem „felejtődött” el semmi, mindent elintéztünk.
Lesz egy nyugodt éjszakánk, mert csak holnap délután fejezik be a kirakást.
Azért, hogy az este mégse legyen teljesen nyugodt, hatkor jött a munkacsapat vezetője, és utasított, hogy álljunk előre vagy száz métert, mert holnap ott folytatják a kirakást.

Fától az asztalig, avagy a sárgabarack útja

Print Friendly and PDF
Jó régen írtam receptes bejegyzést ebbe a blogomba. Amióta rendületlenül nézem a szakácsosos, főzősösös, keressük a világ legjobb szakácsáját - mert Amerika a világ - műsorokat, azóta nem igen látom értelmét, hogy közkinccsé tegyem a kulináris próbálkozásaimat. (Egyszerűen szólva, azt hiszem, nem igazán tudok főzni.) Persze ez fog majd változni, de egyelőre alig-alig főzök.

De ezt a képsorozatot fel akartam tenni a blogomba.
Ja, hogy meglegyen a recept is, nézzük a baracklekvárom hiteles történetét, és ha ugyanezt megcsinálod, akkor ugyanez lesz a végeredmény:
Végy egy barackfát. Lehetőleg egy négy éveset, ami most hozza az első termését:


Szedd le róla az érett barackokat.

Mossad meg, magozzad ki, a szépből lekvár lesz, a hibásabbja megy a cefrébe! Remélem jövőre már lesz barackcefrém is, mert most a kevéske szilvát javítgatom a barackkal.
Így lesz 246 darab kimagozott barackod, ami 11,92 kg. (48,45528455 gr. per darab.) Tedd fel egy megfelelő méretű lábasban a tűzhelyre, és gyújtsad meg alatta a gázt.
Addig főzzed, amíg elfövi a habját. Ekkor tedd bele a cukrot, én kettő kilót adtam hozzá. Azért nem előbb, hogy ne legyen sötétbarna a lekvárom. (Nem lett)
Mérjed üvegekbe. Olyan tiszták legyenek, amilyet akarsz. Magánügy. (Én elmosás után sütőben felforrósítom.) Mehet a dunsztba.
Kész. Gyönyörködj benne.
És a maradékot kóstoltasd meg!

 

Sereg és a bokmål - MV Kambo 9. rész

Print Friendly and PDF

2000. július 29. szombat, úton. Fantasztikusan szép időben hajózunk…

2000. július 30. vasárnap, úton. A tenger csendes, minden rendben…

2000. július 31. hétfő, úton. Holnap délelőtt érkezünk a pilotállomáshoz…

Az idő fantasztikus, a tenger olaj sima, csak az ég felhős…

Angol téma…

2000. augusztus 1. kedd, úton, Mo i Rana. Ez egy érdekes név. Mo a város neve, egyébként ötven évvel ezelőtt csak tanyák voltak elszórtan a fjord körüli keskeny, lapos partszakaszon. Később ipart telepítettek, s mára mintegy tizenötezres nagyváros lett. Rana a környező terület (megye, járás?) neve, az „i” pedig -ban, -ben. Tehát a Ranabeli Mo-nak lehetne „magyarítani” a település nevét.

A sereg mindenütt „csak” sereg…

Olyan „birodalmi” a stílusuk. Lehetne akár „szovjet” típusú szervezésnek is mondani, vagy összehasonlítani a „kora rákosi” magyar gondolkozásmóddal is…

A pilot mondta, hogy sokszor ő szégyenkezik miattuk a parancsnokok előtt.

Az eljárás: „Légy éber!”

Ha egy hajó megközelíti a norvég parti vizeket, akkor be kell jelentkezni telefonon a határőrségnél. Kikérdezik, hova megy, és miért… Ez rendben.

Amikor keresztezi az északi szélesség 68. fokát, be kell jelentkezni megint, most az északi határőrségnél. (Vagy a délinél, ha északról jövök). Mielőtt megérkezem a kikötőbe újra kell jelentkeznem. Amikor elhagyom a kikötőt, akkor is. (Pedig ezek az információk megkaphatók a norvég szervezetektől is – pilot állomás, ügynökség, stb…)

Bejelentkezem. A pasi kikérdez.

Aztán kiderül, hogy „van big problem…”.

Megmondtam, hogy Finnsnessbe megyünk. Ki az ügynök, jött a kérdés.

– Finnfjord Smelteverk SA. – adtam meg a választ az igazságnak megfelelően.

– Captain, maga félrevezeti a hatóságot. Maguk nem is Finnsneesbe mennek, hanem Finnfjord Smelteverk-be…

Csak néztem, mint a hülye, a pilotra.

Az kivette a kezemből a telefont, és elküldte őket a fenébe.

Ezzel minden „el lett intézve”.

Az alapvető „problémájuk” az volt, hogy a gyárnak (Smelteverk) saját rakpartja van, úgymond privát kikötő. Hát egy külföldi egyén, akinek csak a fia beszél norvégul (azaz tanulja a bokmĺlt), honnan a jó francból tudja kideríteni az ügynökség nevéből, hogy hova megy?

Bokmål, Nynorsk, és az adó

Ha már a nyelvnél tartunk, ki tudja (Nimródon kívül), hogy Norvégia „kétnyelvű” ország, és mind a két nyelv norvég? Az egyiket az ország nyugati, délnyugati partján beszélik, ez a nynorsk, a másikat Oslo környékén, és az ország többi részén beszélik, valamint ez a TV és a rádió, az írott sajtó nyelve. Persze csak szavakban különbözik, nyelvtanban nem.

És hogy itt is működjön a „szovjet típusú” éberség, a nynorsk = újnorvég az ősi, régi nyelv, a bokmål az újabb keletű (ezen a nyelven írt Ibsen is, tehát nem dánul ahogyan eddig tudtam), a dánnal erősen kevert nyelv.

Most azon vitázik a parlament, hogy a letelepült külföldieknek meg kelljen-e tanulniok mindkettőt, mert a helyieknek kötelező beszélni, tanulják is a suliban.

Minden pilotnak, és gondolom nemcsak nekik, mindenkinek alapvető gondjuk az adórendszer, igen magas a jövedelemadó, 42% (de jó nekik, otthon 43% a legmagasabb kulcs).

Ebben egyetértek velük, de magamban elgondolkoztam, hogy négymillió embernek fenn kell tartani egy ilyen barom hosszú országot, mennyi utat kell építeniük, aminek a vége egy-egy eldugott településen van, kerülgetni a hegyeket, fjordokat… A világ leghosszabb tengerpartja az övék, több mint 32 ezer kilométer hosszú, ezen fenn kell tartani a hajózást segítő létesítményeket, világítótornyokat, kibójázni a veszélyes területeket, megszervezni a közlekedést a legeldugottabb településekre is, eljuttatni az élelmiszert, postát arra a tanyára is, amelyik közelében nincs egy lélek se rajtuk kívül.

Persze könnyen beszélek, mert kívölálló vagyok…

Hatkor érkeztünk, fél hétkor kezdtek, két óra alatt berakták az 500 tonnát, s tízkor indultunk.

Ugye azt már tudjuk, a fjordban én hozom a hajót, én vagyok a pilottal. Tehát reggel hattól délig szolgálat, fél egykor beszállt a révkalauz, este hatig vele voltam a hídon. Nyolctól 21:45-ig aludtam, majd manőver, s reggel ötkor kitettem a pilotot.

2000. augusztus 2. szerda, úton. Fél tízig voltam fent, felhívtam a finnsnessi ügynököt és a hajóbérlőt, s nyomás aludni. Háromig húztam a lóbőrt.

Rám is fért, mert a mai program: kilenc körül Lödingen, beszáll a pilot, s reggel négy és öt körül érkezünk a finnsnessi gyár rakpartjához. Tehát addig megint szabad fent lennem. Este majd indulunk, s hajnalig enyém a bicikli megint…

Egyébként a Mo i Ranába a bemenet nem volt az a világot rengető nagy élmény. De ma délután fantasztikus tájakon járunk. Holdbéli hegyek mindkét oldalon, csupa fekete szikla, fantasztikus kontúrok, elszórva egy-egy ház, tanya a parton, mert az ember a legigénytelenebb állat, mindenütt megél, ahol egy kis lehetősége van rá. Jó példa rá Vörös Erik, aki jól beetette az izlandiakat, amikor az általa felfedezett szigetnek a Grönland nevet adta, s jöttek a telepesek az új „zöld földre”, aztán csak néztek ki a fejükből, hogy milyen zöld erre minden… De csak ott maradtak.

Még magasan járt a nap, amikor beszállt a révkalauz. Ez persze este tíz órát jelent. Számomra érdekes ez is: éjszaka nincs sötét, csak szürkület. S alig tűnik el a horizonton (észak-északnyugaton) a lemenő nap vöröses sárga fénye, két óra múlva északkeleten megjelenik az első éles napsugár.

Holnap lesz a születésnapom.

Kezdődnek a gondok! - MV Kambo 8. rész

Print Friendly and PDF
2000. július 26. szerda, úton, horgonyon. Reggel olajtengeren hajóztunk… Délután négykor horgonyra álltunk.

Nehéz elhatározás

Este beszélgettem az első tiszttel. A téma a gépészünk volt. Papíron ő a chief engineer, azaz főgépész, még akkor is, ha egyedül van a gépházban, és a maga főnöke csak. Az elvárások vele szemben ugyanazok, mint egy bármekkora hajó főgépészével.
És itt a baj.
Mert Zbigniew nagyon jó szerelő, de semmi több. Februárban szerzett 3. gépészi bizonyítványt, egy hajón volt negyedik gépész, és most ő az „első” ember a gépházban. Tudnia kell mindent, ami ezzel a munkakörrel összefügg. De sajnos fogalma sincs a dolgokról. Ha valaki – és jelen esetben ez a valaki Goscicki, a cég intendása – megmondja, hogy mit nézzen meg, mit csináljon, megteszi, de maga magától mindenre azt mondja:
Nem, tudom… Nincs… Fogalmam sincs róla…
Ez baj, nagy baj. Mi lesz, ha nem tudunk kapcsolatba lépni Goscickivel?
Egy büdös kukkot nem beszél angolul.
Ez nem azért baj, mert én nem beszélek úgy lengyelül, hogy a gépészeti problémákról eszmét cserélhessünk, hanem azért, mert képtelen elolvasni bármilyen iratot, kézikönyvet, hogyan vezeti a gépnaplót, mert azt angolul kell!
Nehéz elhatározás volt, de úgy döntöttem, hogy haza kell küldeni.
2000. július 27. Úton, Neap House. Hajnalban érkeztünk, lefeküdtem, két órát aludtam, és jött egy ellenőr, ellenőrizni a tűzjelző rendszer érzékelő detektorait.
Mindent rendben talált, elment, értesítettem a tulajdonost, Sörensent, aki módfelett megelégedetten vette tudomásul.
Szerencsére” nem kezdték el a kirakást, mert a két daru másik hajóknál dolgozott, ennek persze a hajóbérlő egyáltalán nem örült, csak mi.
Volt egy nyugodt éjszakánk.

 

Igazából nem érzem jól magam, hogy elhatároztam: Zbigniew hazamegy Duisburgból. Mint embert sajnálom. Talán nem kellene szó nélkül kirúgni, mindenki megérdemli, hogy kapjon egy lehetőséget…
2000. július 28. Neap House, úton. Reggel beszéltem a chieffel. Megbeszéltük, hogy beszélek a fejével, és adok legalább egy hónapot. Ha akar, akkor belejöhet a dolgába.

Szerencsétlen főgépész

Elkértem tőle a gépnaplót. Egy borzadály…
Szegény feje, összevissza írta, tele volt marhasággal, a fontos dolgokban (főgép menetórák, fogyasztás, elvégzett munkák) egy nagy kuszaság az egész. Nem beszélve arról, hogy leírt néhány dolgot „angolul”, amin halálra röhögtem magam, de egy szóval nem tudtam megbirkózni: „ciesc”. Ezen meg Piotr röhögte hülyére magát. Hogy mit jelent lengyelül elfelejtettem, de ez az angol „change” kicserélni szó lengyel helyesírással…
No comment…
Felhívtam az irodámba. Eléggé sápadt volt.
Nagyjából a következőket mondtam:
Nézze, chief… Három hete vagyunk a hajón. Emberileg semmi gondom magával. Mindent elvégez, amit Goscicki mond. Bizonyára jó gépmester. De mint főgépész, eddig csak gondot jelentett. Az alapvető baj, hogy nincs gyakorlati ideje. Nem volt harmadik, se második gépész, nem járta végig a ranglétrát. Nem is tudhatja, hogy mi mindenre kell odafigyelnie… És sajnos, ha valami gond adódik, akkor az okokat nem képes meglátni.
A másik baj az angol. Nem tudja elolvasni a fontos iratokat, a kezelési utasításokat. A gépnapló egyenesen siralmas.
Adok egy hónap türelmi időt, és segíteni fogok magának az adminisztrációban. Később meglátjuk, mit tehetünk. Most nézzük a gépnaplót.
Minden napot átnéztünk.
Kiderült, fogalma sincs, mit kell tenni, amikor órát állítunk, akár 23, akár 25 órás volt a nap, 24 órát írt. A fogyasztás kiszámítással gondjai vannak… Nem tudja, hogy mit hova kell írni. Szorgalmasan vezette a nehézolaj kimutatást, holott diesel olajjal járunk…
Holnap reggeltől, nyolckor feljön a hídra, megnézzük, mit kell bevezetni a naplóba.
Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.
Aztán délután megcsinálta a következő hülyeségét, ami valójában nem gond, csak nem értem, miért tette?
Júniusban megrendeltünk egy alkatrészt. Cipruson (a cég anyagbeszerző ügynöksége ott van). Délelőtt megkértek (telefonon), hogy adjuk meg az alkatrész méreteit, mert olyan régi a hajó, hogy a norvég hajógyárban már nincs. Telefon Goscickinek, Zbigniew beszélt vele. Utána elkezdte méricskélni a különböző csöveket, amihez az alkatrésznek (egy speciális szelep) illeszkednie kell. Délután bejön az ügynök. Még nem kaptam meg a főgépésztől a méretet. Kérdem, mikor adja, mert át kell adnom a faxot az ügynöknek.
Zbigniew akkor kinyögte Piotrnak, az első tisztnek, hogy Goscicki azt mondta, még délelőtt, hogy hagyjuk az egészet, majd ha hajógyárban leszünk megjavítják.
Akkor meg mi a fenének nem mondta nekem, és mi a jó büdös francot méricskélt egész délután?
Szerencsétlen, gyámoltalan, önállótlan pasas.
A baj csak az, hogy sajnálom szegény fejét…
Négykor indultunk.

Szuper pilot…

Még sose volt dolgom ilyen révkalauzzal. Korombeli, és fantasztikusan jó fej. Az első pillanatban megtaláltuk a közös nevezőt, és végig dumáltuk az utat. Tengerész-sztorikat meséltünk, hamar eltelt a négy óra. Elmeséltem a Pancon-3 kalandos útját Pireusztól Szingapúrig, a Humber rémtörténeteit. Cserébe meghallgathattam az övéit.
De a lényeg az volt, ami még nem fordult velem elő, hogy 98%-ban értettem, amit mondott. Olyan pompás kiejtéssel beszélt, mintha az lenne a célja, hogy mindenki megértse. Az első angol anyanyelvű pasas, aki valóban angolul beszélt, minden dialektus nélkül, tökéletesen érthető kiejtéssel, nagyjából ugyanúgy volt érthető, mint egy otthoni angol tanár, akihez a tanuló már hozzászokott, és érti minden szavát.Most Mo I Ranába megyünk – érdekes név –, onnan felhívom Nimródot, és elújságolom neki is.

Sziklát talált a horgonyunk - MV Kambo (7. rész)

Print Friendly and PDF
2000. július 20. csütörtök, úton – Humber folyó. Igyekeztem napközben kialudni magam. Késő este érkezünk a pilot állomáshoz, és még öt óra menet a Humberen. Sose gondoltam, amikor a Humber motoroson hajóztam, hogy eljutok a névadó folyóra is…
Hát ma nem is indultunk. Éjfélkor ledobtam a horgonyt, a holnap reggeli dagállyal megyünk be.
2000. július 21. péntek, Humber - Neap House Wharf - úton. Ez valahogyan nem teljesen lesz jó… Eléggé fárasztó így a hajózás.
Fél hatkor indultunk, tízkor kötöttünk ki. Ugye a folyón való hajózás az én feladatom. Megérkeztünk, elkezdték a kirakást. A hajó leült a fenékre, bele a randa iszapba...  A por száll, a felépítményben meleg van és büdös, ajtót ablakot zárni kell… Aludni nem lehet. Hol a telefon szól hol az ügynök jön, vagy a első tisztnek van jelenteni valója.
Beszéltem a hajóbérlővel, a következő út: Boulogne és vissza. Említette, hogy olajat is veszünk, bár ez ellentétes azzal, amit előre megbeszéltünk. A rakodásnak hétkor vége, fél tízkor pilot, indulás, persze, megint az én dolgom a folyón lemenni. Éjfélre már jó fáradt voltam.
2000. július 22. szombat, Humber - úton. Egykor dobtunk horgonyt, és vártuk az olajos bárkát. Mivel Piotr fent volt, én lefeküdtem. Sikerült két órát aludnom, majd indulás. A chiefet elküldtem aludni, ő se pihent túl sokat.
Hatkor értünk ki a nyílt vízre. Elkezdtünk dülöngélni, fél hétkor jött Piotr, hogy ilyenkor nem tud aludni, ha én tudok, akkor menjek én.
Nem kellett kétszer mondani, hiszen rám a rossz idő úgy hat, hogy minden helyzetben el tudok aludni. Délig húztam a lóbőrt. Utána délnek fordultunk, megszűnt a billegés, most Piotrt én küldtem aludni.
Azt valahogyan ki kell találnom, hogyan értesítsem a következő kikötő ügynökségét, ha péntek este indulunk, és ugye senki se érhető el az irodában. Mindenesetre a boulogne-i pilotállomást felhívtam, hogy biztos legyen a bemenetelünk vasárnap reggel.
2000. július 23. vasárnap, Hajnali hatra időzítettem az érkezést. Arra gondoltam, hogy egy reggeli manőver után miénk a vasárnap, kimehetek a városba…
Hát a vasárnap a miénk volt, csak horgonyon. A rakpartunk foglalt.
2000. július 24. hétfő, Boulogne, horgonyon. Egész nap itt álltunk. Jól begorombult az idő… A hajó, aminek a helyére állunk, nem tudott rakodni, mert elromlott a daru.
2000. július 25. kedd, Boulogne, úton. Délelőtt tíz negyvenkor megjött a pilot. Elkezdtük a horgonyt húzni.

A hitetlen pilot…

Nem akarta elhinni, amikor az első tiszt jelentette, hogy óriási követ húztunk fel.
De captain, itt homokos a talaj… lehetetlen!
Pedig igaz volt. Előre mentem megnézni. A horgony szára, és a kapái közé szorult.
Megpróbáltunk megszabadulni tőle, hogy többször ledobtuk, majd felhúztuk. Az eredménye megvolt. Találtunk még egy jókora darab kötelet is, amit felszedtünk a fenékről…
Így mentünk be a kikötőbe negyed egyre part mellett voltunk. Fél háromkor kezdték a rakodást.
Mindenféle trükköt kitaláltunk, hogy megszabaduljunk a kövünktől. A leghasználhatóbbnak az látszott, hogy a horgony fejére egy drótkötelet szerkesztünk, és annál fogva felhúzzuk az alját, s a kő, hipp-hopp, kifordul. Ha nem is hipp-hopp, de eredményesek voltunk.
Délután négyre sikerült legyőznünk, és a fenékre küldenünk…

 

A berakás fél óra múlva befejezve. Fél hatkor már mentünk is. Utána ugye még hat óra szolgálat, illetve hét, mert órát is állítottunk.

Megbuktam, mint Rottenbiller! Black gang látogatott meg... - MV Kambo (6)

Print Friendly and PDF

2000. július 16. vasárnap, Sauda. Egy kellemes, és nyugodt nap. Lefestettük a hajó bal oldalát. Este felhívtam Encsikét.

 

2000. július 17. hétfő, Sauda. Egész nap a hajót figyeltem, amelyik a helyünkön rakodott. Amint láttam, hogy indul, mi is elkezdtük a manővert, hogy a helyére álljunk. Fél négykor kikötöttünk. Négykor érkezett egy másik hajó.

Utána jöttek a melósok, hogy ma nem raknak, holnap reggel kezdik a hajót…

Még egy nap késedelem, vagy ha úgy tetszik, újabb ajándék nap part mellett. Ennek persze Bergenben nem nagyon örülnek, de ez az ő gondjuk. Nem tehetek semmit…

 

2000. július 18. kedd, Sauda – úton. Olyan csendes napnak indult…

Normális ütemben kezdték a berakást. Délben leálltak, elfogyott a rakomány, most gyártják a ferromangánt, nemrég jött ki a kohóból, meg kell várni, amíg lehűl, háromkor folytatják a munkát. Ez rendben is lett volna, de háromkor jöttek, hogy lehet, hogy csak holnap reggel fejezik be a hajót. Gyors telefon Bergenbe a hajóbérlőnek.

Mr. Lekven köszönte az információt, azonnal intézkedik, mondta. Közben megérkezett a pilot, nem értette, miért kell várnunk, itt – Saudában – sokszor megtörténik, hogy a hajóknak várakozni kell, mert nem tudják, hogy mikorra tudják a rakományt elkészíteni.

– Speciális népek… – mondta mosolyogva, s érthettem ezen, amit akarok.

Bergen intézkedett, hamarosan jöttek, és ígérték: nyolckor folytatják a berakást. Így történt, és kilencre be is fejezték.

Ekkor megpróbáltam felhívni a fiamat.

– Nincs itthon, úszni ment… –, mondta a háziasszony, és ettől egy kicsit kilelt a hideg. A hőmérséklet alig 12 fok…

Ezután az ügynök megérkezett a papírokkal, és beállított két egyenruhás fazon. Ők voltak a

Black gang

ahogyan mindenütt a világon hívják a vámosokat, amikor kutatni jönnek. A „bonded store”, azaz a cigaretta és az ital iránt érdeklődtek.

Megmutattam, hol tartom.

Nekiestek.

Kis idő múlva hívnak:

– Captain, tizenegy kartonnal több a cigaretta, mint a (deklaráción) bevalláson.

Megállt bennem az ütő! Hogy a fenébe lehet?

Elő a leltárt.

Én marha!

A két tétel cigaretta közül (35 karton LM és 11 karton Marlboro) csak az egyiket írtam be. Kezdtem érezni, hogy ennek rossz vége lesz.

Nem részletezem. Fenemód ideges voltam, annyit azért megmutattam nekik, hogy tévedés történt, és minden cigaretta megvan, ami a leltárban szerepel. Felvették a jegyzőkönyvet.

– Parancsnok, most elmegyünk a rendőrségre, de később visszajövünk.

Vártam őket. Eltelt egy óra, másfél. Már az indulás miatt kezdtem aggódni. Hallatlanul fontos, hogy pénteken kirakják a hajót.

Közben meg járt az agyam, mekkora büntetésre számíthatok? Úgy számoltam, hogy egy karton cigi itt 500 korona (15 000 FT!!!), ha jól láttam a szupermarketban az árjegyzéket: 50 korona minden fajta cigaretta doboza, akkor a büntetés kartononként minimum a duplája lesz, olyan ezer korona körül kartononként.

Egészen megkönnyebbültem, amikor háromnegyed tizenegykor visszajöttek egy rendőrrel. Az elém tárta a papírokat:

– Captain, a büntetés 4000 korona (120 ezer forint), vagy nyolc nap elzárás… (mi lenne, ha leülném?). Az ügynökség kifizeti, maga meg elintézi a hajótulajdonossal. Figyelembe vettük, hogy először van Norvégiában, és valóban úgy látszik, hogy csak tévedés történt a deklarációban.

 

Tizenegykor már manővereztünk…

 

2000. július 19. szerda úton. Fél ötkor ment el a révkalauz, hatig voltam fent. Meglehetősen fáradt voltam. Azonnal ágyba zuhantam és elaludtam, bár veszettül billegtünk. Tízkor felkeltem, hogy telefonáljak a hajóbérlőnek, és az angliai ügynöküknek. Nem hittem, hogy el tudok aludni, de fél háromig húztam a lóbőrt.

Délutánra megjavult az idő.

Őrségben a Lyukasóra tavaly decemberi számát olvasgattam. Nagyon tanulságos volt.

Az első, hogy az egyik legjobb irodalmi lap, ami ma megjelenik otthon, és szerencsére ezt úgy mondhatom, hogy már van összehasonlítási alapom.

A második: jó, hogy vannak verselemzések, kritikák a megjelent kötetekről. Az első oldalon Gutai Magdolna költő versei. Nehezen emészthető, mondhatni (számomra) érthetetlenek. Belekezdtem, de kényszeríteni se tudtam magam, hogy végigolvassam őket.

Aztán a lap végén Tüskés Tibor elemezte a költő legutolsó verseskötetét. Utána elolvasva a verseket, egészen mások lettek. Érzelem gazdag, kicsit szorongó asszony vallomása az életéről, úgy, hogy valójában semmit se tudunk meg róla, csak érzéseiről. És a szabad versek töredezett sorai lüktetni kezdtek, rímelni a gondolatokra.

Három: azt hiszem, életem egyik legjobb novelláját olvastam Dékány Kálmántól.

Röviden:

A szerző az idény eleji Velencében sétálgat, eljut a Szent Márk térre. Galambok, paloták, egyébként a tér üres. A zenekar játszik. A prímás kotta nélkül. Odafordul a sétálgatóhoz, és annak az az érzése, hogy most neki játszanak. A zene felidézi ifjúkori osztálykirándulását a lagúnák városába. És közben felismerni véli a prímást. Osztálytárs lehetett…

A zenész is megismerhette, mintha hunyorítana is.

A sétálóban feltolulnak az érzelmek, már–már odamenne, de tudja: a régen elszakadt kapcsolatokat nem lehet újra toldozni. Meg kell tartani az emlékeket, nem szabad a sárba tiporni a jelen csalódásával.

Így hallgatja a muzsikát, és egyre mélyebb a meggyőződése, hogy volt osztálytársa neki játszik, belehallja a melódiákba a régi élményeket, a közösen eltöltött gyermekkor megannyi szépségét, kalandját.

Nem megy oda, hogy elköszönjön, csak bólint, és megfordul. A prímás mintha visszabólintana. Az árkádok alól hősünk még egyszer visszafordul, hogy utoljára pillantást vessen a prímásra.

És akkor meglátja, hogy a zenész fehér vonóval játszott.

Ugyanis vak volt…

Csak egyetlen írás volt a lapban, amit nem értettem: Balázs Sándor: Metafora–burok. Becsülettel végigolvastam, és egy kukkot se fogtam fel belőle. Pedig a cím magáért beszél (ha érti valaki). Illetve ilyen szavakat: Weöres, Nemes Nagy Ágnes, Comte, Kosztolányi… felfogtam. De az ilyen beszéd:

Ebben az értelemben említi meg Wittgenstein, hogy minden filozófia nyelvkritika, és nem metafizika”, vagy „… a lét–tapasztalatra rávillantó nagy versek a fizikain túli ismeretlen igézetében állnak…” számomra héber ábécével írt kínai nyelvű atomreaktor–alkatrész leltár közérthetőségével vetekszik…

Nem-e lehetne-e magyarul, érthetően fogalmazni?

Svelgen és Sauda - MV Kambo, 5. rész

Print Friendly and PDF
Svelgeni "kikötő"

Július 13. Csütörtök. Svelgen Reggel nyolckor beálltunk a megfelelő rakpartra. Utána felhívtam Bergent, és megkaptam az első beosztásomat. Miért nem álltunk át előző este? Így lekéssük a saudai berakást, pénteken este nem tudjuk befejezni a hajót.

A kérdés jogos, bár a szokásos eljárás, hogy jön a hivatalos személy, utasítja a hajót, és akkor lehet manőverezni. Úgy látszik, itt mások a szokások. Legközelebb odafigyelek erre…

Délután újabb telefon, s megegyeztünk Mr. Lekvennel, hogy a gond az volt, hogy mindenki tette a dolgát a szokásoknak megfelelően. Én vártam a hivatalos értesítést, mivel először vagyok norvég gyári rakpartnál és a helyiek, mivel gyári rakpart, azt mondták, azt teszek, amit akarok…

Na, majd legközelebb.

A kirakással leálltak háromkor, mert akkor vége a hivatalos munkaidőnek, és a túlórát keményen adóztatják, senki nem vállalja.

Volt egy kellemes, szabad esténk.

Délutánra a nap is kisütött, és videóztam egy cseppet. Amit eddig készítettem, visszanéztem meg kell mondjam, nagyon tetszik! Csuda szép hely ez a Svelgen, csak lakni lehet itt hót unalom. Csodálkozom, miért nincsenek többen a norvégok, mint négy és fél millió, mert a tévén kívül nincs nagyon más szórakozási lehetőség…

Kimentem, vásároltam apróságot a hajónak. Találtam egy hotelt, egy postát, egy közkönyvtárat, három üzletet, kettő közülük hatalmas szupermarket. Ezzel együtt szép, és unalmas a kisváros.


Július 14. Péntek, Svelgen – úton. Hétkor kezdtek, és kilenc előtt pár perccel már befejezték a kirakást. És ezért kellett egy éjszakát vesztenünk!

Az indulási manőver alatt elég ideges voltam, mert elég szűk helyen kellett kifordulni, de minden baj nélkül sikerült. Fantasztikus volt az út a tengerre. Viszonylag magas hegyek az egyik oldalon, lankásabb dombok a másikon. A hegyek csúcsa esőfelhőbe veszett, itt–ott hófoltokat is lehet látni.

Éjfélre már a nyílt vízen voltunk, így nem kellett ráhúznom. (A fjordból kijövet – és bemenet is persze – végig én vagyok a hídon.)


Július 15. Szombat, úton – Sauda. Úgy intéztem, hogy reggel hatkor vettük fel a pilotot. Egyszerűen nincsen rá szó, hogy milyen szép helyeken jöttünk!

Volt egy négy mérföld hosszú szakasz, ahol sokszor csak kétszáz méter széles volt a szoros. Sokat videóztam, remélem nem galoppíroztam el magam, mert ha ilyen gyönyörű helyeken jár az ember, hajlamos rá, hogy még ezt is felvegye, azt is, na még amazt, mert ki tudja, mikor jutok megint ide…

A révkalauzzal jót beszélgettem, ő is amolyan komputer őrült, mint én, kis zsebkomputer volt nála, csekélység: 3000 dolláros…

Fél délre kikötöttünk, és elment. Utána az ügynök nem értette, miért oda kötöttünk ki, ahova. Megmondta a pilotnak, hova kell állnia, erre rossz helyre jött.

Az eredmény: nekem kell átállni. Nem jött rosszul, mert minél többet gyakorlom a manővert jó időben, világosban, annál jobb. (Nem beszélve arról, hogy ezért külön pénz jár…)

És így a város „központjában” állunk!

Háromtól szabad a hétvégém…

Délután sétáltam egyet. Kedves kisváros, takaros házakkal, ahogyan Hollandiában is megfigyeltem, itt se tesznek függönyt az utcafronti ablakra. Azt hiszem, az élet elég nyugis… Sőt, túl nyugis. A baj csak az volt, hogy egy kilométer oda, ugyanannyi vissza, s teljesen elfáradtam. Igaz, nem volt ebéd utáni szunyóka, de akkor is…

Hat a hajó nem egy kimondott óriás. A kabinom pici, de legalább elfoglalja a teljes homlokfalat, így el lehet képzelni, mekkora a felépítmény. Ha a hídról a kabinomba megyek, akkor nyolc lépés, lépcsőkkel együtt. Ha a szalonba, akkor tizenhat. Ennyi a mozgástér. A Petra óriáshajó volt, luxus körülményekkel.

Feedek
Megosztás

Címke lista

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

HTML

ingyenes webstatisztika